Április 1997
Egyetem Kolozsvárt

OLVASÓSZOLGÁLAT

Erdély magyar egyeteme 1944—1949

Erdély történetírásához járul hozzá e közelmúltat kutató, dokumentum jellegű kiadvány. Lázok János és Vincze Gábor szerkesztők szándéka: „bemutatni, hogyan sikerült önálló intézményként átmenteni a kolozsvári magyar egyetemet a második világháborút követő impériumváltás és az ezzel szinte egy időben bekövetkező radikális politikai-ideológiai változások kritikus időszakán”.

A bemutatás rendhagyó módon történik, nem történelemkönyv-ízű rekonstruálás, hanem élő, átélt múlt tárul az olvasó elé, ami a laikus olvasót is lekötheti, nem csak a történészt. A kiadvány alapját dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem alapító rektorának a címben megnevezett periódust tárgyaló emlékirata képezi, az emlékezést hitelesítik a korabeli dokumentumok. Egyelőre 40 dokumentumot közölnek az 1944. szeptember 15. és 1945. június 5. közötti időszakból, a további dokumentumok közlésére csak egy második kötet ad lehetőséget. Ebben 60 kiválasztott hivatalos írás segítségével követheti az olvasó az egyetem intézményalapító küzdelmeit (1945—1950). Az utolsó irat 1950. február 2-i keltezésű követségi jelentés, amely a magyar kormányt tájékoztatja a két letartóztatott egyetemi rektor, Balogh Edgár és Csőgör Lajos vizsgálati fogságáról. A kolozsvári tudományegyetem politikai összecsapások középpontjában állt és áll napjainkban is; ezt elemzi Vincze Gábor a A kolozsvári egyetem helyzete mint a magyarromán viszony alakulásának modellje című bevezető tanulmánya. A Csőgör-emlékirat utóéletét tárgyalva felelevenednek a nyolcvanas évek, elsősorban a kommunista államhatalom házkutatásai, a szekuritáté „filológusai”. A kiadvány 1995-ben, a Bolyai Tudományegyetem megszervezésének 50. évfordulójára jelent meg. Tisztelgésként „azoknak az embereknek az emléke és történelmi teljesítménye előtt, akiknek életműve a Bolyai Egyetem”. (Custos Kiadó. Marosvásárhely, 1995.) — Nyíri Emese

 

1000 éves a magyar iskola

Az erdélyi magyar felsőoktatás évszázadai

Emlékkönyv

Az emlékkönyv az 1000 éves a magyar iskola. Az erdélyi magyar felsőoktatás évszázadai című kiállítás és tudományos konferencia alkalmával elhangzott előadásokat tartalmazza. Katona Szabó István, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete elnökének bevezetőjében röviden felvázolja az erdélyi magyar oktatás közel ezer évét: a Szent István király által alapított gyulafehérvári káptalani iskolától a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem utódjáig, a Bolyai Tudományegyetemig. A tanulmányok szerzői a legkülönfélébb területeken folyt/folyó magyar nyelvű oktatás bemutatására vállalkoztak, s részletes adatokat közölnek többek között a fizika oktatásáról és kutatásáról, a közgazdászképzés múltjáról és jelenéről, az orvosképzés mai gondjairól, a zenei oktatásról, a képzőművészeti és zeneművészeti képzésről. Külön tanulmány mutatja be az erdélyi tudományos élet megszervezését, az Erdélyi Múzeum-Egyesület működését, valamint a különböző szakterületeken kutató magyar értelmiség tevékenységét és eredményeit. A kolozsvári egyetem történetét működésének több szakaszában vizsgálták: adatokat közölnek a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemről alapításától, 1872-től 1944—45-ig, az 1919—1940-es időszakról, amikor önálló magyar egyetem nélkül folyt a tudományos képzés, továbbá tájékozódhatunk a Bolyai Tudományegyetem 1945-től 1959-ig tartó működéséről, valamint az 1989 utáni egyetemi képzés helyzetéről, az erdélyi egyetemeken tanuló magyar diákok számáról.

A kötet szerzői között szerepel Jakó Klára, Cseke Péter, Bodor András, Obál Ferenc, Magyari András, Kötő József. Munkáikban megmutatkozik az a szellemi térkép, amely az önazonosság megőrzésére és az európai tudományossághoz való felzárkózásra irányuló törekvések során alakult ki. (Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Bolyai Egyetemért Alapítvány. Budapest, 1996.) — Bálint Emese

Kellermayer Miklós: Elmulasztott reformkor

„A természeti törvények (a hívők szerint az eredendő isteni törvények), kiegészülve a szeretet törvényével és ötvözve az újkor tudományos felfedezéseivel kétségtelenül megalapozottá tették az új reformkor közös vágyát, még akkor is, ha a felsorolt három alappillért ötvözni tudó és ötvözni akaró igazi vezetők akkor még kellő számban nem voltak fellelhetők. A közösen óhajtott reformkor azonban sajnos nem jött el” — olvashatjuk a kötethez írt előszóban. A szerző bevallása szerint a könyv nem szórakoztató céllal készült, hanem a jobbítás szándékával, azért, „hogy hasson”. A molekuláris sejtélettan kutatója belső késztetés hatására gyűjtötte össze közéleti szereplésének írásos dokumentumát. A kötet szerzője a magyar nép jelenlegi betegségeinek gyógyítására és az igazság megismerésére szólít fel minden olvasót. (Püski. Bp., 1995.) — B. E.

 

Tóth István: Phoebus forrása. A váradi latin nyelvű humanista költészet antológiája

A kötet szerzője azoknak a humanista műveltségű költőknek és versíróknak a munkáit fordította magyarra és szerkesztette kötetbe, akik Váradon élték le életüket, illetve életük egyik fontos szakaszában tartózkodtak itt. Azok is helyet kaptak az antológiában, akik váradi tematikát örökítettek meg verseikben. A tetemes anyag nagy része eredetileg latinul íródott, de voltak görög, héber, román és német nyelvű versek is. Tóth István kronológiai rendbe helyezte az összegyűjtött munkákat. Vitéz János és Janus Pannonius mellett olyan költők is szerepelnek, akik mindeddig nem voltak benne az irodalmi köztudatban. Így kapunk átfogó képet arról, amit a kötet szerzője „tudatunk fehér foltjaként” említ. Az áttekintést és tájékozódást segítik a fejezeteket bevezető tanulmányok, illetve a név- és szómagyarázat. A kiegészítő információk, valamint maguk a versek által nem csupán a hely szelleme válik ismertté számunkra, hanem történelmi és irodalomtörténeti pontosításra is sor kerülhet. Bizonyíték ez a könyv arra, hogy a történelem kedvezőtlen fordulatai ellenére a költészet, az irodalom és általában a humanista műveltség változatlanul összekötő erőként volt jelen a közgondolkodásban, művelői pedig olyan örökséget hagytak maguk után, amelyre méltán büszke lehet a huszadik században élő utód. A kötetben helyet kapott a 15. századi újplatonista kör, a reformáció, a barokk líra, a Bethlen-kori manierista irodalom, a törökellenes, a puritánus, a kuruc költészet, valamint a klasszicista és felvilágosodás korabeli irodalom számos művelője. A kötet „a váradi humanista költészet utolsó nagy művelője és első fordítója” munkájával zárul: Csokonai 1800-ra datálható fordításával. „S mivel mindezt a mai igényeinknek megfelelően végzi, méltán tekinthetjük őt Váraddal kapcsolatos fordítói munkánk első és legméltóbb futárának” — írja a szerző.

A Soros Alapítvány támogatásával megjelent könyv hasznos kiegészítő anyagot nyújt az irodalom tanításához és tanulmányozásához egyaránt. (Literator Könyvkiadó. Nagyvárad, 1996.) — Bálint Emese