KorunkÁprlilis 1998
 Áprlilis 1998
Határok között — határok fölött


  Előszó
  

  Határológiai kistrakta
  Lászlóffy Aladár

  Versek
  Ken Smith

  Balkáni történetek
  Tordai Zádor

  Franciák, németek — ideológiák
  Louis Dumont

  "Gézengúz nép valátok kezdet óta..."
  Alexandru Vaida Voevod

  Egy láda maszkószki
  Zelei Miklós

  Proletár reneszánsz (I.)
  Hankiss Elemér

  A
  Bárány-Horváth Attila

  Irodalmi/nem irodalmi
  Adrian Marino

  Ha jönne az angyal...
  Moldova György


Tájoló
  Miért gyilkolt Édes Anna?
  Lengyel András


Toll
  Határkaland
  Kántor Lajos

  Könyvek művésze
  Czellár Judit

  Da capo al fine
  Szabó Géza


Műhely/Atelier
  Párbeszéd a párbeszédről és egy egyszerű "számról", a 22-ről
  Gabriela Adameşteanu


Világablak
  Privatizációs módszerek Kelet-Európában
  Réti Tamás


Mű és világa
  Helyszíni tudósítás a törvény kapujából
  Szilágyi Júlia


Téka
  Az első és a többi média
  Kelemen-Schittenhelm Attila

  Életkép a múltból
  László Noémi


Talló
  Illúziótlan művészet?
  

  Vonalak, számok, kövek
  

  Szilágysági Limes
  

  Olaszok Isztriában
  

  Új határok
  

Bárány-Horváth Attila

A

 

Nem a Világmindenséget kell beszűkíteni a megértés korlátai közé, amit eddig többnyire tettek az emberek, hanem inkább a megértést kell kitágítanunk, megnagyobbítanunk, hogy befogadja a Világmindenség képét olyannak, mint amilyennek azt tapasztaljuk.

 

 

Francis Bacon

 

1. Bevezetés

 

Éppen fél évszázada, hogy 1948-ban két alapvető informácionális munka jelent meg: Norbert Wiener megveti a kibernetika [1], míg Claude E. Shannon a matematikai információelmélet (valójában kommunikációelmélet) alapjait [2]. Ennek ellenére (bizonyos értelemben éppen ez okból) századunk leghomályosabb és legvitatottabb fogalmaként híresült el az információ.

 

Wiener sejtéseket fogalmaz meg: "Az információ az információ, nem anyag és nem energia" ("Information is information, not matter or energy"), méghozzá formailag minősíthetetlenül (egy kirívó taulogógiát1 két tagadás követ anélkül, hogy valamit is állítana). Ezzel elszabadul a pokol: sok száz azoknak a száma, akik megkísérlik vérmérsékletük, szakmájuk, érdeklődési körük, tágabb vagy szűkebb látóhatáruk, tudományfilozófiai felfogásuk stb. vetületében behatárolni az információ fogalmát. Hiányos féligazságok, egymásnak ellentmondó meghatározások kavalkádja sorjázik, melyek a beavatottakat is zavarba ejtik. Mi több, a disszonancia inflálódik.

 

A termodinamika és kvantumelmélet után a shannoni információelmélet harmadik valószínűségi paradigmaként jelentkezik, de csak a technikai haladásban tölt be pozitív szerepet (tévé- és számítógéptechnika, műholdas távközlés, informatika, Internet stb.). Elvi síkon véget nem érő viták tüze csap magasra vagy izzik a hamu alatt: az elmélet éppen paradigma2 mivoltában sérül. Márpedig egy előremutató elméleti konstrukció hatalmasat lendít az adott tudományos diszciplína fejlődésén (pl. a darwini evolúcióelmélet a biológiában). Az empíria nyomában kullogó apró és részleges felismerések csak a hamar nyilvánvalóvá válót magyarázzák (utólag), nem nyitnak a kutatás számára új távlatokat. Az információelmélet (informatológia) már fél évszázada helyben topog, pedig a megoldás, a mindenki által elfogadható új paradigma — érezzük — szinte karnyújtásnyira ott lóg a besűrűsödött levegőben3.

 

A nehézségek előidézője maga Shannon, aki elődei nyomdokán haladva, a gyakorlati indíttatású problémamegoldás során — a formalizálás követelményeként — eltekint a kommunikáció szemantikai tartalmától (a jelentéstől). Ő mindvégig "kommunikációról" ír, az információ csak implicit értelemben jelenik meg, méghozzá jelentésétől fosztottan. Sokan érzik az ellentmondást: a kommunikáció lényege éppen valamely tartalom, mondanivaló közvetítése lehet. Már 1953-ban, a két neves logikus, Y. Barr-Hillel és R. Carnap [7] az induktív logika felől közelíti meg a kérdést, és megalkotja szemantikai információs elméletét: tulajdonképpen a shannoni elmélet pontos logikai "tükörképét". Ezzel csináltak bohócot magukból, minthogy a minőségi feltárás és a mennyiségi megközelítés (kvantifikáció) logikája sohasem lehet azonos, de még csak hasonló sem. Azóta sem történt érdemi előrelépés e vonatkozásban sem.

 

2. Induktív vagy deduktív megközelítés?

 

Anélkül, hogy a metodológia filozófiai alapjait felvázolnánk, egyedüli megoldásnak azt tartjuk, hogy az eddigi adatokat, elképzeléseket tárgyilagos kritikával szemléljük, mivel: "A deduktív következtetések igazságmegőrzők — állítja Warburton —, vagyis ha premisszájuk igaz, akkor konklúziójuk is szükségszerűen igaz" [8, 101]. Másrészt, az új paradigma körvonalazása során elkerülhetetlenül az induktív következtetésekre hagyatkozunk, mert mint az előbb idézett filozófus is megállapítja: "Egyetlen más következtetési forma sem tudja olyan jól előre jelezni a jövőt, mint az indukció" [8, 104].

 

Számtalan visszás helyzetet szült, hogy az emberi hírközlő rendszerek technikai hatásvizsgálatára megalkotott shannoni modellt egyre alacsonyabb rendű jeltovábbítási biológiai rendszerekre kezdték alkalmazni. A shannoni modelltől megihletve a magyar származású Thomas A. Sebeok [9, 10] lerakja először a "zookommunikáció", majd a "zooszemantika" alapjait. Csakhogy az absztrakt szimbólumok, kétszeresen is strukturált fogalmak sorozatát aligha lehet érdemben összehasonlítani az állatok egymást kizáró (nem kombinatorikus jellegű), csekély számú és jelzésértékű repertoárjával4. Wilson alapos felmérései alapján a halak esetében a jelzések száma 10—26, míg a majmoknál sem több a szignálok száma, mint 10—39 [13]. Mindezek alapján nem csupán kiábrándító, de a tudománytalanság határát súrolja az a divathóbort, melynek értelmében szokássá vált "genetikai kommunikációról" értekezni.5

 

Tom Stonier, egy meglehetősen friss könyv szerzője [16] — a sok értelmes gondolat mellett — alapvető hibát is elkövet: úgy ítéli meg, hogy az energia állandóan átalakulhat információvá és viszont.6 Ha állítása igaz lenne, úgy az információ csak egyfajta energia lehetne. Akárcsak anyag és energia egymásba való alakítása kapcsán, ez esetben is inkább csak elvi ekvivalenciáról beszélhetünk. S ha ritkán, különleges és szélsőséges körülmények között mégis sor kerülne rá, az igen hőérzékeny információ (mint arról később szót ejtünk) gyorsan megsemmisül. Az információ—energia kölcsönös egymásba való transzformálhatósága: álom7. A két fogalom, illetve entitás összemosása csak a "bioenergiával" gyógyító sarlatánok, kuruzslók, hasonszőrű asztrológusok, ufológusok alá ad lovat. Ők amúgy is elorozzák a tudomány minden valós értékét zavaros "meséik" és állítólagos észleléseik "bebizonyítására".

 

Ellenkezőleg, elérkezett az ideje annak, hogy a már széles körben alkalmazott számítógépek segítségével (mesterséges információfeldolgozók) nyert tapasztalatok alapján leválasszuk az energia fogalmáról az információét, mint ahogy annak idején James Watt és társai tették: az egységes ókori anyagfogalmat felbontották a tömeg és az energia precízen definiált kategóriáira. Hogy erre valóban van lehetőség, arra Fülöp Géza bizakodó hite és óhaja — a szkeptikusok hitetlenségén túlmutatóan — ésszerűen hangzik: "S hogy mégis létezik, léteznie kell egy ilyen általános fogalomnak, hogy az információ az objektív világ eleme, arra bizonyíték a különböző fajú információk egymásba való átalakíthatósága, átkódolhatósága, invarianciája a csatornával szemben" [23]. Persze Karl Popper falszifikációelmélete értelmében a tudomány "nem a sejtés igazságának, hanem hamisságának kimutatása" alapján halad előre [8, 107].

 

A végig nem gondolt elképzelések megtévesztőek és félrevezetőek. J.M.Lotman a következőket írja: "Valamikor Taylor úgy határozta meg a kultúrát, mint a technikai berendezések, társadalmi intézmények, hit, szokások és a nyelv összességét." Napjainkban már jóval általánosabb megfogalmazást adhatunk: "Valamennyi nem örökletes információ szervezési és megőrzési módjainak az összessége" [24]. Az átfogónak ígérkező kijelentés megengedhetetlenül torzít. A "nem örökletes információ" fogalma felöleli nemcsak a geológiai, fizikai földrajzi képződmények sokaságát (tavak, hegyek, barlangok stb.), hanem az univerzum minden csillagászati és galaktikus objektumát is (égitestek, üstökösök stb.). Bár a meghatározás implicite rájuk is kiterjed, Lotman nyilván nem gondolt ezekre az információforrásokra, holott mennyiségileg messze meghaladják a Föld és az ember gerjesztette összes információ sokaságát, talán azért, mert a kultúra csak ez utóbbiaknak a kor szintjén történő értékelését, alkalmazását emeli be a kialakított világképbe (esetleg a technikába). Valójában az univerzum, a naprendszer és a Föld kiapadhatatlan forrása és tárháza a nem humán, nem kulturális eredetű, de ugyanakkor nem is örökletes információk tömegének.8 A statisztikai-matematikai modell a gyakorlati problémák megoldásának virágzását, kérlelhetetlen dominanciáját eredményezte. Bár Shannon matematikai modellje azt a látszólagos meggyőződést erősítette, hogy az információkutatás igen magas elvonatkoztatási és tudományos szinten folyik. Az igazság az, hogy információelméleti (informatológiai) szempontból még az alapvető fogalmak is tisztázatlanok, az empíria tobzódik, hiányzik egy elfogadható paradigma, mely egységbe foglalja az elszórt ismereteket.

 

3. Strukturális ifnormáció (SI)

 

Az információ meghatározásának leggyakoribb ellentmondása vízválasztóként osztja a kutatókat két táborra: egyesek a shannoni modell szerint "áramló", azaz kommunkatív entitásként értelmezik (mely megszüntet valamely bizonytalanságot). Az ellentábor egyik korai képviselője, I.A. Poletajev szerint viszont az információ9: "...az, amit valamilyen már lezajlott, vagy a jövőben lezajló tény vagy esemény nyoma hordoz" [26]. Talán maga sem sejti, hogy az ősi alaphelyzetet idézi: aránytalanul nagy energia hat egy anyagi testre, ami kisebb szerkezeti változásokat vált ki. A szerkezetváltozás a végbement események jele, amit az irdatlan méretű energiabehatás gyakorolt rá.10

 

A hetvenes években Gánti Tibor már teljesen letisztultan fogalmaz: "Minden létező hordozza a saját felépítésére, keletkezésére és működésére vonatkozó információkat" [27]. Utóbb hozzáfűzi: "Az út szélén heverő kő hordozza az anyagára vonatkozó információkat, s ez jószerivel minden tárgyról elmondható" [27]. Persze mindennek előzményei vannak: James D. Watson és Francis Crick 1953-ban bizonyítják, hogy az élő létéhez töméntelen információ szükséges, és ez mind bele van sűrítve a kromoszómák DNS molekulájába [28]. J.D. Bernal az élet eredetéről írt könyve végére beiktat egy tízoldalas "Általánosított kristálytant", annyira elbűvölik a "geometriai rend" lehetőségei, ugyanis ez a rend teszi képessé óriási mennyiségű információ tárolására, és a DNS is végső soron folyékony kristály [29].

 

De a szerkezetet az energia nem képes önmagában létrehozni. A "nyers, zabolátlan erők" hatása önmagában hihetetlenül romboló (gondoljunk csak egy robbanásra!). Mint amikor íróasztalunkat rendezzük, csak az információval párosult energia képes anyagi rendszerek genezisére (dolgok, tárgyak, zárt rendszerek), és ilyenkor mindig integrálódik a szerkezetbe egy bizonyos mennyiségű (és minőségű!) információ. Ez az anyagi struktúrákba beleépülő információ az, amit strukturális információnak (SI) nevezek. Az építőelemeket (részeket, diszkontinuumokat) ugyan a beléjük foglalt energia tartja össze, viszont az információ az, ami meghatározza az erők irányát, a részek vonzódását (affinitását), a kapcsolódás minőségét (tehát jelzésértékű, minőségi mutató!). A vegyészek által ismert izoméria jelensége pontosan ezt bizonyítja, minthogy ilyenkor az anyag összetétele és energiatartalma azonos, az izomerek csak információtartalmukban különbőznek.11

 

A SI statikus jellegű, mivel az anyag szerkezetébe integrálódik (viszonylag mozdulatlan), de éppen e tulajdonsága következtében alkalmas az információ tárolására. Információhordozói kapacitását ki is használja az ember, és lényegétől idegen információ tárolására használja (kő, agyagtábla, papír, könyv, hanglemez, mágnesszalag, mágneslemes stb.). De ez esetben is mindig jelek formájában történik az információtárolás. Megfordítva, a természetkutatás végső soron: jelkeresés.12

 

Ha az SI hordozóanyagát elpusztítjuk, vele együtt megsemmisül az információ is. Ha módosítjuk az anyag szerkezetét (például nagy nyomásnak vagy hőhatásnak tesszük ki), vagy megváltozik az SI (ez a mutáció), vagy — ha a hatás mértéke igen nagy — megsemmisül. Az elmondottakból az is kitűnik, hogy minden kölcsönhatás információgerjesztő, ha az energia értéke nem aránytalanul szélsőséges.

 

4. Dinamikus információ (DI)

 

A vízbe hullott sárguló falevél egy augusztusi napon az ősz közeledtét sugallja. Valójában nem más, mint kisebb anyagi rész, amely esetlegesen sodródik a víz felszínén. Valamely hormon már meghatározott célszerv (target) felé szállítódik, így az áramlás iránya (vérpálya) meghatározott, és pontosan meg is érkezik a célpontba. Hasonlóan a postai levélhez, amely bár SI-t képvisel, meghatározott sebességgel "utazik" a címzetthez. Akár esetleges, akár meghatározott csatornán, vagyis kényszerpályán halad, a kisebb vagy nagyobb anyagi struktúrába zárt áramló információ mindenkor ősi, primitív dinamikus információ (DI). Minden DI esetében sokkal kisebb információegységeknek jóval nagyobb sebességgel történő szállítása jellemző. Ezt úgy éri el a DI, hogy — képletesen szólva — "meglovagolja" a számára alkalmas energiaáramot. A leghatékonyabb energiaáram a fény (sebessége 300000 km/s), mert sebessége maximális, és a szuperponálásnak többféle módja van. A hanghullámok sebessége már jóval kisebb (kb. 330 m/s), nem is terjedhetnek légüres térben, de jó szolgálatot tehetnek sűrű erdőben stb. Persze ez a sebesség túlságosan nagy lenne például a hormonok számára.

 

A hőenergián kívül minden energiaféleségről elmondhatjuk, hogy alkalmas az információ továbbítására, minthogy van információkomponense, így mint vivőhullámra szuperponálható az emberi (vagy más jellegű) információ. A rádióhullám modulálható, modulálatlanul az adó rezonanciáját tükrözi. Ezzel szemben a hanghullám minősége annak a közegnek a rendezettségétől függ, melyben terjed. A hő ezzel szemben teljes időbeli és térbeli rendezetlenséget mutat [16, 79], és ennek tulajdonítható alkalmatlansága az információ tárolására vagy modulált, esetleg szuperponált szállítására. Sőt, a hőenergia kategorikusan antiinformáció jellegű.

 

5. Az információ hőérzékenységének következményei

 

Hogy mennyire termoszenzibilis az információ, arra legjobb bizonyíték, ha arra gondolunk, milyen könnyű megsemmisíteni egy terhelő iratot. Freeman Dyson az energiákat munkavégző potenciáljuk [31] alapján rangsorolta.13 Kevésbé antropocentrikus azonban, ha az energiák osztályozását az információ szállítási kapacitása alapján végeznénk. A sort nyilván a fényenergia nyitná, és minden bizonnyal a hőenergia zárná.

 

Az emelkedő hőmérséklet fokozza az atomok és a molekulák hőmozgását. A megnövekedett mozgási (kinetikai) energia először a gyengébb, molekulán belüli kötéseket tépi fel — a DNS esetében a két komplementer szálat stabilizáló hidrogénkötéseket —, majd fokozatosan, arányosan az emelkedő hőmérséklettel a többit.14 Ha tovább növeljük a hőmérsékletet, az összes molekula lebomlik atomokká. Sőt, bizonyos ponton túl (sokmilliós Ko) megindul a túlhevült gázkeverék részleges, majd teljes ionizációja, kialakul az ionizált plazma. Ha még tudnánk emelni a hőmérsékletet, a megsemmisülő információ következtében teljes mértékben szétrombolódnának a szubatomi szerkezetek is. Egyelőre azonban még álmodni sem tudunk olyan energiák felhasználásáról, amelyek feltörhetnék a kvarkok és az őket összetartó gluonok szerkezetét (1028 Ko-t meghaladó hőre és 1015 GeV-nál nagyobb energiára lenne szükség!). De kétségtelen: ahogy nő a hőmérséklet, úgy csökken az információ mennyisége és minősége.

 

Ha megfordítjuk a folyamat irányát, és az ősrobbanás (Big Bang) 0 időpillanatától követjük nyomon az eseményeket, rádöbbenünk, hogy e pillanatban még nem is létezik információ (értéke — 0), csak ezután jelenik meg, majd fokozatosan gyarapodik. Az első, legfontosabb informácionális megnyilvánulás a tér gerjesztése (SI), valamint az idő generálása (DI). A fizikusok számára talán merésznek tűnhet az állítás, de nem az én feladatom, hogy meggyőzzem őket, legfennebb néhány idevágó gondolatot idézek.15

 

George Gamow ősrobbanás-elmélete a csillagászati kongresszusokon lekicsinylő, gunyoros megjegyzések céltáblája, így ragadt rá a név is (Big Bang = Nagy Bumm!). A "menő" elmélet a Bondi és a Gold, valamint a Fred Hoyle által kidolgozott állandó állapot (Steady State) elmélet — [39, 40], mely szerint az univerzumnak nem volt kezdete, az anyag folyamatosan keletkezik a galaxisok belsejében, ám az Edwin Hubble által kimutatott expanzió következtében az összkép állandó. De Arno Penzias és Robert Wilson 1964—65-ben, a Bell Kutatóintézet mikrohullámú antennájával — anélkül, hogy tudták volna, mire leltek — megtalálták a Gamow által megjósolt maradványsugárzást (2,7 Ko).

 

Az univerzum összképe 20 milliárd éve16 egyre változik, mégpedig a lehűlés mértékében. Sorra megjelennek az anyagi részecskék,17 és ugyanakkor gyarapodik az információ (SI és DI) mennyisége és minősége [1. ábra]. Az információgerjesztő folyamatok oka is megváltozott: újabban főként a hőmérséklet-csökkenés és a kölcsönhatás, valamint az élőlényekben ható információs autoreplikáció dominál (legalábbis a Földön). Tudniillik eleinte túlsúlyban voltak az energetikai jellegű interakciók, majd a vegyes jellegű energia/anyag interrelációk, később megjelent az anyag/anyag kölcsönhatás, végül a kezdetben is gyakori szimmetriasérülések. Ez utóbbiak kényszerítő és állandóan ható jellegűk miatt érvényességi határukon belül sokkal jelentősebb tényezők, mint képzelnénk, sőt informácionális természetük evidensebb, mint gondolnánk.

 

1. ábra. A strukturális információ (SI) és a dinamikus információ (DI) mennyiségi gyarapodása és minőségi fejlődése a hőmérsékletcsökkenés függvényében és kooperatív kiteljesedée a "biogén hőmérskékleti zónában"

 

Az anyag és az energia informácionális telítődése (SI-vel és DI-vel való szaturációja) a "biogén hőmérsékleti zónában" maximális. Éppen ezért csak e zónában jöhetett létre az élet. Ugyanis magasabb hőmérsékleten (a megnövekedett és rendezetlenebbé vált molekuláris hőmozgás következtében) felbomlanak a szabályozási jelszállító csatornák, a jelzések nem jutnak el a célsejthez vagy a célszervhez (ellenőrizetlenül kódorognak), a reguláció összeomlik. A 0oC alatti hőmérsékleten éppen ellenkezőleg (a vízalapú citoplazmában) a megnövekedő viszkozitás és a befagyás miatt stagnál, majd leáll a szabályozás.

 

Valójában informácionális csoda, hogy négymilliárd éve bolygónkon a hőmérséklet szinte állandó, a tapasztalható ingadozások a "biogén hőmérsékleti zóna" határain belül maradtak. A kilengések amplitúdója alacsony, voltaképpen csak két — aránylag rövid — eljegesedési korszak volt (a negyedkorban és a prekambriumban).18 Minthogy híján voltunk megfelelő rendező elvnek (ami szintén informácionális jellegű!), számtalan téves elképzelés született az idők során. A melléfogás rossz árnyéka rávetül az igen értelmes kutatókra is, és olyan jeles Nobel-díjasok is tévedtek, mint Richard P. Feymann19, aki éppen logikus gondolkodása következtében esett verembe.

 

6. Mi az információ?

 

Bevallatlanul is az volt a célunk, hogy definiáljuk az információ fogalmát mint fizikai valóságot, ugyanis gerjeszthető, megsemmisíthető, de fizikai realitással rendelkezik, minthogy bizonyos transzformációkkal szemben invariáns. Egy helyett egyenesen három meghatározást fogalmazunk meg. Az első kettő tárgya az SI és a DI, ezek összevetése alapján azután az egyetemes információ fogalmat is definiáljuk, jóllehet a valóságban — mint fizikai valóság — csak az előbbi kettő létezik.

 

(1) A strukturális információ (SI) fizikai valóságként létező, az anyag szerkezetébe integrált, statikus jellegű, tároló-megőrző funkciójú, a térben való rendezés negentropikus minőségprincípiuma, melynek eredete-forrása legtöbbször valamilyen kölcsönhatás.

 

(2) A dinamikus információ (DI) reálisan létező, mindig mozgásban lévő, áramló anyagi része(cské)kre vagy energiaáramra mint hordozó szubsztrátumra szuperponált (ültetett), általában a vevőnél (receptor) "válaszreakciót" kiváltó minőségprincípium, mely lehetővé teszi a nyílt rendszerek időbeli, illetve a biorendszerek téridőbeli negentropikus organizációját, és ugyanakkor rendkívül hajlamos a replikációra.

 

(3) Az információ hőérzékeny, kettős megjelenésű (SI, DI), fizikai valóságként létező, replikatív potenciával rendelkező minőségprincípium, mely az anyagot és az energiát térben, időben és téridőben negentropikusan rendezi, szervezi, közreműködésével zárt, nyílt és biorendszerekbe integrálja, sőt ezeket negentropikusan fejleszti (evolúció), aminek legfontosabb eszköze az SI/DI-kooperáció.

 

Vitathatatlan, hogy nem csupán filozófiai szempontból, hanem a tudományos kutatás perspektívájából is, olyan definícióra kell törekednünk, mely minden létező (ontikus) objektum információs sajátosságainak feltárására alkalmas. A fizika főként a zárt rendszerekre érvényes törvényszerűségek felderítésében jeleskedett. Később kidolgozták a termodinamika törvényeit, és ezzel zavarba hozták a biológusokat. Különösen a termodinamika második törvényével, mert nincs az az értelmes biológus, akit meg lehetne győzni arról, hogy a földi életet és annak evolúcióját (amely négymilliárd esztendeje tart) az entrópia, a rendezetlenségbe való hanyatlás generálta volna! Márpedig az élő rendszerek léteznek. Hála Ludwig von Bertalanffy és követői munkásságának [44—54], ma már ábrázolni tudjuk az összes létező rendszerek összefüggő, hierarchikus és evolutív szerkezetét [2. ábra].

 

Figyeljünk fel rá: az anyag (tömeg), az energia (erő) meghatározott feladatot, működést tölt be a természet rendjében. Hasonlóképp az információ is: rendező és szervező funkciót tölt be.

 

2. ábra. A rendszerek evolútív és alapvető típusainak osztályozása

 

7. A három princípium

 

Valóban, bármely jelenség esetén három alapvető komponenssel kell számolnunk: a) anyagi részecskékkel; ezek alkotják azokat a diszkontinuumokat, melyeket majd integrál b) egy erő (energia), de csak akkor, ha létezik c) információ, mely meghatározza a kapcsolódás módját. Logikusan elemezve: három princípiumnak kellene lennie (de láttuk, sokszor a logika is félrevezethet).

 

Ha elképzelésünk valóban helyes, akkor Einstein 1905-ben alkotott híres ekvivalenciaegyenletében meg kell jelennie mind a három tényezőnek (ő ugyanis nem tudott és nem is tudhatott akkor a sokkal később megalkotott információelméletről). A két első tag jelenléte egyértelmű, viszont éppen a harmadik, a minket érdeklő, a fény sebessége, homályosnak tűnik, íme:

 

(tömeg) információ

 

energia anyag (az egyetlen négyzetes tag)

 

Pedig éppen a harmadik tag a legfontosabb, minthogy négyzetes tag. De gondolkozzunk egy kicsit: a sebesség meghatározása feltételezi az időt, sőt a kiindulási hely ismeretét is, melyek — mint láttuk — minőségi (informácionális) kategóriák. A fény, a legnagyobb sebesség ugyan különleges, de mit sem változtat a lényegen: informácionális komponens.

 

. ábra. A három alapvető princípium: a "nyers" anyag, a "vak" erő és a "rendező-szervező" információ, valamint az alapvető információtípusok (SI, DI), az evolúció és az antiinformációs hőenerergia "teknősbéka" modellje

 

Ezek alapján készült el a "teknősbéka" modell [3. ábra], mely nemcsak tiszta képet varázsol elénk, de bizonyítja: leszámítva az antiinformációs jellegű hőenergiát, minden anyag- és energiaféleség tartalmaz információt. A több információt tartalmazó és jobb információfeldolgozó "technológiával" rendelkező rendszerek a hierarchiában magasabb szintet képviselnek.

 

8. Inherens (II) és referenciális információ (RI)

 

Az elsődleges felosztás SI-re és DI-re természetesen érvényben marad. Egy másodlagos felosztás. Olyan bolygók esetében, ahol nincs élet és — főképpen — neurális információ, ahol nincsenek többsejtű, idegrendszerrel rendelkező állatok, fel sem tevődik a klasszifikáció kérdése. Ez megint olyan gondolat, mely visszaköszön, mégpedig Kampis György [55, 56], illetve Csányi Vilmos nagyszerű Etológiájában [57]. De hangsúlyozom: egészen más értelmezésben, félig ellentétes jelentéssel.

 

nherens információnak (II) tartom azt a jellegzetes információösszletet, mely adott rendszer sajátja, rá jellemző. Ilyen például egy farkas teljes genetikai patrimóniuma, továbbá mindaz, ami élete során tapasztalatai alapján a memóriájában elraktározódott. Ezek szerint egyedi (pl. immunológiai), faji sajátosságai is ide tartoznak, de természetesen az is, ami az élőre jellemző. Ha úgy tetszik, minden, ami a hasonlótól és a különbözőktől is elhatárolja, megkülönbözteti. Ennek folyománya a diverzitás [58].

 

Referenciás információ (RI) mindaz a leképzett ismeret, mely egy más élőlény idegrendszerében az adott állat (farkas) vagy bármely más tárgyról a modellezés (ember esetében — minthogy többé-kevésbé tudatos folyamat — a modellalkotás) során mint ismeret lecsapódik. Legfőbb jellemzője az RI-nek, hogy hasonló (analóg), de nem azonos. Ily módon közvetlenül nem lehet az RI-t behelyettesíteni az adott rendszerbe, csakis miután áthasonítottam. Például, ha kiszakadt egy arasznyi vezeték a gépkocsim valamely részéből (amely tegyük fel a közúti világításhoz szükséges), azt csak megfelelő vezetékdarabbal helyettesíthetem, a róla szóló ismereteimmel (információimmal) nem!

 

Az emberi művészet és a tudományok által felhalmozott minden ismeret RI, és nem is lehet más, még akkor sem, ha segítségével űrhajót, illetve megannyi más objektumot tudunk készíteni. A leképző (projekciós), illetve modellező rendszerünk által gerjesztett információ csak bizonyos mértékig ekvivalens a leképzett tárgy megfelelő II-eivel. Az II transzformációja RI-vé a megismerési potenciáltól függ, viszont az RI visszaalakítása már technológiai kérdés. A sámánok hittek a szó erejében, vagyis abban, hogy RI-jük közvetlenül átalakul II-vé. Sajnos ez olyan performancia, amire nem vagyunk képesek egy informácionális törvény következtében.

 

Egyazon rendszeren belül viszont az információk, vagyis az SI és a DI szabadon egymásba alakíthatóak: gondolataimat le tudom írni (DI ® SI). az idegrendszer működése során a szemet SI ® DI transzformátorként használjuk, de a DI-ként terjedő idegi impulzus a másik neuronra való áttevésekor SI-vé alakul a szinapszisban. A közvetítő neurotranszmitter szerkezetébe integrálódik a jelzés. Mindennapi életünk tele van számos ilyen DI ® SI és SI ® DI transzformációval. Bionformatológiai szempontból nagyon fontos, hogy a genetikai információ ne sérüljön:

 

DNS SI ® DI transzf. mRNS DI szállíts rRNS DI ® SI transzf. fehérje

 

transzkripció transzláció (funkcionális

 

sejtmag riboszóma enzim stb.)

 

Persze létezik komplexebb kapcsolat, amikor az intronok kivágódnak, és csak az újra összekapcsolt exonok információja kerül megvalósításra (traszkripcióra), ekkor a mRNS-ből kihasított intronok enzimfunkciót végeznek [59]. Így el kell vetnünk azt az első megközelítésben született elképzelést, mely szerint az intronok nem tartalmaznak információt. Mint annyiszor, ez alkalommal is kisült: a baj az, hogy nincs elég háttérismeretünk (az információ létezik, csak mi nem tudjuk felismerni, értelmezni).

 

Az enzimek általában fehérjék (de lehetnek más természetűek, pl. RNS). Az enzimek nemcsak anyagot és energiát mozgató funkcionális egységek, hanem — elsősorban — információs trnaszformátorok. Términtázatuk a szerkezetükbe integrált SI következménye, és ez teszi számukra lehetővé a reakcióba lépő partnerek felismerését, időleges megkötését (ehhez mindig külső energiaforrás, pl. ATP energiáját használja fel) és a folyamat irányítását. Így csak a megkötés, a kapcsolat (kémiai kötés) kialakítása energetikai jellegű. Az enzimek tehát mobilis, SI/DI-kooperációt megjelenítő, az élő rendszerekre jellemző entitások. Minden enzim egy nagy informácionális apparátus és olyan folyamatokat katalizál, jelentős energiafelhasználás árán, amelyek kifejezetten negentropikus jellegűek.

 

9. Az információ, a negentropikus trend és az evolúció

 

A nyílt rendszerek nemcsak a térben rendezettek, hanem a múló időben is szervezettek. A SI/DI-kooperációja magyarázza a nyílt rendszerek egymásnak ellentmondó tulajdonságait: képlékenyek, de formatartók; labilisak, de létük függ attól, hogy integrált stabilitást mutassanak fel; állandó változásban vannak, de ennek ellenére identikusak önmagukkal. Ezt az ellentétes kettőséget tökéletesen jelenítik meg a Paul Verlaine versét átköltő Ady Endre szavai: "Aki sohasem egy és aki sohasem más". A nyílt rendszereket (folyó, tábortűz stb.), valamint az élőlények genetikai diverzitását is evvel a tömör metaforával tudjuk jellemezni, mert információs lényegüket fejezi ki.

 

Ez a csodálatos rend és szervezettség az evolúció során alakult ki, méghozzá az entrópiával szemben. A SI/DI-kooperáció az a lehetőség, melynek segítségével a biorendszerek kijátsszák az "entrópia vastörvényét" (a termodinamika második törvényét, a legáltalánosabbnak tartott fizikai törvényt). Az evolúció elsősorban az információ diadala a nyers, rendezetlen anyaggal és a kataklizmatikus, szervezetlen "vak erőkkel" szemben.

 

Az informácionális nyílt rendszerek, amilyenek az összes élőlények (biorendszerek), környezetükkel a kapcsolatot három, állandó jellegű, de kétirányú (be—ki, illetve input—output) áramlással helyesebben fluxussal létesítik. Az információs fluxus a múltban gyökerezik, de a jövőbe mutat. Az anyagcsere (anyagi fluxus) a jelen kiszolgálója, mégis ráépül a jövő. Az energetikai fluxus a jelen rabszolgája, holott mindig ő viszi új, ismeretlen partok felé a rendszert. De minden input/output informácionális ellenőrzés alatt áll.

 

A genetikai program felöleli és összegzi a törzsfejlődés (filogénia) múltba vesző évmilliárdos történéseit. Az SI/DI-kooperáció a jelenben (aktuálisan) valósítja meg a programot az egyedfejlődés (ontogénia) során. Így az évmilliárdos történések tapasztalatait az evolúció a titokzatos és ismeretlen jövő körülményeihez igazítja, idomítja. Még akkor is, ha az alkalmazkodási (adaptációs) folyamat kapcsolódása nem igazán tökéletes. Tudniillik az utolsó előtti generáció körülményei szűrik ki a neki megfelelő egyedeket, ha ezután következik be a környezet alapvető változása, az "katasztrofális" lehet, minthogy a környezet ekkor már teljesen inadekvát.20

 

Ha a biológiai evolúciót külön (de az általános, egyetemes információfejlődés részeként) szemügyre vesszük, kitűnik, hogy az evolúciós összegző: a már elért, lényegbevágó új technika, megoldási elv beépülve, a továbbiakban az élők sajátos tulajdonságaiként jelentkezik.21 [4. ábra]

 

4. Az evolúció negentropikus trendjének bioinformácionális értelmezése a termodinamika II. törvényének megsértése illete kiiktatása nélkül.

 

Bioinformatológiai szempontból szemlélve a jól ismert bioevolúciónak más és más lépcsőfokai válnak különösen jelentőssé, és nem azok, melyeket a biológusok eddig fontosnak tartottak. Különösen régebben úgy képzelték el, hogy a membrán nélküli plazma is életképes. Bioinformatológiai meggondolások alapján ez ma már kétségesnek tűnik [27, 63, 64], sőt a biológiai érvek is sokasodnak. Ezek szerint a belső és a külső környezet elkülönülése (ami a membrán jelenlétének köszönhető) két szempontból is alapvető jelentőségű: először is ez az előfeltétele, hogy kialakulhasson a belső környezet mássága, másrészt az információvételnek (recepció) elkerülhetetlen előfeltétele.

 

A teljesség igénye nélkül kiemelnénk néhány kérdést e modell kapcsán. A biodomén három informácionális fejlődési szintjét a replikáció három típusa képviseli. A szakirodalom csak az első kettőt ismeri. A nonidentikus replikáció majdhogynem fikció. Talán az agysorvadásos marhakergekórt okozó priont tekinthetnénk annak, de ez is degenerációs involúción esett keresztül, mint az összes vírusok és viroidok, amit parazitizmusuk váltott ki. Így — végül is — az elburjánzó fehérje, mely a beteg állat agyát elárasztja, egy biológiailag szabályosan létrejövő fehérje degenerálásából származik. Mindenesetre úgy képzeljük el, hogy az egységes, a földi életre sajátosan jellemző genetikai kód megjelenése előtt vagy nem volt egyáltalán örökítő anyag, vagy ha volt is, azt teljesen helyettesítette a közel négymilliárd éve egyeduralkodó, jelenleg is létező genetikai kód.

 

Az identikus replikáció valójában csak a haploid22 prokarióta23 sejtekre jellemző, míg a diploid eukarióták csak igen kivételesen replikálódnak identikusan (egypetéjű ikrek!), ezért ezek replikációját sokkal szerencsésebb analogikus replikációnak elkönyvelni, mert éppen a hasonlóság megléte, de az azonosság hiánya jellegzetes karakterisztikumuk.

 

Minthogy az evolúció "motorja" a természetes (majd később a mesterséges) szelekció, elkerülhetetlenül meg kell említenünk: Darwin után jó ideig mindenki azt hitte, hogy a szelekció az egyedre hat. Különösen a második világháború utáni időkben erősődött fel az a nézet, mely szerint a kiválasztódás objektuma a populáció. Viszont a hetvenes évek közepén berobbant a köztudatba Dawkins új elképzelésével, miszerint a szelekció a génekre hat [60, 61, 62, 53]. Opportunizmustól mentes véleményünk szerint — esetenként — mind a három mechanizmus működhet: különböző körülmények között a szelekció más és más egységre fejheti ki hatását (gén, egyed, populáció).

 

Emeljük ki a homodomén fejlődési ciklusból a szerszámkészítés, a képkivetítés és a nyelv használatának szintjeit, minthogy informácionálisan mindhárom lényegében azonos képesség (kompetencia) megnyilvánulása: a szabálykövető viselkedés egy-egy sajátos formája. Az ötlet G.W. Hewestól származik, aki rájött az eszközkészítés és -használat, valamint a nyelvhasználat közötti hasonlóságra [65]. Úgy tűnik, e három kompetencia az információ külsővé tételének (exteriorizációjának) egy-egy komplexebb szintjét képviseli: az extraszomatikus információ egyre jobban, tökéletesebben jeleníti meg a belső, pszichikus információtartalmat.

 

Az információszórás első — és jelentőségében utólérthetetlen — megvalósítója a könyv világa (Gutenberg-galaxis). Egy bizonyos szinten túl az információs önreplikáció — törvényszerű. Az informácionális evolúció homodomén szakaszában az információszórás (legyen az írás, művészeti vagy tudományos produktum) elkerülhetetlenül rányomja bélyegét az emberi lét mindennapjaira, távlataira.

 

A biológiai evolúció fokozatosan, szintről szintre halad előre, és később észrevétlenül torkoll a kulturális megnyilvánulások tengerébe. Az eljárásmód azonos: a sikeres megoldásokat megőrzi, az újabb, nagy, minőségi változás minden esetben változtat a már elért negentropikus irányon, amely eredetileg alig egy kevéssel tért el az entrópia "vastörvénye" által előírt entropikus iránytól. De a sok lépés (ábránk csak a legfontosabb tizenhármat jeleníti meg) újabb és újabb negentropikus iránykorrekciója összegződött az idők során, így ma a negentropikus trend kifejezetten ellentétes irányú azzal, amit az entrópia törvénye alapján várhatnánk. Ezért tátongott örökké hatalmas szakadék a biológiai realitás és a fizikusok entrópiatörvénye között.

 

A csodatevő entitás, mely láthatatlanul munkálkodott a negentropikus evolúció kiteljesítésén, melynek csak sejtettük jelenlétét, nem más, mint a "megfoghatatlannak" tűnő információ.

 

LÁBJEGYZETEK

 

1. Tautológia — itt: ugyanazon fogalom vagy szinonimája, mint "genus proximum", azaz legközelebbi nemfogalom alkalmazása, mely alá a meghatározandó dolog közvetlenül tartozik.

 

2. A paradigma ógörög eredetű kifejezés, jelentése "minta", a mai "modell"-nek felel meg. Régen inkább a nyelvészetben alkalmazták: a szóhajlítás és ragozás mintájául szolgáló alaksort, a példát jelentette. Thomas S.Kuhn tette közzé 1970-ben új tudományfejlődési elméletét [3], amely a paradigmát úgy értelmezi, mint a tudományos kutatás mintáját, modelljét. Jóllehet bírálói huszonkét féle paradigmaértelmezést mutattak ki munkájában, úgy tűnik — amit már akkor sejteni lehetett —, hogy a tudományok történetében valóban nyomon követhető a szakaszos fejlődés (ugrásszerű, felívelő, új felfedezési szakasz és fokozatosan kiteljesedő szakaszok váltakozása), amint erre Beck Mihály akadémikus is utalt a közelmúltben [4]. Ilyenformán — utólag — igazolódni látszik saját igyekezetünk is, amikor új rendszereleméleti didaktika elfogadtatásának szükségszerűségét — többek között — azzal próbáltuk indokolni, hogy a kuhni elgondolásokat fejtegetve, azt demonstráltuk: a tudományfejlődés múlhatatlanul igényli a szemléletváltást [5].

 

Bár Beck akadémikus figyelmeztet: a kuhni paradigma elnagyolt kép, mert korszakalkotó "felfedezésekről" — ellentétben a közfelfogással — utólag többször is kiderült téves voltuk, a kutató mégis kénytelen vállalni a nyilvánosságot, a megmérettetést, mert "az igazsághoz vezető út tévedésekkel van kikövezve" [4]. A siker ekkor is csak félsiker, minthogy: "Valamely új tudományos igazság — jegyzi meg sztoikusan Max Planck — nem úgy szokott érvényre jutni, hogy ellenfeleit meggyőzi, és azok meggyőződteknek nyilványitják magukat, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassan kihalnak, és a felnövekvő új generáció kezdettől fogva ezt az igazságot ismeri meg" [6].

 

3. Esetemben az informatológiai kérdések a megismerés és modellalkotás összefüggéseinek feltárása során merültek fel. Ezt tükrözik az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Természettudományi és Matematikai Szakosztályának évi tudományos értekezletein tartott előadásaim: Modell és megismerés (1992); A strukturális és dinamikus információ szerepe az anyag belső szerkezetének kialakításában és az élő anyag dinamikájában (1994); Bioinformatológia és az "antropikus elv" (1995); A replikáció bioinformatológiai megközelítése (1996); A templátmechanizmus és a replikáció bioinformatológiai relevanciái (1997).

 

4. Szinte képtelenség röviden összefoglalni az emberi nyelv és beszéd, valamint az állati "kommunikáció" között fennálló különbségeket. Még a magasabb rendű emberszabású majmok jelzésállománya sem haladja meg a negyvenet. Ezek zárt rendszert alkotnak, minthogy nem kombinálhatók. Ha netalán egyszerre két jelzés gerjesztése válna aktuálissá, akkor is a domináns hatás érvényesül és az adekvát jelzés születik meg. Ezzel szemben az ember esetében — bár az elemkészlet (fonémák, lexémák) mennyisége és a szabálykészlet száma véges — a mondatok generálásának szabálya rekurzív, azaz újból és újból alkalmazható, következésképpen a generálható mondatok száma végtelen: az emberi nyelv ezért nyílt rendszer. Elvont hangok és absztrakt jelentések valamely közösségen belül érvényes hangalak-jelentés meghatározottsága definiálja a nyelvet, melynek kihangsúlyozott ábrázoló fukciója is tipikusan emberi, az állatoknál ismeretlen sajátosság. Az állat kevésbé tudja alkalmazni tudását, bár viselkedése okszerű: cselekvéssorok váltódnak ki benne. Így az állat információátadásában nem tud beszámolni múltról, nyilatkozni a jövőről, nem tud kérdezni, sőt — a nyelvészek szerint — hazudni sem tud [11, 25.]. Pedig, ha az etológus csalásnak nevezi is, valójában ugyanazon jelenségről van szó: az információ manipulációjáról. A parti lile törött szárnyat utánzó elterelő pózával elcsalogatja a rókát a fészke közeléből. Hasonlóképpen a riasztó színnel rendelkező, kellemetlen ízű vagy fullánkkal felfegyverzett rovarfajokat teljesen ártalmatlan fajok utánozzák, s ezzel megszerzik a mimikri nyújtotta védelmet. "A szelekció előnyben részesíti a hamis információ továbbítását" — állítja a neves etológus, PJ.B.Slater [12. 161].

 

Tegyük hozzá a magunk részéről: ahogyan megjelenik az informálódás lehetősége, nyomban megszületik a félrevezetés (dezinformálás) praktikája. A burkos vírusok, amikor a "bimbózás" során elhagyják a gazdasejtet, bár rendelkeznek saját fehérjetokkal (kapszid), mintegy beburkolóznak a gazdasejt egy darabka membránjába (vírusköpeny = peplon), amelynek lipid-kettős rétege a gazdasejt része (a gazda fehérjéit azonban kiszorítja és saját, virális fejérjékkel helyettesíti). A peplon részleges azonossága teszi majd lehetővé, hogy fertőzéskor a vírus és a megtámadott sejt membránjai problémamentesen összeolvadjanak. Az információ manipulálásának okán szándékosan hivatkoztunk olyan példára is, mely elve kizárja a tudatosság esetleges gyanúját. (Sajnos, még tíz évvel ezelőtt az influenzavírust emlegették iskolapéldaként, ma elkerülhetetlenül az AIDS kórokozóját, a HIV retrovírusát idézzük!).

 

Bár kétségtelen, hogy az informatológia tárgykörébe tartozó általános informácionális jelenségek vizsgálata (mint pl. az információ manipulálásának a feltárása) hozzásegít újabb felismerésekhez, a helytelenül alkalmazott paradigmák buktatóit eleve el kellene kerülnünk.

 

5. Bántó, hogy az Ádám György akadémikus és a hasonlóképp neves Fehér Ottó által szerkesztett egyetemi tankönyv [14] egyik társszerzője unos-untalan "sejtek közötti, kémiai, endokrin, parakrin, neurokrin kommunikációról" értekezik. A legjobb esetben is csak metaforikus értékű kifejezés zavaró és félrevezető: a soksejtű szervezeten belül vagy a sejtek szintjén "kommunikáció"-ról beszélni indokoltan. A magyar szakirodalomban idejekorán megjelent A biológiai szabályozás című munka (Csaba György szerk. Medicina Könyvkiadó, Bp., 1978), melyben tisztázottak a szabályozással kapcsolatos szakkifejezések, a különböző szabályozási szintek stb. Nyugodtan kijelenthetjük: a sejtek között jelátviteli folyamatok zajlanak, hasonló működést végeznek a hormonok is. Bánfalvi Gáspár cikksorozata (Fejezetek a biológiai információ átviteléből) elkerüli a divatos nevezéktan e buktatóit [15].

 

6. Ha igaz lenne Stonier elképzelése az információ állandó jellegű energiává való átalakításáról (és viszont), akkor lehetséges lenne olyan erőgépek készítése (és sorozatgyártása), melyek működése "információfogyasztáson alapulna". Képzeljük el, mennyire érdekfeszítő lenne megtudnunk, vajon egy Shakespeare-dráma, Geothe egyik verse, illetve inkább botanikai dolgozata, vagy Einstein relativitáselméleti tanulmánya, esetleg József Attila Mama című verse hajtja hatékonyabban azt a bizonyos információs erőgépet!

 

7. Stonier téves gondolatmenete oda vezet, hogy valótlanságot állít: "Az a gondolat, hogy az információ és az entrópia valamilyen kapcsolatban áll egymással, nem új. Szilárd Leó 1929-ben egyik cikkében [17] megjegyzéseket fűzött a Maxwell-démonhoz, amely egy gázt tartalmazó edényben próbálja elválasztani a gyorsabb molekulákat a lassúbbaktól. Szilárd feltételezte, hogy a démonnak információja van a gázmolekulákról, és az információt negatív entrópiává alakítja át" [16. 59—60]. Majd lábjegyzetben — többek között — megállapítja: "Hasonló módon az emberi vese is állandóan molekulákat von el a vérből, és a feltételezhetően károsokat (a felesleges vizet is) kiválasztja. A vesének munkája végzéséhez energiára van szüksége. A vese tehát az energiát információvá alakító biológiai gépek egyike. Más szóval a biológiai démonok a Maxwell-démonok munkáját végzik — molekulákat osztályoznak, és csökkentik az entrópiát, erre azonban csak akkor képesek, ha energiát közlünk velük" [16. 60].

 

Először is tisztázzuk a fogalmakat. Az entrópia műszót Rudolph Clausius (1822—1888) alkotta meg; termodinamikai állapotjelző, vagyis az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségének kifejezője, illetve termodinamikai valószínűségének a mértéke. Ebből következtetni lehet a maguktól végbemenő folyamatok irányára: a természetben egyre valószínűbb állapotok következnek be. Például a hő hidegebb testről melegebbre önként nem megy át. Következésképpen minden önként végbemenő folyamatnál bizonyos munka kárba vész, hővé alakulva szétszóródik, disszipálódik. Ennek következtében a természetben önként végbemenő folyamatok egyirányúak, megfordíthatatlanok (irreverzibilisek). A munka, de bármely energiafajta is maradéktalanul hővé alakítható, míg a hő csak részben alakítható át másfajta energiává (ezért tartják alacsonyabbrendű energiának). Az entrópia és a rendezetlenség egyenértékűsége elvben még a termodinamikában felbukkan, de végleg Erwin Schrödinger az életjelenségek kapcsán tisztázza [18]. Később — a formai hasonlóság alapján — Neumann János javasolta Shannonnak, hogy képletét nevezze entrópiának [19]. De, minthogy negatív előjel szerepelt a képlet előtt, negentrópia lett a neve (rég antientrópia is), ami a rendszerek rendezettségének mértékét fejezi ki.

 

E két ellentétes (antinom) fogalom jellemző ismérveit tehát:

 

entrópia:

— rendezetlenség (káosz)

negentrópia:

— rendezettség

 

 

— valószínűség

 

— valószínűtlenség

 

 

— információhiány

 

— információ

 

 

Szilárd Leó mutatott rá először, Maxwell démonja, csak úgy tudja ellátni feladatát ha előbb informálódik, hogy melyik a gyors és melyik a lassú molekula. Ehhez mérést kell végeznie [15]. Viszont a mérés végrehajtása csökkenti a rendszer entrópiáját. Léon Brillouin [18, 19] volt az, aki a fenti jelenséget általánosítva kimondta: minden mérés, kísérlet eredményeként nyert információ csökkenti a rendszer entrópiáját; ő nevezte el negentrópiának ezt az entrópiacsökkenést. Később Bennet [20] bebizonyította, hogy a Maxwell-démon nem az információ átírására igényel energiát, hanem a felejtésre, ha számítástechnikailag óhajtjuk kifejezni: a tár törlésére, mert ez az irreverzibilis folyamat (és akárcsak az embernek, a démonnak is véges a memóriakapacitása!).

 

Íróasztalomon időnként rendet kell teremtenem. Először is "informálódnom" szükséges: ez villanyszámla, ez eldobandó reklámcédula, ez modellvázlat, amaz egy feljegyzés a tanulmányhoz, ez a feleségem ételreceptje (a múltkor hozta egy barátnője) és így tovább. Mindegyiket a megfelelő helyre kell tennem, tehát energiát kell befektetnem. Ha az egészet becsapom egy irattartóba, csak látszólagos lesz a rend (hiányozni fog az "információbefektetés"), ha csak szortírozom és nem rakom a helyükre (esetleg nem dobom el a feleslegest), "energiabefektetés" (munkavégzés) híján a rendezés "füstbe ment tervvé" válik. Információra is, energiára is szükségem van. E szabály alól a vese sejtjei sem kivételek. Aktív transzporttal folyik a NaCl (konyhasó) reabszorbeálása. Az anyagfelvétel lehet diffúzió, könnyített (facilitált) diffúzió, receptorral kombinált csatornamechanizmus, aktív transzport stb., aszerint, hogy a reabszorbeálásra kerülő anyag milyen természetű. Elkerülhetetlenül kisebb vagy nagyobb mértékű "informálódásra", illetve "munkavégzésre" van szükség mindenképpen. A vese tehát semmilyen energiát nem alakít át információvá! Sajnos Stonier — meggondolatlan kijelentései — nevezzük őket jóhiszemű csúsztatásnak — elkerülhetetlenül hitelrontást okoznak.

 

8. Auguste Comte másfél évszázaddal ezelőtt úgy vélte, hogy sohasem fogjuk megtudni a távoli csillagok anyagi összetételét. A valóság messzemenően megcáfolta. Érdemes fellapozni Kulin-Róka A távcső világa című könyvét [2, 41—61]. Húsz oldalon át boncolgatja "a Világegyetem fizikai üzeneteit". Tanulságosak az alcímek: 1. A fénysugár fizikai üzenetei (A fény keletkezése, Anyagi összetétel stb.), 2. Más elektromágneses sugárzások fizikai üzenetei (A rádióhullámok fizikai üzenetei, Az infravörös sugárzás, Az ultraibolya fény fizikai üzenetei stb.) 3. Részecskesugárzások, 4. A meteorok fizikai üznetei, 5. A gravitáció mint fizikai üzenet hordozója. A címek magukért beszélnek!

 

9. Poletajev szinte fehér holló (vagy mint a rádiónál dolgozó — bennfentes), mert már az ötvenes években merészkedett az információ kérdéséhez hozzányúlni. Ez csak a hatvanas években vált "divattá" a szovjet rendszerben. Míg a nyugati kutatók nem sokat törödtek az információs problémák filozófiai vonatkozásaival (leszámítva a kisszámú elhivatottat vagy megszállottat), a szovjet tömben ez "politikai feladat": beletartozott abba, ahogyan egy-egy burzsoá diszciplínán végrehajtották az "áthasonítást". Például a hatvanas években "átértékelt" rendszerelméletről a hetvenes években kiderült, hogy nincs benne semmi új, mivel már Marx is rendszerszemléletű feltárásokat végzett (majd egy századdal felfedezője, Bertalanffy előtt).

 

10. Minthogy a fogalomképzés és a megismerési folyamatot képviselő modellalkotás menete is elvonatkoztatáson alapul, nem is oly rég az absztrahálás technológiai menetét emberi specifikumnak tekintették, feltételezve, hogy kivitelezéséhez elkerülhetetlenül szükséges a tudat megléte. Az elképzelés helytelen, meghaladott. Az absztrakció lényegéhez tartozik a bizonyos szabályok szerint végrehajtott információsűrítés. Viszont ez nem igényli szükségszerűen a tudatosságot. Az emberi retinában — példának okáért — 130 millió receptorsejt (csapocska és pálcikasejt) található. Ezzel szemben az elvezető ganglionsejtek száma csak 1 millió. Minden ganglionsejt egy-egy axonnyúlvánnyal rendelkezik (amely a szemideg alkotásában vesz részt). Ez azt jelenti, hogy az érzékszerv szintjén az információsűrítés mértéke 1:130, vagyis 130 receptorsejt működik közre egy idegimpulzus gerjesztéséhez. A továbbiakban az oldalsó térdes testben (corpus geniculatum laterale) újabb információtömörítés következik be. És akkor még meg sem említettük az agykéreg látómezejében bekövetkező információfeldolgozási folyamatokat! Nemcsak az emlősök, általában a gerincesek szeme hasonló felépítésű, működésű. Ha elfogadjuk, hogy a tudat közreműködése nélkül is végbemehet elvonatkoztatás (és ezt a számítógéptechnika egész más — ezektől független — módon is bizonyítja), akkor könnyen belátható, hogy a folyamat az élettelen világban is végbemehet. A geológia számtalan példáját szolgáltatja a hasonló jelenségeknek, de ezek megfejtése, feltárása hatalmas mennyiségű háttérinformáció ismeretét tételezi fel a kutató részéről. A jelek "olvasásának" tudománya még nagyobb csodálatot kelthetne bennük, mint annak idején gyerekkorunkban, amikor indián hőseink nyomolvasó tudásán álmélkodtuk el.

 

11. A vegyészek tudják, hogy léteznek azonos összetételű anyagok (kettő vagy több), amelyek kapcsolódási módja más és más (izoméria) és ennek következtében ezen anyagok kémiai tulajdonságai is eltérők (szerkezeti vagy strukturizoméria), esetleg az atomok térbeli konfigurációja eltérő (térizoméria vagy sztereoizoméria). Ha tehát az anyagi és energetikai komponens értéke változatlan, illetve azonos, míg az információ mennyisége és minősége eltérő, akkor egymástól is különböző anyagok, más-más minőségek keletkeznek.

 

12. Pszichológusok (és gyakorló tanárok) számára ismerős jelenség, midőn az ellenlábasai, kritikusai vagy cáfolói által sarokba szorított személy, nyomorgatott helyzetében, rendkívül agresszív módon reagál és hajlandó a legképtelenebb sületlenségeket állítani, főként ha az meglepő és váratlan. Talán ezzel magyarázható, hogy a neves információkutató, Collin Cherrty, azt bizonyítandó, hogy a negatív entrópia és az információ csak annyiban rokoníthatóak, amennyiben hasonlatosak kvantifikációs képleteik, olyan kijelentésre ragadtatta magát, mely legjobb esetben is "fából vaskarika". Indokolásul megjegyzi, hogy a tudós nem azonosítható a telefonon beszélgető emberrel (amiben tökéletesen igaza van, valamiképpen gátat akar vetni a "kommunikációs" járványnak!), majd kijelenti: "A Természet Anya nem jelek segítségével kommunikál velünk!" [30]. Viszont a jel nélküli információ vagy kommunikáció annyira képtelen állítás, mint az elsőfajú perpetuum mobile létezésének elfogadása vagy annak kijelentése, hogy a Naprendszer nem anyagból épül föl!

 

13. Az energiák osztályozása több problémát is felvet: a jó energia, lokalizáltsága mellett, hatásosan munkára fogható, ami azt jelenti, hogy rendezett, míg a hőre a véletlenszerű mozgás jellemző [31]. A listát a tömegvonzási energia vezeti, míg a sorzáró a mikrohullámú kozmikus sugárzás, mert ez már lefokozhatatlan. Egy későbbi dolgozatában [32], nagyon következetesen, bevezeti a minőség fogalmát, mint a rangsorolás kritériumát. Mint ahogy Atkins hangsúlyozza [33], az idők során nem az energia mennyisége, hanem annak minősége romlik: "szétszóródik, kusza részekre bomlik, eközben elveszti kezdeti hatóképességét... Az energia minősége egy lassan lejáró rugóra hasonlít. A minőség önmagától romlik, amint a mindenség rugója lejár" [33. 33]. Századokon át a minél precízebb mennyiségi felmérés után ez már alapvető szemléletváltás.

 

14. "Az energia annyiféleképpen helyezkedhet el egy bonyolult molekulában, hogy az valóságos labirintus az energia számára: mintha a molekulán belül hosszú ideig kellene botladoznia, míg kitalál a környezetbe... úgy tűnik, mintha a molekula csapdába ejtette volna" — állapítja meg Atkins [33, 36]. A felerősített "vándorló energia" azonnal megtalálja a molekulán belüli "gyenge pontot" és azonnal bekövetkezik a szakadás. Az ionizáló sugárzásnak kitett DNS óriásmolekulán is hasonló módon vándorol az aránylag kis mennyiségű energia, de pontszerű, lokális hatásaként azonnal bekövetkezik a kettős lánc haránt irányú törése.

 

15. Rendszeres bizonyítás helyett (ez éppen a fizikusok dolga!) felvillantunk néhány gondolatot:

 

Az első, akiknek jól kidolgozott általános világképet köszönhetünk, Steven Weinberg felvázolta, ahogyan a változó (csökkenő) hőmérséklet vetületében mindegyre módosul, gazdagodik az anyagi világ. Hogy 1977 óta változott a kép, sokat finomítottak rajta, az természetes. Az információ csak véletlenszerűen, közvetetten bukkan fel [34, 72], ami arra utal, hogy a kezdeti Univerzum körülményeiről kevés emlék maradt fenn, de dedukcióval sok ismerethez juthatunk. Paul Ehrenfest demonstrálta, hogy két eltérő dimenziójú térben a fizikai törvények alapvetően különbőznek egymástól. Implicite felveti az információ jelentőségét: ha más a világ — más a szabályozó elv, aminek informácionális vetülete a törvény.

 

Figyelmeztetésül említjük Gorelik [36. 47] intését: "Kiderült, hogy az intuíció a matematikában ugyanolyan tévedésekre képes, mint bármely más területen." Szintén ő idézi korunk igen neves asztrofizikusát: "A tér megmondja az anyagnak, hogy hogyan mozogjon, az anyag pedig megmondja a térnek, hogy hogyan görbüljön." [37. 73]. Talán a leglényegesebb: a hogyanra a válasz csak minőség definiálása lehet (nem mennyiségi!). De minden képisége ellenére nyilvánvaló, hogy a viszony informácionális!

 

Nemcsak mindenre hat a tér és az idő, de az Univerzumban bármi is történjék, visszahat reájuk — emeli ki Hawking [37. 53].

 

Már rég rákényszerült a fizika, hogy a hagyományos információs kategóriák helyett újakat használjon. Hawking említi: Erwin Schrödinger, Paul Dirac és Werner Heisenberg még a huszas években, a kvantummechanika körül bábákosdva, új szempontot vezettek be. Eszerint a részecskéknek nincs külön, jól meghatározott és megfigyelhető sebességük és helyzetük, csak kvantumállapotuk, ami a helyzet és sebesség kombinációja [37. 76]. Tehát az irány, sebesség, helyzet, különféle állapotjelzők, amelyek a tér és az idő kategóriáit implikálják, kifejezetten informácionális jellegűek.

 

A Pauli-féle kizárási elv velejében informácionális jellegű. Ti. egyazon atomban két vagy több feles spinű részecske (elektron, proton, neutron stb.) nem lehet egyidejűleg ugyanabban a kvantumállapotban. A feles spinű fermionok és az egész spinű bozonok különbözőképp viselkednek [38]. Helyzet, kvantumállapot, spin stb. mind-mind információs kifejezések (tér- és időfüggő fogalmak).

 

A folyékony hélium (4,22 Ko = -268,0 Co) viszkózus ellenállás nélkül képes áramlani, minthogy ilyen alacsony hőmérsékleten a termikus mozgások nagyon gyengék és minden atom igyekszik ugyanolyan állapotba kerülni. "Ez az 'együttműködés' magas hőmérsékleten nem következik be, mert akkor elegendő termikus energia áll rendelkezésre, hogy az atomok különböző nagyobb energiájú állapotokba kerüljenek." [38, 32] Figyeljünk fel arra, hogy az abszolút zéro fok közelében újabb információvesztés következik be. Tehát a hőrmérsékletcsökkenés csak egy bizonyos pontig segíti elő az információgyarapodást.

 

Minden szimmetriasértés információgerjesztéssel párosult folyamat. Könnyen belátható: minden szimmetriajelenséget leíró törvény (vagy a szimmetriasértést leíró elv) az információ kifejeződése.

 

Amennyiben igaz az időre és térre vonatkozó állításunk, azaz, hogy mindkettő valójában az információ kifejeződése, akkor akár a tér, akár az idő elvesztése, kiküszöbölése hatalmas információveszteséget okozna. Minthogy az anyag megjelenése (Big Bang) azonnal kiváltotta az idő és tér gerjesztését, nehezen elképzelhető ilyen eset. Mégis létezik és meglehetősen jól tanulmányozott: a fekete lyukak jelensége. Ilyenkor az anyag szerkezetének kollapszusa megsemmisíti az idődimenziót. "Ez azt jelenti, hogy amikor létrejön egy fekete lyuk, elvész egy nagyon nagy mennyiségű — a kollapszust szenvedett testre vonatkozó — információ, minthogy azután már csak a test tömegét és forgási sebességét mérhetjük" [37, 120]. De Hawking affelől sem hagy kétséget, hogy ez nem csak az élet nélküli anyagra vonatkozik. Leírja, hogy az űrhajóval a közelbe került űrhajós sorsa sem lenne más, minden személyes időérzék is megszűnne, sőt azok az anyagok, amelyeket esetleg a fekete lyuk ezután kibocsátana, egészen másak lennének, csak energiával és tömeggel járulna hozzá a fekete lyuk gyarapodásához [37, 141—142].

 

Régen, nagyon idegesített, ha valamelyik ötletem, gondolatom váratlanul visszaköszönt valamelyik könyv lapjairól. Ma örömmel üdvözlöm, mert már rádöbbentem arra, hogy kitűnő ellenőrzése az adott gondolatnak, ha már más is ráeszmélt. Különösen értékes ez az önkéntelen kontroll, ha az illető más szakma képviselője, vagy éppen az érintett diszciplína neves reprezentánsa.

 

16. Hihetetlenül sok vita és mérési kísérlet folyt a Hubble-konstans, az Univerzum tágulási sebességének megállapítása kapcsán. Ha ennek értéke: H = 50 - 10—12 km/s, akkor a Világmindenség életkora 20 milliárd évnek adódik és megszűnik az a visszás helyzet, mely szerint egyes csillagok, galaxisok életkora meghaladja az Univerzumét [41]. A legújabb, komplex ellenőrzési erőfeszítések ezt az adatot erősítik meg.

 

17. Az Univerzumban bekövetkező események kronológiája kevésbé ismert, ezért a tájékozódást megkönnyítendő, rövid vázlatát készítettük el.

 

IDŐ HŐMÉRSÉKLET ENERIA A KORSZAK, FŐBB ESEMÉNYEI, JELENSÉGEI

 

t = 0 ? ? — szingularitás

 

t 10-42s 1032Ko 1019GeV PLANCK-éra: homogénitás, nagyfokú izotrópia

— elkülönül a graviton (gravitonsugárzás)

 

t = 10-32s 1022K8 1015GeV GUT-éra (Great Unification Theory)

— barionok szintézise

kialakul a barion/antibarion aszimmetria: 9/1

— kvarkok, gluonok megjelenése

— elkülönül az erős és elektromos kölcsönhatás

 

t = 10-11s 1019Ko 300 GeV WEINGERB-SALAM korszak

— gyenge kölcsönhatások elkülönülése

— megjelenik a részecskék tömege

— az elektromágneses kölcsönhatás kora megindul

 

t = 10-5s 1013Ko 300 MeV Kvantum-színdinamika kora

— (QCD = Quantumchromodynamics)

— létrejön az átmenet a kvarkoktól a hadronok felé

 

t = 1 s 1010Ko 1 MeV — elkülönülnek a neutrínók

— befagy a proton/neutron arány

 

t = 102s 109Ko — beindul a magszintézis (beáll H/He arány)

 

t = 105év 105ko — kezd elválni a sugárzás az anyagtól

 

t = 3.105 év 3.103Ko — az Univerzum átlátszóvá válik

— a maradványsugárzás kiszabadul börtönéből

 

t = 109 év — kialakulnak a protogalaxisok

 

t = 15,3 . 109 év — a majdani Napot alkotó anyag összesűrűsödik

 

t = 15,4 . 109 év — kialakul a Föld és megkeményedik a kérge

 

t = 16,1 . 109 év — megjelenik az élet a Földön (prokarióták)

 

t = 18 . 109 év prakambrium — feltűnnek az eukarióták

 

t = 19,4 . 109 év paleozoikum — kialakulnak a többsejtű élőlények

 

t = 19,8 . 109 év neozoikum — megjelennek az ősi madarak és emlősök

 

t = 20 . 109 év — homo sapiens

 

A vázlat segítségével nyomon követhető egyrészt a hőmérséklet folyamatos csökkenése, másfelől szembetűnik, hogy a szabadon kószáló energiák értéke is fokozatosan mérséklődik, akárcsak az egyre generálódó információ, beépül a keletkező anyag szerkezetébe.

 

Végső soron, az ősrobbanás által gerjesztett gigantikus, zabolázatlan energiák (információ nélküli "vak erők") lassan-lassan meghunyászkodnak: egy részük átalakul anyaggá (az einsteini ekvivalenciaképlet értelmében), más részük a keletkező anyag strukturálódására használódik fel. A csökkenő hőmérséklet újabb és újabb kritikus hőmérsékletet ér el, más és más részecskék jelennek meg és egyre "szelídítik" a vad erők rémisztő tajtékzását.

 

Már Hubble-nak is feltűnt, hogy a nagyon távoli galaxisok (8—10 milliárd fényév) feltűnően nagy gyakorisággal robbanak fel és e jelenségek magyarázatához (grandiózus fényjelenségek kísérik) távolról sem elég a nukleáris reakciók során felszabaduló energia. Valószínűleg a jelenség értelmezéséhez szükséges figyelembe venni az anyag-antianyag annihilációs reakcióit.

 

Tény, hogy minél több energia és információ épül be az anyagba (SI) és minél irányítottabbak a folyamatok (DI), annál szelídebbek a kozmikus jelenségek.

 

18. Lovelock megteremti a "szuperélőlény" fogalmát: ez Gaia (a görög mitológiában a Föld istenasszonya), mely felöleli nem csupán az élőlényeket (bioszféra), hanem a velük szoros összefüggésben lévő, minden szervetlen összetevőt: bioszféra + litoszféra + hidroszféra + atmoszféra. Valóban, a bioszféra a három másik szféra találkozási felületén jött létre. Ezzel sikerült kiküszöbölnie az ökológiai hierarchia egyik nagy törését: biocönózis + biotop = ökoszisztéma (élő + élettelen), csakhogy amikor a bioszférát szokták tárgyalni, újra kimarad a szervetlen komponens [42].

 

Talán fontosabb, hogy rájött: ez csak a szabályozásnak tulajdonítható, ha tehát tényleg létezik a Gaia (földi szuperentitásként), akkor azt úgy lehet nyilvánvalóvá tenni, hogy kimutatjuk: létezik az összes részeket összefogó önszabályozási hálózat. Más szóval: ez csak informácionálisan érhető tetten.

 

Másfél évtizede olvastam egy rabbi tollából a huszas években megjelent könyvet. Volt benne egy gyönyörűségesen szép gondolat: "Az Isten nem tökéletességet adott az ember fiának, annál sokkal többet: a tökéletességre való törekvést!" Lovelock írja: "A hőmérsékletszabályozásnak ez a szűk hibasávja a kibernetikai rendszerek jellegzetessége, melyek — az élő szervezetekhez hasonlóan — keresik és megközelítik a tökéletességet, de el soha nem érik azt" [42, 76]. Azt hiszem minden kommentár felesleges!

 

19. Logikusnak tűnik, hogy feltételezzük, ha az entrópia folyamatosan nő, akkor a kezdet kezdetén (az Ősrobbanáskor) a rend maximális lehetett: "Valamikor, valamilyen oknál fogva, a Világmindenség entrópiája igen kicsi volt energiatartalmához képest, s az entrópia azóta állandóan növekszik. Ez tehát az út a jövő felé. Ez az eredete minden irreverzibilitásnak — fejtegeti Feynman —, ez irányítja a növekedés és pusztulás folyamatát..." [43]. Az irreverzibilitással nincsen baj, a pusztulással sem, hanem két másik feltételezésével igen: 1) Kezdetben nem volt, nem létezhetett az a feltételezett rend, minthogy nem létezett információ (a rend, a szervezettség kifejeződése), csak nyomokban, alakulóban, hiszen említettük: kezdetben a tér és az idő generálására fordítódik az információ. A század elejéig a tér állandó és változatlan, az idő abszolút. Az általános relativitáselmélet következtében mindkettő képlékennyé válik, ahogy korunk egyik legnagyobb gondolkodója, John A. Wheeler írja: "A tér megmondja az anyagnak, hogy hogyan mozogjon, az anyag pedig megmondja a térnek, hogy hogyan görbüljön!" Minden mozgásba lendült, dinamikussá vált. Az eredendő ok pedig az információ két alaptípusa: a rendező SI és a szervező DI, melyek az energiával és az anyaggal együtt keletkeztek, tehát az információ sem képvisel abszolút kategóriát, mely mindig adva volt és örökkön létezni fog.

 

20. Georges Cuvier, a rendkívüli intuícióval megáldott kutató erre a "katasztrófális lehetőségre" érzett rá. Talán akad kutató, aki eredeti munkáit (és nem azt, amit belemagyaráztak!) összeveti a káoszelmélettel és a René-féle, Thom matematikailag is kidolgozott katasztrófaelmélettel.

 

21. Persze ez az állítás csak akkor igaz, ha nagy áttekintésben szemléljük az evolúciót. Mert például a szem (a fényérzékelő igen fontos receptor) több alkalommal és egymástól eltérő (kevésbé hatékony és hatékonyabb) alapelv szerint is kialakult az állatvilágban. Michael Land szerint a képalkotásnak az állatvilágban kilenc alapelve van (pl. lencse nélküli "camera obscura" a Nautilusnál; a polipok valódi lencsével bíró szeme, mely ráadásul jobb konstrukció mint a gerinces szem, ugyanis ez utóbbiak esetében a fénynek át kell haladnia a retina egész vastagságán, az ott lévő sejtek rétegén; a parabolatükör elvén alapuló szemet a rákok és egyes puhatestűek is feltalálták, holott az ember csak a rádiótávcsöveknél használja s a legnagyobb optikai létesítményeknél, a csillagászati távcsöveknél alkalmazza [62, 79—82] és akkor még nem beszéltünk a rovarok összetett szeméről stb.).

 

S ha már szóba került az érzékelés, meg kell említenünk, hogy bioinformatológiai értékelése eltér a megszokott elképzelésektől. A törzsfejlődés során biológiai szükségszerűségből olyan érzékszervek alakultak ki, melyek csak az anyag külső szerkezetére vonatkozó információk vételére alkalmasak. A létért való küzdelem egzisztenciális követelményei nem egyeztethetők össze a mélázó szemlélődéssel. Az állatok arra kényszerülnek, hogy gyorsan mérjék fel az adott helyzetet és azonnal cselekedjenek. Ilyen létfeltételek mellett bőségesen elég a külső struktúra feltárása. Sőt, a belső szerkezet ismerete ekkor feleslegesen, mi több, életveszélyesen komplikálná a helyzetet, zavarná a döntéshozatalt.

 

Tipikusan humán megközelítés a belső szerkezet feltárása, a megértés, a belső szerkezet információi alapján elkészített modell, melynek egyedüli eszköze a referenciális információ. Így érthetővé válik, miért annyira munkaigényes a megismerés (kognició); a kevés külső szerkezetre vonatkozó információból kell sokszoros ellenőrzéssel kialakítani a belső struktúrára vonatkozó valóságos képet. S bár azt logikailag is ellenőrizzük, olykor a logika is megtréfál, holott e gondokodási algoritmusok nem lebecsülendő "mankói" a kutatásnak (legalábbis a második szakaszban, az ellenőrzés vagy a bírálat során). A megismerésnek épp a belső szerkezet feltárása a célja s közvetlen adat helyett az intenzív gondolkodás, a hipotézis sokszoros összevetése a valósággal, a kreatív modellalkotás vezet eredményre.

 

22. Haploid = egy kromoszómaszerelvényt tartalmazó sejtek (csak a baktériumok és a valamikori kékmoszatok vagy kékeszöld algák, melyeket ma cianobaktériumoknak tartunk), általában ciklikus kromoszómával rendelkeznek, ezért amitózis útján megy végbe osztódásuk.

 

Diploid = két kromoszómaszerelvényt (vagy genomot) tartalmazó sejtek (ill. szervezet). A testi (szomatikus) sejtek ezért mitózissal, míg az ivarsejtek meiózissal osztódnak.

 

23. Prokarióta — egyszerű szerkezetű, elvileg egyetlen kompartmenttel rendelkező sejt, melynek nincs elkülönült sejtmagja. A maganyag, az egyetlen gyűrűs kromoszóma, a citoplazmában található (baktériumok, ciánobaktériumok tartoznak ide).

 

Eukarióta = komplex, sokkompartmentes, különböző citoplazmatikus sejtszervecskéket (organellumokat) tartalmazó, elkülönült (kidifferenciálódott) sejtmaggal rendelkező sejt. A maganyag kromoszómákba szervezett (ezek száma legalább kettő és a termékeny utódokat hagyó szervezetek esetében páros szám). Csak komplex eukarióta sejtek hoznak lére többsejtű, makroszkópikus organizmusokat.

 

IRODALOM

 

1. WIENER, Norbert (1948) Cybernetics or Control and communication in the Animal and the Machine, Cambridge, Mass., M.I.T. Technology Press.

 

2. SHANNON, Claude E. (1948) A Matematical Theory of Communication, Bell Syst. Techn. J., 27, 379—423; 623—656.

 

3. KIHN, Thomas S. (1970) Structura revoluţiilor ştiinţifice, Ed. ştiinţificã şi enciclopedicã, Bucureşti, 1976.

 

4. BECK Mihály (1994) Természettudomány és társadalom az ezredfordulón, Term. Világa, 5. sz. 194—196.

 

5. FERENCZI Gyula—HORVÁTH Attila (1980) Korszerű oktatáselmélet (Rendszerszemléleti didaktika), Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca, 31—44.

 

6. PLANCK Max (1965) Válogatott tanulmányok, Budapest, 12. o.

 

7. BARR—HILLEL, Y.—CARNAP, R. (1953) Semantic Information, The Brit, J. for Phil. of Science, 4, 14.

 

8. WARBURTON, Nigel (1992) A filozófia világa, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1993, 95—112.

 

9. SEBEOK, T.A. [ed.] (1968) Animal Communication: Techniques of Study and Results of Research, Indiana University Press.

 

10. SEBEOK, T.A. (1972) Az állati hírközlés kutatása: a zooszemantikai modell, Term. Világa, 1973, 7. sz. 315—318.

 

11. KENESI István [szerk.] (1989) A nyelv és a nyelvek, 2. bővített kiad., Gondolat, Budapest.

 

12. SLATER, P.J.B. (1985) Bevezetés az etológiába, Mezőgazd. kiadó, Bp., 1987.

 

13. WILSON, E.O. (1972) Az állati kommunikáció, in: HORÁNYI Özséb (szerk.): "Kommunikáció", 2. köt., Közg. és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1978, 51—67.

 

14. ÁDÁM György—FEHÉR Ottó [szerk.] (1988) Élettan biológusoknak, I—II., Tankönyvkiadó, Bp., I, 72—74.

 

15. BÁNFALVI Gáspár (1997) Fejezetek a biológiai információ átviteléből, Továbbképző közelmények, Gyógyszerészet (I—XX), jan.-ápr.

 

16. STONIER, Tom (1990) Információ és az univerzum belső szerkezete, Springer-Verlag, Budapest, 1993.

 

17. SZILÁRD Leó (1929) Über die Entropieverminderungin einem thermodinamischen System bei Eingriffen intelligenter Wesenn, Z. für Physik, 53, 840—856; magyarul: Fiz. Szemle, 1979, 29, 58—64.

 

18. SCHRÖDINGER, Erwin (1944) Mi az élet? in: "Válogatott tanulmányok", Gondolat Kiadó, Budapest, 115—218.

 

19. TRIBUS, M.—McIRVINE, E. (1971) Energy and information, Sci.Am., 225, 179—188.

 

20. BRILLOUIN, L. (1954) Scientific Uncertainily and Observation, Academic Press, New York.

 

21. BRILLOUIN, L. (1956) Science and Information Theory, Acad. Press, New York.

 

22. BENNET, Ch. H. (1987) Demons, Engines and the Second Law, Sci. Am., 257, 5. 108—116. Magyarul: Tudomány, 1987, 3, 1.

 

23. FÜLÖP Géza (1990) Az információ, Kriterion Könyvk., Bukarest, 59—60.

 

24. LOTMAN, J.M. (1967) Szöveg — Modell — Típus, Válogatott tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1973.

 

25. KULIN György—RÓKA Gedeon (1980) A távcső világa, 2. bővített kiadás. Gondolat K., Budapest, 41—61.

 

27. POLETAJEV, I.A. (1955) Szignál, Szovjetszkoe Radio, Moszkva, 230.

 

27. GÁNTI Tibor (1978) Az élet princípiuma, 2. átdolg. kiad. Gondolat, Bp. 146, 192.

 

28. WATSON, James D. (1968) A kettős spirál, Gondolat, Bp., 1970.

 

29. BERNAL, J.D. (1967) Az élet eredete, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1970., 175.

 

30. CHERRY, Collin (1966) On Human Communicationn, 2nd ed. New York, Wiley — Chapman—Hall, New York — London.

 

31. DYSON, F.J. (1971) Energy in the Universe, Sci.Am., 225, 3, 50—59.

 

32. DYSON, F.J. (1979) TIme Without End: Physics and Biology in an Open Universe, Reviews of Modern Physics, 51, 447—460.

 

33. ATKINS, P.W. (1981) Teremtés, Gondolat, Budapest, 1987.

 

34. WEINBERG, Steven (1977) Primele trei minute ale Universului, Ed. politicã, Bucureşti, 1984.

 

35. EHRENFEST, Paul (1917) In What Way Does it Become Manifest In the fUndamental Laws of Physics that Space Has Three Dimensions?, Proc. Amsterdam Acad., vol., 20, 200.

 

36. GORELIK, G.J. (1982) Miért háromdimenziós a tér?, Gondolat, Bp., 1987, 87.

 

37. HAWKING, Stephen W. (1988) Scurtã istorie a timpului, Humanitas, Bucureşti, 1995.

 

38. FEYNMAN, R.P.—LEIGHTON, R.B.—SANDS, M. (1963) Mai fizika, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 3. kiad., 5. kötet, Bp., 1970, 32—36.

 

39. FERRIS, Timothy (1977) A vörös határ. A Világegyetem szélének kutatása, Gondolat, Budapest, 1985.

 

40. BRUSH, Stephen G. (1992) Hogyan lett tudomány a kozmológiából? Tudomány, október, 22—28.

 

41. BŐDY Zoltán (1996) A szupernóvák leszaggatják az Univerzum álruháját, Term. Világa, 1. sz., 33.

 

42. LOVELOCK, J.E. (1979) Gaia, Göncöl Kiadó, Bp., 1991.

 

43. FEYNMAN, R.P.—LEIGHTON, R.B.—SANDS, M. (1963) Mai fizika, 2. kiadás, 4. kötet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969, 96.

 

44. KINDLER József — KISS István [válog.] (1971) Rendszerelmélet, 2. kiadás, Közgaz. és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

 

45. HUSZÁR Vilmos [válog.] (1975) Rendszerelméleti tanulmányok, Kriterion, Könyvkiadó, Bukarest.

 

46. BULBOREA, Ion—GOLU, Mihai ed.1. (1970) Metoda cercetãrii sistemice, Ed. ştiinţificã, Bucureşti, 1974.

 

47. BOTNARIUC, Nicolae (1976) Concepţia şi metoda sistemicã în biologia generalã, Ed.Acad. RSR., Bucureşti.

 

48. MILIŢA, Mircea [coord.] (1977) Sisteme în ştiinţele sociale, Ed.Acad. RSR., Bucureşti.

 

49. MALIŢA, Mircea [coord.] (1979) Sisteme în ştiinţele naturii, Ed.Acad. RSR., Bucureşti.

 

50. CSÁNYI Vilmos (1986) Az evolúció általános elmélete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.

 

51. CSÁNYI Vilmos (1988) Evolúciós rendszerek, Gondolat, Budapest.

 

52. MOLNÁR István—HORDER, Tim J. (1955) A biológiai formák evolúciója, Term.Világa, I.Különszám, 32—42.

 

53. DAWKINS, Richard (1995) Un rîu pornit din Eden, Humanitas, Bucureşti, 1995.

 

54. LEAKEY, Richard (1994) Originea omului, Humanitas, Bucureşti, 1995.

 

55. KAMPIS György (1987) Some Problems of System Description II. Information, Int.J.Gen.Syst. 13, 157—171.

 

56. KAMPIS György (1991) Self—Modifying Systems: A New Framework for Dynamics, Infomation, and Complexity, Pergamon, Oxford — New York, 543.

 

57. CSÁNYI Vilmos (1994) Etológia, Egyetemi tankönyv, Universitas, Bp., 472—495.

 

58. VIDA Gábor (1995) Diverzitási stratégia és koevolúció a bioszférában, Term.Világa, I.különszám, 51—55.

 

59. KÓSA Ferenc (1993) A katalitikus RNS- től a Kearns-Sayre szindrómáig. Egy membránfehérje biogenézise, Múzeum Füzetek, Az EME Természettudományi és matematikai közleményei, Új sorozat, 2, 94—106.

 

60. DAWKINS, R. (1976) Az önző gén, Gondolat, Budapest, 1986.

 

61. DAWKINS, R. (1982) A hódító gén, Gondolat, Budapest, 1989.

 

62. DAWKINS, R. (1986) A vak órásmester. Gondolatok a darwini evolúcióelméletről, Akad.K. — Mezőg.K., Budapest, 1994.

 

63. SZATMÁRY Eörs—DEMETER László (1989) Az evolúció legkorábbi egységei és az "RNS—világ", Tudomány, augusztus 76—84.

 

64. SZATMÁRY Eörs—MAYNARD SMITH, John (1995) A genetikai rendszerek eredete, Term.Világa, I.különszám, 20—25.

 

65. HEWES, G.W. (1971) An Explicit Formulation of the Relationschip Between Tool-using, Tool-making and the Emergence of Language, In: Abstract, American Anthropological Association, Ann Meetings, Am. Anthrop. Ass., New York.