KorunkMárcius 1998
 Március 1998
Multi nézet


  Nemzetközi krumpli
  Lengyel László

  A multinacionális cégek szerepe a világgazdaságban,Kelet-Közép-Európábanés Magyarországon
  Antalóczy Katalin

  Az elit nem vész el
  Mézes Flórián

  A szabály erősíti a kivételt
  S. Nemes Ilona

  Eltérített szerelmesvers, 1998
  Zalán Tibor

  "A nemzeti és a multinacionális szembeállítását nem érzem helyénvalónak"
  Tódor János

  Benzinkutak piaca
  Kubik Pál

  Benzinkutak piaca
  Kubik Pál

  Privatizálom magam
  Janox

  A tőke kedvencei
  mf

  Versek
  Jánosházy György

  K + F a multik árnyékában
  Torkos Matild

  Szabó Géza
  Szabó Géza

  Ábel a világkorban
  Baji Lázár Imre

  Amikor a pénz nem beszél
  Hirschler Richárd

  A sportfinanszírozás változásai A multinacionális cégek
  Frenkl Róbert

  A bolond posztmodern története
  Tomkiss Tamás

  Ha jönne az angyal...
  Moldova György

  Egyenes adás a Papírpohár Múzeumból
  Zelei Miklós

  Gondolkodj helyileg,cselekedj globálisan.John Naisbitt tételei
  


Tájoló
  Rocinante nyomában
  Sándor Iván


Toll
  Szerkesztői alulnézetben (avagy: mit sokszorozunk?)
  Kántor Lajos


Műhely/Atelier
  A grafika világtérképe
  Valentin Negoiţă


Mű és világa
  A legnagyobb keze nyoma
  Kiszely Gábor


Közelkép
  Újpest, Tungsram, General Electric
  Torkos Matild

  Rétság és a japánok
  Hlavay Richárd

  Gyarapodik a város
  Simon Judit

  Tapogatózás, lassú előrehaladás
  Máthé Éva

  McDonald's — "ahol minden tökéletes!"
  Székely Kriszta


Talló
  Román—amerikai viszonylatok
  Kántor Erzsébet

Gondolkodj helyileg,cselekedj globálisan.John Naisbitt tételei

Merre tart az ezredvég multinacionális cégeken alapuló világgazdasága? Melyek ezen gazdaság fejlôdésének társadalmi, politikai és kulturális vetületei? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Global Paradox című 1994-es könyvében John Naisbitt, a világszerte ismert gazdasági szakember és sikeres vállalkozó, több bestseller szerzôje (Re-inventing the Corporation, Megatrends, Megatrends 2000). A szerzô a huszonegyedik század várható gazdasági, társadalmi és kulturális irányvonalait elemzi, melyek a századvég állapotaihoz viszonyítva teljesen új helyzetet teremtenek. A világgazdaság ugrásszerű fejlôdésnek indult, ám úgy tűnik, a gazdasági és hatalmi megastruktúrák alól lassan kicsúszik a talaj. A multinacionális konszernek metamorfózisának lehetünk tanúi, melynek eredménye egy kisebb, ám mozgékonyabb működési egységekbôl álló, laza konföderáció. Ugyanakkor jelentôsen megerôsödnek a kis- és középvállalkozások, amelyek lassan átveszik a világpiac vezetését. Az Egyesült Európa utópiája egyre kevésbé látszik megvalósíthatónak, hiszen országok tucatjai jönnek létre, amelyek saját pénznemüket és nyelvüket használják. Ezen folyamatok összegzése egy meghökkentô paradoxont eredményez: a világgazdaság egészének ugrásszerű fejlôdésével párhuzamosan a kis alkotóelemek — emberek, országok és kisvállalkozások — egyre erôteljesebbé válnak. Egy sokszorosan összekapcsolt világ van kialakulóban, amelyben a kicsi nemcsak sikeres, de erôteljes is. A szerzô szerint a "kisebb — erôteljesebb" forradalma már folyamatban van.

Naisbitt tételeinek egyik kulcsfogalma a törzsiség mint az egyetemes ellentéte. A törzsiség ebben az értelemben nem más, mint a helyi szinten szervezôdô gazdaság, társadalom, kultúra jelölôje.

Az új törzsiség

A "törzsiség" kifejezés 1993-ban került ismét a köztudatba, fôként a volt Jugoszláviában történt brutalitások, erôszak, mészárlás, illetve az etnikai tisztogatás egyéb formáiból származó ijesztôen negatív konnotációkkal. A The Economist szerint "a törzsiség vírusa [...] hamarosan a nemzetközi politika AIDS-vírusává válik, amely szunnyadva hever éveken keresztül, hogy aztán hirtelen feléledve országokat pusztítson el".

Egy új felfogás kialakulásának lehetünk tanúi, mely szerint "a hidegháborúnak vége, viszont most itt van Jugoszlávia".

Igaz, valóban itt van a jugoszláviai tragédia. Viszont az is igaz, hogy békésebb, sikeres országalapításoknak is tanúi lehettünk, mint például a "bársonyos forradalom", melynek következtében Csehszlovákia két országra szakadt. Vagy a palesztinek és izraeliek között létrejött békés rendezésre vonatkozó egyezség. Vagy amikor a Szovjetunió többé-kevésbé békés körülmények között 15 független országra szakadt.

És mostanában az úgynevezett Független Államok Közös Piacának 11 tagországa is válófélben van, éppen úgy, mint az Orosz Föderáció.

Törzsiség és egyetemes egyensúlya

A törzsiség és az egyetemes közötti egyensúly vágyát az emberiség mindig magában hordozta. Napjainkban a demokrácia és a telekommunikációs forradalom új szintre emeli ezen egyensúly szükségességét.

A törzsek visszatértek. És visszatérésük gyötrô drámája ott a legkihangsúlyozottabb, ahol elnyomásuk a legbrutálisabb volt. A demokrácia nagymértékben felnagyítja és megsokszorozza a törzsek öntudatosságát; az elnyomás ennek fordítottját eredményezi.

Valóban tételezhetô, hogy a demokrácia virágzásához különálló országokra van szükség. Elvégre évszázadok teltek el, mióta Svédország déli részei kikerültek Dánia fennhatósága alól, vagy Norvégia felszabadult a svéd uralom alól.

A törzsiség azonban nem tévesztendô össze a nacionalizmussal, amint az a médiában oly sokszor megesik. A nacionalizmus, amely virágkorát a 18. század és a második világháború között élte, nem egyéb, mint egy hit, amely szerint adott nemzetállam fontosabb a nemzetközi elveknél vagy a személyes meggondolásoknál. A második világháború véget vetett az olasz és a német nacionalizmusnak, és nagymértékben meggyengítette a nyugati nacionalizmus erejét.

A törzsiség az egyénnek önnön fajtájához való hűségbe vetett hite, az etnicitás, nyelv, kultúra, vallás vagy a 20. század végén a szakma terén. Ez a hit most éli virágkorát.

Az emberi lények közötti összekötô kapocs nem egyéb, mint a sajátosságunk. A 20. század végén az egyén — identitásmagja veszélyeztetve nem lévén — különbözô törzsi megnyilvánulásokkal azonosíthatja magát. Biztonságán alapuló szabadságából kifolyólag egyszerre lehet houstoni, texasi, amerikai, könyvelô és kínai. De ha az illetô muzulmán az ellenséges Boszniában, akkor lényegét tekintve nem lehet más, mint muzulmán.

Ugyanakkor megjelennek a "virtuális törzsek", avagy az "elektronikus törzsek" is. Például a részecskekutatók, akik számítógépeken és celluláris telefonokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Ôk természetesen más nyelvet beszélnek. Nincs azonban messze az az idô, amikor mindannyiunknak lesz majd egy életre szóló személyi telefonvonalunk, és minden hívás helyivé válik. Ugrásszerűen megnövekszik a kapcsolatok száma.

Az e-mail törzsteremtô. Az elektronika törzsivé és ugyanakkor egyetemessé tesz bennünket. A részecskekutatóktól a könyvelôig a szakemberek társulásai szimbolikus és törzsi rituálékat öltenek magukra.

Amikor a rohamosan globalizálódó világban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a törzsi jellegre, a modern kor mantrája: "gondolkodj globálisan, cselekedj helyileg", a feje tetejére áll.

Gondolkodj helyileg, cselekedj globálisan. Egy modern nemzet, amely ugyanakkor gazdasági szuperhatalom is, majdnem úgy működik, akár egy törzs. Itt van mindjárt a japánok példája. Japán, a homogén kultúrák non plus ultrája évek óta zökkenésmentesen működik az imént idézett fordított mantra szerint.

A "gondolkodj lokálisan, cselekedj globálisan" eszméjének egyik amerikai példája a Motorola vállalat. Robert Gavin exelnök egy "törzsi mesélôt" is kinevezett, aki felvilágosítja az új beosztottakat, no meg emlékezteti a régieket a vállalat globális sikerhez vezetô útjára.

Naisbitt felteszi a kérdést: mi az, ami egyetemessé válik? Válaszában kifejti, hogy nemcsak a gazdaság válik a globalizáció "nagy történetének" részévé, hanem a természetvédelem és a kultúra is, természetesen a globális paradoxon mechanizmusa szerint.

Az egyetemes

Sok minden lesz a globalizáció, az egyetemessé válás folyamatának részévé. Például a vonalkódok. Egyetemes Termékkódoknak is nevezik ôket. A szabadpiaci mechanizmusok a gazdasági élet egyetemes szervezôelveivé válnak.

Egy másik példa a farmer egyetemessé válása. 1992-ben a Levi Strauss volt az elsô ruházati cikkeket gyártó cég, amelynek évi eladásai meghaladták az 5 milliárd dollárt. Más egyetemessé váló dolgok: az evôpálcikák, a karaoke-bárok, a labdarúgás, a nyugati típusú "üzleti kosztüm", illetve az ellenzôjével hátrafelé viselt baseball-sapka.

Egy állandóan gazdagodó világban a luxuscikkek is elindulnak a globalizáció útján. Számos luxuscikkgyártó cégnek, mint pl. a Dunhillnak, egyáltalán nem volt piaca azon a városon kívül (a Dunhill esetében London), ahol beindult. Ez a helyhez kötöttség a hetvenes évek sajátossága volt. A luxuscikkek iránti kereslet globális robbanása igazán a nyolcvanas években következett be, a globalizáció, illetve a demokratizálódás következtében. Az újgazdag középosztály és a yuppie-k megjelenése új piacok létrejöttét jelentette.

Az ázsiaiak most tanulják, hogyan kell gazdagnak lenni. Az átlag ázsiai gazdag körülbelül így írható le: Ferragamo inget és nyakkendôt visel, Rolex vagy Cartier óra feszül a csuklóján, Louis Villon aktatáskát himbál a kezében, Montblanc tollal írja alá a nevét, csillogó BMW-jében robog dolgozni, szünet nélkül cseveg Motorola márkájú celluláris telefonján, American Express kártyával fizet, a Singapore Airlines légitársasággal utazik, és két otthona van: egy városi lakása meg egy vidéki üdülôje. Természetesen Giorgio Armani arcszeszt használ, és Poison kölnit ajándékoz a barátnôjének. A gazdag ázsiai nô (egyre többen vannak) szekrénye pedig tele van Christian Dior és Nina Ricci ruhákkal, öltözôasztala rogyadozik a Guerlain, YSL és Estée Lauder márkájú kozmetikai termékek alatt, Chanel 5. parfümöt, Tiffany ékszert és Bruno Magli cipôket visel. Mindkét nem képviselôi kompakt lemezjátszóikon hallgatják Beethoven Kilencedikjét mind az autóban, mind otthon vagy az irodában.

A párizsi központú Cartier, amely nemrég nyitotta meg elsô fiókját Sanghajban, egyike a legsikeresebb luxuscikkgyártó vállalatoknak (évi eladásai 1,5 milliárd dollárra rúgnak). A Tiffany cég (a Cartier nagy ellenfele) évi eladásai ennek csupán az egyharmadát teszik ki. A Cartier legfontosabb piacai sorrendben: Olaszország, Hongkong, a Távol-Kelet, Franciaország, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Japán.

Akárcsak a Dunhill, a Cartier is egy szűk, elit vásárlóközönséget kiszolgáló apró üzlet volt a fennállása óta eltelt 146 évben. Amióta egyetemes vállalkozásként sikeressé vált, elterjedt a hír, miszerint részvényei hamarosan megjelennek a nemzetközi értéktôzsdén. Alain Perrier, a Cartier hosszú életű elnökének nyilatkozata szerint "maga a gondolat, hogy a Cartier egy olyan cég neve mellett jelenik meg, mint a Caterpillar, megtörné a Cartier márkanév varázsát".

Ezzel párhuzamosan felbukkan a paradoxon is: az exkluzivitás a dolog lényege. Ha a luxuscikkek olcsóbbakká és így széles rétegek számára elérhetôkké válnak, elvesztik exkluzív mivoltukat és ezáltal a piacukat is.

A globális környezetvédelmi kérdések konszenzusa

Sikerrel globalizáltuk a környezettel való törôdést. Valóban úgy tűnik, hogy a hidegháborúval kapcsolatos aggodalmaink helyét teljes mértékben átvette a környezetünkkel való egyetemes törôdés. Amíg a "helyesen cselekedni" kérdése a szociálisan felelôsségteljes gondolkodás szintjén globális viták tárgya, már ami a társadalmi, kulturális, gazdasági, illetve politikai problémákat illeti, addig a környezetvédelem kapcsán nem az. Mindazonáltal egyetemes megegyezés van kialakulóban, mely szerint ha nem védjük meg Természet Anyánkat, szociális felelôsségtudatunk válik vita tárgyává.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak környezetvédelmi kérdések a globális vitafórum napirendjén — mert voltak, pl. hogy eléri-e a föld a melegházhatásnak tulajdonítható felmelegedés kritikus pontját, vagy sem —, a változás annyi, hogy manapság a környezetvédelem politikailag korrekt és gazdaságilag célszerű dolognak minôsül.

Az a tény, hogy a riói Föld Csúcstalálkozó számos résztvevôje egy közös környezetvédelmi stratégia létének tudata nélkül távozott, a fejlett és fejlôdô országok érdekkonfliktusaival magyarázható. Egy tökéletes világban egy bizonyos ország természeti kincseinek védelme egyetemes érdek lenne. Ám ez nem egy tökéletes világ. Nagyon gyakran a természetvédelem egyenlô a munkahelyek, gazdasági lehetôségek és helyi szokások feláldozásával.

Egy olyan nézet van kialakulóban, mely szerint az egyetemes természetvédelmi kérdések megoldásához a helyi védelmi rendszer megszervezésén keresztül vezet az út.

Természetesen ez a megközelítés nem felel meg mindenkinek (egyeseknek valószínűleg semmiféle megoldási lehetôség sem felel meg), viszont lényeges tényezô a környezetvédelmi befektetések és a gazdasági fejlôdés szempontjából.

Egy ellentmondásra azért érdemes odafigyelni. Ronald Bailey Eco-Scam című könyvében ezt írja: megfagyunk vagy megsülünk, mindegy, a probléma gyökere az ipari kapitalizmusban, megoldása a nemzetközi szocializmusban rejlik. A dolog iróniája, hogy bármennyire is szánalmas az ipari kapitalizmus környezetvédelmi teljesítménye, óriásinak minôsül, mihelyst összehasonlítjuk a Szovjetunió, illetve szatelitországainak hasonló teljesítményével. A kiskapusi koromgyárhoz viszonyítva az U.S. Steel valóságos zöldövezet.

Miközben a világ vezetôi és a környezetvédelmi szervezetek között tovább folyik a vita, az üzletemberek sokkal gyakorlatiasabb álláspontra helyezkednek.

Stephen Viederman, a Jessie Smith Noyes Alapítvány elnöke szerint "nem tanultuk meg, vagy elfelejtettük, hogy a környezet minden élet és termelés alapja. Nem érdek, amely egyéb érdekekkel van konfliktusban, hanem inkább az a harctér, ahol az összes érdekek ütköznek. [...] Soha nem ismertük fel, hogy a gazdaság egy nyílt rendszer az ökoszisztéma zárt megarendszerén belül."

Norman Bowie szerint "a környezetvédôk gyakran hangoztatják, hogy a gazdaságnak különleges kötelessége a környezet védelme. Egyetértek a környezetvédôkkel ebben a kérdésben, viszont nem értek egyet velük nevezett kötelezettségek milyenségét tekintve."

"A gazdaságnak nem kötelessége a környezet törvényszabta határain felül való védelme; mindazonáltal a gazdaság morális kötelessége, hogy ne ássa alá vagy gyengítse a környezetvédelmi törvénykezést a politikai vitafórumokon."

Az utazás és a turizmus globalizációja sem lankad. A pénzügyi szolgáltatások után másodikként globalizált iparág, a turizmus a világ leghatalmasabb ipara volt, és az is marad. Napjainkban minden kilencedik ember (azaz összesen 204 millió) ezen a területen dolgozik.

Amerika popkultúrája

Amerika populáris kultúrája messzemenôen uralja az egyetemes életstílust. Az amerikai zene, televízió, könyv és sajtó, de kiváltképp az amerikai film szemmel láthatólag a világ minden sarkában megtalálható, és ezáltal egyetemesnek tekinthetô. Az amerikai kosárlabda közel áll ahhoz, hogy a világ legkedveltebb sportágává legyen. Az 1993 júniusi NBA döntôt (Poenix vs. Chicago) a világ 109 országában közvetítették 20 nyelven. Az amerikai kosárlabdát manapság a világ 192 országában művelik.

Ami a zenét illeti, Vietnám legismertebb zenekara Bruce Springsteen-dalokat énekel. Michael Jackson Dangerous című albuma 15 milliós példányszámban kelt el, ennek kétharmada az Amerikai Egyesült Államok határain kívül.

Az amerikai film tömegsikerérôl jobb nem is beszélni. Ha egy találomra kiválasztott világvárosban egy tetszôleges idôpontban megvizsgáljuk a tíz legjobbnak kikiáltott film listáját, kiderül, hogy mind a tíz amerikai. Az amerikai filmipar egyenlege évi 4 milliárd dollár, ennek negyven százaléka a külföldi bevételekbôl származik. A Terminator 2 esetében több mint 500 millió jegy kelt el, elsôsorban a tengerentúlon.

Sokan mondogatják: hát nem szörnyű, hogy az amerikaiak feltalálták a videorekordert (VCR), és most mindent a japánok gyártanak? Egyáltalán nem az. A hardware-t tekintve ugyanis a bevételi határok nagyon szűkek. A nagy pénz a software-ben van, és a software-ek 90%-át az Amerikai Egyesült Államok gyártja. Minden a software-en múlik.

Az amerikaiak autentikus amerikai termékekre vágynak, úgy tűnik, az amerikaiak nem tudják, hogy ez mit is jelentene. Mások viszont tudják. Az Euro Disney emberei rájöttek, hogy az európaiaknak egy kimondottan amerikai jellegű témaparkra van szükségük. Philippe Bourguignon, az Euro Disneyt vezetô francia szerint "valahányszor megpróbáltuk a terméket európaivá változtatni, kiderült, hogy a dolog nem működik. Az európaiak Amerikát akarják, és Disneyt, akár egyetértenek ezzel a francia értelmiségiek, akár nem".

A Daily Planet

A sajtótermékeket tekintve, az egyetemes és lokális (törzsi) kiadványok párhuzamosan jönnek létre.

Lakóhelyemen, a coloradói Telluride-ben naponta elolvasom a Financial Timest. Ugyanígy a The Europeant, a China Dailyt, a The Asian Wall Street Journalt, a Nihon Keizai Shimbunt. stb. Ám mindenekelôtt a Telluride-ben hetente megjelenô Times-Journalt olvasom el. Azt hinné az ember, hogy egy Telluride-méretű, 1400 lelket számláló kisvárosban nem akad konkurrenciája a fent említett hetilapnak. És akkor ez év elején megalakul a Daily Planet, amely, mint a neve is mutatja, napilap. Régebben az járta, hogy egy sajtótermék létrehozása kb. ugyanannyiba kerül, mint egy acélgyáré. Ám a mai körülmények között (desk top publishing) egyik napról a másikra lapot lehet alapítani, meglepôen alacsony költségekkel. A telluride-i Daily Planet teljes mértékben digitális technikával készül, beleértve a digitális kamerák használatát, amelyek egyenesen a számítógépbe közvetítik a képeket.

A gazdaság és az életvitel globalizációjával párhuzamosan számos, az egyre olcsóbb technikai infrastruktúra segítségével létrehozott helyi kiadvány felbukkanása várható, amelyek egytôl egyig kimondottan helyi — azaz törzsi — érdekeket helyeznek elôtérbe.

A kilencvenes évek rejtvénye: mi válik egyetemessé? Mi marad meg törzsi jellegűként?

A demokrácia mértékének növekedése Naisbitt szerint az országhatárok átalakulását eredményezi. Csakhogy az új határok nem egy kontinensnyi megaállamot ölelnek majd körül (lásd Közös Európa), hanem egyre apróbb, zanzásodó országokat választanak el egymástól.

Nagyobb mértékű demokrácia, több ország

A demokrácia terjedésével egyre több ország jön létre szerte a világon. A barcelonai olimpiai játékokon 172 ország képviselôi vettek részt. Az atlantai játékokra már 200 országból érkeztek sportolók. A 21. század elejére kb. 300 ország lesz a világon.

Az ENSZ 1945-ben jött létre 51 ország részvételével. 1960-ban már 100 ország képviseltette magát, 1984-ben pedig 159. 1985 és 1989 között egyetlen ország sem vált a szövetség tagjává, aztán 1990-ben csatlakozott Namíbia és Liechtenstein. Ám az 1991 és '93 között eltelt röpke két és fél év alatt 25 ország csatlakozott — többek között Esztország, Litvánia és Lettország, Azerbajdzsán, Kirgisztán, Tadzsikisztán, Üzbegisztán, Örményország és Andorra — s ennek következtében a tagországok száma 184-re növekedett.

1993 nyarán egy névtelen ország is bekerült az ENSZ-be. A volt Jugoszlávia egyik köztársasága, Macedónia csak úgy válhatott a szövetség tagjává, ha Görögországgal együttműködve meghatározzák az új tagország nevét. A görög fél nem értett egyet a Macedónia elnevezéssel, mert semmiben sem különbözött az észak-görögországi terület nevétôl, és bizonyos területi követeléseket sejtetett. Amíg a kérdés jogorvoslásra talál, a hivatalos dokumentumok az országot egyszerűen mint "Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság"-ot említik.

A nemzetállamok hanyatlása egyetemes jelenségnek tekinthetô. A nemzetállam fontossága váratlanul csökkenni kezd, ugyanakkor paradox módon egyre több ország jön létre.

Nevezd meg az országot

Az érem másik oldalaként megemlítendô, hogy szerte a világon országelnevezési versenyeket tartanak. Václav Havel, az újdonsült Cseh Köztársaság elnöke kijelentette, hogy új nevet keres országának, tekintve, hogy a köztársaság szó kapcsán sokaknak még mindig a kommunizmus jut eszébe. Az elnök valami sajátos, ugyanakkor hagyományhű elnevezésre gondolt. A kijelentésre azonnal felfigyelve a londoni Sunday Times a névadással kapcsolatos ötletbörzére hívta fel olvasóit, egy üveg pezsgôt ajánlva fel a legjobb ötletért. Több mint ezer ajánlat érkezett be: pl. Czechlands, csakhogy ez a név túlságosan hasonlított Gracelands-hez, vagy Czechia, ez az elnevezés viszont a Csekára emlékeztetett (a KGB korai megfelelôje). Végül az ország hajdani neve, Bohémia vitte el a pálmát. Ezzel az volt a baj, hogy a Cseh Köztársaság Bohémiából, Moráviából és Sziléziából áll. A cseh elnök iránti tisztelet szülte a Vaclavia elnevezést. Egyéb ajánlatok: Czechslovia, Elberia, Amoebia.

Az összes elnevezést elküldték a londoni cseh nagykövetségre. Jan Vymetal szóvivô szerint a névválasztás ügye nagyon bonyolult. Egy esetleges népszavazás talán eldöntheti a dolgot.

Egyik olvasó a következô furcsa nevekkel állt elô: Germolatria, Cripettel, Linomanlopogeria, Elbegerma. A Sunday Times szerint ezen neveknek nem sok közük van a Cseh Köztársasághoz, mindazonáltal "olyan nevek, amelyek csak a megfelelô országra várnak".

Egy ezer országból álló világ

A demokrácia világméretű elterjedésében a népek — törzsek — az önkormányzás lehetôségét látják. És valóban, az önkormányzás a demokrácia egyik pillére. A világ népei egyre inkább megragadják a kínálkozó lehetôséget. E fejlôdô törzsiség a telekommunikációs forradalom eredménye, melynek következtében minden átlátszóvá válik, mindenki megtudhatja, mi történik szerte a világban. Mintegy monitorizálhatóvá lesz az önkormányzás kialakulásának folyamata és nyomon követhetôk a túlkapások is (lásd Bosznia).

A szakirodalom szerint napjainkban 4000—5000 nyelvet beszélnek a világon. Egyesek szerint 10000 a beszélt nyelvek száma. A Szovjetunió 104 hivatalosan elismert etnikai csoportosulásból tevôdik össze. A hajdani egységes birodalom mára 15 országra szakadt, és az Unióból létrejövô országok száma elôbb-utóbb elérheti a 60—70-et is.

Kínában 56 nemzetiség él. Az ország 30 tartományának egyhatoda független. Nem nehéz elképzelni, hogy a 21. században Kína egy gazdasági érdekek által összetartott, tucatnyi tartományból és államból álló konföderációvá válik.

Egy több száz államból és városból álló közösség akár Freddie Heineken Egyesült Európájának egyik lehetséges verziójaként is elképzelhetô.

Kenichi Ohmae, a McKinsey cég ügyvezetô igazgatója, ismert író és szónok, felvetette az egységes Japán 9—10 autonóm területre való felosztását. Icsiro Qzawa, a Liberális Demokrata Párt egykori vezetôje. Japán újjáépítési tervei című bestsellerében Japán 300 autonóm területre való felosztása mellett tör lándzsát, a hatalom minél radikálisabb decentralizálása okán. Elképzelése szerint mindegyik terület önkormányzati joggal rendelkezne.

Afrikában több nyelvet beszélnek, mint bármelyik másik kontinensen. Kenyában, Ugandában és Gabonban például 40 különbözô etnikai csoport él, mindegyik saját nyelvvel és kultúrával. Zaire-ban pedig több mint 200 nyelvet beszélnek.

Dél-Amerikában több mint 100, az indonéz szigetvilágban több mint 300 etnikai csoport él.

A világ országainak csupán 10%-a tekinthetô etnikailag homogénnek.

Bizonyított tény, hogy a nagyvállalatok a telekommunikáció korában akkor működnek a legjobban, ha apró független egységekre szakadnak. Ennek analógiájára az országok is ilyen állapotban működnének a legjobban. És mostanában, amikor egy egységes világgá válunk — minél kisebbek ezen világ részei, annál jobban működik az egész. A számítógépek használata megengedi számos apró egység létrehozását és működésének ellenôrzését — mind a vállalatok, mind a világ esetében.

A mesterségesen összeolvasztott országok nemzeti és törzsi egységekre való szakadása minden bizonnyal ugyanolyan haszonnal jár majd, mint a vállalatok esetében. Megelôzi a pazarlást, csökkenti a bürokráciát, és ösztönzôleg hat a haszonélvezôkre, arról nem is beszélve, hogy a legelemibb szinten megvalósuló önkormányzást eredményez.

Amennyiben egy olyan világot hozunk létre, amelynek egyetlen piaca van, e világ alkotóelemeinek minél kisebbnek kell lenniük. Ez nem jelenti azt, hogy minden ország darabjaira szakad. A folyamat lényege, hogy ugyanazon a területen egymással együtt élô, egymást keresztül-kasul átható közösségek tízezrei jönnek létre. A terület, mint meghatározó koncepció, teljesen értelmetlenné válik.

Az ezer ország világa nem más, mint a nemzetállam szintjén való túllépés metaforája. Az egyes országok egyre inkább veszítenek a fontosságukból. Az ugrás a 200 vagy 600 ország szintjérôl a millió "gazda" szintjére történik. Az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk, sokkal fontosabbá válnak, mint az ország, ahonnan kapcsolatba lépünk velük.

A demokrácia terjedése nemcsak az országhatárok átrendezôdését, elhalványulását eredményezi. Gyökeresen megváltoznak az érintett országok hatalmi struktúrái is. A gigászi központi számítógép-agyvelôk helyébe lépô apró személyi számítógépek mintájára a központi hatalom lassan leépül, átadva helyét a helyi önkormányzatoknak.

A politika vége

A nagy változások, újrakezdések korát éljük. Olyan kor ez, amelyben sok mindennek vége szakad.

A demokrácia fejlôdéstörténete során elérkezett azon fejezet végéhez, amelyet reprezentatív demokráciaként szoktunk emlegetni. Évszázadok óta megválasztjuk azokat a személyeket, akik majdan képviselnek minket, távoli fórumokon beszélnek a nevünkben, és aztán elbíráljuk, hogyan teljesítették feladatukat. A reprezentatív demokrácia megelôzte az elektromosságot, a távírót és a telefont, a pónifogatot és természetesen a televíziót, repülôgépet, a számítógépeket, az e-mailt és a faxot.

A manapság érzékelhetô politikai válság nem egyéb, mint egy korábbi egyezmény válsága, mely egyezmény idôközben irrelevánssá vált. Ugyanis birtokában lehetünk — azokkal együtt, akik képviselnek minket — annak a tudásnak, mely szerint semmi szükség többé egy ilyen jellegű képviseletre. Semmi szükségünk olyan frontemberekre, akik a megfelelô tudással és információval rendelkezve döntéseket hoznak a nevünkben. Mi is rendelkezünk a megfelelô tudással és információval, mi is lehetünk frontemberek. Az egyetlen dolog, amit a képviselô frontember tud, és az állampolgár nem, az a kormányszervek kultúrájáról való tudás — e kultúra oroszlánrésze azonban antidemokratikus és rosszul alkalmazható.

A központi hatalom vezetésben való kiemelt fontosságának gondolata elavultnak tekinthetô.

A demokrácia reprezentatív irányban való eltolódásának oka azon arány-, illetve távolságbeli különbségekben keresendô, amelyek egy bizonyos esemény és az esemény köztudatba kerülése között fennállnak — az információ lebeg. Az elektronikai forradalommal párhuzamosan mind a reprezentatív demokrácia, mind a nagyságrendi megtakarítás elavult. Mindenki egy hatásos direkt demokrácia birtokosává válhat.

A reprezentatív demokrácia hosszan tartó uralmát követôen a direkt demokrácia non plus ultrája, a "szabadpiaci demokrácia" felé tartunk (ezen nem a piaci demokrácia értendô, mely kifejezés eléggé használatos manapság egy olyan társadalom megjelölésére, amelyben mind a szabadpiaci gazdasági rendszer, mind a reprezentatív demokrácia megtalálható). Hogyan is nézne ki a szabadpiaci demokrácia? Tegyük fel, hogy a NAFTA részecskegyorsítóval kapcsolatos véget nem érô vitákat követôen minden amerikai polgárnak lehetôsége nyílik a pro/kontra szavazásra. Tegyük fel, hogy mindannyiunknak megadatik a lehetôség a szavazásra, miszerint költessék kétmilliárd dollár egy szupergyorsító megépítésére, avagy ne. Ez inkább direkt demokrácia, mint reprezentatív. Az embereknek megadatik az esély arra, hogy olyan kérdésekben hozzanak döntéseket, amelyek közvetlenül befolyásolják életüket.

Érzésem szerint a következô szint a gondolatok szabadpiaci demokráciája lesz, egy fogyasztóközpontú demokrácia, amely közvetlenül kezeli a felmerülô problémákat, félreállítva ezáltal a képviselôket. A tudomány világában hosszú évek óta működik a gondolatok szabadpiaca. Valaki tesz egy ajánlatot, majd a tudományos közösség tagjai eldöntik, hogy jó, rossz, avagy irreleváns-e a gondolat, amennyiben persze érdekli ôket egyáltalán. Más szóval a piac dönt. E mechanizmus hatékonyságát a telekommunikációs forradalom sokszorosára növelte. A gondolati szabadpiac hozza a döntéseket, és teszi ezt nagy hatékonysággal. A szabadpiaci demokrácia is ezt jelentené, a gondolatok és vélemények szabadpiacát, a megfelelô szavazatok számlálásával.

Az egyetlen általam ismert hely, ahol a szabadpiaci és direkt demokrácia jobban működik, mint Svájcban, az Telluride. Majdnem mindenrôl a szavazók döntenek, vagyis mi. Majd minden kedden szavazunk valamilyen kérdésben. Néhány évvel ezelôtt a Grateful Dead zenekar városi parkbeli koncertjének engedélyezésével kapcsolatban szavaztunk (tudtuk ugyanis, hogy a megrendezendô koncert idôpontjában 15000 "halálfejes" fiatal özönlené el az 1400 lakost számláló kisvárost). Végül a koncert megtartását nagyon kis többséggel, de megszavazták.

Telluride szintjén a szabadpiaci demokrácia működhet és működik is. Az új elektronikai technikák bevezetésével (lásd Internet) a posztreprezentatív, szabadpiaci demokrácia széles skálán való elterjesztésére nyílik lehetôség.

A nyugati világ a politikai válság állapotában van, ugyanis a politikai vezetôk fontossága nagymértékben csökkent. Ez az állapot Nyugaton majdnem egyetemesnek tekinthetô. Viszont ha félreállítjuk a politikusokat, megszűnik a válság.

A negyven éve tartó kommunizmusellenességet felváltotta az unalom és az apátia, és a politikai vezetôknek egyéb dolguk sincs, mint aggódni a gazdaságért, amelyet egyébként igen csekély mértékben befolyásolhatnak. És az emberek tudatában vannak ennek a jelenségnek. Legtöbbjük nem is zavartatja magát képviselôk megválasztásával.

A világ technológiailag és gazdaságilag legfejlettebb országaiban — az Egyesült Államokban és Japánban — a lakosságnak csupán a fele szavaz.

1993 tavaszán Franciaországban a század legnagyobb politikai vereségének lehettünk tanúi, amely egy hatalmon levô kormányt sújtott. François Mitterand elnök szocialista pártja 270 parlamenti helyébôl 210-et elveszített. Nem sokkal késôbb, ugyanazon év ôszén egy talán az elôbbinél is nagyobb politikai vereség következett be, amikor Kanadában a Haladás Konzervatív Párt 155 helyet vesztett az addig birtokolt 157-bôl. Vagy itt a japán példa. 1993 nyarán az LDP egyszer s mindenkorra elvesztette 40 éve fenntartott parlamenti többségét, ugyanakkor a Szocialista Munkapárt helyeinek száma 135-rôl 7-re csökkent.

A politikai pártok halottak. Miért nem veszik észre a vezetôik? Senki sem lép be immár egy politikai pártba (legalábbis törzsi értelemben véve). A kulturális és szakmai alapon szervezôdô törzsi kapcsolatrendszerek sokkal fontosabbá váltak.

A világ napjainkban az egyénrôl szól, nem az államról. Az önszervezôdésrôl, ahogy az üzleti élet is átélte az önmenedzselésre való váltást. Manapság a kisvállalkozó a vezetôi modell, az a kisvállalkozó, akirôl nem beszélnek a médiák. A világot a kollektív döntések és az egyéni cselekvések uralják.

Nem az országok döntenek nemzeti valutájuk értéke felôl, hanem az egyének. A múltban a független államok döntöttek pénznemük értékét illetôen, és gyakran annyi pénzt vertek, amennyit akartak. Manapság a körülbelül 22000 komputerizált valutaüzér egyéni döntéseket hoz az egyes országok nemzeti valutájának relatív értékérôl, és üzletfelei, valamint a saját pénze segítségével dollármilliókat ad-vesz. Ezek a döntések az érintett országok gazdasági életképességének mérlegelése alapján történnek. És mivel ezen mérlegelések nem esetleges véleményeken alapulnak, az illetô gazdaság állapotának egész jó indexeiként működnek. Ami azt jelenti, hogy 22000 egyén állandóan változó kollektív ítélete egy adott ország nemzeti valutáját illetôen megbízhatóbbnak tekinthetô a legtöbb hasonló elbírálásnál.

Úgy tűnik, a politikusoknak eszébe sem jut a változás. Nem értik sem a globalizációt, sem az egyén gyôzelmét.

Lényegében a hatalom átrendezôdésérôl van szó. A súlypontok áttevôdnek az állam szintjérôl az egyén szintjére. A függôleges berendezkedés helyébe a vízszintes lép, a hierarchia helyét átveszi a hálózat.

A politika egyre kisebb szerepet tölt be az egyén életében, ahogy az egyre inkább ellenôrzése alá veszi életvitelét.

A hatalom szétfolyik a szélrózsa minden irányába — kiszámíthatatlanul, kissé zavaros módon, semmiképp azzal a rendszerességgel, amely a hierarchikus, felülrôl lefelé történô egyezmények sajátja.

A posztreprezentatív demokráciában az emberek önmaguk képviselôivé válnak, és végeredményben mindenki politikussá lesz.

Feltevôdik azonban a kérdés: mi történik az 1000 országból, törzsbôl álló világgal? A törzsiség klasszikus értelemben vett meghatározásából következô elszigeteltség jut osztályrészéül? Naisbitt szerint korántsem, hiszen a telekommunikációs forradalom eredményeképpen a világ összes törzse és e törzsek minden tagja kapcsolatban állhat egymással a Cybertéren keresztül, egyetlen világhálót hozva létre. A törzsi és az egyetemes között feszülô ellentmondás ezáltal egy csapásra értelmét veszti.

1000 ország a Cybertérben

Képzeljünk el egy 1000 országból álló világot. Képzeljünk el 1000 — vagy akár 2000! — Andorrát, és mindegyik kapcsolatban és versenyben áll egymással egy globális számítógéphálózaton keresztül. Nem az országok, hanem az 1000 országban lakó egyének. Ez a 21. század.

És a történet már elkezdôdött. Mindennap új számítógépes hálózatok jönnek létre. Ezen hálózatok legnagyobbja az Internet. Eredetileg a Pentagon fejlesztette ki a hetvenes évek végén, majd 1986-ban más ügynökségek körében is elterjedt, elôször az Egyesült Államok határain belül, majd rövid idô alatt az egész világon. 1990-ben már széles körökben használták. Napjainkban az Internet több millió embert kapcsol össze szerte a világon a körülbelül 1000000 "gazda" útján.

A személyi számítógépek általában helyi hálózatokon keresztül kapcsolódnak a gazdához, különbözô cégek, egyetemek vagy más szervezetek tulajdonában levô vezetékeken keresztül. A gazdák telefonszolgáltató cégektôl bérelt nagy teljesítményű távolsági vonalakon keresztül állnak kapcsolatban.

Tulajdonképpen senki sem tudja, hány gazda van az Internet rendszerben. Néhány havonta a Stanford Kutatóintézet egyik számítógépe azonosítás végett felhívást intéz mindazon gazdákhoz, akik veszik az adást. Minden alkalommal kb. 20—30 százalékkal több válasz érkezik.

Elméletileg a világ összes lakója kapcsolatba léphet egymással az Interneten keresztül, de csak elméletileg. Gyakorlatilag megvan rá az esély, hogy idôvel emberek százmilliói lépjenek be a hálózat hálózatába. A századforduló után a személyi számítógépek felveszik a versenyt a mai szuperszámítógépekkel.

Közösségi számítógéphálózatok

A közösségi számítógéphálózatok fejlôdése igencsak gyors iramú az utóbbi néhány évben. A legismertebb közösségi számítógéphálózatok: a hawaii FYI (kultúramegôrzésre és nyelvoktatásra használják); egy Freenet nevű rendszer, amelyet Seattle-ben, Santa Barbarában, Denverben, Buffalóban és Peoriában használnak; a Wellington Új-Zélandban (az új-zélandi háztartások 65%-ának szerves része a személyi számítógép); valamint a Big Sky, Montanában.

Lényegében a helyi használók a közösségi hálózatokat e-mail levelezésük lebonyolítására, valamint csoportos beszélgetésekben való részvételre használhatják. Ugyanakkor e rendszerek a különbözô információk széles skáláját tárolják (álláslehetôségek, egészségügyi ellátás, tanulási lehetôségek, buszmenetrendek, eseménynaptár, helyi törvények és szabályzatok, helyi fejlesztési tervezetek kivonatai, helyi kongresszusi képviselôk jelentései stb.).

A következô szint e helyi számítógéphálózatok összekapcsolása lenne más hasonló hálózatokkal egy ország határain belül működô, az egyes helyi hálózatokból felépülô háló irányába, hogy aztán a végsô lépés során létrejöhessen minden közösségek globális összekapcsolása (helyi pókok, egyetemes háló).

Példaként álljon itt Costa Rica esete, ahol elkezdôdött egy országos számítógépes hálózat kifejlesztése, melyet kialakításakor összekapcsolnak majd az Internettel.

Jobb- és baloldalon túl

Politikai szempontból a világ eltávolodik a jobb—bal ellentétpártól, a helyi —globális vagy az egyetemes—törzsi ellentétpár irányába. Mi válik egyetemessé? Mi marad törzsi? Ezek a kérdések átszelik a klasszikus politikai jobb- illetve baloldal problémáját, és cselekvésre késztetik az új vezetôket. Ezen új vezetôk segítségünkre lesznek a törzsi és az egyetemes közötti egyensúly fenntartásában.

A múltban az embernek választania kellett jobb- és baloldal között. A jövôben egyetemes és törzsi között fog választani — az is-is fontossága meghaladja a vagy-vagyét.

Az új vezetôk megkönnyítik, vagy legalábbis nem állnak a stratégiai szövetségek útjába, amelyek nem is annyira kormányok között, hanem egyének és vállalatok között jönnek létre. És a nagy vállalkozások mintájára hasonló jellegű stratégiai szövetségek jönnek létre egyének, magánszervezetek és kisebb vállalatok között.

Megváltozik a vezetés természete, hiszen hatalmi alapja látványosan szétszóródik.

Paul Valéry, francia költô és kritikus szerint "a politika az a művészet, amely megóvja az embereket attól, hogy olyan dolgokban vegyenek részt, amelyek ôket érintik". Ez volt a régi központi hatalmak stratégiája. Az új vezetés egy hihetetlen mértékű szabadpiaci demokráciát fog biztosítani a személyi számítógép korában.

Minél kevesebb szükségünk van a nemzeti vezetôkre, annál magasabb igényeket támasztunk velük szemben.

Aminek manapság tanúi lehetünk, az nem bizonyos elszigetelt események rendszertelen halmaza, hanem egy folyamat, amelynek eredménye a kormány nélküli hatalom terjedése.

E jövôkép szerint a földgolyó összes lakója hamarosan kapcsolatba léphet egymással egy interaktív hang-, adat- és videohálózaton keresztül.

Percy Barnevik, az ABB vezetôje úgy írja le hatalmas vállalatát, mint "helyi vállalkozások gyűjteményét jelentôs globális koordinációval". Képzeljünk el 1000 független országot "jelentôs globális koordinációval". Továbbá képzeljük el egyének millióit, amint egy hálózat hálózata típusú rendszeren keresztül történô jelentôs globális koordináció mellett vállalkozásokba kezdenek. Állampolgárok kapcsolódnak állampolgárokhoz, és az árak csökkenésével egyre több ember léphet be a rendszerbe. Manapság egy olcsó számítógép ára, amelynek segítségével az ember beléphet a hálózatba, kb. 200 USD; egy korszerű modem kb. 100 USD, és az árak tovább csökkennek.

Az új vezetés feladata, hogy elôsegítse ezt a folyamatot. Az új politikai vezetés feladata megtisztítani az utat az egyre kisebb és egyre erôteljesebb részek elôtt.

A politika az individualizmus motorjaként születik újjá.

Mi lesz az új nagy történet végkifejlete? Naisbitt elgondolása szerint a világ kizsákmányolásán alapuló kapitalizmus helyét a világgal való sáfárkodás veszi át, amely kisebb és erôteljesebb működési egységeket és egyéni felelôsségen alapuló rendszert feltételez.

Egyetemes integritás és külföldi gyárak

A portlandi Oregonban 1992-ben megjelent cikksorozat szerint az oregoni központú Nike Inc. kizsákmányolta indonéziai gyárainak munkásait, ugyanis minimálbér alatti fizetésért dolgoztatta ôket nem megfelelô körülmények között.

A Nike cég vezetôi természetesen cáfolták az elhangzott vádakat, mondván, hogy a szövegek számos pontatlanságot, illetve torzítást tartalmaznak. "Természetesen vállaljuk a felelôsséget a külföldi gyárainkban uralkodó munkakörülményekkel kapcsolatosan. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy emeljük ezen gyárakban dolgozó munkások életszínvonalát és szakmai felkészültségét."

"Ha összehasonlítjuk a Nike külföldi gyáraiban, illetve az illetô ország más sportcipôket gyártó üzemeiben fellelhetô munkakörülményeket, illetve a bérezés szintjét, a mérleg nyelve egyértelműen a Nike felé billen. Kínában egy Nike-munkás bére magasabb, mint a beijingi egyetem tanáraié."

Egy másik cikk (Far Eastern Economic Review) szerint a Nike helyi gyáraiban dolgozó munkások bére sokkal magasabb, mint az ország más gyáraiban dolgozó munkásoké. Dusty Kidd, a Nike szóvivôje szerint "az amerikaiak számára a bérezés a fontos, nem az általa biztosított életszínvonal".

A lényeg az, hogy a vállalatok egyre nagyobb mértékű globalizációjával (értsd külföldi gyárak, piacok, hivatalok megléte) a helyi fogyasztók meggyôzése, miszerint a vállalatok nem zsákmányolják ki a hátrányos helyzetűeket, nem szennyezik a környezetet, és nem rombolják az illetô ország kulturális hagyományait, egyre fontosabbá válik az üzlet sikere szempontjából.

Az ad hoc szabályoktól a globális standardokig

Gary Clark professzor szerint (a tokiói Sophia Egyetem összehasonlító kultúra tanára) Japán egy "bonyolult szerkezetű törzsi társadalom", amelyben az emberek inkább "menet közben" hoznak létre szabályokat, mintsem egy állandó morális kódra támaszkodjanak. "A törzsi etikának van precedense. Csak nem tud alkalmazkodni minden helyzethez. A japánok problémája, hogy nem tudják eldönteni, mi egy botrány. És általában megvárják, hogy valaki más döntsön helyettük."

Ugyanez elmondható az amerikaiakról is. Számos üzleti etikával foglalkozó intézmény és szervezet bukkant fel az utóbbi tíz évben Amerikában, pl. a Center of Business Ethics (Waltham, Massachusetts állam), a The Business Enterprise Trust (Stanford, California állam), a brüsszeli European Business Ethics Network vagy a legújabb, a Transparency International. Ez utóbbi egy kormányhivatalnokokból és üzletemberekbôl álló társaság, amely az Amnesty International mintájára jött létre. A Transparency International a globális üzleti ügyek mögött rejlô "nagy korrupció" elleni küzdelmet tekinti feladatának.

Az említett szervezetek és társaságok (no meg a hasonlóak százai) vallott célkitűzése egy jól meghatározott üzleti etika körvonalazása.

De feltevôdik a kérdés: lehetséges-e az értékek definíciója, és ha igen, intézményesíthetôek-e a definiált értékek? Az üzleti szakoktatás is ezekkel a kérdésekkel küzd. Tanítható-e az etika? Az etikátlanság továbbra is létezik, annak ellenére, hogy manapság az amerikai egyetemeken több mint 500 üzleti etikával foglalkozó kurzus működik.

A Harvard Business Review szerint "az üzleti szakokatási intézmények 90%-a üzleti etikai tanulmányi lehetôségeket is biztosít. 25 szakkönyv és három akadémiai szaklap foglalkozik a témával. 16 üzleti etikai kutatóközpont működik országszerte. A kérdéssel foglalkozó tanszékek jöttek létre a georgetowni, a virginiai, a minnesotai és más fontos egyetemi központokban".

A sáfárkodás mint emberjogi koncepció

A vállalatok lassan ráeszmélnek, hogy a környezettel kapcsolatos kötelezettségeik nem eredményeznek egyebet, mint a földdel való jó sáfárkodást. Az emberiséggel kapcsolatos kötelezettségeikhez való viszonyuk is ebbe az irányba tolódik el. Edith Weiner, a Weiner, Edrich, Brown, Inc. elnöke írja: "A hatalom olyan indusztriális modell, mely szerint az emberiség egy hierarchia legfelsô fokán helyezkedik el, ezen kitüntetett hely pedig feljogosítja arra, hogy teljes mértékben kizsákmányolja a természetet, beleértve saját embertársait is, ha érdekei azt követelik. A sáfárkodás viszont egy ilyen jellegű hierarchia nemlétét feltételezi, mondván, hogy az emberiség feladata a világ és annak minden kincsének megôrzése, hogy azok legalább olyan, ha nem jobb állapotban kerüljenek az elkövetkezô nemzedékek birtokába."

Weiner szerint a sáfárkodás és nem a marxizmus, szocializmus vagy kommunizmus lesz a kapitalizmus jövôbeli ellentéte. Ha arra vagyunk kíváncsiak, melyek azok a vállalatok, amelyek túlélik a századfordulót, a következô szempontok elemzésére van szükség: elsôsorban a vállalalat szerkezete, másodszor, hogy bánik az alkalmazottaival, vásárlóival, illetve az ôt magába foglaló társadalommal. Azon vállalatok, amelyek a kis részek—nagy hatékonyság elv alapján szervezôdnek, sikerre számíthatnak. Azok a vállalatok, amelyek vállalkozók konföderációiként működnek, és komolyan veszik kötelességeiket, mint a bolygó és a közösség sáfárai prosperálni fognak.

A helyzet az, hogy az egyének döntô többsége etikus — és gondolom, ez mindenütt így van. Nem raboljuk ki a szomszédainkat, nem sikkasztunk, adakozunk különbözô jótékony célokra, egyszóval olyan normarendszer szerint élünk, amely megengedi, hogy álmunk nyugodt legyen. Feltevôdik hát a kérdés: ha mi nem hazudunk, csalunk vagy lopunk, akkor kicsoda? És ami még fontosabb, miért? Mert annyi biztos, hogy az ilyen jellegű viselkedésmódokkal szembeni tolerancia szintje elég magas. Az intézményesített kultúrák sok esetben elfogadják az etikai normáktól való kisebb eltéréseket, feltéve persze, ha kellôképpen kifizetôdik. És minél nagyobb és átláthatatlanabb az intézmény — legyen az üzlet vagy kormány — annál nagyobb az "etikai kilengések" mértéke.

Ez a helyzet azonban változóban van. A 21. században a mammutvállalatok alkotóelemei egyre kisebbek lesznek. A vállalkozások független operacionális egységekként működnek majd, egyéni felelôsséget vállalva a profittal, illetve a veszteségekkel kapcsolatos kérdésekben. A vállalat teljesítményére vonatkozó egyéni felelôsség sokkal nagyobb lesz.

Amidôn az egyént terhelô felelôsség mértéke megnövekedik, az egyén olyan morális kódrendszer alapján hozza meg döntéseit, amely szerint az életvitelét is megszervezi.

Az egyéni felelôsség mértékének megnövekedésével egy egyetemes etikai kódrendszer alakul ki; ezáltal egyre magasabb szintű viselkedési standardok felé tartunk.

Összeállította és fordította Szántai János