November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Szőkefalvi-Nagy Gyula

Erzsébetvárostól Göttingenig, Kolozsvártól Szegedig

Korának neves matematikusa, az MTA tagja volt Szőkefalvi-Nagy Gyula, akinek kiadatlan életrajzi feljegyzéseiből közlünk az alábbiakban részleteket. Erzsébetvárosban született 1887. április 11-én, Szegeden hunyt el 1953. október 14-én. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte – Farkas Gyula, Fejér Lipót, Schlesinger Lajos és Vályi Gyula  tanítványaként. 1909-ben szerzett doktori címet, majd 1911-ig Privigyén és Csíkszeredában gimnáziumi tanár. Göttingeni tanulmányútja után Kolozsvárt tanít. Egyetemi magántanár s a Marianum női felső kereskedelmi iskola igazgatója. 1929-ben a szegedi polgári iskolai tanárképző matematikai tanszékére nevezték ki. 1939-től a szegedi, 1940-től a kolozsvári, 1945-től ismét a szegedi egyetem tanára. Munkásságának fő irányai az algebra és geometria, illetőleg e két tudományág határterületei. Az alábbiakban önéletírásából közlünk rövid részleteket.

 

 

Mikor 1901 szeptemberében Kolozsvárra kerültem, akkor arra a tanévre az alapítványi helyek mind be voltak töltve. Alapítványt csak 1902 januárjában kaptam. Addig ellátásomért szolgálatot kellett teljesítenem, és úgynevezett szervitor lettem.

A kolozsvári egyetemet és a piarista gimnáziumot csak egy utca, a Farkas utca választja el. A gimnazista tanulók konviktusát, másként a Mária Terézia fiúnevelő intézetet a Szent József fiúnevelő intézettől vagy más néven Báthory–Apor-szemináriumtól – amelyben kat. egyetemi hallgatók [laktak], elsősorban jogászok és tanárjelöltek, s kivételesen néhány orvostan-hallgató – az Egyetem utca választotta el. A két intézetnek közös volt a konyhája és ebédlője. Az étkezés a gimnazisták számára más időben volt, mint az egyetemi hallgatók számára. A szervitorok kötelessége volt az asztalterítés, az ételek felszolgálása, a tányérok és poharak törlése, ezenkívül az evőeszközök tisztítása (ez utóbbi a tulajdonosok részéről bizonyos csekély ellenszolgáltatás ellenében.) Nekem tányértörlés jutott osztályrészemül, s hasonló kötelezettsége volt egy társamnak is. Így naponta több száz tányért töröltem. […]

A szervitorok napi elfoglaltsága kb. 4–5 órát tett ki. Ezt az időt szervitori koromban úgy hoztam be, hogy korán reggel, legtöbbször 3–4 órakor felkeltem, és a legutolsók közé tartoztam, akik lefeküdtek. A tanulmányi időre nagy szükségem volt, mivel az iskola változtatása miatt és másféle könyvek használása miatt jóval több tanulnivalóm volt, mint azoknak, akik ott végezték az előző osztályokat. Vasakarattal azonban már az első évharmadban, karácsonykor jeles rendű értesítőt kaptam. Ezzel január második felében alapítványt kaptam, amelyet gimnazista és egyetemi hallgató koromban hat évig megtartottam. Harmadéves egyetemi hallgató koromban azonban az alapítványt elvesztettem, mivel akkor 800 K tanárképzős ösztöndíjat kaptam. […]

Én a szemináriumba lépésem első napján megkezdtem a munkát. Lóky Béla volt tanáromtól kaptam pár könyvet tanulmányozásra, és kérésére az Encyklopädie der Mathematischen Wissenschaften I. kötetének egy fejezetét az ő számára magyarra fordítottam. A fordítást kezdetben szótárral, de később szótár nélkül végeztem. Éppen akkor a bal szemem gyulladásban volt, és emiatt fehér zsebkendővel bekötöttem, és egy szemmel dolgozgattam. Így látott meg egy brassói szoba- és egyúttal szaktársam, Venczel József is, aki később legjobb barátom lett. Ő mondotta el nekem később, hogy szobatársaim mindjárt az első találkozáskor haragudtak rám, s ebben ő sem volt kivétel. Rájuk nézve az élő lelkiismeret voltam, amely kötelességük mulasztására figyelmeztette őket, anélkül, hogy egy szót is szóltam volna. A könnyelműbbek pedig azért is haragudtak, mivel az illetlen beszédek ellen hevesen tiltakoztam. Lényegesen az előadások megkezdése után sem változott szobatársaim irányomban tanúsított hangulata. Még kevésbé változtam meg én. A sok egyetemi órámra pontosan elmentem, és az egyetemi előadások áttanulmányozását és megtanulását azonnal megkezdettem. Minthogy nem dolgozó szobatársaim beszélgetése zavart, igyekeztem olyan helyre menni, ahol semmi sem zavart. Ilyen volt a szemináriumban lakó szervitorok szobája, és ilyen volt a közeli Házsongárdi temető, amelynek fái alatt csend uralkodott. Már kora reggel, rendszerint már négy órakor kimentem a temetőbe, ahol a sírok körül járkálva tanulgattam. […]

A Házsongárdi temető még télen is gyakran látott engem, s a tiszta levegő és a nagy csend nagyban segített a tanulásban.

Az első félévet követő többi félévben sem csökkent szorgalmam. Biztos vagyok abban, hogy indexemben több kitűnő kollokvium volt, mint akárki máséban az egész egyetemen akkor. Szobatársaim előtt tekintélyem fokozatosan emelkedett.

Az egyetemen Vályi Gyula, Schlesinger Lajos, Klug Lipót, Fejér Lipót és Tangl Károly volt a professzorom a matematikából. Később Farkas Gyulától hallgattam elméleti fizikát és Pfeiffer Pétertől gyakorlati fizikai előadásokat. Ezenkívül magyar irodalomból, nyelvészetből, művelődéstörténetből, bölcseletből és pedagógiából is hallgattam előadásokat.

Legtöbbet tanultam Vályi Gyulától, azután Schlesinger Lajostól. Klug Lipóttól ábrázoló geometriát hallgattam. Az első kollokviumom után azzal a megjegyzéssel írta be a kitűnőt, hogy én egy félév alatt megtanultam annyit, mint a reáliskolákban három év alatt, s többet tudok, mint egy jelesen végzett reáliskolai tanuló.

Már az első félévben egy feladat megoldásával Klug Lipót szemináriumi óráján nyilvánosan is felléptem. Szépen, érthetően igyekeztem a feladat megoldását hallgatóimmal megértetni. A magyarázat azonban túlságosan magas lehetett, mert hallgatóim a szokás szerinti bírálatra felhíváskor ilyen megjegyzéseket tettek. A végén a professzor vigasztalt meg Goethének (legalább is ő úgy mondotta) azzal a mondásával: Der Weg der Empfindung ist nicht der Weg der Darstellung. Nekem természetesen nem esett jól a bírálat, de sokat tanultam belőle. Még abban az évben, a II. félévben tartott második és harmadik szereplésemkor sokkal jobb volt az eredmény. A második alkalmával sem volt lényeges kifogás az érthetőség tekintetében, a harmadik előadásom  után nem is volt kifogás. A későbbi szerepléseim annyira érthetők voltak, hogy nem is bírálták el a hallgatók.

Ezeket azért részletezem, mert ezek voltak okozói, hogy jó középiskolai tanárrá lettem, aki tanításának színvonalát tanítványaihoz alkalmazza, s figyelemmel van arra is, hogy a gyöngébbek is megérthessék előadásait. Gyakorlati tanárképzés akkoriban alig volt egyetemünkön. El nem tudom feledni, hogy Klug Lipóttól tanultam a legtöbbet  a matematika tanításának módszeréből. Ő leghosszabb ideig volt középiskolai tanár.

A második évben is folytattam szorgalmas és egyúttal eredményes tanulmányaimat, és szorgalmasan készültem az alapvizsgálatra. A szemináriumban annyiban változott az állapot, hogy 18-an másod- és harmadéves tanárjelöltek egy szobába kerültünk, amelyben ágyak is voltak. Rosszabbodott a helyzet, mivel a nagy hálóteremben nem volt szabad zajt csapni. A mi szobánkban ellenben a villanyt nem zárták el szobatársaim, hanem mulatoztak, és hangoskodással kártyáztak. Emiatt alvásom nehezen ment.

Minthogy nappal intenzíven tanultam, éjjel pedig nem tudtam kialudni magam, idegeim kezdettek romlani. Végül is alvásra kénytelen voltam az utolsó félévben kimenni. Csengery János professzor fiát oktatgattam, s ő nála kaptam egy szobát, ahol nyugodtan tanulhattam és aludhattam. Étkezésre a szemináriumba jártam.

Negyedéves koromban kezdődött meg tulajdonképpen az irodalmi működésem, bár már az előző évben megjelent a Matematikai és Fizikai Lapokban egy feladatnak általam adott megoldása. 1909 januárjában a Jahresbericht der Deutschen Mathematiker Vereinigung hozta egy matematikai kérdésnek megoldását, amelyet Schlesinger professzorom vetett föl egy dolgozatában. A különlenyomatok szétküldése után sok viszonzó dolgozatot és köszönőlevelet kaptam sok országból. Ilyen küldemények hosszú időn keresztül naponta váltakoztak a szeminárium postaküldeményei között, azokat az üveg alatt bárki megláthatta, aki saját címére érkezett levelet vagy levelezőlapot keresett. Ez a körülmény fokozatosan növekedő tekintélyemet szemináriumi társaim között még jobban megerősítette.

Ugyanabban az évben megjelent egy másik német nyelvű szakcikkem is, megírtam doktori értekezésemet is, amely még május havában megjelent. Az első félév végén két tárgyból elért legjobb eredményem miatt 2x50=100 K-s tanárképzői jutalmat kaptam, még kettőt kaphattam volna, de a kar – igen helyesen – soknak tartotta, hogy mindegyik mat. és fizikai jutalmat én vigyem el. Az 1908/09-es tanév végén az évzáró ünnepségen csúcsteljesítményt értem el, amikor három pályadíjat vittem el 450 K összegben. 1909 májusában szakvizsgálatomat, júniusában doktorátusomat tettem le summa cum laude eredménnyel.

A doktorátus költségeinek fizetése után kb. 1000 K összegű posta-takarékpénztári betéttel fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. [...]

Meg kell jegyeznem, hogy 1906-ban beléptem az erdélyi alkoholellenes szövetségbe. Fogadalmamat mindig megtartottam. Egészségi okok nem követelték ugyan az alkoholtól való megtartóztatást. Azóta csak 1940-ben ittam meg egy pohár bort. Mégpedig 1940. október 23-án, amikor a kolozsvári egyetem megkezdte új működését Kolozsvárt. Azt a pohár bort is fogadalom miatt ittam meg. Sokszor mondtam ugyanis, amikor Szegeden borral kínáltak meg, hogy csak Kolozsvárt fogok inni, amikor Kolozsvár magyar lesz.

[…] Az 1911/12 tanévre külföldi tanulmányútra ösztöndíjat kaptam, s erre az időre szabadságot kaptam helyettesem fizetésének kötelezettségével. Mivel a tanév elejére helyettesem még nem érkezett meg, azért óráimat, vagyis helyettesem óráit én tartottam meg és így önmagamat helyettesítettem.

Az egyetemről való kikerülésemtől szabadságom megkezdéséig terjedő időben is foglalkoztam matematikai kérdésekkel. Már Privigyén megírtam egy kis cikket, és válaszoltam egy német matematikusnak megjelent cikkeimmel hasonló tárgyra vonatkozó kérdésére.  Csíksomlyón pedig két olyan kérdést oldottam meg, amelyet az Archiv der Math. u. Physik folyóiratban tűztek ki. Nagyobb eredménnyel nem dicsekedhetem, mert Schlesinger professzor egy olyan kérdés megválaszolásával bízott meg – adott elágazópontokkal bíró algebrai függvények algebrai előállítása –, amely neki nem sikerült teljesen. Ennek a kérdésnek megoldása céljából többször átolvasgattam és áttanultam Hensel és Landsberg Algebra. Funktionen c. kb. 700 oldalas könyvét. A kérdés megoldása nekem akkor sem sikerült, sőt 1912-ben sem Göttingában sem, noha arra a kérdésre vonatkozó rövid észrevételét Hilbert Dávid, a legnagyobb akkori német matematikus átadta nekem, ő maga is felhívva engem a kérdés megoldására. Végül, egészen más irányban, amely Schlesinger és Hilbert  útjaitól teljesen különbözik, és pár évvel később, az olaszok egyik legkiválóbb matematikusa F. Severi oldotta meg a kérdést.

Szabadságomat Göttingában töltöttem és újra bekapcsolódtam a matematikai életbe. Egyetemi és Matematikai Társulati előadásokat hallgattam, s sok újat tanultam. Két cikket írtam meg, amelyek közül az egyik a Mathematische Annalenben, a másik a Jahresberichtenben jelent meg. Ezek a dolgozatok mind abba a tárgykörbe esnek, mint a megelőzők, csakhogy általánosabbak.

Göttingába való utazás közben végignéztem Bécs, Salzburg, Augsburg, München, Stuttgart és Kalsruhe várost, mindenütt pár napot töltöttem, s megnéztem a városok nevezetességeit. Kalsruhéban részt vettem a Deutsche Mathematiker Vereinigung évi közgyűlésén. Az Egyesületnek már 1909-ben tagja lettem, miután a belépésre az Egyesület főtitkára felhívott. Kalsruhe után megnéztem Heidelberget, továbbá Frankfurt a. M., Mainz és Wiesbaden várost. Azután Göttingába érkeztem. Ott a tanév megkezdésekor beiratkoztam az egyetemre.

Tekintettel arra, hogy utazásom elején Kolozsvárt ígéretet kaptam arra, hogy az éppen akkor megnyílt Marianum leánynevelő intézetbe tanárnak alkalmaznak, de egyúttal arra is felhívtak, hogy a női felső kereskedelmi iskolai tagozaton való taníthatás végett kereskedelmi tárgyakkal is foglalkozzam, azért Göttingában a tiszta matematikai tárgyakon kívül biztosításmatematikát és nemzetgazdaságtant is hallgattam, és ezzel párhuzamosan kereskedelmi és politikai számtant is tanulgattam. Ez a körülmény sok időmet vette igénybe. Ez okozta azt is, hogy csak két dolgozatot tudtam megírni. Az is igaz, hogy mindkettő értékesebb dolgozataim közé tarozik. Mindkettő ahhoz a tárgykörhöz tartozik, amelyhez előző dolgozataim.

[…] Hazajővén Németországból csíkszeredai állásomról lemondottam, mivel a kolozsvári Marianum r. k. leánygimnáziumában kaptam rendes tanári alkalmazást 1912 szeptemberétől kezdve [...]

A kolozsvári Marianum 1912-ben Magyarország legszebb és legmodernebbül berendezett nőnevelő intézete volt. Magában foglalt elemi és polgári leányiskolát, háztartási iskolát, kereskedelmi szaktanfolyamot, női felső kereskedelmi iskolát és leánygimnáziumot.

Én a leánygimnáziumban tanítottam, de voltak óráim a női felső kereskedelmi iskolában is. Óraszámom mindig több volt 18-nál.

Az óratöbbletek, a lakás berendezés és az új helyzet eléggé elfoglaltak az első kolozsvári évben 1912/13-ban. Ez volt az oka, hogy tudományos téren csak egy nagyobb dolgozatot írtam csak.

[…]1913. július 29-én született Béla fiam, akiről még részletesebben fogok megemlékezni, akiben folytatódott, sőt fokozódott az a szerény matematikai tehetség, amely bennem volt. Fejlődéséről csak annyit akarok most megjegyezni, hogy megfigyelő tehetsége és emlékező tehetsége már nagyon korán jelentkezett. Egészen kicsiny, három évnél fiatalabb volt, amikor egy 30 egyenlő kockából álló játékot kapott, a kockákat úgy lehetett összerakni, hogy megfelelő lapjaik hat képet alkottak. A mellékelt nagy képek szerint csak egyszer rakta ki a hat képet a kockákkal, a többi alkalommal már tudta, hogy egy kockára eső akármelyik képrészlet melyik képhez tartozik.

Kombináló és geometriai tehetségének első határozott jele szintén egy játékban nyilvánult meg. Körülbelül 6 éves lehetett Béla, amikor egy Richter-féle türelemjátékot kapott. Ez 7 kőből állott, amelyek megfelelően egymás mellé helyezve négyzetet alkottak. A játékhoz mellékelve volt egy kb. 200 ábrát tartalmazó fűzet. Ezek az ábrák kisebbített alakban olyan idomokat tüntettek fel, amelyekbe a 7 követ össze lehetett rakni. Az összerakás nem ment könnyen. Egy délután egyik tanártársam egyik ábrán órákig kínlódott, anélkül, hogy sikerült volna kiraknia. Egyik este kisfiam próbálkozott egy ábra kirakásával, amellyel egy ideig én is hiába kísérleteztem. Mivel 9 óra volt, a kisfiút imádkozás után lefektettük és eloltottuk a villanylámpát. Kis idő múlva kisfiam megszólal, és azt mondja, hogy ki tudja azt az ábrát rakni. Nem akartam hinni, s karomra véve az asztalhoz vittem és a lámpát felgyújtottam. Nagy volt a csodálkozásom, hogy kísérletezés nélkül az ábrát azonnal kirakta. Nem akarván kis fiúnkból mesterséges úton csodagyermeket csinálni, tehetségeinek fejlődését nem erőszakoltuk. A matematikai ismeretek fejlesztését ő nem kívánta tőlünk és így az iskolán kívül újabb ismereteket tőlünk ebben az irányban nem kapott.

[…] Közben mindkét fiam jelesen folytatta tanulmányait és ugyanilyen eredménnyel tett érettségi vizsgálatot. Különösen Béla ért el fényes eredményeket. Mindketten, de különösen Zoltán ízig-vérig cserkész volt.

A középiskola elvégzése után Béla matematika–fizika-tanárjelölt lett és egyike a szegedi Eötvös Loránd Kollégium legelső tagjainak.

Érdekes az a fokozatos érdeklődés, amely Bélát matematikus–fizikussá tette. A gimnázium alsó osztályában a növénytan érdekelte. Elolvasott minden növénytani munkát, amihez hozzájuthatott. Elolvasta anyjának Erzsébet-nőiskolai jegyzeteit, amelyeket polgári iskolai tanárjelöltek részére tartottak. Ez az érdeklődése azután az ásványtanhoz és azután a vegytanhoz vezette. A vegytanból áttanulta Gróh Gyula könyveit. A gimnázium két felső osztályában a vegytanon kívül a fizika is nagyon érdekelte. [...]

Béla első cikkei a matematikai fizika terére esnek. Csak a harmadik s a következők tiszta matematikai tárgyúak. Érdeklődését az elméleti fizika iránt azonban sohasem vesztette el, s a magyar elméleti fizikusok tudását nagyra becsülték.

Kitüntetéssel letett alap- és szakvizsgálat után 1936-ban doktorátust is tett, de akkor már több matematikai cikke jelent meg külföldön a Mathematische Annalenben és a Mathematische Zeitschriftben. Mivel mindig színjeles volt, sub auspiciis gubernatoris doktorrá avattatott. Az avatásakor már 12-re növekedett tudományos cikkeinek száma. Azután egy évet töltött tanulmányúton Németországban, Lipcsében és egy további félévet Franciaországban Grenoble-ban és Párizsban. Azután helyettes tanári kinevezést kapott az Eötvös Lóránd Kollégiumhoz. […]