A vizualitás, a világ látványkénti befogadása az emberi létezés egyik alapvető sajtátossága.
A látás információszerzés, tájékozódás, rendkívüli élmény s egyben kultúrákat közvetítő különös dimenzió. Meghatározza tudatunkat, érzéseinket, sejtjeink öntudatlan állapotától a legáttételesebb elvont gondolkozásig.
Az emberi tevékenységek valamennyi területét át- meg átszövi a jelenségek, események, tárgyak látványszerűsége, befolyásolva, meghatározva azok lényegét, minőségét. Így igen sokféle látvány és látvány-leolvasás lehetséges.
Létezik egyfelől a természeti formák sajátos vizuális nyelvezete, a nagy egészhez-tartozás érzetét közvetítő látási élmény, a látvány, amelytől szinte kisimul a lelkünk.
A művészetek másfelől, a létezés titkait sejtető látványokat közvetítik, olyan látvány ősmintákat, melyeket a természetes anyagok és formák nyelvezete alakított ki, ősi, de ma is ható érzetek hordozóiként. Így azt mondhatnánk, időnkívüliek, érvényességüket nem érinti a korok sodrása. Kisugárzásuknak elemi ereje van s jelentéstartalmuknak évezredeket átívelő érvényessége.
Egy különös formájú domb mágikus látványa ugyanaz volt az ősi időkben, mint ma a posztkomputer érában, s bár tudatunk sokban változott, e látvány leolvasásába beleborzong az örökérvényűség felfoghatatlan kihívása. A ködből felsejlő havas táj csodája, a rozsdás színű beérés patináját hordozó hegyoldal; a kő, a föld, a tűz, a víz, az örök alapelemek, s azon túl a nagy titok, a valószínűségek összefüggései. Az anyagégenergia, az anyag és szellem különleges találkozásai, amit a művészet próbál újra és újra megfogalmazni, láttatni, valamiképpen formába, anyag-érzetek metaforáiba foglalni.
Az anyaggal való következetes foglalkozás sajátos kommunikációs világba vezet az anyag metanyelvezetén, a látvány és érzetek összefüggésein keresztül egy, az emberi létezés üzeneteit hordozó, idők és korok feletti dimenzióba.
Ez az örök realitásból, az ős-örök és mindig mai anyagérzetekből építkező vizualitás, vizuális kultúra, amely lehetővé teszi, hogy letűnt korok több ezer éves kultúrájával, a közép-ázsiai régmúlt kő-anyáival, az anatóliai bálványszobrokkal, az egyiptomi vagy a középkor formai metafizikájával éppen úgy lelki kapcsolatot érzünk, mint jelenkorunk nagyszerű alkotásaival.
A művészetek, mint a látvány-mögöttiségbe való elmélyülés, mint vizuális meditáció, mint a születés és a halál között állandósult egzisztenciális ritmus, mint egy hatalmas, mindent átfogó mantra-mormolás befele figyelése, de amely a bent és kint egységét éli és láttatja.
Erre az ősi, élő és léleképítő vizuális kultúrára tevődik rá legújabb korunk virtuális vizualitása, kábító lehetőségeivel, a képernyőn túli terek, térmodulálások eddig ismeretlen ingereivel. Ez az igen erős szín- és formaérzetekkel, feszített hangulatokkal, kábító fény- és térhatásokkal bombázó, manipulatív vizualitás vulgarizálja az előbbi szellemi emelkedettségét, morális nagyszerűségét.
A virtuális terek, a komputergrafika és művészet, a számítógépes formatervezés egy egészen új szakaszt, egy egészen új korszakot jelentenek a művészetben, a kép- és formaalkotás történetében.
A számítógépes kultúra terméke a billentyűk és gombok által előcsalható virtuális világ, a végtelen lehetőségek csábítása, amely már rég túl van azon, hogy az ember természeti lény s ekként a természet, a nagy harmónia része.
Ebből kiemelve, talán egy újabb paradicsomi kiűzetésnek teszi ki magát, egy csábító még-több-tudás almájába harapva.
A veszély nagy, hiszen még az első kiűzetést is alig-alig hevertük ki.