Szeptember 2004
Stigmatizáltak – Megfigyeltek

Herédi Zsolt

Kényelmetlen gondolatmontázs drog-ügyben

Június másodika, Pro TV, esti hírek. Rajtakaptak egy tizenöt és egy tizenhat éves középiskolás lányt, hogy marihuánás cigarettát szívtak, valamint egy további személynek is el akartak adni a náluk lévő cigarettákból. A tudósítás végén a narrátor tudomásomra hozza, hogy a lányok tettéért kiszabható börtönbüntetés három évtől tizenkét évig terjed. A következő hír egy autóbalesetről szól. Egy bolgár kamion összeütközött egy személygépkocsival, az eredmény: négy halott. A nyomozás eddigi eredményei szerint a kamionsofőr szabálytalan előzése miatt következett be a baleset. A hír hasonlóképpen zárul: megtudom, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a kamionsofőr a felelős a történtekért, tettéért háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Miért ilyen súlyos ez a drogeset, hogy akár a gyilkosságnál is hosszabb börtönbüntetéssel sújtják? Az újsághírek nap mint nap beszámolnak hasonló drasztikus büntetésekről, melyek számomra rendszerint a legfanatikusabb iszlám államok alkoholtilalomra vonatkozó törvényeinek szellemiségét idézik. Még az sem enyhíti a helyzet brutalitását, hogy lehetne „még így se”, mert van, ahol a helyzet ennél is rosszabb: Kínában ugyanis csak az lenne a kérdés, hogy a gimnazista kislányokat nyilvánosan végezik ki vagy zárt ajtók mögött. A román sajtóhírek és egyéb források alapján (például a könnyű drogok esetében  a fogyasztáshoz kapcsolódó tartozékok piaci jelenléte és kereslete) nem nehéz megállapítani, hogy Románia is célországgá vált. A rendőrség adatai, valamint különböző felmérések azt bizonyítják, hogy Romániában is rohamosan növekszik a drogfogyasztók száma. Például 1999 és 2003 között a tisztiorvosi szolgálat jelentése szerint megháromszorozódott a drogfogyasztók száma. 2003-ban négy nagyváros középiskolásainak több mint 10 százaléka használt valamilyen drogot.1 A drogellenes kampány, illetve hajtóvadászat tehát enyhén szólva eredménytelen – akár az amerikai szesztilalom volt a múlt század elején. Az is megelőlegezhető, hogy a jövőben egyre több személy fog a börtönbe kerülni drogokkal kapcsolatos ügyek miatt.

Ehhez képest alig tudunk valamit e jelenségről, a hazai magyar sajtóban ritkán jelennek meg írások e témakörben. Míg manapság a téma különböző formában és tartalommal jelen van a legtöbb ország sajtójában, nálunk szinte csak lebukásokról, elítélésről beszámoló rendőrségi híreket olvashatunk. Érthető lenne a hiány, ha a jelenség valóban nem érintené a társadalmat. Ám ez természetesen nem így van, a jelenség nem kerüli el az erdélyi magyar társadalmat sem. (Néhány éve egy székelyföldi városban voltak nagy lebukások.)

A nyugati közvéleményt jelenleg élesen megosztja az úgynevezett könnyű drogok használatának a legalizálása, pró és kontra véleményeket ütköztetnek jeles személyiségek. Nálunk a sajtó és általában az elit e (mondhatni tabu)témában tanúsított óvatosságának okai sokrétűek. Akik ezt Magyarországon felvállalják, azoknak már van tapasztalatuk a nonkonformizmus terén a korábbi rendszerből.2 Azt is tekintetbe kell venni, hogy a jelenlegi elit nagy része egy olyan időszakban szocializálódott, amikor ez a jelenség még nem létezett (a dekadens nyugati világ része volt), tehát kevésbé érzékeli a probléma súlyát (és az elit tömegempátiájának a hiánya is közrejátszik). Másrészt a le-galizálás mellett való nyilvános állásfoglalással (nem beszélve egy esetleges kipróbálás élménybeszámolójáról) a konzervatív többségű olvasók (döntéshozók esetén a szavazók) nagy részének az ellenszenvét váltanák ki. Mivelhogy nálunk nincsenek réteglapok vagy különböző ideológiák mentén csoportosuló lapok, a magyar potenciális olvasótábor egészének a lefedése a cél (nem véletlen, hogy a kivételnek számító Transindexen jelenik meg talán a legtöbb írás e témában). Ezért marad a hallgatás, illetve az ellenzők – általuk általánosnak vélt – előítéletekre alapozott hangos kijelentései. Egy másik magyarázat e téma hiányára, hogy ez oknyomozást, terepmunkát igényelne. A szokásos törvényszéki tudósítások, rendőrségi hírek mellett olvastam már olyan cikket is, amely „egy volt kábítószerfüggővel készült interjúként” szerepelt egy napilapban. Ám az interjúalany vallomásaiban felmerülő ellentmondások, lehetetlen helyzetek arra engedtek következtetni, hogy tulajdonképpen előítéleteket csokorba gyűjtő, képzelt interjúról van szó (a drogfüggőség utolsó stádiuma: alkalmi munkából tengődött és ugyanakkor ebből vásárolta a napi – köztudottan méregdrága – keménydrog-adagját a céltalan, lezüllött fiatal). Habár a szerzőt jó szándék vezérli a drogellenes kampánycikk megírásában, a kitűzött célnak is kifejezetten ártó dilettantizmusról tesz bizonyságot. A Mozaik 2001 felmérés eredményei szerint a belső-erdélyi 15 és 29 év közötti fiatalok 6 százaléka vállalta a  kérdezőbiztosok előtt is, hogy fogyasztott már drogot.

Nem vagyok addiktológus, sem jogász, de az elmúlt időszakban jó néhány olyan, a laikus számára is közérthető, különféle szakember által írt publicisztikát, jelentést, tanulmányt vagy egyszerű útleírást olvastam, mely meggyőzött e modern inkvizíció embertelen és ugyanakkor fölösleges voltáról. Továbbá személyes tapasztalataim is messzemenően meggyőztek erről. Számtalan olyan emberrel beszéltem, akiket nálunk hosszabb börtönbüntetéssel sújtottak volna, mint amennyit a szándékos emberölést vagy más, a társadalomra valóban veszélyes cselekedetet elkövető bűnözők kapnak. Beszélgetőpartnereim békés, kiegyensúlyozott életvitelű (esetenként az átlagnál többet dolgozó vagy tanuló), jómódú, gyakran magasan képzett személyek. Mégis jó néhány államban bűnözőkként lennének kezelve, sőt nálunk életpályájuk menthetetlenül kettétört volna, csupán egy banális dolog, a tiltott tudatmódosító szerek használata miatt. Viszont azokban az államokban, ahol a büntető törvénykönyv különbséget tesz a nálunk tiltott tudatmódosító szerek között – így például nem kriminalizálja a kenderszármazékokat –, ott törvénytisztelő polgárnak számítottak volna.

Az alábbiakban megfogalmaznék néhány, e témával kapcsolatos gondolatot, abban a reményben, talán sikerül hozzájárulnom ahhoz, hogy párbeszéd induljon egy tabutémáról, az úgynevezett „drogokhoz” vagy „kábítószerekhez”, illetve az ezeket használókhoz való viszonyulásról, vagy legalábbis néhány olvasóban el tudom ültetni a kételyt a jelenleg uralkodó közfelfogást illetően. Véleményem szerint a személyes tapasztalatok híján kialakított előítéletekhez való ragaszkodás helyett el kellene kezdeni a párbeszédet e kérdéskörben. Ez az egyes szerek közötti törvényi különbségtételt (ami a maga során jó néhánynak a dekriminalizálását), a büntetőtörvények újragondolását, valamint hosszú távon a kemény drogok visszaszorulását is eredményezhetné. Ezzel viszont a bűnözés kiszorulna a piacról, csökkenne a drogokkal kapcsolatos bűnözés aránya is. Tudom, hogy a többséget megbotránkoztatja az ötlet, mégis vállalom az ezáltal elérhető – finoman fogalmazva – népszerűtlenség kockázatát, mivel meggyőződésem, hogy a jelenlegi hazai viszonyulásmód oka a félreinformáltságban, a tudatlanságban és az ismeretlentől való félelemben rejlik.

Az alábbiakban néhány gondolatot, kijelentést a Magyar Narancsban, a Transindex-ben, illetve olyan, más helyeken megjelent cikkekből vett idézettel fogok alátámasztani, melyeket különböző – prohibícióellenes – szervezetek honlapjairól gyűjtöttem össze    (www.daath.hu, bigacsiga.goldengate.hu stb.).

Mi is a drog? Az angol drug magyarosított formája. A Bíró–Weller-féle an-gol–magyar szótár szerint a drug jelentése „gyógyszer, áru, fűszer, v. bódít, vegyít, kábít”. A hétköznapi angol nyelvben megkülönböztetnek drogot és törvénytelen drogot (drug és illegal drug). Hogy melyik az éppen törvénytelen szer, azaz mi minősül „törvénytelen drognak”, az térben és időben változó. A heroin, a kokain fogyasztását minden államban büntetik, hiszen ezek bizonyítottan károsak, és fizikai függőséget is okozhatnak.

A legális drogok mögött a két legelterjedtebb illegális szer a marihuána és a hasis. A hasis alapanyaga kenderből készül, a marihuána is tulajdonképpen szárított kender, de a hallucinogén hatóanyagot, a tetra-hidro-cannabiolt (THC-t) csak a Cannabis indica nevű faj, azaz az indiai vagy más néven vadkender tartalmazza nagy koncentrációban. A THC a kendernemzetség másik, nálunk is honos tagjában, a Cannabis sativában csak nyomokban lelhető fel. A marihuána magyar szinonimája még a fű, kender, az ebből sodort cigaretta pedig a szlengben spangli, de az angol jointot is használják. A kendert több ezer éve termesztik, és felhasználják szövet- és gyógyszeralapanyagként, kultikus szerként, afrodiziákumként, valamint rekreációs szerként,3 magját táplálékként; napjainkban ipari felhasználása is egyre szélesebb skálán mozog. Jack Herer szerint a kender letörhetetlen konkurenciát jelentett a kezdődő műanyaggyártás számára, és ő ebben látja a növény betiltásának okát. Elég merész, de mindenképp érdekes (összeesküvés)elmélet, melyet kutatások egész sorának eredményeivel próbál igazolni.4 A marihuána tilalma a szerző szerint tulajdonképpen a gyártó Du Pont és az olajmágnás Mello „lobbyzásának”, valamint a Hearst-féle bulvársajtó hisztériakeltésének köszönhető. Az ebből az indítékból eredő „Marijuana Taxt Act” nyomán aztán Amerika mint világhatalom az országok többségét hasonló tiltó törvények meghozatalára késztette.

Egy másik szer az LSD, amit állítólag sikeresen alkalmaztak alkoholisták és különböző pszichotikus megbetegedésben szenvedők esetében is, majd ugyancsak betiltották. Sokak szerint a korszerűnek mondott szorongásgátlókhoz, nyugtatókhoz, stresszoldókhoz hasonló hatása van. Feldmár András pszichológus – aki szerint nem lehet rászokni – ekképpen nyilatkozik róla: „Én nem ajánlom, én csak elmondom az élményeimet, mert szerintem az, ami a teleszkóp volt az asztronómiának, s a mikroszkóp volt a biológiának, az az LSD a pszichológiának. Az érdekes az, hogy illegális. Ez pontosan ugyanolyan, mintha amikor kitalálták a mikroszkópot vagy a teleszkópot, a rendőrség azonnal azt mondta volna, hogy nem szabad belenézni.”5 A legnevesebb LSD-„hívő” Timothy Leary, a Harvard pszichológiaprofesszora volt, akinek az LSD-s „szeánszain” olyan neves személyiségek is megfordultak, mint Ken Kesey, Aldous Huxley, Allen Ginsberg vagy Arthur Koestler, akik valamennyien barátai voltak. Azt ő is ellenezte, hogy házi, ellenőrizhetetlen laboratóriumokban gyártsák. Ennek megoldását a szer le-   galizálásában látta. „Nem ismerjük Timothy Leary gondolatait, aki a pszichedelikus drogok sajátos guruja, ideológusa volt, aki a hatvanas-hetvenes években elindította és fémjelezte az úgynevezett pszichedelikus mozgalmat a nyugati világban. Leary szembekerült az amerikai törvényekkel, bebörtönözték, majd a perifériára szorult, lassanként el is feledkeztek róla. A maga idejében azonban nagy befolyása volt, és gondolatai ma is gyakran megjelennek a tudatmódosító droghasználatot támogatók érvelésében.”6

A magyar kábítószer szó távolról sem a legkifejezőbb szavunk, legalábbis gyűjtőnévként semmiképpen sem. Nemcsak törvényileg, de a szóhasználatot illetően is óriási különbséget kell tenni hatásukat illetően azon szerek között, amelyeket tulajdonképpen mind e köznapi gyűjtőnévvel illetnek. Ugyanis számos olyan szer, amit így neveznek, nemhogy kábítana, tompa, kábult állapotot idézne elő, hanem éppen ennek ellenkezőjét teszi, felpezsdít, akár mozgáskényszert idézhet elő (pl. extasy). A tudatot illetően is vannak, amelyek nemhogy kábaságot, tompult gondolkodást idéznének elő, hanem ennek ellenkezőjét. Sokan a tudat kitágulásáról, revelációkról számolnak be. Feldmár szerint az LSD hatása sem a kábulást, hanem inkább az ébredést jelenti, önmagunk megismerésének segítőtársa (felügyelet nélküli használatát ő maga sem javasolja, persze nem rendőri felügyeletre gondolt, hanem orvosra vagy „segítőtársra”).

Romániában az alkoholt, dohányt, kávét törvényes (drognak)7 nyilvánították, a vadkender, LSD, hasis, extasy, kokain, heroin viszont, annak ellenére, hogy az előzőekhez hasonlóan teljesen különböző hatóanyagú és hatású szerek, mégis egy kalap alá vannak véve, használatuk drákói szigorral büntetendő. Létezik még néhány tudatmódosító, hangulatjavító szer, amit a gyakorlatban nem büntetnek, mivel a törvény meghatározásaiban nem szerepelnek. Az LSD hatóanyaga megtalálható a kék hajnalkában, de számos más növény (például a nadragulya, a szálvia vagy más néven jósmenta, illetve látnokzsálya) vagy gomba (varázsgomba, légyölő galóca, párducgalóca stb.) tartalmaz különböző tudatmódosító szereket. Az oldószerek sem tiltottak, a kereskedelemben kaphatók, pedig sok tekintetben károsabbak jó néhány tiltott szernél, és nap mint nap lehet szipuzókat látni akár az utcán is.

Egyes közel-keleti vagy észak-afrikai államokban megfordulhat az ábra: a kender, a hasis több helyen tolerált, akár szerves része a mindennapoknak, ellenben ahol a Korán szerint ítélkeznek, az alkoholfogyasztókat a mi drogtörvényeinkhez hasonló szigorúsággal büntetik (Marokkóban és Tunéziában turistabeszámolók szerint bármelyikhez hozzájuthatnak a turisták, anélkül hogy tartaniuk kellene a hivatalosságok zaklatásától). Nyugaton viszont zajlik a kenderszármazékok liberalizálása, a moralizálással és az előítéletekkel szemben előnyben részesítik a kutatási eredményeket és a statisztikákat. Az EU-ban Franciaországon, Görögországon, Finn-országon és Svédországon kívül nem büntetik a drogfogyasztókat.8 Van, ahol még érvényben vannak az elvileg szigorú szabályok, azonban a legtöbb helyen nem üldözik, gyakorlatilag már egyszerűen nem törődnek a saját fogyasztást szolgáló, csekély mennyiségű kannabiszszármazékok megszerzésével és tartásával. Európában Hollandia volt az úttörő e téren, de Svájcban,9 Ausztriában10 is „legalizált” vagy „tolerált” szernek számít, a kereskedelemben forgalmazzák, vagy például Anglia11 és Kanada is ezen az úton halad. Mi több, Hollandiában a mi borversenyeinkhez hasonlóan rendszeresen „fűkóstoló” Kannabisz Kupákat12 is tartanak, melyek egyik célja fellelni és megjutalmazni a legjobb marihuána termesztőjét és a legjobb minőségű hasis előállítóját, amire messzi földről zarándokolnak turisták ezrei. Mellesleg a holland liberális drogtörvénynek nem csak az óriási méreteket öltő „fűturizmus” az egyetlen eredménye. „Hollandiában már évtizedek óta kevesebben vannak a marihuánahasználók, mint számos, szigorúan tiltó drogpolitikájú országban, s az is tény, hogy Hollandiában évről évre lassan, de biztosan csökken a keménydrog-fogyasztók száma. Tény az is, hogy Hollandiában a kendert kipróbáló fiatalok átlagéletkora jóval magasabb, mint amerikai, francia vagy angol társaiké. A holland drog- és fűpolitika egész egyszerűen működik, és kész.”13 Ellenőrizhetővé vált a termék fogyasztása, mert kivették a piacnak e szeletét a kemény drogot is forgalmazó alvilági szerveződések kezéből. Továbbá az állam óriási jövedelemre tesz szert e tevékenységből befolyó adó révén, míg ott, ahol kriminalizálják e tevékenységet, dollármilliárdokat költenek a kenderfogyasztók üldözésére és börtönben tartására. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen bebizonyosodott, hogy mindkettő eredménytelen. A fogyasztók számára is ez az üldözés sokkal több ártalmat okoz, mint maga a szerek fogyasztása.14

„A hazai drogellenes politika túlkapásainak nemcsak a szükségtelenül üldözött kábítószer-fogyasztók, hanem teljesen ártatlan iparikender-termesztők is áldozatul esnek – erre a következtetésre jutott a hazai droghelyzetet először átfogó jelentésében az Országos Kábítószerellenes Hatóság (ANA).”15 Ma már alig termesztenek ipari kendert, mert a rendőrség összetéveszti a növényt a marihuána-alapanyaggal, a textilipar behozatalra szorul, annyira lecsökkentek a termőterületek. „A rendőrség gyakran nem megfelelő reagensekkel teszteli a kendernövényt, így összekeverik az ártatlan fajtát a másikkal. Az ültetvényeket találomra és következetlenül ellenőrzik, és a hatóság általában túlértékeli a cannabis indica termelés veszélyét – összegez a jelentés. – Az utóbbi pár évben az is megesett, hogy azért akartak15 több évi börtönt sózni a textilkender-termesztőkre, mert a kendermezőre pár indicanövény keveredett. Mindezért a kendertermesztő gazdák inkább más foglalatosság után néztek.”16 Nincs országos elvonókúrás és gyógyítással foglalkozó intézményháló a drogfüggők kezelésére, nem törődnek azzal, hogyan tér vissza a volt kábítószeres a mindennapi életbe, a társadalomba. Ha mégis kezelnek egy függőt, évi átlagban 77 eurónyit költenek rá. (Más európai országban ez akár 2011 euró is lehet.) Egy új szemlélet kialakítása esetén a drogok megadóztatásából befolyó pénzeket a megelőzés, illetve a terápia-rehabilitáció területére lehetne csoportosítani. „Romániában megbélyegzik a drogfogyasztókat, bűnözőkként kezelik őket, ahelyett hogy gyógyításukon gondolkodnának. Emellett a hatóságok igyekeznek tudomást sem venni a jelenség súlyáról. Ezért elsősorban a maradi szemléletű hatóságok és az ő álláspontjukat kritikátlanul átvevő média a felelős – szögezi le az Országos Kábítószerellenes Hatóság.”17 Sokszor elhangzik a kapudrog elmélet (gateway theory), azazhogy a marihuánafogyasztó később keményebb drogra áll át. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO is cáfolta ennek az effektusnak a létezését, s jelentésében az összes lehetőségek közül a legvalószínűtlenebbnek nevezi.18 A liberalizáció mellett érvelők szerint ez fordítva is igaz, ugyanis ún. „leálló” drogként is működhet (az alkoholról). Az egyik leggyakoribb érv a teljes prohibíció feloldására az orvostudomány felől jön. A kannabisz olyan előnyös gyógyászati tulajdonságokkal rendelkezik, hogy – ahol engedik – ma is természetes gyógyhatású készítményként számos betegség gyógyítására használják: sclerosis multiplex, epilepszia, migrén, asztma stb.További érvként szokott elhangzani, hogy szemben az alkoholfogyasztók gyakori agresszív viselkedésével, a marihuána inkább szemlélődővé, csendessé teszi a szer élvezőit, serkenti a képzeletet és a meditációt. Másrészt, mint ahogy egy alkoholfogyasztó sem feltétlenül válik törvényszerűen alkoholistává, a marihuána fogyasztása sem jelent „egyenes utat” a heroinfüggőséghez.

Egy 2001-ben megjelent cikk szerint, amely az ENSZ kábítószerproblémával foglalkozó szervezetére hivatkozik, a világon közel 150 millióan fogyasztanak rendszeresen kannabiszszármazékokat. „A marihuána és a hasis a legelterjedtebb illegális kábítószer, egyben a negyedik leggyakrabban használt pszichoaktív anyag a kávé, a dohány és az alkohol után. A szabályozások államonként változhatnak, van azonban egy olyan állítás, mely minden országra igaz: a fűkérdés mindig és mindenütt elsősorban politikai kérdés. Az, aki bármilyen okból meg szeretné érteni, hogy pontosan miért is tiltják a világ legtöbb országában a marihuána fogyasztását, előbb-utóbb rádöbben arra, hogy ezek az okok kizárólag politikai természetűek. Orvosi, szociológiai, kriminológiai érvekkel ugyanis nem lehet alátámasztani a marihuánaprohibíciót. Az elmúlt évek, évtizedek során számtalan komoly kutatás és tudományos megalapozottsággal készült tanulmány állapította meg, hogy a kannabisz-származékok fogyasztásának egészségügyi kockázatai vagy az alkoholfogyasztással egyenrangúak, vagy kisebbek annál. Franciaországban például 1998-ban egy, az egészségügyi kormányzat megrendelésére végzett kutatás megállapította, hogy a marihuána számos szempontot vizsgálva kevésbé veszélyes szer, mint az alkohol.”19

Az idén egy fiatal RMDSZ-aktivista kortesbeszédében a többi menő, divatos téma között feltűnt a drogok elleni kampány is. Később megkérdeztem, hogy a marihuánát is idesorolja, ez ellen is küzdeni fog? A magát jobboldalinak (és gondolom, konzervatívnak) valló ifjú politikus habozás nélkül rávágta, hogy igen, mikor pedig megkérdeztem, hogy miért, és felvetettem a vadkender liberalizációjának az ötletét, akkor azt a velős rövid választ kaptam, hogy „Az nem jó, az SZDSZ”. Világos beszéd, támadhatatlan érvrendszer. Világviszonylatban milliók ülnek börtönben (amiből a hazai részesedés emelkedőben van) hasonló, zsigerekből táplálkozó jogfilozófia miatt. A drogtörvények mentén kirajzolódott a magyarországi politikai szembenállások térképe is, olyan tereppé vált, ahol a többség kötelességének érezte, hogy kinyilvánítsa politikai értékrendjét. Ha politikai ellenfél, pontosabban az itthonról szimpatizáltnak az ellenfele liberalizálni akarja a drogtörvényt, vagy bármi egyebet akar, minekünk kutyakötelességünk az  ellenkezőjét akarni (ami sajnos fordítva is igaz). Úgy tűnik, ettől lesz politikai identitása manapság egy pártnak nálunk vagy az anyaországban. Így például, amikor a Kendermag Egyesület – egy olyan magyarországi civil szervezet, mely elsősorban a drogtörvények megváltoztatásáért küzd – szervezett nagyméretű nyilvános megmozdulást, akkor a jobboldal is kötelességének érezte, hogy ellenrendezvényt szervezzen, mivel ez baloldaliként volt elkönyvelve. A rendezvényen a tervezett felszólalások elmaradtak, mert a magukat jobboldalinak nevező konzervatív tüntetők kifütyölték, meghajigálták őket, még mielőtt szóhoz jutottak volna. Pedig nem kisebb személyiség szeretett volna felszólalni, mint Konrád György. De egy diabolizált szer ellen minden eszköz bevethető. A jobboldal megpróbál tőkét kovácsolni ebből, azaz monopolizálni az ellenzők hangját, ami nem biztos, hogy hosszú távon sikeres vállalkozás. Az új évezredben szocializálódó fiatal generációk számára már nem annyira ismeretlenek a könnyű drogként kategorizált szerek, és nevetségessé, sőt ellenszenvessé válhat előttük az ezeket démonizálni próbáló politikus. Utólag nem egy barátomról megtudtam, hogy ott volt a „pró” táborban. Olyanok, akik határozottan nemzeti érzelműek, pontosabban nemzeti liberálisnak tartják magukat.

Sokszor az előítéletek gyöngyfüzéréből álló politikusi retorikák esetén a napnál is világosabb, hogy az illető a legkevésbé informált e témában, vagy legalábbis csak olyan forrásokat olvas, amelyek a priori abból indulnak ki, hogy a jelenleg drogként katalogizált szereket tiltani kell. E kijelentéseket a témában járatosabb fiatalok sokszor visszakézből cáfolják meg, ugyanis számos ellenvélemény jelenik meg manapság az interneten vagy akár az írott magyar sajtó bizonyos szeletében is. A hazai vagy a jobboldali magyarországi politikusok viszonyulását többnyire az a meggyőződés motiválja, hogy a drogként kategorizált szerek mindenki számára ellenszenvesek, és aki e bűnös szer ellen véleményt formál, az csak népszerűségre tehet szert. E politikusi réteg számára ez evidencia, hiszen a szocializációjuk idején ez így is volt. Nem számolnak azzal, hogy időközben felnőtt egy olyan generáció, amely az internet és a kibővült utazási lehetőségek által más kultúrákkal is kapcsolatba lép, továbbá a filmek világa is egy sokkal toleránsabb társadalom mintáit közvetíti, és nem utolsósorban, ezek a szerek már nem az ismeretlent jelentik, amivel ijesztgetni lehet, a drogpiac valóság, számukra kipróbálhatókká váltak a tiltott szerek. Ez a réteg már nem vevő a zsigeri elutasításra, esetleg disztingvál. Habár ez a réteg növekvőben van,20 az ellenzők szimpátiájára építve még mindig nagyobb tábor támogatását lehet elérni, viszont e helyzet megváltozása csak idő kérdése. Nyugaton, ahol a hippi korszak tinédzsereinek már a gyermekei is szavazópolgárok, ott ez már sok helyen megtörtént. Nálunk viszont nem valószínű, hogy évtizedeket kell majd várni, mivel egy európai integráció során elég furcsa és kellemetlen lesz majd kakukktojásnak lenni e téren. Egy hirtelen liberalizáció pedig ugyancsak sokkolóan hatna a hazai lakosság többségére.

Amennyiben viszont valaki nem rendelkezik megfelelő információkkal, tehát nem is disztingvál, de lehetősége van rá, hogy e különféle szerekhez hozzáférjen, és a tapasztalatai alapján tudja, hogy a könnyű drogok esetén nem váltak be a különféle, fizikai leromlásról vagy függőségről szóló ijesztgetések, az könnyen gondolhatja: hasonló a helyzet a kemény drogokkal is. „A drogok ellen nem lehet eredményesen küzdeni, ha nem ismerjük a mögöttes szükségleteket, a drogok körül kialakult társadalmi közbeszédet, a droghasználat különféle értelmezéseit és ideológiáit. Pedig itt és most, minálunk ezeket nem ismerjük eléggé. Különféle tiltások és tabuk megakadályozzák, hogy az idevonatkozó eszmék eljussanak hozzánk, és meg lehessen vitatni őket.”21  Ráadásul ott, ahol az úgynevezett könnyű drogok is tiltva vannak, a kemény drogok is ugyanannál a dealernél beszerezhetőek. A mindent egybemosó és tájékozódást nélkülöző ellenpropaganda így a legrosszabb hatást érheti el, egyenesen bumerángeffektust válthat ki a kemény drogok terjedésének a megelőzése terén.

Vannak, akik pszichológiai és egzisztenciális problémáik megoldására használják a kendert vagy akár az engedélyezett drogokat. Ezekben a helyzetekben – amennyiben állandósulnak e gondok – bármilyen szerre való rászokásnak az esélye is nagyobb. (Viszont jó néhány kutatás kimutatta, hogy a kendertől való függőség kialakulásának az esélye kisebb, mint az alkohol vagy a dohány esetében,22 valamint a káros hatásai is kisebbek.) Az egyének problémáit azonban máshol és nem a kenderszívásban kell keresni, hiszen ez nem oka, hanem okozata a problémáknak.

JEGYZETEK

1. Négy év alatt triplázódott a romániai drogfogyasztók száma. Transindex, 2003.10.8. Harmincszorosára nőtt a fővárosi drogfogyasztók száma. Transindex, 2003.2.11. 24 ezer heroinfogyasztó és 70 drogárusító hely Bukarestben. Transindex, 2004.6.9.

2. „Most nem papírt, hanem füvet keresnek a zsebekben, de nekem úgy rémlik, hogy nem a keresett holmi az érdekes, hanem a zsebbe nyúlás jogszokásának a fenntartása” (Konrád György: Van-e bűnös sértett nélkül? bigacsiga.goldengate.hu). Sokan a szabadságjogok lábbal tiprását, a totalitarista jegyek továbbélését látják e kereszteshadjáratban. Például Milton Friedman, a neves libertariánus közgazdász szerint is a drogfogyasztás teljes megszüntetését hirdető törvények nemzetközi gyökereikben és ideológiájukban hasonlóságokat mutatnak a magántulajdon eltörlésére törő nemzetközi szocializmussal (Milton Friedman: Drogok és tilalom). www.kendermag.hu [2004.02.25]).

3. Hérodotosz is beszámol arról, a Kr.e. 5. században, hogy a szkíták használtak kannabiszt. Kendermagokat szórtak izzó kövekre, és az így nyert illatos gőzfürdőben „kiabáltak örömükben és ordítoztak gyönyörükben”. Hérodotosz szerint ez a gőzfürdőzés a temetések utáni megtisztulásra szolgált, de kiemeli a dolog élvezeti értékét is.

4. Jack Herer: A császár meztelen. A könyv számos mozgalmat inspirált, és a drogliberalizálást hirdetők egyik „bibliájának” tűnik, állandó hivatkozási alapként szolgál a témával kapcsolatos honlapokon.

5. Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa (I. rész).Az előadások alapján szerkesztette Kollár János és Nógrádi Szabó Zoltán ( www. daath.hu).

6. Dr. Buda Béla pszichológust idézi Kerekes Tamás: Az eksztázis politikája. Transindex, 2004. 06. 02.

7. A drog szó zárójelbe kerül, mert habár ezek is tulajdonképpen hangulatjavító, tudatmódosító drogok, mégsem illetik ezzel a szóval, mivel ez az ellehetetlenítendő szerek címkézésére, diabolizálására van fenntartva, ugyanakkor relativizálná ezek veszélyességét.

8. Nem csukják le a drogfogyasztókat. Transindex, 2003. 6. 12.

9. „Hogy az üzlet milyen mértékű, arra csak következtetni lehet: Luzernben, a mintegy 80 ezer fős svájci városban közel 100 ilyen bolt szolgálja az érdeklődőket.” Dénes Balázs: Fűpolitikák. Magyar Narancs, 2003. 01. 30.

10. „A holland modell, már ami annak pragmatikus jogalkalmazási részét illeti, számos EU-országban terjedőben van, például Ausztria is egyre inkább ezek közé tartozik. A szomszédban ugyanis gombamód szaporodnak azok a boltok, ahol nemcsak a kender otthoni termesztéséhez szükséges bárminemű felszerelést, hanem a legkülönbözőbb fajtájú magokat is beszerezhetik a leendő kiskertészek.” I.m

11. „Az angol kormánypárti politikusok és a drogszakértők túlnyomó többsége mindenesetre azon a véleményen van, hogy az idejétmúlt, élettől és a fiatalok életvitelétől eltávolodott szigorú kenderellenes törvények jóval nagyobb kárt okoznak, mint maguk a kannabiszszármazékok, és nincs vita abban sem, hogy az új brit drogpolitikának sokkal inkább a komolyabb egyéni és társadalmi károkat okozó szerekre kell koncentrálnia.” I.m.

12. 13. Kannabisz Kupa. Tiszteld az istennőt! derwish (a szerzői álnév). Magyar Narancs, 2000. 12. 7.

13. Dénes Balázs: Változó európai marihuána-jogszabályok. Fűpolitika. In: Magyar Narancs, 2001. 06. 14.

14. „A drog birtoklásáért járó büntetésnek nem lenne szabad nagyobb károkat okoznia, mint magának a drognak.” A törvények megváltoztatását követelők előszeretettel emlegetik Jimmy Carter amerikai exelnök e kijelentését.

15. Szin Péter: Kendergubanc. Transindex, 2003. 12. 8.

16. I.m.

17. I.m.

18. Fiat Lux, 2003. 05. 14.

19. Dénes Balázs: Változó európai marihuána-jogszabályok. Fűpolitika. In: Magyar Narancs, 2001. 06. 14.

20. „Ki lehet jelenteni, hogy Európa szinte minden államában vagy folyamatosan növekszik a fűfogyasztók száma, vagy a már amúgy is magas szinten stagnál. A marihuánafogyasztást a nyugat-európai országokban egyre kevésbé tekintik súlyos következményekkel járó magatartásnak. Nagy-Britanniában az elmúlt két évben számos kormánypárti és ellenzéki politikus is felvállalta korábbi kannabiszfogyasztását” (Dénes Balázs: Változó európai marihuána-jogszabályok. Fűpolitika. Magyar Narancs, 2001. 6. 14.).

21. Dr. Buda Béla pszichológust idézi Kerekes Tamás: Az eksztázis politikája. Transindex, 2004. 6. 2.

22. Ilyen volt például dr. Bernard Roque farmakológus, a Francia Tudományos Akadémia tagjának a kutatása, amely a francia egészségügyi miniszter megrendelésére készült (Lángh Júlia: A fűről. Megjelent az ÉS-ben, megtalálható a www.kendermag.hu-n). Hasonló eredményeket publikált dr. Roger Pertwee (Aberdeen Egyetem, ICRS), aki szintén farmakológus (www.kendermag.hu), valamint számos bizottság, szervezet jelentéseiben találhatunk hasonló következtetéseket.