Október 2004
Erdélyi városok – századok, városok

Kuti Csongor

Amelyben a katonáskodás erényeit dicséri

     hommage à Kassák Lajos

 

menni kellett: kihúzták a nevemet

valahogy mindig így kezdődik

érdekes: lottón sosem húznak ki én nem szoktam nyerni

nem vagyok nyerő típus

de itt kihúztak

embertelenül kihúztak

ahogy a rossz álmokat érvényteleníti a feledés

nincs apelláta: menni kell

üstöllést

pofa be has be egy kettő bal jobb

mindjárt netuddmegmilesz

ellebbent egy fehér

zsebkendő

vitorla

lepel

 

„minden huszadik évét betöltött férfinak állampolgári kötelessége”

ecc-pecc kimehetsz

jó már nem lehetsz

vattából volt az éj és rázott a hideg ahol hozzáértünk

amikor kirántották alólunk a várost

azt hiszem egyikünk sem gondolta végérvényesnek

a mozdonyvezető döntését hogy akkor most délnek

felhőpuha könnyelműség: odaátra? Ugyan

ám megrágott lenyelt és előrángatott fekélyes gyomrából a vonat

másnap reggel kifordított bőrrel

még csepegett rólunk az éjszaka alvadó vére

 

hárman

voltunk talán túlzás lenne e szám felett

itt elromantikázni: túlzok

napfényt aggatott magára a táj

csobogott és csörömpölt az oltyán valóság

– valaki nyitva felejthetett egy vízcsapot –

és mi áztunk e különös világban mosdatlanul és személytelenül

míg arcunk használati jogának időszakos átengedése

végett tisztességtelen ajánlatokkal ostromolt

egy rossz arcú szódavízárus

soha nem láttam ennyi szódavízárust

de fegyelmet erőszakoltam arcizmaimra

mert a tudat alattomos tükrei mögött

zászlóit bontogatta a kétségbeesés

fekete lobogók integettek a túlpartról

majd hirtelen szárnycsattogtatással lármás varjúsereggé váltak

hogy utunkon mindvégig elkísérjenek

 

én költő voltam

serkentek bennem a versek akár a szakáll gyötrő látomásom

annyi volt mint érett gyümölcs a fán

léptem nyomában megolvadt az aszfalt hol vérem

hullott fű serkent: vérfű

és apró virágok nyíltak körülöttem ha kacagtam

 

na böjéc mondták egy gyorsan idegenné lett nyelven

szérvic pátrijá:

nem volt nékem mit ott keresnem

az ember vagy verset ír vagy géppuskával játszik

vagy

megesküszik hogy ölni fog ha éppen úgy adódik

van ki mindig a rövidebbet húzza

aztán imádkozik nehogy úgy adódjon

 

bal bal bal jobb bal

lötyögött rajtunk ezen új rend melyet sehogyan

sem tudtunk kapcsolatba hozni a civilizációval

és vas ugatással kattogtak a fegyverek

míg tisztogattuk őket:

szeresd fegyvered mint tenmagadat

szertefutottak szemünk mélyén az őzek

havazott: a pelyhek közé kék rongycafatok vegyültek:

elkeveredtünk az idő sűrűjében

ahol érzékelhetetlenné válik a mozgás

így szükségszerűen az ügyeletes kapus lesz az első mozgató

mert egy sörért belophatsz kettőt

és a sör majd alázatosan teszi dolgát

láttam barátaim hiábavaló igyekezetét amint megpróbálják

sörösüveggel

& könyvvel

ládában lakat alatt féltett könyveinkkel aládúcolni

a lesuvadó oltyán égboltot és arcukban saját arcomra leltem

ám az égbolt könyörtelenül lesuvadt

 

végül megtanultunk barna cserzett semmitmondó

arccal magozni eladdig érthetetlen szavakból

cifra káromkodásokat összerakni

ütni állni

aljas cselt vetni szesszel kávéval cigivel

korrumpálni két nap eltávozásért mindenkit akit csak lehetett

és mindenkit lehetett

és nem nyílott meg a föld hogy fáradt szusszanással

mindnyájunkat elnyeljen kénköves zápor közepette

így azonmód levontuk az egyetlen

logikusnak tűnő konzekvenciát – férfiak lettünk:

levette rólunk kezét az Úristen

 

bal jobb

megtanultunk furfangosan ütemre lépni

ütemre állni

ütemre levegőt venni

ütemre nem gondolkodni

ütemre szérvészk pátrijá!

ütemre

és persze hazaengedtek mert Isten szeretete végtelen

álltunk az állomáson kifordított

bőrünk lötyögött rajtunk

miként lötyögött a lelkiismeret is

és arra gondoltam új életet kezdek

szüleimnek egészen megnyúlt az arca az aggódástól

röhögtünk volna de cserepes volt a szánk

és a hátunk mögött elszállt néhány

lomha fekete madár