Szeptember 2004
Stigmatizáltak – Megfigyeltek

Gidó Attila

Az erdélyi zsidó intézmények identitásformáló szerepe a két világháború között

Az erdélyi zsidó közösség identitásválasztását 1918-ig a magyarságba való asszimiláció óhaja határozta meg. A szerveződő zsidó nemzeti mozgalom ezt igyekezett megállítani, illetve visszájára fordítani. Míg az asszimilálódottak izraelita magyarként élték meg zsidóságukat, addig a cionizmus hívei – függetlenül attól, hogy magyar volt az anyanyelvük és kultúrájuk – különálló nemzeti entitásuk elismeréséért küzdöttek. A zsidó/izraelita élet intézményi kereteit az első világháború végéig a hitközségek és azok szervei biztosították. 1918 után, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség megalakulásával (1918. november 20.) ebben a térségben eddig alig ismert elvek alapján működő társadalomszervező intézményi keret jött létre.

Jelen dolgozat azt igyekszik megvizsgálni, hogy az egyházi és világi (cionista) intézmények tevékenységükkel miként befolyásolták az 1918 utáni erdélyi zsidóság identitásvállalását. Tanulmányomban nem kívánok foglalkozni a cionizmustól elzárkózó, illetve a magyar identitású zsidósággal, sem az őket integráló intézményrendszerrel. Abból a premisszából indulok ki, hogy az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom azért tudott olyan sikeres lenni mindvégig a két világháború között – eltekintve az ebben az időszakban adódó kisebb-nagyobb problémáktól és kudarcoktól –, mert sikerült egy viszonylag jól működő és a társadalmi élet minden területére kiterjedő intézményi hálózatot kiépítenie, akár a vele szimpatizáló egyes hitközségi vezetések megnyerésével is.

Csoportosítva és egy-egy fontosabb intézmény tevékenységét bemutatva fogom vázolni az erdélyi zsidó nemzetépítés eszközeit.

I. A Szövetség. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség mint az erdélyi cionista mozgalom irányítója és a zsidó jogvédelem ellátója, már megalakulásától kezdve igyekezett minél több olyan szervezetet, intézményt létrehozni, amely az általa képviselt eszmét szolgálja. A cél a zsidó tudatra való ébresztés mellett a közösségépítés, a szakmai átképzés és az érdekképviselet volt.

A Szövetség a településeken létrehozott helyi csoportjai révén fejtette ki tevékenységét, viszont a zsidó identitás erősítésében az igazán jelentős szerepet a neki alárendelt, de széles körű autonómiával bíró intézmények/szervezetek játszották.

A helyi csoportok szerkezetében kiemelt helyet kaptak a palesztinai telepítéssel összefüggő tevékenységet végző bizottságok (Keren Kajemeth Lejiszrael, Keren Hajeszod, Palesztina Hivatal)1 és az oktatás-, kultúraszervezéssel foglalkozó testületek. Mindezek révén rövid idő alatt a Szövetség olyan szervezeti hálót tudott kiépíteni, amely folyamatosan napirenden tartotta a cionizmus kérdését.

Az identitásformálás szempontjából az EZSNSZ négy „eszközéről” lesz szó bővebben:

1. Nagygyűlések szervezésére mindig adódott alkalom és indok. Az 1921-ben Erdély nagyobb településein lezajlott nagygyűléssorozat Désen vette kezdetét június második felében. Részt vettek Fischer József EZSNSZ-alelnök (később, 1923–1930 között elnök), Glasner Mózes kolozsvári ortodox főrabbi, Weissburg Chaim kolozsvári ügyvéd (az erdélyi Palesztina-munka és telepítési akció egyik irányítója) és a helyi cionista csoport vezetői. A magas részvétellel lezajlott rendezvény szónokai a romániai aktuális, zsidókat érintő kérdések mellett a cionizmusról és a palesztinai telepítésről beszéltek.2 A hasonló forgatókönyv szerint lezajló nagygyűléseknek a nemzeti mozgalom iránti érdeklődés felébresztése volt a céljuk és eredményük. Az ilyen rendezvények egyszerűen nem kerülhették el a figyelmét még az asszimiláció híveinek sem, lehetetlen volt nem venni tudomást róluk.

Nagy-Britannia Palesztina-mandátumának ratifikálása 1922. július 22-én a zsidó állam megteremtésére tett erőfeszítések újabb lépcsőfokát jelentette. A cionista világmozgalom számára azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy az angol ellenőrzés népszövetségi megerősítésével felgyorsulhat a palesztinai zsidó földvásárlási és telepítési folyamat. (Nagyon hamar kiderült, hogy az angol kormánynak nem érdeke az arab ellenkezést kiváltó masszív zsidó bevándorlás Közel-Keletre.) Európa-szerte úgynevezett ratifikálási ünnepségek vették kezdetüket, amiből nem maradt ki Erdély sem.

Erdély első ratifikálási ünnepe Máramarosszigeten zajlott le, augusztus elején: „Vasárnap délelőtt kék és fehér színekben pompázott a város. Feketébe öltözött tömegek hullámoztak a főtéren és a Korona szálló homlokzatán, ahol Glasner Móse és a Zsidó Nemzeti Szövetség küldöttje, dr. Klein Miksa megszállottak, két román trikolór között zsidó színeket lobogtatott a szél. A tér közepén zsidó zenekarok népdalokat és régi zsidó nótákat húztak, és amikor a Zsidó Nemzeti Szövetség delegátusainak autója befutott a város főterére, »hedád« és »jechi« kiáltások törtek fel öregek és ifjúk ajkairól … Kék-fehér díszítés között mindenfelé íBaruchim Habaim!, Isten Hozott! felírások.”3 Az ünnepséggel egybekötött nagygyűlés délután vette kezdetét a zsúfolásig megtelt máramarosszigeti kultúrpalotában. A cionista közéleti szereplők mellett megjelentek Victor Hador alispán, a helyőrség képviselője, valamint Stern Fischel és Kahán N. Sámuel hitközségi elnökök is.

A Hatikva zsidó himnusz eléneklése után vették kezdetüket a felszólalások, a gyűlést Fried Ábrahám, a máramarosi EZSNSZ vezetőségi tagjának beszéde nyitott meg. Őt követték Heller Jakab, Glasner Mózes és Klein Miksa felszólalásai. Klein a zsidóság történelmének utolsó két évezredét (a diaszpóra-zsidóság korszakát) a zsidó mártíromság történetével azonosítja, az 1917-es Balfour-deklaráció4 napját (1917. november 2.) az ígéret napjának, 1922. július 24-ét pedig a beteljesülés dátumának nevezi.5 Szinte valamennyi felszólalás közös jellemzője az „országépítők” és a „kerékkötők” (asszimilánsok, vallási zsidóság) közötti különbség hangsúlyozása. Glasner Mózes a kolozsvári ortodox hitközségen belüli szakadásra, a szefárdok külön hitközségalapításra tett próbálkozásaira utal, Klein pedig az Ortodox Irodát kritizálja.6 Egyébként a máramarosszigeti nagygyűlés nem aratott osztatlan sikert a helyi zsidó közösség körében. A cionizmust elítélő Cvi Teitelbaum ortodox főrabbi (aki egyébként a magyarságba való asszimilációt sem támogatta) és hívei Glasner Mózes- és nemzeti mozgalom ellenes plakátokkal, röpcédulákkal próbálták a rendezvény hitelét rontani.7

Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség és a hozzá tartozó ifjúsági vagy egyéb cionista alapú szervezetek évente, nagygyűlések keretében emlékeztek meg a cionizmus atyjának, Herzl Tivadarnak 1904-es haláláról és Nachman Bialik zsidó költő születéséről.

A tagszerzés, a nevelés volt a célja a Cionista Világszervezet által elrendelt és az országos cionista szervezetekre nézve kötelező érvényű Ijjár-akciók megszervezésének. A minden év Ijjár hónapjában (április–május) lezajló akció cionista gyűlések tartásában és propagandaanyagok terjesztésében nyilvánult meg. 1926-ban az Új Kelet például Ijjár-rovatot indított A cionista szervezet hónapja címmel, amelyben irodalmi, cionista szellemiségű írásokat közölt.8

A nagygyűlések másik válfaját a helyhatósági, illetve a parlamenti választásokkal kapcsolatos rendezvények képezték. Ezek főleg akkor váltak jelentőssé, miután megalakult az erdélyi Zsidó Párt (1930-ban, majd 1931-ben a romániai Országos Zsidó Párt), és reális esély mutatkozott erdélyi zsidó képviselők parlamentbe való bejutására. A képviselőjelöltek, hasonlóan egyébként a többi kisebbségi vagy román politikai párthoz, az országot (Erdélyt) járva próbálták mozgósítani a zsidó tömegeket. A zsidó választók mozgósításánál óriási szerepe volt a két erdélyi cionista lapnak, az Új Keletnek (Kolozsvár) és a Neue Zeit – Új Kornak (Temesvár), amelyek amellett, hogy közölték az EZSNSZ és a Zsidó Párt felhívásait, állandóan tudósítottak a zsidó közösséggel kapcsolatos eseményekről. A Zsidó Párt retorikája a Nemzeti Szövetségtől átvett nemzeti egységre és összetartozásra való állandó figyelmeztetés mellett főleg a zsidók romániai jogállásának, gazdasági, politikai sérelmeinek hangoztatására épült és a zsidó mint öntudatos egyén, közössége iránti felelősségét hangsúlyozta: „Aki ráeszmélt a zsidó sorsközösségre, a zsidóság emberi és állampolgári jogainak veszélyben forgására, az büszkén és öntudatosan fogja gyakorolni választójogát, amikor a Zsidó Párt önálló listájára fog szavazni. A Zsidó Párt harcba szólít minden zsidó választót. Védjük meg mai érdekeinket és biztosítsunk szebb és boldogabb jövőt gyermekeinknek. Tudnia kell minden zsidó választónak, hogy az ő szavazatán múlik az egész romániai zsidóság sorsa. Aki közömbös, vagy a túlsó oldalra áll, veszélyezteti önmaga, gyermekei és az egész zsidóság sorsát.”9

2. A látogatás. A két világháború közötti erdélyi cionista élet intenzitása és eredményessége mindvégig hullámzó volt. A felélénkülési időszakokat kisebb-nagyobb recessziós periódusok szakították meg. Ez ugyanúgy magyarázható a zsidó közösség gazdasági erejének állapotával, mint az antiszemitizmus mikor erősebb, mikor gyengébb megnyilvánulásával és a minden szervezet életében beálló időszakos kifulladással és újjáéledéssel. A mozgalom helyi szervezeti életének felfrissítésére, a nagygyűlések mellett, a látogatás volt a megoldás. Ennek a leglátványosabb és rangos formája a mindig eseményszámba menő külföldi mozgalmi vezérek erdélyi körútja volt. Nachum Szokolov, a Cionista Világszövetség Végrehajtó Bizottságának elnöke 1925-ben látogatott Erdélybe, előadásokat tartva Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon és Temesváron. Az EZSNSZ 1925-ös jelentése szerint Szokolov erdélyi körútja nemcsak a cionista mozgalomnak tett jó szolgálatot, hanem a palesztinai alapok (Keren Hajeszod, Keren Kajemeth Lejiszrael) bevételeit is növelte.10

A csak nagyobb zsidó közösségekbe eljutó külföldi cionisták személye az asszimilánsok, illetve a nem cionisták zsidó közösséghez való tartozástudatának felébresztésében játszhatott közre, a már a mozgalomhoz tartozók esetében pedig megerősítést nyújthatott. Az igazi szervezőmunka viszont az EZSNSZ kiküldöttjeire hárult. A Szövetség kolozsvári központjának küldöttjei egy-egy erdélyi régió nagyobb zsidó centrumait látogatták meg. A legaktívabb küldöttek egyike Giszkalay János költő volt, akinek nevével szinte minden rendezvényen találkozni lehet. Részt vett a helyi csoportok újjászervezésében, de ugyanakkor ott volt a kulturális, jótékonysági rendezvényeken, saját verseiből olvasva fel, vagy éppenséggel a cionizmusról tartva előadást.

A kisebb zsidó közösségek látogatása a körzeti központok megbízottjaira hárult. A küldöttek megjelenését, túl a szokásos előadásokon és gyűléseken, a Nemzeti Szövetség helyi csoportjának tisztújításával és a sékel-munkával kötötték egybe.11

3. A körlevelek. A helyi cionista vezetőkhöz körlevelek útján jutottak el az EZSNSZ Nagy Intéző Bizottságának, illetve a Kis Intéző Bizottságnak döntései és a különbféle utasításai, tudósításai. A Nemzeti Szövetség 1925 folyamán több mint négyezer körlevelet juttatott el tagszervezeteihez a Cionista Világszervezet londoni központjának bizalmas híreivel, az EZSNSZ belső problémáinak összefoglalóival vagy egyes ügyosztályok utasításaival. Külön elnöki levelekben kérték fel a helyi csoportok vezetőit a Keren Hajeszod és a Keren Kajemeth Lejiszrael munkájának támogatására.12 A körlevelekkel párhuzamosan propagandaanyagok is érkeztek a helyi szervezetekhez (például a sékel-propagandát szolgáló füzetek, szórólapok).13

4. A kirándulás. Közösségi és lelki, szellemi élményt nyújtó kirándulások, társasutazások közösségépítő erejének a cionista mozgalom is tudatában volt. A két világháború között évente több alkalommal is rendezett az EZSNSZ palesztinai társasutazásokat. A programtól és az igényektől függően egy-két hetet felölelő kirándulásra bárki jelentkezhetett, aki román állampolgársággal rendelkezett. Nagyon sokan kivándorlási lehetőséget is láttak ebben. Mivel a palesztinai kivándorlási vízumok számáról döntő angol kormány nem mindig volt bőkezű e dokumentumokat illetően, az alijázni szándékozók minden lehetőséget megragadtak, többek között a társasutazásokra való bejelentkezést is. A kirándulás szervezője számára bonyodalmakat okozó illegális kivándorlókat igyekeztek még idejében kiszűrni, vagy legalábbis ennek látszatát kelteni. (Természetesen az EZSNSZ támogatta az alijázást, hiszen mint cionista szervezet többek között ezért is dolgozott. Viszont ahogy a Cionista Világszervezet, így ő sem bátoríthatta nyíltan a törvénytelen kivándorlást, az angol kormány esetleges megszorító intézkedéseitől tartva.) A Palesztina-kirándulások felhívásaiban mindig szerepel a figyelmeztetés is, hogy csak azok jelentkezését fogadják el, akik vállalják a kirándulás utáni hazatérést.14

A társasutazások programjának összeállításánál három szempont érvényesült: a kikapcsolódás és a szórakozás mellett megismertetni a zsidó turistával a régi zsidó történelmi emlékeket és szenthelyeket, emellett pedig a cionista mozgalomnak eredményességét láttató ipari, mezőgazdasági fejlesztéseket és a telepesek kolóniáit. (Az EZSNSZ 1933 tavaszán rendezett társas kirándulásának programját mellékletben közlöm.15)

A Palesztina iránt megnyilvánuló érdeklődés magát az Új Kelet napilapot kiadó Kadima Részvénytársaságot is arra ösztönözte, hogy saját utazási irodát létesítsen, és kirándulásokat szervezzen. 1935-re a vállalkozásnak sikerült annyira kifejlődnie, hogy át tudta venni a Konstanca és Haifa közötti forgalmat lebonyolító palesztinai Palestine Maritime Lloyd hajótársaság regionális (Erdély, Magyarország, Jugoszlávia, Csehszlovákia) vezérképviseletét.16

Az ifjúságot szólították meg az Erdély területén szervezett nyári táborozások, kirándulások. Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Egyesület a gondozása alá tartozó növendékeket nyaranta többhetes táborozásokra vitte, általában a tihucai (Beszterce-Naszód megye) nyaralótelepre. Ugyanígy az 1920-as évek elején beinduló sómér-mozgalom (zsidó cserkészmozgalom) is rendszeresen táboroztatta tagjait, ahol a fiatalok az összetartást, egymásra figyelést és a zsidó kultúrával kapcsolatos ismereteket sajátították el. Ezek a nyári programok általában nagy hangsúlyt fektettek a fizikai képzésre, a testnevelésre. (A sómérek, zsidó cserkészek fizikai képzése a Palesztinába való kivándorlásra és az ottani fizikai munkára való felkészítéssel állt kapcsolatban.)

II. A hitközségek. A hitközségnek, mint zsidó szakrális intézménynek, identitásformáló szerepe problematikus, mégpedig azért, mert nem lehet egységes, egy irányba mutató társadalomszervező erőként vizsgálni. Függetlenül attól, hogy ortodox, neológ vagy status quo rítusú hitközségről van szó, a tagjai felé küldött impulzusok jellegét a vallási vezető (rabbi) és a világi elöljárók (hitközségi elnök, alelnök, titkár, bizottsági elnökök stb.) világnézete, zsidóságról vallott felfogása határozza meg.

Egy vallási közösséghez való tartozás a zsidóság esetében többletet jelentett, izraelitának lenni egyben azt is jelentette, hogy különbözőnek lenni a társadalom többi, keresztény tagjától. Éppen ezért a magyar zsidóság is (az asszimilánsokat értem ezen) – leszámítva azon tagjait, akik teljesen szakítottak a vallással, vagy kitértek – a hitközségi életben való részvétel következtében megőrzött valamiféle kapcsolatot a zsidóság többi részével. Ebből a szempontból a hitközségek mindvégig egyfajta identitásmegőrző testületként viselkedtek, ezt a szerepüket pedig erősítette vagy ellensúlyozta az irányításukat végző személyek által képviselt álláspont. Kecskeméti Lipót nagyváradi neológ főrabbi, a magyar asszimiláció híve volt, a zsidóságot vallásként értelmezte. Prédikációiban, különböző rendezvényeken való felszólalásaiban is ezt igyekezett hangsúlyozni.17 Az 1936-ig általa vezetett váradi Zsidó Líceum sem engedett teret a cionista eszméknek. Ezzel szemben a nemzeti beállítottságú rabbik és hitközségi elöljárók vezette hitközségek és hitközségi intézmények közvetve vagy közvetlen módon befolyással lehettek a zsidó tudat kialakulásában. Elég, ha csak a kolozsvári rabbikra és hitközségi vezetésekre gondolunk. Mind Glasner Mózes, mind Eisler Mátyás a cionizmus híve volt, a neológ hitközségi elnök, Fischer József pedig hét éven keresztül állt az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, majd az erdélyi Zsidó Párt élén.

A hitközségek keretében működő 1. Szentegyleteknek nem volt közvetlen szerepük az identitásformálásban, a vallási és szociális ügyeket látták el (esküvők, válások, körülmetélési szertartások, temetések, idősek gondozása és segélyezése stb.).18

A 2. Nőegyletek szerepe már nem ennyire egyértelmű: nyíltan soha nem csatlakoztak a zsidó nemzeti mozgalomhoz, de sok esetben annak hatása alá kerültek,  és rendezvényeik (vallási ünnepségek, jótékonysági estek, teadélutánok) olyan műsorösszeállítással zajlottak, hogy a résztvevők zsidóságtudatát erősíthették.

3. Elemi iskolával szinte valamennyi nagyobb zsidó hitközség rendelkezett. Az itt folyó nevelés szellemiségét természetesen a hitközségek és a tanítók maguk határozták meg. A kapott nevelés pedig mindvégig meghatározta a növendékek zsidósághoz való viszonyát.

III. Szociális gondoskodás és munka. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség 1918-as létrejöttéig szinte kizárólag a hitközségek látták el a szociális munkát. A beteggondozás, az árvák és öregek ellátása viszont csak a legszűkebb intézményi keretek között zajlott. A Nemzeti Szövetség a szociális odafigyelést a neveléssel próbálta összekötni.

1. Tanoncképzés. Az 1920-as évek elején létrehozott Erdélyi Zsidó Árvagondozó Egyesület már nem csak a hadiárvák és hadiözvegyek élelmezésére, elszállásolására fektetett hangsúlyt, hanem a képzésükre is. A cionista mozgalom céljai között szereplő zsidó társadalmi átrétegződés megvalósításának eszközévé vált az EZSÁGE és az általa működtetett tanoncotthonok. Az intézmény első tanoncotthonát 1925-ben hozta létre Kolozsváron,19 majd újabbakat nyitott Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Máramarosszigeten.20  Ezek a létesítmények már nemcsak hadiárvákat, hanem az illető városból és környékéről származó, ipari szakmát elsajátítani akaró fiatalokat is felvettek. Zsidó szellemben nevelték őket, különös hangsúlyt fektetve a szakmai képzés mellett a palesztinai ismeretek, irodalom és a héber nyelv oktatására.21 (Az elsajátítható szakmákra nézve lásd a 2. mellékletben közölt kimutatást.22) Az Árvagondozó, a többi országos kiterjedésű cionista szervezet mintájára, a vidéki településeken helyi csoportokat létesített, elsősorban azzal a céllal, hogy azok gyűjtései és tagsági díjai révén bevételét növelje és népszerűsítse a zsidó fiatalok körében ipari tanfolyamait. 1926-ban az EZSÁGE-nak 36 erdélyi helyi csoportja volt, még az olyan, gyér zsidó lakosságú székelyföldi településeken is, mint Parajd, Székelyudvarhely vagy Szováta.23

2. Chalucnevelés. A zsidó ifjúság mezőgazdasági képzését az úgynevezett chaluc-farmok biztosították. Néhány közülük ipari oktatásra is berendezkedett. Ezeket a telepeket különböző, az EZSNSZ ellenőrzése alatt álló cionista ifjúsági szervezetek működtették, és az itt kiképzett növendékeket tulajdonképpen a Palesztinába való kitelepedésre készítették fel. A chalucok itt sajátították el a palesztinai boldoguláshoz szükséges mezőgazdasági ismereteket, és itt szoktak hozzá a kemény fizikai munkához. A chaluctelepek működtetése egyben demonstráció is volt a Zsidó Nemzeti Szövetség részéről a zsidó társadalom felé. Az Új Kelet és a többi nemzeti vonalat képviselő sajtótermék biztosította állandó nyilvánosság révén a zsidó nemzeti ideál jelenítődött meg: a Palesztina felépítéséért küzdő, öntudatos, fizikai munkát végző zsidó egyén.

Igen fogékonynak mutatkozott a cionista eszmék iránt a zsidó iparos társadalom. 3. A zsidó iparosok Poale Cedek néven egyesületekbe szerveződtek, jelszavukként a „Tóra és Munkát” határozva meg.24 A cionista mozgalom fellendülésétől kezdve a Poale Cedek egyesületek fokozatosan magukévá tették a nemzeti ideológiát, és tagjaik körében igyekeznek terjeszteni is ezt. 1936-ban a cionista nézeteket valló zsidó iparosok Kolozsváron országos szervezetet hoztak létre (Chaluc Baal Melacha), amelynek célja a palesztinai kivándorlás elősegítése volt. Elnökének a kolozsvári Poale Cedek volt vezetőjét, Schwartz Ignácot választották meg.25

Az identitásalakításban játszott szerepet a 4. zsidó kórházak esetében is fel lehet vetni. Ezek az egészségügyi létesítmények egyaránt nyitva álltak a keresztények és a zsidók számára. Az orvosi személyzet szinte kizárólag zsidókból állott. Az izraelita betegek részére külön kóser ellátást biztosítottak. A nagyváradi, kolozsvári és szatmárnémeti zsidó kórházak nem cionista alapon jöttek létre, kizárólag szociális intézményeknek számítottak. Mégis, puszta létükkel befolyást gyakoroltak a zsidó tudat alakulására.

IV. Művelődés és olvasás. Nemzeti érzelmet, zsidó önfelismerést kelteni kultúra, kulturális tevékenység és olvasás nélkül nem könnyű feladat, és ennek tudatában volt a Zsidó Nemzeti Szövetség is.

1. A sajtó. Az Új Kelet és a Neue Zeit – Új Kor révén megteremtette a propaganda és a mindennapi megszólítás eszközét. Mindkét lap programszerűen terjesztette a zsidó nemzeti gondolatot, már indulásukkor világossá téve e szándékukat. (Az Új Kelet programját lásd a 4. mellékletben.26) Az Új Kelet 1918-ban indult Kolozsváron, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség központi hetilapjaként. 1920-tól napi rendszerességgel jelent meg, egészen 1940 szeptemberéig, amikor a magyar hatóságok betiltották. Alapítói között ott volt Weissburg Chaim, Kohn Hillel, Marton Ernő és Glasner Mózes, szerkesztőségében pedig a kolozsvári újságírók legjava dolgozott: Székely Béla, Kaczér Illés, Újvári Péter, Giszkalay János, Szabó Imre, Benamy Sándor, Salamon László, Danzig Hillel stb.27 Tartalmát tekintve, a 20-as években az erdélyi zsidósággal kapcsolatos híradások voltak többségben, majd a következő évtizedben sokkal nagyobb teret kaptak a külpolitikai és a romániai belpolitikai események, valamint a palesztinai hírek. Ez annak is tulajdonítható, hogy 1930-ban az EZSNSZ Temesvárra tette át székhelyét, és ezzel együtt a szervezeti hírek, a cionista élettel kapcsolatos közlések is a városban heti rendszerességgel megjelenő Neue Zeit – Új Kor oldalaira kerültek át.28 A 30-as években az Új Kelet egy sor mellékletet indított be a különböző társadalmi rétegek, korosztályok megszólítására: Az Új Kelet Szombatja (irodalmi melléklet), Ifjú Kelet (ifjúsági melléklet), A Zsidó Nő (a WIZO, Zsidó Nők Cionista Világszervezetének melléklete), A Zsidó Iparos (a cionista iparosság melléklete), Bánsági Új Kelet (bánsági tudósítások), Mizrachi (az erdélyi vallásos cionisták szervezetének, a Mizrachinak melléklete).

2. Könyvkiadás és irodalom. Zsidó tárgyú, illetve cionista munkák kiadására 1918 után sorra jelentek meg a könyvkiadók: Pharos, Kadima, Fraternitas, Noar, Zsidó Könyvbarátok Társasága, Zsidó Diáksegélyző (Kolozsvár), Renaissance (Nagyvárad), Cionista Könyvtár (Temesvár), Kirjat Szefer (Lugos) stb.29 A kiadott könyvek skáláján a propagandisztikus jellegű Palesztina-ismertetőktől vagy a cionizmus történetét bemutató füzetektől a szépirodalomig minden megtalálható.30 A Barisszia cionista ifjúsági szervezet Noar-Könyvek sorozatában 1935–40 között több, a palesztinai telepítéssel vagy a cionizmussal foglalkozó könyvet is kiadott. Giszkalay Jánosnak, a két világháború közti erdélyi zsidó szépirodalom egyik legjelentősebb alakjának munkái a Kadima, a Kirjat Szefer kiadásában vagy a Noar-Könyvek sorozatban jelentek meg. (Monoki István: i. m. 191, 341.)

A Zsidó Nemzeti Szövetség helyi csoportjai központi utasításra több évben is megrendezték szabadegyetemi előadássorozatukat, amelyeknek egy-egy sikeresebb előadását könyv formájában jelentették meg. A kolozsvári helyi csoport 1932-ben Fischer József cionizmusról tartott előadásának szövegét adta ki.31 Egyébként a szabadegyetemek programja nagyjából hasonló tematikák szerint alakult. A kolozsvári EZSNSZ helyi csoport 1932-es, hét hónapra tervezett szemináriuma zsidó történelmet, cionizmust, Palesztina-ismereteket, demográfiai ismereteket és héber nyelvtanítást tartalmazott.32 Ezzel párhuzamosan a helyi csoport, a kolozsvári WIZO-val közösen egy zsidó művészettörténeti tárgyú előadássorozatot is indított.33

A cionista beállítottságú írók alkotásai az általuk képviselt nézeteket tükrözték. Az irodalmi alkotást nagyon sokan szolgálatnak tekintették, és a nemzeti ügynek rendelték alá. 1925-ben Palesztina zsidó írói felhívással fordultak a világon élő társaikhoz, hogy április 12-ét szenteljék az épülő országnak. Székely Béla kezdeményezésére az erdélyi zsidó írók, eleget téve a felhívásnak, Pro Palesztina Ligát hoztak létre, és a jelzett napon a nagyobb városokban előadásokkal egybekötött ünnepségeket rendeztek.34

3. Történelem, tudomány. A Kelet és Nyugat között antológia 1937-es megjelenése35 az erdélyi zsidó nemzeti mozgalomban beállott szemléletváltást sejteti. Hamburg József az antológia előszavában az erdélyi fiatal zsidó értelmiség feladatát fogalmazta meg, teljesen más, pátosztól mentes, problémacentrikus hangnemben: „Nemcsak írni és beszélgetni, hanem ki a nép közé! Megismerni és segíteni! Folklórt gyűjteni, népművészetet előmozdítani! A társadalmi adottságok hű és számszerű természetrajzát elkészíteni! Ennek alapján szociális, egészségügyi és kulturális segélymunkát megindítani! Felkeresni a népet, dolgozni a népért! … Mit mond végeredményben ez a kis könyv? Azt, hogy a mai zsidó ifjúság a zsidó közösségnek sorsfordulatánál, Kelet és Nyugat közötti ide-oda lengése közben egy szilárd pontot talált. Álláspontot, melynek jegyében egyesült, s amely számára az új zsidó egység kiindulópontja. Ez a zsidó sorsközösség cselekvő, alakító vállalása.”36

Programjuk rímelt az Erdélyi Fiatalok kezdeményezésére: „Szembe kell néznünk életünk problémáival, őszintén és szabadon, elfogultságoktól nem befolyásoltan és csak lelkiismeretünk szavára hallgatva. És első feladatként meg kell teremtenünk az új erdélyi magyar generáció közös öntudatát, felekezeti és osztályellentétek felett és az egymástól távol élő külön főiskolai csoportok között, hogy anyagi és szellemi problémáink megoldására ez az öntudat keressen és találjon módokat. […] Keresni akarjuk problémáink megértésének és megértetésének útját az együtt élő népek fiatalságával […].”37

Ugyanitt írja Demeter János: „[…] az igazságosabb társadalmi berendezkedés jegyében indult mozgalmak legelső konkrét célkitűzése, hogy szervezkedéssel, népneveléssel, a legelmaradottabb zugoknak kultúrával való kiszellőztetésével tömöríthesse életerős és igazságos szervezetté az emberi közösség tagjait. […] Tehát a nemzeti érdekek szempontjából is a magyar nép életviszonyaira kell minden gondoskodó vezetésnek tekintetét irányítania; szervezésével, nevelésével bekapcsolni sorsát az erdélyi magyarság nemzeti közösségébe.”38

A zsidó tudomány megszervezése az antológiában merült fel első alkalommal komoly szándékkal. Landó Jenő egy zsidó tudományos intézet felállítását javasolta, amely irodalmi, szociológiai, gazdaságpolitikai és Palesztina-tanulmányaival járulna hozzá a zsidó tanerők továbbképzéséhez és az iskolán kívüli kulturális munkához.39

Érdekes módon a Zsidó Nemzeti Szövetség tényleges lépést a tudományszervezésre csak az 1930-as évek végén tett. Intézményteremtő kezdeményezések eddig is léteztek, de igazából egyik sem járt értékelhetőbb eredménnyel. A Kelet és Nyugat között antológiában felmerült tudományos intézeti forma egyszerűsített, de sokkal jelentősebb változatban köszönt vissza az EZSNSZ 1939-es konferenciáján. Marton Lajos kulturális javaslatában egy történeti intézet felállítását szorgalmazta az erdélyi zsidóság „múltjának és dokumentumainak feltárására”.40 A konferencia határozatának szellemében 1940 elején alakult meg, Kolozsvár központtal, a Zsidó-Történeti Bizottság.41 A bizottság az erdélyi zsidó múlt feltárását és egy dokumentációs központ létesítését tűzte ki céljául. Az intézmény saját népi múlt megkonstruálásával, a történelmi emlékezet megteremtésével tulajdonképpen az identitásformálás eszköze volt. Az viszont, hogy csak 1940-ben tudott létrejönni, az erdélyi zsidó társadalom veszélyérzetét és kétségbeesett önigazolási szándékát, a többi nemzetiséggel való egyenlő bánásmódért való küzdelem jogosságának bizonyítani akarását jelzi.

4. Színjátszás, film, zene. Önálló színházat az erdélyi zsidóság 1941-ben létesített, kényszerből… A zsidó színészek általában a magyar színházakban játszottak, egészen 1940-ig. 1940 szeptemberében a zsidótörvények értelmében a zsidó származású színészeket menesztették. Kolozsváron ennek nyomán jött létre a következő évben a Concordia zsidó színház, az Építőmunkás Otthon termében tartva előadásait. A társulat élére Forgács Sándor, majd Fekete Mihály került.42

A két világháború között az erdélyi zsidó színjátszás a külföldi színtársulatok vendégszerepléseiből állott. Kísérletek léteztek, viszont az életre hívott műkedvelő csoportok tiszavirág életűnek bizonyultak.43 Több alkalommal turnézott Erdélyben a Habima bécsi jiddis színház és a kor hírességei: Szidi Thal, Sarah Osnath Halevi zsidó énekesnők. Műsoraikon kimondottan zsidó/jiddis színdarabok, dalok szerepeltek. Sylvia Altheim-Feller operaénekesnő, 1940-es kolozsvári fellépésén a nagy zsidó zeneszerzők műveiből (Mendelssohn, Mahler, Korngold, Meyerbeer) és jiddis, illetve héber népdalokat adott elő.44

A zsidó zenei életet a temesvári Hazamir zsidó dalárda és a kolozsvári Goldmark Filharmóniai Társaság határozta meg. A Goldmark a kolozsvári neológ hitközség kultúr-alosztályaként jött létre 1936-ban.45 Alapításában nagy szerepet játszott Boskovits Sándor kolozsvári zeneszerző, akinek tevékenysége révén a zeneegylet Erdély egyik legjobb művészi együttesévé fejlődött.46 A főként orvosokból, mérnökökből és tanárokból álló együttes szimfonikus hangversenyei telt házak előtt zajlottak le, és zeneértő körökben is elismerést vívtak ki.47 1940-ben a zenekarnak 74 tagja volt.48

Kimondottan a cionista propaganda szolgálatában állottak a palesztinai országépítésről szóló vagy a zsidó nemzeti mozgalom nagy alakjait bemutató játékfilmek, illetve dokumentumfilmek. Erdélyi bemutatójukat sok esetben a palesztinai építési alapok gyűjtési kampányával kötötték egybe. A Herzl Tivadar életéről szóló filmet 1932 nyarán mutatták be Kolozsváron, a Magyar Színházban.49 Ugyancsak Kolozsváron volt a bemutatója az Ígéret Földje című Palesztina-filmnek, amely a Keren Hajeszod tevékenységét, országépítő eredményeit ismertette.50

V. Az iskola és nevelés. A zsidó elemi és középiskolai oktatás 1918 utáni kiépülésével a nemzeti mozgalom számára megnyílt a lehetőség a zsidó identitástudat nevelés révén való erősítésére. A cionista befolyás alatt álló hitközségi elemi iskolák, illetve a nemzeti mozgalom által alapított középiskolák (Temesváron és Kolozsváron) a hivatalos tantervben meghatározott vallás- és héberórák, illetve az iskolán kívüli hasonló oktatási tevékenység keretét használták fel erre a célra.

1927-ben Eisler Mátyás kolozsvári neológ főrabbi egy vallásoktatási tantervet dolgozott ki a zsidó iskolák számára. A tanterv a vallási/erkölcsi nevelés mellett a zsidó tudatra való nevelés szempontjait is érvényre juttatta. Célja „olyan zsidó embereket nevelni, akik a zsidó vallás és zsidó népiség értékéről azok beható ismerete alapján mindenkor képesek lesznek az életben a vallásnak és a zsidó népi önérzetnek megfelelni”.51 Eisler tervezete a bibliai ismeretek mellett különös hangsúlyt fektetett a héber nyelv és a zsidó történelem oktatására. A hébert nem csupán régi, holt nyelvként kezelte, hanem a zsidó nemzeti mozgalom következtében életre kelt és egyre bővülő használati körrel rendelkező nemzeti nyelvként. A biblikus kor utáni zsidó történet (a hellenizmus korától a jelenig, életrajzok, művelődéstörténet és zsidó népisme révén) és Palesztina-ismeretek oktatását a IV. és VIII. osztályokban látta kivitelezhetőnek.52

A zsidó nevelés kérdése mindvégig napirenden volt a két világháború között. Eredményességét több esetben is megkérdőjelezték, legfőbb hiányosságát elégtelenségében állapítva meg. Kéri József 1940-ben az Új Keletben A mai zsidó nevelés margójára címmel közölt cikkében ezekre a hiányosságokra próbált rámutatni.53 Meglátása szerint „a zsidó közösséghez való tartozás ténye negatívumokban nyilvánul meg. Hogy valaki Erdélyben zsidónak vallja magát, az legtöbbször egy más népi közösségből való kizárás és a zsidó voltának passzív elviselésére való emlékeztetés következménye.”54 A zsidó nevelés alapvető problémáját az alapozást jelentő elemi iskolai hitoktatás silányságában, a nem megfelelő tanerőkben látta. Az elemi iskolát végzett fiatal magyar vagy román társaival szemben nem rendelkezik saját (történelmi) hősökkel, szemben a magyar gyermekek Mátyás királyával vagy a románok Vitéz Mihályával (Mihai Viteazul). Ugyanígy a zsidó ifjúság alig ismeri a zsidó kultúrát és nyelvet, ami elengedhetetlen lenne a nemzeti tudat kialakulásához. Megoldásként a zsidó nevelés szélesebb körű alapokra való fektetését és a héber irodalom és erdélyi zsidó történelem oktatásának javítását javasolta.55

Függetlenül az erdélyi zsidó nevelést ért kritikáktól, összességében szemlélve eredményeit, túlzás nélkül megállapítható, hogy jelentősen befolyásolta a zsidó ifjúság identitásalakulását. A tanítási órákon kívüli tevékenység (ünnepségek, kirándulások, önképzőkörök) pedig egy olyan közösségi szellemet biztosított, amelynek összetartó ereje a zsidó lényegben nyilvánult meg.

VI. A sport. Új, életerős zsidó generáció kinevelése volt az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség által beindított sportmozgalom jelszava. Az 1920-tól sorra alakuló zsidó sportegyesületek a tömegsport felé való nyitással a zsidó ifjúság új szervező erejeként, közösségi intézményeként léptek fel. A jelentős tömegeket megmozgató sportegyesületek, túl a testmozgáson, közösségi programokat is biztosítottak. Klubhelyiségek, illetve bálok, ünnepségek szolgálták a fiatalok találkozását, zsidó baráti körök kialakulását.

A kolozsvári Haggibbor sportegyesületet 1920-ban hozta létre Giszkalay János költő, író, Knöpfler Bernát orvos és Weissburg Chaim ügyvéd.56 A kezdetben csak labdarúgó-szakosztállyal működő Haggibbor az 1930-as évekre kifejlett tevékenységet folytatott, tenisz-, vívó-, asztalitenisz-, vízipóló-, ökölvívó-szakosztályokat indítva be. A kolozsvári szervezkedéssel párhuzamosan a többi zsidó közösségek is hasonló sportegyesületeket alapítottak: Bar-Kochba (Szatmárnémeti), Sámson (Máramarossziget), Hakoach (Arad), Kadima (Temesvár), Makkabea (Nagyvárad), Ivria (Brassó). A sportszervezetek 1921-ben csatlakoztak a Makkabi zsidó sportvilágszövetséghez, megalakítva annak erdélyi alosztályát.57 A Makkabi a Cionista Világszervezet keretében működött, és a testedzés mellett a cionizmus terjesztését szolgálta.

Az erdélyi sportszövetségek és az általuk beindított mozgalmak ebben a szellemben végezték tevékenységüket: „A testedzés, illetve a testkultúra a legjobb propagandaeszköz, amellyel bizonyítani lehet egy népnek életképességét, erejét, kulturális fejlettségét, és amellyel más népek érdeklődését fel lehet kelteni, rokonszenvét, valamint megbecsülését meg lehet nyerni. […] A mai idők fokozottabb követelményeket támasztanak, amelyeknek csak úgy tudunk eleget tenni, ha alkalmazkodunk az idők szelleméhez és mi is fokozzuk képességeinket.”58

1. melléklet. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség 1933 tavaszán rendezett

palesztinai társas kirándulásának programja

„Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség központi irodája megkapta a palesztinai »Zionistisches Informations-Büro« által összeállított programtervezetet egy két hetet felölelő kirándulásra, amely tervezetet bizonyos átalakításokkal alábbiakban közöljük:

Első nap. Haifa. D. e. Báth Galim, a Cionista Szervezet bevándorló telepe, autóbuszon a Kármelre, ott ebéd. Délután pihenő, Hádár Hákármel és Technikum.

Második nap. Délelőtt. A Rotschild-malom, Shemen olajgyár, Rutenberg Villamosművek, Neser cementgyár érintésével Kfár Chaszidim (a jablonai rebbe kolóniája).

Délután. Az öböl megtekintése, szórakozás, pihenő.

Harmadik nap. Délelőtt Haifából Átlithba, Bát Slomóba, Sfeia érintésével Zichron Jakob (ebéd).

Délután Benjamina, Pardesz Chana, Givat Ádá, Chedera (erdélyi chalucok kvucája) éjjeli szállás.

Negyedik nap. Chefci-bá, Gán Smuél, Karkur, Wadi Chavarith, Náthánia, majd Tul-Keremen, Tel Mondon keresztül Gán Chajim, Kfár Szbiá, Magdiel, Petach Tikva, Bené Brák (sörgyár), Tel-Aviv.

Ötödik nap. Tel-Aviv, héber gimnázium, Áchád Háám-ház, Táchkemoni iskola, strand.

Délután gyárak látogatása (Lodzia textil, Lieber csokoládé stb.).

Hatodik nap. Mikve Jiszráél, Nachlat Jehuda, Rechovot, Nész-Ciona (WIZO-farm), Rison Löcion, Kirjat Ánávim, Mocá, Jerusálájim.

Hetedik, nyolcadik és kilencedik nap. Jerusálájim – nyugati fal, Omár mecset, régi városnegyed – Tálpiot, WIZO-csecsemőotthon, Rámáth Ráchél (leánynevelő farm), Ráchél sírja, Betlehem, Salamoni tavak, Hebron, Héber Egyetem és Nemzeti Könyvtár, Mezőgazdasági Múzeum, Olajfák Hegye, királysírok, régiségmúzeum, Holt-tenger, a Jordán, Jerikó, Hadassa-intézmények. Tachkemoni iskola, a Mizrachi tanítóképzője. KKL (Herzl-szoba) és KH főirodák, a cionista executiva meglátogatása, Becálel-iskola, Rechávia (a leánykvuca faiskolája), kirándulás a Kidron-völgybe, Zechárjá és Ábsálom sírja.

Tizedik nap. Jeruzsálemből autón Szichemen (Nablusz) át az Emekbe, Tel Joszéf, Béth Álfá, Én Charod, Kfár Jecheszkiél, Merchávjá Bálfuria.

Tizenegyedik nap. Kfár Gideon, Ir Jezruel (Afule), Kfar Báruch, Náhálál (WIZO-farm), vissza Bálfuria, Rutenberg központ (Tel-Aviv), Dagania I., II. III. Tibériás.

Tizenkettedik nap. Tibériás, Kfár Náchum (ásatások, Capernaum), Ros Pinách, Mismar-Hájárdén, Tel Cháj, Kfár Gileádi, Metulla, Ájelet-Hásáchár, Száfed.

Tizenharmadik nap. Száfed megtekintése, régi zsinagógák, temető, Meron-tó, majd Pekiin keresztül Akkó és onnan Haifa.

Amint a programtervezetből látható, az magába foglal minden olyan látnivalót, amely speciálisan az erdélyi kirándulókat érdekelheti. A kirándulások során bőséges alkalom nyílik úgy a konstruktív építőmunka (kolóniák, gyárak, ipartelepek etc.), mint a világhírű szenthelyek megtekintésére.

A fenti program abszolválása, minden költséget beleértve (hotel, koszt, beléptidíjak, autók etc.) naponként és személyenként kb. 350-450 lejbe kerül, amely összeg igen minimálisnak mondható. Természetesen mindazok, akik nem rendezésünkben kívánják az összes felsorolt városokat és kolóniákat meglátogatni, azok szerényebb keretek mellett, kisebb összegből is kijöhetnek.

Egyiptomi kirándulások. Mindazok, akik Egyiptomot is meg akarják látogatni, kötelesek útleveleiket a belügyminisztérium által Egyiptomra is érvényesíttetni. Az Egyiptomra való érvényesíttetést az EZSNSZ központi irodája a Palesztinára való érvényesíttetéssel együtt készséggel elintézi, a már közölt költségmegtérítés ellenében.

Útlevelek. Felhívjuk minden jelentkező figyelmét arra, hogy az útlevélben a kitételnek: »Cetatean roman« (román állampolgár) szerepelnie kell. Gondoskodjon tehát minden résztvevő arról, hogy az útlevelet kiállító hivatal a kiállítás alkalmával ezt a megjegyzést az útlevélbe bevezesse. (Ez természetesen csak a romániai jelentkezőkre vonatkozik.)

Újólag felhívunk minden férfi jelentkezőt, hogy útlevelének Palesztinára való érvényesíttetése céljából való beküldésekor egy Cercul-engedélyt is mellékeljen, melyben a Cerculnak a palesztinai utazáshoz való beleegyezése is szerepel.

Kivándorolni szándékozók figyelmébe. Ismételten leszögezzük, hogy a kirándulásra az EZSNSZ csak azok jelentkezését fogadja el, akik a kirándulásról vissza is jönnek. Ott maradni szándékozókat saját érdekükben figyelmeztetünk, hogy az útra ne jelentkezzenek.

Jelentkezési határidő. Közöltük már, hogy a jelentkezés határideje március 25-e. Eddig az időpontig be kell küldeni a hajójegy árának első felét. A hajótársaság közlése szerint általános az érdeklődés az április 22-i hajó iránt és ezért fennáll a veszély, hogy mindazok, akik március 25-ig nem jelentkeznek, azok a kirándulásról lemaradnak.”

2. melléklet. Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó kolozsvári tanoncotthonában
tanulók iparágak szerint, 1926-ban

          mérlegkészítő            10                    rézöntő               3

          üvegcsiszoló       2                      műköszörűs        2

          szabó                 3                      lakatos               4

          autószerelő         2                      kovács               2

          faesztergályos     2                      asztalos                          2

          bádogos                         2                    vízvezeték szerelő           2

                                                         Összesen:                    36

 

 

 

3. melléklet. Az Új Kelet programja 1918-ból

„Az egész világon végigrohanó nagy átalakulás vulkanikus erővel markol bele a népek életébe, s a zsidóságot is új feladatok elé állította.

Az évszázadokon át elnyomott nemzetek felszabadultak, és most fiatalos akarással törtetnek új célok, új valósulások felé.

A nagy átalakulás közepette csak a zsidóság áll tétován, s míg körülötte a gyűlölet hullámai csapdosnak, szorongva keresi a szabadulás útját.

A zsidó géniusz biztos kézzel mutat Kelet felé, hol új nap kél most.

A nemzeti ideál az évezredes száműzetés alatt is fáklyaként lobogott a zsidóság előtt, és meleg sugárzással világította meg a golusz galuth, diaszpóra sötét, göröngyös útjait.

Ennek az eszmének szolgálatában áll az »Új Kelet«, ez a cél vezetett bennünket akkor, midőn a nagyfokú papírhiány miatt elhatároztuk, hogy körlevelek és propagandafüzetek helyett ebben a formában fogjuk a vidéki zsidósággal való kapcsolatunkat megteremteni.

Az »Új Kelet« a magyar vidékek zsidóságának progresszív, nemzeti irányú orgánuma. Zsidó érdeket, zsidó célokat fogunk szolgálni.

Tájékoztatni fogjuk a vidéki zsidóságot a saját és a világ zsidóságának helyzetéről. Eleven, megbízható hírszolgálatunk révén olvasóközönségünk állandó kapcsolatban lesz az egyetemes zsidó közösséggel. Fel fogjuk tárni népünk szenvedéseit a világ előtt.

Az »Új Kelet« nemcsak az elnyomott zsidóság, de minden elnyomott osztály harcosa lesz.

Az »Új Kelet« hasábjain zsidó kultúrát fogunk hirdetni, és igyekezni fogunk, hogy nemzetünk legjobbjai szóljanak e lapokon keresztül a zsidósághoz.

Zsidók! Testvérek! Sorakozzatok az »Új Kelet« zászlója alá!”

Jegyzetek

  1. Mind a három szervezet nemzetközi szinten működött. A Cionista Világszövetség a KKL erdélyi központját 1920-ban létesítette, feladata a palesztinai földvásárlás és az erre a célra való anyagi alapok megteremtése volt. Az Erdélyben 1921/22 óta jelen levő KH a palesztinai bevándorlás és letelepítés, valamint az új hazában létrehozott oktatási, szociális intézmények és zsidó tulajdonú gazdasági létesítmények anyagi támogatásával foglalkozott. Az 1924-ben felállított PH a kivándorlás szervezését és lebonyolítását látta el. Lásd erről bővebben: Gidó Attila: Az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom Palesztina-munkája 1918–1940. Kv., 2004 (kézirat).

  2. Új Kelet (ÚK), 1921. június 28. 137.

  3. ÚK, 1922. augusztus 9. 174.

  4. A Balfour-deklaráció a zsidó nemzeti otthon megteremtésének jogosságát ismeri el.

  5. ÚK, 1922. augusztus 9. 174.

  6. A kolozsvári ortodox-szefárd per 1918/19-re nyúlik vissza, amikor az ortodox hitközség cionista mozgalomhoz való csatlakozását ellenzők egy része szigorúan vallásos alapon álló, politikával nem foglalkozó hitközség alapítására tesznkísérletet. Az ortodox hitközségen belüli szakadás és a felek pereskedése több évig elhúzódott, átnyúlva egészen az 1930-as évekre. Az Ortodox Iroda (Erdélyrészi Ortodox Izraelita Központi Iroda) az erdélyi ortodox zsidó hitközségeket tömörítő szervezet volt. Az Iroda élén álló Ullmann Salamon besztercei főrabbi híres volt cionizmusellenességéről. Egyébként a kolozsvári szefárdok is élvezték Ullmann támogatását. A kolozsvári zsidóság emlékkönyve. (Szerk. Moshe Carmilly-Weinberger) 2. Sepher Hermon Press, New York, 1988. 95., Gidó Attila: Az erdélyi magyar zsidóság önszerveződése és önazonosságtudata az első világháborút követően. Székelyföld, 2002. 8. 9–94.

  7. ÚK, 1922. augusztus 9. 174.

  8. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség VII. konferenciája. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, Palesztina Hivatal, Keren Hajjeszód, Keren Kajemet Löjiszráél jelentése 5686. évi működéséről. Kadima Nyomdai Műintézet, Kv., 1926. 12–13.

  9. Az Országos Zsidó Párt Végrehajtó Bizottságának választási felhívása Erdély zsidó lakosságához. ÚK, 1932. július 12. 155.

10. Szervezeti jelentés az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség VI. konferenciájára az 5685/6 konferenciális évről (1924–1925). k. n., Târgu-Mureş – Marosvásárhely, 5686–1925. 10–11., Vö. ÚK 1925. január 16., január 24. 19., január 28. 22.

11. Az EZSNSZ helyi csoportoknál végzett látogatásairól az Új Kelet tudósításain kívül beszámolnak a konferenciákra kiadott éves jelentések is. Szervezeti jelentés az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség VI. konferenciájára 1925., Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség VII. konferenciája 1926., Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség XVI. konferenciája. A Zsidó Nemzeti Szövetség, Palesztina Hivatal, WIZO Föderáció, Keren Kayemeth Leisrael, Keren Hayesod jelentése 5697–5698–5699. évi működéséről. Kiadja az EZSNSZ, Temesvár, 1939.

12. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség VII. konferenciája. iI m. 12.

13. Uo.

14. ÚK, 1933. március 14. 60.

15. Uo.

16. ÚK, 1935. február 26. 46.

17. Lásd: Dr. Kecskeméti Lipót: Vallási zsidóság és nemzeti zsidóság. Templomi beszédek. Kosmos nyomda, Könyv- és Lapkiadóvállalat Részvénytársaság, Nagyvárad, 1922.

18. A szentegyletek működésére lásd: A Cluj – Kolozsvári Orthodox Chevra Kadisa Szentegylet Alapszabályai. K. n., Cluj–Kv., 1923.

19. Keleti Újság, 1925. október 15. 234.

20. Tíz év a zsidóság átrétegződésének szolgálatában. Kiadja az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Átrétegződési (Tanoncotthon) Osztálya, Cluj, 1936. 8.

21. Árvák könyve. Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Évkönyve 1925–5685. (szerk. Schwartz Miksa) Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Kiadása, Cluj, 1925. 18.

22. Tíz év a zsidóság átrétegződésének szolgálatában. 13., Árvák könyve. Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Évkönyve 1927–5687. (szerk. Schwartz Miksa). Az Erdélyi Zsidó Árvagondozó Kiadása, Cluj, 1927. 25.

23. Uo. 11.

24. Szabó Imre: Erdély zsidói. Talmudisták, chászidok, cionisták. I. Kadima Kiadás, Cluj, 1938. 157–158.

25. ÚK, 1936. február 5. 28.

26. ÚK, 1918. december 19. 1

27. A kolozsvári zsidóság emlékkönyve. I. m. 193–195.

28. Az Új Kelet szerepéről lásd: Maria Újvári: Új Kelet: A Source for the Study of Transsylvanian Jewry. Studia Judaica, 1996. 211–218.

29. Moshe Carmilly-Weinberger: A zsidóság története Erdélyben. 162–1944. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Bp., 1995. 278., Monoki István: Magyar könyvtermelés Romániában (1919–1940). I. Erdélyi Múzeum-Egyesület–Országos Széchényi Könyvtár, Kv.–Bp., 1997. 19–32., Lőwy Dániel (a): A téglagyártól a tehervonatig. Kolozsvár zsidó lakosságának története. Erdélyi Szépmíves Céh, Kv., 1998. 53–54

30. A Barisszia cionista ifjúsági szervezet Noar-Könyvek sorozatában 1935–40 között több, a palesztinai telepítéssel vagy a cionizmussal foglalkozó könyvet is kiadott. Giszkalay Jánosnak, a két világháború közti erdélyi zsidó szépirodalom egyik legjelentősebb alakjának munkái a Kadima, a Kirjat Szefer kiadásában vagy a Noar-Könyvek sorozatban jelentek meg. Monoki István: i. m. 191., 341.

31. Uo. 165., Fischer József: A cionizmus mint modern világszemlélet. Fraternitas Lap- és Könyvkiadó R.T., Cluj, 1932.

32. A szeminárium programja a következő volt: I. szemeszter (február–május): Zsidó történelem a biblikus kortól a középkorig A cionizmus története a Balfour deklarációig Palesztina-ismeretek. Héber nyelv. II. szemeszter (október–december): A cionista világkongresszusok története A cionizmus története a Balfour deklaráció után és jelenlegi helyzete Zsidó történelem a középkortól a jelenkorig A zsidóság szociológiája. Héber nyelv. ÚK, 1932. február 16. 38.

33. ÚK, 1932. február 10. 33

34. ÚK, 1925. március 13. 60.

35. Kelet és Nyugat között. Zsidó fiatalok antológiája. A Zsidó Diáksegélyző Kiadása, Cluj, 1937.

36. Hamburg József: Előszó. Uo. 12.

37. Erdélyi Fiatalok. Erdélyi Fiatalok, 1930. 1. 2

38. Demeter János: Az erdélyi magyar ifjúság kapcsolatai a néppel. Erdélyi Fiatalok, 1930. 1. 5–6.

39. Landó Jenő: A transzilvániai zsidóság feladatai. Kelet és Nyugat között. I. m. 78.

40. ÚK 1939. december 30. 292.

41. ÚK, 1940. január 30. 22.

42. Moshe Carmilly-Weinberger: i. m. 254. Vö. Lőwy Dániel (b): A kolozsvári Concordia zsidó színház története. Múlt és Jövő, 2000. 1. 75–80. Kötő József: A színházi intézményrendszer Erdélyben a két világháború között. Korunk, 2002. 4. 58.

43. Kolozsváron 1933-ban alakult egy jiddis színműkedvelő csoport, Habima néven. Első bemutatóját a Magyar Színházban tartotta. ÚK, 1933. február. 16. 38

44. ÚK, 1940. március 12. 58.

45. Hitközségi Értesítő, 1936. 2–3. 7.

46. Boskovits 1937-ben az erdélyi zsidó zenei élet megszervezésére tett javaslatot: erdélyi zsidó zeneszövetség létrehozása, zsidó népdalgyűjtés és tudományos feldolgozása zsidó népdalok kiadása, zsidó zenekarok és énekkarok vidéki körútjai zsidó műsorral, külföldi mintára tehetségkutató versenyek rendezése stb. Boskovits Sándor: A zsidó zene problémái. Kelet és Nyugat között. I. m. 36.

47. Szabó Imre: i. m. 169.

48. ÚK, 1940. március 2. 50.

49. ÚK, 1932. július 22. 164.

50. ÚK, 1926. január 14. 10.

51. ÚK, 1927. augusztus 25. 191.

52. Uo.

53. ÚK, 1940. május 5. 102.

54. Uo.

55. Uo.

56. Lőwy Dániel (a): i. m. 37.

57. ÚK, 1921. december 6. 268.

58. ÚK, 1940. április 11. 84.

 

*A tanulmány a XX. Század Intézet által támogatott kutatási program keretében készült. A program kitűzött célja az Új Kelet kolozsvári zsidó napilap híranyagának feldolgozása volt.