November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Makkai Ádám

Az egyetemi oktatás világválsága – Amerikából nézve

A szerző – Ignácz Rózsa fia, Makkai Sándor unokaöccse – 1935-ben született Budapesten, és 1957. január 1-jén ért Amerikába. Az 1956-os menekültek közül elsőnek került be a Harvard egyetemre orosz–francia szakra. Itt szerezte BA diplomáját. Két évig  a Hawaii-szigeteken franciát, latint, németet és oroszt tanított egy középiskolában, majd a Ford Alapítvány ösztöndíjával bekerült a Yale egyetemre, ahol 1963-ban MA-diplomát, 1965-ben és PhD-t szerzett mint általános nyelvész. 1967-ben került az illinois-i állami egyetem chicagói karára mint „Assistant Professor“, 1968/69-ben véglegesítették mint „Associate Professor“-t, a „full professor” rangot 1974/75-ben nyerte el. Magyar nyelvű írói, költői és műfordítói munkássága most kezd ismertté válni. Szívén viseli édesanyja alkotói pályájának és életművének megismertetését is, miként a lapunk Mű és világa rovatában olvasható írása – egy készülőben lévő nagyobb munka előhangja – tanúsítja.

 Az amerikai oktatás helyzete évtizedek óta foglalkoztatja a szerzőt. Már a Hamza András által szerkesztett New Jersey-i Ötágú Síp 1973. évi 2. és 3. számában hosszabb tanulmányt adott közre e témakörben. Minthogy e beszédes című folyóirat mindössze öt számot ért meg, és térségünkben gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt, Makkai Ádám  felhatalmazott annak közlésére: fénymásolatban szívesen megküldi jelzett tanulmányát az érdeklődőknek. E-mail-címe: makkaiadam@yahoo (A szerk.)

 

Valamikor ötven vagy száz évvel ezelőtt egyetemre járni privilégium volt, olyan, amire keveseknek jutott anyagi-társadalmi lehetőségük. Ki ne emlékezne a vándordiákokra, akik röviddel a reformáció után lovas szekereken vagy gyalog vették nyakukba Nyugat-Európát? Gondoljunk Misztótfalusira, az erdélyi és általános magyar nyomdaipar hollandiai zarándokára.

A „nyilvános rendes egyetemi tanár” magasztos lény volt, akit megsüvegeltek. A német modell Kant és Hegel. A Pázmány Péter Tudományegyetem tanárai, Gombocz Zoltán vagy Eckhardt Sándor „félistenek” voltak a hallgatóság számára. Európában ez talán még ma is így van, főleg francia, német és brit-angol nyelvterületen.

Az amerikai egyetemek 1636-ban kezdték el működésüket, amikor a Boston melletti Cambridge-ben, Massachussetts-ben megnyílt a Harvard College, mely eredetileg brit gyarmati teológia volt. A különféle egyházi, magán-, majd állami egyetemek sorozata követte a Harvardot, míg a 20. század vége és a 21. elejére elértük, hogy az USA-ban több mint 5000 egyetem működik. Fontos dátum az 1867-es év, amikor kongresszusi határozatra minden állam kapott egy földterületet. Ezeket nevezik „Land Grant University”-nek, azaz földbirtokadományi egyetemnek. Ma az USA ötven államának mindegyikében működik egy-egy egyetem, némelyik több „campus”-szal, mint például az University of California, mely kezdve Berkeleyvel és Los Angelesszel, több mint kilenc városban működik.

Az amerikai tanerők két nagy csoportra oszlanak: a PhD (Philosophiae doctor)  vagy más doktori fokozattal rendelkezőkre s azokra, akik a BA (Baccalau-reatus artium) alapdiplomával vagy a kettő közti MA (Magister artium) diplomával rendelkeznek. Nagy általánosságban a BA diplomával középiskolában vagy valamilyen cégnél lehet álláshoz jutni, de van középiskola, mely megköveteli az M.A. fokozatot. Az egyetemi oktatók PhD fokozattal jutnak álláshoz. Első fokon „Assistant Professor”-ként oktat, majd három év múlva a tanszék összeül, és megítéli publikációs, valamint tanári teljesítményét. Ha a hatodik év végére kiadott egy vagy két könyvet, és megírt egy tucat cikket, bekövetkezhet a „tenure” (véglegesítés), mely az esetek 99 százalékában az „Associate Professor” ranggal jár. Sokan megrekednek ezen a fokon, és hetvenes éveikben e rangban vonulnak nyugalomba. Többen  a német „Habilitation”-nal azonosítják a „tenure” megkapásához szükséges procedúrát, melyet többen javasolnak, s némelyek opponálnak. A ny. r. egyetemi tanárt Amerikában „Full Professor”-nak vagy egyszerűen „Professor”-nak titulálják. Megszerzéséhez nem kell miniszteri vagy államfői kinevezés, ám a második előléptetés sokkal keményebb lehet, mint az első. Még két könyv, cikkek sokasága és egyféle országos avagy nemzetközi visszhang bizonyítása a feltétel, proponálók és opponensek többnapos részvételével. Ugyanakkor az amerikai Professor nem „félisten”. Gyakran farmerben jár, nyakkendőt sem visel, diákok házi fogadásaira szívesen elmegy, sőt visz magával egy üveg bort vagy sört. Fizetése magasabb, mint az alacsonyabb rangú kollégáké, de ha valaki harminc éve Associate Professor, az új Full Professor esetleg kevesebbet keres, mint idősebb kollégája.

Tipikusan amerikai jelenség az „endowed chair”, avagy alapítványi tanszék. Delaware államban a multimilliomos DuPont család elhatározta, hogy létrehoz egy „DuPont-tanszéket” világhírű Shakespeare-tudós számára. Ezért hárommillió dollárt adományoztak a delaware-i egyetemnek még az ötvenes években, amikor az óriási vagyonnak számított. Ezt az egyetem befektette a tőzsdén, és a kamatokat hozzátette a tanerő rendes fizetéséhez, aki így szintén vagyonos emberré vált. Az adományozó olykor megnevezi az első jutalmazottat, melyet az adományozott egyetem a legritkább esetben utasít csak vissza, de annak távozása vagy halála után a következő professzor kinevezése az egyetem belügyévé válik.

Legtöbb adományi tanszéke a Harvard, a Yale és a Princeton egyetemnek van, de a John D. Rockefeller által alapított University of Chicago – egyike a negyvenhét intézménynek ebben a 4,6 milliós városban – szintén több Nobel-díjas otthona. Itt egy nagy paradoxonnal állunk szemben: Amerikában a magántőke védi a forradalmi, baloldali magatartást. A vietnami háború alatt a U. of Chicagón hatalmas Amerika-ellenes tüntetések zajlottak le, de senki nem veszítette el az állását. A mi egyetemünkön (University of Illinois at Chicago, avagy UIC), melynek hatszor annyi hallgatója van, és ahol sokkal olcsóbb a tandíj,1 negyvenhat diákot és húsz tanerőt bocsátottak el ugyanezért, mert mi állami egyetem vagyunk két kis adományi tanszékkel: az egyik a litván nyelv és irodalomé, a másik a „business administration” (üzletvezetési) tanszék MA fokozatát nyújtja.

Szólni kell a diákságról. Itt az utóbbi évek alatt szörnyen elzüllöttek az erkölcsök. A drogozás, magányos nők megtámadása este az  utcán vagy a női mosdóban gyakori lett. Majdnem minden egyetem be is szerelt lámpaoszlopokba riasztócsengőket, melyekkel az egyetemi rendőrséget lehet kihívni. Szerencsénkre lőfegyveres támadás itt még nem volt, de Kaliforniában és más helyeken többször előfordult, hogy egy golyószóróval felszerelt diák felmászott a campus legmagasabb tornyába, és minden ok nélkül vadul lőni kezdett a járókelőkre.

Az amerikai diákság valamikor lelkes, idealista és befogadásra hajlamos fiatalokból állt. Fűtötte őket a tudásszomj. Még van egypár ilyen emberpéldány, de egyre ritkábban látni őket. A tipikus „undergraduate”, azaz alapdiplomájáért, a BA-ért tanuló diák nem kapott tisztességes előkészítést a középiskolában („high school”), ahol például nem tanítanak földrajzot. Harminchét éves egyetemi tanári pályám során majdnem minden évben oktattam a Világ nyelvei  című tárgyat, melyet rendszerint 32 diák hallgatott. Azt, hogy Budapestet Bukaresttel tévesztették össze, már észre sem vettem, de még ma is felháborít, hogy Észtország, Litvánia, Lettország, Albánia, Montenegró stb. létezéséről egyáltalán nem is hallottak. A 32 közül általában 3 vagy 4 tudta az USA államainak nevét és azok fővárosait.

Egészen más a helyzet a végzettek azon részével, akik az MA fokozaton is átjutva a PhD-ért dolgoznak. Ezek rendszerint tanársegédekként működnek igen szerény fizetésért, de olvasottságuk – szakmák szerint változóan – igen jó, lelkesek és segítőkészek.

Amerikában a középiskolákkal van a legnagyobb baj, s főleg a nagyvárosokban, mint New York, Philadelphia, Pittsburgh, Detroit, Chicago és Los Angeles. A fiatalok bandákban („youth gangs”) járnak, drogoznak, 14–16 éves lányokat ejtenek teherbe, s olykor rablógyilkosságot követnek el, vagy bosszúhadjáratok során tesznek kárt egymásban. A szegény néger lakosság sorsa a legdrámaibb. Államilag finanszírozott bérkaszárnyákban laknak, ahol a lépcsőházba öntik a szemetet, esetleg a részeg férfi megerőszakolja a szomszéd kilencéves leánygyermekét, amiért késdöféses vérbosszú jár. Az anyák aszerint kapják az állami táppénzt, hogy hány gyereket szültek, s így a férjhez menésnek nincs értelme. Jobb nyolc gyerek, mint négy, az sem baj, ha párat lelőnek a szomszédok.2 Aki ezen körülmények mellett elvégzi a középiskolát és bejut egy olcsóbb állami egyetemre, az a legjobb esetben is csak a közepes osztályzatot éri el,3 pár kivétellel.

Ha Amerika a siralom völgyének tűnik, sürgősen hozzáteszem, hogy mégis mindenki ide akar jönni tanulni. A lassan ötvenmilliós Kalifornia államban a nem fehér fajú diákság elérte az 50 százalékot és a fehér angolszászok rövidesen kisebbségbe szorulnak. A kiemelt nagy kutatóegyetemeken, mint a Harvard, a Yale, a Princeton, a Columbia és a Stanford egyetemek, a világ leghaladottabb kutatásai folynak géntechnológia, szív- és veseátültetés, számítógép-technika, vegyészet és egyéb nem humán területeken, míg pl. angol irodalomból a Yale és a Harvard után rögtön a Johns Hopkins (Baltimore, Maryland állam) következik.

A világ nyomtatásban megjelenő szakirodalmának 96 százaléka ma angol nyelven íródik, s az angolul való megjelenés vágya és egzisztenciális kényszere ugyanúgy kísért Nyugat-Európában, mint Magyarországon vagy Romániában. Az, hogy valaki franciául vagy a hajdanában oly igen presztízses német nyelven írt egy irodalomelméleti munkát, szinte nem számít a szűkebb honi területen kívül.

Felelőtlen volna megjövendölni, hogy mindez hová vezet a 21. század végére. Nagy általánosságban: az egyetemi végzettség ma már olyan, mint hajdanában a „polgári” vagy a „gimnázium” elvégzése volt – olyan abszolút követelmény, mely nélkül szinte lehetetlen igényesebb álláshoz jutni. Ez a „tömegek lázadása”-szerű4 jelenség a „minőség forradalmával”5 volna egyensúlyozható, ha ez a gondolat valahogyan át tudna menni a köztudatba.

Magyarországon s pár közelebbi posztkommunista országban még mindig kísért a Szovjetunió által kikényszerített „aspirantúra” és a „nagydoktorátus”. Rendkívüli nehézségeket jelentett ezért az 1989–90-es változások után a diplomahonosítás. Miközben a közoktatás szeretne átállni a nyugati-amerikai B.A., M.A. és Ph.D. hármas diplomarendszerre, az akadémiai lobby keményen ellenáll a nagydoktorátus és az azt kötelezően megelőző aspirantúra eltörlésének, ezzel saját önös érdekeiket védve.

„Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” – kérdi Vörösmartynk Gondolatok a könyvtárban című versében. Ment is, meg nem is. Akármilyen vitatható Amerika szerepe a 21. század első éveiben, a világ technológiai fejlődése az USA-ból árad szerteszét a világba. „Globalizáció annyi, mint amerikanizáció” – mondta egy itteni tévébemondó, amihez ezt tenném hozzá: „Amíg a kínaiak át nem veszik a hatalmat.” Ez persze még sokára következik be, hiszen a kínai írásrendszer aligha fog elterjedni, bár a világkereskedelem bázisa máris áttevődött az Atlanti-óceán medencéjéből a Csendes-óceánéba. Vörösmarty maga is ambivalens érzelmeket táplált. „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! / Nincsen remény!” – írta az Az emberekben, míg a Gondolatok a könyvtárban ezzel zárul: „Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért. / Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. / Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből, [...] / Mondhatjuk, térvén őseink porához: / Köszönjük élet! áldomásidat, / Ez jó mulatság, férfi munka volt.”

Mintha csak a nevelés értelmetlenségéről, de egyszersmind annak elkerülhetetlen szükségességéről beszélt volna.

 

Jegyzetek:

1. Az árak emelkedése 1957 és 2004 között hihetetlenül magas volt. 1960 és 1965 között a Yale tandíja 1000-ről 2000 dollárra emelkedett, ma évi 30 000 dollár a díj. A magántőkés University of Chicago tandíja bennlakással együtt jelenleg évi 35 000, az illinois-i állami egyetemen évi 4000 dollárból kijön a diák, valamint gyakori a tandíjmentesség és a diploma megszerzése után esedékes kamatmentes kölcsön.

2. Gyakran hasonlítják az amerikai négerek helyzetét az európai cigányságéhoz. Miközben az analógia kísértő, mégis alapvetőek a különbségek. Az amerikai négereket láncon hurcolták ide mint rabszolgákat a 18. és 19. század során, s még kétszáz évbe is telhet, amíg teljesen beintegrálódnak a társadalomba.

3. A+, A és A – jeles, B+, B és B – jó,  C+, C, C – közepes,  D+, D, D – elégséges, az  E vagy F bukás, néhol E-vel át lehet menni. Van, ahol a + - distinkciót elhagyják. A betűjegyek pontszámértéke 4,3, 2 és 1. A 4-es átlag rendkívülinek számít.

4. José Ortega Y Gasset (1883–1955): La revolución de las másas, 1929–1938.

5. Németh László (1901–1975) tanulmánykötete, 1940.