Október 2003
Pártok Európában

S.L.

Barátságról, hitről, zsidó és keresztény identitásról

Pár héttel halála előtt készült Balassa Péterrel ez az interjú, amely az ötvenhat évnyi életút lényegi mozzanatait öleli fel, és amely rendkívüli őszinteségével, mélységével alapvető emberi és társadalmi kérdésekre keresi a választ. Származásáról, gyermekkoráról, meghatározó lélektani motívumokról vall itt a már nagybeteg esztéta, az ELTE tanára. Radnóti Sándorral, Heller Ágnesékkel összekapcsolódó barátsága és ennek megszakadása apropóján mondja Balassa Péter: „Annyi mondható az egészről, a barátság műfajáról, hogy nekem nagyon fontos volt a barátságban megmutatni a tartást. Ebből a szabályos idegösszeomlásból úgy kerültem ki, hogy visszanyertem a hitemet, inkább így mondanám, mert én nem vagyok vallásos. Az egy mese, ami elterjedt rólam. Mindenkiről elterjednek dolgok. Nem lettem vallásos ember, hanem hívő próbálok lenni. Nem azért, mert nem elég nekem, ami van, hanem úgy gondolom, hogy nem tudom megalapozni és nem tudom elmondani sem a tudományban, sem a művészetben, sem meg magamban, de még a szerelemben sem mindazt, amit érzékelek, amit értelmezek, ami értelemmel bír a számomra, annak a feltételezése nélkül, hogy van abszolútum, amely minden továbbit megtart, ami nem abszolút.”

Az apai ágon zsidó, anyai ágon keresztény Balassa Péter e két örökség, hagyomány kulturális összeegyeztethetőségéről beszél az interjú befejező részében: „...a felvilágosodás gyereke vagyok, mint mindenki, aki az elmúlt kétszáz évben született, akkor is, ha tetszik ez neki, vagy ha nem tetszik. A felvilágosodás alapértékei: szabadság, egyenlőség, testvériség, emberi jogok, sorolhatnám. Ez adottság, és ha azt nézzük, hogy szabadságra vagyunk ítéltetve, az is adottság, én ebből nem lépek ki. Amikor azt mondom, hogy zsidó és keresztény, akkor nem lépek vissza a felvilágosodás mögé. Nem két archaikus paradigmáról beszélek, hanem arról, hogy a felvilágosodás maga ezekből származik. Mind a kettőből. És ahogyan Nietzsche mondja: a zsidó és a keresztény kultúra vagy Európa nem más, mint Athén és Jeruzsálem világtörténelmi kompromisszuma. Amikor Pál elment Jeruzsálembe, és ott az agórán prédikált...” Balassa elmondja az őt kérdező Czike Bernadettnek, hogy a két ág nem veszekedik; „a görög ágon az öröm szála dominál – mondjuk így, hogy a dionüszoszi, mert a görögség nemcsak az öröm, hanem az érzékiség és bizonyos értelemben az időtlen látvány is –, amelyből mindenekelőtt a szabad polgár egyenlősége, jogai, szabadsága származik. A kereszténységből pedig egy nagyon fontos dolog következik, amit a görögség nem ismert, hogy isten előtt mindannyian egyenlők vagyunk.” Ez mégis harcot is jelent. „Ez a harc pedig abban áll, hogy a görögség számára az idő bizonyos értelemben közömbös, időtlenül mellérendeltek a jelenségek, a kereszténység és a zsidóság felől nézve viszont minden jelenség elsősorban történet, narratíva, időmúlás, dráma. Tehát nekem nagyon fontos, hogy a dolgok drámaként, időmúlásként jelenjenek meg. Azokon túl, amiket elmondtam a szabadságról és az egyenlőségről – a történetiség, hogy az emberi lét számára az emberi lét narratív, vagyis elbeszélő, elbeszélhető –, az következik, hogy meg kellett jelennie egy szabadítónak, egy olyan szabadítónak, akit Krisztusnak vagy Jézusnak nevezünk. Meg kellett jelennie a történeti istennek, és a történeti isten és az emberi bizonyos értelemben egybeesik. A bennem lévő isteniről Krisztus révén értesülők, tehát azért tudok történésben lenni és valami tudást szerezni vagy valamilyen szabadságot gyakorolni, mert döntésképessé váltam. Tehát ebben nincs kivétel, ebben sincs kivétel. A zsidóság ugyanúgy beszél a szeretetről mint legfőbb parancsról, akár a kereszténység, csak más nyelven.”A beszélgetés azzal zárul, hogy ezek a szálak összeérnek, ugyanakkor mintha szétszálazhatók volnának és, ha nagyon akarják, összeveszíthetők. „S hát a világtörténelem abból áll, hogy nagyon akarják.”

Mindez Balassa Péter (1947–2003) utolsó üzeneteként olvasható. (Élet és Irodalom, 2003. 29. sz.)