Sipos Gábor

A kolozsvári Református Gyûjtõlevéltár negyven éve

Bár az erdélyi református egyházban a múlt írásos emlékeinek korszerû kezelése iránti igény a 20. század harmadik évtizedétõl kezdve fokozatosan erõsödött, a célravezetõ megoldás intézményes formája, a szaklevéltár mégis késõbb, az 1960-as években jött létre. Megalakulását paradox módon a kommunista diktatúra szigorú levéltári elõírásai tették lehetõvé, az 1957-es levéltári törvény ugyanis (a ma hatályostól eltérõen) lehetõvé tette, hogy az egyházak történelmi forrásértékû irathagyatékukat saját hatáskörükben õrizzék, mégpedig az állami levéltárakkal azonos szabályok szerint. 1959-ben az Erdélyi Református Egyházkerület megalkotta saját levéltári szabályzatát, amelyben már szerepelt a gyûjtõlevéltári hálózat, a tervek szerint a Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön létrehozandó levéltárakba a környezõ egyházmegyék és egyházközségek adták volna majd be történeti értékû iratanyagukat.

A kolozsvári és a marosvásárhelyi gyûjtõlevéltár 1961-ben meg is kezdte mûködését, a háromszéki református iratok számára tervezett szentgyörgyi gyûjtõhely azonban nem jött létre. Az elõbbi kettõ közül a kincses város református levéltára fejlõdhetett a követelményeknek megfelelõen. A továbbiakban e fejlõdés fontosabb állomásait vázoljuk.

A kolozsvári archívum létrehozására jó alkalomnak kínálkozott a Farkas utcai templom 1958-60. évi restaurálása, amelynek során ifj. Nagy Géza mûemléki elõadó és Juhász István egyháztörténet-professzor kezdeményezésére a csonkatornyot a levéltári elõírásoknak megfelelõen újították fel, elsõ emeletére került a dolgozó- és kutatószoba, fölötte pedig két alacsony raktáremeletet alakítottak ki. Itt kezdte meg az intézményszervezõ, iratbegyûjtõ és rendezõ munkát 1961. október 15-én László Dezsõ volt kolozsvár-belvárosi lelkész, aki a politikai fogságból szabadulva nem kaphatta vissza lelkipásztori állását. Levéltári kezelõként a teológiát frissen végzett Bodor Ádám dolgozott mellette 1962 márciusától.

Az új intézmény szakképzettséget a munka során szerzõ, de igen lelkiismeretesen dolgozó munkásai sorra gyûjtötték be az országos református intézmények (Református Fõkonzisztórium és Igazgatótanács, Püspöki Hivatal stb.) irategyütteseit, a jelentõs történeti értékû és nagy mennyiségû iratot tartalmazó városi egyházközségek (Kolozsvár) levéltárait. A közép-erdélyi egyházmegyék történeti levéltárai szintén ide kerültek (a beszállítás sorrendjében: Szék, Kalotaszeg, Kolozsvár). A levéltár hõskorát a nagyarányú anyaggyarapítás és a párhuzamosan folyó nagy rendezési munkák jellemzik, ekkor készültek el a ma is jól használható kéziratos lajstromkönyvek. A szakszerû elhelyezéshez szükséges polcrendszert 1963 augusztusában szerelték fel a raktárakban. Ekkoriban vetették meg a levéltári kézikönyvtár alapjait is, eleinte csupán a legszükségesebb szótárakat, névtárakat, helységnévtárakat sikerült a legkülönfélébb forrásokból, köztük a Teológiai Könyvtár duplum-anyagából beszerezni.

Közben személyi változások is történtek, amelyek azonban a levéltári munka kialakult menetét és szakszerûségét nem érintették. Bodor Ádám 1963 december 1-jén lemondott állásáról, helyébe a következõ év szeptember elsején Markos András szociológus, gazdaságtörténész került, aki 1974 februárjában bekövetkezett haláláig fõként a Fõkonzisztóriumi levéltár különféle fondjaiban végzett igen alapos rendezõ munkát. 1968-ban László Dezsõ végre visszakaphatta lelkészi állását, helyébe Kiss Ágnes tanárnõ került, aki új szakmájába hamar beletanulva különféle fondok rendezési vagy helyreállítási munkáiban vett részt. Kollégája halála után egyedül dolgozott a csonkatoronyban, amíg 1976-ban áthelyezést nyert az Igazgatótanács irattárába.

A hatvanas-hetvenes években, Markos és Kiss levéltárosok idejében tovább folyt az anyaggyarapítás, ekkor került a Gyûjtõlevéltárba a fogarasi egyházközség igen gazdag levéltára, a szászvárosi református Kun Kollégium irategyüttese, a hunyad-zarándi egyházmegye történeti levéltára, a Dél-erdélyi Egyházkerületi Rész Igazgatótanácsának és a Diakonissza Intézetnek az iratanyaga, R. Berde Mária írónõ teljes alkotói hagyatéka. Rendezési munkáik emlékét a ma is gyakran forgatott gépelt segédletek õrzik (a Fõkonzisztóriumi levéltár raktári jegyzéke, a Püspöki levéltár lajstroma, az Igazgatótanácsi levéltár topográfiai leltára, a Darkó-Debreczeni-gyûjtemény és a Berde-hagyaték leltára stb.).

Ebben az idõszakban lendült fel a levéltárban folyó tudományos munka. Markos András kiforrott gazdaságtörténészként került ide, ez irányú kutatásait tovább folytatta, ugyanakkor az irodalomtörténeti szövegkiadások gazdagításához Árva Bethlen Kata Önéletírása ismeretlen töredékeinek és leveleinek megjelentetésével járult hozzá.

A hetvenes évek közepén a Gyûjtõlevéltár legfontosabb problémája a szakember-utánpótlás volt. Jakó Zsigmond professzor az erdélyi magyar levéltárügy sarkalatos kérdésének tekintette, hogy e gyûjtemény élére az elõdökhöz méltó szakember kerüljön, és 1974 tavaszán e sorok íróját mint végzõs történészhallgatót szemelte ki erre az állásra. Tekintélyével és befolyásával sikerült elérnie, hogy az Igazgatótanács három évig várt, amíg a kötelezõ tanügyi szolgálat letelte után 1977 szeptemberében elkezdhettem a levéltári munkát.

Az azóta eltelt negyedszázad munkájának értékelése nem az én feladatom, a továbbiakban szenvtelen krónikásként sorolom föl a fontosabb tényeket. Az anyaggyarapítás nem folyt a korábbi lendülettel és mennyiségben, de a dési egyházmegye történeti anyaga, a szászvárosi egyházközség régi levéltára, a Teológiai Könyvtártól átvett Pokoly-Nagy levéltári gyûjtemény, a Hátszeg környéki eklézsiák iratai, Kristóf György irodalomtörténész hagyatékának egy része, Debreczeni László építész, grafikus, Bornemisszáné Szilvássy Carola nõszövetségi elnök, Nagy András meg id. Nagy Géza teológiai tanárok és Bustya Endre irodalomtörténész hagyatéka immár zsúfolttá tette a két raktárat. Bõvítésre 1987-92-ben került sor, a dolgozószoba lekerült a földszintre a templom kerengõjébe, új könyvespolcokkal ellátva, helyébe az I. emeleten pedig kétszintes raktár alakult ki.

A kézikönyvtár a céltudatos gyûjtés és az áldozatkész adományozók révén jelentõsen bõvült egyház- és mûvelõdéstörténeti szakmunkákkal, lexikonokkal, szakszótárakkal. Kristóf György, Nagy András, id. Nagy Géza, Markos András és Bustya Endre könyvhagyatéka számottevõen hozzájárult a gyarapításhoz, akárcsak a szegedi JATE Központi Könyvtára és a Ráday Könyvtár 1989 elõtti és utáni könyvadományai. Ma több ezer kötetet tesz ki a könyvtár, katalogizálása folyamatban van.

A rendezési munkák során elkészült a szászvárosi Kun Kollégium és a De-breczeni-hagyaték csomójegyzéke, R. Berde Mária és Szilvássy Carola levelezésének repertóriuma, kiegészült a Pokoly-Nagy-gyûjtemény lajstromkönyve, kötegekbe került Nagy András kézirat- és levélhagyatéka.

Folytatva és kiteljesítve a korábbi idõszak hagyományát, a református archívum a rendszeres egyháztörténeti kutatások mûhelyévé igyekezett válni. Az erdélyi református egyház történeti névtárának (lelkészek, professzorok, tanítók névsora a kezdetektõl 1858-ig) anyaggyûjtése immár két évtizede folyik, a munkába bekapcsolódó Kiss Istvánnak a hunyad-zarándi és a dési egyházmegyére vonatkozó anyaggyûjtését Dáné Veronka rendezte sajtó alá és jelentette meg a Református Szemle hasábjain. A kolozsvári Teológiai Intézet protestáns egyháztörténeti tanszékével közösen indult kutatómunka során az erdélyi református zsinatok 17-18. századi iratait tárjuk fel, forrásközlésünk elsõ kötete a jövõ hónapban fogja elhagyni a nyomdát.

1990 után immár szabadon fejlõdhettek külföldi kapcsolataink, ennek köszönhetõen került korszerû számítógép a levéltárba a holland Hervormde Kerk adományaképpen, br. vitéz dr. Zsigmond Endre liverpooli orvos pedig fénymásolót ajándékozott. A Gyûjtõlevéltár tagja a Nemzetközi Levéltári Tanács Egyházi Levéltárak Szekciójának, munkatársai pedig a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének tagjai. A magyarországi Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatainak segítségével készül a levéltár ismertetõje és a fõkonzisztóriumi fond mutatóinak kiadása. Ugyancsak e pályázatoknak köszönhetõ az új évezred örvendetes eseménye: tavaly novembertõl munkába állt a második levéltáros Dáné Veronka frissen végzett történész-könyvtáros személyében.

Kolozsvári archívumunk kezdettõl fogva nemcsak az egyház történeti iratanyagának megõrzését és belkörû használatát tekintette feladatának, hanem nyilvános magánlevéltárként minden érdeklõdõ kutató számára nyitva állt. 1989 elõtt a hozzáférhetõséget némiképp fékezte az a szigorú elõírás, hogy a kutatási engedélyeket csupán a Vallásügyi Államtitkárság elõzetes beleegyezésével lehetett kiadni, egyéves érvényességgel. E beleegyezést gyakorlatilag minden kérvényezõ román állampolgár megkapta, egy-két hónapos várakozás után. A nyolcvanas években annyit lazíthattunk a szigorúságon, hogy aki egyszer már elnyerte a beleegyezést, annak nem kellett évente megújításért folyamodnia. Külföldiek igen ritkán kaptak kutatási engedélyt, a levéltárban búvárkodó külföldit pedig minden esetben elkísérte az Állami Levéltár egyik alkalmazottja. 1990-tõl a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen a kutatási engedélyeket helyben és azonnal a levéltár vezetõje állítja ki, bel- és külföldieknek egyaránt. Levéltárunk ismertségének és tudományos jelentõségének egyik értékmérõje, a kutatói forgalom a következõképpen alakult: az 1960-as években átlag 3-10 kutató 20-35 esetben, az 1971-el kezdõdõ évtizedben 12-14 kutató 80-120 esetben, az 1980-as években 10-13 kutató 110-139 esetben talált itt munkájához szükséges forrásanyagot. 1991-tõl kezdõdõen átlagosan 17-42 kutató 83-161 esetben dolgozott levéltárunkban, a szabadsággal együtt járó forgalomnövekedés szemmel látható. Külföldi kutatóink túlnyomó része Magyarországról jön, de dolgozott már nálunk holland, svájci, angol vagy ausztrál szakember is.

Végül fondjaink forráslehetõségeire hívnám fel a reménybeli új kutatók figyelmét. Legnagyobb és legkutatottabb fondegyüttesünk, a Fõkonzisztóriumi levéltár a református egyháztörténet országos és helyi viszonyaira kínál bõ forrásanyagot, emellett azonban az iskola-, nyomda-, sõt a gazdaságtörténet kutatói is bõven találnak benne adatokat. Az erdélyi református püspöki levéltár fontos állaga az egyházmegyei vizitációs jegyzõkönyvek másolatai 1850-tõl az elsõ világháborúig, ennek anyagát helytörténeti és iskolatörténeti kutatók hasznosíthatják. A levéltár 20. századi anyaga jelentõs köztörténeti és irodalomörténeti forrásokat is õriz. Hat egyházmegyei levéltárunk az esetenként 17. század eleji kezdetektõl 1945-ig tartalmazza az illetõ egyházközigazgatási egységek iratanyagát. Itt fõként a vizitációs jegyzõkönyvek forrásértéke említendõ, az évenkénti canonica visitatiók följegyzéseit helytörténeti, iskolatörténeti, történeti néprajzi, építészettörténeti kutatások már eddig is hasznosították. A városi egyházközségek nagy terjedelmû levéltárai a presbitériumok kialakulására, az unitárius-református, a szász-magyar-román együttélésre, az iskola- és nyomdatörténetre kínálnak másutt föl nem lelhetõ adatokat. A hét erdélyi református kollégium közül csupán egynek, a szászvárosi Kun Kollégiumnak a levéltára jutott hozzánk, a többi az iskolák 1948-as államosításakor állami tulajdonba került. A szászvárosi fõgimnázium, majd 1925 után árvaház iratanyaga a dél-erdélyi, nemzetiségileg vegyes vidék iskolázási viszonyainak kutatásához kínál eddig még alig hasznosított forrásanyagot. A kolozsvári Református Kollégium levéltárának csupán néhány múlt századi iratkötege és a híres, 1656-tól vezetett Apáczai-album került levéltárunkba.

A hagyatékok között Czelder Márton 19. századi óromániai misszionárius levelezése és iratai érdekes adalékokkal kecsegtetik a Kárpátokon túli református egyházszervezés iránt érdeklõdõ kutatókat. Id. Nagy Géza, Nagy András és Musnai László teológiai tanárok irathagyatéka fontos forrása a 20. századi erdélyi református egyháztörténetnek, fõként a kisebbségi körülmények között kialakított külföldi kapcsolatok, a csupán innen adatolható személyes jellegû részletek vonatkozásában. Juhász Albert enyedi kollégiumi vallástanár hagyatéka õrizte meg a Vécsi Szövetség, az 1920-as évektõl mûködõ egyházépítõ baráti lelkésztársaság jegyzõkönyveit. Kecskeméthy Csapó István teológiai tanár hagyatékának legfõbb értéke szinte teljes bibliafordítása, amelynek megjelenése az idén esedékes. R. Berde Mária írónõ teljes alkotói hagyatékának ismerete nélkülözhetetlen a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom, a szervezõdések (Erdélyi Szépmíves Céh, Erdélyi Helikon, Erdélyi Magyar Írói Rend) történetének kutatásához. Kristóf György irodalomtörténész, egyetemi tanár hagyatékának kisebb része, a személyes vonatkozású iratok és levelezés került levéltárunkba, ez is fontos forrása azonban a két világháború közötti kolozsvári egyetemi életnek. (A hagyatékot dr. Gaal György rendezte.) Debreczeni László mûvészettörténész, építész, szakíró mûemlékfelméréseket tartalmazó gyûjteményét és gazdag hagyatékát építészettörténeti, mûvészettörténeti kutatók mellett az irodalomtörténészek is használják. Bustya Endre irodalomtörténész, szerkesztõ teljes hagyatéka az Ady-filológusok kincsesbányájának ígérkezik.