Takács Imre

A kolozsmonostori konvent
pecsétnyomója 1575-ből

Az alábbi rövid ismertetéssel egy olyan, nemrég felbukkant tárgyra szeretném a figyelmet irányítani, amely típusa szerint is ritkaságnak számít a régi magyar hagyatékban, készítése, rendetetése és eredendő használata révén pedig a különösen megtizedelt erdélyi történeti emlékanyaghoz kapcsolódik. Az eset érdekességéhez az tartozik még hozzá, hogy kis idő alatt, hasonló körülmények között mindjárt két azonos típusú tárgy is előkerült. Az alkalmat a bencés rend középkori magyar emlékeit bemutató, kurrens kiállítás előkészítése nyújtotta a pannonhalmi monostorban. A közelmúltban, e munka során került szemünk elé a szakirodalomban tudtommal ismeretlen, két, régi pecsétnyomó. Egyikről sem sikerült kideríteni, milyen régóta őrzik a legkorábbi magyar apátság sokak által kutatott, híres gyűjteményében.

Az egyik bronzból készült, és körirata szerint a Drávától délre, Pozsega megyében állott rudinai Szent Mihály apátság Miklós nevű apátjáé volt (1. kép).1 A 16. század elején még működő rudinai szerzetesház épületeiből napjainkra föld fölé alig emelkedő kőfal-omladékok maradtak. A háromhajós, háromapszisos, nyugat felé előtérrel is bővített templom, valamint a hozzá csatolt négyszögű kolostortömb minimális méretei még a Kárpát-medence táján is feltűnőnek mondhatók. Első említése II. András király korából (1210) ismeretes, de meghökkentő fantáziára valló díszítőfaragványai - mind a pozsegai múzeumban - arról tanúskodnak, hogy alapítása és építése a 12. századba nyúlik vissza.2 A tipáriumon Miklós testvér álló alakját látjuk, fején ez esetben az apáti méltóságot jelző mitrával, oldalra tartott kezében pásztorbottal, maga elé hajlított másik kezében könyvvel. Bal oldalán a lábától induló, finoman vésett, leveles inda emelkedik a magasba. Rudina ismert apátjai között két Miklós nevűt is találunk, mindkettőt a 14. században. Az elsőről 1333-ban hallunk, amikor a monostor egyik birtokát bérbe adta, és ezt a boszniai káptalannal erősíttette meg.3 Két évvel később már Péter nevű utóda viselte az apáti címet.4 A másik, Miklós nevű apát 1366-ban tűnik fel Rudinán. Noha a rendelkezésünkre álló ismeretek alapján teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a kettő közül melyiké volt a Pannonhalmára jutott pecsétnyomó, valószínűbbnek mégis az első tűnik. A hivatali képmásként felfogható, hol álló, hol trónuson ülő alakot ábrázoló pecsétkép a 13. században terjedt el, a 14. században már inkább csak a monostorok elöljárói éltek vele, a magasabb egyházi méltóságok viselői ez időben már egyre gyakrabban vésették pecsétjük fő helyére templomuk védőszentjeinek reprezentatív képmását. A magyar bencés apáti pecsétek legnagyobb sorozatát a Visegrádon 1342-ben tartott reformkáptalan határozatait tartalmazó oklevél őrizte meg.5 Nyolc fennmaradt pecsétje között van Miklós pécsváradi apáté (1323-1357e.), akinek álló alakját mindkét oldalon hullámzó indadísz kíséri,6 de a rudinai apát tipáriumáéhoz hasonló, finom rajzú indadísz jelen van Dániel visegrádi apát más tekintetben eltérő kompozíciójú pecsétjének díszítésében is.7

A Pannonhalmán kézbe került, másik pecsétnyomó anyaga, alakja, készítésének kora és használatának joga alapján is különbözik a fentitől. Ezüstből készült, korong alakú tárgyról van szó. Fogantyúját csuklós pánttal erősítették a hátoldalához. Előoldalának középrészén gótizáló formákból szerkesztett, dekoratív mustra benyomását keltő trónusépítmény látható. Rajta Szűz Mária foglal helyet karján pufók arcú gyermek Jézussal. Mária fején magas, liliomos abroncsú, gyöngyös keresztpánttal összefogott korona van. Kibontott haja egyik oldalon hosszan lobog. A Gyermek fejét sugaras dicsfénykorong övezi. A körülöttük elszórt pontok, keresztek és rozettaszerű formák, a trónus padjának vonalában apró, íves vonalkák - miként egyébként a Madonna-alak önmagában is - népies és esetlen, naiv bájt kölcsönöznek a vésnöki munkának (2. kép). A képet kísérő, attól két, vésett vonallal elkülönített, kapitális betűtípust használó körirat szövege: SIG(ILLVM) CON(VENTVS) MON(ASTERII) BEA(TAE) MAR(IAE) VIR(GINIS) DE COL(OS) MONO(STOR) 1575.8 A pecsét tömör leírását 1744-ben tette közzé Szegedy István,9 lenyomatának rajzát 1855-ben publikálta Jerney János ügyvéd és táblabíró, a magyar hiteleshelyi pecsétek első katalógusának készítője (3. kép).10

A Szűz Mária tiszteletére szentelt kolozsmonostori bencés apátság - Gyulafehérvár mellett a másik, korai alapítású erdélyi egyházi központ - 1575-ben, a pecsétnyomó készítésének évében azonban már közel húsz éve nem létezett. Megszűntének körülményeit, az ahhoz vezető utat, az apátság és a hiteleshely késő középkori eseménytörténetét Jakó Zsigmond és Sipos Gábor kutatásaiból jól ismerjük.11 Erre az erőszaktól és főbenjáró pecséthamisítási bűncselekménytől sem mentes, a 16. század első felében végképp zűrzavarossá váló történetre időről időre kiemelkedő személyiségek tevékenysége vetett fényt. Az 1424 és 1451 között működő Antal apát bizonyára ilyen kiváló személyiség volt. Az ő idején emelhették a monostor gótikus templomát, amelyből az átalakított szentélyrész máig fennmaradt; a nevét megörökítő felirat a templom napóráján erre utal. Az 1427-ben felvett vagyonleltár rendezett birtokállapotokat és jelentős templomi felszerelést rögzített. Azok az adatok, amelyek Mátyás és II. Ulászló uralkodása idején a monostor épületeinek felújításáról és csinosításáról szólnak, bízvást megújulási kísérletek jeleiként tekinthetők. 1470 körül a szentély újjáépítésére készültek, 1492-ben a szerzetesek lakóépületeit javították, a templom pedig falképeket és új, színes ablakokat kapott.12 A 16. század első évtizedeiben többnyiben az apátság birtokait a Tomori család tagjai igazgatták. Történetének közeli végét, az erdélyi katolicizmus pislákoló mécslángjának kihunyását a monostort is kézben tartó Fráter György meggyilkolása (1551), majd utódjának Meggyesi Székely Ferencnek erőszakos halála (1553) jelezte előre.13 Szerencsésebb korban az apátság és környezetének szellemi életére kedvező hatást gyakorolt volna a monostor utolsó szerzetesi elöljárójának, a Kolozsváron született, bécsi egyetemen iskolázott, kiváló szónok hírében álló János apátnak működése, akit I. Ferdinánd király 1554-ben szólított el a nagyszombati dominikánusoktól, ahol addig perjel volt, azzal a megbízatással, hogy az erdélyi bencés konventet szervezze újjá és a hiteleshely működését állítsa benne helyre. Feladata teljesítésében a reformáció rohamos előretörése akadályozta meg. 1556 nyarán a kolozsvári polgárok elérkezettnek látták az időt arra, hogy miután márciusban a ferenceseket és a dominikánusokat már kiűzték a városból, a két koldulórendi templom gazdag liturgikus berendezését, szobrait és képeit elégették, János apátot és a maradék bencéseket is távozásra kényszerítsék.14 A kolostor és a templom középkori felszerelését semmi sem védhette meg a svájci szellemű reformációs irányzat radikális képromboló szenvedélyétől. A hiteleshely tagjai közül János jegyző neve továbbra is szerepel; tevékenysége a lezárt levéltárban őrzött iratok előkeresésére irányult. A konvent régi pecsétjét többé nem használták, az iratmásolatokra a kolozsvári bíró ütötte rá hitelesítésül saját pecsétjét. Az erdélyi rendek a levélkeresési eljárással nem lehettek túlzottan elégedettek, az 1550-es évek végétől folyamatosan próbálták rávenni János Zsigmondot, majd Báthory Istvánt hogy rendezze a kolozsmonostori levéltár rendtartásának ügyét. A megoldást 1575-ben, Báthory Lengyelországba való távozása előtt sikerült elérniük a hiteleshely újbóli életre hívásával, conservatorból és világi jegyzőkből álló személyzet kinevezésével és új autentikus pecsétnyomó készítésének elrendelésével.15

Kolozsmonostor története különleges, de nem az egyetlen példa arra, hogy nagy múltú egyházi testület, szerzetesi közösség régi, hiteles pecsétjét az újkorban megújították. Az eset igazi érdekessége éppen abban áll, hogy a pecsétmegújítás tartalmi és formai szempontból nem tér el attól a módtól, ahogyan ez reformáció viharos változásai nélkül is történhetett volna. Elég, ha Pannonhalmára utalunk. Ott 1723-ban alighanem főként régisége miatt cserélték le az egyébként mai is meglévő, 13. századi pecsétnyomót újabb tipáriumra. A monostor védőszentjét mutató képi ábrázolás és a pecsét körirata mindenben a mintaképnek tekintett, előző pecsétnyomót igyekszik utánozni. A stilisztikai "korszerűsítésnek" és a középkori formák naiv követésének hasonló vegyüléke jött létre, mint a 16. századi kolozsmonostori pecsét vésnökének keze alatt.16

Az új kolozsmonostori pecsétnyomón ábrázolt frontális beállítású Madonna-alak és a vimpergás trónustámla megformálása a konvent 1384-ben készült pecsétjéről származtatható. Az is csaknem bizonyosra vehető, hogy a vésnök nem a mintaképnek tekintett, előző pecsétnyomót, hanem annak viaszlenyomatát kapta kézbe; az alak jobb és bal oldala a negatív véseten a régebbi lenyomat oldalviszonyainak pontosan megfelel, az új pecsét lenyomata ezért a korábbinak éppen fordítottja lett. A bizonyára mintaként tekintett tipárium azt követően készült, hogy az 1383 előtt, Ottó apát idején, István jegyző által készített hamis oklevelek miatt a konvent hiteleshelyi tevékenységét felfüggesztették, pecsétjét megsemmisítették, a bűnösnek talált jegyzőt fővétellel büntették.17 A per során érvénytelenített régi pecsét sem volt nagyon régi, a használatára vonatkozó első nyomok az 1330-as évektől mutatkoznak. Az a feltevés, mely szerint a ko- kolozsmonostorihiteleshely a 13. század utolsó évtizedeiben már működhetett, László alvajda 1288. június 8-án kelt oklevelének utalásán alapszik,18 teljes szövegű hiteleshelyi oklevél azonban csak az 1310-es évből ismeretes.19 A pecséthasználatot igazoló első kétségtelen bizonyíték Károly Róbert 1339. szeptember 19-én kelt oklevele, amelyben a király a konvent pecséthasználatával kapcsolatosan is intézkedik. A hiteleshely kiadványai ezt követően sokasodnak.20 A magas támlájú trónuson ülő, álló gyermekét bal karjával tartó Máriát ábrázoló pecsét, amely a Károly Róbert-kori művészet legelegánsabb kisművészeti emlékei közé sorolható tehát nem sokkal a király halála előtt készülhetett.

A trónuson ülő Madonna-figura a magyar káptalanok és konventek középkori pecsétjein többször felbukkanó képi téma. A váci káptalan pecsétjére valószínűleg 1227 előtt,21 a győrire 1273-ban22 véstek ilyen típusú képet. A 13. század vége felé készült a turóci premontrei konvent Mária-képes pecsétnyomója.23 A bencés konventek között az ikonográfiai típus kapcsán a dunántúli Almád csak töredék formájában ismert, 13. század közepi pecsétje említendő.24 A kolozsmonostori pecsét Mária-ábrázolásának rokon kortársainak elsősorban a ciszterci pecsétek (pl. Pilis, 1341 előtt; Topuszkó, 1348 előtt)25 látszanak, a de a magas szerkezetű trónus olyan elegáns példákra tekint vissza, mint Bátori András váradi püspöknek (1329-1345), Károly Róbert bizalmasának reprezentatív főpapi pecsétje.26 Az 1384. február 14-én engedélyezett, kolozsmonostori pecsét ábrája abba tér el elődjétől, hogy a trónus oldalsó vimpergái alatt, mint ablakokban egy-egy Mária felé forduló angyal jelenik meg. Ezek a korábbi tipáriumról ugyanúgy hiányoznak, mint a 16. századi változatról.

Az 1575-ben készült kolozsmonostori pecsétnyomó tehát egy ősi bencés konvent helyén szekularizált formában újjáalakult, újkori hiteleshely emléke. Készítése a későközépkori egyházi szerkezet felbomlásával, a hitújítás térhódításával, ugyanakkor a régi intézményi formákhoz és annak külsőségeihez különös módon mégiscsak nagymértékben ragaszkodó társadalmi igénnyel függ össze. Az új hiteleshelyi szervezet legfontosabb, szimbolikus értékű, reprezentációs eszközében, működésének hiteles voltát tanúsító pecsétjének megformálásában vajon a meghatározó többségében protestánssá lett erdélyi társadalomnak - ezen a téren legalábbis - a folytonosság iránti igényt érhetjük-e tetten? Amint láttuk, az új kolozsmonostori pecsétnyomó készítésére azt követően került sor, hogy a konvent utolsó, valóságos apátját 1556. júliusában a középkori kultuszképekkel szemben kifejezetten ellenséges új hit allói elűzték, majd a hátrahagyott hiteleshelyi levéltár közel két évtizedes, rendezetlen státusát felszámolva, 1575 júniusában Somogyi Bálint polyáni pap vezetése alatt a hiteleshely működését újjászervezték immár végleg a bencés szerzetesek részvétele nélkül. Kérdés, hogy az új pecsét tradicionalista jellege miként értelmezhető. A valóban mélyreható változások ellenére egy megőrzésre szánt középkori jogi intézmény jelképeivel kapcsolatos felfogás maradt-e változatlan Erdélyben, esetleg a Mária-kép iránti, még ki nem veszett, ősi vonzódás kerekedett-e felül a katolicizmus elutasítása után, vagy a reformáció képromboló radikalizmusának átmeneti szelídülésének jelét kell-e látnunk benne Báthory István országlása idején?

JEGYZETEK

1. A pannonhalmi levéltárban őrzött pecsétnyomó mérete: 53 x 31 mm; hátán középborda fut végig, egyik végén lyukkal. Majuszkulákból álló körirata: S(IGILLVM) F(RATRIS) NICOLAI ABBATIS D(E) RVDINA. A tipáriummal együtt előkerült egy papírlapra készült viaszlenyomata is, alatta 19. századi kéztől származó sor a körirat szövegével.

2. A mai Horvátország területén lévő kolostorépület maradványainak legutóbbi leírása és faragványainak értékelése Tóth Sándortól: Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon. Szerk. Takács I. Pannonhalma, 2001. 374-378, 427-432.

3. Rudina történetéhez: A Pannonhalmi Szent Benedek-Rend története. Szerk. Sörös P. - Erdélyi L. XII/B Budapest, 1916. 351-356.; Hervay F. L.: A bencések és apátságaik története a középkori Magyarországon. In: Paradisum plantavit, 508-509.

4. Hervay: i.m. 509.

5. Budapest, Magyar Országos Levéltár, Dl 3492. A Pannonhalmi Szent Benedek-Rend története, II 15-17. Fényképe: Paradisum plantavit, 114.

6. A középkori Magyarország főpapi pecsétjei. Szerk. Bodor I. Budapest, 1984. 64.

7. Paradisum plantavit, 523.

8. Fényképe és rövid leírása megjelent a pannonhalmi kiállítás katalógusában: Paradisum plantavit, 116.

9. S. Szegedy: Decreta et Vitae Regum Hungariae, qui Trnassylvaniam possederunt. Claudiopoli, 1744. 255

10. Jerney J.: A' magyarországi káptalanok és konventek' mint hielmes és hiteles helyek' története. Magyar Történelmi Tár II 1855. 79. kép.

11. Jakó Zs.: A kolozsmonostori apátság jegyzőkönyvei. 1289-1556. I. Budapest, 1990. 17-160.;

A tanulmány újbóli kiadása: Jakó Zs.: Társadalom, egyház, művelődés. Budapest, 1997. 133-240.

12. Kolozsmonostor épületeiről legutóbb Kovács A.: Kolozsmonostor. Kolozsvár, 1997; Uő. In: Paradisum plantavit, 396-399.

13. Jakó 1997, 194-196.

14. Uo. 199-200.

15. Uo. 202.

16. A pannonhalmi hiteleshelyi pecsétnyomó megújítására azt követően került sor 1723-ban, hogy az előző évben Sajgó Benedek főapát a hiteleshely tevékenységének újraindítására kért engedélyt az uralkodótól. Fényképét és leírását ld.: Mons Sacer. Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács I. Pannonhalma, 1996. 106. VIII.6. sz.

17. Jakó 1997, 152.

18. Sipos 1979, 37

19. Szovák K.: Sub testimonio litterali eiusdem conventus. Bencés hiteleshelyek a középkori Magyaroszágon. In: Paradisum plantavit, 85.

20. Jakó 1997, 147.

21. Takács I.: A magyarországi káptalanok és konventek középkori pecsétjei. Budapest, 1992. 54.1. sz.

22. Uo. 20.3. sz.

23. Uo. 51.1. sz.

24. Uo. 1.1. sz.

25. Uo. 37.1; 50.1. sz.

26. Bodor 1984, 35. sz.