Február 2005
Szakrális tér

Rigán Loránd

Horror vacui

 

 

„A végtelen terek örök némasága rettegéssel tölt el” – írta mintegy három és fél évszázaddal ezelőtt Pascal a világirodalom (André Gide szerint) legszebb mondatában. És talán éppen eme döbbenet megfogalmazása volna az, amitől ő immár csalhatatlanul modernnek tekinthető. Hiszen még egy évszázaddal előtte, legkésőbb Kopernikuszig az emberiség tér- és időfelfogását az antik világkép öröksége gyanánt egy központi, kitüntetett hely, az emberi létezés szakrális toposza köré szerveződő megnyugtató zártság és transzcendens gyökerű rendezettség gondolata jellemezte. Egy olyasfajta véges, az isteni teremtés ujjlenyomatát is önmagán viselő, hierarchikusan rendezett kozmosznak a képe, amelyben az ember minden további nélkül összemérhető, arányos azzal a világgal, amelyben él, és közvetlenül otthon lehet annak szakrális terében.

Csakhogy a modernitással – akár szó szerint is – megmozdult lábunk alatt a talaj, hajdani otthonlétünk tere kikerült addigi középpontjából a végtelen űr egy tetszőleges helyére, ahol már nem feltétlenül van összemérhetőségünk azzal a világgal, amelyben egzisztálunk. Ahol megszűnik a szent terek nyugalma által is tagolt, már eleve értelmes, mert isteni eredetű rend. „Nem zuhanunk egyenesen előre? Vagy hátra vagy oldalt vagy minden irányba? Nem a végtelen semmiben bolyongunk? Nem érezzük az üres tér borzongató fuvallatát?” – visszhangozza a pascali rettenetet Nietzsche a maga rekviemében.

Nos, ez már valóban nem a régi, ésszerűen berendezett, isteni szépségű kozmosz, hanem egy hátborzongatóan üres univerzum, amelyben a készen kapott transzcendens értelem közvetlensége helyett az ember modern szituációja mint par excellence hermeneutikai szituáció körvonalazódik. Értelmet próbál adni az értelmüket vesztő, szakrális kontextusukból kihulló jelenségeknek, ám azok egyre újabbakért kiáltanak, miközben eltűnik a végső jelentés. Modern emberünknek saját élete és világa értelmét, létezésének szakrális támpontjait önmagának kell, mindvégig szorongva, önnön hiányaiból, egzisztenciális projektumaiból és hajdani vázlataiból építkezve visszafoglalnia.

 

Rigán Lóránd