KorunkFebruár 1998
 Február 1998
"Mit rákentek a századok"


  Több gondolat bánt engemet
  Lászlóffy Aladár

  150
  Király László

  Örököltük-e Kossuth genitáliáit?
  Tőzsér Árpád

  A Korunk olvasóihoz
  Göncz Árpád

  Levél Görgey Artúrhoz
  Görgey Gábor

  Postaréti symphonia.
  Kovács András Ferenc

  Beszéd az asszonyruhás Kossuth szobrának avatására
  Láng Zsolt

  Petőfi szemfoga
  Csiki László

  [A nemzettest]
  Márton László

  Októberi kiáltás
  Tar Sándor

  Rulikovszky utca
  Zelei Miklós

  A polgárháború előzményeiről.Urban alezredes Bécs-politikájának végrehajtója
  Egyed Ákos

  Csikány fôhadnagy esete Gyulai Pál és Zalár József szerint
  Móser Zoltán

  Itt, vidéken
  Lászlóffy Aladár

  Tizenhárom remény
  Csiki László

  Forradalom jelen időben
  Balázs Imre József—Vallasek Júlia

  A forradalom naplója, 1998
  Sipos Géza

  Ha jönne az angyal...
  Moldova György


Tájoló
  "Ha nő kezében a zászló..."
  Deák Ágnes


Dokumentum
  1945. március 15.
  Szabédi László


Közelkép
  Kísérlet egy Petőfi-költemény megközelítésére
  Nagy Sándor


Téka
  Hagyomány és egyéniség
  Vöő Gabriella


Talló
  Strukturális módszereka társadalomtörténetben
  Szántay János

  A történelem bűvöletében
  Sz.G.

  Kisebbségben
  Gáspár Erika

Vöő Gabriella

Hagyomány és egyéniség

Két erdélyi szövôasszony művészi pályája

A népi kultúra alkotó egyéniségeinek megismerése izgalmas kutatási területe a néprajztudománynak, az etnopszichológiának, az alkotáslélektannak. Egy-egy alkotó egyéniség helyének meghatározása a hagyomány, a szokások, konvenciók, a művészi alkotás és befogadás bonyolult és sok összetevôjű rendszerében Nagy Olga számára mindig is a keresés és felfedezés örömével járó központi tevékenység volt. Most megjelent kötete* a népi kultúra egy olyan területérôl mutat be két művészt, melyet az alkotó egyéniségek szempontjából még eléggé kevéssé ismerünk, de amely a magyar iparművészet népi karaktervonásainak egyik forrása és ihletôje: a népi szövészet területérôl. Két szövôaszzonyt ismertet meg az olvasóval Nagy Olga kötete, két olyan alkotó egyéniséget, akiknek művészete népi talajról indul, de művészetük perspektívái már az iparművészetet idézik.

Kasza Anna és Kozma Erzsébet, a két erdélyi szövônô művészete nem véletlenül ragadta meg az írónôt. Az Indítékaim című fejezetbôl megtudjuk, hogy az alkotó népi tehetségek megszállott kutatója — amint ezt Nagy Olgának eddig megjelent paraszti memoárjai, az 1988-ban Budapesten megjelent Asszonyok könyve is igazolja — most sem tudott kitérni a kihívás elôl, hogy kinyomozza, milyen lelki indítékok működtek közre e két hagyományos paraszti szövôtechnikával alkotó szövôasszony művészetében, stílusában és kifejezési eszközeiben, s mi az, ami végül is iparművészekké avatja ôket.

E kérdések megválaszolása évtizednyi utánajárás, beszélgetések, meghitt barátsággá fejlôdô ismeretség, mélyinterjúk segítségével valósul meg. A szerzô mintegy kifürkészte művészetük titkát: mi indította ôket arra, hogy szônyeget szôjenek, milyen élmény, hatás játszott közre a szövési technikák megválasztásában, mi ihlette a motívumok kiválasztását, hogyan jelentkeztek és miért az újabb és újabb kísérletek egyéniségük belsô tartalmainak kifejezésére stb.

Az alkotó népi egyéniségek, a népművészet talajából felszökkenô hagyo-mány-megelevenítôk és újítók, mint amilyen Kasza Anna és Kozma Erzsébet is, a művészet ôsi elemeit igazítják a mához, a ma emberének elvárásaihoz, ízléséhez, szépérzékéhez. Ezeknek az alkotó egyéniségeknek a formálódása mindig külsô és belsô tényezôk összjátékának eredménye. Sajátos esztétikai látásmódjuknak mindig megvan a magyarázata, melyhez a háttérinformációk, az egyéni művészi élmények, magatartásformák megismerése vezethet el. Nagy Olga a többéves barátságot használta fel, hogy bepillanthasson abba az emocionális és szellemi háttérbe, mely a két szövônô művészetét elindította és ihlette. Kétségtelenül szerencséje is volt. Rá tudta például venni Kasza Annát arra, hogy megírja önvallomását, mely ôszinte lelki kitárulkozás tele spontán költôiséggel. "Gyermekéveim tarkák voltak — írja Kasza Anna —, mint egy színes mezei csokor..."Önéletírásának fejezetcímei (Emlékezem ôseimre, A család, Gyermekéveim...) is utalnak arra az útra, melyet végigjárt, s mely komoly művésszé érlelte, az elôdök által tarisznyált útravalóra, mellyel elindult, az élményekre, melyek elhivatottságát megérlelték, s arra késztették, hogy életképeit szônyegbe szôje.

Az ilyen típusú alkotó egyéniségek, mint amilyen Kasza Anna is, a hagyomány éltetôi és megújítói egyidejűleg. Az ô tehetségük hívja életre azokat a színeket és ábrákat, melyek az ôsiséget képviselik a népművészetben. Nagy Olga elemzô soraiból azonban az is kitűnik, hogy miként fejlôdik ki a hagyomány talaján az újat alkotó, és meddig terjed az egyén alkotói szabadsága. Szembetűnôen érzékelteti a különbséget is, mely a két művészegyéniséget elválasztja. Mindketten "benne maradva a hagyományban", azonos szenvedéllyel, de egymástól különbözô módon keresték az "újat", a sajátos lelkiségnek megfelelô kifejezôeszközôket.

Az egyén alkotói szabadságát a hagyomány korlátozza ugyan bizonyos mértékig, szelektálja az újat, de a megújítás eszközeit is felkínálja. A két szövônô is a hagyomány nyújtotta lehetôségek keretében kereste művészetének kifejezésmódját, belsô érzelemvilága kivetítésének anyagba szôtt lehetôségeit. Szônyegeik üzenetet hordoznak, művészetüknek mondanivalója van, mintha csak cáfolni akarnák J.H. Barnett művészetszociológus állítását, miszerint az alkalmazott művészetekben nincs jelen a kommunikálási szándék, hogy a hagyományos művészetek kevésbé alkalmasak bonyolult és elvont eszmék, érzelmek esztétikai szimbolizációjára. Kasza Anna olyan szônyegbe szôtt életképei, mint például az Együtt a család, Családapai tekintély, Anya gyermekével, Fiatalok játék közben, Székely asszony madarakkal, Aratók, Szénagyűjtôk stb. meggyôzôen bizonyítják, hogy a szövés is alkalmas eszmék és érzelmek esztétikai kifejezésére, és hogy — valószínűleg a naiv festészet hatására — sajátságos szimbólumrendszert ezen a területen is ki lehet alakítani.

Kozma Erzsébet szokatlan és rendkívüli szônyegei is az alkotójuk útkeresését igazolják, azt a kitörô belsô kényszert, mely a művészi kifejezôdés eszközeinek tudatos megválasztásáról tanúskodik; arról a törekvésrôl, hogy a művész az összeszôtt szálakkal érzelmeket, eszméket jelenítsen meg. Kozma Erzsébet teljesen önművelô módon ismerkedett meg a képzôművészeti hagyományokkal: múzeumokat látogat, olvas, és kísérletezik a formákkal. Egyfajta belsô kényszer szöveti meg vele az Emberek a földönt például, be is vallja a szerzônek: "...felötlött bennem a gondolat, hogy egyes embereket csak az anyagi érdek ösztönöz. Sötétségben élnek, mert el sem tudják képzelni vagy hinni, mi lehet a másik ember lelkében."S ezeket az érzelmeket — mint mondja — egy keserű csalódás érlelte meg benne. A zöld alapon megjelenô szürke és fekete alakok végtelen egymásutánja, megdöbbentô egyformasága mintha csak Veres Péter "eszközembereit"idéznék.

Kozma Erzsébet csodálatos állat- és virágmotívumú szônyegei döbbenetes érzékletességgel ábrázolják az élôvilág ritmikusságát, a kontraszt- és a térhatást. Művészete példázza, hogy a népművészetben hol kaphat teret az alkotói egyéniség hozzájárulása a hagyományos kifejezésmódhoz: a kompozícióban, az ábrázolásmódban és a valósággal való kapcsolatban. A Vasarelyt idézô Város felülnézetben címmel jelölt szônyeg a színkombináció segítségével éri el a lenyűgözô térhatást, a három dimenzió érzékeltetését. Ez a szônyeg ugyanakkor egyfajta be-zártságot, beszűkültséget is képes sugallni, vagy miként a szerzô fogalmaz: "utal arra is, hogy a nagy tömbházak városában nincs szusszanásnyi levegô sem".

Kozma Erzsébet művészete képes arra — bármilyen hihetetlenül hangzik —, hogy szövésmintáival epikumot is kifejezzen, hogy például balladát jelenítsen meg egyetlen kompozícióban. A Kádár Kata három változatban is megjelenik szônyegein.

Nagy Olga könyvében nem csupán két szônyegszövô művész lelki indítékait, elgondolásait, alkotásaik szellemi, érzelmi hátterét tárja az olvasó elé, hanem Mérlegen című utófejezetében képzôművészek véleményét is tolmácsolja, alkotáslélektani szakvéleményekkel támasztja alá értékeléseit. Érdekes módon a legtöbb megidézett művész (Baróti Ádám grafikus és szobrász, Bandi Dezsô iparművész, Gazda Klára néprajzos, a textíliák szakértôje, Kántor Lajos, a Korunk Galéria szervezôje) véleménye megegyezik abban, hogy a két népművész szônyegei nem csupán alkalmazott művészetet képviselnek, hanem érzelmeket kifejezô, szimbolizáló kommunikációs eszközök is, üznetet hordozó alkotások, melyek sajátos szemantikával rendelkeznek. És ha a szakvélemények néhol ütköznek is, a két szövônô sajátos egyéniségét, művészetének érdemét és értékét egyik sem kérdôjelezi meg.

Nagy Olga kötetének dokumentum-értéke van, s ezt az értéket csak növeli a két művész munkássága társadalmi, közösségi háttérinformációiknak megismertetése. Megtudjuk, kik voltak azok az irányítók, akik segítségükre voltak útkereséseikben, hírt kapunk a csíkszeredai naiv festészeti irányzatról, amely a hatvanas években teljesedett ki és fogta egybe a népi képzôművészeket. Megismerkedünk a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házának tevékenységével, mindazokkal, akik közvetve vagy közvetlenül közrejátszottak a két szövônô művészi profiljának megformálásában. Az elemzés dokumentumértékű háttérmagyarázataihoz hozzátartozik a szerzô vallomása a Korunk Galéria szerepérôl, a népi művészek alkotásainak nyilvánosságot bíztosító funkciójáról.

A Szônyegbe zárt álmok nemcsak dokumentumértékkel felruházott művészetelemzés, hanem érdekes és lebilincselô olvasmány is, mely érdekfeszítôen ismertet meg a két azonos talajról induló és azonos művészetet választó alkotóval, kik indítékaikban különbözô, alkotóeszközeiket tekintve eltérô, de céljaikban azonos szempontokat követtek művészi munkásságuk során: a művészet csodálatos eszközeivel alázatosan szolgálni a megismerés útján.

Nagy Olga: Szônyegbe zárt álmok. Két erdélyi szövôasszony művészi pályája. Pro-Print Kiadó. Csíkszereda, 1997.

Marosi Ernô: A középkor művészete II. 1250—1500

A középkor művészetét tárgyaló munka második kötete — mely az 1996-ban megjelent, az 1000—1250-ig tartó szakaszt bemutató középkori művészettörténet folytatása — a 13. század közepétôl, az érett gótika periódusától a 15. század végéig tekinti át kronologikus sorrendben az építészet, szobrászat, festészet és iparművészet legrelevánsabb alkotásait. A klasszikus gótikától az olasz trecentón, az internacionális gótikus és a "lágy"stíluson keresztül el egészen Dürer munkásságának elsô korszakáig vázolja fel e 250 év művészettörténetét. Az elemzett mesterek közt olyan kiemelkedô képzôművészek szerepelnek, mint Giotto, a Pisanók, az Eyck-fivérek, Bosch vagy Grünewald. (Corvina. Budapest, 1997.) — K.K. Gy.