December 2003
Személyiség és történelem

H.F.H.

Konferencia a tudomány világnapján

Az első alkalommal megrendezett tudományos világfórumra 80 országból több mint 300 tudós, köztük több Nobel-díjas érkezett. A Magyar Tudományos Akadémia által rendezett budapesti tanácskozást a jövőben rendszeressé kívánják tenni a davosi világgazdasági fórum mintájára.

Ahhoz, hogy Európa átvegye a világgazdaságban a vezető szerepet, és fenntartható növekedési pályára álljon, a tudásbázisú gazdaság létrehozása szükséges – mondta Lámfalussy Sándor, az Európai Monetáris Intézet elnöke a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett konferencián. Lámfalussy szerint az Egyesült Államok vezető szerepe a világgazdaságban megszűnőben van.

A további amerikai gazdasági növekedés elé korlátot állít a fizetési mérleg egyre duzzadó hiánya. Az amerikai gazdaság megtorpanásával a vezető szerepet a világ másik két nagy gazdasági térsége, Japán vagy az Európai Unió (EU) veheti át. Az EU gazdasága a közgazdász várakozásai szerint gyorsulóban van. Ám a fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez szükség van a tudás alapú gazdaság kiépítésére, az innovációra fordított kiadások növelésére, a tudomány szerepének felértékelődésére.

Az OECD adatai szerint az ezredforduló táján a 25–54 éves korú népesség körében Európában a diplomások aránya 25 százalék körüli volt, míg az Egyesült Államokban meghaladta a 35 százalékot. Az arány Európában mindössze két országban, Írországban és Finnországban haladta meg a 30 százalékot. Hasonló hátrány figyelhető meg a kutatás-fejlesztésre fordított, a GDP arányában mért összegekben is az Egyesült Államok előnyére. Lámfalussy szerint a probléma nem orvosolható kizárólag azzal, hogy az egyes kormányok többet költenek innovációra és kutatásfejlesztésre. A különféle szabályozásoknak a határok átjárhatóságára, a tőke szabad áramlására, az oktatás fejlesztésére és a munkaerőpiac hatékonyságának növelésére is figyelniük kell.

A tudomány intelligens felhasználása hatékony választ ad korunk egyre növekvő és félelmetesebbé váló kihívásaira – mondta Szili Katalin a tudományos világfórum zárónapján, a tudomány világnapján rendezett ülésen a magyar parlamentben. A házelnök szerint népességének nagyságához képest előkelő arányban képviselteti magát Magyarország a nemzetközi tudományos világban. Ebből viszont nem volna szabad politikai következtetéseket levonni: „Sose keverjük össze szellemi súlyunkat politikai nagyságrendünkkel.” Szili Katalin úgy véli, hogy „világ- és európai polgárként mindannyiunk érdeke, hogy megfelelő választ adjunk a minket fenyegető globális kihívásokra”. Ez csak a tudomány közreműködésével lehetséges, amelynek a 21. században mind a gazdasági, mind a társadalmi életben meghatározó szerepe van, azonban a sokat hangoztatott tudásalapú társadalom kifejezés nem fedi a tudósok uralmát. (Magyar Nemzet, 2003. nov. 8–10.)