November 1997
Írás és vállalkozás

Csiki Zoltán

Parajdi próbálkozások

A Korunk felkérésére egy 1995-ös felmérést aktualizálunk, hogy átfogóbb betekintést nyújtsunk e Hargita megyei nagyközség vállalkozói világába. Nos, akkor kilencvenhárom volt a kibocsátott engedélyek száma, s ez napjainkban meghaladja a kétszázat. A szám maga fejlődést mutat, de a látszat mögötti valóság sokkal összetettebb. Az 1989 utáni első években tömeges volt a magyarországi munkakeresés, a hiányzó tőke, a tényleges változás iránti bizalmatlanság, a piacgazdaság igényeinek hiányos ismerete késleltette a kibontakozást. E kezdő években igazán célirányosan csak azok cselekedtek, akik addig is közelebb álltak a pénz- és az üzleti világhoz. Ezek a személyek rendelkeznek ma is szilárdabb alappal. Évek mentek rá a földtulajdon körüli hercehurcára, s ha valaki figyelmeztetni merte nagygyűléseken a lakosságot a szervezkedés, a tömörülés szükségességére, azt egyenesen megbélyegezték a tudatlanabb hangadók. A földterületek tagosításának gondolatával határozottan szembeszegültek. Így aztán a község nem kapott semmi értékesebb mezőgazdasági gépet Nyugatról, mint egyes vidékek korábban átálló közösségei. Egy-két év múlva épp azok panaszkodtak az emelkedő költségek miatt, akik a társulást „mocsok kommunista szervezkedésnek” minősítették.

Eleinte általános volt a fiatalabb és középkorú szakmunkások időszakos magyarországi kényszeringázása. A tapasztalatszerzés évei voltak ezek... Parajdon viszont szerencsésebben alakult sok ifjúnak a sorsa épp az itt működő sóbányának köszönhetően. Nagyon sokan negyvenöt évesen már törvényesen nyugdíjba vonulhattak, s így a Székelyudvarhelyre, Szovátára stb. ingázók közül százak vehették át a megüresedő helyeket. Néhány év alatt kicserélődött a sóbánya egész munkaközössége. A sónak pedig, ha hullámzóan is, piaca van. Az egészségesen gondolkodók a vendégmunkáshelyzetet is arra használták, hogy házat építsenek, tartósabb értékekbe fektessék megtakarított pénzüket, akár Magyarországon, akár Luxemburgban kaparták össze a pénzalapot. A fiatalabbak a Daciák hazamenekítésében ügyeskedtek eredményesen. Személyesen két nagy hasznát érzékelem a '90 utáni külföldi munkavállalásoknak: az ifjúság rájöhetett arra, hogy máshol is a munka révén lehet megélni, boldogulni (és sokszor keményebb ez a munka, mint amit itthon megszokott), és nem kevés azoknak a száma, akik a közös nyelv ellenére rájöttek a szellemiség, a közgondolkozás, egymáshoz való viszonyulás különbözőségére. Másként szólva megtapasztalták a szülőföld, a gyökerek tudatalatti értékét, és nem hajlandók az emberi viszonyokat alárendelni a pénz hatalmának. Az egyik parajdi bányász ezt így fejezte ki: nagyon szép Budapest, és sok szép hely van a világon, de amikor a vonatból megláttam a falum tábláját, semmi sem helyettesíthette azt. Így napjainkban már többnyire csak a még dolgozni tudó nyugdíjasok és a munkahellyel nem rendelkezők vállalnak huzamosan külföldi munkát (kivéve azt a néhány fiatalt, aki évek óta periodikusan Luxemburgba jár Ionel Pantea jóvoltából, de ezek is itthon építkeznek).

Kezdetben minden tizedik háznál italmérés működött, többnyire engedély nélkül. A törvényesség megszilárdulása után ma jóval kevesebb már az italkimérések száma. A központban a buszmegálló mellett levő Kati bisztró talán vezető helyen áll e téren. Tulajdonosaik a korán megmozdulók közül valók. '91 nyarán a Fábián és Zsombori család asszonyai nyitottak előbb egy cukrászdát fagylaltkészítővel és édességekkel. Azután a szövetkezettől bérbe vették a jelenlegi épületet; felújították, bővítették. Külön helyiségben fogadják a házi rend szerint a délelőtt özönlő cigányokat, akik a jól megszokott ceremóniával ide jönnek egy kis feketézésre, meg a szokásos lélekmelegítőt meginni. Tizenegy óra körül ők már legtöbbször eltávoznak, és itt is a világosabb színűek veszik birtokukba a termet. A foglalkoztatottak száma is nőtt, több munkakönyves alkalmazottjuk van. Saját szállító- és kiskocsijaik állandóan beszerzőúton vannak. Nem panaszkodnak, csupán a zavaró infláció tette őket néha próbára.

Kemény harcot vívnak azok a kereskedők, akik a lakosság élelmiszerellátására alapoznak. Mert a nagy infláció elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy a lakosság jó hányada csak a legszükségesebbekért jár az üzletekbe. A legkeresettebb élelmiszerellátó a Canada Trans-Comimpex Kft. Johny marketje. Az egykori Szabimpexből vált ki Bokor György és Székely Kálmán. Az indulótőkébe beszállt a kanadai Szabó János, s így a három tulajdonos közül 1995-től az előbbi kettő működteti a céget. Liszt, cukor, hentesárú, konzervek, száraztészták, édességek, fűszerek az alapkínálatuk. Van még négy munkakönyves alkalmazottjuk, egy könyvelőjük. A központi fekvésű helyiségek bérleti díja is sokat elvisz. A keresettségük titka a nagyon alacsony árrés. Olyan nagybani lerakatok vannak a közelben is, amelyeknek az árai magasabbak, mint náluk a vételár. Többnyire 4—12%-os árrést alkalmaznak. Épp ezért nagyon sok a benzinre, olajra, gumiabroncsra kiadott pénz. Fennmaradásukat biztosítva érzik, de az újonnan indulóknak Székely Kálmán azt ajánlja, hogy inkább családi vállalkozásban, bankkölcsön nélkül és minél kevesebb alkalmazottal próbálkozzanak. Nyomós érve, hogy a bankkölcsönnel vásárolt 1304-es Daciájukért 8 milliót vettek fel, de mire a kölcsönt teljesen törlesztették, az összeg meghaladta a 19 milliót.

A pénzalapok hiánya ellenére éppenséggel ábeli derűlátása és próbálkozásai teszik vonzóvá Tófalvi Józsefet, aki mint szovátai lakos 1991. január 20-án egyszerű bizományi bolttal indult Parajdon. Szezonjellegű árucikkeket szerzett be, s '92—'93-ban sikerült törlesztenie a kölcsönöket, kertes házat vásárolt, új épületet húzott fel, s a folytatást a panziószerű vendégfogadásban látja. Minden más mellékmunkát is elvállal, családját eltartja, de ahogy mondja, “még nem tudom megengedni magamnak azt, hogy a nyugdíjalapomat fizessem”.

A népmesei kicsik bátorsága jellemző a Kopacz család hét gyermekére, akiknek az apjuk valamikor szövetkezeti fogatosként került a faluba, de a munka és az élet kegyetlenebb oldala megtanította őket önerőből fennmaradni. A nyolcvanas években épült szövetkezeti pékség rég bezárt, de az egyik Kopacz fiú házat és önálló pékséget épített saját udvarán, stabil kenyérellátója lett a falunak. Előtte nagy nyereségünk volt az udvarhelyi Harmopan állandó kenyérüzlete, amely rugalmasságával tűnt ki: szükség szerint telefonértesítésre pékárut és más sütőipari termékeket szállít. Amellett munkát biztosít a szövetkezetnél már nem boldoguló és nehézségekkel küzdő háromgyerekes asszonynak.

A Johny market közelében 1996 júliusától mindössze tizenkét négyzetméternyi felületen a huszonhárom éves, fiatal házas ifj. Vákár Gábor nyitott zöldségesboltot. Ő a kilencvenes évek elején Magyarországon alkalmi munkásként dolgozott, később kocsikereskedéssel foglalkozott. Megunva a hányódást és a bizonytalanságot, a zöldségkereskedés mellett döntött. Eleinte Daciával hordta Marosvásárhelyről az árut, amit Korondon meg Parajdon értékesített. Nyaranta üzletnyitás után napjában kétszer is útra kel a Daciával, hogy az igényeket kielégítse, a többi évszakban azonban a kereslet nagyon megcsappan. Alkalmazottja nincs, csak a felesége segít be szükség esetén. A váltakozó kereslet meg a nagyobb szállítóeszköz hiánya a nagy nyereséget is kizárja. Épp fenntartja magát, de így sem sírja vissza a több évig tartó külföldi alkalmi munkákat. A sok romlás, a kevés tőke miatt eléggé bizonytalan, nem állíthatja nyugodtan, hogy a jövőben ezzel marad.

A sóbánya strandjának és kádas fürdőjének udvarán működik Fábián András cukrászdája, melynek a tetején évekig látható volt a Galéria cégtábla. Moldován Gyula festőművész itt próbálkozott festők, iparművészek alkotásainak értékesítésével. Sajnos italtól tántorgó jelenünkben Parajdnak ez az elütő színfoltja és esetleges turistacsalogatója nem maradhatott meg. Rokon elképzelésekkel indult Antal Erzsébet családi vállalkozása a gyergyói útelágazás közelében. Az ő önállósulása jelentette az első meglepetést a faluban: gyógyszerésztechnikusként hagyta ott állandó munkahelyét 1991-ben, hogy népművészeti tárgyak készítésére és forgalmazására váltson engedélyt. A helyi kézműipar megszervezését, fellendítését és termékeinek forgalmazását tervezte. Az elképzelés kissé megváltozott, mert a felkért személyek nem lelkesedtek az ajánlatért, nem álltak melléje, így teljesen a családra volt utalva. Varrottasokat, faragott dísztárgyakat, háncsból, vesszőből font termékeket, utóbb iparilag előállított műanyagárukat is kínált. E nehéz gazdasági helyzetben is jóval többet keres, mint a régi munkahelyén. “Annyit nem bírok előállítani, hogy ne keljen el. Ekkora elégtételem a szakmámban sohasem volt, pedig szerettem a gyógyszertárat. Az idegenforgalom igazi fellendülését várom... Én még most is a parajdiaknak árulok. Amikor vendégük jön... Persze ez az árat is befolyásolja. De jövőt érzek ebben a munkában.”

Mezőgazdasági téren kevés a vállalkozó. Egyesek teljesen le is álltak. Kiemelkedőbb a felsősófalvi Mátyus Zsigmond teljesítménye; ő megvásárolta a kollektív gazdaság gabonaraktárát (a terület egyébként is az övé volt egykor), egész sereg juhval családi vállalkozásban fellendítette a szűcsmunkát. 0 az, aki ki akar törni a „kicsi pityóka, kicsi törökbúza, kicsi ez meg az” mentalitásból. Ne feledjük, hogy Parajd község huszonkétezer hektár területének legnagyobb része legelő és kaszáló. Jelenleg is egy régeni részvénytársaság és besztercei magánjuhászok bérelnek parajdi legelőket. A község tényleges állatállománya viszont sokszor inkább csökkenőben van. A naponta 10—15 km-t megtevő, kijáró fejőstehenek dolga sem megnyugtatóan rendezett.

Az évszázadok folyamán a falu megalapozását, fejlődését a szűkös mezőgazdaság mellett a fa és a fához kapcsolódó tevékenységek jelentették. Természetes, hogy ma is több vállalkozó erre alapoz. Felsősófalván Páll Jenő főleg ágyakat és kárpitosmunkákat készít. Lelkiismeretességével megbecsülést vívott ki magának. A község mindenik falujában találunk asztalosműhelyeket, körfűrészeket, többen alkalmazottakkal is dolgoznak. Gáspár Károly a változás után vált önállóvá Parajdon. Ajtókat, ablakokat, bútorokat, egyaránt előállít. A családtagokon kívül négy-öt inasa segíti. Nála vonzó az, hogy inasai a nehéz testi munkához illő ebédet és minden hét végén zsebpénzt kapnak, ami nem elhanyagolható szempont sok nehéz sorsú ifjú helyzetében. „A jó minőségű munka mondja jó piacot biztosít.”

Mestersége és egyéni céljai révén hézagpótló tevékenységet folytat Gál Ferenc rádióés televíziójavító mesterünk. Évtizedek óta Szovátán dolgozik a szövetkezettől bérelt műhelyében. Neki kell beszereznie minden alkatrészt. Rengeteg a munka, hajtja is magát, de a nyugati készülékekhez nincs alkatrész. Most építi parajdi háza mellett azt a melléképületet, amely reménye szerint lehetővé teszi majd számára a teljes önállósulást. Ez el is kelne, mert csak Parajdon mintegy hatszáz családhoz van bevezetve a kábeltelevízió.

Korond árnyékában nehéz hallatni magukról a keramikusoknak, de ilyenek is vannak nálunk. Székely Zoltán harmadmagával űzi ezt a mesterséget már egész fiatal korától kezdve. Bármilyen igényes munkát elkészít, de nem vállalja a piacolást. Ezért év elején szerződést köt korondiakkal, és nekik dolgozik. Az égetést is rájuk hagyja, persze így jóval kevesebb a nyeresége. Ugyanebben a szakmában tör elő a harmincegy éves Fábián János. Egykor fémforgácsolóként dolgozott az udvarhelyi Matricagyárban, de már akkor szívesen inaskodott ismerőseinél, vonzotta az agyag, 1990-től pedig teljesen függetlenedett az újonnan megtanult mesterségben. Otthon, a szülői ház udvarán kemencét állított fel, s mint minden kezdő ebben a mesterségben, főleg a regáti románság egyházi ünnepeire készítette a szertartásokhoz szükséges cserépedényeket: tálat, kancsót és kis cseréppoharakat. A mosnak nevezett ünnepre az ortodox vallású románságnak mindig új edény kell, lopott vagy tavalyról megtartott cserepekkel senki sem tiszteleghet a halottjának. Ezt a becsületes köznép be is tartja. Ezért volt mindig biztos piac a korondiaknak a regáti ünnep. Csak tudni kell, hogy hol és mikor van a mos! A művészi kivitelezés sem döntő, fő, hogy friss és olcsó áru legyen. Fábián János a múlt években még szállítási gondokkal küzdött, drága volt a Bukarest mellőli Piscuból vásárolt zománc is. Most már utánfutós kiskocsival tud mozogni, de az 1997-es esztendőben a szertartásedények vásárlásában is nagyon éreztette hatását a szegénység. Ezért többször csereáruként vagy minimális nyereséggel tudott túladni a portékán. Mint kezdő érdekes szakmai titkokat is megismert azóta. Az évek alatt kialakult maffia úgy intézi, hogy az új árusnak nincs bejutása a bukaresti vagy más piacokra. Négy-öt régi ember elrendezi a piacfelelőssel, hogy az új vagy idegen árus ne kapjon belépőt. Ez egyáltalán nem románmagyar ügy, hanem az ismeretség vagy az előbb megcsendülő pénz beszél. Ilyen incidensek játszottak közre abban, hogy János más lehetőségek után kutatott. Az agyagban egyéniségét, önmaga kifejezését látja. Öröm számára az alkotás. Közelebbi álma fogadóképes, mutatós műhelyt csinálni, s ebben a felesége a legfőbb támasza.

Társtalan (bár nem a gondokban) a Farmacia Donáth Kft., amelynek Donáth Károly főgyógyszerész és főhalászmester a vezetője. Vallomása szerint 1992-ben kierőszakolták a privatizálást. Azután saját gondja lett, minden segítség nélkül, az egész gyógyszerellátás. Félt a bankkölcsöntől, ezért egyénektől kért pénzt az induláshoz, adósságait 1994-ig sikerült törlesztenie. A baj akkor kezdődött, amikor a kórházak fizetőképessége megszűnt, vagy csak akadozva, nagy késésekkel fizettek. A forgótőkéjét így az ingyenreceptek és a nagy infláció állandóan elnyelték. Sokszor nem volt mivel vásárolnia, mert nekik a gyógyszert csak készpénzért adták. Ilyenkor aztán az öt alkalmazott alacsony fizetését sem tudták idejében folyósítani. Az ingyenes gyógyszer letiltásához is eljutottak, bár az epilepsziásoknak, cukorbetegeknek, a terhes anyáknak és a gyermekeknek, szellemi fogyatékosoknak ingyen gyógyszer járna. De hogy lehetett volna ezt a helyzetet megértetni a rászorulókkal?! 1996 után azzal súlyosbodott a helyzet, hogy a gyógyszervállalat dollárban állapította meg a házbért: négyzetméterenként másfél dollár falun és három dollár városon. Így az 1995-ig fizetett 250000 lejes házbér 1997 őszére 1400000 lejre emelkedett. Emellett az épület karbantartását is a használónak kell elvégeztetnie, mert a haszonélvező semmit sem juttat erre a célra. Márpedig omladozó százéves épületről van szó. „Bár a kórházak többhónapos késésekkel tudnak részletenként törleszteni, ha mi tizenöt napnál később fizetünk, a gyógyszervállalat számítógépei automatikusan megtagadják a számlakiállítást. És akkor mehetünk kéregetni megértőbb gyógyszerlerakatokhoz.A felelős vallomása szerint 1992-től, azaz hat év alatt maximum tíznapi szabadságot engedhetett meg magának, de a nyerészkedésre berendezkedő láncszemek alkalmazottai Portugália, Olaszország, Görögország kies tájain sétálgatnak. És hol maradt a betegek iránti humánus magatartás.

Az említett vállalkozók (sok más kimaradttal együtt) egyformán elismerik azt, hogy a fennmaradást nagymértékben Parajd nyári idegenforgalmának köszönhetik. Ehhez a forgalomhoz foglalkozásszerűen hozzájárul a '90-től önállósult Reisz Erzsébet. Ő már szerteágazóbb tevékenységre alapozott: az elején túlnyomórészt ő biztosította az élelmiszerellátást, ma is több kisüzlete van. A Transtur viszont továbbra is az idegenek idecsalogatásán dolgozik. Béreli a nagyobbik szállodát, saját külön vendéglője, elszállásolási lánca működik. Ha igényesebb csoportokat sikerül beszerveznie, mindent megtesz azért, hogy élményt nyújtson számukra: tábortűz, kiruccanás a vadonba, népzene, figyelmes, elegáns és minőségi kiszolgálás. Reméljük, hogy nemsokára a hazai infrastruktúra sem lesz visszatartó tényező, amelyre nem alaptalanul panaszkodott a múlt években.

Sem teljességre, sem a tőkeerősség szerinti bemutatásra nem vállalkozhattunk. Vannak több milliárd lej értékkel rendelkezők és olyanok, akiknek az első használt kocsi megszerzésével is dédelgetett álmuk valósult meg. Az esetleges együttérzés néha azokat illette, akik még jóval szerényebben, de reménykedve, jókedvvel hajtják magukat a megvalósulás reményében... pedig szerény helyiségük, ellátottságuk mások szemében már lenézett kis semmiségnek tűnhet. Az élet viszont ezt a reménykedő, a küzdés értelmét látó álláspontot jelenti.