November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Bányai János

Töprengés a kisebbségi (magyar) egyetemi oktatásról

Bevezetőm vagy ahogyan legtöbbször mondják, vitaindítóm nagyon, majdnem szokatlanul rövid lesz. Mert ha súlyos gonddal nézünk szembe, és még sürget is a gond enyhítése, illik röviden szólni.

Évek óta tudjuk, általános és középiskoláink tanárhiánnyal küszködnek. A hiányzó szaktanárok mellett a tankönyvekkel sem állunk igazán jól, és az iskolák nyújtotta élet- meg tanulási körülmények se mindig felelnek meg a diákok igényeinek, se a szülők elvárásainak. Minderről – a hiányokról – az elmúlt évek során tiszteletet érdemlő és hasznos elemzések, helyzetfelmérések, kimutatások készültek. Ezeket mindannyian jól ismerjük, ismételgetésük csak időpazarlás lenne. Annyit mégis meg kell állapítani, és ezt senki se tekintse panaszkodásnak, hogy a vajdasági magyar, illetve a magyarul is oktató általános és középiskolák elszegényedtek, tanárhiányban szenvednek, és ezért nemegyszer kénytelenek szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt kétes hitelű megoldásokat választani, hogy az oktatás legalább valamennyire zökkenőmentes lehessen. Amiből nyilván az oktatás színvonalának csökkenése, a nevelés gyakorlatának elhanyagolása következik, aminek megint egyenes következménye, hogy egyre kevesebben tanulhatnak tovább az egyetemeken, mert be sem jutnak oda, és ha bejutnak, akkor is csak bukdácsolva haladnak előre...

Ezzel a lehangoló képpel szemben „ellenkép” is megrajzolható. Mert a súlyos körülmények ellenére, ha kevesen is, de vannak kiváló általános és középiskolai tanáraink, vannak jól felszerelt iskoláink, olyanok is, ahol a tanárok hivatásból és nem kényszerből tanítanak. Ezekből az iskolákból kerülnek ki azok az egyetemi hallgatók, akik itthon vagy külföldön sikerrel tanulnak tovább.

Milyen megoldásokkal lehet számolni a gondok enyhítésére, az evidens tanárhiány legalább részleges kiküszöbölésére?

Abból kell kiindulni, hogy a Vajdaságnak van univerzitása, Újvidéki Egyetem a neve. A leendő tanárok az Újvidéki Egyetem bölcsészettudományi és természettudományi karán tanulnak viszonylag elfogadható körülmények között és legtöbbször magasan képzett, szakterületükön és a tudományban is elismert tanároktól. Az Újvidéki Egyetem tanárképző karai aránylag jól felszerelt laboratóriumokkal, könyvtárakkal rendelkeznek, és lehetőséget biztosítanak a diákoknak a kötelező tananyagon túli továbbképzésre is.

Az egyetem, mint minden felsőoktatási intézmény életét az éppen hatályos felsőoktatási törvény határozza meg. Ennek a törvénynek a keretei között kellene megkeresni a magyar nyelvű tanárképzés lehetőségeit. Annál is inkább, mert a régi törvényből a most készülő, évek óta vajúdó új törvény átveszi azt a rendelkezést, miszerint a szerbiai egyetemeken az oktatás nyelve a szerb, de a mondat folytatásában hozzáteszi, hogy az egyetemi oktatás a szerbiai kisebbségek nyelvén és idegen nyelven is megszervezhető. És ezt nem köti (most még) semmiféle további, megszorító rendelkezéshez. De fontos tényezőként kell számon tartani, hogy a törvény különbséget tesz az idegen nyelv és a kisebbségek nyelve között, amiből – némi talán nem indokolatlan derűlátással – az is kiolvasható, hogy amíg az idegen nyelvű oktatás csakis önköltséges lehet a szerbiai egyetemeken, a kisebbségek nyelvén megszervezett oktatás a szerb nyelvűvel azonos elbírálásban részesül. Természetesen nemcsak abban, hogy megszervezhető, hanem abban is, hogy milyen feltételek mellett akkreditálható és fejleszthető is talán.

Az Újvidéki Egyetem tehát a saját rendszerében és a hatályos törvényes rendelkezések alapján lehetőséget teremthet(ne) a kisebbségi, leginkább nyilván a magyar nyelvű egyetemi oktatás megszervezésére. Hogy ez ez ideig nem történt meg, illetve hogy csupán magyar vagy magyarul is tudó tanárok jóindulatán és érdekeltségén múlott, de akkor is legfeljebb szórványosan és főként szervezetlenül, nem pusztán a rendszer vagy a jogi keret következménye, hanem a többség sokszor rejtett, de hatékony, adminisztratív vagy csupán érzelmi ellenállásának tudható be. Ez utóbbival a legnehezebb szembeszállni, mert az érvek a legkevésbé sem érdeklik. Jól volt ez látható a magyar nyelvű felvételi vizsgák megszervezése körüli halogatásokon és lassító körülményeskedésen. A legtöbb helyen végül is sikerült letörni az ilyen ellenállásokat. És lehetővé vált az anyanyelvű felvételizés, amennyiben erre az egyetemre jelentkező diák igényt tart. Számára a választás lehetőségét biztosították, ami rendkívül fontos eredmény. Különösen ha tudjuk, hogy a tanár, a tárgy, a szeminárium választhatóságának amúgy általánosan elfogadott elve a szerbiai egyetemeken még nem vagy csak nagyon elvétve honosodott meg.

A magyar nyelvű felvételi vizsgák bevezetése arra figyelmeztet bennünket, hogy az akadályoztatások ellenére is van, lehet esély a magyar nyelvű tanárképzés megszervezésére az Újvidéki Egyetemen. Csak fel kell kutatni, meg kell találni a megfelelő kereteket, hiszen a törvényes rendelkezések nem tiltják, persze nem is teszik kötelezővé.

Amely keret nem feltétlenül önálló magyar nyelvű tanárképző kar létesítése. Ez a lehetőség sem zárható ki egészen, de úgy látszik, ebben a pillanatban túl sok, objektívnek is vehető akadályba ütközik. Többek között a valóban színvonalas – egyetemi és akadémiai – képzés anyagi feltételei, az egyetemi, kari, tanszéki infrastruktúra keretébe tartozó nélkülözhetetlen feltételek hiányának akadályába. Székházak, laboratóriumok, könyvtárak, digitális hálózatok nélkül az egyetemalapítás vagy akár egyetlen tanárképző kar gondolata politikai illúziókeltés lehet csupán. Annál is inkább, mert a vajdasági magyarság nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy anyaországi és más forrásokból érkező támogatásokkal ugyan, de legalább részben önerőből egyetemet vagy egyetemi kart tartson fenn. Márpedig a kisebbségi (nemcsak egyetemi) intézményalapítás egyik, de nélkülözhetetlen feltétele annak felmérése, hogy mennyire képes és mennyire hajlandó maga a kisebbségi közösség hozzájárulni mind az intézmény alapításának, mind fenntartásának költségeihez.

Minthogy se ilyen irányú felméréseink, se ismereteink nincsenek, azt gondolom, hogy az Újvidéki Egyetem nyújtotta lehetőségeket kellene kihasználni vagy jobban kihasználni. Mégpedig nem hagyományos egyetemi intézmény alapításával, hanem az új képzési formákat meg az új európai elvárásokat is figyelembe vevő, mozgékony, az igényekhez mérten könnyen alakítható intézményes hátteret biztosítva a magyar nyelvű egyetemi tanárképzésnek. Igen, nem másról, az intézményes háttér biztosításáról van itt szó. Hiszen nélküle nincs és nem lehet színvonalas egyetemi oktatás. Az egyetemi oktatás intézményes háttere pedig, éppen a korszerű oktatási formák és igények alapján mondható, nem csupán a hagyományos felsőoktatási intézmény, kar vagy egyetem.

Az az intézményes háttér, amelyről én beszélek, és amely nem elsősorban az önálló (magyar) állami vagy magánegyetem gondolatát részesíti előnyben, bár ezt sem zárja ki, ha fennállnak az alapítás nélkülözhetetlen szakmai és anyagi feltételei, egy olyan elképzelésre épül, amely a létező egyetemi infrastruktúra keretében egyrészről biztosítja a képzés magas szakmai és tudományos színvonalát, ugyanakkor és másrészről biztosítja a magyar nyelvűséget is. Nem, ahogyan errefelé mostanában szokásos, a magyar szellemiségről, hanem a magyar nyelvűségről beszélek, minthogy nincsen szellem a nyelven kívül. Minthogy a magyar nyelvűség nem azt jelenti, hogy a középiskolai vagy általános iskolai tanár tud (vagy megtanult) magyarul, hanem azt elsősorban, hogy a magyar kultúra, többek között az oktatási kultúra aktív részeseként képes dolgozni, írni és előadni.

Évekkel ezelőtt javasoltam már, de úgy látszik, nem jó helyen kopogtattam a javaslatommal, hogy az Újvidéki Egyetem keretében hozzunk létre egy magyar nyelvű kulturális és szakmai stúdiumközpontot, amely az egyetemen folyó oktatási rendre épülve nyújtana a magyar vagy magyarul is jól tudó, tehát előadásképes diákok számára magyar nyelven szakmai, tudományos, nyelvi és kulturális képzést. A stúdiumközpont szervezettségének alaposságától függően nemcsak a leendő tanárok szaknyelvi képzését láthatná el, ami egyébként igencsak szükséges, hanem egyúttal szakelőadók meghívásával a magyar nyelvű szakirodalomban és szaknyelvben való tájékozottságot is biztosítani tudná. Ezzel együtt, és ez végképp el nem hanyagolható körülmény,  magyar műveltségi alapot biztosítana a tanárok részére, amely alap nélkül a szaktudás kevesebbet vagy éppen semmit sem ér. Nem elég tudni vagy éppen jól tudni magyarul, és nem elég jól ismerni a szakmát, hiszen ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen, nélkülözhetetlen a viselkedést, a beszédmódot, a gondolkodást egyaránt meghatározó, széleskörűen nyitott, nemcsak a nemzetit, hanem az európait is magában foglaló műveltségi alap.

A szakmai, nyelvi és kulturális képzést a stúdiumközpont nemcsak a tanárnak készülő diák számára, hanem az igényektől és a lehetőségektől függően az egyetem más karain tanuló diákok számára is biztosítaná. Ezért talán nem is egyetlen ilyen tanulmányi központ működhetne az Újvidéki Egyetemen. Jó példa arra, hogy ez megvalósítható, az a magyar nyelvű jogi iskola, amelynek kezdő lépéseiről és első magyar nyelvű előadássorozatáról nemrégiben értesülhettünk. Ha jól értettem az újsághírt, az újvidéki jogi karon neves magyar jogásztanárok és szakemberek tartottak magyar nyelvű előadásokat, szakmaiakat természetesen, amivel a joghallgatók tudásszintjét emelték, tájékozottságukat bővítették, ugyanakkor éppen azzal, hogy a hallgatók élőben hallhatták a magyar jogásznyelvet, semmivel sem, nyelvi lektorátussal sem pótolható szaknyelvi képzésben részesültek. Ezen túlmenően pedig akár a magyar jog- és jogászkultúrával is találkozhattak. Ilyen jellegű és természetű tanulmányi központok vagy egy tanulmányi központ kialakítása és működtetése tölthetné be a széles értelemben felfogott magyar nyelvűség szerepét a vajdasági egyetemi oktatásban. Ezért kell figyelembe venni, ezzel együtt ki is használni, hogy van a Vajdaságban univerzitás.

A másik rendkívül fontos feltétele az egyetemi szintű magyar nyelvűség ilyen  irányú kialakításának a diákmobilitás. Vagyis szervezett formában tenni lehetővé az egyetemen tanuló diákok számára a hazai és külföldi egyetemek, karok, akadémiai intézetek közötti mozgás feltételeit. Leginkább nyilván a részképzés formáinak intézményesítésével. A diákok vándorlása az európai egyetemi oktatás nagy múltú formája, amelynek a különféle egyetemközi megállapodások vagy az egész térségre érvényes szabályozás ad intézményes keretet. Az Újvidéki Egyetemen tanuló magyar vagy magyarul is előadás- és vitaképes tanulók számára éppen a fenn említett tanulmányi vagy stúdiumközpontok révén, esetleg szervezésében biztosítani lehetne a külföldi, főként magyarországi, de más egyetemeken való individuális részképzést. Hangsúlyozom, az individuális részképzést, mert a diákmobilitás éppen az egyéni teljesítményeket célozza meg és erősíti, vagy azt, hogy a diák számára éppen az általa választott szakterületen kell biztosítani a szakmában és a tudományban való jártasság, tájékozódás és elmélyülés lehetőségét. A részképzésben való részesülés feltételeinek – ösztöndíjak biztosítása, a másik egyetemen töltött hónapok, félévek elismertetése, a fogadóhelyek biztosítása és az onnan kapott visszajelzések a diák teljesítményéről – megteremtése is a magyar nyelvű tanulmányi vagy stúdiumközpont, illetve -központok feladata és illetékessége lehetne.

Az ilyen feladatokkal felruházott központ vagy központok nem valamilyen civil kezdeményezés, nem is pénzéhes és ezért könnyen manipulálható magánvállalkozás nyomán létesülne(ülnének), hanem az egyetem alapítaná és az egyetem keretében, az egyetem szakmai felügyelete mellett működne(nének). Erre a most készülő felsőoktatási törvény nyújt (vagy nyújthat, amennyiben képviselőink ezt kiharcolják) jogi és adminisztratív lehetőséget. Ugyanakkor nem tartozna, nem tartoznának bele a hagyományos egyetemi struktúrákba sem. Önállóan működnének, fenntartásukat pedig az alapító, tehát az egyetemet is fenntartó minisztérium, az adófizető kisebbségiek pénze, részben pedig pályázatokon elnyert támogatás biztosítaná. Lényege a központoknak az, hogy maguk is nagyon mozgékonyak, az újításokra figyelnek, és sok-sok szállal kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az európai egyetemi és akadémiai gyakorlathoz.

Nincsen más lehetőségünk, Európa még innen kívülről is valamennyire áttekinthető és elérhető példáit kell követnünk, mert kisebbségként csak így léphetünk át az önmagunkba zárkózás, a magánszférával, a civillel való megelégedettség csupán befogadó pozíciójából az értékteremtő (kisebbségi) közösség tudományos és kulturális értékek kibocsátására is képes, aktív pozíciójába.