Április 2004
Beszélgetések a sebességről

Virginás Andrea

A sebesség tárgya

A tárgy – Mi gyorsul, mi lassul? Minek a sebességéről gondolkodunk? A témafelvetés alapján ugyanis a sebességgel vagy annak hiányával leírhatónak vélünk jelenségeket. Például gyorsul maga a sebesség (az uniós gyorsvasutak ügye, óránként 200 km-rel száguldani), így lassabban telik az idő, hisz több marad belőle. Folyomány: összemegy a világ (a vonatból közelebb lesz Amszterdam Bécshez), bár ha szkeptikus globalizációkutatókat olvasunk, inkább azt írnám: egyre kevesebben válthatnak majd jegyet, és egyre többen nézhetik majd tévéből, amint eltűnnek a tulipánok, és feltűnnek a rózsák. Gyorsul a sebesség, nő az idő, csökken a világ, több a tévé. Mi is tehát a sebesség tárgya?

Szemmozgás – Idézzünk fel egy Buster Keatont vagy egy Chaplint, de Stan és Bran is megteszi – egy alábbi oppozíció első tagjai lesznek ők. Lötyögő kosztüm, hátulról vonat, elölről rendőrök, autósblokád, szóval üldözés annak rendje s módja szerint. Talán a neurotikusan vicces zene teszi, talán a rögzítési/vetítési technika: de ezek a figurák az érzékelés számára talányosan gyorsan haladnak. A sebesség tárgya itt a mozgó test lehetne. Másrészt, és itt teljesedik ki az oppozíció, villantsunk fel egy tetszőlegesen cselek-ménydús jelenetet a Mátrix-trilógia második avagy harmadik részéből: mondjuk az autósztráda-üldözést vagy Neo bármelyik harcszekvenciáját. A testek sebességének igazi, hús-vér tétje, a dübörgő vonat/metró nemcsak, hogy pixelből vagyon, és ilyenként lenullázza az esetlen sebességfokozást, hanem a kellően alapos szemlélésnek rá kell ébrednie: ezek a testek nem a gyorsulásban és a sebességben érdekeltek, legalábbis nem abban a változatában, amire Keaton vagy Chaplin nagyon-nagyon hajtott. A jelzett Mátrix-helyeken nem a hősöknek vagy a vonatnak, netán a rendőrnek kell gyorsan haladnia: érzésem szerint a néző és még annál is inkább az ő szemmozgása gyorsul fel – a vágás vagy a neurotikus zene okán.

Hurkok – Ezúttal információs hurkok, amelyek egyre szédítőbben csatolnak vissza, egyre több van belőlük, és egyre több lényeges adatot hoznak-visznek. Felgyorsult az információáramlás, a „postafordulta” szó elveszti referenciáját, a postáról nem is beszélve. Egyre közeledik ama statikus, boldogságosan levegőtlen állapot, amikor is a Dow Jones mozgásáról egyszerre értesülünk a bozótban és a tőzsdén, sőt: a Dow Jones, a mozgása és mi, az érdeklődők, egyetlen tökéletes hurokba ívesülünk. Mobilreklám 2004: én itt, barátok, te ott, barátok, itt hó, ott víz, a kép, a hang, az illat átment, átjött. Az utópiából csak a narratíva hiányzik: az üzenet nem hamarabb megy át, mint az összes többi üzenet, mint a száz évvel ezelőtti híradás, mint a más technológiával küldött, nem: az üzenet és az esemény egy és ugyanaz. Értik már, hogy miért nem szükséges a sebesség, a gyorsaság, és miért irreleváns lassulásról beszélni? Mert fedésbe kerültünk, üldöző és üldözött, esemény és reprezentációja. Hogy, hogy nem, a – naivan vallásos szimbolikájú – Őrtorony tigrises-bárányos, fehérember-négerember rajzolt Édene ugrik be. A sebesség tárgya?

Kognitív – Ha már ennyi mindent átrajzolt a keresztény, nyugati, patriarkális kultúra, többek közt a saját létét lehetővé tevő környezetet, új térképeket kell kialakítania. Papíron és az agyban, ezt követelik a technológiaváltások, az érzékelés móduszában bekövetkezett változások, az újfajta információ-feldolgozás és persze az evolúció mindannyiunkban rejtőzködő, gonoszkodó vírusa. Innen gondolkozva: a gyorsulás, a lassulás, a sebesség kérdésköre metafora, szimbólum, jel, amely nem önmagát, hanem valami rajta kívülit jelez. Miben segíti kognitív térképeinket a sebességről alkotott pozitív avagy negatív koncepció?

Fokozat – A relevancia abban rejtezhet, hogy a sebesség–lassulás– gyorsulás fogalmai mentén fokozatokat különíthetünk el tárgyak, entitások, létezők egymáshoz viszonyított helyzetét leírandó. Tarantino Kill Bill-jében a monstruózusan sok vér és a tekergőző végtagok ellenpontok: O-Ren Ishii havon nyugvó skalpja mintegy mementó a mackóruhás Mamba számára, akinek így értelemmel telítődik a „gyorsabban futni, sebesebben forgatni a kardot, lassabban mérlegelni” akciósora. Azaz: Mamba nyerhet, adaptívan és retrón egyaránt, ha ebben a koordináta-rendszerben, a sebességében tökéletesíti a teljesítményét. Ha visszaemlékezünk az egyes Mátrix edzőprogramjára, ott nem a sebesség és nem a fokozatok kérdésén fordulnak meg a dolgok: ettől olyan gyönyörűségesen súlytalan és röhejesen tét nélküli a kivirágzott trilógia.

A tárgy – Kognitív térképeink (feltételezzük, hogy problémamentesen használható egy ilyesfajta gyűjtőfogalom) környezetünkkel kölcsönhatásban alakulnak: egyes helyzetekben a fokozatokon kell módosítanunk – lásd sebesség, gyorsulás, lassulás. Más példáink – egyelőre fiktíven, de épp ezért viszonylagosan merészen – egyéb irányokat tapogatnak le: ahol esetleg, gravitáció és egyéb newtoni szabályok híján, entitások, tárgyak és létezők másfajta státusra, minőségre tesznek szert, amellyel kapcsolatosan a sebesség kérdését felvetni nem kell és nem is lehet. Fekete Mamba nevű bérgyilkos hölgynek pontosan nyolcvannyolc jakuzával kell megvívnia Tarantino történetében, ehhez képest a Neo ellen özönlő Smith-ügynököknek pusztán a vetítési idő szab határt, nincs tehát tétje annak, hogy Neo gyorsabban vagy lassabban járjon el velük szemben. Mintha a különbségtétel, amely mindeddig a gyors és a lassú között létezett, a hátunk mögött, csendesen átvonult volna egy még ismeretlen helyre. Van még tárgya a sebességnek?