Élt ötvenöt évet, a küzdés és a bizakodás erkölcse szerint, mint a Tragédia Ádámja. Lezárt, feldolgozott életet szeretett volna maga után hagyni, de keveset élvezhette a "létezésnek édes örömét". Talán ezért dacolt úgy az Idővel. Mindent azonnal orvosolni akart, ami a lelkére nehezedett, mert szenvedélyesen közéleti ember volt a "forró fejű szent őrült", aki mások helyett is kimondta a kimondhatatlant. Ilyenkor keserűen jegyezte meg: "Jobban meg kellene tanulnunk pirulni is."Idegen volt tőle a nyugalom. Talán ezért kezdett még "csalatkozott hittel" is mindig újra mindent a bukások után.Sokszor maradt egyedül a küzdelemben. Ki is vállalt volna érte felelősséget? Az "okos" rábeszélések ellenére tovább ügyködött az anyanyelvű óvodai csoportok és iskolai tagozatok létéért vagy újraindításáért.Mert ő sem vethette tekintetét jövőjébe, nem láthatta előre, hogy oktalan, igazságtalan papírintézkedések nehezítik még azt is, hogy hivatásának élhessen. Pedig diákkorától a "szíve és az agya" egyedül csak a népköltészeté és a népzenéé maradt. Hihetetlen erővel ragaszkodott hozzá. Mindig vágyott egy kis "csendes elmélkedésre". De a "megmentett földön" már nem tudott fellelkesülni. Csak a hátrahagyott tanulmányok, népköltészeti gyűjtések, tervezett rádiósorozatok, kötettervek bizonyítják "ki nem száradt", eleven képzelőerejét.Szűkre szabott életében mindent feljegyzett, amit átélt, vagy ami körülötte történt. Sokszor óráról órára követte az eseményeket. A napló akaraterőpróba volt számára, "keserű gyógyírféle" a visszhangtalanságban.Ha élne, most lenne hetvenéves. A nehéz, gyötrő évek bár érzékennyé tették, mint a "házatlan csigát", mégsem fásult el, nem tört össze, és nem akart soha a "nem igaz ügy mártírjaként tetszelegni".Megérdemelné, hogy vállaljunk érte felelősséget.
Tolna Éva
Gyergyószentm., 1957. szept. 26.
Ingerlékenység
Felőrli az ember erejét e meg nem valósított tervek tömkelege de amiket "rendes" körülmények között megvalósíthatnék. Kis és nagy tervek! Jelentéktelenebbek, de ami kell, mint a leheletvétel.
Kis írások, amelyek azért is íródnak, hogy lélegzethez jusson az ember, hogy hírt adjon, hogy él, nem tört le véglegesen.
S jönnének a szép s nagy tervek. Kodály-film! S az embernek semmije sincs. Szégyellem Évi előtt. Talán nem érzi át teljes mélységében, és szégyellem, hogy nincs keresetem, az ilyesmi pedig nem sokat hoz a "konyhára" s nem "azonnal". Ezt hóbortnak is érezheti, ez nem kenyérkereseti foglalkozás.
Gyalogolnék én akármennyit, de hát így kimerítő és sok időmet is elrabolja. Tegnap is komisz szélben mentem s jöttem Szárhegyre s -ről. Éjszaka egyedül. Legalább ismerem a gyergyói éjszakákat is. Még sohasem sikerült, még sohase volt annyi pénzem, hogy egy kerékpárt vegyek. Egy motorkerékpár álom. ...Nincs egy hangfelvevőm ...anélkül kínlódom s rontom a szemem.
De nincs egy írógépem sem. Valami sürgős gépelni valóm lett volna. Felkutyagoltam jó pár km-t a központba, de hiába, mert du. nem voltak ott.
Közben benéztem a könyvesboltba. Egy csomó új könyv. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Két olcsóbbat megvettem, s közben idegesít, hogy Évi talán ezért is neheztelni fog. (Éppen jókor költekezem, s nem is az én pénzemből.)
...S megint csak kérni...Páll Pistától holnapra a kerékpár. S elfogadni sem szeretek. Balázs Sanyinál is voltam, féltáskányi pompás almával ajándékozott meg, de minek bántsam meg, olyan jó az, ha valaki kedveskedni tud.
Hazajövök fáradtan, dolgavégezetlenül. Látom, eltűntek a régi kabátaim. Hiába kértem Évit, csak az egyiknek kegyelmezzen, mert emlék. Egy kicsit indulatosabban mondtam, hogy azt hozza vissza. Megsértettem, megharagudott.
Bántam is, de mit csináljak...
Hosszú, hosszú csend szakadt közénk. S nem tudtam megtörni a csendet. Sajnáltam Évit, de nem tudtam, ha megharagszik, nem veszekszik, csak makacsul akár egy fél napig is izgatóan hallgat. Nem lehet sokáig bírni, megesik a szíve az embernek, és szégyellem magam.
Gyergyószentmiklós, 1957. szept. 27.
Érzékenység
...Felkerestem Bálint Ákost. Sok szép gyergyói s más vidéki népdalt jegyzett le valamikor. Biztattam, dolgozza fel, ill. tisztázza le, rendszerezze stb.
"Nem adom ki a kezemből."
Mennyi emberi bizalmatlanság szorult egy ilyen, talán sokszor csalódott emberbe.
Nem merte átadni se nekem, se a Folk. Int-nek (igaz magamnak nem is kértem), azt hitte, el fogják lopni, lemásolják, és más néven megjelentetik.
Alig tudtam vele megértetni, hogy én pontosan azért kerestem fel ill. azért is , hogy végre népszerűsítsük az ő gyűjtését is.
Gyergyószentmiklós, 1957. szept. 28.
Parasztok
Pálfi Annuskáék voltak odahaza, Küküllővárt. Elmesélt egy csomó hazai hírt. (Újból éreztem, milyen ellágyító s furcsán andalító érzések rohanják meg az embert, ha otthoniakról hall, akiknek sorsa egy egész életen elkíséri.)
Mesélte, hogy az ifjúsággal senki sem törődik, hogy Solymosi Feri bácsiék majdnem meghaltak. Lakodalomban voltak, már nem tudom melyik faluban, velük még több küküllővári magyar ember és asszony. A vőlegény előző szerelme bosszúból meg akarta mérgezni az új párt, de vakságában nem gondolt arra, hogy mindenkit megmérgez. Két halálos áldozata is volt.
A küküllővári Főutca egyik legnagyobb háza egy gazdagabb román emberé lett. Fiatalabb rokonunk lakott ott, de meghalt, s a menyecske egyedül maradt. A rokont ki akarta tenni. Sehogy sem sikerült. A végén mit csinált. Télvíz idején leszedte az ablakokat, s így valóban "kikergette" az árván maradt rokont.
1957. okt. 9. Gyszentm.
...Senki sem törődik az "ügyemmel". Csak azt várom, mikor pukkad szét az egész felfújt buborék.
Sz. nem is fogadott. Az ilyen módszereket nem a Szovjetben tanulta. Kötelessége lett volna engem is meghallgatni, mint bárkit, aki bizalommal akar valakihez fordulni, mert az ügyek tisztázásának, az igazság kiderítésének ez a legelemibb feltétele.
Ismeri-é az ügyemet? Válasza: nagyon is jól ismeri. Ha valaki ilyen hangnemben beszél, nincs mit vitatkozni. Felmennék a K.B.-hoz, hogy megkérdezhessem: ilyen s ilyen tévedésekért ha az égvilágán semmi, de semmi mást nem is vennének tekintetbe (ti. hogy ez az ember azért csinált "valami" jót is életében s a tanügyben) helyesnek látnak-e ilyen intézkedéseket? Rendkívül méltatlannak, igazságtalannak érzem a helyzetem. Miért nem meri valamelyik illetékes végre felülvizsgálni: kik, miért, milyen eszközökkel folytatták le ellenem az eljárást... Vajon szétpukkad-é? Ha szkeptikus lennék... előbb fogunk a Holdra, vagy a Marsra kirándulni, mint...
[...] Hogy miért fordulok Fazekas elvtárshoz?
Mondhatnám: a szükség késztet erre, a nincstelenség, de mégse ez, hanem a méltatlanság tudata. [...]
Hogy viszont miért csak most fordulok önhöz? Mert betartottam a "szolgálati utat". [...]
Mint nevelőt, mint tanárt az a dilemma is kezdett aggasztani, mely a kartársakban s a tanuló ifjúságban támadhatott az ellenem folytatott eljárással kapcsolatban. Eltekintve ui. egyesek esetleges "csapongó képzeletétől", kik csak hogy megértsék, miért is kellett Könczeit azonnali hatállyal elbocsájtani detektívregénybe illő bonyodalmakat is kisüthettek; a többség a "kevésbé csapongó képzeletűek" , kik jobban ismertek, a következőképpen mérlegelhették a dolgot: eltávolították, mert következetesen, szigorúan, de igazságosan osztályozott, mert oda mert mondani "még" egy tanfelügyelőnek is, mert már igen sok "új" dolgot indított el, s úgy látszik, ezt nem mindegyik kartárs nézte jó szemmel (?), mert többek között március 15-én 48-ról is akart irodalmi megemlékezést tartani, mert az énekkarnak ez alkalomból horribile dictu megtanított pár negyvennyolcas népdalt is, mert ... Tehát: mindez helytelen volt, sőt akkor az is lehetséges, hogy még az is helytelen volt (vagy minden), amit ezenkívül is tett. Politikai tévedéseiért? Bizonyára azért is, de ilyen címen meneszthették volna a fél tanári kart.
Előbb szóbelileg fordultam a tartományi tanügyi osztály vezetőjéhez, Szilágyi Margithoz. Eredménytelenül, az ügyet lezártnak tekintette.
Majd írásban is kértem a tartományi tanügyi osztályt, hogy vizsgálja felül az ellenem folytatott eljárást. [...]
Megint vártam egy rendet.
Az idén tanévnyitás után aztán elhatároztam, hogy elmegyek a tartományi pártbizottsághoz. Kihez? Marosvásárhelyt azt tanácsolták, keressen fel Szövérfi elvtársat. Nohát el akartam menni, hogy elmondjak mindent őszintén. Talán rossz időpontot fogtam ki, sok gyűlése volt, félnapokat ácsoroghattam. Telefonon mégis megígérte, hogy másnap fogad. Közben bizonyára érdeklődött is felőlem s az ügyemről, ami nemcsak jogában áll, de helyesen is tette, de úgy gondolom, ezek után a "vádlott" felet is meghallgathatta volna, hiszen a "vádlott" helyes megítélésének s a tények tisztázásának ez elemi feltétele, másnap ui. szintén telefonon csak annyit válaszolt, hogy az én ügyemben semmit sem tud segíteni, s csudálkozásomra, hogy ismeri-e az ügyemet, azt válaszolta, hogy nagyon jól ismeri. Kik tájékoztathatták? Akik egy fél évvel azelőtt az ítéletet hozták ellenem, azt előkészítették, vagy helyben hagyták. Még ezek után is vitatkozni én nem tudok. Az már illetlen okvetetlenkedés.
Ha szkeptikus lennék, azt hihettem volna, hogy előbb fogunk kirándulni a Holdra vagy a Marsra, mint hogy felülvizsgálnák egy ilyen "jelentéktelen" ember "elfelejtett" ügyét, amit azonban a képzelet, a "feltevések", a számítások és a következtetések egy időben kétesen nagy buborékká duzzasztottak. [...]
Kérem Fazekas elvtárs, lépjen közbe, hogy végre vizsgálják felül az ügyemet, igazságosan, és segítsen, hogy hibáim levetkőzésével újra felvehessem ott a munka fonalát, ahol kiszakították a kezemből, és újra taníthassak, dolgozhassak.
Gyergyószentmiklós, 1957. november 24-én
Elvtársi üdvözlettel:
Könczei Ádám
tanár, Vörösmarty u. 146 sz.
Gyergyószentmiklós, 1957. nov. 5.
Egy önzetlen barát
Sokszor mondjuk: bajban ismerik meg, ki a jó barát. Egy párat már megismertem, hogy nem az.
Benkő Janit azonban más fából faragták. (Apróságról van szó.) Akár mint Dénkót, egykori enyedi osztálytársát.
Be kellett fejeznem Marosvásárhelyt az elbeszélés gépelését. A fél lábam lejártam, sehogy se sikerült. Jani azonnal segített: eredj ki hozzánk, Koronkai u. 60, s gépelj nyugodtan. Meg is fogadtam.
Pedig mástól is kérdeztem, de egyik se mondta: hogy menjek haza hozzája.
Gyergyószentmiklós, 1957. nov. 6.
Félreértések
Még a nyáron történt. Margittáról be kellett mennem pár napra Váradra. Árkosi Jóskának kipanaszkodtam magam, meghallgattam tanácsait. Tulajdonképpen azonban azért mentem, hogy a Fáklyánál áttanulmányozzam a tavalyi zenei vitát a Művelt Népből. Megfeszítve jegyzeteltem, de hát aludni is kell valahol. Jóska elintézte telefonon, hogy a Csókában, régi otthonomban megszállhassak.
.Megyek a középiskolába gépelni, a kapus (vagy a gondnok) azt hivén, hogy valamilyen tanfelügyelő (lám, mire jó, ha nem ismernek), a legnagyobb előzékenységgel fogadott, adta nyomban a titkári kulcsát. Kapcsoltam, s nem magyarázkodtam. Dolgozni akartam, s hogy hagyjanak, fölösleges kellett legyek, meg kellett játszanom valamilyen kiküldöttet.
Ugyanaz történt velem Marosvásárhelyt is. Gergely Gézára vártam fáradtan a sok loholástól a Székely Színház titkársága előtt. Zárva. Végre jön valaki, mondom, meguntam az ácsorgást.
Tessék bejönni.
Melyik Gergely Géza szobája?
Ez, kérem.
Leülök, s dolgozni kezdek.
Bejön egy idősebb hölgy, a titkárnő(?), köszönünk.
Kolozsvárról tetszik jönni?
Nem.
(Biztosan Bukarestből gondolta, s nyugodtan tudtam dolgozni.)
Gyergyószentm., 1957. nov. 7.
Megértem a nagy ünnepet egy fillér nélkül. Anna néni adott hitelbe 3 tojást ebédre s tegnap a szomszédasszony kölcsön egy pohár cukrot.
Persze illetlen dolog még mai nap is panaszkodni, szűklátókörűség; s nem tudok magamból kitekinteni. No, tudok, csak arról van szó, hogy ez nem böjt, s enni csak kellene valamit.
...Nekikeseredtem, s egye fene, az utolsó pillanatban gátlásokkal telve rászántam magam, hogy részt vegyek az Igaz Szó novellapályázatán. Hátha kihúz a csávából.
Több mint két hétig éjt-napot dolgoztam, mégis körmömre égett a gyertya.
De hát le is kellett gépelni. Hol?
Óh, huszadik századbeli technikánk! Tanácsolták, keressem fel G. ügyvéd ismerősöm. Jó. (Ez az utolsó nap volt.) Nagyon "szívesen", de nincs otthon. Keressem fel esetleg F-t. Jó. Felloholok a város túlsó felébe. Nincs otthon.
Közben egy önzetlen barátom azonnal segíteni akart. Elmentünk az egészségügyi házhoz, s kiadta az írógépet. Boldogan viszem haza, próbálom, szalad, nem működik. Másfél órát idegeskedtem, egy sort se tudtam vele gépelni.
Másnap felkeresem Áig.(?) elvtársat. Orosz K. tanácsára. Á. nagyon szívesen, csak kérjek a milíciától engedélyt.
A milícián kerestem a parancsnokot, nincs benn, a helyettese se. Akivel beszélek, az is tiszt. Bizalmatlanul hallgat, faggat, fontoskodik. Látom, alig érti, miről is van szó.
Gondoltam egyet: kérek tőlük. Erre behív egy szobába, leigazoltat, egy milicistával leíratja a személyi adataimat.
Mutatom a kéziratot. Elkezdi olvasni. Megrémülök, még képes lesz végigolvasni.
Nem, megunja, visszaadja s kegyesen megtelefonálja a szakmai iskolába, hogy a milícia beleegyezik, hogy én ott gépeljek.
Loholok az iskolába. N.N., egy korlátolt gondnok tovább akadékoskodik.
Kartársnőjének nem hiszi el a milícia üzenetét. Hozzam írásban. (ő ti. ott volt a milícián, mikor ismertették ezt a szigorú rendeletet.)
Közben, mivel nincs dolga, a napot lopja, kezd gépelni valami lehetetlen írást, hogy azt írja alá az igazgató. Á. még sehol. Tűkön állok. N.N. pimaszkodik, a többiek restellik. Végre megjön Á., s gépelhetek pár órás késéssel egészen éjjel 11-ig.
Gyergyószentm., 1957. nov. 14.
Adósság
Az este Éva nagyon hallgatag volt. Írt, írt, rám se nézett, mogorván, elkeseredve dolgozott. Vajon mi bántja megint. Kérdem. Nem is válaszol. Megsértődhettem volna, de... szép szóval többre lehet menni. De bizony egy óráig is kellett szelídítsem, míg megmondta. (S még rólam mondják, hogy nincs türelmem?)
Mi bánt? Semmi. Ki bántott? Mondott valaki megint valamit? Nem.
Az ölemben már kedveskedett.
Azt mondták, hogy a nyakadon élek?
Áh, dehogy!
Mi bánt?
Úgysem mondom meg!
Miért?
Csak.
De nem tudok így dolgozni, el akarod venni a kedvem?
Majd megmondom.
Lefekvés után?...
Aztán megmondta, megint üzentek: fizessük ki az adósságot!
Gysztm., 1957. dec. 7.
Állástalan vagyok, s hetek óta mégis rengeteg a dolgom. A napjaim csupa hajrák és csupa lemaradások.
Küzdelem önmagammal, az akaraterő próbája, küzdelem az ellustulás, a letargia ellen.
Küzdelem a rendes felkelésért. Későn fekszem, s reggel holtfáradt vagyok. Nem bírok akkor kelni, mint Évi, és ezt sokszor úgy szégyellem.
S milyen jó hangulatban voltam egyik nap, hogy végre én keltem fel hamarabb, s én gyújtottam be. Jól is esett Évinek. Sajnos, mostanában ritkán történt meg. Sokszor ezt úgy palástolom, hogy Évit is marasztalom még egy kicsit.
Gysztm., 1957. dec. 10.
Gyűjteni voltam Csibiéknél. Mire kiértem a Holyvásba, ködös, téli homály terpeszkedett szét. Kiértem a mezőre. Vajon járnak-e erre farkasok? Még felfalnának. "Külön" világ. Rövidesen meggyőződhettem, nagyon is nem külön. A fiatal menyecske panaszai a férjére... se vége, se hossza.
Váci felkísért az öregekhez. Hát ez a csöpp volt a Csibi Imréné háza. Megilletődve lépek be. Két "kiszolgált" fáradt öreg. Évszázados elmaradottság, s panasz.
Milyen a sors. Hét gyerek volt, s jutott belőlük Németországba, Pápára, Szolnokra.
Benedek Erzsike lekísér a nagynénjéhez,. Csibi Róza nénihez. Nézem ezt a 62 esztendős "leányanyát", fátyolos, bársonyos hangon énekelget, jó hangja volt valamikor. Sokat felejt, sok nem jut eszébe, s ezért a leánya korholja.
Én "dicsérgetem" Róza nénit, hogy nagyon meg vagyok vele elégedve.
Indulok haza, az utcák kihaltak. A Hold a hátam mögött élesen megvilágítja a házakat. Most veszem észre, milyen szép sorban vannak. Igen, itt égett le 44-ben egyszerre 300 ház.
Ezek mind új házak. Csak pár kőházat kímélt meg a háború.
Gyergyószentm., 1957. dec. 16.
...Nem igaz az, hogy az anyagi gondok okvetlenül elidegenedéshez vezetnének. Annyit is ér az olyan házasság s az olyan feleség, akit csak úgy lehet megtartani... S nekem kellemes az a tudat, hogy "Évi tart el?" S ezt "ki is használom?"
Viszont mindennél többet jelentő erkölcsi segítséget saját magam tudok elérni, írásaimmal.
Gyergyószentmiklós, 1957. dec. 30.
Bizalom
Mostanában sokszor éreztem úgy, közel állok ahhoz, hogy megrendüljön bennem a hit az emberben, az élő emberekben, a hétköznapiakban, nem az eszményekben.
Hát nem lenne más az emberi élet, mint vásári tolakodás, a "helyezkedés", ügyes "művészi" fokra emelt mestersége, a cserbenhagyás, elpártolás, az érdekhajhászás?
S egészen apró dolgokból tevődött össze. Nem válaszol se ez, se az, mert pillanatnyilag "senki" vagyok. Megjelenik valamilyen cikkem? Megjönnek a válaszok, mert akkor már vagyok "valaki". S anélkül nem ugyanaz lennék?
Miért nem tiszteljük egymásban egyszerűen az embert?
A napokban sok gépelnivalóm akadt. Egyik helyről a másikra kellett kullogjak. A szakmai iskolában végre hozzákezdhettem, de alig jutottam pár sorig, ki kellett szedjem a gépből, mert a tisztviselők távozni akartak, s X.Y. nem engedi, hogy a hivatalos óra után is gépeljek.
Íme a bizalom. Lenyelem, s távozom szó nélkül. Az úton utánam siet egy fiatalember, tavalyi diák, s megállít, bocsánatot kér a többiek helyett, s felajánlja segítségét!
Érdekes, hogy némelykor meglepetés is éri az embert... Ma du., ahogy jöttem a szakiskolából, találkoztam a városi néptanács elnökével. Előállok a kéréssel, és... nem zárkózik el előle, "hivatalos óra" után sem. Végre tudtam dolgozni.
[...]
1964. jún. 28. vasárnap
Már csak illúzióim vannak. Halványuló tervek, kétségbeesett vágyak, kemény elhatározások. Pénteken és szombaton 55 000 ívet (a 90 000-ből) vágtam fel bagónak.
1964. júl. 6. hétfő
Kilincselés
Körút. - A könyvelosztóhoz (Olteanuval)
- A Tankönyvkiadóhoz
- A tartományi Tanügyi Osztályhoz (Kovács Győző)
- A Városi Pártbizottsághoz (Kátait megvárom)
- Az Antikváriumba (Keresztes Zoltánhoz)
- Mikó Imréhez
- Fel a Tartományi Postára
- 1 után haza
- 3/4 2 sietve a nyomdába. Nagyon kedvetlenül. Sehol nem intéztem semmit.
Állandó kötekedések. Rossz viccek...
1964. július 7. kedd
Permanens izgalom.
Benne vagyunk már a második félévben és semmi.
Farkas Ibi is elment az ONT-hez tolmácsnak. Megkérdezték tőle: "szovjetül" tud-e?
Ma találkoztam Szegő Júliával. Ő is faggat. Belemerülök a magyarázkodásba, bosszúságomra. Sietve a nyomdába 3/4 2. Azt hittem, gyűlés. Fekete nyilatkozatot ír. Még elcsúszom egy dinnyehéjon. Most, amikor talán sikerül innen elmenekülnöm.
Unalmasan, gépiesen dolgozom egész délután.
1964. júl. 19. vasárnap
Megbénulva
Mire fizikailag az ember valamennyire is regenerálódik a heti hajsza után, elrepült az a kicsi szabad idő is. Kibírhatatlanul nyomasztó a helyzetem.
Tegnap megmértük Csillát, Évát is, engem is. Talán még sose voltam ilyen sovány, 57 kg. De ez semmi. Ha valamilyen célért lennék az. Úgy érzem, hogy szétszakad a fejem. Menekülnék, de hová? Bénító reménytelenség, fogytán akaraterőm is.
Kábultan kelek, lemondok az ószerről is. Csillával foglalkozom. Bolondulásig szeretem, de eltelik vele az idő.
Napok óta lappangó lázam is van. 8-kor mégis felmegyek Engelékhez. Kint volt a geinai tetőn. Beszámol. Gyönyörű holdvilág van, a Fellegváron fiatalok szerelmeskednek, s én őrlődöm, nincs nyugtom.
Igen, eltelt az első félév, semmi sem sikerült. Vajon meddig? Hihetetlenül fáradt vagyok. Belehalok ebbe az állandó nyomásba, kilátástalanságba.
1964. júl. 22. szerda
Közmunka
Mindig azt a nyavalyás Carpait vágom. Ki akarnak pellengérezni. Mi lenne részemről a legpolitikusabb megoldás? Hallgatni vagy beszélni?
ztival. Ő úgy hallotta, hogy az utcán vagyok. Hogy végletes ember vagyok? Persze, nem az elveket kell feladni... Fel fogom keresni...
Elromlik a busz, gyalog megyek. Egyedül kapálok (a brigádos előre kitöltötte a papírt) bolond fejemmel egészen szürkületig [közmunkában]. Beszélgetek András bácsival. Vistai. Persze: egy gyermeke van. Két rózsát (pirosat, fehéret) lopok Évának. Sietek haza. Otthon vendégek: Szász Attiláék. Beszélgetés, Küküllővárról faggatom. Elkísérem (pedig holtfáradt vagyok). A sörözőben kötünk ki. Itat, fizet, "erőszakoskodik". Megható, mennyire biztat, menjek Bukarestbe, kérjek kihallgatást "az öregtől". A fejembe szállt a sör. Bosszúsan megyek haza.
1964. júl. 26. vasárnap
Teljesen kimerülten. Éva tegnap lebeszélt, hogy Csillának vért adjak.
Közmunka? Szerencsére esik az eső.
Újra nem megyek az ószerre pénz nincs. Nincs egy fillérünk sem.
Du. Engelékhez. Kakassy helyét megszüntették. Engel Karcsi szerint nekem semmi remény a Folklór Intézetnél. Fekete bárány vagyok.
El kellett volna mennem Kelemenhez? De minek?!
A Kolozsvári Nyomdaipari Vállalat Törvénytanácsa
[...]
Idéző
Könczei Ádám elvtársat 1964. 07. 28-ra a Tanács színe előtt a III. offszet osztályon tartandó gyűlésre hívatjuk, melynek témája fegyelmi kihágás, mely Könczei Ádámra és H[...] R[...] vonatkozik, mint a kihágást elkövető személyekre.
Kolozsvár, 1964. 07. 22.
Elnök
Petrican Grigore
Titkár
Bartnyik Andrei
1964. júl. 28. kedd
Pellengéren
Gyorsan megírom a "pótnyilatkozatot". Inkább az bosszant, hogy a "tanár" kifejezésre nem vágtam vissza.
Kérdi László: Hogy érzem magam a gyűlés után? Mondom: "tanárosan".
Jön az elvtárs, hozza a "jegyzőkönyvet" teljesen meghamisított , nem írom alá.
Részletek Könczei Ádám (19281983) 1946 és 1983 között írt, kiadás előtt álló naplójából.