Május 2004
Oroszok — ma

Vlagyimir Kaganszkij

Látszólagos út

Oroszország = Eurázsia

Oroszország történelmi és kulturális jövőjének vitás kérdései szinte háttérbe szorították Oroszország térbeli meghatározottságát, az orosz civilizáció szoros függését saját terétől, az állam és a tér elszakíthatatlan kapcsolatát, noha mindezek a múlt történészei számára rendkívül fontosak voltak. A tér sajátos jelentősége Oroszország megértésében már P. J. Csaadajev óta közhelynek számít. Az országnak mint térnek a képe azonban mozdulatlanná vált, mivel nem tematizálódott és nem vettetett alá elemzésnek.

Az orosz kultúra és az orosz állam történelmi útjának sajátszerűségétől eltérően az orosz tér specifikumáról és valóságos szerkezetéről kevés szó esik. Oroszország terét mindmáig mitizálják, sőt misztifikálják. Az ország „geográfiai tapasztalatának” analízisére és kritikájára szinte alig fordítanak figyelmet, ellentétben a „történelmi tapasztalat” kritikájával (ilyenek például A. Sz. Ahiezer munkái).

A Szovjetunió utáni tér: az egység apológiájának igénye

A Szovjetunió széthullása nem csupán a hatalmi-politikai állam terének széthullását jelenti. A széthullás váratlanul egy óriási problémára, az ország területi egységének kérdésére is rávilágított. Felmerült a kérdés, hogy Oroszország (az Orosz Köztársaság) gondolati-jelentésbeli kritériumai, mechanizmusai és erőforrásai koherensek-e. A szovjet konstrukció e kritériumok helyébe a hatalmat és az ideológiát állította. A szocialista-kommunista és technokrata doktrínák („egységes népgazdasági komplexum”) már nem működnek, a piacgazdaság önmagában nem teremti meg a tér egységét, a liberális ideológia (legalábbis annak hazai változata) közömbös a tér iránt.

A Szovjetunió és általában a szovjet tér struktúrájának széthullása számos kérdést vetett fel. Törvényszerű folyamat volt-e, és lezárult-e már? Megőrizte-e belső koherenciáját a Szovjetunió előtt létezett orosz tér? Épek-e „eredeti” formái? Illeszkednek-e hozzájuk az újonnan keletkező formák? Oroszország mint ország túlélte-e a Szovjetuniót? Megmaradt-e Oroszország olyan térbeli egységként, amely minőségileg más és több, mint az azonos nevű állam? A kérdés tehát ez: milyen ország Oroszország? Létezik-e Oroszország az Orosz Föderáció állami keretei nélkül is? Az ország nem szinonimája az állam területének (voltak országok – Ausztria, Magyarország, Németország, Lengyelország –, amelyek maguk változtak, változtatva az állam méreteit és térbeli helyzetét, és voltak olyan országok is, amelyek elvesztették államukat, (vagy nem is volt államuk – ugyancsak Lengyelország, illetve Csehország és Észtország).

A volt Szovjetunió területe, mind egészében, mind az Orosz Föderáció határain belül az egység sok vonását őrzi, miként az erős gazdasági és egyéb kapcsolatokét is. Léteznek olyan jelentős csoportok, amelyek érdekeltek e terület egységében, még az olyasfajta államhatalom restaurációjának árán is, mint a Szovjetunió és/vagy az Orosz Birodalom.

A birodalmi nosztalgia önálló társadalmi erővé vált. Vágyódássá egy egységes nagy ország és egy erős állam iránt, amelyeket a köztudat úgyszólván azonosnak tekint. Példa erre az Orosz Föderáció Állami Dumájának legutóbbi választása (1999), amikor csaknem az egész politikai „elitet” a tömegek imperializmusa tartotta pórázon.

Az Orosz Föderáció mint állam a jelenlegi határok között korábban nem létezett, és ma dezintegrációs folyamatokat él át. De annál élesebben mutatkoznak meg térbeli identitásának és önmeghatározásának problémái.

A hatalmi elitnek és a közéletnek olyan meggyőző országképre van szüksége, amelyben az államterület nagysága és egysége összefüggésben áll a világban elfoglalt helyével és szerepével; itt minimum az állam növekvő dezintegrációja ellen vívott harc határozott szankcionálására volna szükség. Ettől az országképtől „talajosság”, az orosz államnak kulturális-történelmi múltban gyökerezése, egyidejűleg pedig objektivitás, lényegi alapvetés, koncepciózusság várható. A szeparatizmus réme, a széthullás veszélye, a Szovjetunió sorsának az Orosz Föderáció esetében is várható lidérces megismétlődése késztet arra, hogy e hatalmas, de nem egynemű ország egységének alapvetésével foglalkozzunk.

Ez magyarázza, hogy óriási kereslet mutatkozik valamely erős nagyhatalom sémájára, mitológiájára, apológiájára. Ez az igény már felfogható úgy is, mint olyan új ideológia, amelynek alapjául a tér, az ország fog szolgálni.

A nagy egységes tér apológiája: az eurázsiaiság mint javaslat

Éppen ebben az értelemben vált szükségessé és lépett ki az ideológia piacára az eurázsiaiság, amit még nemrégiben is alig ismertek, s ami a forradalmat követő válság idején adott hírt először magáról.

Az eurázsiaiság Oroszország egységének mélyértelműségét és ősforrásait deklarálja, az ország valódi, természetes határait hangsúlyozza. Ragaszkodik ahhoz a nézethez, hogy Oroszország mint nagybirodalom objektív szükségszerűségen alapul, és hogy a világban különleges szerepet tölt be. Az eurázsiaiság igényt formál a posztszovjet tér logikájának megértésére, reális eszmei alapját képezi a posztszovjet tér interpretációjának, a posztszovjet országokat a FÁK bázisán egyesítő eszmének, különösen Kazahsztán elnöke, N. Nazarbajev esetében, aki az eurázsiaiságot félhivatalos ideológiává tette. Az eurázsiaiság az izolacionizmus és Nyugat-ellenesség politikai észjárására jár és tengelyére támaszkodik.

Az eurázsiaiság eszmeileg és politikailag egyre jelentősebbé válik, aktívan terjed a tömegmédiában (Zavtra, Nyezaviszimaja Gazeta, tévéműsorok), a kultúrában és az oktatásban; fölfegyverkeznek vele politikai (és gazdasági) erők, de nem csak az imperialisták és a kommunisták. A könyvpiacot elárasztotta mind a viszonylag tudományos igényű, mind az A.F. Fomenko kompániája képviselte, „új kronológiá”-t hirdető marginális „eurázsiai” irodalom. Újra és újra kiadják az „eurázsiaiak” munkáit, több sorozata jelenik meg L. N. Gumiljov és epigonjai munkáinak; új folyóiratok indulnak, amelyek mintegy felfegyverkeznek az eurázsiaisággal (ilyenek például a Novaja Rosszija című, negyedévenként megjelenő irodalmi és művészeti-publicisztikai folyóirat; az Uranyija, ami jellegzetes zagyvaléka az asztrológiának, az L. N. Gumiljov-féle eurázsiaiságnak, D. Andrejev tanításának és a „pravoszláv hazafiság”-nak). A tengernyi geopolitikai irodalom az eurázsiaiságot mint Oroszország nemzeti geopolitikáját fogadta el.

Az eurázsiaiság rátelepszik a közéletre is. Oroszország egyre inkább „eurázsiai” módon gondolja el magát; sőt Oroszország már így is nevezi magát, és nominálisan azonosul Eurázsiával: mind gyakrabban tűnik fel az Eurázsia főnév és az eurázsiai melléknév, és váltja fel – ha kell, ha nem – a szövetségit és az össz-szövetségit. Az „eurázsiai” modell egyre nagyobb mértékben határozza meg Oroszország térértelmezését.

Az eurázsiaiság még a liberális kiadványokban is mind gyakrabban Oroszország politikájának nyilvánvaló tudományos alapjaként szerepel. Így például közvetlenül azután kezdték helyeslőleg emlegetni E. M. Primakov „eurázsiai” orientációját, hogy kinevezték az Orosz Föderáció miniszterelnökévé. Az 1998. augusztusi válság Oroszország veszternizálódásának végpontjaként, a hamisnak tekintett „radikális reformok” önleleplezéseként értelmeződik.

Az eurázsiaiság számtalan birodalmi-nacionalista geopolitikai doktrína alapja lett; kapcsolódik és keveredik a pánszlávizmussal és a neoizolacionizmussal (aminek nyilvánvaló példája V. Cimburszkij geopolitikai publicisztikája).

Az eurázsiaiságban történetileg és történetfilozófiailag megalapozott koncepciót, de mindenekelőtt Oroszország terének geográfiai, geopolitikai, geofilozófiai koncepcióját látják. Maga az eurázsiaiság is erre tart igényt.

Csakhogy Oroszország terének „eurázsiai” felfogása nem volt nyilvános vita tárgya, és nem lett az mind a mai napig sem. Az Eurázsia-kérdés belezuhan a talajosok apológiája és a nyugatosok pökhendi elutasítása között tátongó szakadékba. Az „eurázsiai” kérdések nem különülnek el az „eurázsiai” válaszoktól.1 A „eurázsiai” térkoncepció tartalmi státusát tudományosan szinte nem vizsgálták, noha az eurázsiaiság közvetlenül a térre hivatkozik. Az orosz tér „eurázsiai” sémájának megalapozottságát szinte egyáltalán nem kutatták; nem ismeretes az eurázsiaiság doktrínájának alapos, tárgyilagos, analitikus kifejtése. Az internetes gyorskeresés alátámasztotta azt a vélekedést, hogy az analízis ignorálja az eurázsiaiságot, az „eurázsiai” kérdésekre kizárólag „eurázsiai” válaszok adhatók.

Az orosz tér „eurázsiai modell”-jének kifejtése és elemzése – ez a célja a jelen írásnak.

Megfelelt-e az eurázsiai doktrína az orosz tér realitásainak, leírta-e Oroszország reális terét, vagy csak hivatkozott rá? Van-e értelme tudományos mértékkel mérni az eurázsiaiságot? Milyen jelentésbeli státusa van az eurázsiaiságnak és az „eurázsiaiak” „Oroszország = Eurázsia” fogalmának? Mit von maga után az orosz tér „eurázsiai” önleírása? Mi az értelme az eurázsiaiságnak mint orosz térre vonatkozó kérdésfelvetésnek? Volt-e valaha eurázsiai Oroszország tere, van-e helye Oroszország eurázsiai restaurációjának? Jóval több a kérdés, mint a válasz.

Az eurázsiaiság manapság a legfőbb geopolitikai mítosz. De van-e ennek alapja? Az eurázsiai koncepció státusának problémája a szükségszerű állami határok és az államforma kérdéséhez vezet. Az eurázsiaiság követelései a birodalmi Oroszországnak és erőszakos geopolitikájának intellektuális szankciójává válnak. A csecsenföldi háborúnak „eurázsiai” alapozása van: Oroszország tere – természetes egész, Csecsenföld pedig ennek az egésznek a része Oroszország természetes határain belül.

Ha az eurázsiaiság konceptuálisan kívül esik is a tudományon, attól még intézhetett ellene kihívást. Az eurázsiaiságot úgy kell felfogni, mint olyan, kulturális értelemben fontos kérdések kiindulópontját, amelyek láthatólag ha nem is magának az orosz térnek, de e tér felfogásának, megszokott képének lényeges vonásait fejezik ki. Függetlenül attól, milyen a tartalmi státusa, szükség van az „eurázsiai modell” rekonstruálására.

Oroszország eurázsiai módra

Az eurázsiaiság Oroszország ragyogó képe, élénk, egészséges formája, csábító értelmezési perspektívája. Sok minden szinte megbabonáz benne: a hatalmas tér pátosza, Oroszország eszméjének és jövőjének belátása, a küldetésébe vetett hit, mely eleve meghatározza és garantálja megingathatatlan helyét a Földön, egyúttal tiltakozás Európa, valamint az Európa-központúság horizontjának szűkössége ellen.

Az orosz térről alkotott „eurázsiai” felfogás az „eurázsiaiak” első nemzedékének (N. N. Alekszejevnek, G. V. Vernadszkijnak, P. N. Szavickijnak, N. Sz. Trubeckojnak), valamint az eurázsiaiság egészen máig terjedő, L. N. Gumiljov, sőt A. G. Dugin képviselte verzióinak szövegeire épül. (A misztikus-ezoterikus aspektust itt most nem vizsgáljuk.)

Nézzük, milyen Oroszország terének „eurázsiai” látomása.

Nyugat-Európa, valamint Kelet-Európa, vagyis a Kelet-európai-síkság minden lényeges vonatkozásban élesen és gyökeresen elválik egymástól, különbözik mind természeti és kulturális tájuk, mind kultúrájuk és történelmi sorsuk. Eltérő geográfiai világokat alkotnak. (Itt és a továbbiakban kizárólag a térre koncentrálunk; ez az eurázsiaiság központi és – paradox módon – a legkevésbé elemzett kérdése.)

A természeti táj egysége, valamint a történelmi kapcsolatok Kelet-Európát (a Kelet-európai-síkságot), Szibériát és Közép-Ázsiát természetes, egységes egésszé teszik; a tajgaerdők és a sztyeppék széles sávjai (zónái) az eurázsiai szárazföld belső, kontinentális részei. Ez a térbeli egység az „eurázsiaiak” Eurázsiája, a szűk értelemben vett Eurázsia. A szövegben a továbbiakban ezt úgy jelöljük, hogy EurázsiA.

EurázsiA teljes makrorégiót, nagy, valóságosan létező természeti és kulturális régiót, geográfiailag természetes egységet alkot. Az EurázsiA szubkontinens az eurázsiai kontinens egy része. EurázsiA földrajzilag nagy, folyamatos, zárt, egymásba olvadó kontinentális síkságot jelent, amelyen a közlekedésnek, a kapcsolatoknak, a migrációnak, a kommunikációnak hegyi, sivatagi vagy tengeri akadályok nem szabnak határt. Geográfiailag EurázsiA kiegyensúlyozott, fő részei-zónái jól kiegészítik egymást; kiegészítik és kölcsönösen előnyösen kapcsolódnak egymáshoz erdő- és sztyeppzónái, déli és északi fele is. Mai és pontosabb megfogalmazásban EurázsiA a táj különböző típusainak komplementaritása és a velük kapcsolatban lévő közösségek szimbiózisa. A szélességi zónákat meridionális folyók tagolják.

EurázsiA ebben élesen különbözik a tengermelléki, egymástól elválasztott és önmagukon belül is széttagolt félszigeti szubkontinensektől – Nyugat-Európától, Hindusztántól, Kínától, Indokínától.

EurázsiA természeti és természetes határok között terül el. E határok elválasztják a geográfiailag és történelmileg eltérő tereket, és a tájban hatalmas, komplex határokat képeznek, amelyektől más-más irányokba indulva az emberi élet terepe és feltételei lényegesen eltérnek egymástól. EurázsiA tengeri határai nyilvánvalóak, délen pedig más makrorégióktól hegyek és sivatagok, helyenként pedig hegyek és sivatagok kettős sávjai választják el.

Európa (Nyugat-Európa) és EurázsiA egy kevésbé szembeötlő, de nem kevésbé természetes és fontos határral van elválasztva. Ez az északról délre, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, januárban 0 °C-os izoterma (az egyenlő középhőmérsékletek vonala); ez nemcsak klimatikus, hanem tájhatár is, amely elválasztja a tengeri klímájú területeket (nyugat), ahol meleg és csapadékos a tél, valamint a kontinentális területeket (lényegében EurázsiÁ-t), ahol hideg és száraz a tél. A Szovjetunió határai, különösen ha Mongóliát is beleértjük (amihez van éppen elegendő alapunk), nagyon közel állnak EurázsiA ekként megrajzolt határaihoz.

Az EurázsiA szubkontinens méreteinek, szélességi és hosszúsági, északi és déli, keleti és nyugati kiterjedésének, a különböző természeti és tájzónák egybetartozásának köszönhetően rendelkezik mindazon feltételekkel és erőforrásokkal, amelyek az önfenntartó gazdálkodáshoz, az önellátáshoz, a világ többi részétől való teljes függetlenséghez, tehát az autarkiához (ami az „eurázsiaiak” számára teljes mértékben pozitív értelemmel bír) szükségesek. EurázsiA azon kevés makrorégiók egyike, amely képes az autarkiára.

Oroszország törvényszerű térbeli egység, belső összefüggése fontosabb és erősebb, mint a hagyományos Európát és a hagyományos Ázsiát elválasztó, az Urál hosszában elnyúló feltételes határ; az országon belül nincsenek jelentős határok, és a különbségek nem élesek. Oroszország mint természetes egység szűk értelemben véve nem Európa, sem földrajzilag, sem történelmileg nem tartozik Európához, ugyanakkor Oroszország sem földrajzilag, sem történelmileg nem azonos Ázsiával sem. Oroszország nem része Európának és/vagy Ázsiának, és Oroszország nem az összessége Európa és Ázsia részeinek sem. Oroszország sajátos szubkontinens, Oroszország –EurázsiA, Oroszország – Oroszország = EurázsiA.

Az „Európa/Ázsia” dichotómiát az „eurázsiaiak” mint pontos értelemmel nem bíró, inkább mint dezinformáló és dezorientáló fogalmat szemlélik; Ázsia és (különösen) Európa fogalmai az „eurázsiaiak” számára földrajzilag és történelmileg inadekvátak; Európa és Ázsia szembeállítása Európa-központúságot fejez ki (és idéz elő). Európa-elképzelésük tudománytalan, és erőszakoltan hozzákapcsolódik az európai civilizációhoz mint az Európa-központúság hamis képéhez. Az eurázsiaiság önmagát mint az Európa-központúság korlátai és szélsőségei elleni tiltakozást, az Európa-központúság leküzdését határozza meg.

Mint nagyságát tekintve Európával és Ázsiával egyléptékű, hozzájuk mérhető egység Oroszország = EurázsiA központi és köztes helyet foglal el az eurázsiai kontinensen. Maga Eurázsia mint a legnagyobb kontinens, amely a Föld szárazföldjeinek több mint a felét teszi ki, központi helyet foglal el a kontinensek között, közel terül el hozzá, és a vonzáskörében van Afrika és Ausztrália.

EurázsiA Európa és Ázsia között található, ez az egyedüli nagy tér közöttük, egységes régió és sajátos világ, amely biztosítja mind a világegyensúlyt, mind az Európa és Ázsia közti közvetítést.

Az eurázsiaiság meglehetősen heterogén, ezért általános, összegző és szabadon egybefoglaló kifejtéséhez el kell tekintenünk az „eurázsiaiak” személyes pozíciói közti különbségektől. Így például N. Sz. Trubeckoj számára Oroszország = EurázsiA Európa tagadása, Ázsia, sőt az egész nem európai emberiség avantgárdja, P. N. Szavickij számára mindenekelőtt Európa és Ázsia közötti közvetítő és mediátor, sőt azok egységes, legfőbb kifejeződése, szintézise; L. N. Gumiljovnál Oroszország = EurázsiA nem csupán specifikus fekvésének kiemelését jelenti, hanem (az európainál fiatalabb és lehetőségeiben gazdagabb) orosz-eurázsiai szuperethnosz vitális, energetikai fölényét is. Az objektív autarkiát biztosító izolacionizmus hangoztatása és a világszerep között azonban ellentmondás mutatkozik.

Oroszország sorsát a földi tér geográfiája és formája határozza meg és biztosítja. A tér eleve meghatározta Oroszország létét, szerepét, sajátos útját és küldetését a világban. Oroszország helyét a földi tér készítette elő. (Az eurázsiaiság geozófiai doktrína.)

Oroszország helye, vagy ahogy P. N. Szavickij tömören kifejezte, a fejlődési helye (ami ökológiai terminus) – az EurázsiA szubkontinens, helyzete – a világméretű szárazföld legbelseje, szíve. Mint a Föld legnagyobb, legegységesebb szubkontinense a Föld felszínén a legfőbb központi helyet foglalja el. Némiképp általánosítva (de reméljük, nem megmásítva) az „eurázsiaiakat”: az egyetlen valóban egységes szubkontinens egyúttal az egyedüli valóban nagy szubkontinens is. Elfoglalja az egyes-egyedül lehetséges központi helyzetet, a Föld lakható felszínének, a világméretű szárazföldnek legbelsejét. (Jegyezzük meg: az „eurázsiaiak” nem alapozták meg korrekt módon a szférikus felszín központjáról alkotott elképzelésüket, de ha ez a felszín, mint a Föld tájszférája, nem egynemű, akkor ez az elképzelés teljesen indokolt és ellentmondásmentes.)

Oroszország = EurázsiA – mint állam, társadalom, civilizáció – a maga helyét teljesen törvényszerűen, nem esetlegesen, nem a történelem és nem a politikai erők játéka folytán vagy a féktelen expanzió eredményeképpen foglalta el, ami – az „eurázsiaiak” szerint – sokkal inkább Európára, az európai régióra és kultúratípusra jellemző. Oroszország = EurázsiA méretei és határai mélyen, lényegileg törvényszerűek. Oroszország felfogta és kitöltötte annak a már létező régiónak a határait, amelynek teljessége a természetes határokban fejeződött ki és szilárdult meg, de egyúttal támaszkodott is e terület természeti-táji típusának az egységére. Oroszország nem meghódította, nem kisajátította ezt a szubkontinens = régiót, hanem magáévá tette, kifejezte és megerősítette az egységét.

Az EurázsiA szubkontinens mint tartózkodási hely többször is nagy birodalommá egyesült – mindenekelőtt a hunok és Dzsingisz kán mongoljainak birodalmává. Oroszország e hatalmak nagy küldetésének, geopolitikai szerepének folytatója, Dzsingisz kán birodalmának közvetlen geopolitikai örököse. Az Orosz Birodalom/Szovjetunió magába foglalja Dzsingisz kán birodalmának nagy részét. Dzsingisz kán birodalma, Oroszország, az Orosz Birodalom, a Szovjetunió, Oroszország – lényegében egy és ugyanazon világhatalom létezésének különböző szakaszait és formáit, egy geográfiailag egy és ugyanazon helyet elfoglaló és ugyanazon geográfiai helyzetet birtokló egyetlen lényeg különféle individuációit jelenti. Ami egyébként az EurázsiA szubkontinens egységének és létezésének kifejezéseként és megerősítéseként szolgál.

Az „eurázsiaiak” számára nem lehet vita tárgya, miszerint Oroszország arra hivatott, hogy ha nem is uralkodó, de meghatározó szerepet játsszon a világfolyamatokban, elsősorban helyzeténél fogva; pontosabban annál fogva, hogy térbeli helyzete összekapcsolódik az ország = állam méretével és (véleményük szerint) az ebben a makrorégióban kialakult társadalom = állam = kultúra sajátos típusával, amely éppen ennek a fejlődési helynek felel meg. Végső soron Oroszország = EurázsiÁ-nak nem kell függenie a nyugati világtól, az euro-amerikai civilizációtól, és nem kell annak szférájába és horizontjába belépnie. Ebben az eurázsiaiság nem csupán a gondolkodásmódját tekintve geopolitika, hanem közvetlen kapcsolódás is a „heartland”-ról alkotott ismert koncepciókhoz, amelyek szerint a „föld szíve” a világóceánnal és az azt megtestesítő hatalmakkal vívott harcra ítéltetett.

Oroszország = Eurázsiának különös küldetése van. Az „eurázsiaiak” kategorikusan tagadják az emberiség egységét, a törvények és a normák globális egységét, a történelmi törvényszerűségek általános érvényét, sőt magát a világtörténelmet is. Az eurázsiaiság számára egyszerűen nem létezik világközösség és világcivilizáció, nincsenek egységes globális tendenciák, nincsenek az emberiségnek mint egésznek közös érdekei; számára ezek vagy csupán annak a nyugati civilizációnak illúziói, amely elutasítja, hogy megértse és elfogadja a maga korlátozott és lokális jellegét, vagy a Föld minden más kultúrájának tudatos manipulálása, gonosz globális misztifikáció. Oroszország = EurázsiA arra hivatott, hogy a Nyugat ellenében teljesítse be a küldetését, területének állami megszervezésével tartóztassa fel a Nyugat expanzióját; ebben áll Oroszország legfőbb missziója is (a deklarációval ellentétben a „misszió” itt ilyenformán mint szigorúan külső, negatív, extenzív jelenség határozódik meg). Az európaizálódás elutasítása Oroszország számára nem problémát, hanem létezésének attribútumát jelenti.

A térnek van még egy lényeges aspektusa, ami az eurázsiaiságban nincs elég világosan kifejtve, így az alábbiakban csak a rekonstrukcióját adjuk meg. Az állam a legfőbb, térben működő erő, az ötödik (a teremtő) őselem. A többi különálló csoport, a művészet, a kultúra, a társadalom, a vallás önmagában nem tudja megszervezni a teret. A tér – állami szféra. Az állam az ember térben elfoglalt helyének legfőbb kifejeződése, a teret szervező, összehangoló és irányító erő. Az állam a térből nő ki, s arra hivatott, hogy gondoskodjék róla. Az élettér mindent az államnak köszönhet. (Itt most lényegtelen, hogy ez a nézet mennyire eredeti.)

Nagyjából ez az orosz tér „eurázsiai” felfogásának rövid foglalata; lehetőség szerint pozitív, ellentmondásaitól mentesen megfogalmazott kifejtése; a hiányosságaira nem tértünk ki.

Az eurázsiaiság és az eurázsiaiság befogadása számára a mai helyzetben meglehetősen fontos eurázsiai ítéleteket, amelyek a tulajdonképpeni államról, az eurázsiai kulturális típusról és az eurázsiai szuperethnoszról, az ideokráciáról mint az „eurázsiai” nép-állam, történelem, kultúra, társadalom-személyiség stb. alapjairól szólnak, e helyütt nem vizsgáljuk.

Hová vezet Oroszország eurázsiai útja?

E rész címe – publicisztikussága ellenére – pontos. Az eurázsiaiságnak van válasza az Oroszország előtt álló út kérdésére, sőt, a válasz, az út egyes számáért, egyedülvalóságáért is kezeskedik. Oroszország útja egyértelműen adott és meghatározott; maga a térség szavatolja. Az eurázsiaiság tartalmazza Oroszország útjának minden tájékozódási pontját. Az eurázsiaiság ad Oroszországnak a konkrét hely által eleve meghatározott értelmet.

Oroszország geográfiai és szellemi lényege csak nagy, egységes, folyamatos térként, értelem által egységesült és értelemmel bíró államként létezhet. Ez – a birodalom. Oroszország élete a nagy tér hatalmi formájának, a birodalomnak a megőrzése. Oroszország nagy eurázsiai hatalom kell hogy legyen. Az országnak – elutasítva a történelmi törvényszerűségek európai mítoszát – teljesítenie kell a tér imperatívuszát.

Oroszország útja az Orosz Birodalom és a Szovjetunió birodalmi örökségének megőrzése és gyarapítása. Csakhogy a mai Orosz Föderáció elveszítette a Dzsingisz káni örökség jelentős részét, amelyen önálló államok jelentek meg. A geopolitikának arra kell irányulnia, hogy ezeket az országokat a birodalom oltalmába helyezze. Oroszország érdekei hatalmat vagy komoly szövetséget igényelnek a FÁK ázsiai országaival, esetleg egyszerűen az ázsiai országokkal. Ennek az útnak a követése nem a lehetséges megoldások egyike, hanem az egyetlen lehetséges megoldás. Oroszország = EurázsiÁ-nak nincs választása abban, hogy ország vagy birodalom legyen; a kérdés csak az lehet, mennyire nagy birodalom legyen.

Az eurázsiaiság mereven kanalizálja Oroszország eljövendő történetét, elveti a választás illúzióját, erejét a döntéshozatalra tartalékolja, megadja az alternatívák közti választás kritériumait. Az eurázsiaiságnak van olyan saját belső mércéje a mai eseményekre és folyamatokra, amellyel elválasztja egymástól a fontosat és a jelentéktelent, a lényegest és a lényegtelent, az egészségeset és a beteget.

Mindenfajta decentralizáció, „széthullás”, szeparatizmus – eltérés a normától, geopolitikai betegség. Betegség vagy anomália bármely érték előtérbe helyezése a birodalmi-„eurázsiai” értékkel szemben, lemondás Oroszország-EurázsiA elvesztett részeinek visszavételéről.

Oroszország útja a totális állam kiépítése. Oroszország = EurázsiA – tér = állam. Az „eurázsiaiak” a Szovjetuniót mindenekelőtt kozmopolitizmusa, gyengesége és puhánysága, a szovjet rendszer ideokratikus-állami alapjának megtagadása miatt bírálják. Oroszország újjáteremtése – az ideokratikus birodalom restaurációja, geopolitikai reváns, a normák és a szabályok világterének elutasítása, a Nyugattal felvállalt konfliktus.

Lenyűgöző. Az eurázsiaiság Oroszország-látomásából vitathatatlanul ez az út következik. Ha az eurázsiaiság logikájában semmi sem hibázik, akkor ezt a következtetést el kell fogadni. Még ha nehéz és kellemetlen is.

De helyesek-e a premisszák? És alkalmasak-e következtetések levonására? (Hagyjuk most azt a metodológiailag bonyolult kérdést, hogy milyen kapcsolat van a deskriptív és a normatív teóriák között.) Szorítkozzunk továbbra is kizárólag a tér aspektusára; egy épkézláb koncepciónak nem lehet olyan alapja, magva, amely ellentmondásos vagy hamis ítéleteket hordoz. Ha ilyenekre lelünk, velük együtt, mint kétes alapokra építő elvet, az eurázsiaiságot is el kell vetnünk.

Az eurázsiaiság értelme: igazságok és kétségek

Az eurázsiaiság éppen attól érdekes tárgya az elemzésnek, egyszersmind veszélyes a közéletre, hogy miközben lényeges kérdéseket tesz fel, triviális, ködös és különös eszmékkel kapcsolja össze őket, kétséges válaszokat ad rájuk, vagy egyáltalán nem ad rájuk semmilyet. Hiszen úgy tetszhet, hogy az eurázsiaiság valóban fontos dolgokra kérdez rá: hogyan illik össze Oroszország egysége a területén található különböző világrészekkel? Mi a belső értéke a hatalmas térnek? Rendelkezik-e egységes értelemmel? Mit jelent a hatalmas kontinentális hatalom tere Oroszország számára?

Az eurázsiaiság a tér aspektusát illetően a földrajzi determinizmus kései válfaja, amelyben összefonódott a felvilágosodás és a romantika, a talaj és a természet kultusza, a tartózkodási hely magyarázatra szoruló mindenhatóságába vetett intellektuális hit és a Föld misztikája. Az eurázsiaiság kulturális identifikációja azonban nem pótolja az eurázsiaiság analízisét.

Az eurázsiaiság kritikája során felettébb egyszerű kimutatni az „eurázsiai” doktrína számtalan ellentmondását az egyes verziókon belül (még konkrét szerzők munkáiban is), de még inkább a verziók között s aztán ezen az alapon elvetni az egészet.

Csakhogy az orosz térről alkotott „eurázsiai” felfogás státusának problémája ezzel nem oldódik meg, annál is kevésbé, mert az eurázsiaiság nem más, mint a térfelfogás teljessége, a diskurzus egy típusa.

Aligha oldja meg az eurázsiaiság tartalmi státusának problémáját a szövegek mégoly beható elemzése sem (ami meglehetősen hamar kimutatja azoknak a tényeknek az ignorálását, amelyek ismertek, vagy ismerteknek kellene lenniük az „eurázsiaiak” számára) meg az olyan állításokra történő hivatkozások sem, amelyek önmagukban is problematikusak. S végül nem fogunk (itt) vitába szállni az „eurázsiaiak”-tól közvetlenül kapott hamis vagy nem létező állításokkal, miként az „eurázsiaiak” intellektuális tisztességének és társadalmi felelősségének problémáját sem fogjuk taglalni. (Bár kétségtelen, hogy mindezt egyszer majd feltétlenül el kell végezni.)

Az eurázsiaiság P. N. Szavickijtól L. N. Gumiljovig (sőt A. G. Duginig) egyfajta Oroszország-koncepció; ekképpen is reprezentálja magát, és mint kiegyensúlyozott konceptuális doktrína, ekként is értelmeződik. A tények illusztrálják és színesítik a doktrínát, retorikai funkcióban használják őket, de a doktrínának van értelme az empírián kívül is.

Az eurázsiaiság koncepciózussága az eszme sajátossága és kétségtelen értéke; az eurázsiaiságnak általában is sok értéke van, és meglehetősen fontos értelmeket fejez ki, lévén Oroszországnak nem esetleges képe, függetlenül attól, hogy az adekvát-e.2 Egy nagy ország tere aligha mutatható be szisztematikusan, áttekinthetően és kompakt módon (lásd a tudományos földrajz és a tájkutatás különbségeit) másképpen, mint konceptuálisan. Ha az eurázsiaiság kitart koncepciója mellett, akkor a saját rendszere szerint kell értelmeznünk. Annál is inkább, mert az eurázsiaiság „eurázsiai projektet” hirdető normatív koncepcióként lép fel.

Annak a kérdésnek pedig, hogy kell-e vagy sem, jó-e vagy rossz az eurázsiaiság Oroszország (vagy más geopolitikai szubjektum, ország, terület) számára, önmagában véve nincs értelme. Valóságos tartalma nem lelhető fel és nem ítélhető meg addig, amíg a kérdés el nem dőlt – hogy aztán magának az eurázsiaiságnak van-e értelme, adekvát-e az oroszországi tér számára, ezek a kérdések már alapjában véve az eurázsiaiságra és néhány olyan nyilvánvaló kritériumnak való megfelelésére vonatkoznak, amelyek alapjában véve már azelőtt megfogalmazódtak, mielőtt maga az eurázsiaiság megjelent volna.

Az „eurázsiai” doktrína állításainak látszólagos egyszerűsége csak elfedi zavarosságukat, vélt nyilvánvalóságukat; a mindennapok tényeihez, a történelem tanulságaihoz és a jelenkor feladataihoz való közvetlen kapcsolódása pedig elhomályosítja, mennyire előfeltevések tömegétől függ ez a doktrína. Az eurázsiaiság azt állítja, hogy nincsenek előfeltevései – márpedig ez nyilvánvalóan nem így van.

Távolról sem csak arról van szó, hogy az eurázsiaiság heterogén és sokrétű; a doktrína magva a közbeeső konstrukciók és következtetések rétegeiben rejlik. Ez a sajátossága az egész eurázsiaiságnak és a hozzá közeli konstrukcióknak.

Az orosz térről alkotott „eurázsiai” séma egy sor rejtett, latens állításra épül; döntő részük ráadásul sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható. Sőt mi több, ezeket a posztulátumokat tartalmi aspektusban szinte lehetetlen megítélni, még kevésbé összevetni az empíriával. Így például a földrajzra, a térségre való hivatkozás rendre Oroszország történelmi tapasztalataira való utalássá válik, a földrajzi determinizmus Oroszország történetének sajátos olvasatára támaszkodik, azzal cserélődik fel; a tér argumentációját számtalan merev, az egységes eurázsiai etnokulturális típusról szóló, homályos állítás pótolja. A tér témaköreinek hasonlóságát és eltéréseit érintő vélekedéseket tényekkel illusztrálják, de sohasem támaszkodnak nagy mennyiségű tényre; a Landschaftra történő hivatkozás egy kis léptékű térkép elnagyolt kontúrjaiban való puszta gyönyörködéssé válik. A pozitív földrajztudomány adatai követésének deklarációjából, az Óvilág meghatározott részének specifikusságára való hivatkozásokból pedig annak szorgalmazása lesz, hogy az eurázsiaiságot az új tudomány (nem egy diszciplína, hanem az egész Tudomány) alapjává tegyék.

Kezdjük az Oroszország = EurázsiA makrorégióról szóló tézissel, amelyet az Európa-központúság (kétségtelen) korlátozottsága metodológiai meghaladásának igényével, valamint a táj anyagától idegen és külső szempontok, pozíció érvényesítésétől való elhatárolódás útján állítottak fel.

Ha egy hatalmas területen megjelenő kulturális Landschaft-sztereotípiák nagyon különbözőek, akkor EurázsiA mint univerzális makrorégió kiválasztása ellentmond a területtagolás kultúraalapúságának, amelyhez az „eurázsiaiak” ragaszkodnak, amikor élesen bírálják az Európa-központúságot; az eurázsiaiság maga bizonyul abszolút pozíciónak, aminek viszont éppen az eurázsiaiság szempontjából nincs értelme.

Ha a makrorégió kiválasztásának alapjává az oroszországi helyett más kultúrát teszünk meg, ha az ezzel a kultúrával összefüggő területi egységek kiválasztásának más alapozását végezzük el, és ha egyben Oroszország helyett más helyet (pozíciót) adunk meg, akkor az eredmény is más lesz. Akkor kénytelenek leszünk egy másik makrorégiót építeni. Ha sok olyan térbeli pozíció van, amelyhez az „eurázsiaiak” ragaszkodnak, akkor sok más típusú régiórendszer is van; privilegizált régiók nem lehetnek közöttük.

Vegyünk példának egy történelmileg kialakult makrorégiót. A Földközi-tenger keleti részét, a Balkánt, a tulajdonképpeni Közel-Keletet – egy olyan területet, amelyet a közös földrajzi elhelyezkedés, a természeti és kulturális táj hasonlósága és a részei közötti kapcsolatok (melyek sokkal hasonlóbbak és sokkal inkább szorosabbak, mint Mongóliáé és az orosz északé) fűznek egybe. Ennek a területnek az integritása nemegyszer kifejezésre jutott már Makedóniai Nagy Sándor, a hellén államok, Bizánc, az ottomán uralom birodalmaiban. Tudjuk, hogy ez a régió nemegyszer széthullott, egyes részei más, szintén államokká alakuló régiók részei lettek. Ha az „eurázsiaiak” következetesek volnának, akkor vitatniuk kellene a mai (Nyugat-) Európa mint makrorégió integritását is. A példa rámutat a makrorégiók történelmileg gyors dinamikájára; idővel változtatják helyüket és határaikat, miközben a természeti zónákat gyakorlatilag állandóknak tekinthetjük.

Ha az eurázsiaiság következetesen relativizmust visz a régiók kiválasztásába, akkor EurázsiA sem nem örök, sem nem abszolút, hanem ideiglenes, relatív, konvención alapuló. Akkor nem lehet szó abszolút EurázsiÁ-ról, akkor együtt kell léteznie mondjuk D. Sz. Lihacsov Skando-Bizáncával, amelynek központi magja a Kijevi Rusz volt. Ha EurázsiA abszolút régió volna, akkor az eurázsiaiság ugyanolyan korlátozott és önkényes lenne, mint az Európa-központúság vagy bármely más konkrét helyhez kötött koncepció (noha a különböző helyek esetében a pozíciókijelölés alapjai is különböznek), és csak az a priori adottságok alapján privilegizált hely alapján térnek el egymástól. Ha Oroszországot mint a pánszlávisták központját fogjuk fel, akkor EurázsiA analógiájára egy teljesen más makrorégió jön létre; a lényeg itt az a priori pozíciók különbözősége; a pánszlávizmusban ez nem más, mint a „szláv világ egysége”, az eurázsiaiságban pedig „Dzsingisz kán öröksége”.

A tudományos földrajzban s azon belül a teljesen sajátos oroszországi geográfiában nagyon elővigyázatosan élnek a földfelszín egyetlen privilegizált felosztásáról, az övezetesítésről szóló tézissel, miként azzal a törekvéssel is, hogy egybevonják a területfelosztás tárgyát és e felosztás pozícióját (ez a tájkutatásra jellemző). Az oroszországi geográfiai iskola határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a gyakorlatban lehetetlen az egész Föld szempontjából univerzális örök makrorégiókat kijelölni úgy, hogy tartalmukba belefoglalják a természetet és az embert is. Sem az első „eurázsiaiak” idejében, sem ma nem jelöltek ki ilyen régiókat, a tudományos földrajzban ezek ismeretlenek; az ilyen régiók ma szokásos (a geográfián kívüli) kijelölési kísérletei gyakran az „eurázsiai” gondolatokat követik, s ezért önálló téziseknek nem tekinthetjük őket.

A természetes határok koncepciója vitatható és önmagában ellentmondásos; és mint tudjuk, Franciaország Rajnáig való előrenyomulásának apológiájaként született (F. Braudel).

Nem kevésbé fontos és gondosan tanulmányozott kérdést jelent ma a régiók és a határok kapcsolata. A régiók létezéséhez, megalapozott kiválasztásához a természetes határok egyáltalán nem szükségesek sem logikailag, sem empirikusan. A markáns tájövezetek, az egyértelmű határok egyáltalán nem választhatják el a régiókat. Mint minden határ, úgy EurázsiA természetes határa, a Kaukázus is – más léptékben – egy nagy terület magva. A Földközi-tenger is hol természetes határ, különösen a szárazföldi népek számára, hol meg egy kiterjedt makrorégió tengelye, lineáris magja.

Természetesebb határokkal rendelkező természetesebb régiót, mint amilyen a sziget (a kontinens), nehéz elképzelni. Azt várhatnánk, hogy minden sziget egy etnosz-állam fejlődési helye lesz. Csakhogy például Nagy-Britannia szigetei történelmileg csak nemrégiben egyesültek, egységes etnosz nem alakult ki rajtuk, az országon ma a szeparatizmus hulláma söpör végig. Borneo (Kalimantan) szigete fel van osztva, Madagaszkárt csak a franciák egyesítették, Ceylont a szingalézek és a tamilok háborúja dúlja fel stb. A Pireneusi-félsziget, amelyet az óceán, a tengerek és a hatalmas Pireneusok zárják körbe és határolják el, egymással konfliktusban élő részek mozaikja, a félsziget számos egyesítési kísérlete meghiúsult; a Pireneusok nem csupán határt jelentenek, hanem Baszkföld tengelyét is (fekvését tekintve ennek analógiája Svájc). Az olasz félsziget (Rómát követően) csak másfél évszázada egyesült újra, és szintén a szeparatizmussal küzd. A négy kontinens (Észak-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Eurázsia) egyikét sem egyesítette soha egyetlen állam, noha egy sor birodalom területileg felülmúlta ezeket a kontinenseket. Csupán egy kontinens-államra van példa, Ausztráliára; annak egységét viszont kívülről, gyarmatosítással teremtették meg. A példáknak se szeri, se száma. Sok példa van szilárd ország- és államalakulatra „nem természetes” területi formák mellett, mint ahogy arra is, hogy teljesen természetes területű államok estek szét, miközben egymást nagyszerűen kiegészítő alkotórészekkel rendelkeztek.

Az „Európa–Ázsia” antinómiának komoly értelme nincs, és felül kell vizsgálni – bár nem világos, hogyan. A felülvizsgálatot pedig nem lehet univerzális módon kiterjeszteni (ahogy már utaltunk rá) minden korszakra és minden jelenségsorra. A kontinenstáblák, a klimatikus területek, a faji régiók, a nyelvi közösségek, a kulturális Landschaft zónái nem egyesülnek univerzális régiókká; habár van értelme e jelenségek némelyike kapcsán Európáról vagy Ázsiáról beszélni.

A földrajzi fekvés determináló szerepét a tudomány elismeri (pozíciós elv), de mindahány objektum fekvése kontextuális, viszonylagos, nem abszolút. Következésképp, ha a földrajzi elhelyezkedés sorsdöntő szerepének problematikus tézisét (minden geopolitika kulcstételét) félretesszük is, EurázsiA földrajzi elhelyezkedésének karakterisztikája az eurázsiaiságban még így is meglehetősen kétértelmű.

Mint ismeretes, az eurázsiaiság a földrajzi Eurázsia mai kulturális Landschaftjára vonatkoztatja a következtetéseit. Csakhogy az elemzés során kiderül, hogy az eurázsiaiság a behelyettesítések és azonosítások meglehetősen hosszú láncolatára épít. A mai kulturális Landschaftot azonosítja az utóbbi kétezer év kulturális tájával, azaz elveti, ignorálja a táj dinamikáját. Az ily módon abszolutizált kulturális Landschaft, amelynek leírásával az eurázsiaiság klasszikusai nem foglalkoztak behatóan (ez a leírás nyomban széttörné a sémát), a természeti tájra redukálódik.

Ezzel azonban a redukciók láncolata még nem ér véget. A természeti tájat az „eurázsiaiak” a földfelszín legegyszerűbb formájaként fogják fel. EurázsiÁ-nak Eurázsiában, az Óvilágban és általában az egész földön betöltött szerepére vonatkozó következtetésnek éppen EurázsiA központi, az Eurázsia kontinens közepén elfoglalt földrajzi fekvése az alapja. A kontinenstábla egy részének azonban nincs köze a kulturális centrumokhoz és régiókhoz (EurázsiA – fekvését tekintve – a kulturális régiókhoz való viszonyában inkább periféria).

Az „eurázsiaiak” átveszik például a szárazföld felépítése és a kulturális Landschaft szoros kapcsolatának mechanizmusáról szóló, a geográfiai determinizmussal egybehangzó, elengedhetetlen tézist. Ebben a formájában azonban ez a tézis egyszerűen nem igaz (és ezt már jól tudták a század elején is). Itt nyilvánvalóan behelyettesítéssel van dolgunk.

A központi fekvésről szóló tézisnek pedig, ha teljesen komolyan vesszük, azt kell jelentenie, hogy magának EurázsiÁ-nak a központja is állandóan áthelyeződik, és a kontextusra való pontos utalás nélkül nem határozható meg; hogy a centrumot mint pontos fogalmat egyértelműen meghatározhatóvá tegyük, ahhoz sok a priori előfeltevésre van szükség. Az eurázsiaiságéhoz közel álló értelemben így a központ, a föld szíve az Urál és a Katanga folyó közé eső Jamal- és Tajmír-félsziget lesz (egyébként itt termelik ki a mai Oroszország exportnyersanyagának több mint a felét, de sem a hunok, sem Dzsingisz kán csapatai idáig nem jutottak el).

De ezzel még nem merítettük ki a témát.

Milyen jellemző, hogy az Oroszország és Dzsingisz kán területeinek strukturális egységéről hangoztatott tézisüket az „eurázsiaiak” nem bizonyították. Ahhoz, hogy valóban állíthassuk a két területrégió strukturális és pozíciós azonosságát, nem szükséges maguknak a területeknek a teljes egybeesése. De még a teljes egybeesés is kevés ahhoz, hogy az azonosságot hangoztassuk. Egybeesni nem a tereknek kell, hanem a magoknak, az alapvető központoknak, a fő részeknek, valamint a köztük és a periféria közti kapcsolatok irányainak. A kérdést így az „eurázsiaiak” egyszerűen fel sem tették, bár magukban az „eurázsiai” szövegekben fellelhető konkrét részletek azt mutatják, hogy – a területi átfedések ellenére – ezeknek az államoknak a magjai, alapjai a geográfiai Eurázsia átellenben lévő végein találhatók. Vajon Dzsingisz kán birodalmának magja az európai Oroszország, az Urál vagy Észak-Szibéria volt? Oroszországé meg a Bajkál-vidék vagy Mongólia? Oroszország és Dzsingisz kán birodalma csak a térképen vannak közel egymáshoz, meg akkor, ha Dzsingisz kán birodalmához hozzátesszük egész Észak-Szibériát is, fel a Jeges-tengerig. A területek közelsége ellenére ezeknek az eurázsiai hatalmaknak a bázisai a geográfiai Eurázsia különböző pólusain voltak. (A két fő „eurázsiai” állam földrajzi kapcsolatának kevés köze van ahhoz, hogy a moszkvai és a későbbi államok mongol társadalmi és geopolitikai technikákat alkalmaztak; két különböző ország kulturális technikáinak közössége nem jelenti azt, hogy azok a valóságban egy országot képeznek.) Itt jó esetben megint csak azt látjuk, hogy amorf, strukturálatlan térképfoltok, esetleg más objektumok, országok, államok kapcsolatait azonosítják. (Vagy csak elmulasztják megkülönböztetésüket?)

Az „eurázsiai” argumentáció köréből hiányzik a központi láncszem.

Oroszország = EurázsiA  egységét az „eurázsiaiak” az olyan struktúrának egy sor utólagos realizációjával (mint amilyenek Trubeckoj individuációi) igazolják, amely azért is egységes, mert nemcsak hogy ugyanazt a régiót foglalja el, hanem ugyanaz a régió. És ha ezek a birodalmak különböző régiók és csak periferiális területeik fedik egymást részlegesen? Ha kiderül, hogy Dzsingisz kán birodalma és ellenségének, Kínának birodalma esetében a lényeges területek egybeesése teljesebb, mint Oroszországé és Mongóliáé?

A térség egységéről szóló tézist az „eurázsiaiak” úgy vezetik fel, mintha a térség logikájából indulnának ki, de folyton úgy realizálják, hogy a történelem, mégpedig az állam- és politikatörténet fragmentumaira hivatkoznak. Az olyan periódusokat, amikor Eurázsia területén nem volt állami egység, az „eurázsiaiak” egyszerűen ignorálják, mintha az állam hiánya egyet tenne az élet hiányával. Az állam a területek egységének bizonyítéka lesz; de miért nem lesznek azok inkább a régészet adatai?

Nincs alapunk megítélni az orosz térről alkotott „eurázsiai” séma realitását (adekvátságát). Kifejtett posztulátumaik elemzése azt mutatja, hogy a tér „eurázsiai” sémája nem az empírián alapul, csupán hivatkozik arra; van konceptuális keret, és zajlik a konceptualizálása egy sajátos geopolitikai hitvallásnak, egy meghatározott térség apológiájának. Olyan konceptualizálás, amit kétértelmű kategóriák alapján végeznek.

A mítosz logikája

Az eurázsiaiság egy konkrét térség (állam) helyének és egységének nyilvánvaló apológiája. Mégpedig nagyon logikusan strukturált apológiája. Az „eurázsiaiság” „logikája” azonban a mítosz logikája, az eurázsiai tér leírása – mitologikus leírás; magának az eurázsiaiságnak a struktúrája a mítosz struktúráját reprodukálja. Az Eurázsia-koncepció csupán konceptualizálás, aminek alapja az Eurázsia-mítosz; mítosz a szó legtágabb értelmében. Elegendő, ha az olyan mitologémákra utalunk itt, mint a „föld köldöke”, a „föld szíve” vagy éppen a világról, a térségről és Kínáról – a Középső Birodalomról alkotott hagyományos kínai elképzelések.

Az eurázsiaiság olyan vonalakkal választja el a meghatározott teret, amilyenek kizárólag a mitologikus terek sajátjai. Oroszország = EurázsiA – sajátos hely.

Ez a hely sajátos módon van kijelölve, kirajzolva, elválasztva, különbözik minden más helytől, ez a hely magában a Világegyetemben van. Az időnek nincs felette hatalma, nem rendeli alá magát a történelemnek. Ezen a helyen nem működnek a másutt érvényes törvények: nem változik a kulturális Landschaft, nem formálódnak és nem transzformálódnak a régiók, nem hullanak szét a birodalmak és nem jelennek meg a nemzetállamok. Itt sajátos módon folyik az idő, ha folyik egyáltalán. Saját logika és okság stb. munkál benne. Az eurázsiaiság az állam, a tér = állam mitologikus szakralizációja. Az eurázsiaiság a hatalom mítosza.

Oroszország eurázsiai útja nem választás kérdése. De egyáltalán nem azért, mert ez az út embertelen, agresszív, értelmetlen. Egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról, hogy ez – látszólagos út, ami egyszerűen nincs.

De ettől még az út kiválasztásának problémája megmarad.

1998–2000

Bazsó Márton fordítása

JEGYZETEK

1. Ennek hatalmas irodalma van, de a tér vagy az eurázsiaiság apológiájának szférája vagy az agyonhallgatás zónája.

2. Ezek az értékek azonban alig észrevehetőek az eurázsiaiság mai epigonjai számára, nem fejlődhettek, az értelmük egyszerűen elhanyagolt maradt. A térről szóló tanítás „eurázsiai problematikájá”-val a teoretikus geográfia egyik oroszországi iskolája képviseli, amely V. P. Szemjonov-Tyan-Sanszkijre vezethető vissza, akinek az „eurázsiaiakkal” közös tanárai voltak, olyanok, mint például V. I. Lamanszkij. A mai „eurázsiaiak”, akik egyébként fantasztikus termékenységet mondhatnak magukénak a metodológia területén, erről egyszerűen hallgatnak.