November 2004
Bologna, Kolozsvár — Egyetemi szerkezetváltás

Nagy László

Bologna-folyamat a Babeş–Bolyain

Európa egységesülésével párhuzamosan az 1990-es években felvetődött az európai felsőoktatási rendszerek azonos alapokra helyezése, kompatibilissá tétele. Európában sok nagy hagyománnyal rendelkező felsőoktatási rendszer volt/van, ezek közül a legfontosabb és legnagyobb hatású az angolszász, a német és a francia modell. Komoly viták folytak arról, hogy melyik modellt fogadják el. Végül is az angolszász mellett döntöttek, valószínű, elsősorban azért, mert ez az általános az Egyesült Államokban is.

Ebben az írásban elsősorban a legtöbbet mediatizált és legvitatottabb célkitűzést és annak következményeit vizsgálom, amely az oktatás kétszintes felépítését próbálja meg általánossá és egységessé tenni. Ez a pontja a Bolognai Nyilatkozatnak a következő: „Olyan rendszer elfogadása, mely alapvetően két fő ciklusra épül, az alapképzésre (undergraduate) és a posztgraduális képzésre (graduate). A második ciklusra való beiratkozás megköveteli a legalább hároméves alapképzés sikeres befejezését. Az első ciklus által elnyert diplomának relevánsnak kell lennie az európai munkaerőpiacon, megfelelő szintű képzést kell lefednie. A második ciklusnak a magiszteri és/vagy doktori címhez kell vezetnie, mint most is sok európai országban.”

A Nyilatkozatnak ezt a célkitűzését a romániai felsőoktatási rendszer formálisan már teljesíti: létezik a kétszintű oktatás. Az első, a licensz szint most általában négyéves (öt év a mérnöki képzésben), és létezik magiszteri és doktori szintű oktatásunk is. Ugyanakkor tartalmilag komoly problémák merülnek fel. A legtöbb tantervben még mindig túlsúlyban van a lexikális tudás átadása, nem fektetnek elegendő hangsúlyt a készségek kialakítására. A gyakorlati oktatásnak komoly hiányosságai vannak, és ennek oka nem csak a nem megfelelő laboratóriumi felszerelésekben keresendő, hanem az oktatók felfogásában is. A magiszteri szintű oktatásnak nincs meg a kellő relevanciája, az itt elnyert diploma hivatalosan semmit sem ér a munkaerőpiacon, nem biztosít a magasabb szintű képzettségnek megfelelően magasabb bért. Részben ezért is, részben a magiszteri képzés hagyományának hiánya miatt is sok szakon igénytelenebb oktatás folyik, mint az alapképzésben. Visszatérve az alapképzésre, túl szűk szakosodás figyelhető meg, nincs átjárhatóság a rokon szakok között. A legtöbb nyugat-európai, amerikai egyetemen az alapképzés első két évében jóval szélesebb spektrumú a képzés, és általában a diák csak két év után dönti el, hogy milyen irányba szakosodik. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egyelőre csak a közgazdasági karon folyik ilyen módon a képzés.

Az egyetemi végzettek munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségei sem ideálisak. Ezért természetesen elsősorban nem a felsőoktatás felelős, hanem a gazdasági környezet. A felsőoktatásnak részben igazodnia kell a munkaerőpiac igényeihez, de nem szolgai módon. Ugyanis 5–10 év múlva valószínűleg a gazdaság munkaerőigénye is változik, de ezeket az igényeket nem lehet előre látni, ezért egy bizonyos mértékű túltermelés a most kevésbé igényelt szakemberekből nem árt. Szerencsére sok olyan jellegű állásajánlat van, amelyben felsőfokú végzettséget igényelnek, de nem ragaszkodnak egy adott szakképzéshez. Ezek az állások egy ideig felveszik azokat a végzetteket, akik a szűk szakterületükön nem tudnak elhelyezkedni.

A kétszintű, illetve a doktori képzéssel együtt háromszintű oktatás, ami a Bologna-folyamat keretében általános lesz, valamilyen formában több európai országban létezett. Ilyen természetesen az Egyesült Királyság és Írország, ahonnan tulajdonképpen a modell származik, ezen kívül Norvégia, Svédország és részben Franciaország, ahol eddig az első két év után kaptak a diákok köztes diplomát. Más országokra, mint például Németország vagy Magyarország, az ötéves képzés a jellemző, és a legtöbb egyetemen nem adnak köztes diplomát. Ezekben az esetekben a főiskolai képzés tekinhető az alapképzés előfutárának, ha a kettő tartalmilag nem is ugyanaz.

Az alapképzés és a felsőbb szintű képzés időtartamát a Bolognai Nyilatkozatot nem szabályozza, csak azt követeli meg, hogy az alapképzés legalább hároméves legyen. A későbbi egyeztetések viszont ahhoz a konszenzushoz vezettek, hogy az alapszintű és a magiszteri képzés összesen ötéves legyen. (Itt jegyzem meg, hogy a kreditrendszer keretén belül nincsen rögzített időtartam, amely alatt egy diák megszerzi a diplomát, az évek számát csak a szemléletesség kedvéért írom. Ha egy diák normális ütemben végzi tanulmányait, egy évnek 60 kreditpont felel meg.) Arról még mindig vita folyik, hogy ezt az öt évet milyen arányban osszák el az alapképzés és a magiszteri között az egyes szakok, tudományterületek esetén. A kormányok, talán elsősorban takarékossági okokból, a hároméves alapképzést erőltetik. Több egyetem, elsősorban a műszakiak, komoly ellenállást tanúsítanak e törekvés ellen, nézetük szerint ugyanis három év alatt nem valósítható meg a munkaerőpiacra való felkészítés oly módon, hogy ez az időszak a továbbtanulás feltételeit is megteremtse. Ugyanis három év alatt a munkaerőpiacra a főiskolai oktatás készített fel, amelyek keretében a gyakorlati tudáson van a hangsúly, és a diákok általában nem sajátítják el a szükséges elméleti alapokat a továbbtanulásra. Mindenesetre, a Bologna-folyamat alkalmazásával komoly problémát fog jelenteni az olyan curriculumok összeállítása, melyek egyszerre kielégítik mindkét követelményt, a munkaerőpiacra való felkészítést és a továbbtanulást megalapozó, elmélyült elméleti képzést is.

Azokban az országokban (pl. Anglia, Franciaország, Norvégia), ahol már eddig is kétszintű képzés folyt, az a jellemző, hogy alapszinten az általunk megszokottnál jóval szélesebb spektrumú tudást kínálnak. A diák az első két évben szabadon választ több tudományág által kínált előadások között, és csak eztán dönti el, hogy melyik tudományágból szeretne diplomát szerezni. Ez azt jelenti, hogy az egyetemre való beiratkozáskor a szakok száma jóval kisebb a diplomákon szereplő lehetséges szakosodások számánál. Például a cambridge-i egyetemen (Anglia) a Természettudományi Karra beiratkozó diákoknak első éven hét alapkurzus közül hármat kell választaniuk. Másodéven hasonló a helyzet, és a diákok csak harmadéven döntik el, hogy a „bachelor” diplomájukat fizikából, kémiából vagy biológiából szeretnék megszerezni.

Itt felhívom a figyelmet egy ellentmondásra, amely miatt elég nehéz összeegyeztetni a közvetlenül a munkaerőpiacra való felkészítést a továbbtanulást megalapozó oktatással. Ugyanis a továbbtanulás megalapozásához általános és alapos tudás szükséges, amit nem lehet közvetlenül egy munkahelyen felhasználni. Egy adott állásra való felkészítés szűk, specializált tudást igényel. Kiemelném, hogy az általános tudás tartósabb, azt 20–30 év múlva is fel lehet használni, míg a specializált tudás hamar elévül. Az általános tudás biztosítását eddig elsősorban az egyetemi képzés valósította meg, míg egy adott munkakörre való felkészítést a főiskolai képzés. A Bologna-folyamat során e kétféle képzés közötti határvonal elmosódik, ezért komoly feladat ennek a két igénynek az összeegyeztetése az alapképzés esetén.

Egyetemünknek, ha példát akar mutatni a Bologna-folyamat bevezetéséhez, fontos teendői lesznek. Ezeket elsősorban a tanszékeken kell kezdeményezni, de az egyetem vezetőségének is meg kell fogalmaznia az általános kereteket.

Igen fontos feladat az előadások tartalmának korszerűsítése. Az oktatásnak a hangsúlyt a készségek kialakítására kell fektetnie. A diákokat a tudás alkalmazásából kell ellenőrizni, és nem lexikális tudásból. Az alsóbb évfolyamokon szélesebb spektrumú képzést kell biztosítani, és (ami nehéz feladat lesz) egyeztetni kell a munkaerőpiacra és a továbbtanulásra való felkészítést. Mivel a 3+2-es rendszerben a magiszteri oktatás felértékelődik, igen fontos az igényesség átvitele az oktatás e formájára is.

A magyar nyelvű oktatás átszervezésénél oda kell figyelni arra, hogy minden alapképzést biztosító szak működjön magyar nyelven is. A magiszteri oktatás megszervezésénél figyelembe kell venni az egyes szakok sajátosságait. Az olyan típusú szakosodásnál, amelynek a magyar kultúrához köze van (magyar nyelv, magyar irodalom, néprajz, történelem, teológia stb.) természetesen adódik a kizárólag magyar nyelven folyó magiszteri oktatás. A természettudományos, politikai tanulmányok és más szakokon is az általános tantárgyakat érdemes szintén magyarul tanulni, de fontos egyes szaktárgyakat angol (esetenként más nemzetközi) nyelven oktatni, mert célunk az európai munkaerőpiacra való felkészítés. Bizonyos szakok esetén (jog, gazdasági szakok) feltétlenül biztosítani kell a román szaknyelv elsajátítását is, de ez minden szak esetén hasznos lehet.