Integráció vagy szegregáció?
Cigányok a háromszéki Zabolán
A háromszéki Zabolán a cigány, a magyar és a román etnikum lélekszámát tekintve közel azonos súllyal van jelen. Ennek ellenére a cigány--magyar és cigány--román viszonyra az aszimmetrikus kapcsolatok a jellemzőek. Mind a magyarok, mind a románok magukat a cigányok fölött álló csoportként tételezik. E vélekedés alapját az a korábbi évtizedekre jellemző tartós gazdasági viszony adta, melyben a román és magyar gazdáknál a cigányok mezőgazdasági szolgaként jutottak szerephez.
Jelen írás a cigányok által egységesen "parasztoknak" nevezett magyar és román lakosság cigányokról kialakított elképzeléseit, a velük kapcsolatos kulturális, viselkedésbeli attitűdöket veszi számba.
Cigányok a helyi társadalomban
Zabolán a cigányok az 1850-es összeírás szerint 32 fővel voltak jelen. Ekkor a falu jelentős részét a székelyek alkották 1843 fővel, a románság 127 fővel jelent meg.1 A visszaemlékezések szerint a múlt század végén és a századelőn is csupán néhány cigánycsalád élt a faluban. Zabola jelenlegi etnikai összetételéről az 1992-es összeírásból nyerhetünk képet. Ez alapján még jelenleg is a magyar etnikum van túlsúlyban 1653 fővel (58%), következik a románság 1022 fővel (38%) és a cigányság 165 fővel (6%). Ezek az adatok azonban egyáltalán nem relevánsak az etnikai összetételt illetően. Miután az itt élő magyar nyelvű cigányok többségükben magyarnak vallják magukat, ez megmutatkozik az össszeírásban is. Ténylegesen a magukat cigánynak vallók száma eléri a 700 főt.
A mezőgazdaság kollektivizálása után a korábban seprű és kosárkötésből, valamint különböző faeszközök előállításából élő cigányok a szövetkezetek fő munkaerőforrásává váltak. Másfelől a cigányok az 1970-es évektől a falu legjelentősebb fuvarozó rétegét alkották. Ekkor kapcsolódtak be a Moldva és Erdély közötti cserekereskedelembe. Elsődlegesen az erdélyi falvakban felvásárolt burgonyát és kukoricát értékesítették a moldvai területen.
Az 1989-es változásokat követően a cigányok a szövetkezetek megszűnése, a földosztás révén elveszítették megélhetésük alapját. A romániai földosztás az 1962-es állapotokat vette alapul, amikor a cigány családok nem rendelkeztek földterülettel, így teljesen kizárta a romákat a földhöz jutás folyamatából.2 Ennek következtében a kollektív gazdaságok hirtelen megszűntével a zabolai roma családok is egyik napról a másikra megélhetés nélkül maradtak, és így nagyfokú mobilitásukat működésbe hozva az új helyzetre a magyarországi munkavállalással reagáltak.
A helyi cigány társadalom belső tagoltsága
A zabolai cigányok magukat házi cigányoknak "magyar cigánynak", "székelymagyar cigánynak" tartják. A magyarokhoz való tartozásnak fontos szimbolikus tartalmat is tulajdonítanak. Ennek egyik legjellemzőbb példája, amikor konfliktusos helyzetekben a cigányok a magyarok oldalán állónak mutatják magukat. A hetvenes években felsőbb utasításra a helyi hatóság meg akarta változtatni a falu nevét. Miután ez a helyi magyarok ellenállásába ütközött, a kérdést a falusiak szavazásával döntötték el. A szavazás úgy zajlott le, hogy a falugyűlésen aki az új román név bevezetése mellett döntött, az a terem jobb oldali ajtaján ment ki, aki a Zabola név megtartását kívánta, a terem másik ajtaján. A falu nevének megmaradása annak volt köszönhető, hogy a faluban élő cigányok azt az ajtót választották, amit a magyarok.3
A helyi cigánytársadalom hierarchikus szerveződésű. Az egyes cigány csoportok közötti átjárhatóság legalább annyira nehéz, mint a magyar és román etnikum vonatkozásában. A "dombi", a "hegyaljai" és a "falusi" cigányok nemcsak térben különülnek el egymástól, hanem életformájuk, értékrendszerük és viselkedési mintáik is igen nagy különbségeket mutatnak.
A "dombnak nevezett terület a falu szélén mind a magyar, mind a román etnikum övezetétől elkülönülve található". Az itt élő cigány lakosság körülményei a legrosszabbak. Nincsenek kialakított utcák, hiányzik a közvilágítás, a vezetékes víz, a telkek közötti határok kijelöletlenek. Az itt élő házak minősége igen rossz. Egyedüli civilizációs vívmány az áramszolgáltatás.
A dombon élő cigányok mint egy nagycsalád élik életüket. Számukra a falusi társadalom normáihoz való igazodás nem tűnik fontosnak. Viselkedésük és gondolkodásmódjuk a saját cigány társadalom értékrendjéhez idomul. Az egyes családok házai nem választódnak el egymástól kerítéssel, a gyermekek nevelése is a "nagycsalád" közös feladata. Gazdagási helyzetük igen rossz. Jóllehet közülük is többen magyarországi munkavállalással foglalkoznak, ez nem teszi számukra lehetővé egy stabil életforma kialakítását. Többségük az igen ritkán nyújtott segélyekből tartja fenn magát. Közülük kerülnek ki azok is, akik a helyi magyar és román gazdáknál idényjellegű napszámosmunkát végeznek.
Fontos megjegyezni, hogy magyarországi munkavállalásuk során eltérő gyakorlatot folytatnak, mint meggazdagodott falubeli társaik. Ők nem kereskedelmi tevékenységet folytatnak, hanem Magyarországon mezőgazdasági idénymunkát vállalnak, s a kemény munkával szerzett csekély pénz a sokgyermekes háztartások igen alacsony szintű megélhetését biztosítja csupán. Az itt élők gyermekei igen ritkán járnak iskolába. Csak miután az állam a gyermekek után járó családi pótlékot a gyermekek rendszeres iskolába járatásához kötötte, lett nagyobb szerepe a gyerekek iskoláztatásának. De most is gyakran előfordul, hogy a Magyarországon tartózkodó szülők távollétében a gyermekek hetekig nem járnak iskolába. A dombon lakó cigányok mindegyike írástudatlan. Sajátos a viszonyuk a román nyelvhez. Miután a faluban élő románok ismerik a magyar nyelvet, a velük való kommunikáció során nem szükséges a román nyelvismeret. A dombi cigányok körében csak azok ismerik jobban a román nyelvet, akik bekapcsolódtak a romániai belföldi kereskedelembe, a székelyföldi mezőgazdasági termékek moldvai cseréjébe.
A cigányok köztes csoportját a "hegyaljaiak" alkotják. ők már a faluhoz tartozó részen laknak. Ez a falu peremterületét jelöli. Ezen a részen egykor románok laktak, de az 1970-es évektől folyamatosan eladták házaikat, és a románok által lakott felszegi részbe költöztek. A megüresedő házakat vásárolták meg azok a dombi cigányok, akik ki akartak szakadni korábbi életformájukból, s erre anyagi lehetőségük volt. Ez a rész ma teljes egészében cigányok által lakott. Rájuk is jellemző a falu gazdáinál való napszámosmunka-vállalás. Közülük is gyakran kerülnek ki olyanok, akik magyarországi munkavállalásból próbálják családjukat fenntartani. Többen már kereskedelmi tevékenységet is folytatnak Magyarországon, nem pusztán mezőgazdasági idénymunkát. Miután ez jóval jövedelmezőbb kereseti lehetőség, néhányan a faluba való költözést fontolgatják. A jóval szerényebb anyagi körülmények között élők számára is legfőbb törekvés a falusi életformához való közelítés, s ennek szimbolikusan felértékelt mozzanata a házvásárlás bent a faluban. A gyerekek nevelésével és iskoláztatásával kapcsolatban a hegyaljaiak már a dombiaktól teljesen eltérő felfogást képviselnek. A gyerekek rendszeres iskolába járatása számukra alapvető erkölcsi kötelessége a szülőnek. Az itt élők mentálisan a dombon élő cigányok fölé helyezik magukat, s a kapcsolatok minden formáját elutasítják. Gyerekeiket kifejezetten tiltják a közelben lakó dombiakkal való barátkozástól. A nem cigány szomszédokkal jó viszony kialakítására törekednek. Jellemzően fogalmazza meg önértékelésüket az egyik itt élő cigányasszony: "Én már félig magyar vagyok... Nekünk azt mondják a szomszédok: ti már nem is vagytok cigányok, most már ti hozzánk tartoztok, mi veletek eszünk, iszunk, barátkozunk."
A Zabolán élő cigányok legszűkebb csoportját alkotja az a néhány család, amely anyagi helyzetének köszönhetően a faluban tudott magának házat vásárolni. Közülük többen új házat építettek a megvásárolt telken. E csoport fő megélhetési forrása a magyarországi munkavállás, de ők kifejezetten a jól jövedelmező kereskedéssel foglalkoznak, elsődlegesen edények és ruházati cikkek értékesítésével. A budapesti kínai piacon veszik meg árujukat, s a magyarországi vidéki településeken jó haszonnal próbálnak túladni portékájukon. Ez a tevékenység jelentős haszonnal jár, erre utalnak hatalmas házaik és azok lakberendezése. Néhány év alatt olyan anyagi erőforrásokra tettek szert, amire a helyben lakóknak nem volt módjuk.4
A kerti gazdálkodás szintjén a faluban lakó cigány családok is kapcsolatba kerülnek a mezőgazdasági tevékenységgel. Ők már nem vállalkoznak napszámosmunkára. Néhányan igyekeznek megművelhető területet is vásárolni, azonban megélhetési stratégiájukban az önálló gazdálkodás nem szerepel hangsúlyosan. A paraszti életformával és értékrenddel való azonosulás elsődlegesen fontos számukra. Kínosan ügyelnek a faluban kialakult együttélési normák betartására. Számukra a mezőgazdaságból élés túlzottan kötött tevékenységnek minősül, és mobilitásuknak kevés teret biztosít. Beszédes ebből a szempontból annak a faluban lakó ciányembernek a vélekedése, aki számol azzal, hogy a magyarországi jövedelemszerzés pusztán időlegesen biztosítja megélhetésüket, de későbbi megélhetése forrását a kereskedelmi, vendéglátói tevékenységben véli megtalálni.
Ez a réteg már rendszeresen jár templomba, az egyházi szolgáltatásokat nem csak alkalomszerűen veszi igénybe, azt életformája meghatározó részének tekinti. A meggazdagodó cigányok számára egyre nagyobb szerepet játszik a gyermekek iskoláztatása. Ez elsődlegesen a rendszeres iskolába járásban nyilvánul meg, de ennek kapcsán ennél a rétegnél már a román nyelv elsajátítása is felértékelődik.
Jóllehet egy-két évtizede még ők is a dombon éltek, ma teljesen elhatárolódnak az ott lakó cigányoktól. A faluban élő cigányok szégyellik a dombon lakókat, velük semmilyen kapcsolatot nem tartnak, hiszen ezzel integrációs esélyeiket csökkentenék. A cigány elit esetében az integrációra való törekvés a domináns életmódhoz való idomuláson keresztül tűnik elérhetőnek, s a korábbi életformájukhoz való pozitív viszonyulás ezt a szándékukat kérdőjelezné meg. A zabolai cigány társadalomban ma is többségben vannak a máról holnapra tengődő, legalacsonyabb társadalmi kategóriát képviselő családok. A cigány elit a mindennapi élet minden területén szimbolikus eljárásokkal határolja el magát ettől az általa lenézett rétegtől. Jellemző példája ennek, amikor az egykor "dombi" tehetős, meggazdagodott cigány már nem ül le a kocsmában egy asztalhoz a dombi cigányokkal. Megvendégeli ugyan egykori sorstársait, de az italt már nem együtt fogyasztják el, hanem oda küldeti az asztalukhoz. A dombon élők a második kört már nem fogadják el, mert szégyenlik, hogy nem tudják viszonozni az italmeghívást.
Az önálló anyagi egzisztencia megteremtésére képtelen, önálló családi gazdasággal nem rendelkező cigány réteg életvitele gyökeresen különbözik a faluba költözött, helyi cigány elit éleformájától. Az elkülönülés legszembetűnőbb vonása az, hogy a lenézett csoport tagjait saját fizikai terükből kizárják. A "dombiak" számára a faluban élő cigányok udvarába, házába való belépés éppen úgy nem megengedett, mint a helyi magyar vagy román gazdák esetében. A faluban lakók és a dombiak között a házasság is teljesen kizárt.
A faluba költözött cigányok életformájában nagy szerepe van a reprezentációnak. Ez elsődlegesen a házépítés és lakberendezés, valamint a ruházkodás terén a legnyilvánvalóbb. A falu közvéleménye ezt a jelenséget ugyancsak negatívumként tünteti fel, s elítélően említik azt az esetet, amikor a faluban élő egyik gazdag cigánycsalád a házszentelésre érkező pap elé a lakástól a kapuig perzsaszőnyeget terített.
A hierarchia alján lévő "dombi" cigányok mind a hegyaljaiakat, mind a faluban élőket egyaránt cigányoknak tartják, és emiatt önmagukhoz hasonlatosnak gondolják. Ők a különbségeket pusztán a gazdasági helyzetben megmutatkozó eltérésként értelmezik. A hegyaljaiak erőteljesen elkülönítik magukat a dombiaktól, a faluban élő cigányokkal viszont egyenrangúnak tartják magukat, a különbséget ők is a gazdasági erőben vélik megtalálni. A faluban élő cigányok már mind a dombi, mind a hegyaljai cigányoktól igyekeznek elkülönülni, s itt az elhatárolódási szempont már kulturális dimenzióban nyer megfogalmazást. Feltűnő, hogy a cigány elit (kitörve az etnikai gettó gazdasági szorításából) hasonló módon viszonyul az általa lenézett szegényebb romákhoz, mint a helyi magyarok és románok.
A vallás szerepe a cigányok integrációjában
A faluban élő cigányok és magyarok kapcsolatában fontos elem, hogy a cigányok minden esetben a magyar iskolába íratják gyermekeiket, és a református, illetve a katolikus gyülekezetben fejtik ki hitéletüket. A zabolai cigányok felekezeti asszimilációja etnikai betagolódást is jelent. Itt is azt látjuk, hogy az egyházi hovatartozásnak etnikai színezete is van.
A cigányok vallásosságára jellemző, hogy elsődlegesen a kereszteléssel és halálozással kapcsolatos egyházi szolgáltatásokat veszik igénybe. Az új cigány elit számára már a házasságkötés szertartása is az egyházhoz kötődik.
Elsősorban a dombon élő és hegyaljai cigányokra jellemző, hogy külsőségekben, a szertartások rendjén közeledtek a keresztény egyházakhoz, de azok tételes tanításait, elveit teljes mértékben nem interiorizálták. Ma azonban a néhány feltörekvő hegyaljai család gyermekei, valamint a faluban lakó cigány fiatalok többsége tudati és érzelmi szinten is azonosult a református és katolikus egyház tanításaival és értékeivel. 1998 őszén Zabolán 12 elsőáldozóból 5 cigánygyermek, mindegyikük a faluban lakó cigány családokhoz tartozik. Ugyanígy 43 bérmálkozóból 12 cigánygyermek. A reformátusoknál a cigány fiatalok korábban nem konfirmáltak együtt a székelyekkel, miután a közös kehelyből való úrvacsoravétel igen nagy ellenállásba ütközött. Ma már minden esetben konfirmálnak a gyermekek, s a cigányok úrvacsoravétele is lehetséges, miután számukra külön kelyhet biztosítottak.
A templomba járás kiemelt szerepet tölt be az integrálódni kívánó cigányságnál. A templom azt a közösségi teret jelenti, ahol a beköltözött cigányok leginkább reprezentálhatják életformaváltásukat a helyi társadalom közvéleménye előtt.
A székely kapu mint a helyi cigány elit identifikációs szimbóluma
Zabolán, a Kovásznára vezető főút mellett a falu végén hatalmas, faragott székely kapukat látunk, mögöttük még befejezetlen óriási méretű családi házakat. Ezeket a falu meggazdagodó cigány lakói építik. A faluba költözött cigány családok székelykapu-állítása a magyarok és cigányok szimbolikus összetartozását fejezi ki. Zabolán a helyi székelyek paraszti kultúrájának nem volt része a székely kapu. Azt elsődlegesen a helyi értelmiségiek kezdeményezésére kezdték el állítani. Az első székely kaput a református parókia elé építették 1975-ben. Ezt követően fokozatosan vált elfogadott gyakorlattá a székelyek körében. A cigányok a székely paraszti kultúra identifikációs szimbólumát használják saját azonosságuk jelzésére a külvilág felé. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a székely kaput építő cigányok elsődlegesen nem az etnikai azonosulást hangsúlyozzák építményeikkel, hanem a kulturálisat. A székely kapu a társadalomba való beilleszkedés, a meggazdagodás szimbólumának tekinthető ebben az esetben.
A falu közvéleménye eltérően ítéli meg azt a gyakorlatot, hogy a cigányok székely kaput állítanak. A magyar értelmiségiek ezt pozitív jelenségnek tartják, mert vélekedésük szerint ez nem pusztán az anyagi erő szimbolikus kifejeződése, hanem ezen túl a faluban élő magyarság dominanciájának megjelenítése is. Jóval negatívabban ítéli meg a falu magyar gazdarétege ezt a jelenséget. Egyesek úgy látják, hogy miután a cigányok kisajátították a székely kapu építését, az a faluban élő magyarok számára már egyáltalán nem bír fontossággal. Miután egy leértékelt csoport kezébe kerül, a székely kapu vélekedésük szerint elveszíti eredeti szimbolikus többlettartalmát.
A cigányokról kialakított kép és annak változásai
Míg a zabolai cigányok mindig a konkrét helyzet, a személyes pozíció szempontjából mondanak ítéletet a "parasztokról", addig a román és magyar etnikum tartósan létező sztereotípiákat mozgosít a cigányok megítélésében.
A magyar és román népesség értékrendjének radikális eltérése miatt egyaránt negatív, sztereotípiákban megnyilvánuló képet alakít ki a helyi magyar nyelvű cigányokról, függetlenül attól, hogy a cigányok három egymástól élesen elkülönülő csoportot alkotnak.
Az 1990-es évek elejétől kezdődően korábban teljesen a zabolai társadalom perifériáján élő cigány családok egy része magyarországi munkavállalása révén hirtelen meggazdagodik, s anyagi ereje folytán a falu magyarlakta központi részén vásárol magának házakat, vagy építtet új lakóépületeket. A cigányok faluba költözésével a korábbi etnikai alapú szegregáció megszűnik.5 Meg kell említeni, hogy Zabolán nem csupán a cigányok különültek el területileg a magyaroktól és a románoktól, hanem ezek is egymástól. A magyarok a falu központi részében, a Felszegben laknak, míg a románok a faluközponttól távolabbi felső részen, az Alszegen. A cigányok a falu központi részébe költözésével a magyarok életvilágának közvetlen közelébe kerülnek, ahol is a kulturális idegenséggel való érintkezés során a saját világ és az idegenség közötti határokat újra kell definiálni, miután az eddig érvényesnek tekintett minták elveszítik érvényességüket.
Jóllehet a cigány családok faluba költözése már a politikai változások előtt megindult,6 ez nem volt olyan jelentőségű, hogy az a korábban róluk kialakított kép újraértelmezéséhez vezessen. 1989 után ez a folyamat felgyorsult, és nagyobb méretet öltött. S miután a megerősödött anyagi bázison döntően más életforma jött létre, mint amit korábban a cigányoknak tulajdonítottak, a változáshoz mind a magyar, mind a román etnikumnak viszonyulnia kellett.
A zabolai magyarok az új helyzetet elsődlegesen fenyegetettségként élték meg, s ennek megfelelően reagáltak a történésekre. Az eddigi állapotok megváltozását a többségi csoportok veszélyeztetettségként élik meg, s ez még inkább az elzárkózást, a másik csoportról kialakított negatív képet, az önkép pozitív jellegét erősíti.
Jóllehet a cigányokról korábban kialakult sztereotip képtől teljesen eltérő, sőt azzal kifejezetten ellentétes tapasztalatokkal szembesültek, a jelenséget elsődlegesen életviláguk korábbi integritása elleni támadásként értelmezik, s így annak negatív vonatkozásait erősítik fel. A cigányok gazdasági előnyét szimbolikus módon leértékelik, amikor a megszerzett jövedelmet nem tisztességes tevékenység eredményének tulajdonítják. Miután a nem tisztességes kategóriájába utalják a jelenséget, ezzel megkerülhetővé válik a korábban róluk éltetett kép alapvető újrafogalmazása. Jellemzője ennek a gondolkodásnak az is, hogy a faluba költözött cigány családok életformájának a negatív oldalait emelik ki: hangosak, kerítésre terítik a ruhát, giccsesek a lakberendezési szokásaik, pazarló, költekező életmódot folytatnak.7
A vizsgálat egyik tanulsága az, hogy a rendszerváltás lehetőségeit kihasználó és ennek következtében hirtelen meggazdagodó helyi cigány elit "paraszti" értékrendhez tudatosan igazodó életformája sem képes megváltoztatni a cigánysággal kapcsolatos nézeteket. Ezek a vélekedések a paraszti társadalmakban jellemző patrónus--kliens viszonyrendszerben formálódtak. A cigány elit gazdasági és társadalmi térnyerése következtében a helyi társadalomban alapvetően megváltozott ez a patrónus--kliens viszony. A cigánynépesség számszerű növekedése és az életformaváltás zavarokat, átalakulásokat okozott a korábban megszokott együttélési minták tekintetében. A lokális társadalom számára az új helyzet nagy kihívást jelent, hiszen az eddig érvényesnek tekintett viselkedési minták nem érvényesek többé a román--cigány és a magyar--cigány együttélésben. A cigányokról mint elvont csoportról alkotott kép azonban a jelentős változásokat követően sem módosul alapvetően. A falu gazdatársadalma pusztán egyedi esetekben hajlandó a korábban éltetett kép egyoldalúságán enyhíteni, általánosabb értelemben még ma is a korábbi sztereotípiák fogalmazódnak meg a cigányokkal kapcsolatban.
A cigány--magyar viszony a faluban lakó cigányok esetében több alkalommal kooperatívnak mutatkozik. A magyar etnikum funkcionális és kényszerű okokból tolerálja a cigányok közeledését, velük szemben hajlandó integráló lépéseket tenni. Bár hangsúlyoznom kell: ez nem a paraszti lakosság véleményét tükrözi, hanem a magyar értelmiségiek meghatározó rétegének a vélekedését. A falu értelmiségének megítélése szerint az utóbbi évtizedekben Zabolán a magyarság nagyarányú térvesztése figyelhető meg, a magyar etnikum jelentőségének, dominanciájának megőrzése csupán a cigányok magyarok közé való integrálódása révén elérhető. Míg a századelőn a faluban számbelileg és a gazdasági erőt tekintve is a magyar etnikum volt a meghatározó, addig mára ez alapvetően megváltozott. A gazdasági erő az elöregedő magyaroktól átkerült a románokhoz. Az értelmiség egy részének (elsődlegesen a református és katolikus lelkésznek) a cigányok integrációját elősegítő törekvései ennek a társadalmi és gazdasági átrétegződésnek a fényében értelmezhetők.
A cigányok magyarok közé költözését és életformájukba való integrálódási szándékát a falu nem ítéli egyértelműen olyan pozitívnak, mint a falu értelmiségének egy része. Ezen felfogás egyrészt pozitív civilizálódási törekvésként értékeli a történéseket, másrészt azt emeli ki, hogy ennek révén a falu etnikai viszonyainak kedvezőtlen átalakulási folyamata, a magyarok számának fokozatos csökkenése veszít erejéből. Az értelmiség ezen része etnikai és kulturális dimenziójában egyaránt pozitívan értékeli a változást. (Ezen vélekedés nem számol azzal, hogy a cigányok már korábban is a magyarok közé sorolták magukat, így az etnikai hovatartozásuk nem a mostani helyzetre való reagálás következménye. A kulturális változásokat illetően pedig nem veszik tekintetbe, hogy ez az általuk kívánatosnak és örvendetesnek tartott folyamat csupán a helyi cigány lakosság töredékét érinti, s igen kétséges, hogy a cigányok túlnyomó részét kivetők esetében ilyen magától értetődő-e ennek a folyamatnak a folytatódása.)
Magyar--cigány viszonylatban a szomszédsági kapcsolatok csak látszólagosan működnek, miután annak alapja a kölcsönösség. A magyar fél ezt egyoldalúnak tartja, s ezért ezt a viszonyrendszert gyakran felrúgja. "Úgy csinál az az én szomszédom, akinek van az a cigány szomszédság. Jönnek. Telefonálni akar, akkor éppen a testvírínek. Jó. Hát tessék, megengedik. Mert megfizetem instállom. Jó, telefonál. Hát a telefonálásnak az egész lényege az volt, hogy hogy vagy, mit csinálsz, beteg vagy-e. Akkor Józsi elment ehhez, olyan lényegtelen dolgok. Aztán megmondtam neki, ide jöjj, de csak akkor, ha valami nagyon fontos dolgot akarsz elintézni, máskor ide ne gyere." A vissza nem adott kölcsön esetében a szomszédoknál bevett gyakorlat, hogy ledolgozza a cigány fél a kölcsönkért termék árát.
A patrónus--kliens viszony eddig jellemző formájának megfordulása, amikor a cigány válik munkaadóvá, és az egykori magyar gazda lesz a munkavállaló, sokakban erősíti a fenyegetettség érzését. A korábbi gazdasági-társadalmi kapcsolatban a cigányok egyértelműen periferikus szerepbe szorultak, ez az új helyzet következtében megváltozott. Különösen nehezen élik meg a magyar közösségekben a korábbi aszimmetrikus viszonyok megfordulását. Ma már több esetben fordul elő, hogy a jómódú cigányok alkalmaznak magyarokat bizonyos munkákra. Miután a faluba költözött felnőtt cigánylakosság még analfabéta, nincs módjuk a jogosítvány megszerzésére. Ezért gyakran fordul elő, hogy a cigányok magyarokat fogadnak fel sofőrnek. Ezt is igen nehezen fogadja el a korábbi viszonyok megváltozását belátni nem akaró gondolkodásmód. Még súlyosabban élik meg azokat a helyzeteket, amikor korábban jódómú gazdacsaládok hozzátartozói a cigányok gazdaságában végeznek munkákat.
Más jellemzőket mutat a cigányok és a románok közötti viszony. Ez elsődlegesen a gazdasági kapcsolatokra korlátozódik. A cigányok és románok ma is teljesen elkülönülnek. Nem tekinthető véletlennek, hogy a románok esetében a cigányokról korábban kialakított kép él tovább, s ennek negatív tartalma van. A normákhoz való igazodás egyes esetekben azonban elfogadottá teszi a cigány családokat a román szomszédok számára is. A románok számára a cigányok faluban betöltött szerepének megváltozása nem közvetlen fenyegetettségként jelenik meg. Ebből következően rájuk nem nehezedik olyan erős nyomásként a korábbi vélekedések újraértelmezése. A falu egymástól élesen elkülönülő három csoportját -- a magyarokhoz hasonlóan -- egységesen kezelik, s életformájukat és gondolkodásmódjukat egyaránt negatívan értékelik. A románok nem etnikai, hanem az életmódbeli eltérések vonatkozásában fogalmazzák meg elítélő véleményüket. S miután mind fizikai, mind mentális szinten kevés a találkozási pont, nem kényszerülnek újrafogalmazni vélekedésüket.
Zabolai románok és magyarok még ma sem szívesen használnak közös edényeket vagy evőeszközöket a cigányokkal. A tisztasággal kapcsolatos előítéletek és határok átlépése már a cigányok integrációjának előrehaladott voltát mutatja, ez azonban csak néhány család esetében mondható el. Az elfogadottságukat hangsúlyozó cigány családok esetében is igen nagy jelentősége van a tisztasággal kapcsolatos fenntartások leküzdésének.
A konkrét kapcsolatok szintjén néha eltűnik a cigányokkal szembeni diszkrimináció, de nem tűnik el általában. A cigányokkal szembeni egyéni viszonyulás eltér a cigányokhoz mint csoporthoz való viszonyulástól. A leggyakrabban megnyilvánuló gesztusok még ma is a cigányoktól való elhatárolódást, a távolságtartást hordozzák.
A cigányok és nem cigányok között nagyon szűk az érintkezések, a találkozások zónája. Sem igény, sem mód nincs egymás életformájának jobb megismerésére. A faluban élő családok számára létezik egy általános tudás a helyi cigányokról, ezen ismeretekhez azonban nem kapcsolódik az élmények konkrétsága. Más esetben a konkrét élmények közül azok értékelődnek fel, amelyek negatív beállítódásukat erősítik meg. Több példa a cigányokkal való együtt dolgozás kellemetleneségeiről szól, amikor is a cigányok, bár rendesen dolgoznak, megbízhatatlanok és követelőznek.
A cigányok integrálódása nem a magyarrá válás folyamataként értelmezhető, hanem a falu magyar etnikuma által éltetett és működtetett paraszti értékrendhez való idomulásként. Ez azért is sajátos folyamat, mert az életforma alapját jelentő mezőgazdasági termelés nem válik a cigányok életformájának alapjává. Bár e vonatkozásban is vannak elmozdulások, az életforma bázisa egyértelműen a kereskedőtevékenységre alapozódik. Éppen amiatt válnak hangsúlyossá a kulturális hasonulás folyamatában a paraszti életforma más összetevői: a vallásosság és templomba járás kap kiemelt szerepet, a mindennapi élet viselkedési normáinak betartása hangsúlyozódik.
A cigányok Zabolán még ma is mind a román, mind a magyar etnikum számára negatív viszonyítási pontként jelennek meg, s a két etnikum saját identitását ellenükben fogalmazza meg. A kirekesztési stratégiák, cigányokkal szembeni diszkriminatív viselkedések mindaddig termelődnek, amíg a nagyfokú kulturális különbözőség mindennapi tapasztalatként élhető meg a magyar és román etnikum számára. E folyamatot éppen ezért csupán enyhítheti néhány cigány család helyi társadalomba való integrálódása, de annak megszűntét nem eredményezheti.
Az integrációról egy cigány--magyar vegyes házasság tükrében
A cigányok és magyarok között ma is erősen hangsúlyozott szimbolikus határok jellegére utal az eddigi egyetlen -- és kudarcba fulladt -- cigány--magyar vegyes házasság. A különböző etnikumok egymás mellett élésében a legsúlyosabb vétség a saját csoport ellen a vegyes házasság.
A zabolai magyar mikrotársadalmat igen érzékenyen érinti, hogy egyik tagja olyan etnikum köréből választott házastársat, amelyet ők lenéznek. Nehezíti a helyzetet, hogy a cigánylányt feleségül választó fiú családja korábban a magyar gazdák nagy tiszteletben tartott csoportjába tartozott. Különös ellentmondás, hogy a cigánylány családjáról a magyar fél szülei és a közvélemény is igen pozitívan vélekedik. Ez arra utal, hogy a házasság negatív megítélése az etnikai hovatartozás miatt ilyen mértékű, és nem az életforma, a viselkedés jelenti az elfogadás hiányát.
A cigány--magyar vegyes házasság esetében teljesen új helyzet állt elő a gyermek megszületésekor.8 A falu közvéleménye egyértelműen úgy ítélte meg, hogy a gyermek semmi esetre sem tartozhat a magyar etnikumhoz, ő csak cigány lehet. A gyermek születése után azonban az apa minden törekvése arra irányult, hogy a gyermeket kiszakítsa abból a közegből, ahova ő maga is integrálódni akart. Ez a szándéka olyan konfliktusok forrása lett, amelynek következtében a cigány nő és a magyar férfi között a kapcsolat teljes mértékben megszűnt. Az első magyar--cigány vegyes házasság mindkét fél nagy örömére sikertelenül végződött. Ez a jelenség is arra utal, hogy noha néhány cigány család megindult az integráció útján, a cigányok és magyarok közötti közeledésnek azonban még igen behatárolt a lehetősége. Abba a vegyes házasság ma még semmi esetre sem fér bele. A magyar és román etnikum között a vegyes házasságok egyre inkább bevett gyakorlatnak számítanak.9 Ezzel szemben sem a románok, sem a magyarok nem tudják elfogadni a cigányokkal kötött házasságokat.
Zabolán a cigány--nem cigány egymás mellett élést napjainkban is bizonyos jól körülírható kulturális minták, stratégiák szabályozzák. A falu társadalmi terében továbbra is megmaradnak az etnikumok közötti szimbolikus határok, és ezek fenntartása fontos része a helyi társadalom mai működésének.
1. Az 1850. évi erdélyi népszámlálás. KSH. Bp., 1994.
3. A zabolai cigányok az 1989-es változások után kialakult magyar--román etnikai feszültségek során is több esetben kifejezték a helyi magyarsághoz való tartozásukat. Amikor a kolozsvári szélsőségesen nacionalista polgármester túlkapásai ellen Erdély minden magyar templomában megkondították a harangokat, a zabolai toronyban egy cigány fiatalember húzta meg a harangokat, akit ezért a rendőrök súlyosan bántalmaztak. Vö. Pozsony Ferenc 1997/b. 18.
4. A néhány cigány család hirtelen meggazdagodását a falu közvéleménye gyanakvással és irigységgel szemléli. "Magyarország felmilliósította őket" -- mondják elítélőleg. A rendkívül munkaigényes mezőgazdasági tevékenység igen szűkös megélhetést biztosít a faluban élő magyaroknak és románoknak. A "munka nélkül" szerzett igen magas jövedelmek ebben a felfogásban nem elfogadhatóak, azt a már nem tisztességes tevékenységek körébe sorolják. Fontos utalni rá, hogy a kereskedést nem azért ítélik meg negatívan, mert az a cigányokhoz köthető, hanem azért, mert felfogásukban a kereskedéssel szerzett pénz már nem tartozik a tisztességes munkával szerzett jövedelmek közé.
5. A szegregáció teljes megszűnéséről azonban nem beszélhetünk. A faluba költözött cigány családok ma is két olyan kocsmába járnak, ahová a falu más etnikumához tartozó semmi esetre sem lépne be. Az ide való betérés a helyi nem cigány lakosok számára presztízsveszteség nélkül még ma sem lehetséges.
6. A cigányok a városokba költöző magyarok házait az 1970-es évektől kezdődően vásárolták meg. Ez kezdetben a helyi magyarok nagy ellenállásába ütközött, de a folyamatot megakadályozni nem voltak képesek. A zabolaiak emlékezete szerint egy helyi tanácsi hivatalnok megvesztegetésének köszönhető, hogy a cigányok a faluba költözhettek. A városba költöző magyar népesség üresedő házait kezdetben inkább a magyar nyelvű jómódú cigányoknak adta el, mint a többet ígérő románoknak. Vö. Pozsony Ferenc 1997/b. 18.
7. A cigányokról való beszélés során a faluba beköltözött cigánycsaládok jellemzésekor minden esetben említik a kivagyiságot jelző, fényűzésnek tekintett költséges lakodalmakat és mulatságokat.
8. A cigány--magyar vegyes házasságot részletesen elemzi Harbula Hajnalka.
9. Mirk Szidónia vizsgálja alaposan a román--magyar vegyes házasságok kérdéskörét.
Barth, Fredrik: Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Régió, 1996. 1. 3--25.
Bíró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Egymás mellett élés. A magyar--román, magyar--cigány kapcsolatokról. Csíkszereda, 1996. 247--277.
Fosztó László: Ki a cigány? Az etnikai indentitás(ok)ról. Keresztény Szó, 1997. április. 26--29.
Kürti László: Etnikai viszályok és többszólamú önazonosság: néhány antropológiai gondolat az önazonosságról. Korunk, 1994. 1. sz. 91--99.
ozsony Ferenc: a) A háromszéki magyar ajkú cigányok vallásos hitélete. In: Cigány néprajzi tanulmányok I. Szerk. Barna Gábor. Bp., 1993. 76--79.
b) Változások az erdélyi cigánytársadalom életében. Erdélyi Szó, 1997. április 2--5.
c) A háromszéki magyarajkú cigányok vallásos és hitélete. Keresztény Szó, 1997. VIII. évf. 8. sz., 15-19.
Prónai Csaba: Cigánykutatás és kulturális antropológia. Budapest--Kaposvár, 1995.
Túrós Endre: Magyarok, románok, cigányok: ki van a középpontban? In: Egymás mellett élés. A magyar--román, magyar--cigány kapcsolatokról. Helyzet könyvek. Csíkszereda, 1996. 165--181.
Uő: Magyar--cigány viszony Kisbácsban. In. Az interetnikus kapcsolatok kutatásának legújabb eredményei. Szerk. Katona Judit--Viga Gyula. Miskolc, 1997. 263--266.
Szabó Judit: Cigányok egy magyar--román közösségben a Maros menti Gernyeszegen.
In: Cigány néprajzi tanulmányok 1. Szerk. Barna Gábor. Bp., 1993., 18--24.
Szuhay Péter: Utóparasztosodó cigányok az északkelet-magyarországi régióban. In: Phralipe, 1993. 1. sz.
Stewad, Michael Sinclair: Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Bp., 1993.