Április 2004
Beszélgetések a sebességről

Cs. H.–K. A.–K. Z.–T. J. A.

Sebesség gyorsulás lassulás

 Szócikkek egy lehetséges sebesség-szótárhoz

A sebesség aktora

[meghatározás] Sebességen a gyorsulás paraméterét értem. A gyorsulás többnyire a gazdasági, hadászati vagy kommunikációs technológiai törekvések sajátja, és lényege a tér tömörítése vagy másképp megközelítve: a jelen tágítása. Egy dinamikus rendszer vizsgálata tulajdonképpen ennek a kompressziónak vagy extenziónak az analízise kell hogy legyen. Minthogy a sebesség egyben a gyorsulás korábbi paramétereinek túlszárnyalása, a sebesség lényeges és megkerülhetetlen aspektusa az, amit korábban folyamatos vektorizációnak neveztem.

 

[meghatározás] Sebességiségen egyfelől a sebesség ideáját értem, másfelől azt a területet, amely a gyorsulással kapcsolatos ismereteket hivatott befogadni.1

 

[meghatározás] A sebesség vektora a sebesség felemésztésének (reális vagy virtuális) útja.

 

[meghatározás] Abból a szempontból, hogy a test fel van-e tűzve vagy sem a sebesség vektorára, kontemplatív vagy participatív sebesség-részvételről beszélek. Például a lovas participatív, az íjász, aki csak manipulálja a vektort, kontemplatív. Annak, hogy különbséget tegyünk a test két sebességhiposztázisa között, az a jelentősége, hogy a sebesség vektorára tűzött test önreflexiója más minőségeket kapcsol be, mint a statikus test önreflexiója. A participatív aktor számára jelentősen felfokozódik például a vesztibuláris érzékelés fontossága.

 

A participatív aktor vesztibuláris érzékenysége, mint annyi minden más, személyes és kulturális specifikumok mentén alakul ki. Nem tudom nem citálni a sci-fi író Douglas Adams egyik idevágó passzusát: Az R a gyorsaság mértékegysége, az az egyszerű utazási sebesség, mely az egészség és a szellemi jólét függvénye, mondjuk legfeljebb öt perc eltolódással. Nyilvánvaló tehát, hogy R körülményektől függő, rendkívül változékony érték, mivel az első két érték nem csupán az abszolút értelemben vett sebességtől függ, hanem attól is, hogy az utas tisztában van a harmadik tényezővel. Az egyenletet hallatlan nyugalommal kell kezelni, különben az eredmény nagyfokú feszültség, fekély, sőt halál lehet.2

 

[meghatározás] A kontemplatív vagy participatív sebességrészvételnek van egy nagyon fontos határpontja, nevezetesen az, amikor a sebesség már szimultaneitás-élményt jelent. Ezt referenciahatárnak hívom. A szimultanei-tás-élmény nem okvetlenül jelenti azt, hogy elértük az abszolút szimul-taneitást (vagy legalábbis a relativitáselmélet által megengedett szimul-taneitást), minthogy egzisztenciális és nem fizikai paraméterről van szó. De jelentheti azt is, és a technológiai folyam útját követve vélhetően egyre inkább efelé tart. Ha kulturális referenciahatárról beszélünk, akkor azzal kell számolnunk, hogy a referenciahatár kultúrafüggő, ha egzisztenciális referenciahatárról beszélünk, akkor pedig számolni kell azzal, hogy személyfüggő. Persze a folyamatos vektorizáció globalizálódásának következtében végbement a referenciahatár némi összehangolása, de nem szűnt meg, és nem szűnhet meg bizonyos fokú relativitása.

A referenciahatár átlépése olyan kulturális vagy egzisztenciális határhelyzet, amely áttagolja vagy akár felülírja mindazt, amit magunk és környezetünk topologikus viszonyáról tudni véltünk. Minél több vonatkozásban tapasztaljuk meg a referenciahatárt, annál bonyolultabb, bizonyos értelemben kuszább, többrétegűbb lesz a statikánk.

Valószínűleg több mint technológiatörténeti érdekesség, hogy a referenciahatár valószínűsíthetően első átlépése az íj történetével következett be. Az íj megjelenése súrolja, a konszolidáltabb tűzfegyverek pedig általánosítják a szimultaneitás-élményt. Új konceptus meghatározása következik:

 

[meghatározás] A referenciahatár úgy is megközelíthető, mint az a határ, amelytől az empirikus sebességélmény egy kép nélküli sebességélménynek adja át a helyét. A szimultaneitás tehát a sebesség képe nélküli sebességhelyzet. A fénysebesség vagy a rádióhullámok sebessége, az interneten kóborló elektronok sebessége a szimultaneitás képzetét nyújtja. Abszolút értelemben ugyan nincs szimultaneitás, de emberi lépték szerint van, és a technológiai fejlesztések az „emberi abszolút” szimultaneitás megközelítése felé konvergálnak.

A referenciahatár leküzdése két terület önlogikájának imperatívusza: ezek a hadászat és az interaktív média. Az interaktív média, függetlenül attól, hogy inkább például a szórakoztató vagy e-biz alkalmazásokat tekintjük, már referenciahatáron túli képződmény; várhatóan a terület nagy nyertesei azok lesznek, akik olyan intelligens megjelenítő platformokat tudnak alkotni, amelyek a szimultaneitás alkalmazásait user friendly módon tudják prezentálni, persze nem az egyre komplexebb engine-ek alkalmazhatóságának rovására. Azzal kapcsolatban, hogy milyen real time-alkalmazások lehetségesek, úgy gondolom, sok újdonságot már nem hozhat a közeljövő, a szimultaneitás digitális környezetei viszont még mindig nagyon kezdetlegesek, alig látni jeleit például az „egy szögletes monitor” egyértelműen túlhaladott doktrínáját felváltani képes új elképzeléseknek.

Ennél sokkal lényegesebb viszont, hogy a person to person vagy például a business to consumer fejlesztések egyértelmű sikerei után, nyilván a szimultaneitás-igényből kifolyólag sorra indulnak az úgynevezett maschine to maschine alkalmazások fejlesztését célzó projektek. Adottak azok a kommunikációs protokollok, amelyek fokozatosan a gépek interkonnektivitása szempontjából is irrelevánssá tehetik a gépek topológiai pozícióját.

A hadászati fejlesztésekben az abszolút szimultaneitás minimális elvárás. Csak hogy érzékeltessem a terület ambícióit: az egyik fejlesztési irány a klasszikus defenzív rendszerek, például a NATO által használt Patriot rakéták lézerekkel való helyettesítése. Az első ez irányú sikeres kísérleteket 2000-ben végezték, jelenleg a hangsúly arra tevődik, hogy a nagy erősségű, defenzív lézerfegyverek szállíthatók, így könnyebben bevethetők lehessenek. Az új, 2002-es amerikai–izraeli tesztek kapcsán Joseph Cosumano amerikai tábornok azt nyilatkozta, hogy az új, magas energiájú lézerfegyvereknek megvan az a képességük, hogy megváltoztassák a harctér jellegét. Az új technológia le fogja váltani a defenzív kapacitások eddigi paradigmáját. Jól láthattuk, hogy lézereinknek  egy szuperszonikus lövedék sem okoz különösebb akadályt.3

(K. A.)

JEGYZETEK

1. Vagyis többnyire nem fogom használni a dromológia kifejezést

2. Adams, Douglas: Galaxis útikalauz stopposoknak. (Ford. Molnár István.) Kozmosz könyvek, Bp., 1987. 199.

3. Laser weapon destroys artillery fire. In: News Scientist (www), Nov. 2, 2002.

 

A sebesség nihilizmusa: más szóval a sebesség megsemmisítő ereje. Különféle konkrét formáiban egyes élőlényeket, kevésbé kézzelfogható módon az életfeltételeket számolja föl: „Nem annyira a technika nihilizmusa semmisíti meg a világot, hanem inkább a sebesség nihilizmusa az, ami semmissé teszi a világ igazságát.” (Paul Virilio nyomán)

 

A vizuális fékezés teorémája

A sebesség érzékelése képeket feltételez. A szimultaneitás, a sebesség végfoka viszont visszavonja a képeket. Erről szól a vizuális fékezés teo-rémája.

A szimultaneitás – egy lehetséges meghatározás szerint – kép nélküli sebesség. A vizuális fékezés teorémája a dromológiai gondolkodás bizonyos árnyalása, kritikája. A dromológiai közelítés szelleméből adódik ugyanis, hogy a vizualizáció és a gyorsulás tartósan egymásba szőtt folyamatok, vagyis hogy a gyorsulás nagyobb vizuális töredezettséget, következésképpen több képet jelent. Ez némileg összevág az általánosan elfogadott percepcióval, amely a spirális gyorsulást és az egyre agresszívebb vizuális jelent párhuzamosan, következésképpen egyazon folyamatként receptálja, ami szerintem csak bizonyos kereteken belül érvényes.

A vizuális fékezés teorémájának egyik megfogalmazása ez lehetne: a referenciahatár elérésének pillanatában a sebességiség és a vizualizálódás útjai különválnak. A szimultaneitás, minthogy a gyorsulás határhelyzete és egyben kép nélküli sebességélmény, nem egyszerűen nem támogatja a vizualizálódást, hanem fekete lyukként vonja vissza a képeket. A vizualitás jelene és jövője számára két alternatíva adott: konzervál bizonyos, a technológiai helyzethez képest elavult, ám bizonyos értelemben romantikus sebességképzeteket, vagy olyan, non-vektoriális tartalmakat azonosít, amelyek valamilyen módon szintén kondicionálni tudják érzékelőszerveinket.

 

Lépjünk a dromológia nyomvonalába. Virilio különbséget tesz kronologikus és kronoszkopikus idő között, ez utóbbit a digitális technológiák által hozott gyorsulás következményeként ismeri fel. A kronoszkopikus idő (amelynek metaforája a klasszikus kvarcóra kijelzője, amely a klasszikus mechanikus órával szemben csak a folyamatos jelent jelzi) a szekvencialitásától, tulajdonképpen a történetiségétől, tulajdonképpen a tragikumától megfosztott pillanat szélsőséges jelen ideje. Annak ellenére, hogy a kronoszkopikus időt az óraidő dominálja, olyan mozzanatokat enged meg,  amelyek kiugrást jelentenek az analóg típusú, illetve térszekvencialitásra alapozott kulturális ritmusból a pontszerű temporalitású hiperintenzitásokba.

A kronoszkópikus jelen egyik tünete a képek elfajzása: a gyorsulással nincs többé itt vagy ott, csak közeli és távoli, jelen és jövő, reális és fikció mentális konfúziója marad – keveréke a históriának, a sztoriknak és a kommunikációs technológiák hallucinációs utópiájának.1 Az új helyzet arra a sokat citált kijelentésre bátorítja Viriliót, mely szerint a tér helyébe az idő lépett. Egy interjúban Virilio azt nyilatkozta: „Az alakulatok lőszerrel is el kell legyenek látva, de képekkel is, vizuális intelligenciával. Ezek nélkül az elemek nélkül az alakulatok nem képesek ellátni feladatukat. Ez az, amit a percepció logisztikájának nevezek.2 Virilio mindig gondoskodik arról, hogy ha sebességről gondolkodunk, soha ne feledkezzünk meg a képekről. Egy Vi-rilio szellemében íródott, a gondolati ív szempontjából jellegzetes dromo-lógia-összefoglalóban olvasható: „A klasszikus lineáris perspektíva egy olyan objektív volt, amely lehetővé tette a valóság térképeinek megrajzolását. Ezzel ellentétben a cybertér egy egészen új víziót honosított meg, ahol a glóbusz kartografikus leképzésének már nem szükséges leképzési viszonyban állnia az igazi világgal (real world), mert a cybertérben maga a kép (image) lett a »világ«.  A digitális hiperperspektíva egy új episztemológiai rendet honosított meg, amelyben maga a térkép a terület (the territory), és Baudrillard érvelése mentén az megelőzi vagy helyettesíti az aktuális világot. [...] Amennyiben a reneszánsz megszelídítette a teret, az információs forradalom megszelídítette a időt.”3

Ha a tér elvesztése valóban általános és olyan radikális lenne, mint ahogy azt Virilio előre vetítette, akkor a jövőnek a vizuális és a szimultán mögötti technológiák radikális összecsapását kellene magával hoznia. A helyzet szemléltetésére íme egy talán túlságosan is banális példa:

A Star Wars harci jeleneteiben, akárcsak más hasonló produkciók harci jeleneteiben a lézerpisztolyok, csöppet sem meglepő módon, bizonyos lézernyalábokat lövellnek. Tekintsünk el attól a részlettől, hogy a nagy erősségű lézerek láthatatlanok, a láthatók, például a lézershow-kban használtak többnyire ártalmatlanok, és összpontosítsunk arra, hogy a filmben a fegyverek olyan lézernyalábokat lövellnek, amelyek minden bizonnyal nem fénysebességgel haladtak, mert ha így lenne, a lézernyalábok vagy nem követhetően gyors lövedékek kell hogy legyenek, vagy a célzót és a célpontot összekötő kontinuus nyalábokká kell válniuk, ez utóbbi esetben viszont csak kon-textuálisan lehetne kikövetkeztetni, hogy ki is lő kire, ami nyilván nem szolgálná a vizuális élvezetet.

Az igazi lézerfegyverek legfeljebb valamilyen absztrakt sebességélményt nyújthatnak, minthogy általuk a sebesség és a szimultaneitás egybeolvad. Nem így a film lézerfegyverei, amelyek rendkívül látványos, ha úgy tetszik, empirikus sebességélményt nyújtanak. Ha a távtechnológia, legyen az kommunikáció, utazás, szállítás, legyen az polgári vagy katonai, az abszolút szimultaneitást vette célba, a vizuális fejlesztések esetében, és itt elsősorban a mozgóképekre gondolok, már régen egyféle szimultaneitás-önkontroll érvényesül. A cél lehet a sebesség eszményesítése, de csak a vizualizálhatóság paraméterein belül.

A szimultaneitás technológiái új és új vonatkozásokban haladják meg a referenciahatárt, a sebesség képe pedig legfeljebb egy romantikus fikció részét képezheti, amit ugyan nem hálátlan kiaknázni, de nem is különösebben militáns feladat.

(K. A.)

JEGYZETEK

1. Virilio, Paul (1995). Speed and information: Cyberspace alarm! In:  A. Kroker & M. Kroker (eds.), Ctheory, 18(3). 1–5. 1995. 35.

2. Virilio a War and Cinema: The Logistics of Perception c. kötetének a vezérgondolatára utal. Ctheory Interview With Paul Virilio The Kosovo War Took Place In Orbital Space, John Armitage.

3. Ronald E. Purser: The Coming Crisis in Real-Time Environments: A Dromological Analysis. internet

 

 

Dromológia: sebességtudomány. A név a görög dromosz (futás) szóból ered. A kísérleti – esszéisztikus – tudományt névadója, Paul Virilio a 20. század utolsó negyedében dolgozta ki. Meghatározása szerint „a sebesség tulajdonképpen nem egy jelenség, hanem a jelenségek közti viszony, vagyis relativitás”.

 

Elmúlás: az élet áttűnési sebessége. Változandó voltát koronként és életkoronként változó mértékben nehéz észlelni. („Oly sebesen suhan el oly sok minden, oly sok neve-nincsen…”) Gyermekkorunkban nem vettük észre az évszakok változását. Felnővén, az évekkel kezdünk így lenni.

 

Felületesedés: az utazási sebesség növekedésével és tömegesedésével előálló jelenség. Pszeudo-Arkhimédész szerint: „Amiként egy ember áthaladási sebessége növekszik – és amennyivel több térségre és ténysokaságra kell tekintettel lennie – azzal arányosan veszíti el mélységérzékelését, a környezet lekövetésének képességét.” Ezért tapasztalni, hogy az utazások, a feldolgozandó benyomások sokasodása, továbbá a szemlélt felületek mennyiségének és nagyságának növekedése a növekménnyel arányosan aláássa a mélységi dimenzió, a dolgok súlyát és az egzisztenciális vonatkozásaikat megítélő képességeket. Hatására „az ember folyamatosan távolodik attól a lehetőségtől, hogy megértse térszemléletét és a térben való tájékozódásának hajtóelemeit. A modern ember a változó terek közt űrben érzi magát, és nem talál földet a talpa alatt, nem tudja, jól lát-e, biztonságosan megy-e, irányítani tudja-e magát, befolyásolni tudja-e környezetét.” (Kállai János, Karádi Kázmér és Tényi Tamás nyomán)

(K. A.)

 

Hiperdinamikus rendszerek

Módszertani javaslatként, ami a gyorsulásanalízis tárgyát illeti, a sebességet egy-egy kinetikus rendszer szintjén érvényes taglalni, a gyorsulás minősége értelemszerűen kinetikus rendszerenként változik. Vagyis a sebesség éppoly üres fogalom, mint a lét, hacsak nem vonatkoztatjuk valami partikulárishoz. Virilio levezetéseinek hiányossága, hogy többnyire nem tiszta: a sebesség fogalmát mikor használja kulturális fejleményként, mikor fizikai paraméterként, illetve pszichológiai élményként.

A kinetikus rendszer (a rendszer fogalmát a legáltalánosabb értelemben, azaz tetszőlegesen bármelyik specifikus értelmében véve) puszta létrejötte által rendelkezik egy bizonyos belső dinamikával. A paramétereken kívüli lassulás vagy gyorsulás a rendszer végét hozhatja (íme egy lehetséges válasz arra, hogy Virilio követelése ellenére, a politikum miért nem tematizálja a gyorsulást).

Rendszerdinamikai képlete alapján, persze némileg leegyszerűsítve, alapvetően két kinetikus rendszertípus különböztethető meg. Adott tehát a lineáris vagy szekvenciális dinamikájú rendszer (ilyen például az óra vagy a futószalagok mellett működő robotok, a vasúti menetrend), illetve a spirálisan gyorsuló rendszer.  Az első típust a lassulás és a gyorsulás kontrollja tartja paraméterein belül, a második csak akkor maradhat paraméteren belül, ha teljesíteni tudja a konstrukciója által előírt aszcendens gyorsulási függvényt, vagyis állandóan gyorsulnia kell ahhoz, hogy stabil maradhasson. Ezek a folyamatos vektorizáció rendszerei, amiket itt hiperdinamikus rendszereknek nevezek.

A spirálisan gyorsuló rendszereket folyamatos sebességkrízisük stabilizálja, minthogy létrehozásuk alapvető célja a kontinuus időtágítás és tér kompressziója.  

[meghatározás] Tehát azok a rendszerek hiperdinamikus rendszerek, amelyeket a folyamatos vektorizáció befogadására és kiszolgálására hoztak létre. Ezek a rendszerek akkor konszolidálódnak, ha a folyamatos vektorizációt fenn tudja tartani a növekedési bázis kiterjesztése, minthogy a növekedési bázis kiterjesztése a spirális gyorsulás materiális feltétele.  Minthogy a folyamatos vektorizáció lényege a spirális gyorsulás, a növekedési bázis kiterjesztésének elmaradása a lassulással erodálja a rendszert, vagy abban az esetben, ha a vektorok erősek maradnak, berobbanásszerűen magát a rendszert emésztik fel.

(K. A.)

 

Könyvtár: hálózati csomópont. Feltérképezi a hálózat egy darabját, és ezzel valamilyen új, áttekinthetőbb rendszert (térképet) hoz létre. Szempontjai vannak. Ezért kereshető, a tulajdonképpeni hálóval ellentétben, amit csak böngészni lehet. A probléma nem az információ összegyűjtése, hanem annak rendszerezése és tálalása. A könyvtár intelligensen kereshető: „kitalálja”, hogy a felhasználó milyen jellegű információt keres. Különbséget „tud” tenni Mózes és Mohamed között, nemcsak annyiban, hogy az egyik öt, a másik hét leütés.

 

Logisztika: A sebesség nem üzemanyag, erő kérdése többé. A technika fejlődése a 20. század során túlhaladt ezen a ponton. A probléma most az, hogy a sebességet hogyan fogjuk munkára, hogyan használjuk úgy, hogy közben semmit ne veszítsünk el energiájából. A sebesség növelése logisztikai kérdés: a tervezés és nem az energia határozza meg, hogy mennyi idő alatt gyorsulunk, és meddig bírjuk tartani az iramot.

 

Motion Blur

A képfeldolgozó szoftverek előre gyártott úgynevezett filtereket is tartalmaznak. Ezek a filterek valójában bonyolult matematikai függvények, más megközelítésben olyan transzformációs elvek, amelyek alkalmazása praktikusan segíti a tervezőt, digitális képfeldolgozót. Nagyon bevett például az, hogy egy képet negatívban kívánunk felhasználni. Részben identikus, mégis elidegenített a képi jelentés, a negatív kép a közönség számára is könnyen dekódolható képi jelentésfelajánlás. Terv és hatás között ott van a filter mint eszköz. A negatívba való átalakítás alapigény, nincs olyan képfeldolgozó szoftver, amely ne tartalmazna invertálási függvényt. Minél kézhezállóbb egy szoftver, annál inkább tartalmaz valóban hasznos filtert – a tervezők többsége nem is tudta, hogy szüksége van egy filterre, csak miután egy-egy szoftverben felfedezte.

A vizuális trendektől függ, hogy éppen milyen filter van divatban, de ugyanilyen közhely az, hogy maguk a vizuális trendek is átíródnak aszerint, hogy milyen új grafikai alkalmazások, elsősorban filterek vagy színpaletták kerülnek ki a vizuális programozó matematikusok műhelyeiből. Például ha egy digitalizált képből régi képhatású képet szeretnénk kreálni, első lépésben ledobjuk róla a színeket, második lépésben megbarnítjuk, harmadik lépésben meg rátépünk egy kis koszt. Ez egy-két perces rutinmunka – a kilencvenes években nagyon divatosak voltak a mesterségesen antikolt képek, mostanában csak erősen ironikus célzattal használjuk őket.

A vezető képfeldolgozó alkalmazás, az Adobe Photoshop legújabb 8-as vagy CS verziója egy-egy tetszőleges induló képből egy kattintással vagy billentyűkombinációval nagyon is meggyőző akvarellhatású képet kreál, de régifilm-képkockát, vitrailt vagy ceruzarajzot, impresszionista festményt is összehozhat stb. Ezek amolyan alapfilterek. Több fejlesztő cég a maga során új és új külön filtercsomagokat gyárt az Adobe Photoshop számára (ezek közül a legnevesebb az Auto Fx). Ezt azért emelem ki, mert a verseny hatalmas, minden vizuális függvényíró arra törekszik, hogy létrehozzon egy olyan filtert, amely egy vizuális archetípusra mutat rá, és ennek következtében a digitális képfeldolgozási kultúra részévé válhat. A jól megkomponált filterek és vizuális plug-inok beszivárognak a mesterséges vizuális környezetünkbe, így ébrenlétünk és álomképeink részévé is válnak. A filterverseny hatalmi versengés is egyben.

Az említett szoftver Blur filtercsoportja artisztikus és – ami a lényeg – a tervezők számára nagyon praktikus homály-kelléktár. Például a Gausian Blur gyengéden lekerekíti a szögletes formákat, a Lens Blur úgy tesz, mintha rosszul fókuszoltunk volna, amikor a felvételt készítettük, a Smart Blur csak a raszteres felületeket egyengeti el, a figurális részeket érintetlenül hagyja, a Radial Blur nagyon praktikus szürrealisztikus egeket vagy vízfelületeket komponál azáltal, hogy örvénnyé formálja azt, ami nem az.

A Motion Blur a sebesség illúzióját keltő filter. Nem az egyedüli, de a leggyakrabban használt. A komponáláskor kiválasztható a torzulás iránya, tulajdonképpen a sebesség vektora és persze magának a torzításnak a foka is. Az eredmény egy olyan kép, amely magán viseli a sebesség vizuális konvencióját, vagyis egy bizonyos jellegű elmosódottságot. A sebesség egyik kiemelt vizuális konvenciója szerint ugyanis a sebes tárgyak elmosódottak, mintha sa-ját képüket maguk után rántanák, ezért képük szükségszerűen elnyúlik. A Motion Blur gyakran használt, nagyon népszerű filter. A reklámgrafikában az autók mintha önnön kondenzcsíkukba lennének burkolva, de a képregények szamurájai is ilyen blurbe burkolóznak, amikor rávetik magukat az ellenségre.

Az, hogy a dolgok sebességhelyzetben másként mutatkoznak, mint lassú mozgás közben vagy statikusan, a korrespondencia-intuíciónk mértéke szerint azt is jelenti, hogy a sebességgel bíró dolgok minőségileg is másak, mint a sebesség nélküliek. Pedig mégsem és mégis.

(K. A.)

 

Sebességfal: a gyorsulás egy pontjának elérése során előálló jelenség, mely élesen – és többnyire az  életre veszélyesen – elválaszt a környező tértől. Következménye az észlelés mélységélességének csökkenése, továbbá a térérzékelő képesség átmeneti zavara vagy tartós gyengülése. Közvetett hatásai között a technomád világérzékelés felületszerűvé válását és ellapulását tartják számon.

 

 

Sebességtudomány

A sebesség tárgykörének frontális taglalása az elméleti gondolkodás számára relatív újdonság. Az első idevágó reflexiók ugyan már az ókorban megszülettek, csakhogy olyan rossz lelkiismeretű területeken, mint a hadviselés. Ez a tény mindmáig rányomja bélyegét a sebességgel kapcsolatos okfejtésekre, néha annyira, hogy a sebességiség és a militarizmus egyes levezetésekben szinonim fogalmakká válhatnak. Így történik ez a téma nagy klasszikusa, Virilio esetében is, aki következetesen azonosítja az antimilitarista gondolkodást a sebesség-ellenes gondolkodással. Közben a gyorsulás hétköznapi, civil realitássá vált, és olyan, véleményem szerint politikamentes következményei vannak, mint a vizualizáció vagy a gazdaság demateria-lizációja, amely a maga során jelentősen kihat például a hadi expanzió problematikájára.

 

[meghatározás] A gyorsulás megragadható úgy is, mint az a sikerre vitt törekvés, amelyben az alany vagy a gyorsulás aktora különféle optimizálási technikákkal ki tudja tágítani a jelent, és eközben vagy ezzel együtt komprimálni képes a teret. Minden időtranszformáció értelemszerűen egzisztenciális kérdés is egyben, de a gyorsulás meghatározásában programszerűen mellőzöm az egzisztenciális közelítést. Minthogy a gyorsulás: törekvés, csak az nevezhető gyorsultnak, ami paramétereiben megelőzi a korábbi optimizálási kísérletet. Ezért a gyorsulás önmagában a gyorsulás gyorsulása, a gyorsulás gyorsulásának gyorsulása, ezt határozom meg úgy, mint a gyorsulás alapvető jegyét és valamiféle egzisztenciálfenomenológiai következményt. A gyorsuláshoz két fogalmat kötök: a folyamatos vektorizáció és a spirális kompresz-szió fogalmait, amelyek később kerülnek meghatározásra, és amelyek talán már lehetőséget nyithatnak színesebb interpretációs horizontok bontására.

 

[Virilio, a militáns sebességtudomány] Meghatározásom szerint a gyorsulás: optimizálás. Az optimizálási törekvések a lényegtelennek tűnő vagy redundáns elemek kiiktatásával, vagyis a klasszikus idő-tér mátrixtól való fokozatos eltávolodással járnak, amit például az újegzisztencialista Virilio azért nehezményez, mert elősegítik a feltételezett elsődleges természetünktől való eltávolodást. Az emlékezetet, a logisztikát, a szemléletet, a pénzt lekötő folyamatok, azaz a környezet dromológiai redukciója Virilio szerint csöppet sem sterilizálási, hanem épp ellenkezőleg, szennyezési forrás. Így Virilio hajlandó a kérdéskört az ökológiának kiutalni, mely ötletnek nem pusztán az a gyengéje, hogy nem eredeti. Virilio, aki az ötletpanelekből való szabadkézi építkezést tekinti munkamódszerének, méltán lett a sebesség képleteinek leggyakrabban idézett kutatója, mert olyan bon mot-kkal ajándékozta meg a területet, amelyek azt valamiféle radikális tudományként pozicionálhatják. Ilyenek például:  mindannyian civil katonák vagyunk,1 a technika kezdi felváltani az eredeti rejtélyt, a Természetet,2 a társadalmi időbeliség a végét járja.3 Virilio meggyőzően érvel amellett az egyébként általánosan elfogadott tény mellett, hogy a fontos technológiai fejlesztések zöme hadászati megfontolásokból jött létre, és egy részük csak később szelídült civil alkalmazássá. Végképp igaz ez a sebességnövelő technológiák esetében, kezdve a mérnöki pontosságú útépítéstől a filmfelvevő gépen át például az internetig. Virilio szerint a háború esszenciája jelen van a technológiában,4 sőt, a sebesség éppoly fontos a politika megalapozásában, mint a gazdaság. A gazdaság a sebesség rejtett oldala, a sebesség pedig a gazdaság rejtett oldala. A gazdaságban rejlő erőszakot már megértettük, a sebességben rejlőt még nem, és a sebesség politizálását követeli.5 Véleményem szerint a háború a sebességkutatásban nem morális problematikaként fontos, hanem abból az aspektusból, hogy a háború előkészítése, lefolytatása és a békeidőkre való átállás logisztikai kérdés.

Virilio arról beszél, hogy „politizálni kell a sebességet”, és véletlenül sem arról, hogy depolitizálni kell. Ha elfogadjuk Clausewitz meghatározását, mely szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel, akkor ebben az is benne van, hogy a sebesség az első pillanattól politikai kérdés,6 és meg is kívánom hagyni politikai, azaz hatalmi kérdésnek addig a pontig, amíg nem a technológia magára vonatkoztatott önlogikája válik az elemzés tárgyává. Számomra az a kérdés, mi lesz az emberekre szabott multi-mediális technológiák jövője, és nem az, mit hoz a jövő a multimédiás környezetben felejtett emberek számára.

A gyorsulás erőtere dominálja a populáris kultúra vizuális toposzait, témáit, eszközeit és technológiai fejlesztési logikáját is, miközben az írástudók fenntartásai egyértelműek. Ha mindenáron állást kellene foglalni ebben a kérdésben, arra hajlanék, hogy a sebesség ünneplése vagy bírálata nem elméleti, hanem vérmérsékleti, intellektuális formálódási kérdés. Annak persze, hogy a kontinentális gondolkodás fő sodrában több a kétségbeesett, mint a helyeslő hang, annak bizonyos előzményei kell hogy legyenek, és ilyen előzmény lehet a Descartes néven ismert jelenség is.

Ebben a gondolatrendben: a gyorsulás tematikában íródott talán legszemléletesebb szöveg az Értekezés a módszerről néhány passzusa. Descartes szövege időzített bomba, mert kettős felhívás egyrészt az intuitív introspekcióra, ami konszolidálta a nyugati magaskultúra mindmáig tartó modus vivendijét, másrészt a folyamatos vektorizációra azáltal, hogy a meditáció célját döntésként és továbblépésként határozza meg. A bomba detonációja visszhangzik, jól hallani.

 

[meghatározás] A folyamatos vektorizáció a gyorsulás egyik alapvető egzisztenciális vonatkozása – nem az egyetlen. Ilyen még a vizualizáció vagy a dematerizalizáció is. A folyamatos vektorizációban az aktor tevékenységének célja a döntési spirál gyűrűztetése.

[meghatározás] A döntési spirál nem valamiféle logikai zavart jelent, hanem épp ellenkezőleg, az aktor döntéshozatalra kiélezettségének bizonyítéka. A döntési spirál lényege, hogy az aktor a döntéshozások szekvenciáival rendezi be idejét. A folyamatos vektorizáció következménye az a feszültség,  amit a jelen kitágulása és a jelenről a redundanciák kiszűrése miatti  folyamatos megfeledkezés okoz, egyszóval: a gyorsulás.

 

Példa következik: Második vezérelvem az volt – írja Descartes –, hogy a lehető legszilárdabb és leghatározottabb legyek cselekedeteimben, és hogy éppoly állhatatosan kövessem a legkétségesebb nézeteket is, ha már erre egyszer elhatároztam magam, mintha a legbiztosabbak volnának. Úgy vagyok ezzel, mint az erdőben eltévedt utazó, nem szabad ide-oda bolyongania, majd az egyik, majd a másik irányba, még kevésbé szabad egy helyben megállnia, hanem a lehető legegyenesebben kell haladnia egy irányba, s ezt még akkor sem szabad semmi okból megváltoztatnia, ha eleinte csak véletlenül választotta is. […] Gyakran az élet nem tűr halasztást a cselekvésben, s ezért nagyon is igaz az: ha nem tudjuk felismerni a legigazabb nézetet, a legvalószínűbbet kell követnünk. Sőt, ha az egyiket kevésbé látjuk valószínűnek, mint a másikat, mégis valamelyikre el kell határoznunk magunkat, s ezt aztán nem szabad többé kétesnek tekintenünk.7

Descartes egy természetéből kifolyólag lassuló, elmélkedő filozófus-tudós társadalom számára írja elő a folyamatos vektorizációt. A vektorokra való hagyatkozás, a „valahol majd csak kikötünk, csak tartsuk az irányt”, újkori optimizmusa kényes helyzetet vetít előre: az interpretációs tudományok jellegükből adódóan mindig lemaradásban vannak az értelmezés tárgyához képest, a folyamatos vektorizáció parancsának csak formálisan tudnak eleget tenni, mert az interpretációs tudományok döntései a múlt döntései. Ezt a múltat jószándékúan nevezhetjük az interpretációs tudományok folyamatos jelenének is, az akadémiák folyamatos jelenének, sőt akár jelen szöveg jelenének. De például ennek a szövegnek a jelene, ami tehát szükségszerűen a múlt interpretációja, már (még) habitusában is a múlt terméke. 

 

A folyamatos vektorizáció leírására törekvők paradoxona a következőképpen fogalmazható meg: aki a sebességiségről gondolkodik, és tárgyát asszimilálva teszi ezt, annak a konklúziói szükségszerűen túlhaladottak.8

 

(K. A.)

 

JEGYZETEK

 

1.Virilio, Paul–Lotringer, Sylvére: Tiszta háború. Ford. Bánki Dezső. Balassi Kiadó, BAE, Tartóshullám, Bp., 1993. 20.

2. I. m. 21.

3. I. m. 55.

4. I. m. 19.

5. I. m. 29–30.

6. Noha a politikában nincs egyenes utalás a sebességiségre, ez nem jelenti azt, hogy a politikum nincs tudatában a sebességiségnek, vagy  nem használja tudatosan. Az más kérdés, hogy a politika nem tematizálja a sebességet. Hogy a sebesség kritikája és a sebességgel kapcsolatos kizsákmányolási módok nem kerülnek bele a politikai diskurzusba, érvényes felvetés, még akkor is, ha éppen a Virilio által fémjelzett lassulás szubkultúrájának aktivizmusából fakad. A tematizálásba az kerül, amitől az emberek tartanak, ilyen a szegénység, a terrorizmus vagy a korrupció. De nem a sebesség.

7. Descartes, René: Értekezés a módszerről. Ford. Szemere Samu. Ikon, Bp., 1996. 37–38.

8. A cégek menedzsmentje többnyire két szintből áll, a hivatásos döntéselőkészítőkből és a hivatásos döntéshozókból. Nem nehéz megfigyelni, hogy a szélsőségesen gyors közegben dolgozók, akiknek természetes, hogy napi több stratégiai döntést hoznak mindössze néhány pillanatnyi mérlegelés után, tulajdonképpen nem értik, mi is a gond ezzel a gyorsulás-problematikával. Egy analógiát bekapcsolva: számukra a gyorsulás fogalma annyira tág és üres, mint a metafizika számára a lét fogalma. Azt fenntartani, hogy a lét (értsd: folyamatos vektorizáció) minden vonatkozásban kielégít egy attribútumot, méltán komikus – nevetségessé válhat az, aki a folyamatos vektorizációban élők előtt olyan közhelyeket mond, mint például az, hogy gyorsuló világunkban, információs szupersztráda, az interneté a jövő stb. Miért? Az Index internetes perclap egyik szerkesztője, amikor azt kérdeztem, mi szerinte a sebesség lényege, azt mondta, hogy a dolgok párhuzamosan gyorsulnak. Vagyis nem a lét (értsd: gyorsulás) gyorsul, hanem a létre szenderülők, a móduszok. Ez így teljesen logikus is.

Másrészt nem érdektelen megfigyelni az architektúráját annak, ahogy például a világ nagy napilapjai működnek. A legalsó emeleten a nyomdagépek, egy emelettel feljebb a terjesztés és az újságírók, feljebb a szerkesztők és rovatvezetők, legfelül, a leglassúbbnak tűnő övezetben a kiadó, a főszerkesztő, az ügyvédek és a különféle tanácsadók. Folyamatos vektorizációban levő egzisztencia és folyamatos vektorizációban levő egzisztencia között jelentős minőségi különbségek lehetnek.

 

Siker

Érdekes módon az angolszász szóértelmezés könyvészetének origója – a Webster’s Dictionary – a sebesség (speed) archaikus szinonimájaként említi a sikert (success).

Így talán nem véletlen, hogy korunk üzleti világának hadnagyai és kalózai gyakorta használják a sebességet mint a siker szimbólumát, vélhetően nem a Webster’s-re való tekintettel. BMW-k, Audik, Porschék mind a sebesség mesterei és felesleges lenne tagadni, hogy sokunk spontán véleménye szerint a siker szimbólumai.

 

Mindemellett, mi, Skodát vagy Opelt vezető egyszerű eredményesek is felidézhetjük a sebesség sikerré történő metamorfózisát, ha másból nem akkor legutóbbi repülésünk emlékéből. Egy jó öreg Boeing is elég erőt hordoz sugárhajtásában ahhoz, hogy felszálláskor a kis ablakon át fürkészve ízleljük a gyorsulás testi és képi hatásait. Az ereink falához nyomódó vér, vagy a hátrabukó, elnehezedő fejünk okozta fizikai érzet mellett a gép felemelkedése pillanatában egy apró sikerélmény is átjár. A kevésbé rutinos utasnál ezt a sikerérzetet (ha nem félelemként indult) fokozza az utazómagasságból mutatkozó látvány, míg unottá gyakorlott utastársa beleszenderül az újságolvasásba vagy morzsázik a több csomagolást, mint ételt tartalmazó ebédjéből.

Akár a kelet-európai újgazdag értékrend gyöngyszemére, a státusszimbólumok közötti pöffeszkedésre, akár legfrissebb repülésünk élményére gondolunk, van valami rejtélyes abban, ahogy a sebesség és a sikerélmény összeköszön.

(K. Z.)

 

Technomád eltűnés: a dolgok súlya és sebessége között fennálló fordított arányú összefüggés következménye: „Az energia, pénz és információ egyre gyorsabb cirkulációja és transzformációja egyre gyorsabban tünteti el a dolgokat. Az eltűnés modern és egyre tovább modernizálódó fúriája a technika.” (Hannes Böhringer nyomán)

 

TCP/IP: Transmission Control Protocol/Internet Protocol; a hálózati szabvány egyre több területet hódít meg. Nem lesz közhely, mert lassan olyan, mint a levegő, melyet belélegzünk. Az írás után meghódította a képet, majd a beszédet is. A személyes kapcsolatot leszámítva nincsen már olyan terület, ahova ne lopta volna be magát: lehet már levelet küldeni, telefonálni, vásárolni, filmet nézni, zenét hallgatni. Udvarolni is. Csókolózni még nem – csak majdnem. A virtuális szex még nem valóságos, de csak idő kérdése. Nem behálózza a világot, hanem maga lesz világ, új időt és teret hozva létre, melynek felületét csomópontok és az átviteli sebesség alakítja.

(Cs. I.)

 

Titok: Képzeljünk el egy olyan világot, ahol szükségtelen az űrhajókra hajtóművet szerelni, ellenkezőleg, arra kell vigyázni, nehogy a szerkezet „magától”, a világűrtől „felszippantva”, idő előtt startoljon. A jó ebben az lenne, hogy nem kellene üzemanyagot használni.

Hasonlóan: a tömeg magába szippant minden információt, tudást, terméket, amit „őrizetlenül” hagytak. Okos dolog titkot tartani, de úgy, hogy a titok létezéséről mások is tudjanak. Az, amit nem ismernek, csak tudnak róla, mindig érdekesebb, mint az, ami mindenki számára hozzáférhető. A titkot nem kell népszerűsíteni, mert magát népszerűsíti. Nem pozitív, inkább negatív energiát kell belefektetni, ami abban a pillanatban, mikor úgy döntünk, hogy a titok már nem kell többé titok legyen, bámulatos sebességgel válik pozitívvá, szétszórva a már nem titkot a tömegben. Nem a jól kidolgozott reklámkampány a leghatékonyabb, hanem az, ha kiszivárogtatjuk, hogy valami fantasztikus dologra készülünk, de gondosan ügyelünk arra, hogy senki se tudja, mire.

 

Utazás: olyan téridőzsilip, melynek révén többnyire testünk tevődik át más területre. Mentális elmozdulások helyváltoztatás nélkül is bekövetkezhetnek, lévén, hogy „a távolság bennünk van, a térkép és a föld csak ráadás”. (Márai Sándor nyomán)

A mentális utazás alapeseteit a kontemplatív, az eksztatikus és a kémiai kirándulások jelentik. Az elsővel kapcsolatban megjegyzendő, hogy Nietzsche ugyan hajóra szólította a filozófusokat, de az általános mozgalmasságot (a nyughatatlanságtól a tömegturizmusig terjedően) tekintetbe véve tanácsos inkább más meggondolásokra figyelemmel lenni: „Filozofálni azt jelenti: úti előkészületeket tenni, a dolgokat rendbe rakni, a bőröndöt bepakolni és mindegyre átpakolni, egészen addig, amíg könnyűvé válik, kezelhetővé és hordozhatóvá. A filozófia az a művészet, mellyel útra készen otthon lehet maradni.” (Hannes Böhringer nyomán)

Az utóbbiakkal kapcsolatban emlékeztetni kell a szétdifferenciálódás és fragmentálódás gyorsuló folyamatára. Ennek tulajdonítható, hogy az europid populáció sokkal több időt tölt szerves ellendítők tövében, mint templomokban. Jóllehet ahol egykor ketten vagy tizenketten voltak együtt, a kenyér mellett bor is került az asztalra. Olyannyira, hogy hiánya esetén elő kellett teremteni.

(T. J. A.)

 

Vágysebesség: a táguló világegyetem mértékegysége. Azt a technomád törekvést mutatja, mely a ténylegesen – és még inkább a médiumok révén – távolodó világ utolérésére tör. A vágyottak a mindenkori technomád horizont mögött húzódnak. Mivel a vágyak tárgya – akárcsak a horizont esetében –  a megközelítésével arányosan távolodik, a vágysebesség szakadatlanul növekszik, és potenciálisan végtelen. A vágysebesség végső (jóllehet elérhetetlen) foka: beérni a világot, azaz visszaérni az elveszett világ teljességébe.

 

Vándorlási sebesség: az életen át történő vándorlás sebességének változandósága az 1800-as évektől kezdődően tűnt fel az európai kultúrkörben. A kezdetben töredékes, többnyire irodalmi környezetben megjelenő észrevételekből a 20. század végére tudományos és filozófiai reflexiók tárgyává vált. Technikai eredetű nóvuma ellenére régi tapasztalatokkal és tanításokkal – így például Seneca intelmeivel – áll összhangban („Vedd figyelembe a rohanva rohanó idő gyorsaságát. Gondold meg, mily rövid a tér, amelyen mi a legnagyobb sietséggel robogunk keresztül. Végtelen gyorsan pereg le az idő, s ez különösen akkor tűnik szemünkbe, ha hátunk mögé tekintünk vissza. Mert a jelen, miközben ráfigyelünk, megcsal bennünket: eszeveszett száguldásában oly észrevehetetlen tovatűnése.”) Okai közt az ember változandó és vándor volta csakúgy említésre kerül, mint a világtér tágulásának különféle fizikai koncepciói.

 

Walkman: a világkép hangsávjának vándorai számára kifejlesztett eszköz. Hangburája megannyi mentális elmozdulásra és a harmonia mundi meghallására ad módot. Többnyire mégis a közvetlen emberi és tárgyi környezet szürrealizálására és a módosult tudatállapot előidézésére szolgál.

 

*E lapszámunk Beszélgetések a sebességről súlypontjának vendégszerkesztője Kelemen Attila (Transindex).