Sipos Gábor

A romániai református egyház intézményrendszere a két világháború között

A trianoni békével Romániához került magyar reformátusok két egyházkerületben éltek: az erdélyi a történelmi Erdély területét fogta át, míg a tiszántúli kerület elszakadt része a királyhágó-melléki kerületet hozta létre. Ez utóbbi a végleges állami elismerést csak 1939-ben nyerte el, de 1925-ben már püspököt választhatott.

Az erdélyi kerület 19 egyházmegyére oszlott, 1927-ben e szám 20-ra emelkedett a marosi egyházmegye kettéosztásával (bekecsalji, dési, erdővidéki, görgényi, gyulafehérvári, hunyadi, kalotaszegi, kézdi, kolozsvári, küküllői, marosi, nagyenyedi, nagysajói, nagyszebeni, orbai, sepsi, széki, szilágyszolnoki, udvarhelyi, óromániai). Királyhágómelléken 6 egyházmegye létezett (bánsági, bihari, érmelléki, nagybányai, nagykárolyi, szalontai). Az egyházmegye elöljárói, az esperes és a főgondnok felügyelték a gyülekezetek szellemi, anyagi, iskolai életét.

Erdélyben 623, a Királyhágó mellékén pedig 189 anyaegyházközséget tartottak nyilván. Mindegyikükben lelkész szolgált, nagyobb részük református felekezeti iskolát is fenntartott. A költségeket az egyházi földek és erdők jövedelme, városon a bérházak jövedelme fedezte. A városi nagy egyházközségek (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmár, Zilah, Sepsiszentgyörgy) több lelkipásztort tartottak, némelyikük parokiális körökre oszlott.

Mindkét kerület közös kánonalkotó testületeként működött a Romániai Református Egyház Zsinata, amely 1929-ben ült össze először.

Mindegyik kerületben évente egyszer ülésezett az egyházkerületi közgyűlés mint legfőbb törvényhozó és felügyelő testület. Hatáskörébe tartozott a püspök, a főgondnokok (Erdélyben öt, a Királyhágó-melléken egy), az egyházkerületi tisztségviselők megválasztása, az egyházi ingatlanforgalom felügyelete, a teológiai és a főgimnáziumi tanárok megválasztása. A közgyűlések közötti időszakokban az egyházkormányzat feladatait mindkét kerületben egy-egy igazgatótanács látta el (közigazgatási, gazdasági, tanügyi, jogügyi, missziói ügyosztályokkal).

Hagyományosan a felekezeti oktatás intézményrendszerének megtartása és a lehetőségek szerinti fejlesztése jelentette a református egyház egyik fő, az igehirdetéssel és a lelkigondozással egyenrangú feladatát.

Az egyetemi fokú lelkészképzést az erdélyi egyházkerület kolozsvári Theologiai Fakultása látta el, fenntartásához a váradi egyházkerület is hozzájárult. Bentlakásában a teológiai hallgatók mellett tanári pályára készülő református egyetemi hallgatók is helyet kaptak.

Mindkét egyházkerület hatalmas erőfeszítéseket tett a református középiskolák megtartásáért. Erdélyben a szászvárosi, udvarhelyi és zilahi kollégiumtól az állam 1922-ben megvonta a nyilvánossági jogot, ezt csak a zilahinak sikerült visszaszereznie. Így a kollégiumok közül öt (Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Zilah) tarthatta meg fiúfőgimnáziumát, Székelyudvarhelyen tanítónőképző létesült helyette, míg Szászvároson árvaházat és szórványinternátust hoztak létre. Királyhágómelléken Szatmáron működött fiúfőgimnázium. A felekezeti iskolák kántortanítói az enyedi Bethlen Kollégium keretében létező tanítóképzőben szereztek képesítést. Ugyancsak a Bethlen Kollégium tartotta fenn a csombordi gazdasági és szőlészeti iskolát.

1927-ben indult meg a tanítás a kolozsvári leányfőgimnázium új épületében, hasonló tanintézet működött Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is. Kolozsvárott 1896 óta a Szeretetházban kaptak bentlakást és ellátást az itt tanuló református leányok, 1920 óta a leánygimnázium növendékei is. A megváltozott társadalmi elvárásokhoz alkalmazkodva létesítette az egyház a brassói négyosztályos kereskedelmi iskolát és gimnáziumot leányok számára. Nagyváradon tanítónőképzőt és leánygimnáziumot, Szatmáron leánygimnáziumot és felső kereskedelmi leányiskolát tartott fenn az egyház.

Talán még nagyobb és sokszor eredménytelenebb erőfeszítéseket kívánt a református népiskolai hálózat megtartása. 1920 után a román kézbe került állami és községi iskolák pótlására szinte gombamód szaporodtak a református népiskolák, számuk azonban ebben az időszakban folyamatosan csökkent, az állami tanfelügyelők a legkülönfélébb ürügyek fölhozásával mindegyik évben 10-20 falusi református iskolát zárattak be, hogy tanulóik aztán a román tannyelvű iskolába kerüljenek. Még így is 354 elemi iskola működött az erdélyi kerületben az 1935/36-os tanévben 531 tanerővel, a következő évben viszont már csak 348 iskola 528 tanerővel.

Az egyház belmissziói egyesületeit - adatok hiányában - csak az erdélyi egyházkerület vonatkozásában tekinthetjük át. Az Egyházkerületi Nőszövetséget 1927-ben Makkai Sándor püspök kezdeményezésére alakították meg, helyi szövetségei csakhamar mindegyik egyházközségben létrejöttek. Bibliaórák, házi istentiszteletek tartása, a szegények segélyezése jelentette az egyik legfőbb helyi feladatát, városokban aggmenházakat és óvodákat tartott fenn, kerületi szinten szavalóversenyeket szervezett. Hasonló célkitűzésekkel dolgozott a Leányszövetség is, az igazgatótanács által fizetett utazótitkára tartotta a kapcsolatot a helyi szervezetek között.

Az Ifjúsági Keresztyén Egyesület nemcsak a gimnazisták, de az iparostanoncok és a segédek között is nagyon szép társadalomszervező keresztyén munkát folytatott, a frissen végzett teológusok közül kikerülő utazótitkárok fogták össze a szerteágazó tevékenységeket (bibliaórák, nyári táborozások, konferenciák, csendesnapok stb.) A Vasárnapi Iskolai Szövetség a vallástanárokat és a vasárnapi iskolákban működő önkéntes oktatókat fogta egybe.

Bár nem tartozott az intézményes egyházhoz, a CE (Christian Endeavour) Szövetség és a Bethánia Egylet jótékony hatást gyakorolt a keresztyén hitüket intenzívebben megélni akaró lelkészek és hívek körében. Hasonló céllal jött létre az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége 1924-ben. Ugyancsak az elmélyült egyéni hitéletet erősítette a Vécsi Szövetség, a lelkészek 1921 óta rendszeresen találkozó baráti társasága.

1934 óta a romániai református egyház konkrét külmissziói munkát is végzett, a Church of Scotlanddal együttműködve misszionáriust küldött Mandzsúriába Babos Sándor személyében.

A szociális munka területén elsősorban az árvaházakat kell említenem; Erdélyben Szászvároson működött nagy létszámú árvaház 1925 óta, majd a zágoni Mikes-kastély lett az árvák otthona. Több egyházközség is fenntartott saját árvaházat, így a kolozsvári, a nagyváradi (Lorántffy Zsuzsanna Jótékony Egyesület), a marosvásárhelyi.

1926-ban hozta létre Makkai Sándor püspök Marosvásárhelyen a Diakonissza Intézetet, ahol fogadalmat tett nővérek kaptak kiképzést betegápolásban, árvagondozásban. Az Intézet az 1920-as évek végén Kolozsvárra költözött, és az 1932-ben létesült Református Kórház ápolószemélyzete a diakonisszákból került ki. Ugyancsak ők dolgoztak a szászvárosi és a nagyváradi árvaházban is.

Az egyházi alkalmazottak betegellátása végett az erdélyi igazgatótanács egyharmad részben tulajdonosává vált a marosvásárhelyi Szanatórium Rt. által létesített kórháznak, ahol részvényei fejében több ezer napnyi jutányos ellátásban részesülhettek a rászorultak. Kezdetben a diakonisszák is ebben a kórházban dolgoztak. 1931-ben Kolozsvárott sikerült megvásárolni egy alkalmas ingatlant, 1932-ben a hídelvei templom mellett megnyílt a Református Kórház, szintén jutányos betegellátással. A kórház mellett épült fel a korszerű Diakonissza Otthon is.

A református sajtó felvirágzott és sokszínűvé vált a két világháború közti évtizedekben. A Református Szemle 1908 óta az Erdélyi Ref. Egyházkerület hivatalos lapjaként hetente jelent meg. Az Út, a havonta megjelenő színvonalas teológiai szakfolyóirat mindkét kerület lelkészeihez elért. A Református Család, a Nőszövetség lapja 1929 januárjától látott nyomdafestéket, havi megjelenéssel. A Református Ifjúság, a földműves, iparos ifjúság újságja , az IKE és a Leányszövetség lapja 1933 óta került havonta az olvasók kezébe. Ifjú Erdély címmel az IKE és annak főiskolás tagozata jelentetett meg nagy sikerű ifjúsági lapot a gimnazisták számára 1923 óta. Az Én Kicsinyeim című gyermeklap 1924-től jelent meg. Egyháztársadalmi és világnézeti folyóiratként jellemezhető a Kálvinista Világ (1927), amely 1934-től Kiáltó Szó címen jelent meg havonta. A nagyobb egyházközségek is megjelentettek lapokat (Kolozsvár: Reformátusok Lapja, Zilah: Keresztyén Élet, Várad: Református Híradó, Nagyenyed: Református Egyházi Élet). A Királyhágómelléki Egyházkerület hivatalos lapja a Reformátusok Lapja címet viselte, 1924 óta jelent meg, a Református Jövő pedig a képes családi néplap szerepét töltötte be 1932 óta. Kecskeméthy István kolozsvári teológiai tanár, a CE Szövetsége egyik vezéregyénisége szerkesztésében jelent meg újra a Kis Tükör 1926-36 között.

Az időszaki sajtótermékek mellett az erdélyi igazgatótanács iratterjesztése könyvkiadóként is működött, elsősorban hitépítő traktátusokat, énekeskönyveket, könyvnaptárakat adott ki, de gyakorlati teológiai (Ágenda, prédikációs kötetek stb.) vagy ritkábban szépirodalmi művek megjelentetésére is vállalkozott.