Április 1997
Egyetem Kolozsvárt

Kása Zoltán

Információ és egyetem

Az utóbbi évek információs forradalma egyetemképünket is lényegesen megváltoztatta. Az egyetem több évszázadon át ugyanazt jelentette: tanítás és kutatás legmagasabb szinten. Erős egyetemi központok alakultak ki, ahova híres tanáregyéniségek vonzották a tanulni vágyókat. Gondoljunk csak Göttingára, ahova az erdélyi diákok is szívesen jártak, és ahonnan például Bolyai Farkas is életre szóló élménnyel és alapos tudással tért haza. Közös kutatómunkát is csak az egy egyetemen dolgozók végezhettek. Nem sok esélye volt az érvényesülésre annak, aki egyetemi központoktól távol tevékenykedett. Lobacsevszkijről sokkal hamarabb tudomást szerzett a matematikus világ, mint Bolyai Jánosról, habár akkoriban Kazan nem számított a tudományosság ismert fellegvárának, de mégiscsak egyetemi központ volt.

Az a kép azonban, amely a klasszikus értelemben vett egyetemet jelenti, mára jócskán megváltozott. A világhálózat, az Internet segítségével ma a távolságok teljesen megszűnnek. Közös kutatást végezhet a világ két különböző részén élő tudós, ehhez ma nem kell egymáshoz utazniuk, egyszerűen csak be kell kapcsolódniuk az Internetbe. Ez pedig ma már nem luxus, hanem olyannyira életszükséglet a kutatáshoz, mint régen a könyvtár volt. Ha még néhány évvel ezelőtt egy új tudományos eredmény megszületése és közlése között egy-két-három év is eltelt, ma egy ilyen eredmény pillanatok alatt eljuthat mindenkihez, akit ez érdekel. A nyomtatott szakfolyóirat helyét is átveszi az elektronikus. Ez pontosan olyan komoly, mint elődje, pontosan úgy szakemberek bírálják a közlésre szánt cikkeket, de sokkal rövidebb idő alatt nyilvánosságra kerül. A megrendelők feliratkoznak a folyóiratra, amely csak a hálózaton létezik, de bárki kinyomtathatja magának, és amikor új cikk kerül a „lapba”, akkor egy rövid értesítést kapnak a cikk tartalmáról, szerzőjéről, valamint a lelőhelyről. Dinamikus, élő folyóirat. A World Wide Web, a világot átszövő információtároló és -kereső háló segítségével elektronikus könyvtárak is rendelkezésünkre állanak. Néhány másodperc alatt több száz oldalas könyv tölthető le a hálózatról. A legtöbb információ ingyenes, de sok szolgáltatásért fizetni kell (pl. általában a könyvekért). Az American Mathematical Society híres referáló lapja, a Mathematical Reviews szintén megvan a hálózaton, használatáért fizetni kell, ellenben időnként, reklám céljából, egy-két hétre ingyenesen is használható. Ez a lap, amely minden fontos könyvtárba eljut, évi 12 vaskos kötetben jelenteti meg a tudományos cikkek rövid ismertetését, a tudományos kutatás nélkülőzhetetlen forrását. Az elektronikus változat nemcsak azért jobb, mert sokkal hamarabb “eljut” az érdeklődőkhöz, hanem mert pillanatok alatt olyan információkhoz juttat, amelyek különben a nyomtatott kötetek alapos átnézésével érhetők csak el. Keresni lehet szerző szerint, tematika szerint vagy kulcsszavak megfelelő kombinálásával. (A fizetés úgy történik, hogy beküldött összegért az illető felhasználó belépési jelszót kap, amelyet meghatározott ideig használhat.)

Az ugyanazon témával foglalkozók közös levelezési listák és hírcsoportok segítségével tartják a kapcsolatot. A levelezési lista olyan információszolgáltató, amely meghatározott időközönként minden megrendelő elektronikus postaládájába eljuttatja azokat az információkat, megjegyzéseket, kérdéseket, amelyeket a lista bármely tagja levélben beküld. A hírcsoportok hasonló szerepet töltenek be, csak kissé más formában. A klasszikus „Gondolkodom, tehát vagyok” mondást parafrazálva, kijelenthetjük: aki ma nincs az Interneten, az nem létezik.

Ebben a világképben a tanítás és a tanulás folyamata is megváltozik. Ma már egyre gyakrabban beszélnek a „virtuális egyetemről”, amely nem feltételezi a klasszikus értelemben vett tantermet és tanárt. A távolság sem számít! A diák Interneten kapja meg a feladatot, a hozzá való könyvészetet, és a megoldást, a kidolgozást is hasonló módon küldi be. Kissé személytelenné válik ezáltal az oktatás, de megvan az az előnye, hogy gyorsan, hatásosan és olcsón lehet hozzájutni új ismeretekhez. Feltevődik az a kérdés, hogyan lehet így ellenőrizni a diákot, hisz más is elkészítheti a dolgozatát. Először is a diáknak érdeke, hogy tudjon, mert állást nyilván a tudása és nem a diplomája alapján kap, másodszor pedig a vizsgáztatást (és akár az előadásokat is) klasszikus módozatok beiktatásával is tarkítani lehet.

Nem kell megijednünk: a virtuális egyetem egyelőre nem szorítja ki a klasszikusat, csak kicsit átformálja, dinamikusabbá, gyorsabbá teszi. Van, amit könnyebb, jobb, olcsóbb az Internet igénybevételével tanítani, van, amit nem lehet, és nem is kell. Azért sem kell félnünk, legalábbis egyelőre, hogy korunk latinja, az angol kiszorítja a nemzeti nyelveket az oktatásból. A kommunikálás igénye elengedhetetlenné teszi az idegen nyelvek, főleg az angol ismeretét, de alapos tudást csak anyanyelven lehet elsajátítani. A kivételek, többnyire zseniális elmék, csak erősítik ezt a szabályt. A kelet-európai egyetemek megsegítése céljából létrehozott Tempus-programok folytatásaként a Socrates közös névvel illetett programok egyik célkitűzése a sokszínűség, ezért egyáltalán nem szorgalmazzák a nyugati modellek átvételét, sőt nyelvi korlátokat sem állítanak. A kapcsolatokban a partner egyetemek egyenrangúak, és maguk döntenek a közösen megvalósítható tevékenységekről, azok nyelvi és anyagi hátteréről. Érdekes módon kapcsolódik mindezekhez E. W. Dijkstra világhírű holland informatikus mondása, miszerint egy informatikus számára az a legfontosabb, hogy anyanyelvét magas szinten ismerje („the most important requirement for a computer scientist is mastery of his native tongue “)•

Természetesen az információáramlás korlátainak felszámolása rengeteg elméleti és gyakorlati problémát vet fel, amelyeknek megoldása nem tűnik könnyű feladatnak, és az elkövetkező évtizedekre hárul.