November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Kása Zoltán

Egyetemépítési kudarcaink

Az önálló állami magyar nyelvű egyetem gondolata a kilencvenes évek elejétől állandóan jelen van érdekvédelmi szervezetünk minden dokumentumában és politikusaink minden fontosabb nyilatkozatában. Miért volt sikertelen mégis minden próbálkozásunk? Miért sikerült ez Szlovákiában – és nem sikerült nálunk? Gondoljuk végig a történéseket, ha ez nem is segít a kérdések megválaszolásában, talán abban igen, hogy lássuk, mi lehet a teendő most, ha mégsem akarunk lemondani elképzeléseinkről.

A kilencvenes évek legelején olyan volt a hangulat, hogy semmi esélye sem lehetett annak gondolatnak, amely nem teljes, minden szakot magában foglaló intézményként képzelte volna el az önálló magyar egyetemet. Ma már látszik, hogy ez lett volna a jó megoldás. De akkor egy ilyen gondolat túlságosan eretneknek tűnt, ezért nyíltan ezt senki sem vállalta, legfönnebb baráti társaságban, de még ott is vitákat váltott ki. Emlékszem arra a Bolyai-bizottsági gyűlésre (a Bolyai Társaság csak később alakult meg), amelyet a magyar színház próbatermében tartottunk valamikor 1990 februárjában. Valaki előállt egy fantazmagorisztikus tervvel: jelentsük be, hogy campust létesítünk, lássák, annyira komolyan gondoljuk a dolgot, hogy már konkrét megoldásunk is van. Én akkor csak annyit mondtam, hogy várjunk néhány napot, hiszen Pálfalvi Attila akkori tanügyminiszter-helyettestől olyan értesüléseink voltak: hamarosan döntés születik egyetemügyben. Minden utánam felszólaló határozottan ellenem szólt, azzal az érveléssel, hogy nem alkuszunk, nekünk jogunk van az egyetemre, és egy ilyen terv csak javíthatja az esélyeinket. Ez a vehemencia azért is fölösleges volt, mert néhány nappal előtte már megjelent az újságban több mint százötven aláírással az a felhívás, amely szorgalmazta a magyar egyetem visszaállítását.

Azt hiszem, hogy – akkor is később is – politikusaink nem eléggé határozott viszonyulását (szóban mindig mindenki határozott volt, csak tetteiben nem) az is befolyásolhatta, hogy volt olyan köztiszteletben álló egyetemi tanár (talán több is), aki nyíltan ellenezte az önálló egyetem gondolatát, mivel úgy gondolta: az szakmailag sohasem állhatja meg a helyét. Ennek írott nyomai is vannak.

1990 májusában már látszott, hogy az egyetem ügye esett, és akkor olyan tervek születtek, hogy kérjünk külön beiskolázási számot a Babeş–Bolyain a magyarul tanulók számára. Akkoriban ugyanis csupán a felvételi után igényelhették a hallgatók, hogy magyarul tanuljanak. És ez a lehetőség is csak bizonyos szakokon volt meg. Akkor is akadtak, akik elvetették a sulykot, és olyan magas beiskolázási számokat jelöltek meg bizonyos szakokon, amelyek eleve elfogadhatatlanok voltak. Csak egy példát említek erre: az informatikán akkor huszonöten tanultak román nyelven, és a javaslatban az volt, hogy a magyarul tanulóknak száz helyük legyen. Ma már gyanakszom arra, hogy a sok jóhiszemű, forró fejű ember között volt egy-két beépített is, akinek az volt a feladata: úgy srófolja felfele a követeléseket, hogy azokat ne lehessen elfogadni.

A fordulat 1993-ban következett be, amikor a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) külön beiskolázási számot kapott több magyar nyelvű szakra. Az akkori háromszáz hely mára már ezerre emelkedett, tehát körülbelül ennyi új elsőévest vesznek fel évente tandíjmentes helyekre. Sokan akkor úgy vélekedtek, hogy ez megalkuvás volt, ki lehetett volna harcolni az önálló egyetemet is. Én ezt akkor is, később is sikernek könyveltem el, hisz ennek köszönhetően sikerült megerősíteni a magyar nyelvű oktatást a kolozsvári egyetemen, fiatalítani a tanszemélyzetet. Most azonban ez az út, amelyet az önállósodás felé vezetőnek gondoltunk, zsákutcának tűnik. Az önálló karok létrehozására irányuló törekvések megbicsaklottak, nincs elképzelés arra, hogyan lehetne ebből önálló magyar egyetem.

1998-ban a Petőfi–Schiller Egyetem gondolata sok vitát váltott ki, gúnyolódás tárgya lett, és később Tokay György képviselő egy elszólásából kiderült, hogy nem alaptalanul. A kolozsvári Szabadság 2003. december 30-i számában olvasható: „Tokay György Arad megyei képviselőt arról kérdeztük, hogyan fogadta az aradi magyarság a megállapodás hírét, s hogy értékelése szerint nem afféle »petőfi-schilleres« kompromisszumról van-e ismét szó. A képviselő úgy vélekedett: a hasonlat rossz, a Petőfi-Schiller Egyetemet ugyanis azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét, a Megbékélési parkkal viszont a nacionalista hangokat igyekeznek leszerelni.” (Aradi megbékélési tervek)

Politikusaink kishitűségét bizonyítja: bármikor, amikor erőteljesebben előtérbe került az önálló magyar egyetem ügye, akkor mindig az volt a kérdés: miért éppen most? Miért gondolja az, aki felvetette, hogy az a megfelelő pillanat a cél eléréséért? 

1999-ben kényszermegoldásként, a sok sikertelenség ellensúlyozásaként, a magyar kormány úgy döntött, hogy támogat egy magyar nyelvű magánegyetemet Romániában. Bármennyire is pozitív egy új egyetem létesítése, ezt egyben politikai kudarcnak is vehetjük, annak a beismerését, hogy mind a belföldi magyar politika, mind a magyarországi politika egyetemügyben tehetetlen. A két évvel később induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) ma már szintén akadálya lehet az önálló magyar egyetem létrehozásának, arról viszont nem szabad lemondani, hogy román állampolgárokként a román állam pénzén (amely a miénk is!) tanuljunk. Miért akadály? Mert az egyetemi hallgatók száma a következő években drasztikusan csökkenni fog, mert átfedések vannak a két egyetem, az EMTE és a BBTE szakjai között, mert kevés a tanár, és sokan tanítanak a BBTE tanári közül az EMTE-n. Ez az áttanítás nem mindig a minőséget szolgálja. Ilyen körülmények között badarság egészséges versengésről beszélni.

A helyzet pillanatnyilag elég kilátástalannak tűnik. Senki sem foglalkozik azzal, hogy mi lesz, ha bekerülünk az Európai Unióba, ahol mindenki ott tanulhat majd, ahol akar. Versenyképes lesz-e a hazai magyar oktatás? Egy ma induló önálló egyetemnek is keményen kellene dolgoznia azért, hogy az évtized végére versenyképes legyen. Hát még egy később alakulónak! Vagy arra várunk, hogy épp emiatt le kelljen mondani róla? Biztos, van, aki ezt reméli.

Megoldásnak most csak azt tudom elképzelni, ha az EMTE alakul át állami egyetemmé. A jelenlegi törvények szerint az állam magánegyetemet is támogathat, ha az akkreditált. Erre még nincs példa, de a lehetőség megvan. Kössön a magyar és a román kormány egy olyan egyezményt, amely szerint egyenlő mértékben támogatják az EMTE-t (esetleg csak attól a pillanattól, amikor már akkreditált lesz, de egy nemzetközi egyezmény átléphet ezen a megkötésen). Ezután dolgozzunk ki egy stratégiát arra, hogy miként visszük át folyamatosan a BBTE különböző szakjait az EMTE-re. Ez egy járható út lehet a cél eléréséért.