Január 2004
Kiegyező Európa?

K. Lengyel Zsolt

„Keleti Svájc” és Erdély 1918/1919 ( I.)

A nagyromán állameszme magyar alternatíváinak történetéhez

 

 

1

Jászi Oszkár (1875–1957) az első világháború utolsó szakaszában Erdély nemzetiségi problémáit nyelvi határokhoz igazított autonómiák segítségével, a magyar királyság belső federalizálása nélkül javasolta megoldani. Összállami szintről kitekintve egy kelet-közép-európai konfederációban gondolkodott, amelyet a Dunai Egyesült Államok: Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Csehország és a délszláv Illyria államszövetségének távlatában rajzolt meg A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok című, 1918. tavaszán befejezett, de csak október közepén kinyomtatott művében.1 Könyvén a megjelenés időpontjáig túlhaladt a történeti idő. Ezért néhány héten belül, a kettős monarchia összeomlásának a végnapjaiban, a nemzetiségek irányában engedményesebbre módosította álláspontját. Az immár köztársasági, gróf Károlyi Mihály (1875-1955) vezette magyar kormány tagjaként hajlott arra, hogy a világháborút nemzetközi jogilag lezáró béketárgyalások végleges döntéséig Erdély román többségű területeinek közigazgatását egy kantonálisan átszervezett Magyarország határain belül átruházza a Központi Román Nemzeti Tanácsra. E november 13-án a Népszava hasábjain nyilvánosságra hozott „erdélyi provizórium-tervezetet” gróf Bethlen István (1874–1946) és Apáthy István (1863–1922), a konzervatív erdélyi politika két fő alakja is elfogadta mint utolsó elérhető maximumot egy november 11-én Jászival és Károlyival folytatott megbeszélésen.2 Ez a hármas egyeztetés egy két nappal azelőtt megérkezett, november 6-án kelt ultimátum jegyében zajlott, amelyben a román Nemzeti Tanács felszólította a budapesti kormányt, hogy engedje át a hatalmat huszonhat kelet-magyarországi és erdélyi vármegyében.3

Károlyi a román politikai igények elhárítására Jászit tárca nélküli nemzetiségügyi miniszterként Aradra küldte, hogy megnyerje az erdélyi és magyarországi román vezetést a „provizórium-tervezet”-nek. A szociológus kormánytag küldöttségéhez erdélyi magyar részről Apáthy mellett a jogtudós Somló Bódog (1873-1920) is csatlakozott. A november 13–14-én lezajlott tárgyalások magyar kudarccal végződtek.4 A román fél a kantonális megoldást átmenetileg sem fogadta el, mivel az csupán román képviseletet jelentett volna a magyar kormányban „az összes külügyi, gazdasági és pénzügyi, közélelmezési és közlekedési” vonatkozásban. A Budapesttől való függőséget fenntartotta volna az a „kormánybiztosság” is, amely a közrendet biztosítandó a magyar kormány és román Nemzeti Tanács megbízottaiból állt volna össze; a leendő „öttagú bíróságnak” hasonlóképpen a magyar kormány, a budapesti magyar Nemzeti Tanács és a román Nemzeti Tanács együttműködése folytán kellett volna közös nevezőre jutnia különböző tárgykörökben.5

Budapest az aradi kudarc után nem változtatott álláspontján. Az árnyékkormánnyá kiépült Nemzeti Tanács6 rendszeresen értesült az erdélyi magyar lakosság hangula-táról,7 egyben kapcsolatban maradt az ottani román nemzeti tanácsokkal.8 Bízott abban, hogy a rend a nemzetiségekkel egyetértésben, területi vesztességek nélkül helyreállítható. Röplapok, amelyeket magyarok, románok és németek közösen írtak alá, ideig-óráig valóban inkább átmenetet, mint összeomlást sejtettek.9 November 20-án azonban az erdélyi és magyarországi román politikusok önállósulási kiáltványt intéztek „a világ népeihez”.10 Két héttel később Károlyi Mihály válaszként nyilvánosan felszólította a nemzetiségeket Magyarország területi egységének tiszteletben tartására, és újólag közigazgatási-kulturális autonómiát kínált nekik egy demokratikus „Keleti Svájc” keretében.11 A magyar kormányfő néhány nappal később a Román Nemzeti Tanács budapesti meghatalmazottja révén értesült az elszakadást megerősítő december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatairól, amelyeket a magyar közigazgatás Erdély-részi fenntartását elrendelő november 13-i belgrádi fegyverszüneti egyezményre hivatkozva nyomban visszautasított.12 Tiltakozásával számtalan erdélyi magyar beadványban megfogalmazott kérelemnek tett eleget.13

November 25-ig Jászi nemzetiségügyi minisztériumában elkészült a leendő „Keleti Svájc” vázlata. Valószínűleg Somló Bódog dolgozta ki az aradi tárgyalásokon előterjesztett „provizórium-tervezet” alapján – emezt a nemzetiségek rovására pontosítva. A továbbra is egységesnek elképzelt Magyarország összesen tizennégy kantonja közül mindössze öt jött volna létre Erdélyben, és ezek közül csupán egy-egy román, román–szász és szász többséggel. A vázlat minden lényeges részlete a magyar nemzet és államközpont egyedül mérvadó szerepét irányozta elő: ott, ahol a kantonok főispánjait és az iskolák vezetőségét a kormányzat, a tisztviselőket a kormányzat vagy a főispánok nevezik ki, ahol a magyar nyelv döntő befolyással bír a gazdaságban, a kereskedelemben, a pénzügyekben, és ahol – ráadásul – a hadsereg számára „némi magyarosítás” lehetőségéről van szó.14

A vázlat december 2-án irattárba került.15 Néhány nappal később egy új, kelet-magyarországi hatáskörű hivatal mégis a legfeljebb decentralizált-szövetségi, de inkább a központosított-egységes Magyarország eszméjét igyekezett átültetni a gyakorlatba. Erdélyi magyar körök az őszirózsás forradalom idején egy saját vezetésű, de a budapesti központnak alárendelt kormányzati testület létrehozását szorgalmazták.16 Ezt a gondolatot végül a budapesti Magyar Nemzeti Tanács és november 1-jén Kolozsvárt megalakult Erdélyi Bizottság érlelte meg. Utóbbi szervezetet a Károlyi-párt, a Szociáldemokrata Párt és a Polgári Radikális Párt tagjai alkották.17 Apáthy István az „általános, egyenlő és titkos, nőkre is kiterjedő választójog” bevezetése és a „haza területi épsége, politikai egysége” érdekében irányította.18 Részleges végrehajtói felhatalmazással azonban csak azután bírt, hogy a kormány 1918. december 7-én kinevezte a Kelet-Magyarországi Főkor-mánybiztosság élére.19

A Főkormánybiztosság – mint ez már nevéből is kitűnik – nem erdélyi intézménynek készült, hanem olyannak, amely országos közügyek intézését erdélyi követelményekhez igazít. Nem a regionális ügykezelés tárgykörök szerinti decentralizálását, vagyis bizonyos fokú önállósítását, hanem mindenekfölött a továbbra is az államközpontból irányítandó feladatok dekoncentrálását szolgálta.20 Megbízatása részleges illetékességgel látta el a politikai, katonai, gazdasági, jogi, közigazgatási, társadalmi, kulturális, közlekedési, pénzügyi és gazdasági tanácsadás terén. Fő feladata az volt, hogy előmozdítsa azon megyék magyar lakosságának érdekképviseletét, amelyeket december 1-jén román államterületté nyilvánított a gyulafehérvári román nemzetgyűlés.21 Apáthy a polgári radikális régió- és nemzetiségpolitikát november elején Jászival és Károlyival egyeztetve bizonyos önigazgatási elemekkel készült volt megújítani, most azonban, egy létében veszélyeztetett ország kormányának mentési intézkedésekre felhatalmazott képviselőjeként, egy újabb maximum felé mozdította el. Eközben visszatért korábbi elvi álláspontjára, miszerint az etnikai-kulturális autonómiák nem védik, hanem bomlasztják az állam egységét.22 A saját államegység megőrzésének a feltétlen céljával magyarázható, hogy a Főkormánybiztosság a regionális érdeket magyar vonatkozásban is alárendelte az összállaminak. Ezt a funkcionális súlypontját tükrözi például alapító okmánya, amely a helyi magyar nemzeti tanácsot Apáthy kérésének értelmében nem „Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács”-nak, hanem a „Magyar Nemzeti Tanács Kelet-Magyarországi Bizottságá”-nak vagy „Erdélyi Bizottságá”-nak nevezte.23 A budapesti kormány a főkormánybiztosi kinevezést a budapesti francia katonai parancsnoksággal kötött megegyezéssel igazolta, amelynek értelmében a magyar katonai és polgári hatóságok Kolozsvárt maradhattak a város román megszállása esetén is. Erről a rendelkezésről tudomásuk volt a román katonai tényezőknek is, akik Kolozsvárt a belgrádi fegyverszüneti egyezmény szerint egyelőre csak stratégiai pontként szállhatták meg – amit 1918. december 24-én meg is tettek. Apáthy újév táján megállapodott a dunai francia csapatok, illetve a VII román hadosztály parancsnokával, Berthelot és Neculcea tábornokkal abban, hogy a magyar főhatalom visszavonja katonai alakulatait a Nagybánya–Ko-lozsvár–Déva vonaltól 15 kilométerre, a stratégiai övezetekben viszont, így Kolozsvárt is, közigazgatását helyén hagyja.24

A pártközi véleményazonosság az új köztársasági államforma és a területileg egységes Magyarország vonatkozásában decemberben is fennállt, jóllehet Apáthy a helyi Nemzeti Tanács és a Főkormánybiztosság szociáldemokratáival újra meg újra vitába keveredett. A főkormánybiztos 1919. január elején rá is kívánta venni Károlyit, hogy – a bolsevista veszélyt időben elhárítandó – oszlassa fel a munkástanácsokat. Ugyanakkor a baloldal érveit is felhasználta ahhoz, hogy rámutasson: a román nagybojárok birodalmához csatolt Erdélybe beköszöntene a társadalmi elnyomás.25 A Főkormánybiztosság világnézetileg jobbra is, balra is bebiztosított tevékenykedése az 1918. december 22-i kolozsvári nagygyűlés megszervezésében tetőzött, amelyen 28 megye mintegy 40 000 lakosa a területileg osztatlan magyar állam mellett tett hitet. A budapesti Nemzeti Tanács időhiányra hivatkozva nem teljesítette Apáthy ama kívánságát, hogy további városokból és megyékből is toborozzon tüntetőket.26 „A román szocialisták a magyarság mellett” – tömörítette az egyik tudósító vezércikk alcíme azon nemzeti-világnézeti szövetség látványát, amely Kolozsvár főterén két román szociáldemokrata politikus fellépésével, majd a magyar himnuszt követően elénekelt Marseillaise zenei aláfestésében látszott alakot ölteni. Apáthy az Erdélyre kiterjeszkedő idegen uralmat a magyar függetlenségi politika hagyományos modorában elsősorban nemzeti alapon azonosította, midőn csaknem négymillió magyar önrendelkezési jogát perelte nem egészen hárommillió románnal szemben: „Nem akarunk idegen uralom alatt élni, nem kellett a magasabb gazdasági és szellemi műveltséggel rendelkező Ausztria, nem kellett a Habsburg-uralom, és ma fogadjuk el egy gazdaságilag fejletlenebb, a műveltségben mögöttünk maradt állam uralmát és vele ismét egy idegen uralkodó jármát [?]”27

A kérlelhetetlenség, amellyel lándzsát tört Magyarország függetlenségéért és területi épségéért, és amellyel már az aradi tárgyalásokon kirítt a magyar küldöttségből,28 derékba törte Apáthy politikai pályafutását. A megszálló román hatalom „bolsevista agitáció” ürügyén 1919. január 17-én letartóztatta,29 idejekorán véget vetve világnézeteket áthidalni iparkodó szövetkezési kísérletezéseinek. Hiába biztosította a román hadvezetést arról, hogy kész támogatni a magyar és a román bolsevizmus elleni, általa közösnek vélt harcot.30 A Főkormány-biztosság a román katonai és polgári szervek sorozatos beavatkozásai folytán nem láthatta el feladatait a kívánt mértékben. December végén összevonta ügyosztályait, Apáthy letartóztatásának napján pedig felfüggesztette – tulajdonképpen befejezte – működését.31

 

(A tanulmány második részzét a könyvészettel együtt következő számunkban közöljük.)

 

JEGYZETEK

1. Jászi: A Monarchia jövője, 7. A mű keletkezéstörténetéhez Galántai.

2. A Jászi-féle erdélyi provizóriumtervezet. In: Szarka 62-63; Romsics 72. Jászinak azokban a napokban egy másik erdélyi magyar csoportosulás is a „kantonális szerkezet” bevezetését javasolta a „magyar nemzet önrendelkezési joga” megőrzése mellett „mindazokon a területeken, amelyeken a román testvérnemzettel együtt lakik” – anélkül hogy részletezte volna a vele járó román illetékesség mértékét: A székelyek küldöttsége Jászi ministernél [Budapest, 1918. november]. MOL K 40/1918-XVIII-308, 1

3. Haslinger 119; Szász 1711.

4. [Jászi Oszkár aradi tárgyalásainak jegyzőkönyve, 1918. november. Töredék]. MOL K 610, 80. cs. 1xc. Korabeli beszámolók és tudományos elemzések az aradi magyar-román tárgyalásokról: Az aradi magyar–román tárgyalások; Haslinger 122–135; Jászi: Visszaemlékezés; Komáromi; Raffay 98–99.

5. A Jászi-féle erdélyi provizórium-tervezet. In: Szarka 62–63.

6. Csatlakozások a Nemzeti Tanácshoz. MOL K 440, 1. cs. A/IV. Szervezetek és pártok részéről a Nemzeti Tanácsba delegált tagok névsorai. MOL K 440, 1. cs. A/III. Magyar Nemzeti Tanács tagjainak és bizottságainak névsora. MOL K 440, 1. cs. A/I.

7. Dénes István – Magyar Nemzeti Tanács. Torda, 1918. november 14. MOL K 440, 6. cs. D/V-161; Magyar Nemzeti Tanács – Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács. Budapest, 1918. november 20. MOL K 440, 6. cs. IV/D-186; [„Egy magyar honpolgár“] – Magyar Nemzeti Tanács. Dicsőszentmárton, 1918. november 16. MOL K 440, 6. cs. D/IV-133.

8. Magyar Nemzeti Tanács – Román Nemzeti Tanács. [Budapest 1918]. MOL K 440, 6. cs. D/V-1918-1597; Magyar Nemzeti Tanács – Román Nemzeti Tanács. Budapest, 1918. november 23. MOL K 440, 6. cs. D/V-226; Barkász Sándor – Magyar Nemzeti Tanács. Lugos, 1918. november 26. MOL K 440, 6. cs. D/II-655; Andreiu Bârseanu [Szeben megyei Román Nemzeti Tanács elnöke] – Magyar Nemzeti Tanács. [Szeben, 1918. november/december]. MOL K 440, 6. cs. D/IV-796.

9. Hock János – Mihályi Tivadar – Melczer Vilmos. Emberek! [Kolozsvár] 1918. november 3. JATEKK Ms. 251/4880-11; Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács/Sfátul Poporului Roman din Ardeal/Der Nationalrat: Magyar Testvérek! Fratilor Romani! Sachsen Brüder! Kolozsvár, 1918. november 3. JATEKK Ms. 251/4880-10. Vö. Haslinger 115-116.

10. Szász 1714.

11. Károlyi Mihály felhívása a magyar néphez. Budapest, 1918. december 4. In: Károlyi Mihály levelezése, 306.

12. Erdélyi János – Károlyi Mihály. Budapest, 1918. december 7; Károlyi Mihály – Erdélyi János. Budapest, 1918. december 9. In: Károlyi Mihály levelezése, 316-318. A gyulafehérvári határozatok szövege románul és magyarul: Nagy 208-211. A belgrádi fegyverszüneti egyezményről Eördögh 39-43; Ormos 59-74, 106.

13. Dénes István – Magyar Nemzeti Tanács. Torda, 1918. november 14. MOL K 440, 6. cs. D/V-161; [„Egy magyar honpolgár“] – Magyar Nemzeti Tanács. Dicsőszentmárton, 1918. november 16. MOL K 440, 6. cs. D/IV-133; Magyar Nemzeti Tanács – Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács. Budapest, 1918. november 20. MOL K 440, 6. cs. IV/D-186; Bodó Sándor/Újlaky János – Magyar Nemzeti Tanács. Marosvásárhely, 1918. november 20. MOL K 440, 6. cs. D/IV186; Vasgyári Hivatal – Budapesti Kereskedelmi Minisztérium. Vajdahunyad, 1918. december 1. MOL K 440, 6. cs. D/ V-51; Kovács Ödön – Magyar Nemzeti Tanács. Máramarossziget, 2. 1918. december 2. MOL K 440, 6. cs. D/IV-47; Somlyói V. Ignácz – Magyar Nemzeti Tanács. Bethlen, 1918. december 3. MOL K 440, 6. cs. D/IV-1918-1218; [Árvay] – Hock János. Székelyudvarhely, 1918. december 4. MOL K 440, 6. cs. D/II-1489; Bene Ferenc – [Magyar Nemzeti Tanács, 1918. december]. MOL K 440, 6. cs. D/IV-1918-1085.

14. A Jászi-féle nemzetiségi minisztérium „Keleti Svájc“-tervezetének fennmaradt vázlata. 1918. november 25. In: Szarka 57–60. Vö. „Jászi Oszkár Erdély kantonizálási terve (1918. november)“ térképvázlattal: Haselsteiner 43.

15. A Jászi-féle nemzetiségi minisztérium „Keleti Svájc“-tervezetének fennmaradt vázlata. 1918. november 25. In: Szarka 57.

16. S. Nagy: Külön erdélyi kormányszervet!

17. Apáthy István–Janovics Jenő–Vincze Sándor: Katonák, tisztek, legénység! [Kolozsvár, 1918. október 31., román és német fordításban is]. JATEKK Ms. 251/4880-8; Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács/Sfatul Poporului Român din Ardeal/Der Nationalrat: Magyar Testvérek! Fraþilor Români! Sachsen Brüder! Kolozsvár, 1918. november 3. JATEKK Ms. 251/4880-10; Apáthy István–Janovics Jenő–Vincze Sándor: A szabad magyar köztársaság minden emberéhez! [Kolozsvár, 1918. november, román és német fordításban is]. JATEKK Ms. 251/4880-12; Sulyok 235.

18. Apáthy István: Szózat Erdély fiaihoz [1918/1919 körül]. OSZKK Quart. Hung. 2455/II.

19. [Batthyány Tivadar, belügyminiszter] – Apáthy István. Budapest, 1918. december 7. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/1; Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22; Sulyok 236.

20. A decentralizáció és a dekoncentráció közötti minőségi különbségekről Gerdes 732; Verwaltung. In: Grundbegriffe der politikwissenschaftlichen Fachsprache, 323–324.

21. A Kelet-Magyarországi Főkormánybiztosság szervezeti és ügykezelési szabályai. Kolozsvár, 1918. december. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/7; Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22; Károlyi Mihály–Erdélyi Főkormánybiztosság. Budapest, 1918. december 21. In: Károlyi Mihály levelezése, 332; Sulyok 236.

22. Apáthy István–Károlyi Mihály. Kolozsvár, 1916. július 16; Apáthy István–Károlyi Mihály. Kolozsvár, 1918. október 14. In: Károlyi Mihály levelezése, 135–137, 243–246 (az utóbbi levél kéziratos fogalmazványa: OSZKK Quart. Hung. 2455/III); Apáthy; Vö. Litván 43.

23. Apáthy 153–154; A Kelet-Magyarországi Főkormánybiztosság szervezeti és ügykezelési szabályai. Kolozsvár, 1918. december. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/7, 5, 7.

24. Aide-mémoire, concernant le contrôle des clauses de l’armistice. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/18; Apáthy 170–175; Eördögh 39–43; Fogarassy 67; Ormos 106, 122–124, az Apáthy-Berthelot egyezményt tükröző térképvázlattal.

25. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22, 4. Vö. Fogarassy 67-75; Ligeti: Súly, 11–12. Politikai felfogását összefoglalja főkormánybiztosi levelezésének egyik késői darabjában: Apáthy – Károlyi Mihály. Kolozsvár, 1919. január 3. OSZKK Quart. Hung. 2355/VI/2. Ezt a gépírt levelet nem közli a Károlyi Mihály levelezése kötet, vélhetően azért, mert nem érkezett meg címzettjéhez. Szerzője az első, tartalmilag érdektelen bekezdést elhagyva beiktatta emlékezéseibe: Apáthy 173–175.

26. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22, 3; Apáthy István–Magyar Nemzeti Tanács. Kolozsvár, 1918. december 20. MOL K 440, 6. cs. D/IV1886; Magyar Nemzeti Tanács–Apáthy István. [Budapest] 1918. december. MOL K 440, 6. cs. D/IV-1886.

27. Beszédét idézi: A kolozsvári nagygyűlés. Vö. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22, 3–4.

28. Vö. G.[randpierre]: Apáthy; Jászi: Visszaemlékezés; Komáromi; Ligeti: Súly, 15–18.

29. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22, 4; Apáthy fogságával kapcsolatos levelek. [1920]. OSZKK Quart. Hung. 2455/V, VI Apáthyt a szebeni román katonai hadbíróság 1919. júliusában öt év fogházra ítélte. Fellebezésére a bukaresti Legfelső Hadbíróság felmentette. Mégis internálták, és csak 1920 januárjában helyezték szabadlábra. Azon év októberében, más források szerint augusztusában Magyarországra költözött: Fogarassy: Adalékok, 87, 23. jegyzet; Sulyok 238, 240–241.

30. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22; Aide-mémoire, concernant le contrôle des clauses de l’armistice. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/18; Apáthy István–Károlyi Mihály. Kolozsvár, 1919. január 3. OSZKK Quart. Hung. 2355/VI/2.

31. Janovics Jenő: [Jelentés 1919. február 24-i kihallgatásáról a Kolozsvár megyei prefekturán]. OSZKK Quart. Hung. 2455/I/22; Sulyok 236–237.