December 1997
Látványaink logikája

Margitházi Beja

“Ne filmezzenek minket. Egyszerű emberek vagyunk ..”

Megfigyelési és reprezentálási technikák egy kortárs dokumentumfilmben

“A dokumentaritás, mely az irodalomban pusztán a tényekhez való hűséget jelenti, a pontos beszámolót a tényekről, a filmben többet jelent: a rögzített tények prezentációját”. (Király Jenő, 1993)

A fénykép mindig magával hordozza tárgyát. Az igazi fénykép sohasem különböztethető meg a tárgyától, hiszen megjelenés és valóság, reprezentáció és tárgy kapcsolatának teljessége. A fénykép tárgya szükségképpen valóságos, reális: egyszer ott-volt a lencse előtt, amikor is lefényképeztetett; ez az ott-voltság az inherens referencialitása. Ami látható a képen, arról tehát legalábbis megállapítható, hogy ott-kellett-lennie. A deiktikus pillanat tautológiája erősíti meg, hogy amit mint ott-volt-at mutat be, az éppenséggel az, ami.” (Roland Barthes, id. Susan Scheibler, 1994)

“A valóság képei ugyanolyan intenzitással képesek közvetíteni mögöttes tartalmakat, mint a teremtett közegek. [...] A dokumentarizmus olyan esztétikai ténykultusz, amely esztétikai intézményt csinál az esztétikátlan tényből.”(Király Jenő, 1993)

“A dokumentumfilm akármennyire is szeretne csupán egyszerű tükör lenni, vagy pontosabban a nézőt résztvevővé tenni, mégsem tesz mást, mint hogy egy másik valóságot, realitást szül: a kinematografikus, a filmi valóságot. Objektív dokumentálásnak csak a tudományos dokumentáció nevezhető; a dokumentumfilm különben szubjektív - alkotója érzéseit, intelligenciáját (vagy annak hiányát) őrzi és továbbítja. Mert az, hogy meg akarok mutatni egy valóságdarabot, azt is jelenti: el akarom mesélni filmnyelven. * (Ion Barna, 1971)

“A mások reprezentációja eltorzítja-e a képviseltek imázsát, véleményeit, tetteit, szükségleteit és vágyait: létezik-e hiteles reprezentáció, s ha igen, melyik az?”( Heller Ágnes, 1996)

“A dokumentumfilm problémája, hogy a valóság tisztán dokumentáris eszközökkel csak töredékesen tehető hozzáférhetővé; a korrekt tényrögzítőnek túlságosan is nehezen és csak nagyon szűkmarkúan adja ki magát, a rendezői beavatkozások nyomán pedig túlságosan könnyen alakul át játékfilmes mozivá. “(Király Jenő, 1994)

“Ha a leírás és a leírt dolog viszonya többé nem hasonlítható hitelesen egy térkép és egy addig feltérképezetlen távoli táj vagy egy varázslatos kép és egy nemrég felfedezett egzotikus állatfaj viszonyához, akkor hát mihez? Hihető történet meséléséhez? Működő modell készítéséhez? Idegen nyelvből készült fordításhoz? Titokzatos szöveg értelmezéséhez? Értelmes párbeszéd folytatásához?...” (Clifford Geertz, 1991)

 

Dokumentált századvég

A kortárs kelet-európai filmezés a majdani filmtörténetekbe a dokfilmek újrafelfedezésének érájaként fog bevonulni. A kilencvenes évek filmfesztiváljain a viszonylag kis költségvetésű, aktuálproblémákat részletező, etnikai, vallási, társadalmi-politikai jelenségekre fókuszolt dokumentumfilmek kategóriája egyre markánsabbnak mutatja magát, mintha az önreflexiókban gazdag kor újabb adekvát reprezentációs sémára találna benne. És valóban: a térségben a dokfilm olyan érdeklődésre tarthat számot, mint az esti tévéhíradó és az esti játékfilm együttesen, hiszen mai élettörténetekből, hírekből és tényekből szerkeszt mozgóképeket.

Cigányok, huculok, mordvinok, örmények, zsidók, templomok, falvak, városi csavargók, koldusok, drog-függő gyerekek, homoszexuálisok, tetováltak, csencselők, rabok, prostituáltak -dokfilm téma lehet minden, ami az utcán hever, vagy nagyon is el van dugva, mondjuk egy világvégi faluba. A dokfilm olyasmihez lép közel, ami a miénkkel közös valóságban létezik, de ahova keveseknek van bejárásuk. A dokfilmeseknek ilyen zónákba, terekbe kell behatolniuk, és ott úgy mozogniuk, hogy ne zavarják, sőt elősegítsék az illető közeg megnyilatkozását. Azt a folyamatot felügyelik, amelynek során a témává vált valóság megismételi, újra leképezi magát a kamera számára, hogy az elkészülő filmen megközelítőleg az önazonos eredeti jelenhessen meg. A dokfilm azért is mindig reprezentáció, mert a benne megmutatottak helyett áll. Mégsem lehet azonos a valósággal, mert az benne szerkesztve, vágva és újrarendezve áll elő. A film, amely természeténél fogva szorosabban és feltétlenebb módon kapcsolódik a látható és hallható valósághoz, mint bármely más művészet, a dokumentumfilmben lehetne leginkább önmaga, azonban ebben a műfajban is konvenciók szerint torzul az eredeti történés időtartama és tere: nem akkor, nem ott, nem azt, de egyfajta valóságot látunk.

Ha léteztek is valaha a tényekhez szigorúan hűen, a látottakat minél autentikusabban megjelenítő törekvések a műfaj történetében, mára igen fellazultak. Egyre inkább kötetlenül kezelt keretté válik a dokumentumfilm, amely játékfilmes technikákat kölcsönöz, eljátszik a felvett anyaggal, azt szinte átírva hagyja le, emeli ki egyes részleteit. A dokfilm egyre inkább műalkotás-gyanús. Készítője kezd kivonulni a vászonról, nem kérdez, nem szól közbe, se hangja, se alakja nem jelenik már meg a filmen, viszont annál érezhetőbb jelenléte a vágóasztal és az utómunkálatok oldalán. Nem felmutat, hanem összegyűjt, majd átrendez, elkészít és újraalkot.

Másokat megfigyelni

A másokat beszéltető, tulajdonképpen rövidebb-hosszabb riport-interjúkból álló dokumentumfilmeken túl egyre jobban körvonalazódik az a dokfilmes vonulat, amely mások megfigyelésére épít. Ilyen esetekben a téma és a tárgy előre alig rögzített, az adódó helyzetek spontaneitása, az élet “filmszerűsége” garantál vagy éppen provokál szinte kész filmet. A kamerát fel lehet állítani egy forgalmas utca egyik védettebb pontján, egy falu közepén vagy egy olyan szobában, ahol többen is élnek. A hatvanas évek Amerikájában gyorsan népszerűvé váló kandi-kamera őrület, amely azóta Európában is többször újraéledt, számtalan mai dokfilm hatásvadász előzményének tekinthető. Míg ott azonban mások leplezett megfigyelésén volt a hangsúly, ma a nyílt, nyilvános megfigyelés a dokfilm alapja. A helyzet, kényességéből így mit sem veszített (valakik kamerával megfigyelnek valakiket), és legalább annyi kérdést támaszt, mint a lesi-kamerás filmezés: kik figyelhetnek meg kiket? Mi a megfigyelés célja? Milyen a megfigyelők és a megfigyeltek viszonya? Mennyiben változtatja meg a megfigyeltek viselkedését maga a megfigyelés? Mi történik a megfigyelés eredményeként rögzített anyaggal? És továbbra is kérdéses: szabad-e másokat megfigyelni.

Viktor Kossakovszkij valahol Oroszországban, egy Novgorod környéki falu szélén élő testvérpár, Belovék házában állítja fel mindent filmező kameráját. Az idősebb Misa nővérével, Annával távolról sem konfliktusmentes életet él a közös fedél alatt: a férfi iszik, otthon is, kocsmában is, a nő dolgozik, a házban, az istállóban, a földeken. A megfigyelési stratégia nagyon egyszerű, bármilyen előzetes terv vagy koncepció teljes hiányáról árulkodik: résztvevően, de semmibe bele nem avatkozva működik a kamera egész nap, és elsősorban a napi, ház körüli tevékenységeket kíséri figyelemmel - két nagyon jellegzetes követésmóddal:

a)   a beállított, gyakran hosszú ideig mozdulatlan kamera nem is fordul a szereplők után, hanem kivárja, míg azok újra a látómezőbe kerülnek; jelenet közben ritkán módosít szereplőktől vagy tárgyaktól eleve beállított távolságán. Így gyakran nemcsak az a térszelet látható, ahol éppen történik valami, hanem a teljes nagytotál.

b)  kézi kamera kíséri a házban vagy a szabadban hosszabb mozgásokat végző szereplőket (Anna a kertben a sünnel és a kutyával; Misa traktorozása; Anna tánca).

A Belov család megfigyeléséből olyan reprezentációszerű dokumentumfilm készül később, amely Belovék történetébe Belovék megfigyelésének történetét is belopja. Bár a filmesek saját szerepüket és közreműködésüket végig árnyékban hagyják, jelenlétüket gyakran épp a szereplők viselkedése igazolja vissza.

A kamerajelenlét, valakik lefilmezése általában hangsúlyozott önreprezentációs viselkedést gerjeszt; az ilyen megfigyelés néha épp erre épít vagy, különböző fogásokkal éppen ezt akarja kikapcsolni. A felvevőgép állandó jelenléte ezen a “forgatáson” csak eleinte jelent problémát Belovéknak; később annyira megszokják, hogy meg is feledkeznek róla, így kerülhet sor a nem feltétlenül idegeneknek szánt jelenetekre, veszekedésekre, káromkodásokra, sőt majdhogynem verekedésre is. Gátlás, önkontroll nem működik többé, a megfigyelés befolyása felfüggesztődik: Belovék nem viselkednek, hanem élik megszokott életüket.

A beszédhelyzetek és elhangzó szövegek, beszélgetések pontosan közvetítik a szituáció sajátosságát. Misa, aki monologizáló típus, gyakran beszél a “kamerának”. Gondolatai kiszámíthatatlanul csapongnak, annál is inkább, mivel leggyakrabban féltudatossági, féljózansági állapotban van. Szókincsében, stílusában hajdani ideológiák makacs foszlányai és az értelmiségi öntudat megnyilatkozásai köszönnek vissza, kifejezései, fogalmazása néha valósággal bizarrul hat a faluvégi valóságban. A szereplők között egyébként ritkán jönnek létre olyan párbeszédek, amelyekben legalább a “kérdésre - felelet” minta érvényesül (mint az pl. a fivérek szenvedésről, politikáról való eszmecseréjében történik). Misa és Anna beszélgetései az abszurd drámák dialógusaival vetekednek, pedig csupán az emberi beszéd egyébként gyakori esetlegességét és összefüggéstelenségét tükrözik: teljes komolysággal lehetetlenségeket tárgyalnak meg (pl. Anna megölését), nem reagálnak az elhangzó kérdésekre, figyelmen kívül hagyják az elhangzó kéréseket stb.

Belovék más helységben élő testvéreinek, Szergejnek és Vaszilijnak a megjelenése is megfigyelés tárgya lesz. A látogatás kiteljesíti az Anna és Misa életéről kialakuló képet, mivel a megfigyelési alaphelyzetet képezi le újra, ezúttal a kamera előtt: a fivérek bizonyos értelemben megfigyelőkként vannak jelen, ami a szereplőket újabb önreprezentációs viselkedésmintákra bátorítja (magukról beszélnek, egymásra panaszkodnak).

Megszerkesztett valóság

A többhetes megfigyelési folyamatból hatvanperces dokumentumfilm készült. Az eredetileg talán nem is ilyen időrendi sorrendben lejátszódó események az elkészült filmen a következő tizenhat jelenetbe rendeződnek: I. Misa első monológja (kutyával) 11. Táj: folyó, falu, tenger III. Anna az istállóban IV. Anna a ház körül V. Anna és Misa a földeken, a tehénkével VI. Misa második monológja VII. Anna, a kutya és a süni VIII. Anna újra felállítja a kerítést IX. Anna eszik, Misával beszélget X. Anna a földeken XI. A rokonok érkezése XII. Fivérek: beszélgetés vacsora után XIII. Szauna, fürdés, búcsúzás XIV. Anna és Misa veszekedése XV. Anna tüzet rak, Misa elalszik

XVI. Anna visszahallgatja a beszélgetéseket, táncol és énekel.

Kossakovszkij három helyen is komolyan beleszól Belovék életének

dokfilmtechnikás bemutatásába: zenés, klippszerű montázsokkal szakítja meg a

történetet, amelyeket a környezetről és a szereplőkről felvett anyagból vág össze

(II. jelenet: az orosz népdal közben a falut, a patakot, a folyót, majd a tengert látjuk; X. jelenet: a tehénke ugrálása, a hangyák szaladgálása, Misa brazil szambára szlalomozik a traktorral; XIII. jelenet: a fivérek szaunázásához, tavi fürdéséhez régi angol sláger szól: “The moon was yellow...”). A gesztus rendezői; bár szabad anyagkezelést árul el, nem torzítja, hanem érdekes módon hitelesebbé teszi a történteket.

Az elkészült változatban csak néhány utalás marad arra, hogy filmesek is részt vettek a forgatáson. Misa az első jelenetben úgy bizonygatja, hogy nem tudja jellemezni magát, mintha egy előzőleg elhangzó kérdésre vagy provokációra tenné. Anna utolsó jelenetbeli táncába bevillan néhány gesztus, amit egyértelműen a kamera irányításával kapcsolatban jelez a filmeseknek. A látszólag be nem avatkozó, passzív megfigyelői magatartása azonban etikai kérdéseket vet föl: a beszélgetés olyan kritikus pontig juthat, amikor a vizuális vagy az auditív megjelenítés indiszkrét beavatkozás lenne. A fivérek vitája alatt (XII. jelenet) idővel már az alkonyi eget, aztán Belovék régi, idilli családi fotóját látjuk (“mintha a kamera tapintatosan elnézne”), miközben a beszélgetést tovább halljuk, és Misa szavaiból (Annának: “...verekszel, leöntesz”) az is kiderül, mit nem látunk. A XIV. jelenetben Misa megragadja az üveget, és már éppen Annához vágná, mikor megszűnik a hangközvetítés, és a néma csendben csak az látható, amint a tovább folyó veszekedésben Anna elveszi és kiviszi az üveget. A XV. jelenetben a részegen elszunnyadó Misa nagy puffanással lezuhan a padról, és ottmarad. A kamera zavartalanul veszi, de mivel Anna nem figyel föl a jelenetre, senki sem lép közbe.

A dokumentumfilmet Belovék életének megfilmesítéseként lehet nézni, amelyben maguk a szereplők játsszák a főbb szerepeket. Nem mentes ez a film sem kisebb trükköktől, hang-képszinkron csúsztatásoktól és manipulatív tudatosságtól, de bármilyen hosszú eredeti anyagból is van kiválogatva ez a néhány hatásos jelenet, ami a filmet alkotja, egészében és alapvetően Belovékról szól. Az átszerkesztés és a filmes utómunkálatok nem hamisítják, hanem árnyalják a történetet - és ehhez szükség is van a beleszólásokra, vágásokra és átrendezésekre. Nem tudni, Belovék mit szólnak a dologhoz, de az egyik filmvégi jelenetben Anna magnószalagról a saját beszélgetéseikről készült felvételeket hallgatja. Közben nagyokat nevet rajta, el is sírja magát néhányszor, aztán megint jót kacag az egészen.

Részletek a dokumentumfilmben elhangzó szövegekből

I. jelenet (Misa és kutyája):

Ha az orrom folyik vagy eldugul, ő lenyalja. Másképp miért tartanám? Talán a két szép szeméért? A, dehogy... Ha ne adj Isten, fáj valamim, nekem nem kell orvos. Ő megtalál engem, és lenyal. Talán a nyálával gyógyít... Nem tudom biztosan.

Azt szeretném, hogy az emberek ne bántsák egymást. Hadd fejlődjék az emberiség a maga természetes útján.

IV. jelenet (Anna a ház előtt):

Ne filmezzenek minket. Egyszerű emberek vagyunk, a század eleje óta itt élünk. Nincs itt semmi különleges... Itt az emberek elélnek öregségükig, a férjükkel eljárnak egymáshoz. Én eltemettem az első férjemet, aztán eltemettem a másodikat is. Engem a teremtő megbüntetett... (sír)... amikor fiatal voltam nemet mondtam Pavliknak, mert az édesanyám nem engedte... (sír)... Megijedtem, és azóta a sorsom úgy összekuszálódott...[...]... Mondhat mindenki, amit akar. Nekem már elég egy kis krumpli, és kész.

VI. jelenet (Misa monológja):

Én nem fogom jellemezni magam... Nem. Nem... Nincsen a világon olyan ember, aki mindenhez ért... Nem tudom jellemezni magam, hogy jó vagy rossz ember vagyok-e... Ez nem megy... És senkinek sincs joga hozzá... Senkinek sem... Nem tudom. Van, akinek jó vagyok, van akinek ellenség vagyok [...]. Ezért megtiltom az egyes emberek megítélését. Az ember felületes megfigyelését is ellenzem.

IX. jelenet (Anna és Misa a konyhában):

Anna: (nevet és eszik)

Misa: Az Isten szerelmére miért eszel kézzel?Szükségünk van arra, hogy ilyen rosszul éljünk?

A: (nevet)

M: Egyáltalán nincs. Menj már el máshová, keress másutt munkát.

A: (nevet)

M: Most is mit csinálsz? Már megint egyedül eszel!... És tudod mit, én már csokoládét, édességet sem vagyok hajlandó veled enni!

A: Misa, kérlek, vágd le a hajamat. Jönnek a rokonok, én meg úgy nézek ki, mint egy medvebocs. Figyelj ide, add már ide azt a kalapácsot.

M: (odaadja) Tudod, én tanítalak téged én...

A (rákoppint egy kiálló szögre, sóhajt): Ó, Istenem.

M: Tudod mit, jegyezz meg magadnak valamit. Te utoljára voltál itt, más lehetőség nincsen. Minek vagy még mindig itt, az Isten szerelmére?

A (lepakolja az asztalt)

M: Én csak őmiatta aggódom, nem így általában. Mert, ha ne adj Isten, felteszem a kérdést, tudod, miről van szó?

A: (tovább pakol, vizet forral)

M: Én őt kinyírom. Ha tudsz valami más megoldást, kérlek magyarázd el. Hallgatlak. (Iszik.) Érdekelne a véleményed. Ki ítélne el engem ezért? Nincs nekem se anyám, se apám. Mondd meg nekem, mi az állam... És tudod mit? Én megtiltanám, hogy az állam gyerekjátékokat csináljon.

A: (öltözik)

M: A kislányok csak babázzanak. Megtiltanám, hogy az országban bárki gyermekjátékokat gyártson. A gyárakat mind becsuknám.

A: (felköti a kendőjét, játékosan, mutatja): Az asszonyka meg úgy gondolta, a fenekére csap, s a dolgára megy.

M: A civilizáció mai állapotában észre sem vesszük, hogy magunkat tesszük tönkre.

A: (kimegy)

M: Miért van az, hogy az egyik ember jó, a másik meg rossz? Miért? Magyarázd meg.

 

XII. jelenet (a testvérek beszélgetnek):

Szergej, Vaszilij: Hát akkor beszélgessünk egy kicsit.

Anna: Igen igen. (a belépő Misának) Gyere, igyál teát.

Misa: Én nem iszom teát.

A: Hát mit iszol? Vizet? Ide ülj; neked ide kell ülni! Misa, ide ülj, ne oda! Ülj csak ide mellém, úgy jobb lesz! Hogy a szívem meg a te szíved se fájjon!

M: (széket hoz, az asztal sarkához ül, nem Anna mellé)

A: Igyál teát!

M: Nincs semmilyen, még morális jelentősége sem.

A: Tölts már magadnak teát!

Szergej: Mennyi az idő? Már tíz óra húsz perc?

A: Ha annyi, hát akkor annyi. Valahova menned kell? (Misának) Igyál teát!

Vaszilij: Miért beszél mindenki olyan hangosan? Én mindent nagyon jól hallok.

M: Tudod mit, ez a hangos beszéd nem okoz igazi szenvedést.

A: Misa, igyál már teát!

M: Az igazi szenvedés a tehetetlenség, a gyöngeség.

Sz: Misa, Misa, azt mondd meg nekem, hogyan lehet a szenvedést mérni.

V: (nevet)

Sz: Mondjuk kilóban, grammban? Vagy literben, centiméterben, milliméterben?

A: (feláll, teáskannát hoz)

V: Sajnos ezt a mértékegységet még nem találták ki, de borzasztó hatásssal van az emberekre. Pedig annyira hatással van az emberekre, hogy bele lehet halni.

Sz: Na, akkor mi a mértékegysége?

M: Bocsánatot kérek, de van egy film, nem tudom, ki a rendezője, ebben szerepelt ez a fogalom: elviselhetőség. Úgyhogy ezt el lehet fogadni. Fiúk, bocsássatok meg, de szerintem ezt fogadjuk el.

A: (vakarózik)

M: Ha ezt veszed alapul, ez úgy megragad.

Sz: Amit mondtál, bocsáss meg, de...

V: (a fülére mutat)

Sz: Mert ez egy ilyen régi mérési módszer.

V: Ismét mondom, miért kell ilyen hangosan...

M: Először is, Vaszilij Fjodorovics, én már sokszor tartottam előadást, van gyakorlatom ebben.

V (nevet)

A: (Vaszilijnek) Legyen szíves, adja ide nekem az ollót!

V: (odaadja)

M: Tíz rubelt kaptam óránként.

A: Te csak ne kiabálj, beszélj nyugodtan.

V: (halkan) Nekem csak az az egy kérésem van, amit mondani akarsz, mondd halkabban, mert beszakad a fülem.

M: Én nem akarok megítélni senkit sem, mindenkinek megvan a maga sorsa. Az én bajom a kiabálás volt. Rendben?

V: (halkan) Sokkal jobb így beszélgetni.

M: Tudod, Fjodor Szergejevics, ha én egyszer... valahogy... Érted?...

Sz: Lehet, hogy 5 többet megért, jobban ismeri az életet.

A: Szerjozska nem nagyon érti, miért dicséred őt.

M: Tudod, lehet, hogy kevésre vitte a szovjethatalom alatt...

A: És mit zavar téged a szovjethatalom?

M: ő megmaradt a régi kupecvilágban.

A: És mit tudsz te egyáltalán a kupecek világáról? Éltél te egyáltalán abban a világban? (Anna ezalatt a körmét vágja)

V: Tudnának egy kicsit halkabban beszélni?Kérem önöket.

M: Én most őszintén megmondom, hogy ezek a gazdagok, ezek voltak a szovjethatalom legnegatívabb elemei. Ne vágj közbe, hadd mondjam végig. Én sem szakítottalak félbe. Mindez a huliganizmus, garázdálkodás, prostitúció... Várj!... meg az egyetemek... Várj! Ne vágj közbe. Mindez gyönyörű volt.

A: Mit beszél összevissza a prostitúcióról?

V: (Annának) Halkabban már, kérem szépen.

A: (Vaszilijnek) Menj a pokolba.

V: Akkor inkább ne beszélgessünk semmiről.

(Hangzavar)

V: De hogyha egyszer kár beszélgetnünk valamiről, és nem tetszik a társadalmi rendszer, azt is meg lehet mondani csendesen.

A (visszaadja az ollót Vaszilijnek): Mit akar tőlem, elmúltam hatvanéves. Mindenki tudja, milyen vagyok. Ha férfit akarok, akkor az legyen férfi. Nem kell engem rendreutasítani. Ha kell még tea, tegyél bele füvet, és igyál. Én már többet nem tárgyalok veled, te csavargó. Inkább elmegyek az erdőbe gombát vagy kökényt szedni, vagy le a folyóhoz. De te nem engedsz engem.

M: Most is csak ülök, és fogalmam sincs, hogy mi a baja.

A: Hát az, hogy mindig részeg.

V: Jobban kellene alkalmazkodnia az emberekhez.

(Hirtelen az alkonyi égboltot látjuk; a beszélgetés folytatását csak halljuk.)

Valaki: Na jól van, jól van.

A: Na és, ha egyszer én mondom azt, hogy jól van! (Kiabál.) Részeg alakokkal nem tárgyalok! Mindig olyan részeg, hogy csak utálni tudom! Engem nem érdekel, hogy mi van Németországban, Olaszországban vagy Amerikában, itt legyen más! Mit szólnának például, ha azt mondanám, hogy én Jelcint akarom?

V: Jól van már na.

A (asztalra csap): Nincs itt már férfi a háború óta, csupa félember van itt.

(Megint a fivéreket látjuk, Anna nincs ott.)

M: És tudod, mikor a vadász lelőtt két nyulat...

V: Hagyd már, minden, amit te mondasz, olyan régimódi, mint mi. Minket már nem jegyeznek sehol. Nem azért, mert mások tehetősek, mi pedig nem vagyunk azok. Hanem azért, mert a mi vonatunk már elment. Már lekéstük. Lekéstük a dolgokat. Mi már... te is, én is, bele kell hogy törődjünk.

M: Vaszilij, Vaszilij, érted, hogy akkor mi van?Téged már nem jegyeznek sehol, és a te fiadat sem jegyzik már sehol.

(A kamera a ház falát követi kívülről; közben halljuk:)

M: A nemzeti oktatás minden nemzet forrása. Amikor az Orosz Birodalom területeket szerzett, kormányzóságokat alapított. S a szabály igen kényelmes volt: figyelmen kívül hagyták az emberek nemzeti érzéseit. A világ többi részén, a történelmi Kínában kínaiak élnek, Japánban meg a japánok élnek több tízezer éve. Akkor azt mondd meg nekem, Oroszország hol létezik?

(Családi fényképet látunk, közben halljuk:)

A: Te tróger, mit képzelsz magadról? (kiabál) Mit akarsz? Ez az ember a blokádot is átélte! Kivel akarsz te vitatkozni? Tudod ám, hogy hova menj!

M: Legkönnyebb ülni, azt mindenki tud!

A: (ordít) Na persze!

M: Most miért csinálod ezt, ideülsz az asztalhoz, verekszel, leöntesz... Figyelj, nincs erre szükség. Nem szégyelled magad?

V: Komolyan mondom, beszéljenek már halkabban.

M: Akkor mondd, milyen elemek... milyenérvek. Na mondd... add elő...

V: De én így nem tudom. Mondhatnak akármit, te semmire sem figyelsz oda. Na, akkor a beszélgetésnek vége.

M: Ha te nem akarsz igazi dolgokról beszélgetni velem, akkor nekem is elegem van a beszélgetésből. Kész. (nevetés)

Na menjük aludni.

A: (dühösen) Kerítsd elő a kutyát! Persze ti majd elutaztok, de itt éjszakára kell a kutya.

XIV. jelenet (Anna az asztalra dőlve bóbiskol a konyhában, egy lisztkupac mellett, Misa érkezik):

M: (kiabál) Na hol az ördögbe vagy már? Mi a fene van itt? Megöllek, te szajha!

(Ülnek az asztalnál.)

A: Azt próbáld meg! Csak próbáld meg! Te tróger. Na tedd ki a pénzt az asztalra! Tedd ki a pénzt, amit magaddal vittél, te tróger.

M: Hát ide figyelj, én pénzt akarok. Milliárdokat.

A: És honnan szerzed a milliárdokat? Elszórnád csak azt is.

M: Természetesen nekem sok kell.

A: Te tróger. Tűnj el a szemem elől, ne is lássalak. Élj magad, edd a magad kenyerét! Én pedig elmegyek. Élj egyedül, te tróger! Az én nyakamon élsz itt! Kérj az Istentől bocsánatot!

M: Majd az Istentől, pont az Istentől fogok bocsánatot kérni. Te is kérj bocsánatot az Istentől!

A: Miért? Azért, mert te megütöttél engem?

M: A saját szemtelenségedért. (Kimegy.)

A: Te tróger. Tróger gazember. Ez a parazita beszél. Két napig jól éltem, amíg nem voltál itthon. Gazember. (Feláll.) Mind a kettő részeges. Két semmirekellő alak. Kelj fel már! (Költi az unokát.) Egész éjjel csavarogtál! Gyerünk! Semmi mama meg nagyi! Gyerünk, kelj fel!

Fiú: (felül) Ez is olyan nap, ami inkább ne lenne. (Visszafekszik.)

M: Ha a kérdéseket tisztázzuk, gyorsan elutazom Novgorodba. Vannak ott barátaim.

A: Dea ház nem a tied, és az én kenyeremet eszed! Még az ágyneműért is kár, amit neked adok!

(Megint az asztalnál ülnek.)

M: Tudod, asszony, nem vagy te jó semmire. Én megöllek téged.

A: Aztán miért akarsz te engem megölni?

M: Hogy eltakarítsalak a világból.

A: Igen?

M: Igen. A te léted zavarja az én életemet.

A: Igen? Igen. Nem kevered te össze a dolgokat? Te talán nem zavarsz engem?

M: Összeszedek minden papírt, és bebizonyítom.

A: És mit fogsz bebizonyítani? Azt, hogy mindig részegen jössz haza? Nekem, aki reggeltől estig hajtok.

M: Nem értem, miért kelsz fel te minden reggel hatkor.

A: És akkor mit vetsz a szememre?

M: Azt, hogy az egész életet nem érted.

A: Na takarodj innen, én élni akarok. Persze te mindenre csak azt tudod mondani, hogy szétvágom. Tróger! Neked a föld, a munka büdös.

(A folyót és egy folyóparti házat látunk; közben halljuk:)

M: Ha te nem alkalmazkodsz az isteni törvényekhez, én megöllek.

A: Részeg disznó. Semmi hasznodat nem lehet venni. Mert te egy tróger vagy. Micsoda egy szemét alak vagy! Te az egész világ kárára vagy. (Sír.) Te csak megszégyenítesz mindenki előtt.

M: Az emberek nem tisztelik a szajhákat.

A: (sír) Istenem, Istenem, micsoda egy szemét ember vagy!

M: Anna, Anna Fjodorovna, te drágalátos, kedves nővérem...

A: Igen...

(Megint őket látjuk az asztalnál.)

M: ...annyira, de annyira elegem van már belőled, hogy el sem tudom mondani. Te szajha! (Feláll és kezet emel Annára.)

(Itt megszűnnek a hangok. Látjuk, amint Anna elveszi Misától az üveget, kiviszi, közben tovább kiabálnak, de ezt már nem hallani.)

XVI. jelenet; Anna énekének szövege (nyersfordítás)

Elindulok, ballagok, megriszálom magamat. Nézzetek csak énreám, milyen szép a popókám.

Olyan nincs, hogy télen nem fázol,

Olyan nincs, hogy velem nem érzed jól magad.

Járjuk csak együtt mezítláb, És majd együtt felmelegszünk.

Elment pancsolni a kedvesem, Gömbölyű a feneke, mint a szamovár.

Ó, te szép lány, nem szégyelled magad?

Nem cserélném el a kedvesem, aranyhegyekért sem,

Az én férjem tök, én pedig alma vagyok.

Amikor a férjem nincs itthon, akkor van nekem igazi vásár,

Ne szidj anyám, hogy olyan sok kenyeret eszemm, Hadd egyek a krumpliból is, amíg jól nem lakom, Útra kelek, elutazom, az útért három rubelt fizetek.

Olyan nincs, hogy télen nem fázol,

Olyan nincs, hogy velem nem érzed jól magad.

Voltam hús-vér, voltam lélek, Hétszer szültem, s szűz maradtam.

 

A FILM ADATAI

Viktor Kossakovszkij: Belov család. Szentpétervári Dokumentumfilm Stúdió, 1992. Időtartam: 60'

42”.

SZAKIRODALMI JEGYZÉK

Bill Nichols: Getting to Know You...: Knowledge, Power and the Body. In: Theoretizing

Documentary. New York-London Press, 1994. 174-191.

Clifford Geertz: A tények után. Magyar Lettre 1991/2.

Forgács Iván: A filmművészet realista szimbolizmusa (Adalékok a filmműfajok szimbolikájának

kutatásához). In: (Szerk. Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor) “Jelbeszéd az életünk”- A szimbolizáció

története és kutatásának módszerei. Osiris—Századvég. Budapest, 1995. 102-109.

Forgács Péter. A családi mozi archeológiája, In (Szerk. Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor) Jelbeszéd

az életünk”- A szimbolizáció története és kutatásának módszerei, Osiris-Századvég, Budapest 1995.

109-125.

Heller Ágnes: Önreprezentáció és mások reprezentációja. Kritika 1996/12.

Ion Barna: Lumea filmului. Minerva, Bucureşti, 1971. II. kötet: Genuri cinematografice: Filmul

documentar. 343-402.

Király Jenő: Frivol múzsa -A tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája. Nemzeti

Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. II. kötet: Az ábrázolás formarendszere és a dokumentarizmus

kérdései. 689-691.

Michael Renov: Introduction: The Truth About Non-Fiction, Towards a poetic of documentary. In:

Theoretizing Documentary. New York-London Press, 1994. 1-11, 12-36.

Susan Scheibler: Constantly Performing the Documentary. In: Theoretizing Documentary, New

York-London Press, 1994. 135-150.

Székely Orsolya: Beszélgetés 1993-ból. Interjú Zolnai Pállal. Filmvilág 1996/1.

Trinh T. Minh-ha: The Totalizing Quest of Meaning. In: Theoretizing Documentary. New

York-London Press, 1994. 90-107.