Június 1997
Karneválmegye '97

Fábián László

Egy házasság jelentései

Mikszáth esete Mauks Ilonával

Mikszáth Kálmán 1873 nyarán feleségül vette Mauks Ilonát. Nem volna ebben semmi meglepő, hiszen ekkor már elmúlt huszonhat éves; ügyvédgyakornok, és szorgalmasan küldözgeti tárcáit népszerű pesti lapoknak (köztük a Borsszem Jankónak is), sőt egy ideig állandó munkatársa a Nógrádi Lapoknak, amely az ottani Deák-párt szócsöve. Házasságának „különössége” abban rejlik, hogy annak a Mauks Mátyásnak vette el a lányát, aki mellett két esztendővel korábban Balassagyarmaton még szolgabírói esküdt volt, és ezúttal nem kérte lépéséhez főnöke beleegyezését. Talán amiatt, hogy tudta: nem is kapná meg soha. Gyakorlatilag a biztos egzisztenciával nem rendelkező ügyvédbojtár és kezdő író megszöktette a rangos nógrádi dzsentricsalád lányát. Lett is nagy felháborodás; a család tiltakozott. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy még annak az évnek a végén Pestre költözött az ifjú pár, de természetesen ott munkált mögötte a remény, hátha a főváros színesedő sajtója biztosabb megélhetést nyújthat számukra. Az alighanem világosnak látszott, hogy ezek után a Mauks család támogatására nem számíthatnak. Ámbár nem is akartak.

Mindenesetre Mikszáth túlbecsülte lehetőségeit. Azok a fővárosi lapok, amelyek olykor-olykor fogadták írásait, nem tartoztak a legtőkeerősebb vállalkozások közé, és hát egyelőre ez volt az igazság írói hírneve ugyancsak szűk körre korlátozódott. Ekkorra azonban már eldöntötte magában, hogy író lesz, hogy abból fog megélni, amire tehetsége predesztinálja. Felesége pedig azt hitte, fölkészült rá, hogy ezen a nehéz úton kövesse férjét. 1874-ben Mikszáth saját költségén adta ki az Elbeszéléseket, amely nemcsak hogy anyagi sikerrel nem járt, de igazi visszhangra sem talált. A fiatal házasokat a nyomor közvetlen réme fenyegette.

Mauks Ilona bizonyára könnyebbnek, elviselhetőbbnek képzelte az írófeleség életét. Egészen bizonyos, hogy Mikszáth sem gondolt ekkora megpróbáltatásokra, és már bánta, hogy azt az embert, akit legjobban szeretett, magával rántotta a bizonytalanságba. Ráadásul a fiatal, törékeny asszonyka megbetegedett, és nem utolsósorban férje késztetésére hazautazott szüleihez, akik persze visszafogadták „megtévedt” lányukat. Talán egyszer az irodalomtörténet majd kideríti, milyen hatással lehetett a pályakezdés nehézségeivel viaskodó íróra az a morózus, embergyűlölő Vajda János, akinek törzsasztalánál annyiszor mutatkozott a Kammon kávéházban. Gyaníthatólag átragadt rá a sötéten látásból, a szerencsétlen női kapcsolatokból egyfajta riadalom, ám ennél is bizonyosabb, hogy a hősies erényekhez, ideálokhoz életén át vonzódó Mikszáthnak saját mély erkölcsisége is azt parancsolta, ne rántsa magával asszonyát mélyebbre a kilátástalanságba.

Mikszáthot egész pályáján foglalkoztatta a lelki nagyság. Különös módon még azokban a hőseiben is föltalálható ez, akikhez mélységes iróniával közelít. Sosem maró, sosem kegyetlen ez a gúny, átsüt rajta a megértés, esetenként az ellehetetlenült csodálat. Pongrácz István grófban (Beszterce ostroma) például nemcsak az elmeháborodott várurat látja és láttatja, de az eszmények tragikomédiájára is fogékony. Ha rézsút is, de akkor is lovon tegyék koporsóba! Valahogyan már elferdült a világ, torzulnak az ideálok. De Mikszáthban is él az úriember lovagiassága, önföláldozása: két év házasság után feleségét mentendő kierőszakolja a válást.

Pongrácz gróf lemond Apolkáról a hadiregula szerint, amint visszakapja Estellát. Az erény mindenekelőtt. Mikszáth „korszerűtlen” moralizálása. A „korszerűtlennek” itt valóságos áthallása van Nietzsche irányába. Ha tetszik, „az emberfölötti ember” etikája felé.

Ugyan mondhatná bárki —, egy válásból ilyen messzemenő következtetéseket levonni! Az elhamarkodott házasságok gyakran végződnek válással. Csakhogy ezt a következtetést nem is annyira a válás támasztja alá, sokkal inkább az, ami rá hét esztendővel történt. Mikszáth ugyanis 1882 szilveszterén újból megesküdött Mauks Ilonával. Újból és végérvényesen.

Az „új” férj mondani sem kell ugyanaz a lovagias Mikszáth volt, aki nem akarta bajba sodorni igaz társát, aki le tudott mondani szerelméről éppen érte. Azonban egyúttal már az elismert író is volt, már a Tót atyafiak, A jó palócok is mögötte, országos hírnév, lankadatlan publikációk a legrangosabb lapokban, tagság a Petőfi Társaságban, a Kisfaludy Társaságban a karrier csúcsának közelében. Úgyszólván azok közé a nagyok közé emelkedve, akiket olyannyira hiányolt az újabb nemzedékekből. Anyagi gondjai egy-egy kiadói-szerkesztői vállalkozásának a csődje többé nem fenyegetnek végzetesen, az írói siker mindig rendbe hozza. Joggal érzi: most már képes megadni mindent feleségének, módjában áll igazi családot alapítani.

Mikszáth az irodalomtörténeti besorolási kísérletek ellenére legalább annyira romantikus, mint amennyire realista író (a kettő látszólagos ellentéte egyébként föloldható, föl is kéne oldani már végre, ha egyszer megszabadulnánk a marxista szimplifikációk terhétől). Napnál világosabb, hogy neki az a Tarnóczy ügyvéd az eszményképe, aki Apolka örökségét boldogulása gátjának tekinti, és még a gyanúját is el akarja kerülni, hogy anyagi megfontolások kötik a lányhoz. (Miként őt sem érdekelte a Mauks família tehetőssége, nógrádi tekintélye; ellenükre vette el a lányt.) Lényegében ez az alapállás motiválja mind a Különös házasság, mind pedig A Noszty fiú esete Tóth Marival círegényeinek (de mondhatni minden művének) női alakjaihoz való viszonyát. Mikszáthnál úgyszólván nem fordulnak elő cselszövő, jellemgyönge női figurák, nincsenek vampok, ahogyan egyébként a romantikus irodalomban megszokhattuk őket (akár Jókainál is), csupa jólelkű, szolid és rajongó típus mintha egyetlen modellra lennének visszavezethetők.

Lelkünk jobbik fele.

Az európai irodalomban már nyüzsögnek a kokottok, utcalányok; házasságtörő nők tiltakoznak az erősebb nem erőszakossága, elnyomása ellen, szüfrazsettek hirdetik az egyenjogúságot (már George Sand nadrágviseléssel, szivarozással epatírozta a burzsoát), nyomul a pornográfia, amely mindenkor a nő megalázása, lebecsülése (pár esztendő, és Munch megfesti obszcén Madonnáját), mert az egyenjogúság bizony a lovagi eszmény háttérbe szorulásával jár. Schopenhauer nyíltan nőgyűlölő, Kierkegaardnak komoly gondjai vannak a nőkkel, és Strindbergről talán szólni sem érdemes.

Mit akar ez a Mikszáth?

Föltehetőleg semmi különöset, föltehetőleg csupán annyit, hogy ne sérüljön a világ rendje, föltehetőleg azt, hogy az asszony maradjon meg a férfit kiegészítő ellentétnek: a gyöngédség, a szépség, a család biztonsága letéteményesének. Akkorra azonban „korszerűtlen” mindez már: egyáltalán nem véletlen, hogy a korszerűtlenségekre olyannyira fogékony Mikszáth (Beszterce ostroma, Új Zrínyiász, Akli Miklós stb.) önnön lelkére lel ebben a „korszerűtlenségben”.

Sőt. Ez a normája a magánéletben.

Mikszáth házassága végső soron nem „különös házasság”. Nemcsak amiatt, mert megesett az ilyesmi másokkal is, sokkal inkább amiatt, hogy mentalitásából, gondolkodásmódjából, erkölcsi fölfogásából logikusan következik. Ez az az ösvény, amelyen Mikszáth korával szembemegy. Ezúttal sem szervez maga mögé fölvonulást, de megy makacsul, leszegett fejjel. Nem tagadja, hogy az ő útja igenis ki van jelölve. A házasság, komoly dolog; az ember nem váltogatja hetenként a házastársát. És létezik az áldozat, amelyet komoly dolgokért meg kell hoznia férfinak, nőnek.

Ekképpen azt gondolom, Mikszáth ugyan kétszer vette feleségül Mauks Ilonát, azonban vitathatatlanul egyetlen házasságban vele élte le férfiéletét szinte a középkori lovagok morálja szerint. És mint a trubadúrok a maga visszafogott, szemérmes módján mindig ezt a szerelmet zengedezte. Ám pontosan tudja, mit beszél. Hát nem furcsa, Mikszáthot többen utánozták az irodalomban, emberi magatartásában viszont senki?

Mondják, Mikszáth nem tudott leszámolni az általa ironikusan kezelt dzsentrivilággal. Nem is akart. Minden hibája, vétke ellenére látta ennek a világnak az értékeit, a hagyományban megőrzött erényeit, és féltette őket. Nem óhajtott segédkezni az értékrombolásban. Azt hitte, az értékek tisztán fölmutatása példaként szolgál. Hihette is, mivel tudott eszerint élni. Férfiasan, keményen, amikor kellett, meglágyulni, amikor lehetett.

Mi több, ebből még irodalmat is képes volt kicsiholni.