Május 2003
Kávéházak - Kocsmák

Gergely Tamás

Café Perforál

Brassó–Stockholm a Geocitiesen. Számomra az egész azzal kezdődött, hogy felhívott telefonon Jani István. Brassóban járván megtudta, hogy Stockholmban él a Brassói Lapok egyik szerkesztője, aki nem más, mint Gergely Tamás.  Ez így nem volt igaz, dehogyis voltam én a BL-nek szerkesztője, viszont hébe-hóba, sőt néha egészen rendszeresen „tudósítottam” őket, köszönetképpen kerültem fel a kolofonra.

Szóval az első, ismerkedő beszélgetésünk után kapcsoltam, hogy ha már két brassói származású stockholmi ilyen szépen egymásra talált, miért ne indíthatnának egy „hon”oldalt Brassó–Stockholm névvel. Főként ha az egyik stockholmi brassói újságíró, a másik meg a világhírű Karolinska Intézet IT-rendszerének a gazdája... Akkor a Brassói Lapoknak még nem volt webváltozata, és más brassói honoldal sem mutatkozott a „webprérin”. Komolyan indítottunk, az Aktuális rovattal, melynek fő éltetője Tóásó Áron Zoltán volt, a Romániai Magyar Szó tudósítója. Valamint a Pantheonnal, amit lelkesen kezdtünk, be sose fejeztünk, a brassói hírességek sírhelyeinek térképénél elakadtunk, jelentkezzék, kérem,  aki segíteni tud. Cím: www.geocities.com/istjan/brasso.html

 

Café Kék Cenk. Nem irodalmi kávézónak indult tehát a Brassó–Stockholm, még meg is fogadtuk, hogy szépirodalmat nem közlünk. De aztán – kelet-európai betegség? – mégis bejöttek a versek és prózai szövegek, sőt egy idő után már szinte kizárólag azok jöttek, a hírek – tekintve, hogy a web-BL megjelenése után nem volt értelme Stockholmból a hírszállítót megjátszani –, a hírek elapadtak. Megjelent viszont a Kék Cenk, az irodalmi magazin, majd ennek „kávéháza”, a Café Kék Cenk. A Cenk, ugye, a Brassó fölé emelkedő hegy, kék akkor, amikor a szemlélő gondterhelt, a Café pedig ugye azt akarta jelezni, hogy ide aztán be lehet ülni, szemlélődni, olvasni, esetleg hozzászólni, saját anyagot prezentálni.

No de: brassói szerző kevés van, egyesek szerint nincs is már, sőt, mintha még aki lenne, az is letagadja, úgyhogy beülni lehetett, lehet ma is, be is ülnek, bár a világsiker elmarad. Kávéházi hangulata egy fotótárlatnak volt a Café Stockholm–Torontóval közösen. Meg a két Mit ír?-ankétnak, melyben brassói szerzőket faggattunk, a szöveg egy részét a Brassói Lapok is közölte, ettől lett nagyobb olvasóközönsége.

 

Café Stockholm–Torontó. A BL-nél is nagyobb közönséget a földrajzi korlátok megszüntetésével lehetett létrehozni. Horváth Sz. Istvánnal (a Caféban: Moshu webmester) egykor egy csoportba tartoztam, kolozsvári diákként ugyanannak a Stúdió 51-nek lettem a tagja, amelyiknek ő alapítója volt. Internetvándorokként egymásra találtunk a világhálón – kiderült, nagyjából ugyanazt akarjuk, így született meg a Café Stockholm–Torontó. 

Ennek Stockholm részében – mert azért a függetlenségünkre vigyázunk – két rovatot teremtettem, a TÍFUSZ-t meg a Draculát, mindkettő jelzi, hogy az a világ, amellyel a Café Stockholm foglalkozik, beteg: ahogy a tífusz az emberi testet rágja, a diktátorkór vagy valami hasonló a lelkeket. Kávéház szempontból a TÍFUSZ az érdekesebb: általában három fésületlen kérdést teszek fel, magam meg mások tapasztalatából ugyanis rájöttem arra, hogy az internetszörfölés a rövid műfajt részesíti előnyben. Ugyanakkor mozgékonyabb más szempontból is: a kérdezett akár egy ültében is megválaszolhatja a kérdéseket; könnyebb nekem három kérdést feltenni, mint tizenhármat; látszólag jelentéktelen témákat is lehet szerepeltetni, nem is beszélve arról, hogy egy három kérdés–három válasz szöveget még e-posta formájában is terjeszteni lehet – egyáltalán nem mellékes szempont! Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy többnyire csak a nyugati magyaroknak áll módjában benézni az oldalra, a „keletiek” inkább csak e-míleznek. Márpedig mi nem kizárni akartunk, hanem éppen ellenkezőleg: új közösséget teremteni.

Ebből a „gárdából” kerültek ki Patkány meg Görényke című mesefloppym internetbemutatójának résztvevői, akik a bemutató-chaten immár egymással ismerkedhettek.

Rokon akció volt két  projekt a „közös” Galériában: Márkos Andrásnak 24 óra című performanszát „közvetítettük egyenesben” – Márkos óránként egy festményt festett Csíkszeredában, ahogy egy elkészült, szkennelték  Moshunak, a Café Stockholm–Torontó webmesterének Torontóba. Együttműködés (-légzés) volt ez a csíkszeredai közösséggel, és aki akarta, bárhonnan a világból követhette peldául egy kávé mellett, mi történik a csíkszeredai galériában.

Egy évvel ezelőtt pedig farsangi „bökvers-fesztivált” rendeztünk, aminek a lényege megint csak a kávéházba való beülés volt: költők Gyergyószentmiklósról, Budapestről, Ungvárról versikéket írtak be a bökversfájlba, a szöveget azonnal lehetett olvasni, kommentálni – akár a Café fórumrovatában is...

 

Szóbogáncsok. Hogy mik azok, most nem magyarázom, a lényeg az, hogy szavak, esetleg sorok, maximum „három-sorok”, amik más szavakhoz, szövegekhez tapadnak. Internetezés közben jött meg hozzájuk a kedvem, a fürge net lehetővé tette, hogy e-postán vagy most már webfájlokban gyorsan reagáljak arra, amit máshol olvastam, napi eseményekre stb. Úgyhogy amikor a Brassó–Stockholm honoldalon Jani István lehetővé tette számomra, hogy a nevemről kattintva a Bécsben éppen megjelent, Gyalai Istvánnal közös kis könyvem, a Fragmentárium az interneten látható legyen, egyenesen két fájlt kértem, a másodikat a Szóbogáncsok számára – aki kíváncsi rájuk, ott ma is megtalálja őket.

Magamnak terveztem, de hamar kiderült, hogy mások is érzik magukban a szobogáncsoló kedvet, hamar csapatnyi ismerős és sokszor ismeretlen küldözgette szóbogáncsait, amit én – amennyiben megütötték a szintet – „kitettem”. A rovat linkelve volt hosszú ideig a Transindex névre hallgató kolozsvári internetportálon, jelenleg, Onagy Zoltánnak köszönhetően, hozzáférhető a Teraszon – amikor új közönség elé kerül, mindig felélénkül. Jó érzés, amikor ismeretlentől szóbogáncs érkezik, hozzám szólnak, nem lógok magányosan a neten a számítógép előtt, hanem kávéházban érzem magam.

 

Perforál. Minden korábbi munkatársam „megszólítottam” a Café Stockholmban indított Perforál 2003-ban. A „brassóiakat”, a különböző címeken futott, egy év óta az internetERDÉLY-ben megjelenő  Internetcsinálók sorozat interjúalanyait, a Dracula és a TÍFUSZ szereplőit. Meg a szóbogáncsolókat.  Nem mindenki ült be közülük a Café Perforálba, viszont a második sorozat végén a „Kedves Esterházy” perforál kérdését már a Café negyvenöt látogatójának küldtem el.

Nem minden kérdést mindenkinek, és volt, aki időnkén „passzolt”, viszont a lényeg tucatnyi válasz közlése volt, az már nevezhető jó perforálnak. A kérdések igen változatosak, nyugtalanítóak, „perforálnak”, még ha néha a humoros vetületük került is előtérbe. A legnépszerűbb a Szeretnék, ha klónoznák? bizonyult, a legsikerültebb talán a Medgyessy Péternek fogalmazott Nyílt levél.

A megkérdezettek írók, újságírók, művészek, internetcsinálók, akik a világ különböző pontjain élnek, Bukaresttől Torontóig, Kézdiszentlélektől New Orleansig, hogy Stockholmot, Berlint, Budapestet, újabban Bilbaót ki ne felejtsem. A Cafénak Hírlevele és csöndes alapközönsége van, amelynek tagjai kávézás közben hallgatnak másokat, de már az is megéri  a fáradozást, hogy ez a negyvenöt aktív perforáló egymást olvassa, egymás iránt érdeklődik, egy kérdés (egy kávé) erejéig egy helyre tartoznak.

 

Webkávéház. Méliusz József bukaresti magányában, illetve az ellen találta ki az egyszemélyes kávéházat. Szó, ami szó, mesterséges élet volt az, magyar értelmiséginek lenni a román fővárosban, bizonyítja az is, hogy elhúzott onnan a változások után, aki csak tehette.

Stockholmban, Torontóban, Berlinben, Párizsban is lehet élni magyarként, bár az sem a legtermészetesebb dolog a világon. Nem kell naponta honvágya legyen az embernek ahhoz, hogy főként a magyar valóságról információt a svéd, kanadai, német, francia lapok mellett magyarul akarjon olvasni. Az internetet pedig mintha csak azért találták volna ki, hogy a diaszpórában élők egymásra leljenek – például a webkávéházak révén. Ferenc Józsefnek idevonatkozó mondata: „Jól megy maguknak. Kávéházba járhatnak!” – ránk ezért csak félig érvényes, számunkra a webkávéház az együtt kávézásnak másik, tulajdonképpen perforáló összetevője révén a valahová tartozás képzetét, virtuális valóságát teremti meg.