Sarnyai Csaba Máté

Határozott kiállás egy történelmi pillanatban

A Csanádi Püspöki Szentszék fellépése az uralkodói manifesztummal és a császárhű temesvári katonai parancsnoksággal szemben 1848 októberében
 
A jelen konferencia alkalmából szeretnénk részletesebb képet adni arról, hogy a csanádi egyházmegye püspöki szentszéke hogyan fogadta az 1848-as események egyik politikai fordulópontjának tekintett október 3-i királyi pátenst. Észrevételeinket a mai temesvári római katolikus püspökség idevonatkozó levéltári anyagai alapján tesszük. A mostani előadásban bizonyos pontosításokat kívánunk tenni a történések menete kapcsán. Majd igyekszünk bemutatni azt a folyamatot, illetve azokat az érveket, amelyekkel a nevezett szentszék elutasítja az ominózus irat kihirdetését és tartalmát. Az egyházi hatóság állásfoglalása különösen érdekes azért is, mert az adott pillanatban a magyar és az osztrák erők egyik ütközőpontján, egyre növekvő kétoldalú katonai és politikai nyomás közepette született. Temesváron ugyanis Georg Rukavina altábornagy, a vár parancsnoka, október 10-én kihirdette az említett manifesztumot. Ugyanakkor a vár katonasága megtagadta az engedelmességet a magyar kormánynak.1 Ezzel egy időben a csanádi egyházmegye területéhez tartozó Torontál megyében a szerb felkelőkkel szemben már folytak a harcok.
A bánsági főhadparancsnokság nevében Rukavina október 11-én küldte át a királyi nyílt parancsot a Temesváron székelő csanádi szentszéknek, ahol azt az 1848. október 12-i szentszéki ülésen2 olvasták fel. A jelzett pátens értelmében V. Ferdinánd berekesztette a népképviseleti országgyűlést, annak minden intézkedését érvénytelenítette, Josip Jellacicot teljhatalmú királyi biztossá nevezte ki, a polgári hatóságok működését felfüggesztette, és az egész országot hadi törvények alá rendelte. A magyar országgyűlés október 7-i ülésén utasította vissza a nyílt parancsot,3 ezzel egyértelművé vált, hogy az uralkodóval a megelőző alkotmányos-parlamentáris viszony a korábbi módon nem tartható fenn.
Az uralkodói akaratot követve báró Rukavina Temesváron  ostromállapotot rendelt el. A királyi parancshoz mellékelt kísérőlevélben a főparancsnok felszólította a csanádi püspöki szentszéket, hogy a templomokban tegyék közhírré az uralkodói rendeletet. Ugyanakkor a híveket figyelmeztessék arra, hogy a rendelet által az áprilisi törvényekben garantált szabadságjogok a legkisebb mértékben sem csorbulnak. A kísérőlevél szerint ez a leirat tartalmából nyilvánvaló lenne. A királyi parancsnak való engedelmességet  megtagadó vármegyei hatóságok azonban "forradalmi törekvéseik" igazolására lázító célzattal a nép körében azt terjesztik, misyerint az a pátens célja, hogy őket "a már kivívott szabadságoktól (úgymint robot-, tized mentesség )" ismét megfossza.
Nézzük meg, hogy az elutasító gesztus alátámasztására a szentszéki ülés válaszul született határozata milyen érveket sorakoztat fel. Első argumentumként azt vetik fel, hogy az utolsó rendi országgyűlésen az uralkodó által is szentesített áprilisi törvényeknek a független minisztériumról szóló III. cikkelye értelmében4 csak a Pest-Budán székelő felelős magyar minisztérium illetékesének útján és ellenjegyzésével érkező rendeleteket tekintik magukra nézve kötelezőnek. A tárgyalt pátens pedig "ezen törvényszabta út mellőzésével" érkezett. Ráadásul a leiratot átküldő bánsági főparancsnokságnak "az ország hatóságai irányában rendelkezési jogot a törvény nem tulajdonít". Mindezeken túl az uralkodói parancsot a templomokban azért sem kívánták kihirdetni, mert a törvényes vármegyei hatóságról - amelynek intézkedéseit bírálni egyébként sem e testület kompetenciája - feltételezik, hogy "intézkedéseiben a törvény ösvényéről el nem tér". Nem állhat tehát a vármegyei illetékeseknek szándékában az, hogy a szükséges állampolgári engedelmesség "népkeblébőli kiirtására" törekedjenek. Annál is kevésbé, mivel az ilyetén fellépés a rendet és közbiztonságot egyaránt fenyegetné. Ez pedig minden forradalmak legveszélyesebbikére, a törvényességi, állami és társadalmi stabilitást egyaránt megdöntő "fejetlenségre vezetne".
A fenti határozat megszületésével egy napon érkezett Temes megye közigazgatási bizottmányának levele5 Fábry Ignác6- ekkorra már leköszönt - püspöki helynöknek címezve. Ebben a feladó arra szólítja fel a püspököt és rajta keresztül az egyházmegye elöljáróit, illetve papjait, hogy a szóban forgó királyi nyílt parancsot ne hirdessék ki. A megkeresés ezt először tömören így indokolja: "nem szükség, úgy hisszük, méltóságodat bővebben értesíteni ezen állítólagos leirat törvénytelensége felett". Majd az okok bővebb kifejtése során mintha csak újrafogalmazná és kissé részletezné a korábban idézett szentszéki állásfoglalás első argumentumát. Ugyanis elöljáróban formai kifogásokat sorol fel. Elsőként említi, hogy tudomása szerint a leirat a bécsi német nyelvű Wiener Zeitung hasábjain kívül sehol - például a magyar kormány Hivatalos Közlönyében - sem jelent meg. Azt sem a  magyar országgyűléssel, sem a  törvényhatóságokkal hivatalos úton nem közölték. A pátens ellenjegyzője a teljhatalmú megbízott Jellai horvát bán, nem pedig - a törvények értelmében erre egyedül jogosult személy - Magyarország miniszterelnöke. Végül pedig az inkriminált irat a népképviseleti országgyűlés által "úgyszólván megjelenése előtt törvénytelennek nyilváníttatott, egész mivoltában érvénytelen". A tartalmi kérdésekre térve kijelenti, hogy még az uralkodónak sem áll jogában az ország törvényes rendjét "egy tollvonással" eltörölni, a hazát "egy pártütő hatalmába zsákmányul vetni" és ezzel a "Nemzetet az élő Nemzetek sorából kiirtani".
A levél következő részében erőteljes hangnemben figyelmezteti a címzettet, hogy milyen következményekkel járna, ha mégis kihirdetnék a pátenst. Röviden fogalmazva, anarchia támadna. Ezenfelül már maga a kihirdetés ténye is az alkotmányos rend és a törvényes hatóságok elleni lázítás volna, mivel ha a népet e törvénytelen rendelet betartására intik, ez egyenértékű azzal, hogy az alkotmány iránti hűség megszegésére szólítják fel, amit "alkotmányos polgárnak és hazafinak kívánni nem szabad, előmozdítani bűn".
Mindezeket figyelembe véve és "az egész papi rend hazafiságára számolva" Temes megye egész népe nevében az említett bizottmány felszólítja a csanádi egyházmegye hivatalos képviselőit, hogy a katonai parancsnokság által átküldött leiratot a templomi szószékekről semmilyen körülmények között se hirdessék ki. A levél írói szerint a klerikusok ezt annál is inkább megtehetik, hiszen a hadi kormányzat az egyház felett nem gyakorolhat semmilyen hatalmat. A levél záró bekezdésében, a fenti érvek egyenes következményeként, arra szólítja fel a vármegyei közgyűlés a csanádi egyházmegye papjait, hogy a hadparancsnoki utasítás ellenkezőjét tegyék. Azaz a híveket a mostani veszélyes helyzetben "az alkotmányosságnak vetett ármányok jólét és szabadság ölő működéseiről" világosítsák fel.
A levél október 12-én érkezett meg, és a szentszék másnap válaszolt is rá.7 Ebben azt írta, hogy "méltányolván hazafiúi kötelességünket, és mélyen érezvén azon tiszteletet, mellyel minden honpolgár a közösség és alkotmány iránt viseltetni köteles" hivatkozott uralkodói utasítás kihirdetéséről még az előtt döntöttek, "mielőtt a tisztelt megyei közgyűlésnek folyó hó 11-én kelt becses sorait vettük volna". Majd a döntés indokaként szinte szó szerint felsorolja - az általunk az előzőekben tárgyalt - egy nappal korábbi állásfoglalás érveit. Végül a megyei közgyűlés felhívására reagálva a szentszék kijelenti: eddig is, ezután is "szent kötelességének" tartja, hogy az egyházmegye területén élő híveket az illetékes lelkészek "szorongatott drága hazánk veszélyére" figyelmeztessék,  és ebből fakadó személyes kötelességeik teljesítésére buzdítsák.
A temesvári főparancsnoksággal a testület nem sietett tudatni elutasító véleményét. Erre mutat, hogy Rukavina altábornagy október 28-án újabb levéllel fordult a csanádi szentszékhez.8 Ebben úgy fogalmazott, hogy a helybeli haditanácsnak elkerülhetetlenül szükséges pontosan tudni a csanádi szentszék világos politikai véleményét a következőkről: 1. törvénytelennek tartja -e a jelenlegi pesti kormányt, 2. elfogadja-e  minden részletében az október 3-i királyi leiratot, 3. feltétel nélkül aláveti-e magát a temesvári várparancsnokság  által meghirdetett hadiállapotnak és az itt alakult királyi haditanácsnak?
Az ultimátum jellegű felhívás arra is felszólítja a címzettet, hogy válaszát e sorok kézhezvételétől számított három órán belül küldje meg. Végül a levél írója nyíltan fenyegető hangot üt meg. Szerinte az említett kérdésekre való határozott és azonnali választ a katonai parancsnokság azért is megkívánhatja, mivel egyedül a megyés püspök kompetenciájába tartozik, hogy az elvárásokhoz nem alkalmazkodó püspöki szentszéket föloszlassa és más "az ő kívánatai előtt inkább meghajló személyzettel" váltsa fel.
A szentszék az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint úgy foglal állást, hogy az október 12-i határozata értelmében fogalmazza meg válaszát. A temesvári püspökség archívumában megtalálható e levél október 31-ére keltezett fogalmazványa.9
A testület a meglehetősen erőteljes hangú várparancsnoki felszólításra reagálva először is kijelenti, hogy rendíthetetlenül ragaszkodik "azon viszonyhoz: melyet egy önálló tulajdon körű s alá nem rendelt hatóság, a tisztelt kérdő hatóság irányában semmiképp sem téveszthet el".
A Batthyány-kormány törvényességének megkérdőjelezésére vonatkozó kérdés kapcsán több ponton a korábbi állásfoglalások érvelését láthatjuk viszont. E szentszék Budapesten más kormányról az előző  országgyűlés óta nem tud, csak arról, amelyet az 1848. évi III. törvény értelmében állítottak fel, és az uralkodó "kegyelmesen megerősített". Mivel ez a törvény most is érvényben van, ezért minden más kormány, amiatt is törvénytelen, mert "Ő Cs. felsége legmagasabb  sérthetetlen jogaival ellenkező". Ha pedig ez a kormány létezne, azt az országra veszélyesnek tekinti, rosszallja, azzal semmilyen kapcsolatban nem áll, nem is lehet, és utasításait a jövőben sem teljesítené.
Az október 3-i pátens elfogadása ügyében a testület egyhangúlag úgy nyilatkozik, hogy V. Ferdinándnak mint koronás és alkotmányos királynak múlhatatlan, örök hűséggel tartozik. A király uralkodói jogainak, méltóságának, hatalmának védelmére "életünket, vérünket elszánt készséggel ajánljuk". Parancsainak "az alkotmány általa szentesített törvényeinek értelmében" mindenkor, "holtig" engedelmeskednek. Éppen ezen okok miatt az említett királyi leirat elfogadása akadályokba ütközik. Először is az irat nem a szentszékhez, hanem az országgyűléshez van intézve, továbbá nem a szokásos úton érkezett: tudniillik nem úgy, ahogyan őfelsége parancsainak "kötelező ereje nekünk mint közhatóságnak hivatalosan kijelentetni szokott". Más szóval úgy tekintik, hogy a leiratot törvényesen mindeddig nem kapták meg.
Tartalmát tekintve a szentszék értékelése szerint a dokumentum semmi olyat nem említ, ami az egyházi hatóság teendőire vonatkozik, vagy annak működését szabályozza. A testületnek pedig nincs arra joga, hogy a leirat "törvény, alkotmányszerűségét megvizsgálja és hatóságilag kinyilatkoztassa", ez számára kötelezővé sem tehető. Emiatt a kérdéses ponttal kapcsolatos állásfoglalását határozatba sem foglalhatja. Kijelentése alátámasztására a szentszékek hatósági jogkörét rendező sarkalatos törvényt, Zsigmond király III. dekrétumának 12. cikkelyét idézi. Ennek értelmében az egyházi személyek a világiak egymás közti pereiben nem ítélkezhetnek, mert azok a világi bíróságokra tartoznak.10 Hozzáteszik, hogy a királyi leiratról minden szentszéki ülnöknek mint honpolgárnak megvan a maga egyéni véleménye. Ezt azonban a Császári és Királyi  Haditanács úgysem kívánja, nem is kívánhatja tudni, és szentszéki határozatként, "hol a többség határoz", nem is lehetne kinyilvánítani.
A meghirdetett hadiállapotnak, illetve a temesvári haditanácsnak való feltétlen engedelmesség kérdésében nagyon határozottan nyilatkozik a szentszék. Visszautalva a levél kezdetén leírtakra felhívja a figyelmet arra, hogy a haditanács és az egyházi hatóság cselekvési köre egészen más, így a nevezett haditanács  a testület saját "hatóságabeli rendelkezéseibe semmiképp sem avatkozhatik". A szentszék munkájával mindenkor a köz javának előmozdítására törekszik. Nem kíván azonban "vak eszköz gyanánt használtatni és hitünknek, szentegyházunknak, lelkiismeretünknek érdekeit avatatlan kezekre bízni". A megkeresésben követelt "feltétlen alávetés" viszonya a hadi parancsnokság és a megyés püspökség között eddig sem létezett, és sohasem létezhet.
Végül pedig a szentszék megszüntetésére, illetve "a püspök által kipótoltatható újabb szerkezetére" vonatkozó parancsnoki fenyegetést elszomorítónak és törvényellenesnek titulálja a levél. Erre a lépésre azért sincs szükség, mert maga a testület döntött úgy, hogy miután "szabadon törvényes korlátai közt itt nem működhetik", önként megszűnik, és az egyházmegyének olyan részébe menekül, ahol továbbra is megőrizheti önállóságát.
A záró bekezdésben a válaszadásra adott háromórás ultimátum kapcsán a szentszék kijelenti, hogy szabadságában áll üléseit a megszokott napokon tartani, hozzáteszi továbbá, hogy ugyanezen okból "a hivatalos felszólításainkat órákhoz bárki által köttetni nem engedhetjük".
A témát érintő egyik gyakran használt feldolgozás szerint báró Rukavina temesvári várparancsnok "amint értesült e diplomáról, azonnal felszólította a csanádi szentszéket, hogy magát annak alávesse".11 Ennek alátámasztására közvetlenül e mondat után idézi az általunk korábban már hivatkozott október 28-i szentszéki ülés jegyzőkönyvi kivonatának másolatát.12 Egy másik irodalomban az olvasható, hogy Rukavina október 25-én küldte át a császári parancs egy nyomtatott példányát az egyházmegye kormányzatának. A püspöki szentszék pedig az október 27-i ülésén foglalkozott az üggyel.13
A korábban ismertetett dokumentumok alapján elmondható, hogy az események menetének előbb látott ismertetése hiányos, illetőleg a datálása is kissé pontatlan. Az októberi királyi leiratot ugyanis a várparancsnok - a kihirdetésről szóló felhívásával együtt - először valóban közvetlenül a kézhezvétel utáni napon, azaz nem 25-én, hanem 11-én küldte meg. A csanádi szentszék már 12-én elutasította  a benne foglaltakat és szószékről való közzétételét egyaránt. Későbbi, a témával kapcsolatos nyilatkozatai pedig döntően erre a határozatra épültek. Gondoljunk akár a Temes vármegyének küldött válaszra, akár pedig a Rukavina második, a káptalant "egyértelmű politikai" állásfoglalásra sarkalló felszólítására adott feleletre. Mindkét esetben maguk a források is jelzik ezt.14 Az utóbbi ultimátum egyébként - mint ahogy azt a válasz fogalmazványa is alátámasztja - nem 27-i, hanem 28-i keltezésű, és még aznap meg is tárgyalta a szentszék. A határozatát tartalmazó levél fogalmazványa a várparancsnok által követelt 3 óra helyett 31-ére készült el.
Ezen előzmények után a szentszék tagjai jogosan tarthattak attól, hogy a temesvári haditanács működésüket gátolni fogja. Nézetünk szerint - mint ahogy erre az utolsó válaszlevél is utal - elsődlegesen ennek elkerülése érdekében döntöttek úgy, hogy a püspöki hivatal haladéktalanul költözzön át Makóra. Csak másodsorban látszik elfogadhatónak az az érv, hogy az egyházmegye egyes részei - pontosabban Csongrád, Csanád, Arad és Temes megye bizonyos területei - el voltak zárva Temesvártól, "mert a magyar sereg lefoglalta a postát s így a hívek és lelkészek éppen nem vagy csak igen nehezen közlekedhettek az egyházmegyei hivatallal".15 Róka József16  vikárius és a püspöki adminisztráció egy része október 31-én érkezett meg új székhelyére. Ez a magyarázata annak, hogy a fenti határozatukat magában foglaló levelet csak harmadnapra juttatták el a címzetthez. Ettől kezdve két püspöki helynök intézte az egyházmegye kormányzását: Makón Róka József, Temesváron pedig Oltványi István.17
Végül a fentiekben elemzett testületi állásfoglalásokat röviden értékelve azt mondhatjuk, hogy a bennük látható érvelés azokra a jogi-politikai viszonyokra épült, amelyeket a polgári átalakulást megalapozó áprilisi törvények teremtettek meg. Az argumentumok egyfelől azt mutatják, hogy a püspöki testület lojális a legitim magyar politikai intézményekkel és a polgári szabadságelvekkel. Másfelől azt tükrözik, hogy a szentszéki ülnökök az uralkodónak csak addig és csak mint hangsúlyozottan alkotmányos tényezőnek kívánják magukat alávetni. Ezenfelül az egyházi hatóság a magyar hatóságokkal szembefordult bánsági főhadparancsnokságtól - és személy szerint a temesvári parancsnoktól, Rukavinától -, elvitat minden olyan kompetenciát, amelyre hivatkozva az a törvényes polgári irányítás ellenében kívánna működni. Ezen is túllépve az egyházi hatáskörbe tartozó kérdésekben nagyon határozottan visszautasít bármiféle befolyásolásra tett kísérletet. Ez a nagyon konzekvens kiállás az új berendezkedés mellett a bemutatott történeti körülmények között igen tiszteletre méltó.
 

JEGYZETEK
 1. In: Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849. A forradalom és szabadságharc története. Bp., 1996. 178.
 2. Szentszéki jegyzőkönyv kivonata 1848. október 12. Temesvári Püspökség Levéltára 1848/49. csomó 1675/848. (fogalmazvány)
 3. Hermann: i.m. 176.
 4. 1848/III. tc. 6.§: "Mindazon tárgyakban, mellyek eddig a magyar királyi udvari kanczelláriának, a királyi helytartó tanácsnak, s a királyi kincstárnak , ideértvén a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyban Ő Felsége a végrehajtó hatalmat ezentul kizárólag csak a magyar ministerium által fogja gyakorolni." 1847-48. évi Országgyűlési Törvényczikkek (reprint kiadás/) Bp., l988. 10-11.
 5. Temes megye közgyűlésének levele. Temesvári Püspökség Levéltára 1848/49. 1683/848. csomó (eredeti tisztázat)
 6. Meg kell jegyeznünk, hogy a levél megfogalmazói nem tudták vagy nem vették figyelembe, hogy Fábry Ignác püspöki helynök 1848 augusztusában leköszönt, és Lonovics József püspök ekkor nevezte ki helynöknek Róka Józsefet. Erről Ambrus József: Az 1848 és 1849-ik évi szabadságharcban részt vett római és görög katolikus paphonvédek albuma. Nagykikinda, 1892. I.  263.
 7. Válasz Temes megye közönségének. Temesvári Püspökség Levéltára 1848/49. 1683/848. csomó (fogalmazvány) az október 13-i ülés jegyzőkönyvének részeként.
 8. Az 1848. október 28-án Temesváron tartott csanádi egyházmegyei szentszéki ülés jegyzőkönyvének kivonata 848/1759. Idézi Ambrus i.m. 18-19.
 9. Temesvári Püspökség Levéltára 1848/49. 1759/848. Csomó.
10. "...de modo, et constitudine, ab antiquo solitis observari: quod preleti, et quipiam veri ecclesiastici, causas aliquas, inter regnicolas nostros motas amadoque et in antea, qualitercunque, et ubicunque movendas, et suscitandes, utputa judicium seculare concernentes: judicare, et detinire minime valeant, neque possint." Ld. in: Óvári Kelemen-Kolozsvári Sándor-Márkus Dezső: Magyar Törvénytár. I. 1000-1526. Bp., 1896. 236.
11 Ambrus: i.m.18.
12 Ambrus:  i.m. 19.
13 Kováts Sándor: A csanádi papnevelde története 1806-1906. Temesvár,  1908. 357.
14. a folyó év 1675. szám alatt hozott végzés értelmében tájékoztatott". Válasz Temes megye közönségének. Ld. 7. számú jegyzet, illetve "a Budapesten székelő felelős magyar kormány, valamint a f. hó 3-án kiadott leirat körüli nézetei ezen szentszéknek a f. hó 12-én 1657. sz. a. hozott végzésében ki vannak fejtve" Ambrus: i.m. 19.
15. Uo.
16. Róka röviddel megérkezése után, november 2-án körlevélben tudatta a lelkészkedő klérus tagjaival a történteket. Ennek a levélnek a Temes megyei esperesi kerületek részére küldött példányait Rukavina lefoglaltatta. Róka József, aki mint helynök a szentszék vezetője volt, a császári proklamáció kihirdetésének megtagadásával már eleve szembekerült a főparancsnokkal. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a temesvári császári hadbíróság a vikáriust felségsértés vádjával február 15-ére maga elé idézte. Róka vonakodott megjelenni, amikor pedig Horváth Mihály - kinevezett csanádi püspök, a Szemere-kormány kultuszminisztere - 1848. december végén Makóra érkezett, megtiltotta neki a visszatérést, s kilátásba helyezte számára a - Hám János prímássá való kinevezésével megürült - szatmári püspöki széket. Róka József 1849. január végén Horváth hívására el is ment Debrecenbe, s csak február közepén tért vissza. Lonovics József  a történtekről értesülve megparancsolta Rókának, hogy a temesvári parancsnokkal rendezze konfliktusát, és mihelyt lehet, de legkésőbb március 15-ig térjen vissza székvárosába a helynökség tagjaival együtt. Helynöknek újólag az augusztusban lemondott Fábry Ignácot nevezte ki, amennyiben ő ezt nem fogadná el, a tisztet a Temesváron maradt Oltványi Istvánra ruházza. Rókát azonban Lonovics levele nem találta Makón, mert ez idő tájt volt Debrecenben. A szabadságharc leverését követően Fábry Temesvárra visszatérve augusztus 15-én újra átvette a helynöki hivatalt, amely innentől kezdve csak Temesváron működött. Róka Józsefet pedig még 1849-ben az osztrák hadbíróság 20 évi fogságra ítélte, ahonnan 1852-ben szabadult, és Radnán élt 1858-ban bekövetkezett haláláig.  Kováts i.m: 369-370.
17. Kováts: i.m.: 357.