Hadrév -- hat év után
Vargyas (Kovászna megye), 1989. december 24. Két meggyilkolt roma, két megrongált ház.
Túrterebes (Szatmár megye), 1990. január 11. Egy eltűnt roma gyermek, harminchat felgyújtott ház.
Szászrégen (Maros megye), 1990. január 29. Öt felgyújtott ház.
Nyújtód (Kovászna megye), 1990. február 5. Négy meggyilkolt roma, hat felgyújtott ház.
Cuza Vodã (KONSTANCA megye), 1990. július 10. Harmincnégy felgyújtott ház.
Kászonújfalu (Hargita megye), 1990. augusztus 12. Huszonkilenc felgyújtott ház.
Mihail Kogãlniceanu (KONSTANCA megye), 1990. október 9. Harminchat felgyújtott, négy megrongált ház.
Bolintin Deal (Giurgiu megye), 1991. április 6--7. Huszonkét felgyújtott, két megrongált ház.
Ogrezeni (Giurgiu megye), 1991. május 16--18. Huszonegy felgyújtott ház.
Bolintin Vale (Giurgiu megye), 1991. május 18. Tizenhárom felgyújtott ház.
Gãiseni (Giurgiu megye), 1991. június 5. Három felgyújtott, hat megrongált ház.
Kászonfeltíz (Hargita megye), 1991. június 9. Egy meggyilkolt roma, huszonnyolc felgyújtott ház.
Dánpataka (Máramaros megye), 1991. augusztus 13. Tizennyolc felgyújtott ház.
Gyertyámos (Temes megye), 1993. március 17. Öt megrongált ház.
Tizennégy település, hét gyilkosság, 264 -- minden bentlévővel -- leégetett, szétdúlt otthon. Több száz földönfutóvá vált család. Egyetlen bűnös sem.
Az áldozatok mind romák, de a hatóságok a mai napig sem fogadják el, hogy rasszista megnyilvánulásról, netán pogromról1 lenne szó.
Az esetek közös vonásai lehetővé teszik egy modellértékű "szabványeset" felépítését.
A roma közösséggel szemben kialakított negatív indulatokat valamilyen hirtelen történés felkorbácsolja. Ez lehet egy banális, fiatalok közötti verekedés a diszkóban, mint Mihail Kogãlniceanuban, esetleg kocsmai verekedés, mint Szászrégenben, vagy szélsőséges esetben emberölés, mint Bolintin Dealon.
2. A roma tettes rendőrségi őrizetbe vétele
Az eset kirobbantását okozó romákat a rendőrség letartóztatja, utóbb bíróság elé állítják őket. A szászrégeni kocsmai verekedésben részt vevő négy roma hat hónap és két év közötti börtönbüntetésben részesült, miközben másokat nem ítéltek el.
Vagy azonnal elszabadulnak az indulatok -- ilyenkor fordul elő a romák meglincselése --, vagy néhány napos tervezés után gyűlnek össze a falu lakói, hogy elűzzék a romákat a településről. Szólnak a harangok, búgnak a szirénák. Gyakran rendőri erők felügyelete mellett a tömeg házról házra járva gyújtogat. "Csak" megrongálják azokat a házakat, amelyek más házak közelében állnak, nehogy a tűz szétterjedjen a faluban.
Így lehetne röviden összefoglalni mindazt, ami a hadrévi eset előzményének tekinthető.
Miért volt köze ennek a Maros megyei eseménynek például a konstancaiakhoz? Mert azok, akik elkövették, tudták, mi történt máshol az országban, s azt is tudták, hogy sehol semmilyen jogi, bűnügyi következménye nem lett a gyilkosságoknak, gyújtogatásoknak. Tehát bármit meg lehet tenni, ha az áldozat roma. Akár ügyészek, rendőrök szeme láttára.
Hadrév, 1993. szeptember 20--21.
A Kece községhez tartozó, Maros megyei Hadrév az E60-as országúton található, Kolozsvár és Marosvásárhely között. 882 lakosából 614 román, 145 magyar, 123 roma.
1993. szeptember 20-án, du. 5 óra körül öt roma, miután a közeli kocsmában megivott egy-egy kávét, és vásárolt egy csomag kekszet, kiállt a buszállomáshoz, hogy Ludasra menjen. Egy helybeli lány, Bucur Liana, az út túlsó oldalán ment hazafelé. Egyik roma fiú, aki nemrég még osztálytársa volt, megkérdezte a lányt, hogy kér-e kekszet. Az nemlegesen válaszolt, s továbbment. Che‡an Gligor, aki ittasan2 közeledett az esemény színhelyéhez, sértőnek érezte, hogy a roma fiúk csak úgy odaszólnak egy román lánynak, oszlophoz kötötte tehenét, s megfenyegette a romákat. Azok trágár szavakkal illették, mire az öreg átment az úton, és ostorával megütötte az egyik fiút. Ő visszavágott, és földre teperte Che‡an Gligort. A kocsmából és az utcáról tucatnyian ugrottak az öreg megsegítésére. Látva a veszélyt, két roma elmenekült, a másik három viszont szemben találta magát a feldühödött tömeggel. Az egyik roma3 kést rántott elő, mellyel hadonászott, hogy ne férjenek közel hozzá. Adott pillanatban, mikor az egymással küzdők nem figyeltek oda, Che‡an Gligor fiát, Che‡an Crãciunt késszúrás érte. A három roma menekülni kezdett, még Che‡an Crãciun is követte őket, de néhány méter után összeesett. Mivel állapota egyre súlyosabbá vált, rövid tanácskozás után a jelenlévők úgy döntöttek, hogy a fiút a ludasi kórházba szállítják. Miközben néhány falubeli autóval Ludas felé indult, a romák bemenekültek egy közeli házba, melynek roma lakói nem tartózkodtak otthon. A ház körül tömeg verődött össze, néhányan a kecei rendőrségre telefonáltak. A helyszínre érkezett rendőrök4 felszólították a romákat, hogy jöjjenek ki, azok viszont garanciát kértek arra vonatkozóan, hogy nem történik bántódásuk. Közben visszaért az autó, mellyel Che‡an Crãciunt kórházba szállították, azzal a megdöbbentő hírrel, hogy a fiú meghalt. Ebben a pillanatban a rendőrök (több tegyenek, amit jónak látnak. Rövid időn belül a házat felgyújtották. Közel egy időben ugrott ki az ablakon Lãcãtus Rîpa Lupian és Lãcãtus Aurel Pardalian. Az előbbit Moga Ioan, az utóbbit a tömeg fogta el. A rendőr megbilincselte a fiút, majd attól félve, nehogy vele szemben is ellenségesen lépjenek fel a falubeliek,5 szabad utat engedett a tömeg haragjának. Az összegyűltek mindkét romát meglincselték.6 Zoltan Mircea bennégett a házban.7
A lincselés végére érkeztek meg Ludasról a rendőrök (akiket nem a kecei rendőrök hívtak ki erősítés céljából, hanem azok a hadréviek, akik Che‡an Crãciunt a kórházba szállították, s nem tudták, hogy a helyi rendőröket is értesítették az eseményekről), Drãghici Nicolae főhadnagy vezérletével, valamint a mentők és a tűzoltók. A három kecei rendőr mellett most már három ludasi8 is jelen volt. Közben újabb rendőrautó érkezett, s a kettő együtt kétszer-háromszor fordult, így legalább 15--20 ludasi rendőr tartózkodott a faluban este nyolc óra körül.
Miután a rendőrök mentőbe tették az áldozatokat, a falubeliek azzal támadtak a főhadnagyra, hogy az egész miattuk történt, mivel engedték, hogy a romák garázdálkodjanak a faluban, s a rendőrségi feljelentéseket nem vették komolyan, nem vonták felelősségre azokat, akik fosztogatták a lakosokat. Válaszul a vádra, hogy a rendőrség a romák pártján áll, Drãghici Nicolae kiadta az utasítást: irány a roma házak!9 Így kezdődött a roma házak gyújtogatása, a nagyarányú rendőri erők jelenlétében.10 A tűzoltókat a lakosok nem engedték oltani, így ők is az események szemlélőivé váltak. Az este folyamán két ügyész is érkezett Marosvásárhelyről, akiknek szintén semmi ellenvetésük nem volt. Hajnalig tizenhárom házat gyújtottak fel, további négyet pedig megrongáltak. A romák egytől egyig elmenekültek a faluból.
Azokat a romákat, akik a következő napon haza próbáltak térni, hogy megetessék állataikat, elszállítsák épen maradt javaikat, a helybeliek -- Drãghici főhadnagy vezetésével -- megverték és kiűzték a faluból.
Az áldozatok romák vagy bűnözők?
A hatóságok folyamatosan tagadták, hogy az esemény hátterében rasszizmus, idegengyűlölet lappangana. Állításuk szerint a megtorlás nem a romák, hanem azok ellen irányult, akik az évek folyamán "terrorizálták" a lakosságot. Mindamellett, hogy az áldozatok közt kiskorú gyermekek, nők és öregek is voltak -- tehát olyanok, akik semmiképpen sem képesek elnyomni a falu többségi lakosait, érdemes elemezni a hatóságok kettős viszonyulását: egyrészt azt állították, hogy az etnikumnak nincs köze az eseményekhez, másrészt a hadrévi roma közösséget egységesen ítélték el azért, ami a faluban történt.
Az 1993. október 12--13-án helyszíni vizsgálatra kiküldött kormánybizottság, miután jelentésében azt írta, hogy "az eseményeknek nem volt etnikai indíttatása", a következők miatt marasztalta el a roma közösséget:
-- veszélyeztetik a falu etnikai stabilitását, mivel a romáknak családonként 5--10 gyermekük van;11
-- nem bennszülöttek, a roma családok java része 1977 után költözött a faluba; nincs földjük, s emiatt "egy részük lopásból tartja fenn magát";
-- "műveltségi szintjük rendkívül alacsony, sokan írástudatlanok";
--"ortodox vallásúak, de nem illeszkednek be az ortodox vallás hagyományos rítusaiba és ceremóniáiba";
-- ellentétben a faluban élő románokkal és magyarokkal, nem hoztak létre gazdasági társaságokat;12
-- megsértik a rendet "verbális erőszakkal", illetlen beszéddel, triviális nyelvezettel, a jóérzést sértő viselkedéssel, s időnként fizikai erőszakot, testi sértés is elkövetnek.
A marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség vádirata (1997. augusztus 12.), mely azok ellen volt hivatott vádat emelni, akik a lincseléseket és gyújtogatásokat elkövették, első részében, több mint egy oldalon a romákat vádolja. "Általában, életkörülményeik folytán és azáltal, hogy a falu többi lakóinak erkölcsi értékeit visszautasították, a cigányok agresszív viselkedésmódjukkal elszigetelték magukat, nem ismerve el és szándékosan megsértve a társadalom intézményesített jogi normáit" -- kezdődik a vád az áldozatok ellen, majd a továbbiakban felhozza, hogy nem volt munkahelyük, nem dolgozták meg földjeiket, bűnözők. Ezt követi az állítás, mely szerint: "a cigányok elleni erőszak szelektív módon nyilvánult meg, nem érintette azokat, akik integrálódtak a társadalomba". A tények azt mutatják, hogy ez nem igaz. A gyújtogatás és rombolás egyaránt sújtott olyanokat, akiknek volt munkaviszonya, megművelt földje, valamint olyanokat, akik a rendőrség nyilvántartásában szerepeltek.
Ezek a magyarázatok, amelyek egy valódi jogállamban nem fogadhatók el érvekként, jelentették az ítélethirdetés során az enyhítő körülményeket. Annak ellenére, hogy a tanúk kihallgatásakor kiderült: sok falubeli, az események hangadói (csakúgy, mint azok a hatósági szervek, melyek a fentieket állították) egyértelműen romaellenes, rasszista indíttatásúak, s egy etnikai csoportot egészében ítélnek el, nem pedig a deviáns magatartású egyéneket.
Az előző esetek ismeretében kevés remény volt arra, hogy valaha is valakit felelősségre fognak vonni mindazért, ami Hadréven történt. A romák ügyét felkarolta azonban a Pro Europa Liga Emberjogi Irodája, s ötévi folyamatos lobbizás után, melyből a romák is kivették részüket, sikerült a vádlottakat törvényszék elé állítani.
Az út meglehetősen göröngyös volt. Kezdetben a kivizsgálás gyorsan haladt. Szeptember 24-én a Maros megyei rendőrkapitányság parancsnoka, Palade Constantin ezredes kijelentette, hogy 54 tanú kihallgatása során kialakult egy 47 személyből álló csoport képe, mely az erőszakos eseményekben alapvető szerepet játszott. Ez a kijelentése volt az egyik utolsó hivatalos fellépése. Rövid időn belül nyugállományba helyezték.
1993. október 5-én a faluban gyűlést szerveztek, melyen Judea Ioan,13 a Román Nemzeti Egységpárt megyei elnöke pozitívan méltatta a falubeliek tettét, és ígéretet tett, hogy senkit sem fognak felelősségre vonni. Mivel ismert volt a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás politikai kötődése (elegendő csak arra gondolni, kiket és hogyan ítéltek el 1990 márciusa után), reménytelennek tűnt, hogy valaha is ítélet születik az ügyben. A gyűlésen egy levél született, melybe a résztvevők azt kérték az Elnöki Hivataltól, parlamenttől és kormánytól, hogy a romákat távolítsák el a faluból -- "a cigányok menjenek oda, ahonnan jöttek".
A marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészségre átkerült14 iratcsomó kezdetben gyorsan vastagodott. November közepéig több mint 50 személyt hallgattak ki. Látva, hogy az ügyészségből hiányzik az ügy megoldásának akarata, november 29-én a romák érdekeit védő ügyvédek levéllel fordultak a főügyészhez, kérve 15, a tanúvallomások szerint alaposan gyanúsítható személy letartóztatását. Köztük két rendőrét: Moga Ioanét és suscã Alexandruét.
1994. július 21-én hét, gyilkossággal gyanúsított személyt őrizetbe vettek, de még aznap szabadlábra is helyezték őket. Amint az ügyészek magánbeszélgetéseken megerősítették: felsőbb politikai nyomásra. Félhivatalos magyarázat szerint azért, hogy a mezőgazdasági betakarítási munkák ne késlekedjenek. Hivatalos magyarázat nem létezett.
Annak ellenére, hogy már 1993 novemberében alaposan gyanúsítható volt két rendőr az ügyben, az ügyészség csak 1994. október 31-én küldte át az aktákat a Maros megyei katonai ügyészséghez, mely egyedül hivatott ilyen esetekben a kivizsgálás lefolytatására. Az aktákat kísérő rendelet értelmében Moga Ioan kijelentette: "Csináljatok velük, amit akartok, mert nekem családom van." suscã Alexandru pedig azt mondta, hogy "gyújtsátok fel őket, mert mi nem tehetünk ellenük semmit". Miután Moga Ioan egy kerítéshez bilincselte Lãcãtus Rîpa Lupiant, kitéve őt a tömeg haragjának, a következőket mondta: "Most tegyetek, amit akartok a faluban, gyújtsátok fel az összes cigányt." Az irat alapján tizenhét tanú vallomása igazolja a fenti kijelentéseket.
A Maros megyei katonai ügyészség aktái értelmében15 1994. november 15-én a bizonyítékokból arra lehetett következtetni, hogy a két rendőr nemcsak felbujtotta a lakosokat, de részt is vett a házak felgyújtásában.
1995. január 10-én, mivel a katonai ügyészség vizsgálatai alapján Palade Constantin egykori parancsnok is bűncselekménnyel vádolható (bujtogatás és hamis tanúzás miatt), az esetet a bukaresti területi katonai ügyészség hatáskörébe utalta át, a törvényes előírásoknak megfelelően. Bukarestből azonban egy vásárhelyi katonai ügyészt neveztek ki, aki minden addigi bizonyíték ellenére, 1995. augusztus 22-i rendeletében visszavonta a rendőrök elleni vádakat. Az érv: a rendőrök nyilatkozatai alapján a rendőrök nem követtek el bűntényt. Ezzel az egyszerű és kétes értékű magyarázattal a rendőrök elleni eljárás megszűnt, az akták visszakerültek a civil ügyészséghez.
Ezt követően több alkalommal is megsétáltatták az aktákat Marosvásárhely és Bukarest között (ha bárki érdeklődött, az iratcsomót pont a másik helyen lehetett volna megtekinteni), de mind a marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség, mind a bukaresti legfelső ügyészség részéről azt sugallták, hogy kár az esettel foglalkozni, mert az politikai okokból sohasem lesz megoldva.
A "soha" fogalma új értelmezést nyert az 1996. novemberi választásokat követően. A hadrévi romáknak és a Pro Europa Ligának az ügy megoldására irányuló tevékenysége új lendületet nyert. A rendőrség egykori, valamint új parancsnoka, az ügyet kivizsgáló ügyész és a főügyész is beismerte a sajtónak a politikai nyomás létezését, Palade Constantin néven is nevezte azt a politikai pártot, mely miatt nem lehetett a bűnösöket felelősségre vonni: a Román Nemzeti Egységpártot. Ezekre a beismerésekre hivatkozva mind a roma közösség, mind a Pro Europa Liga arra kérte a legfelső ügyészséget, hogy nevezzenek ki olyan ügyészeket az eset kivizsgálására, akik nem kompromittálták magukat a politikai nyomás elfogadásával. Eredménytelenül.
A vádirat, mely bevezetőjében felcserélte az áldozatokat a vádlottakkal, öt személy ellen indított eljárást gyilkosság, tizenegy személy ellen (közöttük a gyilkossággal vádoltak is) rombolás és garázdaság elkövetésének vádjával.
Az 1997 novemberétől júliusig tartó tárgyalássorozat16 folyamán kiderült, hogy további személyek is vádolhatók gyilkosság elkövetésével és gyújtogatással. Ezt felismerve a bíró azt kérte az ügyészségtől, hogy az eljárást terjesszék ki más tettekre és más személyekre is. Ezt a kérést az ügyészség visszautasította. Annak ellenére, hogy bizonyítékok tucatjai szóltak a kérés mellett.
Az elkövetett bűntetteket a vádirat eleve úgy sorolta be, hogy a lehető legenyhébbek legyenek. A rombolást egyszerűnek minősítette (minősítettként kellett volna kezelnie, hiszen a kár értéke igen nagy -- tizenhárom ház a bennük levő javakkal leégett, további négy megrongálódott), így az a vádirat megjelenése előtt néhány nappal közölt, 1997. július 24-i 137/1997-es kegyelmi törvény hatásköre alá esett. Mivel a kegyelmi törvény nem vonatkozott lakháborításra -- bár a tanúvallomások értelmében egyértelmű volt, hogy a gyújtogatásokat megelőzően erre sor került --, e bűntény vádjával nem indítottak eljárást.
A bíró -- annak ellenére, hogy elismerte: az eset kiváltói nem a romák, hanem a részegen beléjük kötő Chetan Gligor volt -- felhasználva a vádirat romaellenes állításait, valamint a rasszista indíttatású vallomásokat, enyhítő körülményt vett figyelembe: úgy tekintette, hogy a vádlottakat provokálták. Nem vette figyelembe viszont a fennálló súlyosbító körülményeket, szám szerint hármat: a tetteket több személy együttesen követte el, különös kegyetlenséggel, valamint közveszélyt keltve, kiskorúakat bevonva.
Ilyen körülmények között a törvényszéki ítélet a lehető legenyhébb volt.
Bucur Pavel különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 5 év, rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 6 hónap börtönbüntetést kapott, ebből az utóbbi másfél év a kegyelmi törvény hatáskörébe került.
Bucur Petrut felmentették a gyilkosság vádja alól, rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 3 év börtönbüntetést kapott,17 ebből a kegyelmi törvény értelmében 1 év hat hónap börtönbüntetés maradt érvényben.
Gáll Miklós különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 3 év,18 rombolásért 1 év, közrend elleni vétségért 6 hónap börtönbüntetést kapott, ebből az utóbbi másfél év a kegyelmi törvény hatáskörébe került.
Bucur Vasile Dorel és Precup Severius Ioan különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 7 év, rombolásért 3 év, közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebből 7 év 6 hónap maradt letöltendő.
Budean Vasile és Furdui Simion rombolásért 5 év,19 közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebből 2 év hat hónap maradt letöltendő.
Bucur Vasile, Bucur Nicolae, Bucur Iuliu, Vescan Olimpiu rombolásért 3 év, közrend elleni vétségért 1 év börtönbüntetést kapott, ebből 1 év hat hónap maradt letöltendő.
A büntetés súlyossága ellen a vádlottak, szubjektív jellege miatt (3 év gyilkosságért, 5 rombolásért) az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. Az áldozatoknak, a romáknak -- a román ügyrend furcsaságainak köszönhetően -- nem volt lehetőségük fellebbezni. A marosvásárhelyi táblabíróság20 1999. január 15-i ítélete a büntetéseket egységesítette (5--6 év a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért, 1--2 év, kegyelem alá eső büntetés a rombolásért), gyilkosság vétkében bűnösnek találta Bucur Pavelt, felmentett minden vádlottat a közrend elleni vétség büntette alól.21
Ez ellen az ítélet ellen már csak a vádlottak fellebbeztek, az ügyészségnek erre nem volt akarata, a romáknak pedig joguk. A legfelső törvényszéken 1999. október 13-án folytatódik a tárgyalás, mely a büntetéseket érvényben tarthatja vagy csökkentheti.
Tizenhárom ház égett le, a benne levő javakkal együtt, ugyanennyi család vesztett el mindent, amit egy élet során összegyűjtött. Hogy a nemzetközi szervezetek az esetet mihamarabb megoldottnak tekintsék, a kormány rendeletet adott ki 1993. november 19-én,22 25 millió lejt folyósítva a házak felépítésére és a kárvallottak megsegítésére. A nem kormányzati szervezetek segélykérésére mindig az volt a válasz: ezt az ügyet a kormány már megoldotta.
A 25 millió lejből senki semmiféle segélyben nem részesült. 1994 őszéig négy házat javítottak ki, majd arra hivatkozva, hogy több pénz nincs, a javítási munkálatok leálltak. A következő évben további 35 millió lejt utalt ki a kormány. Az eredmény: négy újabb ház rendbetétele 1995 őszéig. Papíron. A valóságban a munkát felvállalók csúfot űztek nemcsak a házakban lakókból, de a kormány (vagyis az adófizetők) pénzéből is. Az ablakok, ajtók kerete, valamint a falak között hatalmas, 20--25 cm-es űrök tátongtak, a falakat nem vakolták le, de ami a legsúlyosabb: egyszerűen nem építettek plafont, hiszen az kívülről úgysem látszik. Így ezekből a házakból ki lehet tekinteni a szabad égre, s szabadon fúj bennük a szél. Azok, akik kemény munka révén újra tudták kezdeni életüket,23 saját erőből tovább javították lakásaikat, akiknek erre nem tellett, maradtak az embertelen körülmények között.
A helyre nem hozott öt házról a kormány -- levelek százai ellenére, melyeket a roma közösség, illetve a Pro Europa Liga küldött -- "megfeledkezett", nemzetközi fórumok előtt azt hangoztatva, hogy a hadrévi ügy már megoldódott.
Az 1996. novemberi választásokat követően is csak ígéretek hangzottak el, a gyakorlat maradt a régi. Senkit nem érdekel, hogy öt család földönfutóvá vált, hat év után néhai házuk nyomai sem látszanak, az egykori udvaron mindent belep a gaz.
A törvényszéki tárgyalás folyamán a civil kártérítés ügye elkülönült a bűnügyi résztől. Emiatt meg kell várni a végérvényes döntést ahhoz, hogy tudni lehessen, kiknek kell a kárt megtéríteniük. Addig is, ahhoz, hogy szakemberek felmérjék a kárt, a romák hat és fél millió lejt kell kifizessenek a törvényszéknek. Azok fizetnek, akik a kárt elszenvedték. Honnan? Ez a kérdés a törvényszéki bírót nem érdekli.
Különben is kétséges, hogy képesek lesznek-e azok, akiket bűnösnek ítél a bíróság, a kárt megtérítni. Egyrészt hatalmas összegről van szó, másrészt az ügyvédek tanácsára az elítéltek javaikat már rokonaiknak adományozták, tehát nincs miből a kárt -- akárcsak részlegesen is -- fedezni.
Hat évvel ezelőtt hármat közülük meggyilkoltak, házaikat felgyújtották, hetekig az erdőben kellett élniük, majd továbbra is embertelen körülmények között tengődtek. Állandóan attól félve, hogy a falu ismét ellenük indul. Házaik nincsenek felépítve. A gyilkosság elkövetői akkora börtönbüntetést kaptak, mint bármely roma, akit éjjeli tyúklopáson ér a rendőr. Azok, akik lakásaikat felgyújtották, nem bűnhődnek (hiszen büntetésük a kegyelmi törvény alá esik), és nem fizetnek.
Így néz ki számukra a román demokrácia és jogállam.
1. Pogrom: a lakosság más nemzetiségű vagy vallású része (főleg zsidók) elleni, gyilkossággal, erőszakoskodással járó hajsza. (Idegen szavak szótára. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1979)
2. Az első rendőrségi információk, majd a sajtó által terjesztett hírek szerint a romák voltak részegek, sértő megjegyzéseket tettek a lányra, Chetan Gligor pedig, tisztességes férfihoz illően védelmébe vette a lányt. A törvényszéki eljárás folyamán, a tanúk kihallgatásával világossá vált, hogy nem így történt. A kocsmáros egyértelműen bizonyította, hogy a romák nem fogyasztottak alkoholt, és nem is voltak alkohol hatása alatt, Bucur Liana pedig nem érezte sértőnek a romák kérdését. Az igazság elferdítésének az volt a célja, hogy a kezdeményezéssel a romákat és ne Chetan Gligort vádolják.
3. Hogy pontosan a három -- Lãcãtus Rîpa Lupian, Lãcãtus Aurel Pardalian, Zoltan Mircea -- közül ki, azt nem sikerült tisztázni. A legtöbb tanú szerint az első, de volt olyan is, aki Zoltan Mirceát vádolta a tettel.
4. A törvényszéki végzésben csak ketten szerepelnek, Moga Ioan és Suscã Alexandru, azzal a megjegyzéssel, hogy alkohol hatása alatt voltak. Moga Ioan nyilatkozatából azonban az derül ki, hogy velük volt egy harmadik rendőr is, Podar (keresztnév említése nélkül). Hogy Podar jelenléte miért nem szerepel a hivatalos dokumentumokban, miért nem hallgatták ki a törvényszéki tárgyalás során, azt homály fedi.
5. Saját vallomása szerint őt is ütések érték, viszont azt sem tudta, kik ütötték őt, azt sem, hogy kik vették ki kezéből Lãcãtus Rîpa Lupiant.
6. A törvényszéki orvos látlelete alapján Lãcãtus Aurel Pardalian testén 89 ütésnyomot sikerült azonosítani, Lãcãtus Rîpa Lupian testének 70 százalékát borították ütésnyomok. A szemtanúk szerint mikor a két testet mentőkocsiba helyezték, azok úgy lógtak, mintha gumiból lennének, amiből arra lehet következtetni, hogy az ütések következtében minden csontjuk darabokba törött. Ekkor még mindketten életjeleket mutattak.
7. Egyes tanúvallomások értelmében Zoltan Mircea is menekülni próbált, de társaihoz hasonlóan meglincselték, s ezt követően dobták vissza testét a lángoló házba.
8. Közülük a bírósági tárgyalás során csak egyet, Drãghici Nicolaét hallgatták ki.
9. Egyes tanúk szerint pisztollyal a kezében indult el a tömeg élén a rendőrhadnagy.
10. Este fél tízkor újabb rendőri egység érkezett Marosvásárhelyről, ezúttal két szakasz katonával is, akiket nem a házakhoz, hanem az Aranyos partjára rendeltek, hogy "legyenek készenlétben".
11. Ugyanez a jelentés a bevezetőben megemlíti, hogy 130 roma, 33 roma család él a faluban. Ez átlagosan négy főt jelent családonként.
12. Az a kijelentés, mely szerint földjeiket "nem adták be a közösbe", ellentétben áll azzal, hogy nem volt földjük, s emiatt loptak. Ebből is látszik, hogy a bizottság megelégedett a falubeliek egymástól eltérő vádjainak felsorolásával, anélkül hogy elemezte volna legalább összeférhetőségüket, ha már azt nem, hogy a vádak részben megfeleljenek a valóságnak.
13. Ugyanaz a Judea Ioan, akinek 1990. év eleji tevékenysége alapvetően hozzájárult a márciusi események kirobbanásához.
17. Bucur Petru büntetése nem azért szigorúbb, mert ennek valami oka lenne, hanem egyszerűen azért, mert ő előzetes letartóztatásban volt 1997. január 21-e óta. Ha már úgyis leülte...
18. Az ő büntetése azért volt enyhébb, mert részvétele nem bizonyosodott be egyértelműen.
19. A büntetés súlyossága azzal magyarázható, hogy a tanúvallomások szerint ők a gyilkosság elkövetésében is részt vettek, az ügyészség viszont nem volt hajlandó, a bírói kérés ellenére sem, emiatt is vádat emelni ellenük.
21. Arra hivatkozva, hogy a közrend elleni vétség feltételezi, hogy valakinek a rendjét sértik, márpedig Hadréven mindenki részt vett valamilyen formában az eseményekben -- elfelejtették, kik az áldozatok, s hogy azok a "köz"-nek szintén tagjai.
22. A kormányrendelet száma: 639/93.
23. A hadrévi ellenséges körülmények között, mivel napszámosmunkát többé nem adtak a romáknak, és a polgármesteri hivatal visszavette az azelőtt számukra kiutalt földterületeket, ez meglehetősen nehéz feladat volt.