Szeptember 2003
Csángó reneszánsz?

Lakatos Artur

Új sakálok

A könyv címe sokatmondó. Az alcímből – Ramzi Yousef, Oszama bin Laden és a terrorizmus jövője – már a kezdet kezdetén kiderül, kik azok a bizonyos „sakálok”. A címbeli metafora rendkívül szuggesztív, és kifejezi a szerző hozzáállását mindazokhoz, akik a terror eszközeit felhasználva veszélyt jelentenek a nyugati világ számára.

A szerző, Simon Reeve a londoni Sunday Times egykori tudósítója, a terrorizmus, korrupció és szervezett bűnözés témaköreiben jártas, több idevágó cikke jelent meg a Time és az Esquire magazinokban. Első sikerkönyve a One Day in September: The Story of the 1972 Olympics Massacre, melynek alapján díjnyertes dokumentumfilm is készült.

Utóbb megjelent könyve, az Új sakálok igazi bestseller, mely 1999-ben íródott, és a WTC elleni 1993-as bombamerénylet kapcsán ismerteti a támadás kitervelője és fő végrehajtója, Ramzi Yousef, valamint Oszama bin Laden, az Al Kaida vezetőjének életrajzát. Valószínű, hogy a szerző eredetileg elsősorban a WTC elleni támadásra és Yousef figurájára koncentrált, bin Laden csak egy későbbi téma kapcsán kerül a képbe, hiszen ő az igazi érdeklődést a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek elleni merényletekkel keltette fel maga iránt. A könyv igazi, átütő sikere 2002-ben, ama bizonyos szeptember 11-e következtében jelentkezik, és hogy az aktualitás is meglegyen, a szerző új, kiegészítő fejezetet, az Epilógust csatolja hozzá, mely kimondottan a szeptember 11-i események kapcsán tárgyalja a terrorizmusban rejlő veszélyeket. (Az eredetileg utolsó fejezet, a Terror jövője az epilógusban megfogalmazottakhoz hasonló következtetéseket von le.) A kötet egyidejűleg tekinthető újságírói riportnak, a nagyközönségnek szánt, lefekvés előtti olvasmánynak, ugyanakkor azonban történészek számára is kiváló forrásmunka.

A szerző aprólékos részletességgel ábrázolja az eseményeket, a könyv drámaiságát pedig fokozza, az olvasó érdeklődését ébren tartja a sok beillesztett párbeszéd.

Simon Reeve mindvégig igyekszik belelátni – betekinteni – a terroristák gondolataiba, rátapintani személyiségük mozgatórugóira, magatartásuk kiváltó okaira, és teszi mindezt a nyugati ember szemszögéből.

Jól dokumentált munka, ahogyan azt Ahmed Rasid, a CNN-nek a muszlim világot legjobban ismerő analistája írja róla: „Reeve-nek eddig még nem tapasztalt hozzáférhetőségi lehetőségei voltak mind az arab, mind az amerikai hírszerzés forrásaihoz.” A könyv bibliográfiája jó, sok színvonalas angolszász (a dolog szépségét kicsit rontja, hogy csakis angolszász) könyvet idéz, melyek legtöbbje híres egyetemi kiadók vagy éppenséggel az amerikai titkosszolgálatok kiadványai, egyik sem régibb 1992-esnél. Hogy az Al Kaida problémájára minél sikeresebben rávilágítson, odavágó kérdésekben betekintést nyújt Palesztina, a Hezbollah vagy akár a letűnt (?) európai terrorizmus problémáiba. A bibliográfia viszont csak orientatív, inkább az átlagosnál jobban informált, illetve érdeklődő olvasó számára összeállított, maga a mű a szerző saját kutatási, személyesen készített interjúk során összegyűjtött anyagra támaszkodik. Reeve interjúkat készített az 1993-as bombatámadás nyomozóival és az amerikai biztonsági szolgálatok reprezentatív tagjaival, valamint a „baráti országok” titkosszolgálatainak-rendőrségeinek munkatársaival, így megszólaltat brit, német, holland, pakisztáni vagy fülöp-szigeteki forrásokat is. Interjúalanyai közt szerepelnek diplomaták és maga Pakisztán egykori miniszter asszonya, Bhenazir Bhutto is. A bin Laden élettörténete körül végzett kutatások során megszólal egy, a bin Laden családhoz közel álló, magát megnevezni nem kívánó üzletember, valamint több arab újságíró és más közéleti személyiség. Nem közöl bin Ladennel vagy Youseffel személyesen készített interjút, idéz viszont a nyugati vagy az arab világ népszerűbb vagy színvonalasabb újságjainak-folyóiratainak hasábjain megjelenő cikkekből (az idézetek fő forrásai a Washington Post, International Herald Tribune, Reader’s Digest, ritkábban nem angol nyelvű kiadványok, mint a Corriera della Sera vagy arab sajtótermékek, mint az Al Watan al Arabi, Al Sharq al Awsat stb.).

A könyv két jól elkülöníthető részre osztható, az első részben – mely terjedelemben a kötet mintegy háromötödét öleli fel – Ramzi Yousef a központi figura, a hozzá fűződő információk jóval nagyobb teret kapnak, mint amit a szerző magának a félelmetes terroristavezérnek szentel. Reeve nyomon követi Yousef élettörténetét, aprólékos részletességgel írja le a WTC elleni merényletet és az azt követő hajszát, el egészen a terrorista elfogásának pillanatáig. A bin Ladenről szóló rész szintén jól dokumentált. Az arányoknak – ha cinikusak akarunk lenni – nagyon prózai, propagandisztikus szempontból egyszerű a magyarázatuk: a merész, intelligens, kegyetlen Yousef sorsa, aki hosszú hajsza eredményeképpen került kézre, és jelen pillanatban a világ legbiztonságosabbnak tartott börtönében tölti büntetését, sokkal jobban érdekli az amerikai átlagpolgárt, mint az amerikai rakétatámadást megúszó bin Ladené, aki a könyv megírásának pillanatában a fejére kitűzött, hatalmas összegű vérdíj ellenére is elérhetetlen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szerző bin Laden szerepét alábecsülné, hiszen ő a „főnök”, Ramzi Yousef csak egy végrehajtó a sok közül, nem véletlen, hogy az első fejezet a sokatmondó Szürke eminenciás címet viseli.

A szerző által alkotott kép, habár nem apokaliptikus, igen sötét, és rámutat a civilizált világ sebezhetőségére, a terrorizmusnak a maga könyörtelenségében és az új technológiákban rejlő óriási lehetőségeire, illetve arra, mekkora veszélyt jelent a világ jelentős részére. A harc – Reeve szerint – elkerülhetetlen, mivel „az olyan emberek, mint Yousef és bin Laden nem érdekeltek a megbékélésben”.

Az elkövetkező években, figyelmeztetnek a szakértők, a terroristák nem állnak meg egy-egy épület felrobbantásánál, hanem egy egész várost vagy éppenséggel egy egész nemzetet fognak terrorizálni, tömegpusztító fegyvereket vetve be a harcba.

A kötet írójának szándéka nyilvánvaló: úgy tűnik, az amerikai közvéleményt formáló média tanult a vietnami háborúból, és meg sem próbál egy, az Egyesült Államokkal szembeni kihívás esetén pártatlanként fellépni. Meg sem próbálja megbontani a mindenkori amerikai külpolitika ellenségeiről alkotott képet vagy legalábbis árnyalni azt. Hiszen a New York Timest vagy a bestsellereket legnagyobb mértékben a világot fehér-feketében látó átlagemberek olvassák, akiknek csak felesleges megterhelés lenne az ellenség tettei mögött racionalizmust vagy motivációkat keresni (találni). Számukra Oszama bin Laden vagy bárki más, az Államokat hasonló módon veszélyeztető egyénnek meg kell maradnia annak, aminek tettei következtében ténylegesen látszik: ördögi, ravasz, veszélyes gazembernek.