Prokopp Mária

Márton és György
Sárkányölő Szent György-szobra: 1373

.... In memoriam Vayer Lajos (1913-2001) akadémikus,

a budapesti egyetem művészettörténeti tanszékének évtizedeken át vezetője

Az európai gótikus szobrászat e kimelkedő remekműve szót kér a 21. század kezdetén. Minden földrész minden emberéhez kíván szólni, de elsősorban szülőhazájának népeihez, a Kárpát-medence lakóihoz, az Anjou-kori Magyarország örököseihez. A közel életnagyságú, törékeny testű, de rendkívüli tettet végrehajtó hős lovag eredeti szobra Prágában van, a középkori Szent György-kolostorban berendezett állandó művészeti kiállításon, de hű másolatai ott állnak Kolozsvárott és Budapesten. Az ott élők naponta látják, de vajon megállnak-e olykor-olykor, hogy meghallgassák e pompás mű üzenetét?

Erre szeretne buzdítani e kis írás.

Márton és György kolozsvári szobrász testvérek 628 éves Sárkányölő Szent György-szobra az ember apoteózisa! Az öntudatos, fegyelmezett, művelt ember dicsőítése, aki nagy szellemi koncentrációval, halálmegvető bátorsággal megsokszorozza fizikai erejét, és legyőzi a sokszoros túlerőt. A hatalmas, kígyótestű, denevérszárnyú, emberevő sárkány már éppen a bátor harci ménen vágtató lovag lábfejébe akar harapni, farkát már a ló mellső lábára tekerte, amikor a Vitéz megállítja lovát, magasra emeli jobbjában lándzsáját, és biztosan célozva a sárkány torkába döfi. Nem csatázik vele, hanem egy perc alatt megöli. E tett végérvényességét hangsúlyozza a kompozíció a függőleges tengelyében: a hosszú lándzsa, amelyet meghosszabbít és ezáltal kiemel a hős magasra nyújtott, energiával teli, lándzsavető jobbja. Ez a jobb kar kapcsolja össze a lándzsát az azt irányító Vitéz - ugyancsak - függőleges alakjával: az értelemtől, szellemtől, megfeszített akarattól sugárzó arcával, a vértbe öltözött, a léleknek engedelmeskedő testtel és a halálos döfés erejét tovább fokozó, a kengyelben szinte felálló, a függőleges irányt erősítő, megfeszített lábszárral. A jelenet bal szélén a ló klasszikus szépségű, ugyancsak izgalomtól feszülő feje és mellső lábszárai is a győztes csapás függőleges irányát hangsúlyozzák. Ezt erősítette a jelenetet egykor balról lezáró királylány kis alakja, amelyet, feltehetően a 16. században, az 1562. évi javításkor, de legkésőbb 1663-ban távolítottak el a bal oldalon kiemelkedő szikláról, amikor a szobrot kútszoborrá alakították át. A szökőkút sárkányfejes vízköpőjét helyezték itt el, hasonlóan Lippay György prímás híres pozsonyi kertjének 17. századi Szent György-kútszobrához, ahol háromfejű sárkány köpi a szökőkút vizét, s amely ma is Pozsonyban áll, a 18. századi prímási palota udvarán. A Kolozsvári testvérek szobra tehát nemcsak az emberi virtus csodákra képes teljesítményét hirdeti, hanem megjelöli a küzdés célját is, a gótika lovagi eszményének megfelelően, ahol a nő, a királylány a szellemi értékeket képviseli, az ember célját jelentő dantei Paradisót, ahová csak Beatrice vezetésével lehet eljutni.

Szent György lovag pompás sziklás tájban lovagol, amelyet növények, facsoportok élénkítenek, s kígyók népesítenek be. Ez a táj az Isten teremtette szép világot jelképezi, ahol teret kapott a gonosz is. A sárkány nem más, mint Lucifer, a főördög, aki egykor Isten fényének hordozója volt, de fellázadt Isten ellen. A Teremtő nem semmisítette meg gonosz teremtményét, de száműzte az örök boldogságból az örök szenvedésbe. Megengedte, hogy körüljárjon a világban, keresve, hogy kit nyeljen el (Szt. Péter I. levele, 5, 8). Ezt jeleníti meg szobrunkon a tájban kúszó, a Szent Györgyre támadó óriási fenevad.

A szobor bronzból készült, nagy technikai tudást igénylő viaszvesztéses eljárással, amelyet az aranyozás tett még fénylőbbé, ragyogóbbá. Így sokkal nagyobb hatást gyakorolt az emberekre, mint ma. Az előtte elhaladót megállásra, gondolkodásra késztette.

A szobor eredeti felállítását nem ismerjük. De kétségtelen, hogy volt építészeti talapzata, és talán építészeti környezete is, amely méltóképpen keretezte, kiemelte a szuggesztív erejű remekművet. Nagy mérete és dinamikus, térbeli kompozíciója alapján valószínű, hogy szabadon állt, nem templomi oltáron, mint Szepesszombaton vagy Pozsonyszentgyörgyön, ahol a Sárkányölő Szent György-szobor a főoltár szekrényében kapott helyet, a kolozsvári mesterek művénél lényegesen későbben, a 16. század elején. Marosi Ernő, aki legutóbb foglalkozott a kolozsvári Márton és György mesterek Szent György-szobrával akadémiai székfoglalójában,1 ovális alaprajzú gótikus kápolnát tart valószínűnek a szobor körül, amelynek alaprajza a szobor ovális talapzatát követhette.

A szobor első említése 1541-ből maradt fenn, Václav Hajek cseh krónikájában. Ekkor Prágában van, a Mihulka-torony közelében mint kútszobor. A nagy tűzvészben, a toronyból lezuhanó gerenda letörte a lovas karját a lándzsával. Hogy mikor és hogyan került Prágába, azt nem tudjuk.

A 14. században Itálián kívül igen kevés műnek ismerjük név szerint az alkotóját. Így nagy jelentőségű, hogy a Kolozsvári testvérek neve ott szerepelt az 1749-ben elveszett pajzson, amelyet Szent György a baljában tartott. A pajzs faliratát többen lejegyezték, így a jezsuita B. Balbín 1677-ben:2 "A.D. MCCCLXXIII HOC OPUS IMAGINIS S. GEORGII PER MARTINUM ET GEORGIUM DE CLUSSENBERCH CONFLATUM EST." Magyarul: Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette. A confluo ige azt is kifejezi, hogy összeolvasztással készítették.

Márton és György kolozsvári szobrászokról más felirat is fennmaradt, amelyet Miskolczy István jegyzett fel 1609-ben Váradon. A székesegyház előtt, az álló királyszobrok egyikének pajzsán a felirat arról tudósít, hogy Nagy Lajos király idejében, Futaki Demeter nagyváradi püspök (1345-72) megrendelésére készítették e szobrokat Márton és György, a kolozsvári Miklós festő fiai. E szobrok tehát, amelyek Szent István királyt ábrázolták, és a két oldalán Szent Lászlót és Szent Imrét, a Szent György előtt készültek, mivel Futaki püspök 1372-ben meghalt. Szent László lovas szobrán a felirat megjelöli a pontos évet, 1390-et, valamint Zsigmond király nevét és a szobrászokat, a kolozsvári (de Colosvar) Márton és György magistert.

A három felirat a testvérpár harminc éven át tartó bronzöntő munkásságáról tudósít. Műhelyük ezalatt Váradon volt, de kolozsváriaknak nevezték magukat. A fiatalkori műveken fontosnak tartották az apa megjelölését, ami arra utal, hogy neves festő volt.

Míg a váradi királyszobrok felirata megjelöli a megrendelő személyét, addig a Szent György-szobor pajzsának feliratán ez nem szerepel. Feltételezzük, hogy a talapzaton volt olvasható, amelyet többször is változtattak.

A középkor embere nagy tisztelettel övezte Szent Györgyöt, akit 303-ban mint Diocletianus császár magas rangú kappadókiai katonáját keresztény hitéért, kegyetlen kínzatások után, lefejezték.3 A keleti kereszténység egyik legfontosabb szentje, aki az ókori népek hőseinek, Perszeusznak, Hórusznak, Mithrásznak vagy a trák lovasistennek keresztény utóda. Az 5. századtól külön miseszövege volt. A 6. században már ismerjük egyiptomi kopt ábrázolását. Nyugat-Európában a Karoling- és az Ottó-korban jelenik meg a tisztelete, s a keresztes háborúk alatt terjed el.

A magyar Szent Korona alsó részén is ott van Szent György zománcképe, amely Moravcsik Gyula szerint Szent György segítségére utal a pogányok elleni küzdelemben. II. Henrik német-római császár, Szent István királyunk sógora, Szent György tiszteletére szentelteti fel székhelyén, Bambergben a dóm keleti kórusát. Szent István király a Nagyobb Legenda szerint Szent Márton és Szent György zászlaja alatt győzött a pogány Koppány felett. Csanád vezér Szent György közbenjárására verte le Ajtonyt Marosvár közelében. A győzelem helyén Szent György tiszteletére monostort alapított, amelyet Szent Gellért csanádi püspök szentelt fel, akinek keresztneve György volt, és aki Velencéből, a Szent György bencés kolostorból érkezett hozzánk. Szent István a bolgárok elleni hadjáratából Szent György-ereklyét hozott, amelyet Gellért püspök csanádi székesegyházának adományozott. A veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre gyakran imádkozott a legendája szerint, és ahol Szent György fejereklyéjét őrizték, a középkorban kedvelt búcsújáróhely volt. Esztergomban Szent István alapította a Szent György mezei prépostságot, amelynek pecsétje a Sárkányölő Szent György ábrázolásával az újkorban is ismert. Árpád-kori nemzetségi monostoraink közül többnek Szent György a védőszentje (Oroszlámos, Ják, Dombó, Jásd).

A 13-14. században, a lovagvilág fénykorában Szent György Európa egyik legkedveltebb szentje. Sorra alakulnak a Szent György-lovagrendek, így Angliában 1330-ban, Magyarországon 1326-ban I. Anjou Károly királyunk alapítja. Feladata a foglyok kiváltása, a szegények gondozása, a király és a haza védelme. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt. Ez ékesíthette Márton és György kolozsvári szobrászok Szent György lovagjának pajzsát is, amelyet 1748-ig a baljában tartott, majd elveszett. Nagy Lajos királyunk a budai várban, a mai Dísztéren Szent György-templomot építtet, amelynek pompás kapuzatán a Szent György-ábrázolást a 16. században még a törökök is tiszteletben tartották.5 A 17. században pusztult el. A Zsigmond királyunk által 1408-ban alapított lovagrend nem véletlenül kapta a Sárkányrend nevet. Védőszentje Szent György volt. Az alapítólevélben olvassuk: "az úrnak dicsőséges harcosa, Szent György vértanú magát Istennek ajánlva a rátörő sárkányt megtámadta, és lándzsájával az életét vette. [...] A Sárkányrend az álnok ellenség, az ősi sárkány követőinek [...] az egy igaz hit, Krisztus keresztje és országának veszedelmére törők kipusztítására alakult."6

Szent György egész országok, így Anglia patrónusa. Számos város is védőszentjeként tiszteli, mint Ferrara, Genova, és a magyar területeken is erre utal a nagyszámú Szent György helységnév, mint Balatonszentgyörgy, Dunaszentgyörgy, Zalaszentgyörgy, Pozsonyszentgyörgy, Marosszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy, Csíkszentgyörgy, Sztrigyszentgyörgy stb. A várkápolnák titulusa is gyakran Szent György. A Szent György-nap, több mint ezer éven át, mint a tavasz kezdete, a mezőgazdaságban, de ezen túl a közélet minden területén is meghatározó jelentőségű volt. Az itáliai trecento festészet legnagyobb mestereinek Szent György-ábrázolásai, így Simone Martini freskóképe Avignonban, a pápai székhely székesegyházának kaputimpanonjában, Vitale da Bologna képe, majd Altichiero falképciklusa a padovai San Giorgio-kápolnában az egyetemes művészettörténet remekművei, amelyek példák voltak a kortárs művészet számára.

A magyarországi művészetben is, a történelem sok pusztítása ellenére, számos jeles középkori Sárkányölő Szent György-ábrázolás maradt fenn. Említsük a falképek közül Ják Szent György-templomának 13. századi pompás főoltár-freskóképét, Almakerék, Garamszentbenedek, Nagyszombat, Rimabánya, Mártonhely, Velemér 14. századi, a Kolozsvári testvérek szobrával közel egykorú ábrázolásait. A szárnyasoltárok táblaképei vagy domborművei a 15-16. században többnyire Szent György egész életét elénk tárják, mint a szepesszombati vagy a pozsonyszentgyörgyi Szent György-főoltár. A sárkányölés drámai küzdelme itt a középpontban, az oltárszekrényben kapott helyet. A soproni Szent György-templom kaputimpanonjában a Sárkányölő Szent György kődomborművét az utóbbi évtizedekben tárták fel. Lőcse város plébániatemplomának Szent György ispotályos kápolnájában Lőcsei Pál mester tanítványa készíti a 16. század elején a Sárkányölő lovas szobrát, amelyet freskókép egészít ki a táj és a királylány alakjával.

A magyar középkori Szent György-ábrázolások remekművei a királyi pecsétek is, így István ifjabb király (1267), Károly Róbert 1323. évi második pecsétje, a Szent György-lovagrend 1326. évi pecsétje, István hercegnek, Nagy Lajos öccsének 1351. évi pecsétje.

A Kolozsvári testvérek Szent György-szobrának megrendelőjét nem ismerjük, de az itt említett királyi pecsétek ábrázolásaival való művészi kapcsolata királyi, illetve a királlyal közvetlen kapcsolatban álló mecénásra utal. Minden valószínűség szerint Nagy Lajos király megbízásából készíthette a testvérpár a jeles alkotást, aki ajándékul küldhette IV. Károly német-római császárnak Prágába.

A szobor mint a császárváros kincse a művészettörténet-tudomány kezdetétől, a 19. század első felétől szerepel az egyetemes szakirodalomban. Így G.K. Nagler Neuestes allgemeines Künstler-Lexiconjának II. kötetében (München, 1835. 565), Franz Kugler kézikönyvében (Handbuch der Kunstgeschichte. 1842. 592), Johann David Passavant a cseh- és morvaországi középkori művészetről írt tanulmányában (1856) stb. A hazai irodalomban Wenrich Vilmos (Századok, 1879. 122-125) és Pasteiner Gyula (A művészetek története. Bp., 1885. 320-321) után Czobor Béla írt először önálló tanulmányt a Kolozsvári testvérek Szent György-szobráról 1886-ban (Egyházművészeti Lap, Bp., 251-254), amelyet Czakó E. (1904, 1905) és Pósta Béla (1908) írásai után 1916-ban Lázár Béla nagyszabású dolgozata követett Kolozsvári Márton és György művészete címmel (Archeológiai Értesítő, Új folyam XXXVI 1916. 63-107). Lázár Béla, miután áttekinti a középkori európai művészet Szent György-ábrázolásainak főbb típusát, szobrunkat az európai művészettörténet keretében elemzi és értékeli. Rámutat Simone Martini egykori avignoni freskóképéhez, Stefaneschi bíboros Szent György-kódexében (Vatikáni Könyvtár, fol. 18v. 85) a Sárkányölés ábrázolásaihoz, valamint a nápolyi Anjou-udvar miniatúraművészetéhez (Mechelen/Malines-i Anjou-Biblia, Louvain) fűződő kompozíciós és stiláris kapcsolatokra. Tanulmánya németül is megjelent 1917-ben Bécsben, a Studien zur Kunstgeschichte sorozatban, s így kutatási eredményei az egyetemes művészettörténet részévé váltak. 1924-ben Wilhelm Pinder a német gótikus és reneszánsz szobrászat nagy összefoglaló kötetében, a Handbuch der Kunstwissenschaftban (88-92) az ő megállapításaira építve helyezi szobrunkat az Alpoktól északra fekvő prágai, bécsi udvari művészetbe. Közvetlen kapcsolatot lát Heinrich Parler prágai Szent Vencel álló kőszobra, valamint a bécsi Stephanskirche Singertorjának szobrai és domborművei és a Szent György-szobor között.

Ezután Balogh Jolán szükségesnek látta a Szent György-szobor itáliai kapcsolatainak beható elemzését. 1929-ben közreadja A magyarországi Szent György-ábrázolások forrásai című alapvető tanulmányát (Archeológiai Értesítő, XLIII. 134-155), majd 1934-ben Márton és György kolozsvári szobrászok címmel önálló kötetben foglalja össze a máig érvényes ismereteket hazánk e kiváló művészeiről (az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatban). Lázár Béla avignoni és nápolyi párhuzamain kívül az orvietói dóm nyugati homlokzatán álló bronzszobrokkal, főképpen a Szent Mihállyal való stiláris kapcsolatra hívja fel a figyelmet. Sajnos e kötet nem jelent meg nyugati nyelven, így nem lett az európai szakirodalom része.

A második világháború után a cseh kutatás W. Pinder nyomán a prágai Parler-műhelyt tekintette a Szent György-szobor alkotójának. (Albert Kutal, 1962. 1972), majd J. Homolka egyenesen Peter Parlernek tulajdonította a szobrot az 1978. évi kölni Parler-kiállításon (Parler-Katalog 2 663). A Kolozsvári testvérek szerintük csak az öntést készítették. Ezt 1967-ben Radocsay Dénes, majd Eisler János és Marosi Ernő cáfolták meg a Parler-kiállítás katalógusában és az ott tartott nemzetközi konferencián (Parler-Katalog 4. 134-136. és Resultatband. Köln, 1980. 87-94.). Marosi Ernő az európai szobrászat e kiváló alkotására vonatkozó újabb kutatásait a Magyar Tudományos Akadémián 1994-ben tartott székfoglalójában foglalta össze. Megerősítette és továbbfejlesztette az orvietói stíluskapcsolatokat, rámutatott a szobor jellegzetesen közép-európai művészeti jellegére, behatóan foglalkozott a technikai vizsgálatok értelmezésével és a mű eredeti felállításának kérdésével.

Írásunkat Vayer Lajos professzor emlékének szenteltük, mivel ő volt az, aki a sÝoborral kapcsolatos, fent említett vitás stiláris kérdések megoldásának útját az 1969-ben Budapesten általa rendezett XXII. Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszuson megjelölte. A kongresszus fő témájául az egyetemes és a regionális művészeti fejlődés elemzését, egymáshoz való viszonyát jelölte meg. Bevezető előadásában példaként a Kolozsvári testvérek Szent György-szobrát idézte mint a közép-európai régió olyan remekművét, amely jelentősen gazdagította az egyetemes művészetet. Összekötő kapocs az Alpokon inneni és túli művészeti életben a 14. században. A tudományos kutatásban is aktuális latin igazsággal fejezte be gondolatait: Longum iter est per praecepta, breve et efficax per exempla! S ilyen példa a nagyvilág felé Márton és György magisterek Szent György-szobra!

A 21. század emberét is sarkallja a csüggedést nem ismerő küzdelemre a Jóért, a Szépért és az Igazságért!

Arcán felismered rettenve arcod:
benned emeli Szent György jó vitéz
győztes lándzsáját a szörnyeteg ellen,
benned tusakodik az égi hős
halálodig szüntelen küzdelemben.
(Csanád Béla)

JEGYZETEK

1. Marosi Ernő: "Opus Imaginis Sancti Georgii". In: Kép és Hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon. Művészettörténeti Füzetek. 23. Bp., 1995. 86-123.

2. B. Balbín: Epitomae historica Rerum Bohemicarum. Lib. III. Pragae, 1677. Cap. XXI 379.

3. Jakobus de Voragine: Legenda Aurea. Bp., Helikon, 1990. 102-105.

4. Moravcsik Gyula: In: Szent István-emlékkönyv. II.I Bp., 1938. 433.

5. Supka Géza: Szent György budai domborműve és a nagyváradi szobrok. Archeológiai Értesítő, 1912. 89.

6. Baranyai Béla: Zsigmond király ún. Sárkányrendje. Századok, 1926. 561, 681.

7. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Bp., 1977. 301.