KorunkMárcius 1998
 Március 1998
Multi nézet


  Nemzetközi krumpli
  Lengyel László

  A multinacionális cégek szerepe a világgazdaságban,Kelet-Közép-Európábanés Magyarországon
  Antalóczy Katalin

  Az elit nem vész el
  Mézes Flórián

  A szabály erősíti a kivételt
  S. Nemes Ilona

  Eltérített szerelmesvers, 1998
  Zalán Tibor

  "A nemzeti és a multinacionális szembeállítását nem érzem helyénvalónak"
  Tódor János

  Benzinkutak piaca
  Kubik Pál

  Benzinkutak piaca
  Kubik Pál

  Privatizálom magam
  Janox

  A tőke kedvencei
  mf

  Versek
  Jánosházy György

  K + F a multik árnyékában
  Torkos Matild

  Szabó Géza
  Szabó Géza

  Ábel a világkorban
  Baji Lázár Imre

  Amikor a pénz nem beszél
  Hirschler Richárd

  A sportfinanszírozás változásai A multinacionális cégek
  Frenkl Róbert

  A bolond posztmodern története
  Tomkiss Tamás

  Ha jönne az angyal...
  Moldova György

  Egyenes adás a Papírpohár Múzeumból
  Zelei Miklós

  Gondolkodj helyileg,cselekedj globálisan.John Naisbitt tételei
  


Tájoló
  Rocinante nyomában
  Sándor Iván


Toll
  Szerkesztői alulnézetben (avagy: mit sokszorozunk?)
  Kántor Lajos


Műhely/Atelier
  A grafika világtérképe
  Valentin Negoiţă


Mű és világa
  A legnagyobb keze nyoma
  Kiszely Gábor


Közelkép
  Újpest, Tungsram, General Electric
  Torkos Matild

  Rétság és a japánok
  Hlavay Richárd

  Gyarapodik a város
  Simon Judit

  Tapogatózás, lassú előrehaladás
  Máthé Éva

  McDonald's — "ahol minden tökéletes!"
  Székely Kriszta


Talló
  Román—amerikai viszonylatok
  Kántor Erzsébet

mf

A tőke kedvencei

Egy dologban alighanem teljesen egységesek voltak a kelet-európai szocialista országok a rendszerváltáskor: általánosan elterjedt várakozás volt, hogy a Nyugat pénzzel, tôkével is megsegíti az átalakulást, ugyanakkor élt a szkepszis is, hogy ez nem vagy csak elenyészô mértékben következik be. Bár már nyolc-tíz év is eltelt az egyes országok rendszerváltásai óta, egyik feltételezésrôl sem lehet egyértelműen kimondani, hogy az jött volna be. Úgy tűnik, a Nyugat még mindig óvatos, mennyire vegyen részt az exszocialista országok kapitalizálásában.

Ha a kelet-európai rendszerváltás jelképének nem nevezhetô is, annak eddigi jellegére mindenesetre utal, hogy Rábafüzesnél az Ausztriából Magyarországra érkezôket sokáig hatalmas reklámtábla köszöntötte: Welcome in Hungary. Aláírás: McDonald's. Óriás üdvözlôlap, mondjuk így, Magyarország helyett az ô nevében — meg-megújuló hirdetôkkel. A kelet-európai országok ugyanis, amikor a legtöbb helyen vértelenül vagy kevés áldozattal mintegy megszüntették a szocializmust mint társadalmi és gazdasági berendezkedést, jobb híján azzal kezdték a "kapitalizmus építését", hogy becsalogatták-édesgették a külföldi — értelemszerűen elsôsorban nyugati — működô- és pénztôkét, adó- és vámkedvezményekkel könnyítve meg például a tôke itteni allokációját, illetve a haszon jó részének hazavitelét.

A külföldi tôkéért egymással versengô volt szocialista országok a nemzetközi politikai elismertetésen, a szalonképesség bizonyításán kezdve az állami tulajdont magánkézbe adó, privatizáló törvényeken át egymás idônkénti lejáratásáig minden eszközzel élnek, hogy elnyerjék a nyugati tôke kegyét. Fáradozásukat csak többé-kevésbé koronázta siker, a Nyugat reakciói ugyanis meglehetôsen felemásak. Az Európai Unióba (EU) tagként ma esélyes országok támogatására például jóval kevesebbet szán az integrációs szervezet, mint nem rendszerváltó szegényebb sorsú tagjaira, s "az új tagok nem terhelik meg túlságosan az EU-országokat" típusú formulák fontos érvek ahhoz, hogy a tagállamok parlamentjei megszavazzák az integráció bôvítését. Az EU fejlesztési segélyalapjaiból Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia — a felvételre az elsô körben a legesélyesebbek közül négy — 1989—1993 között lakosonként mintegy 2-2 ezer ecuhöz jutott, 1994—1999 között pedig e célra az unió 3-3 ezer ecut szánna. Ugyanezen idôszakokban az "EU-szegény" Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország egy-egy lakosukra csaknem 34 ezer, illetve 84 ezer ecut kaptak, illetve kaphatnak. Másfelôl a volt szocialista országok új csoportnevet kaptak a nemzetközi gazdasági és társadalomkutatási irodalomban: transition countries, a változás országai néven maradtak egy kalapban, így figyelik szinte minden rezdülésüket naprakész statisztikák, továbbá bankok, alapok jöttek létre itteni beruházásfinanszírozásra, oktatási, tanácsadási segélyrendszerek keltek életre. A nyugati cégek persze mozgékonyabbak, szinte azonnal megjelentek mindegyik országban, némelykor — például Magyarország vagy Lengyelország esetében — már rendszerváltás elôtti kicsinyke múltra is támaszkodva, ám óvatosságuk kétségen felül áll. A nyugati tôkének természetesen nagy lehetôség az exszocialista országok váltása a nyugati típusú vagy arra hajazó gazdasági-társadalmi rendszerre: a mintegy 150 millió lelkes Oroszország nélkül is mintegy 240 millió potenciális fogyasztóról van szó.

A közvetlen külfölditôke-befektetések, vagyis a kelet-európai országok működôtôke-importja, úgy tűnik, elsôsorban politikafüggô, bár természetesen szerepet játszanak más megfontolások is, egyebek között nyugati szándék egy-egy kelet-európai ország fizetôképesség-megôrzésének támogatására, a cégkapcsolatok korábban kiépült rendszerei vagy a hagyományos — még a szocializmus elôttrôl örökölt — országkapcsolatok. Mint az az idevágó táblázatból is látható, a működôtôke a "legszívesebben" azon országokba megy, ahol a politikai stabilitást kellônek látja. A "politikailag stabil" ítélet meghozatalát természetesen több szempont befolyásolhatja; általánosságban véve egyes államok esetében elegendô a belsô stabilitás, másoknál külsô bizonytalansági tényezôk is szerepet játszanak, nem beszélve más, a magyar vidéken nagypolitikainak nevezett megfontolásokról. Magyarország például a "működôtôke kedvence" volt szinte a kezdetektôl fogva; 1990-rôl 1991-re csaknem az ötszörösére nôtt a beáramló működôtôke, s ha arányaiban már nem is ilyen látványosan, összegszerűségében azután is folyamatosan nôtt egészen 1995-ig. Ami azt is jelzi, hogy a stabilitásnak e téren nem ismérve az, hogy jobb- vagy baloldali kormánya van egy országnak, a tôkebeáramlás és egy-egy kormány beállítottsága között nem mutatható ki összefüggés. Magyarországnak 1990—1994 között jobboldali kormánya volt, s a "varsói expressz"-effektus, a balti baloldali fordulatok sem gyakoroltak befolyást a tôkeáramlásra. Románia, Szlovákia példája mutatja, hogy a belsô stabilitásra veszélyes jelenségek — a demokrácia bizonytalansága, ezen belül az emberi jogok csorbulata: a kisebbségi jogok elismerésének legalábbis akadályozása — visszafogják a befektetô kedvet. A balti államok esetében nyilvánvalóan sokkal erôteljesebb volt a rajtuk kívüli bizonytalansági tényezô hatása: az tudniillik, hogy meglehetôsen kiszámíthatatlannak látszik Oroszország reakciója ezen országok európai integrációs vagy NATO-törekvéseire.

A nagypolitika fontosságára utal az is, hogy a "kedvenc" Magyarország fokozatosan teret veszít a működôtôke-importban. Az East-West Investment ENSZ-szaklap adatai szerint az elsôsorban EU-esélyes nyolc ország közül 1994-ig Magyarországon landolt a közvetlen külfölditôke-befektetések csaknem háromnegyede-kétharmada, 1995-re ez a részesedés 50 százalékra esett vissza, s azóta is csökken. A Magyarországra jutó működôtôke rész már 1996-ban is csak a fele volt az elôzô évinek, vagyis immár az összeg is mérsékeltebb. Az arányok a másik hét ország, elsôsorban Lengyelország és Oroszország javára tolódnak el — nyilvánvaló összhangban egyebek között ezek politikai felértékelôdésével.

"Az európai centrum 500 kilométerrel keletre tolódott" — jelentette ki tavaly júliusban a Wirtschaftswoche német gazdasági magazinban a Nestlé igazgatótanácsának elnöke. A hangzatosnak tűnô megfogalmazás egyáltalán nem véletlen, a cég stratégiáját mindenesetre jól kifejezi, hiszen az élelmiszeripari konszern tavaly már több százmillió márkát fektetett be Prága és Moszkva között. De nemcsak cégstratégiáról van szó. A Kelet-Európába befektetett tôke mintegy háromnegyede EU-országokból származik, s az öt CEFTA-állam — Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia — a befektetett tôke mintegy 90 százalékát "szívta fel". Az EU-n belül a kivételnek tekinthetô Észtországot (ahol a finn tôkebefektetések vannak túlsúlyban), Lettországot (vezet a dán tôke) és Romániát (domináns a dél-koreai tôke) leszámítva. A legnagyobb "tôkebefektetô" Németország; részben persze immár több évszázadosnak mondható hagyományok miatt is szinte minden kelet-európai országban listavezetô a német származású tôke, az itteni német befektetések értéke 1995-ben már csaknem 5 milliárd márka volt.

Nyugati elemzések hasonlónak látják Németország esélyeit Kelet-Európában, mint Japánét a "kis tigrisek" körében vagy az Egyesült Államokét a Mexikóval kialakított szabadkereskedelmi zóna esetében. Hasonlónak abban, hogy itt Németország profitálhat a legtöbbet Kelet-Európából, ahogy arra a Wirtschaftswoche adatai is utalnak (lásd táblázatunkat). A Business Week amerikai magazin Közép- és Kelet-Európát "Németország gazdasági udvarának" nevezi, s a tradicionális francia—német rivalizálás jegyében a német magazin érzékelhetô iróniával aggódónak idézi a nemzetközi kapcsolatok párizsi intézete igazgatóhelyettesének, Dominique Moisinak a kijelentését, hogy ugyanis "Németország túlzottan központi szerepet kap majd Európa új térképén".

Ami a tôkebefektetések várható irányait illeti, két jelenség legalábbis nagy súllyal esik latba. Az egyik az, hogy a közép-ázsiai exszovjet országok egyelôre kívül esnek a világgazdasági rendszeren — egyebek között a jogi és institucionális feltételek hiánya, továbbá az állandósult (polgár)háborús veszély miatt. Márpedig ezek az országok igen gazdagok ásványkincsekben, így nyugati elemzések vélhetôen joggal valószínűsítik, hogy a politikai-gazdasági stabilitás elérése után a tôkeáramlás fontos címzettjei lesznek. Másrészt az is figyelemre méltó, hogy a tôkeáramlás nemzetközi tendenciái arra utalnak: immár nem elsôdleges szempont az olcsó munkaerô. 1995-ben például az USA-illetôségű működôtôke legkedveltebb tíz külföldi befektetési színterén az invesztíciók zöme, mintegy háromnegyede magas bérszínvonalú országokra esett — a listát Svédország vezeti —, s az amerikai gyártók a külföldön befektetett 97 milliárd dollárjukból 55 milliárddal az Európai Unió országaiban indítottak beruházást. Vagyis a szakképzett munkaerô sokkal vonzóbb, mint az olcsó; vélhetôen ennek is tulajdonítható, hogy a világ összes működôtôke-befektetésein belül csökkent a fejlôdô országokba — elsôsorban Latin-Amerikába — vitt tôke aránya.

Nyugati elemzôk azt várják, hogy a politikai stabilizálódást Kelet-Európában a gazdasági követi. A londoni Henley Centre elemzése szerint a multik kelet-európai terjeszkedésének elsô, úgymond euforikus fázisa 1989—1990 volt, amelyet követett a "kiábrándulás, legalábbis a kijózanodás" fázisa 1996-ig. Ekkorra kiderült ugyanis, hogy nincs kellô fizetôképes kereslet a multik termékeire, s azok jártak jól, amelyek a "fokozatos expanzió" elvét követték, mint például a nagy lemeztársaságok, a BMG, az EMI, a Polygram, a Sony és a Warner. Hasonló eset, bár a Henley-összegzés nem említi, a nagy "etetô-itató" cégeké, mint a McDonald's, a Coca- vagy a Pepsi-Cola. A dohánycégek közül a londoni elemzés a BAT-ot, a Philip Morrist, az RJ Reynoldsot, a Reemstmát, a Rothmanst és a Seitát említi, amelyek "szinte megszállták" Kelet-Európát, hatalmas tôkéket fektettek be. Az üzlet azonban csak nehezen indult be; a Henley Centre szerint azért, mert elôször külföldi márkák elterjesztésével próbálkoztak, s csak akkor váltak eredményesebbé, amikor a helyi márkákra helyezték a hangsúlyt — magyarán felvásárolták az itteni dohánygyárakat.

Mindez azt jelenti, hogy Kelet-Európa nem fogyasztói társadalom, ha úgy tetszik, nem úgy reagál piaci műveletekre, ahogy azt Nyugaton a cégek megszokták. Ennek egyik jele, hogy a londoni tanulmány szerint a nagy reklámmultik alig-alig találják meg számításukat e térségben, de nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak a konvencionális fogyasztói szokások is. Másfelôl az is kérdéses, hogy Kelet-Európában ugyanaz a kapitalizmus "épül-e", mint amit a Nyugat mondhat a magáénak. Legalábbis a tôketulajdonosoknak, a politikai és a társadalmi-gazdasági elitnek a nyugatitól igencsak eltérô összetétele szociológusok-politológusok szerint arra látszik utalni, hogy elképzelhetô: se nem szocializmus, se nem kapitalizmus lesz itt, hanem valami harmadik. Ebbôl annyi megvalósult eddig, hogy szocializmus már nincs.

-mf-

Évi működôtôke-import (millió USA-dollár) és a privatizáltság foka*


1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

Privatizáltság 1996

Bulgária

4

56

55

55

105

82

125

50

Cseho.

12

511

654

654

878

2568

1400

75

Észto.

-

-

162

162

214

202

139

70

Horváto.

-

100

74

74

98

81

280

55

Lengyelo

89

291

1715

1715

1875

3659

5190

65

Letto.

-

-

45

45

214

180

236

60

Litvánia

-

25

30

30

31

73

96

70

Magyaro.

311

1462

2350

2350

1144

4519

1790

75

Oroszo.

-

300

682

682

637

2230

2090

70

Románia

-

40

94

94

341

419

212

60

Szlovákia

18

82

199

199

203

183

178

75

Szlovénia

4

65

111

111

321

638

360

50

*A magánszektor részesedése a GDP-bôl, százalék

Forrás: Business Central Europe 1997. december/1998. január, Transition report 1997

Közvetlen külföldi beruházások megoszlása származási országok szerint 1996-ban (százalék)

Magyarország (összes működôtôke-import 15,3 milliárd USA-dollár)

Egyesült Államok 28

Németország 28

Ausztria 10

Franciaország 10

Egyéb 24

Lengyelország (összes működôtôke-import 12,0 milliárd USA-dollár)

Egyesült Államok 25

Németország 13

Olaszország 10

Hollandia 8

Franciaország 8

Egyéb 36

Csehország (összes működôtôke-import 7,1 milliárd USA-dollár)

Németország 28

Hollandia 15

Egyesült Államok 14

Svájc 12

Franciaország 8

Ausztria 7

Egyéb 16

Forrás: Wirtschaftswoche 1997/31.

A tíz legnagyobb külföldi befektetés négy országban 1995-ben

Befektetô (származási ország, ágazat)

Címzett cég

Millió USA-dollár

Csehország



TelSource (Hollandia—Svájc, telekommunikáció)

SPT Telecom

1423

Volkswagen (Németország, autóipar)

Skoda Auto

962

International Oil Co. (Hollandia—USA—Olaszország, olajipar)

Unipetrol

615

Philip Morris (USA, dohányipar)

Tabak

500

Steyr, Daewoo (Ausztria, Dél-Korea, autóipar)

Avia

384

IFC Kaiser (USA, acélipar)

Nova Huta

231

Energiaipari konzorcium (USA)

Kladnói energiaközpont

154

Linde (Németország, iparigáz-termelés)

Technoplyn

154

Pepsi-Cola (USA, üdítôitalipar)

zöldmezôs

120

Glaverbel (Belgium, üvegipar)

Glavunion

115

Lengyelország



International Paper (USA, papíripar)

n.a

293

IFC (több célra)

n.a.

277

Coca-Cola Amatil

(Ausztria, üdítôitalipar) n.a.

275

EBRD (több célra)

n.a.

264