Kass János Buday György angliai évtizedei
A brit sajtó 1990-ben vezető helyen emlékezett Buday Györgyre, aki London elővárosában, Croydon mellett egy szanatóriumban élt évtizedekig, és ott is halt meg. A nagy újságok, a vezető lapok részletesen méltatták sorsát, pályafutását és művészetét. Nem az emigránsról, hanem a zseniális alkotóművészről írtak. Mert a szigetország a magáénak tudta ezt az Erdélyben, Kolozsváron született, Magyarországról emigrált s Londonban, a második világháború idején is példát mutató magyart.
Nem felejtették el, hogy a Times címoldalán megjelent Buday-fametszet biztatta Anglia népét – a brit sajtó történetében először – a nácikkal szembeni ellenállásra. A harcban álló Angliát szimbolizáló, a csatorna partján a széllel szembeszegülő női alak szavak és magyarázat nélkül, tömören és megrázóan fejezte ki a helytállás reményét.
A brit birodalomnak hadat üzent, ellenséges kis ország emigráns polgára, egy magyar művész alkotása volt méltó lelkesíteni a briteket.
Az ifjú Erzsébet, azaz a mai Queen Elizabeth koronázásakor a hagyományos értesítést ugyancsak Buday György készítette, az ő fametszete hirdette a nagy eseményt! Ez a gyönyörű, metszett röplap ma már a gyűjtők féltett kincse, hiszen kis példányszámban, számozva nyomtattatott ki e rendkívüli alkalomra.
Ki volt ez az ember, ki volt ez a művész, aki morálisan is példát mutatott, a BBC műsorában a magyar adáson keresztül is, s akit hazaárulás vádjával megfosztottak magyar állampolgárságától?
Buday nemcsak a Szegedi Fiatalok progresszív csoportjait szervezte, de az egyetemen centruma volt a köréje tömörülő fiataloknak.
A fametszet műfajának megújítója volt, aki a fényt helyezte a középpontba, a fénnyel hozta létre drámai kompozícióit: a székely népballadák fekete-fehér ragyogását metszette fába.
Dürer fametszetei, hatalmas Apokalipszise a vonalra épül és a vonal lüktetésére, és még a sugárzás is fekete vonalból fon glóriát a szentek köré. Buday metszőkése a feketéből tépi ki a ragyogást, a belső erő akár a bánya fekete falából szakítja ki az éles, fellobbanó fényt, s a fekete valószínűtlen, mély, bársonyos tónusait.
A hatvanas évek végén, amikor Angliába készültem, Ortutay Gyula megkért, hogy juttassak el Buday Györgynek egy levelet. Abban az időben kockázatos volt postán levelezni, nem csak a cenzúra miatt: a küldemények út közben sokszor eltűntek. Az új generáció ezt már nem is érti meg, ezt a postai levélforgalmat, virágnyelvet, a bonyolult konspirációt. Londonban felhívtam a mestert, aki először gyanakodva kitért a kérdéseim elől, de menet közben kiderült, hogy szegedi vagyok, sőt, hogy apámat, nagyapámat is jól ismerte a húszas években, és vendége is volt az egykori Kass Vigadónak. Meghívott, keressem fel Coulsdonban, Croydon melletti szanatóriumában.
Legendás sokszögletű üvegház-műtermében mosolyogva fogadott. Átadtam Ortutay küldeményét. Fáradozásomat az általa készített fametszetes naptárral viszonozta.
Egy sokszögletű üvegpavilonban volt a műterme a szanatórium kertjében. Csodálatos prései, nyomdagépei, fadúcok és betűszekrények, nyomatok és reprodukciók, levelek a világ minden tájáról, könyvek és folyóiratok, vésők, körzők elképesztő mennyiségben és látszólagos káoszban, de a mester könnyedén varázsolta elő a számára fontos tárgyakat.
Biztonsággal és határozottan mozgott a szabadon maradt csapásokon, s fél kézzel egyensúlyozta a teáscsészét, a tejszínt és a forró vizet, igazi angol mintára.
Az évek folyamán Buday rendszeresen küldte leveleiben az általa tervezett újabb és újabb naptárokat. Ennek Angliában nagy hagyománya van, és Buday angliai karrierjének, sikerének egyik eleme volt ez.
Attól kezdve, amikor Angliában jártam, minden alkalommal fölkerestem Budayt, annál is inkább, mert Szegeden élő húga, Buday Baba üzeneteit, leveleit vittem neki.
A körülmények, melyek között élt, egy nagyon szerény remete igényeinek feleltek meg, de idős korában is csak a munkára összpontosított, és műtermében, a festői rendetlenségben fogadta ritka vendégeit, mert a külvilág elől hermetikusan elzárkózott. Érdeklődése azonban nyitott maradt, mindenről tudni akart. A magyarországi hírekre érzékenyen reagált, memóriája beretvaéles volt, mindenre emlékezett, nemcsak a szegedi évekre, hanem kolozsvári ifjúságára is, élvezetes társalgó volt, és előttem egy kincseskamra tárult föl az egykori erdélyi évekről s vándorlásáról, ami Olaszországban kezdődött és Angliában ért véget.
Angol művészkollégái és a hivatalos angol művészetpolitika is nagyon nagyra értékelte munkásságát, és nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy nem magyar emigráns művészként kezelték, hanem angol művésznek tartották. 1987-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Csillag-rendjét, amelynek örült, de amit természetesen nem a nagykövetségen vett át, hanem minden ceremónia nélkül a szanatórium kertjében adott át neki a magyar nagykövetség munkatársa. Halála előtt három hónappal láttam utoljára, egy sorozat fényképet készítettem róla, amit elhoztam Szegedre a testvérének is. Ekkor már nagyon fáradt volt. Nem sokkal ezután, 1990 májusában Szeged is díszpolgárává választotta, de ez a kitüntetés is meglehetősen későn érkezett, néhány héttel később meghalt.
Élete folyamán mindent megőrzött, a legapróbb kis vázlatot is, a levelezését is. Végrendeletének végrehajtója, bizonyos Reverend Moberly kezén azonban szétszóródtak, elhányódtak ezek a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok.
Hat, vászonba kötött naplója egy svájci gyűjtő birtokában van.
Testvére, Buday Margit haláláig őrizte Szegeden a dúcait, a nyomatait, ápolta és gondozta műveit.
Czigány Lóránt, az akkori londoni magyar kulturális attasé hazajuttatta azt, ami a végrendelet szerint magyar vonatkozású volt.
A többi néma csend. Az Országos Széchényi Könyvtár egykori igazgatója, Juhász Gyula tudott a diplomáciai úton hazaérkezett Buday-hagyatékról, amelyet a hírek szerint fertőtlenítettek és kutatható anyagként leltároztak.
A 20. század nagy alkotói, a magyar tudósok, fizikusok, Nobel-díjas kutatók végre elfoglalhatják helyüket a magyar gondolkodásban. Aba-Novák freskóit restaurálják, Mattis-Teutsch képeit kiállítja a Nemzeti Galéria. Gorzsán és Pusztaszeren régészek tárják fel a múltat. Az ötös út, a jövendő autópálya nyomvonalán feltárt kun vitézt, lovával, páncélingével, kardjával, csodálatos sisakjával már ki is állították.
Buday György életműve, a két világháború, s ami utána következett, fontos tanulság.
Mihamarabb ki kellene bontani e nagy művészt is a felejtés iszaprétegei alól.
2001. június 28–2004. május 4.