Január 2005
Bolgár–2005

Ovidiu Pecican

Retorika és zűrzavar

A kolozsvári történész szerző cikke a bukaresti Cotidianul című napilap 2004. december 8-i számában jelent meg – tehát néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt, amelyben végül is Traian Băsescu bizonyult győztesnek. A pártok közötti tárgyalások a kormányalakítás érdekében azóta természetesen újrakezdődtek. A „Provincia” köréhez tartozott Pecican kommentárját az események részben meghaladták, ám gondolatmenete ma is figyelemreméltó.  

Szóval a Magyarországon kívüli magyarok számára megadandó kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás unalomba fulladt. A Pannóniában élő polgár inkább saját házának nyugalmát választotta, mint a konzervatív – valamikor viszont liberális – nacionalista ihletésű Orbán Viktor állampolgári érzületét. Házikabátban és papucsban a magyar polgár inkább az EU-integrációs jövő felé tekint, ami tulajdonképpen már a jelen; a hétköznapi magyar ember megvonta vállát – a szocialista kormányzás örömére. Az offenzív magyarról alkotott képre, aki kész a románság elleni cselekedetekre, messze hangzó csapást mértek. Ugyanez történt az etnokulturális szolidaritás eszméjével, a határon „túli” és „inneni” magyarok között. Ezután elég nehéz lesz a nemzet szervezetének eszméjét hirdetni, amely élő volna a törvényes határokon kívül is. Nem mintha nem volnának az erdélyi magyarságot segítő csatornák. Vannak ösztöndíjak, közös kulturális programok, protokoll-látogatások és vissza nem térítendő finanszírozások meg hitellehetőségek. De mindezeken túl a mostani referendum kudarca igazolja azt az érzést, amit az RMDSZ és a PSD közötti gyümölcsöző együttélés keltett: hogy a romániai magyarok könnyebben haladnak együtt a román politikai erőkkel, mint a magyarországiakkal. Az etnokulturális nemzet helyét már-már legyőzi a kontraktuális nemzeté.

A budapesti kormány lelkesedésének hiánya az ellenzék által támogatott kettős állampolgárság tervezetével szemben végül is egy határokon átnyúló szocialista szolidaritássá alakult. A szomszédos ország vezetői, úgy tűnik, Adrian Năstase lágy karjaiba lökték az RMDSZ fejeseit, az ugyanazon politikai klub nézeteit vallók örömére. S ha nem is morogtak nyíltan a tervezet ellen, mint a mi elnökre menendő miniszterelnökünk – mintha mi legalábbis nem törvényesítettük volna a kettős állampolgárságot a besszarábiai és ukrajnai románok számára –, nem is fogadták tárt karokkal a népi kinyilatkoztatást.

Năstase összevont szemöldöke semmi Traian Băsescu ellenjelölt kitöréséhez képest. A D. A. Szövetség challengere hirtelen határozott NEM-et mond az ellenjelöltje és Markó Béla közötti egyezkedésekre a székely autonómia kérdésében. „A Székelyföld autonómiája, ahogyan arról Adrian Năstase Markó Bélával tárgyal, Románia területi integritása elleni támadás. Nem érdekel, hány szavazatot vesztek. Persze hogy kell nekem a magyar kisebbség szavazata, de a Székelyföld autonómiáját elutasítom. Amekkora Vaslui, Galac, Konstanca autonómiája, akkora kell legyen a Székelyföldé is” – nyilatkozta Galacon Traian Băsescu. Ezekkel a nyilatkozatokkal visszaestünk a nacionalista és centralista retorikába, amelyhez hozzászoktatott bennünket Iliescu és Năstase. „Az RMDSZ-szel való alkudozásával Adrian Năstase hazaárulást követ el” – szögezte le a maga eredeti módján Traian Băsescu. 2001 decemberében, amikor a „Provincia” csoport egész Románia regionalizálásának a tervét bocsátotta megvitatásra, e csoport tagjaira is ezt mondták: árulók, beszámíthatatlanok, irredenták, támadják a... A történelem iróniája, hogy most magát Năstasét dobja az árulók bárkájába. De még ironikusabb az, hogy ma az az ember a szószólója ennek a gondolkodásmódnak, akit a hazai liberalizmus erői emeltek ki, mert tudvalevő, hogy az illető mögött nem áll egy valóban erős és reprezentatív párt.

A szomorú nem az, hogy Băsescu körülbelül olyan demokrata, mint amilyen liberálisnak mondja magát Orbán Viktor. A siralmas valójában az, hogy saját tanácsadói köréből senki sem magyarázta meg neki a „kulturális autonómia” fogalmát. A tudatlansággal való parádézás sohasem hoz dicsőséget olyan ember számára, aki arra törekszik, hogy mindennapi politológiai fogalmakat hangoztasson egy európai szabványokhoz illeszkedni akaró közéletben.

Constantinescu után, aki mindenáron ellenállt nyilatkozatot tenni, és ez a nyilatkozat végül nem is került napvilágra, Iliescu és Năstase után, akik igyekeztek meggátolni bármiféle vitát egy esetleges regionali-zálásról, most jön Băsescu, aki egy virtuális centralista gondolkodásmód képviselője. Ilyenformán Vadim mostantól indokoltabban állítja, hogy egy olyan politikai közegnek a része, amelyet a normalitás jellemez.

K. E. fordítása