November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Burus János Botond

Triptichon (próza)

Mindeneknek országa

Tudott: házat húzni, farkasfoggal nyitolni. Döglődő juhot kikúrálni. Kiplakatírozott rendszabályt elolvasni. Részegen hazaszekerezni. Két lóval, megkötött kerékkel curukkoltatni. A hülye Ábel bára rárivallani. Papbért fizetni. Kocsmában magát költségbe verni. A harmadik faluba leányért járni, pedig ott könnyen ömlik a vér. Asszonyt bölcsőre hízatni. Télvíz idején kutat kidugítani. Takarni, forgatni. Hat mereklyét rakni. Gerebet kötni, s azzal patakból uszadékfát fogni. Rönköt vonatni lapos területre. Boksahelyet, tüszelyt, vátrát előkezdeni. Nyolcvan köbméterihez nyolcméterest, százötvenihez tízméterest kerekíteni. Azt csákánykapával elegyenlíteni. Csürökfát újra szenesíteni. Gyújtóliknak helyet kigondolni. Hegyes boksán földet megállítni. Tenyérnyire bikkfalapival fedni. Porondos földdel újra takarni. Karóval faramát fúrni. Csóvával begyújtani, úgy, hogy szikra is jöjjön. Hideggel tüzet húzatni. Földet szénvonó kocsorbával lehajtani, baksát leporozni. Fagereblyével göböt egyengetni. Baksát visszaporozni. Gomolyt vaskankóval szétbontani. Pénzt, amíg adtak, az Ősmaros vállalkozástól felvenni.

Csak azt nem tudta, mi a szentséges hájderménkűt kezdjen most, hogy a hajóról lehajtották őket a nyújorki kikötő sóbűzös, seperetlen kőplattjára.

Az iskarióti már megint részeg

Megcsemerlettem ettől a  várostól, uram. Szagját bévette kabátom, ha hajamot mosom, azon is érzem. Szájam szegletére faggyasodnak a szagjai. Pásztorolj ki belőle, nem talál kibogosult térdem kalácsa s furulyacsontnyelű lábfejem utat már. Halántékomat bétorpassza a kacagás.

Mezőre ne vígy, Uram, letaposnám csak az ezerjófűt, s bogártól, póktól, csurdi madárfióktól reszketést kapok. Utak keresztjéhez se vezess, kocsik kereke alá szédülnék, csontim ropogását hallani nem kívánnám. Tanyák világát kerüljed velem, szolgálni gyenge s tudotlan vagyok, disznót álomban látni halált jelent. Templomodba se nyugosztalj, elaludnám, lehet, a könyörgést, vagy pénzt lopnék szentantaltól, felesen emésztett tested salakká válna énbennem. Társat ne rendelj mellém, asszonyt kulyakkal szomorítnék, férfiember pénzemet elvenné. Egyedül mégse ne hagyjál, nem tarthatom sokáig a szótalanságot, még kacagóbolonddá változnék. Titkot ha bízol rám, részeg fejjel kifecsegem, ellenségidnek barátja mikor szeretnék lenni. Nagy víz közelségét nem állhatom, szédülök, ha belénézek, megnyuvadok végtire. Kőpusztaságba se tegyél engem, ficamos bokával hová húzódjak, testimet megcsúfolná a kóborvad hegyes fogával. Házba ha zársz, elkódorgok, kereshetnek, kiket őrizőimül rendeltél aztán. Halat adjál, ne halászni taníts, bitangkölyök tölti kedvét azzal. Kiket cimboráimul rendeltél, falábú rokkantakká tedd őket, hogy mikor bicegésüket segítem, érezzék hálával barátságomot. Ne itass. A bor epévé lesz bennem, ha nyeldekelem, tudod, hogy mértéklet nélküli vagyok, s fetrengek azután, esszerondítom ruhámot magamon. Töltsd ki szájamat szókkal, hogy kérni tudjak, miben szükséget látok. Töltsd meg szememet könnyel, hogy sajnáltatni tudjam magamot, ha adni mégsem akarnának. Töltsd meg fülemet zenével, hogy mentségem legyen, miért nem figyelek okos beszédekre. Nappalomot rendeld pihenésre, s éjszakának idején engedd a másik világot meglátni s benne időt tölteni, de csak míg nem túl félelmes, sze magának ártani kinek van mersze? Adj megérnem fölötte sok s hosszú éveket, de úgy teljenek, mint a legislegjobb kedvemben a percek. Vidámíts temetésekkor, s kedvemet szegjed lakodalomban, hogy kivegyél az ostobák sorából. Szétszakíts mint pókselymet minden szálat, mi köt, s hagyd, hogy én bogozzam meg őket más rend szerint, vagy sehogy se, s ha nem kedvemre lenne, tépd széjjel újból. Ne hagyd, hogy nadrágszíjút tekerjen nyakam köré a dolgok rendes folyása. Mik könyvedben sorsomként meg vannak írva, tépd ki azt a lapot, s zsebembe tedd be, hogy olvashassam, kíváncsi a természetem. S kezdj új oldalt, ha  gondtalanságomban elveszíteném száz ténfergésem során. Most, most, s mindörökkön örökké.

Felejték kérni további harminc ezüstöt, mert mik voltak, mind máshoz fizetém ki őket, kik ingyért nem árulák, mikre számolatlan költöttem. Bort méretnék magamnak, hogy epévé legyen bennem, mértéktelenségemben ruhámra rondítsak, s érezzem, hogy minden föntebbi kívánalmamot maradék s késedelem nélkül immár bételjesítéd. Amen.

Ha sorba veszi

Egy pár csizma.

Bőr, jó talpalású, nehéz, amilyen kell.

Faggyúval bekenve.

Vizet nem ereszt be.

(A balos szorít, azért a bütyök a hibás.)

RENDES.

Kapca, elrégült alsólepedőből hasítva, tiszta.

Újságpapiros, legjobban véd az elfagyástól.

RENDES.

Alsógatya.

Ilyen dologról nincs sok beszélnivaló.

A jobbik nadrág, rendes posztó, nem olyan, milyeneket ma lehet kapni.

RENDES.

Ing, fehér, templombajáró.

A gombok megerősítve, a gallér megfordítva.

A feslést meg nem mondja senki.

RENDES.

Lájbi, fekete, két oldalról két zsebbel.

Belül bélés, csíkos, bal felől egy helyen szivarral ki volt égetve.

Attól még

RENDES.

Szivar, fél pakk.

Gyufa, alig hiányos.

Vaspénz, maradt a vonatjegytől, nem sok, egy fél monopol, ha úgy van.

Vonatjegy.

Meg van csiptetve.

A kalauz csiptette meg.

RENDES.

Kabát.

Szürke.

Se nem hosszú, se nem rövid.

Nagyon jó kabát, nem lehet megtaknyosodni benne.

RENDES.

Hátizsák, ezelőtt hatvan évvel katonáéktól faszolva.

Hiába, azok értik igazán az ilyen dolgokat, mintha vadonat lenne, még meg se fakult.

RENDES.

Akkor meg mi a szűzmáriát akar ez a romány.

RENDŐR.

Már nézegetnek errefelé.

Hogy mindjárt idegyűjti az egész állomást.

Egyre bökdös a fejsze felé.

Hogy a nyolc centisnél nagyobb penge fehérfegyvernek számít.