stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Vasbordájú Edmond (Jánosházy György fordítása)

[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]


DRÁMA ÖT FELVONÁSBAN
Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY


SZEMÉLYEK
Angolok
Vasbordájú Edmond, a szászok királya, Tanácstalan Ethelred fia
Alfric, hadvezére
Tisztek
Ulfkettle
Godwin
Aylward
Gunthranus
Yorki érsek
Emma, Ethelred özvegye, Edmond mostohaanyja
Fiai: Alfréd
Edwárd (később a Hitvalló)
Két túsz, Leofric és Turkillus fiai
Edrick, szegény ember
Felesége, Edricus anyja
Szurka, fia Edricktől
Dánok
Kanut, dán herceg, Villásszakállú Sveyn király fia
Tisztek
Uskataulf
Swetho
Angol renegátok
Leofric, Chester grófja
Turkillus, norfolki herceg
Southampton grófja, Kanut szövetségese
Egina, lánya, később Kanut felesége
Edricus. Mercia grófja
Canterburyi érsek
Kar
Futárok, Herold, dán és angol katonák, szegény dánok, városatyák,
iskolások
Színhely: Anglia, 1016


ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Southampton
(Jön Kanut, a Canterburyi érsek, Southampton grófja, Edricus, Leofric,
Tarkillus,Uskatalauf és Swetho. Asztalhoz ülnek)
KANUT Érsek s ti, többi angol főurak,
Ethelred, néhai királyotok,
Ki adófizetőm volt, hallom, elhunyt,
És fia, Edmond hord ma koronát,
Bár nem mondtatok rá igent ti sem,
S nem tisztelgett nálam, hűbéruránál.
Kötelességül rója ezt reám
Jó apám hóditása,
A kifejezett általános óhaj,
És ti, egyházi és világi lordok,
E kis világban ünnepélyesen
Kimondtatok a trón örökösének
Ethelred életében.
Ne fékezze hát jöttment, ifju herceg (Feláll)
A dolgotokat nagyhangú szavakkal,
Elkezdtétek, végezzétek be bátran:
Ne engedjétek meg a koronázást,
Ne hagyjátok, hogy ily csúfot tegyen
Tivéletek, legfőbb országnagyokkal,
Hogy még szavára sem tart érdemesnek.
CANTERBURY E sietség valóban tűrhetetlen,
És nem más, mint gőgös pökhendiség
A papsággal s a többiekkel szemben,
Kik a közjó s az ország érdekében,
A béke és a közhaszon javára
Megválasztottuk Kanutot királynak:
Bátorságát bőrünkön tapasztaltuk,
Szereti az egyházat, köztudott,
A közjó, tudjuk, gondja, szívügye,
Ismeretes bőkezűsége is.
Ellensége is tiszteli, csodálja;
A másik milyen, arról nem beszélek,
Jól tudjátok. Szívesen mondanék
Jobbat is, ámde esküszöm: ha én (Feláll)
Katona volnék, a harc embere,
Amint hogy világból kizárva, gyermek-
Kortól az Úr szolgálatára szántak,
Lándzsával tagadnám az ő jogát,
S kardommal küzdenék a koronádért.
KANUT Nagyszívű püspök, férfimódra szóltál!
Bár így érezne minden angol úr!
SOUTHAMPTON Nem állok készen, védni jogodat,
Akár fegyverrel is, mint jó lovag?
LEOFRIC Nem lógtam lustán hátul sohasem,
Elsők közt, élen jártam szüntelen.
EDRICUS Ne lettem volna támasza apádnak,
Amikor Albion földjére lépett,
Még szóba sem kerül, hogy koronát kapj,
S nem háborúzhat apád sem sikerrel.
Én adtam Ethelrednek a tanácsot,
Hogy vegye meg szövetséged adóval,
És kiürítettük hozzá a kincstárt,
Arany híján nem is lennél király.
Hajóhadam volt (még Ethelredus
Éveiben, még apád életében),
S ha megütközünk a tengerszorosban,
Minden bizonnyal nem csekély előnyben
Voltam hajóitokkal szemben akkor;
De én mégis nektek kedveztem inkább,
Hagytalak ellenállás nélkül partra szállni,
Szapultak aztán eleget miatta.
Nem én voltam, ki Ethelred király
Minden tanácsüléséről apádnak
Hírt adtam? Aztán nem színleltem-e
Betegséget, bajt, mikor a király
Rám parancsolt, hogy küzdjek meg vele?
Nem voltam-e sikered ügynöke
Apád halála után dolgaidban,
Mint az a csata is, melyet utóbb
Vasbordájú Edmonddal vívtatok,
Mikor elhagytam s átálltam tehozzád?
Buzgalmam volt a létra, min apáddal
Felkúsztatok, hogy megszerezze ezt
A szép országot, és te meg is őrizd;
Remélem, meg sem fordul a fejedben
A rovásomra egy rossz gondolat,
S amit mondtál, nem rám vonatkozik.
KANUT Ej, mi szükség magyarázatra itt?
Szavamra, nem gondoltam semmi rosszra.
Mért gyanakodnék rátok? Kell-e félnem?
Nem csaltatok meg sohasem.
Nem szólhatok erről, de van egy és más,
Ami nyomaszt.
Nem rátok céloztam, uram, szavamra:
Azokra, kik Edmonddal tartanak,
És pártot ütnek az uralmam ellen.
Nyugodj meg hát, ne háborogjatok.
SOUTHAMPTON Annak jeléül, hogy így gondolod,
Tiszteld meg váram az udvar nevével,
Szíves vendéglátásomat fogadd el,
S mutasd ki szereteted városomnak.
[Uskataulf Kanut fülébe súg]
USKATAULF Csekély dolog ez, nagy uralkodó.
Add meg neki, amit kér.
Bizonyság, hogy a nép szive tiéd,
Hadd éljen és haljon tiszteletedre.
KANUT Örömmel teljesítem ezt a kérést:
Ma éjjel váradban leszek veled.
SOUTHAMPTON Megyek, hogy fogadjam felségedet.
[El. Parasztcsapat jön zajosan]
PARASZTOK Hol a király, sérelmünk orvosolni?
KANUT Itt a király, ki hívja? Én vagyok
Királyotok. Szóljatok, jó parasztok,
Mily törvénysértő kéz tett károtokra?
ELSŐ PARASZT Nagy hírü Kanut, mi dánok vagyunk,
Szűkölködő maradék követőid,
Kik biztonságban éltünk, míg apád élt,
Jó zsíros földön volt az otthonunk.
Jármot vetettünk a szászok konok
Nyakára, hogy törjék fel az ugart.
Uraikul kellett tisztelniük,
A rabszolgáink voltak, és kutyáink.
De most (én nem tudom, mi az oka,
Hacsak nem hercegük izgatja őket,
Edmond, vagy rossz, nyakas természetük)
Lázonganak mind, egyesült erővel
Elszántan ránk támadnak, és elűznek
E zavargó szigeten mindenünnen.
Nem tudunk ellenállni erejüknek,
Csak hullunk, mint a lomb északi szélben.
Holtjaink szerte halmokban hevernek,
S ha nem segítsz, mindnyájunkat megölnek.
MIND Segíts, jó Kanut, ments meg, szabadíts meg!
KANUT Jó emberek, nem hagy cserben Kanut:
Az ereimben most is Sveyn apám
Vére kering, s minden cseppjét kiontom,
De sorsotok nem nézem tétlenül.
Békéljetek meg hát, barátaim.
Bízzatok bennem, mert én, hogyha élek,
Visszahelyezlek régi jogotokba.
Swetho, vedd kézbe és gondodba őket.
[Swetho el a szegény dánokkal)
Urak, e rossz hír ne csüggessze el
Szíveteket. Edmond bármily erős,
Mi nála is erősebbek leszünk.
Mondd, indítsunk azonnal támadást?
Szólj, Uskataulf, most mi a teendő?
USKATAULF Idézd csak az eszedbe, jó uram,
Milyen nép az, amellyel háborúzol:
Olyan ez, mint a választott zsidók:
Nyakas, merev, vad, szelídíthetetlen,
Nem hajlítható akarata ellen,
A szolgaságtól borzad, és tetézve,
Százszorosan szenvedte meg a súlyát.
EDRICUS E parasztok heveskedők valóban,
Rövid kantárszárra kell fogni őket.
Zablázd meg, uram, akaratukat,
S szelídek lesznek és kezelhetők.
Ha úgy bánsz majd velük, ahogy apád bánt,
Nem mernek többé görbén nézni rád,
És szolgálnak a hódító jogán.
De ha lazítod a jármot nyakukban,
És engedsz bár egy kis szabad teret,
Szökdösnek, mint akit ösztöke bökdös,
Nem gondolnak magukkal és királlyal;
Szelídség visz egy népet lázadásba,
Nem mit nem ismer: jó élet varázsa.
USKATAULF E rossz lakáj hogy’ bókol a királynak,
Kihasználva ura kegyes türelmét!
Aljas, galád, hízelgő talpnyaló,
Csalárdul nemzett, elfajult bitang,
Anyagyilkos kígyó, gaz áruló,
Minden gazság tajtékja s foglalatja!
Tüzelhetné valaki hevesebben
A királyt önnön parasztnépe ellen?
Én dán vagyok, nemes uralkodóm,
Tapasztalhattad már hűségemet,
És hogy nem zsoldért árulom tanácsom.
Ha elég bölcs volnék tanácsot adni,
Nem zsarnoknak látnának, ám királynak.
Zsarnoktól borzad Isten s ember is,
Míg a királyt szeretik s tisztelik.
Ostobák tán a szászok, Edricus,
Vagy szívósak és bátrak, okosak?
Nevük mutatja jellemüket is:
Hogy kőkemények, ám mégsem kövek.
A harcot kőnél szilárdabban állják,
Békében viaszlágyak, gondosak.
Bizonyság annyi megvívott csatájuk,
Dán hazánk elvesztése őmiattuk,
És annyi beszédes bizonyság.
Hányszor kergettek vissza fészkeinkbe,
És választottuk védelmül a tengert,
Bár egy emberre hárman is jutottunk.
Becsapod magad, és megrövidíted
A királyt, maga ellen ingerelve.
[[Kanuthoz]] Gondolj a sok veszélyre, mit kiálltunk;
Drágán vett évek frissek még eszünkben:
A népet zsarnokként irtotta Sveyn
Apád, tíz főből kilencet megölt.
És mi következett? Mért annyi börtön,
Vérontás, harc, villongás, fegyver és tűz,
Hisz angolok, jól viselik a kormányt,
Ha szelíd, s emberként kezeli őket:
Jogrendben békések, türelmesek,
De zsarnokságot semmiképp se tűrnek,
Gyűlölik, s véres bosszút állnak érte.
Ezért én azt tanácsolom, királyom:
Nyerd meg a szívüket, szigor helyett
Legyen az eszközöd kegy, szeretet.
KANUT Jó Uskataulf, helyesen beszélsz,
Dicsérem és elfogadom tanácsod.
Igyekszem elcsitítni haragom,
Eloltani szivem égő dühét,
Amely bensőmet úgy perzseli néha,
Hogy nekirontok barátomnak is.
Oly mérsékletre fogom most magam,
Hogy angolok is angolnak hihetnek.
Kedves leszek hát ellenségeimhez,
Ha ez nyeri meg konok szívüket.
De menjünk már, uraim, vár a gróf
Southamptonban, mert ott lesz otthonunk,
Míg békéről s harcról tanácskozunk.
[Mind el. Leofric megragadja Turkillus ruhája ujját, mikor kimenne, és megállítja]
LEOFRIC Egy szóra, uram.
TURKILLUS Azért meg ne csapj.
LEOFRIC Nemes, megfontolt és bölcs vagy, tudom,
Másként nem tárnám fel szándékomat,
Mely sok szempontból érinti javunkat,
Tiédet is. Erről van szó, uram.
Megfigyeltem bosszús tartásodat,
A magaméval mérve azt mutatja,
Eszed valamivel elégedetlen;
És mert ilyen összhang mutatkozik
Bosszús testünk közt, úgy hiszem, eszünk
Különbözését zavaros napok
Bús gondatlansága okozza csak.
A nemes vérnek mily szomoru látvány
Uborkafán a silány szolgafajzat,
Méltóságot nyert nemtelen poronty,
Derék emberként tisztelt talpnyaló,
Míg jóravaló, igazi nemesnek
Csak megvetés jut, kegyvesztés, gyalázat.
Az aljas Edricus, az áruló,
Becsben áll, míg ránk, hű alattvalókra,
Gyanú hárul, és félelem; csupán
Élnünk szabad, de azt se szabadon;
Nem börtön az, vagy még sokkalta rosszabb,
Ha gyermekünket, vérünkből szakadt vért,
Foglyul tartják, hűségünk zálogául?
Edmond királyt, ki igazi királyunk,
Mert azzá teszi annyi fényes érdem
Becsület, hírnév, szeplőtlen nemesség,
Méltán mondják a felség tükörének.
Kanut okos, nemes fejedelem,
Szereti is, ha annak nevezik;
De én azt mondom, hogy amíg mi ketten
Edmond urunk ellen pártoskodunk,
Az árulói vagyunk, és ezért…
TURKILLUS Várj, nemes Chester, mert eltanulom
Heved, és annyi szót vágok fejedhez,
Mint te szórtál reám; megérdemelnéd,
De véget vetek az időlopásnak,
És áment mondok szándékodra, arra,
Hogy elhagyjuk Kanutot s udvarát,
S szökjünk Edmondhoz, törvényes urunkhoz,
És hogy megfontoltságomban ne kétkedj,
Amiért ily könnyen hajlok szavadra,
Elárulom neked, hogy ez a terv
Régtől zaklatja nyugtalan agyam,
S ha nem te mondod el szándékodat,
Én álltam volna már elő vele.
De milyen sorsra jutnak fiaink,
A zálogaink? Meghalnak bizonnyal.
LEOFRIC Nem számít: ha meghalnak, ám legyen.
Nem is halhatnának meg soha jobbkor,
És hazájuk javánál jobb ügyért.
Tőlünk kapták, értünk ontsák a vért.
TURKILLUS Ki gyermeket adott, adhat megint.
Gyerünk, az idő sietésre int. [Mindketten el]


2. SZÍN
[Jön Edricus egyedül]
EDRICUS MIféle az, ki koldulás helyett
Ily pompásan megélhet az eszéből?
Oly senki voltam, mint minden szegény.
Fuj, ne beszélj így, szégyent hoz reád.
Nem hallják. Mégis, verd ki a fejedből.
Elhullathatod pávatollaid,
Ha ily alantasan gondolkozol.
Nem furcsa látni, mily jó sorban élek,
Hercegségem van és Kanut kegyel,
Én vagyok a legfőbb tanácsadója,
Míg jobbakat elkerget udvarából,
Ellök magától és kizár kegyéből.
Azok nem tudnak színt játszani, mint én:
Tettetni, hízelegni a királynak,
Hajlongani, ígérni, udvarolni,
Csak fecsegni, nem tenni, s csalni, csalni,
Igazat sose szólni, csak mesélni,
Titkokat súgni sanda levegőbe,
Újsággal tömni a király fejét,
Szerényen a mások kedvébe’ járni:
Ezt kell az udvaroncnak tennie,
És megőrizni a király kegyét.
Ki hallomásból ismeri a múltam,
Hogy mennyi árulást követtem el,
Hogy mennyi galádságot vittem véghez,
S mily bámulatos dolgokat sütött ki
Mélyenjáró elmém, úgy vélheti,
Inaskodtam magánál a csalásnál,
És kiskoromtól gazságot tanultam.
Edmond herceg fegyvert fogott, megértem:
A jó alkalmat üstökön ragadja,
S míg Kanut békén alszik, könnyüszerrel
Elveszi azt, amit kínnal szereztünk.
Ha így lesz, s kedvez neki a szerencse,
Úgy ügyködöm, hogy elnyerjem kegyét,
S épen maradjak vagyonommal együtt;
De ha Kanut kerül megint felül,
Vele tartok: mindegy, kinek hizelgek,
Azután meg, hogy őszintén bevalljam,
Kanutot sokkal inkább kedvelem,
Mert Edmond apja segített először,
A földműves fiából ő emelt
Herceggé számtalan gaztettemért,
És valahányszor most reá tekintek,
Eszembe jut, mit tett érettem egykor,
Miből is lettem az, ami vagyok,
És ez az emlék megcsúfolja rangom.
Gyűlölöm hát, a halálát kivánom,
S hozzásegítem tőlem telhetően;
De Kanut más szemmel néz, megbecsül,
Mivel nem tudja, honnan származom.
Ezért Kanutot jobban kedvelem;
De kétszínű leszek, s szeretetet
Esküszöm annak, kit szívből utálok. [El]


3. SZÍN
[Jön Edmond és Alfric, a király hadvezére]
EDMOND De jól megy minden, uram, biztos ez?
Jó ellátása van a katonáknak?
Kapnak-e mind elég húst és italt?
Nem csípi le a zsoldot kapitányuk?
ALFRIC Mondhatom, felség, gondom ez, naponta
Felügyelek mindenre, és vigyázok,
Hogy megkapja legkisebb katonád is
Húsporcióját, és ami a fő,
Vizsgálatok, fenyegetések nélkül;
Mert lankad menten a harcos heve,
Hogyha üres a gyomra és zsebe.
EDMOND Nagyon helyes, így vélekedem én is.
Ki rút haszonlesésből katonáját
Éhezteti, vagy visszatartja zsoldját,
Hogy ő pompában járjon, embere
Csupasz marad, és meghal a hidegtől,
Az a közjónak ádáz gyilkosa.
Egy kapitány, látván, hogy katonája
Mezítláb van, lehúzta a cipőjét,
Kezébe adta, és így szólt: „Barátom,
Ha szükségem lesz rá, add vissza majd."
De manapság kapitányok lehúzzák
A katonáról, eladják a bőrét,
Hogy gazdagodjanak s pompázzanak.
[Jön Turkillus és Leofric]
Ti kik vagytok, két idegen?
TURKILLUS A felséged lázadó árulói, [Letérdelnek]
Angolok, ám idegenek magunknak;
Furdal minket a lelkiismeret,
Tudjuk, a dán Kanut pártjára állván,
Halált érdemlünk; falaink közül
Eljöttünk, hogy tettünkért megfizessünk,
Vagy megbocsáss nekünk; ezért könyörgünk.
És rajta leszünk, hogy kiérdemeljük.
EDMOND Állj fel, Turkillus; Leofric, te is.
A kezeteket, s vele szívetek!
Drágább nekem két hű alattvaló,
Mint ezer ellenségem pusztulása.
Egy megtalált bárány nagyobb öröm,
Mint másik húsz, amely sosem veszett el.
Barát, kinek nem hittem visszatértét,
Negyven másiknál kedvesebb nekem.
Idegenek nem tudnak győzni rajtunk,
Hát összefogunk velük – ellenünk!
Ha elcsúfult az arcod, Anglia,
Ne ellenségednek köszönd: barátnak;
Földed és néped addig nem veszett el,
Míg nem téped ki szíved önkezeddel.
Úgy örvend jöttötöknek ez a szent hon,
Mint Trója megdőltének Agamemnón.


MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Dob- és trombitaszó. Lakoma. Jön Kanut, Southampton, az Érsek,
Uskataulf és Swetho, Edricus]
KANUT Uram, uram, túlzásba viszed ezt.
Félennyi költség is a katonáink
Szerény gyomrát jól megtöltötte volna,
S királyi módon mulatnánk mi is.
A lányod hol van?
SOUTHAMPTON Még várnia kell,
Míg felségednek szolgálhat ebédnél.
KANUT Nem, jó uram, ha te nem engeded
Asztalhoz, hogy beszélgessek vele,
Úgy érzem, hogy nem is látsz szívesen.
SOUTHAMPTON Hadd kérem felséged bocsánatát.
Még ifju a lány, és tapasztalatlan,
Nem ért meg a királyné szerepére.
KANUT Eh, túl aggályos vagy te, jó uram,
Ok nélkül félős és tamáskodó,
Hogy ilyen mentségekkel állsz elő.
Szeretem látni ezt a tele asztalt,
De nem ülök le, amíg nem jön ő is.
SOUTHAMPTON Egina, drágám, jöjj ide, leánykám.
[Jön Egina]
Veled kíván étkezni a király.
[[Halkan]] Ne légy túl félénk, ne is olvadékony.
Ha úgy adódik, hogy teszi a szépet,
Te viselkedj illő tartózkodással,
És válaszolj jókedvűen, szerényen.
Kiss ügyességgel királyné lehetsz.
KANUT Jön hát a lány? Szép hölgy, köszöntelek.
Jöttöd olyan üdítő, mint a napfény
Fárasztó, hosszú virrasztás után.
Ülj le, szép hölgy. Ülj le te is, nemes lord.
Tölts egy kupa bort. Hadd ürítsem ezt
Edmond és hívei egészségére.
Nos, ki iszik velem?
EGINA Ha úgy tetszik, szolgálód szívesen.
KANUT Iszol velem Edmond egészségére?
De hát mi okból ily kedves neked?
EGINA Csak felséged iránti tiszteletből.
Ha meghal, míg tart még e háború,
És győzelmed vet véget a viszálynak,
Egy nála rosszabb más Cadmus madár
Talán újabb felfordulást okoz,
S villongásokkal háborítja földünk,
De ha megéri élve, hogy legyőzd,
A háborút nem kezdi újra senki.
KANUT Kedvesen s bölcsen feleltél, királyné;
Napszálltakor, ha akarja az ég is,
Az egész tábor e néven köszönt.
Uram, te mit szólsz az ajánlatomhoz?
SOUTHAMPTON Királyi felséged tetszés szerint
Rendelkezhet velem és mindenemmel.
KANUT Madame, van kedved, hogy legyél királyném?
EGINA Uralkodóm s apám akaratával
Én ellenkezni nem merek s tudok.
KANUT Akkor pecsétjeként vedd ezt a csókot, [Megcsókolja]
Szívbéli szándék néma szónokát.
Nemes apám – így hívlak már ezentúl –,
Ha tetszésedre van e hirtelen nász,
Add késedelem nélkül birtokomba
E szép hölgyet, szeretett gyermeked,
Hogy templomba siessünk, és a nász
Szertartásának eleget tegyünk.
Canterburyi érsek, összeadsz
A kihirdetés nélkül is, igaz?
CANTERBURY Én kész vagyok, ha mindkét fél akarja.
KANUT Én akarom.
CANTERBURY És te mit szólsz, leányom?
EGINA Nő hallgatása beleegyezés.
KANUT Gyors házasság ez, egy kis izgalom
Fontos dologban. Valaki talán
Milliókat áldozna, hogy elérje,
Amit én néhány szóval végbe vittem.
Gyerünk, urak, még ezen a napon
Illő pompával megházasodom.
Aztán farkasszemet nézünk merőn
Nyílt ellenségünkkel nyílt harcmezőn. [Mind el]


2. SZÍN
[Jön Edrick, szegény ember, a felesége és Szurka]
EDRICK No, Szurka, ha meglátod a fiamat, megesküdnél, hogy fene nagy ember,
csupa selyemben és aranyban jár, csudamód gazdag.
SZURKA Mit beszélsz?
EDRICK Annyit mondok, áldhatod a napot, mikor a szolgálatába szegődtél, minden
hajaszála ember ennek, irtó csinos egy ember.
SZURKA Akkor jó, mert én szeretem a csinosat és tisztát, el se viselhetem a pocsék
pofát, ördög vigye, akinek nem szép a képe.
EDRICK Egy húron pendülsz te velem, elmondhatjuk, „a rosseb minden szép pofába",
és nem bántjuk vele a magunkét.
SZURKA Az ám, hála Istennek. De miféle ház ez? Milyen messze vagyunk Southamptontól?
FELESÉG De hiszen a városban vagyunk. Itt van most Kanut király, a fiam is itt
van, és minden földink eljön ma a lakodalomra, alamizsnáért.
[Jön Edricus]
EDRICUS Aki fel akar jutni az oromra.
Az szálljon szembe csökönyös szelekkel,
S az aljas köznépet kerülje el.
SZURKA Ki ez?
FELESÉG Ó, ez a fiam. Szedd rendbe magad, erősítsd meg a lecsúszott harisnyakötődet,
törüld le a cipődet, igazítsd meg az inggalérodat.
EDRICK Előbb én menjek oda hozzá. Isten óvjon, fiam.
EDRICUS [[félre]] A sülly essék belé, ez az apám.
[[Fennhangon]] Jó ember, kéréssel jöttél ide?
Add ide a kérelmedet.
EDRICK Ó, régtől ismersz engemet, uram:
Én Edrick gazda vagyok, az apád.
EDRICK Apám, te tökfej? Gazfickó, hazudsz,
Te kurafi, csavargó, pernahajder,
Te semmi, korcs paraszt, mamlasz, fajankó,
Nem tudod, mi a herceg és közember?
FELESÉG [[félre]] Én tanítottam, hogy így nevezze az apját gyerekkorában, lám,
még nem felejtette el. Okos ember ez, a férjem igazában nem is apja, egy katona
csinálta nekem, mikor egyszer vásárba mentem. [[Fennhangon]] De, fiam,
engem csak ismersz?
EDRICUS Téged, szipirtyó, cafka, kurva, tolvaj?
Hogy ismernélek, fekete cigány?
FELESÉG Így viccelt mindig, férjem. Ej, fiam,
Ismersz, tudom.
EDRICUS Hajaj, túlságosan.
Mért jöttél, szarka? És te, lókötő,
Az öcsém vagy bizonnyal, nem igaz?
SZURKA Nem, uram, ha úgy tetszik.
EDRICUS Nagyon is úgy tetszik. Mi a neved?
Mi végre jöttél?
FELESÉG A neve Szurka, fiam, vele jöttünk,
Hogy a szolgálatodba adjuk.
EDRICUS Te szólsz helyette, asszony; nyelve nincs?
SZURKA Van nekem, uram, ha ez megfelel.
[Kiölti nyelvét]
EDRICUS Mihez értesz?
SZURKA Mindenhez: felszerszámozom a lovat, kiöntöm az éjjeliedényt, megfogom
az eke szarvát, csépelek is, szóval mindent csinálok.
EDRICUS Tudsz cipőt fényesíteni?
SZURKA Én? Egyik foglalatosságom, megnyerted vele a szívemet. Ha kell, varga
is vagyok, úgy megbütykölök egy lábbelit, hogy jobb se kell. Cipőt pucolni?
Idesüss… add csak a lábad.
EDRICUS Állj, ne siess úgy.
Mi fortélyokkal törekszünk magasba,
S szemfényvesztéssel szerzünk jó nevet;
Úgy kell, hogy dolgainkba okos ember
Bele ne lásson: az eszeseket
Nyomjuk le, a buták üres kobakját
Nyerjük meg mindenféle kedvezéssel.
Egy éles elme egy-kettő kipécéz,
Beleszagol titkos üzelmeinkbe,
És térdig gázol a fondorkodásba.
Széllelbélelt, hígvelejű lakájok,
Fafejű, bárgyú, bamba idióták,
Tökkelütött léhűtők jók nekünk,
Mert tetszés szerint hajlíthatjuk őket,
És arannyal rávesszük bármire.
Jöjj ide, Szurka. A lator s a cafka
A nemességemre számítva hoztak
Hozzám, mert Isten tudja, hogy nemes
Apám, ki rég meghalt a háborúban,
Marcia hercege volt; most én vagyok.
Ezért… de hogy a szót ne szaporítsuk,
Én felveszlek mint kamarásomat,
S ha megfontolt, hű és megbízható vagy,
Nagyobb állást is kapsz tőlem jutalmul.
Most hozd el a csendbiztost próbaképpen. [[Szurka indul]]
Várj. Megorrontanák talán a dolgot.
Azt akarom, mihelyt elmentem innen,
Verd ki e két koldust, és ezután
Keressenek lentebb fiút maguknak.
Megfogadod, hogy elpáholod őket?
SZURKA Percig se aggódj, úgy elverem őket,
Ahogy nem verték még el életükben.
EDRICUS Úgy legyen, Szurka. Lásd el a bajuk,
A városból korbáccsal űzd ki őket,
S ha átkoznak, dühöngnek, jár a szájuk,
Minden szóért tízet húzzál reájuk. [[El]]
EDRICK Fiam, fiam, várj!
SZURKA Fiad egy nyavalyát! Csak szeretnél az apja lenni, te meg az anyja. Ide
hoztatok engem…
EDRICK Úgy van.
SZURKA …és most ki kell verjelek innét, ha pedig tudni szeretnétek, hogy mért,
keressetek ezután egyszerűbb embert a fiatoknak, mint a gazdám. [Körben
kergetve veri őket]
FELESÉG A fiam. Jaj, jaj! Jaj, jó Szurka, fékezd a kezed! [Mind el]


3. SZÍN
[Jön Kanut, az Érsek, Edricus, Uskataulf, Swetho]
KANUT Eltűntek, biztos, hogy megszöktek innen?
Leofric, Turkillus, ki hitte volna?
Nem bántam jól velük, hímes szavakkal,
Nem jutalmaztam igyekezetük,
S kegyeltem őket, mint itt bárki mást?
EDRICUS Túl jó dolguk volt, meg kell mondanom
Szelídséged az oka a szökésnek.
KANUT De hűségükre nincs-e kezesünk?
EDRICUS Van, uram.
KANUT Nagyobbik fiúk, ugye?
EDRICUS Az, ám tudják, hogy túl lágyszívü vagy.
KANUT Tévednek ebben: mivel megzavarták
Szép násznapunk nyugalmas örömét,
S felborították tervezett vigalmunk
Szökésükkel, gyermekeik fejére
Hárítom át az apák árulását,
Viselje ártatlan válluk a terhét.
Hozd túszainkat, Swetho, s velük együtt
A dán hadból egy véres martalócot,
Fejszét, tőkét és kést hozzon magával;
De egyik lábad itt, a másik ott,
Jöjj vissza gyorsan.
EDRICUS Mi felséged szándéka a fiúkkal?
KANUT Levágatom kezüket, orrukat.
EDRICUS Ítéleted a sunyi szökevények
Súlyos bűnéhez távolról sem ér fel.
Túl enyhe a halál az árulónak,
S a kéz és orr kevesebb a halálnál.
USKATAULF Ha becsületes ember mondaná ezt,
Szeretném, hogy ne a legsúlyosabb…
KANUT E büntetés halálnál súlyosabb,
Mert fullánkként mardossa lelküket,
Ahányszor csak magukra nézve, látják,
Hogy lenyesték róluk két díszüket,
Amelyek oly szükségesek naponta.
Jó alkalom, hogy mások fontolóra
Vegyék, hogy bánnak el az árulókkal,
Míg haláluk emlékét egyhamar
Elássa az idő, a feledés,
De addig van csak értéke, amíg hat.
Olyan az áruló, akár a fa:
Ha zölden megmetszik, fejét levágják,
Egy vesszőből, amelyet róla nyestek,
Húsz ága nő, húsz ág egyetlenegyből,
De hogyha körbe vagdossa a fejsze,
Gyökere meghal, s rendre rothad el.
Az áruló is. Ha fejét lecsapják,
Több hasonló törzs s hajtás lesz belőle,
De hogyha néhány fontos tagja vész el,
Mint szem, orr, fül, kéz, láb, vagy bármi más,
A lelkeknek ez csípős intelem, jel,
Melyről felismerik az árulót,
Amint tolvajt is fölfed bélyege.
Itt vannak ezek a mindenre elszánt,
Vakmerő és pimasz hetvenkedők,
Forrófejű kardcsörtetők királyi
Udvarunknál: beszéld el, hogy bitó vár,
Azt mondják, vicc csupán ott lengeni;
Beszéld el, hogy fejedre sújt a fejsze,
Azt mondják, fejvesztés csinos halál,
És rongy pulya, ki retteg a haláltól;
De mondd nekik azt, hogy megbélyegeznek,
Kezed levágják, orrodat lemetszik,
Úgy reszket nyelvük is a félelemtől,
S hebegni tud csak: „Ölj meg minket inkább,
Mintsem ilyen rémes gyalázat érjen".
A bátor szív megveti a halált,
De becsületes ember sokra tartja
Becsületes nevét, és mert a bélyeg
Ettől megfosztja, megfosztja szivét is
Minden örömtől, s mint a csúf bagoly,
Szégyellni fog kimenni is a házból.
USKATAULF Szegény fejük, hisz akaratuk ellen
Szegtek hitet keményszívű apák.
EDRICUS Szegény fejük, most akaratuk ellen
Veszítik el kezüket, orrukat.
[Jön Swetho, a két túsz és Szurka fejszével]
KANUT Gyerünk, úrfik: látom, mindkét apa
Betartotta hűségesen, amit
Apámnak és nekem igért.
Segítek hát, hogy méltók legyetek,
Amint később beszéli a világ,
Kínokat állni hazátok javáért.
No, készítsétek fel a képetek
A jövő zálogára, mondjatok
Orrnak és kéznek búcsút épp ezért,
Mert apátok hűsége ennyit ért.
ELSŐ TÚSZ Már inkább ölj meg most: ha ezeket
Elvesztjük, megutáljuk életünket,
S ha nem, utálat lesz, hogy mint hazánk
Rossz árulói, elátkozva élünk.
Zsenge erőnket engedd összemérnünk
Bármily ciklopsz nagyságú óriással,
Hogy halálunk előtt még fegyverünk
Zúdítsa dühét ellenségeinkre,
S vesszünk, ahogy az méltó nemesekhez,
Méltó mihozzánk, s angol emberekhez.
KANUT Ha vizet töltök égő széndarabra,
Még forróbban csap róla fel a láng;
Így könnyetek csak növeli dühöm,
Hevíti, mikor hűlni kezdene.
Nincsen kedvemre, hogy meghalljatok,
Ez enyhítné apátok bánatát;
Nincs kedvemre a fegyverpróba sem,
Ily tisztességet ti nem érdemeltek,
S netán megváltanátok magatok.
Érvényt szerzünk jogos ítéletünknek;
Hajtsátok végre mindkettőn azonmód!
Ha nem tudná apátok, megtanítom,
Mi az, megszegni egy törvényes esküt,
Mi az, bolonddá tenni egy királyt,
A kegyelmében bízva. No, mi lesz?
Ne húzzuk az időt fölös szöveggel:
Apátok bűnéért bűnhődnetek kell.
MÁSODIK TÚSZ Uram, levágnád a kezem?
SZURKA Le én, és az orrodat is; igazán siralmas dolog ilyen ábrázatokat elcsúfítani.
Fiúk, nem cseréltek szakállat velem?
ELSŐ TÚSZ Ne nyúlj az orromhoz aljas kezeddel;
Az égre, inkább levágom magam!
SZURKA Ennél rosszabbat is jónak vélsz te még ma este. Hogy’ néznek majd ki
ezek az orruk nélkül! Mindenki franciáknak nézi őket.
KANUT Csináld már, hallod, nem várhatok annyit!
Ne húzd tovább, annál később mehetsz el.
ELSŐ TÚSZ Add azt a fejszét, tegyem meg magam
E gyalázatot ártatlan kezemmel.
SZURKA Szívesen: egy munkától megkimélsz
KANUT Várj, esztelen paraszt, oda ne add,
Vagy én váglak a fejszéddel izekre.
Bolond vagy, hogy odaadnád neki,
Amivel kettőnket megölhet?
Vágd le a kezét, aztán add oda. [Szurka levágja egyik kezét]
Úgy. Most a másikat. [Levágja másik kezét is]
No, úrfi, most viaskodj.
ELSŐ TÚSZ E két csonk bosszut követel kezedre,
Bírák bírája, királyok királya!
KANUT Az orrát még, s hadd átkozzon megint:
Imája csillapítja tán a kínt. [Szurka levágja az orrát]
ELSŐ TÚSZ Zúdítsd bosszúd e véres kezü dánra,
Haljon gyötrelmes, iszonyú halált!
KANUT Intézd el gyorsan most a másikat.
Remélem, nem is vársz bocsánatot.
MÁSODIK TÚSZ Nem én, te öldöklő, kőszívü dán.
Kész vagyok elszenvedni többet is,
Csak szolgáljon apám s hazám javára.
Életet adtak, vérem hát az ára.
[Szurka levágja két kezét és orrát]
ELSŐ TÚSZ Kiköpted mérgedet, véres király,
De megvetésünket arcodba vágjuk.
KANUT Fékezd a nyelvedet és légy eszednél,
Különben megkurtítom egy hüvelykkel.
Jusson eszedbe, azért nincs kezed,
Mert apád nyelve túlontúl sokat járt,
S hamis esküt tett. Most eredj a széllel,
És áruló apádnak ezt beszéld el.
MÁSODIK TÚSZ Te gőgös dán, a szigetet bejárjuk,
S elmondjuk, mily véres zsarnok királyuk.
ELSŐ TÚSZ Hadd tudja meg a nép minden fia.
Ne tűrj idegen királyt, Anglia! [Túszok el]
EDRICUS Hahaha!
KANUT Mért nevetsz most, Edricus?
EDRICUS Mulatnom kell e latrok locsogásán.
SZURKA És nekem együtt kell nevetnem a gazdámmal.
[Futva jön egy Hírnök]
KANUT Milyen új hírt hozol?
HÍRNÖK Neves Kanut, az északi hadat,
Amelyet Edmond ellen oda küldtél,
Összezilálta s ízenként leverte
Edmond, amint e levél tanusítja.
[Kanut elolvassa a levelet]
KANUT Szédületes! Hát meghalt húszezer
Közkatonám? E hír, mint a rideg fagy,
Lefojtja tavaszi reményeinket,
S lecsüggeszti katonáim fejét.
Jöjj, Edricus, a többi menjen el,
Hogy váltsunk néhány szót bizalmasan. [A többiek el]
Mondd, Edricus, most mitévő legyek,
Hogy ezt a szégyenfoltot jó nevünk
Rézveretes könyvéből kitöröljem?
Emlegetik-e majd, nemes apám
Nagy tetteit idézve, hogy amit
Sveyn megnyert, elvesztette azt Kanut?
Emlegetik, hogy Vasbordáju Edmond,
Barát nélkül, szegényen, elhagyatva,
Legyőzte a gazdag Kanut hadát,
Annyi barátot, s, még több katonát?
Mióta Edmond ereje elbírja
A súlyos fémsisakot és a kardot,
Nem tértem győztesen meg harcmezőről,
Kivéve, mikor egyszer árulással
Mint ifju bajnokot kezünkre adtad.
Ha nem tör bátran át csapatainkon,
E nap véget vethetne bánatunknak;
De most mi lesz? Kérlek, mondd meg nekem,
Hogy’ védjem meg nemzetségem, nevem,
Hogy rajta ez a szégyen ne legyen?
EDRICUS Ne keseregj, megoldja az idő.
A Szerencse ravasz húzása ez,
Hogy gátat vessen hatalmad elé,
Mert irigy ő az okos emberekre,
Butáknak kedvez, azokat segíti.
E bolhányi szégyenről meg csak annyit,
Hogy többet elviseltek nagy királyok,
Fülöp dicső fia és még sokan,
Akiket nem szükséges felsorolni.
KANUT Kérlek, csak hízelegj, még, még, tovább!
Fortunáról van szó, jó talpnyaló?
Tebenned ugyan nem butát segít,
Mert hízelgésed tetszhet a szemének.
Jöjj ide, Edricus, és nézz csodát:
Látod az égbolt furcsa jeleit?
Nézd, mily halvány a Nap, vörös a Hold,
És sorra feltűnnek a csillagok,
Kis üstökös-formák, bár nincsen éjfél.
Mi okból látni hát csillagokat?
EDRICUS Látom, uram, de okát nem tudom,
Ha csak nem Edmond vesztét hirdetik.
KANUT Bizonnyal azt. Lásd, eltűnt valamennyi.
Éj van, sötét; megbotolhatsz, vigyázz.
Add a kezed – de fáklyát hozz előbb, [Edricus el]
Hogy eljussak sátramba; szedd a lábad.
Elment, hogy fáklyát hozzon napvilágnak. [Edricus visszatér]
EDRICUS Uram, oly sűrű lett az éji pára,
Hogy kicsi híján kioltotta fáklyám.
KANUT Ilyen itt minden. Eszed is ilyen.
A vaskos hízelgés, jó talpnyalóm,
Úgy elvakít, hogy nem engedi látnod:
Más is jól látja benned a hizelgőt.
Javulj meg, tanulj igazat beszélni.
Ne szégyelld, hisz átlátja gyermek is
A hazugságod, olyan gyermeteg.
Ha élni akarsz, fékezd nyelvedet.
EDRICUS Amit esküdt hűség és buzgalom
Sugall, felség, csupán azt mondhatom.
De egy szavadba kerül, az igaz
Hazugság lesz, s a hazugság igaz.
KANUT Hogy te igaz légy, ez az óhajom –
De etióp lehet fehér vajon? [Mindketten el]


HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Egyik ajtón jön a Canterburyi érsek, a másikon a Yorki érsek]
CANTERBURY Önhitt térdét York mért nem hajtja meg,
Ha Canterburyt hallja? Isten átka,
És az enyém is, aki az egész Föld
Pápája alatt legfőbb pap vagyok
Az angol királyságban, meg se rémít,
Kevély prelátus? Annyival nagyobb
Hatalmam a tiednél, mint enyémnél
A Rómáé. Reszkess, ha átkozok,
És gyermekként vesd magadat a földre
Lábam előtt, hogy megalázkodásod
Hasson meg, s oldjalak fel bűneidtől,
A pokolmélytől, az elkárhozástól.
YORK Isten s igaz királyod árulója,
Hol áldasz, átkozok; áldok, hol átkozol.
Te is püspök vagy, meghatalmazásom
Éppen odáig terjed, mint tiéd,
S ha felhagysz a pimasz fenyegetéssel,
Mivel több? Nem, Canterbury, csak Isten
Előtt alázkodom meg, nem előtted.
Királyának hitszegő árulója,
Lázadó, hitvány pap, farizeus,
Parazita és aljas békebontó,
Az igazság és vallás ellensége:
Ilyennek meg nem hajtom térdemet,
Márpedig ez vagy; hallgass rám tehát:
Ha nem hajlítod bűnbánatra szíved,
Én itt kimondom Isten s ember átkát
Lelkedre; ezzel megyek is, javulj meg. [Távozni készül]
CANTERBURY Várj, York, hadd szóljak. Dagályos beszéded,
Üres fenyegetésed, gúnyos átkod
Mind visszahull saját konok fejedre,
Hogyha Edmondtól át nem állsz azonnal
Kanuthoz, s nem veted alá magad
Főpapodnak s az anyaszentegyháznak.
Ne szólj, püspök, mert visszavonhatatlan,
Nagy átkommal pecsételem le ajkad,
Ha egyetlen makacs szó hagyja el.
YORK Parázs szenet hordasz saját fejedre,
És áldasz átkoddal, istentelen pap.
Haljak meg, mikor elhagyom királyom,
Igaz uralkodóm, idegenért.
CANTERBURY Elverlek. Jó pásztorbotom szeretné
Megcsapni azt a deres koponyát.
Kezem remeg a dühtől.
YORK Az ördög és Kanut bajnoka vagy;
Nem átkodtól futok, csupán botodtól. [El]
CANTERBURY Én átkokkal üldözlek és botommal. [El]


2. SZÍN
[Jön Kanut, Southampton, Edricus, Uskataulf, Swetho, Herold és katonák]
KANUT [[Heroldhoz]] E várost ki akarjuk fosztani:
Új Trója ez, az Edmond székhelye;
Tárgyalj velük a város kapujában:
Válasszanak, hogy beengednek-e,
Vagy szembenéznek szörnyü haragunkkal,
És szénné, hamuvá perzseli őket
Az éhes tűzláng, semmi meg nem óvja,
Úgy vesznek el, mint az a régi Trója.
[A Herold a királytól a falakhoz megy, trombitáját harsogtatva. Odafent megjelennek
a Városatyák]
HEROLD Kanut, dán herceg, Anglia királya,
Az üdvözletét küldi általam;
Meghagyja, szolgáljátok uratokként,
És mint királynak nyissatok utat,
Hogy szeretettel bánjék veletek;
Különben tűzzel-vassal rontja le
A várost. Így szól az üzenete.
ELSŐ VÁROSATYA Eredj uradhoz, és vidd válaszunkat:
A Temzén kérkedőn úszó hajóit
A holttestünkből ömlő vér sodorja
Inkább a földig, ahol ő lakik,
S inkább igyuk ki szomjunkban e szép
Folyam vizét, hogy hada szárazon
Kelhessen át habzó mélységeken,
Mintsem megnyissuk neki e kaput,
És a királyunknak nevezze ajkunk.
Mondd: szánt szándékunk, hogy elutasítjuk;
Mondd: nem vagyunk mi árulók, az eskünk
Edmond királyhoz köt örök időkig,
Meglátja ő is, ha még itt időzik.
HEROLD Fontoljátok meg, mit diktál az ész,
Hogy ne vonjátok a vészt magatokra.
Királyotok Kanut, engedjetek,
A jó szóra ne mondjatok nemet.
VÁROSATYÁK Döntöttünk: Kanutot elutasítjuk.
Be nem jöhet, hiába fenyeget.
HEROLD Az eszeteknek ellentmond e döntés,
És késő megbánással mit sem értek.
ELSŐ VÁROSATYA Mehetsz. Védjétek a kaput, vitézek!
[A Városatyák elmennek; a Herold visszatér]
HEROLD A válaszuk tagadó, jó uram,
Merő hetvenkedés és megvető gőg.
E kis békétől úgy elpimaszodtak,
Hogy lefitymálják királyi kegyelmed.
KANUT Elutasítják felkínált kegyem?
Így semmibe veszik parancsomat?
Romboljátok le a városfalat,
Rohanjatok meg tornyot és kaput…
Mit lazsáltok? Nincs köztetek vitéz,
Ki bátor szívvel a városra támad?
[Megrohamozzák a falat. Jön egy Hírnök]
HÍRNÖK Nemes vezére e harcos hadaknak,
Errefelé tart ellenséged, Edmond,
Válogatott nagy fegyveres csapattal,
Hogy rajtad üssön itt váratlanul.
KANUT Jöhet, saját kárára jön, remélem.
Őnagyságának hálásan köszönjük,
Hogy városának felmentése végett
Önként kezünkre adja így magát.
Épp olyan frissek s éberek vagyunk,
Hogy épp olyan sikerrel visszaüssünk,
Bár azt hiszi, hogy készületlen ér.
No, urak, most mutassatok erőt:
Jó kardotok kergesse messze őt!
SOUTHAMPTON Aki meghátrál tán, azt szúrja le
Saját bajtársa, ki mellette harcol.
Ha angol katonát érnek szökésen,
Southampton vele hal, megöl a szégyen.
USKATAULF Ezen a napon megmutatkozik,
Hogy sokkal jobb a dán szív, mint az angol,
És ugyanígy a dán test és a kéz…
A dán hírnév különben odavész.
EDRICUS A csata előtt már tiéd e nap,
Nagy hírű herceg, Anglia királya;
Az összetűzés néha veszteséges,
De most a győzelemről biztosít.
Nézd, hogy’ versengnek az angol urak,
Melyik hajt végre több lovagi tettet,
És viszi többre felséged kegyében.
Másfelől láthatsz józan dánokat:
A fegyveres vetélkedést lenézve,
Azon vannak, hogy ésszel vagy erővel
Gyarapítsák tisztes jó híredet.
E forrongásban senki sem henyél,
A katonák is frissek, harcra készek,
Kedvvel várják az örömteli percet,
Mikor ellenségükkel összecsapnak.
Ölts fegyvert hát, készülj csatába már,
Boldog nap lesz ez, vesztegelni kár.
KANUT El is hiszem, hogy most csatát nyerek,
De többre török én: a koronára. [Dobszó a színfal mögül]
Ha! Mily goromba dob csap durva lármát
Hadaink fegyvercsörgésén keresztül?
[Jön Edmond katonákkal]
Ez Edmond! Szóljon dob és trombita!
Reményem nem késleltetem beszéddel.
[Riadó.Harcolnak. Edmond kiűzi Kanutot a színről.Messziről hallatszik a dobszó]


3. SZÍN
[Jön a Kar, gyászba öltözve]
KAR Heves harcban Kanut alul maradt,
És Edmond egyre messzebb kergeti.
Worcesterbe fut, a nyomában van Edmond.
Hosszú az út, és már lankadt vagyok.
Azt szeretném, hogy minden tudjatok,
És színpadon lássátok a csatát,
De egészében unalmas lehet;
Némajátékban mutatom be hát
Küzdelmüket s Edmond diadalát.
Vágyuk, hogy öljenek és győzzenek;
Miénk: hogy megnyerjük tetszésetek.
[Riadó.Menekülve jön Kanut, Edmond üldözi. Harcolnak. A két király szót vált,
takarodót fúvatnak és elmennek]
Kanut szeme az irgalmas Napon,
Amely borzadva nézi összeszabdalt,
Vérmaszatos holttestek halmait,
S idő előtt pihenni tér sietve.
Fény híján megegyeznek a királyok,
Hogy megvárják a hajnali pacsirtát.
Most reggeledik, s újra összecsapnak.
[Riadó. Jön Kanut egyik ajtón, Edmond a másikon. Harcolnak. Kanut meghátrál
és elmenekül. Jönnek Edmond katonái, Kanutot és lordjait üldözve. Edricus
kardja hegyére tűzi egy halott angol fejét, és felmutatja Edmond katonáinak. Azok
menekülnek. Edmond visszatér, lelket önt beléjük, és megfutamítják Kanutot]
Edricus, látván, milyen rosszul áll
Kanut szénája, hogy leveri Edmond,
Csalárd szive sugallatát követve,
Gonosz, fortélyos hadicselt eszel ki.
Amíg a két had osztja a halált,
S Edmond keményen küzd az élvonalban,
Szavakkal bátorítva katonáit,
S szabdalva az elcsüggedt dánokat,
Edricus egy halott angol fejét
Felkapja, és véres kardjára tűzve,
Edmond király élcsapata felé
Viszi rohanvást, aljas indulattal,
Azt kiáltozva, Edmondot megölték,
És adják meg magukat katonái,
Vagy fussanak, szedjék a lábukat.
Azok szédülten futni kezdenek már,
Mikor a hadicselről hírt kap Edmond
Az ellenséges had legsűrüjében,
És kikiált, hogy él és ő a győztes.
Övéi megtérnek felbátorodva,
Az ellenség elkeseredve megfut.
Edmond győzelmesen lép színre újra,
Kanut pedig dühtől lángolva, fújva.
Megtudjátok nyomban, mi lesz velük,
Ha tovább nézitek történetük. [El]


4. SZÍN
[Jön Vasbordájú Edmond urakkal és katonákkal]
EDMOND Dicsőség földünk örök védőjének,
Koronám bástyájának, benne bízom,
Ki mindenható, győzelmes karjával
Így porrá zúzta ellenségemet.
Urak, vitézek, hőstetteitek
Bejárják a hírnév hegyét, s az élet
Könyvébe följegyzik neveteket,
Irigyen bárhogy becsméreljenek.
Mi szívből köszönjük mindnyájatoknak,
Hogy bátran megharcoltatok jogunkért.
Így folytassátok, és ha egyszer Isten
Megáld majd békés, boldog uralommal,
Bő jutalmat kap minden katonám,
Aki jogunkért most fegyvert emel.
A jó alkalmat ne szalasszuk el,
A dán Kanutot üldözzük el innen.
Döngjön a dob, szóljon síp, trombita,
Hadd hallja Kanut: jön Edmond hada!
[A katonák rivalganak; mind el]

5. SZÍN
[Jön Kanut, Edricus, más urakkal és katonákkal]
KANUT A süly essen belétek, gyáva férgek!
Lám, szemétdombon nőtt kakas milyen
Nagy peckesen vonul ki a porondra,
Tollát borzolja, taraját mereszti,
Szárnyával csapkod, és úgy kukorékol,
Mint harcot mímelő játékkakas,
Aztán, hogy egy jó sarkantyúdöfést kap,
Hollóként károg, felfedi magát;
Így harcba indult dánjaim, akikről
Azt hinnéd, hogy megmásszák az eget,
S istenekkel győzködnek, mint gigászok,
Első percben az ellenségnek esnek,
S egyszer csak meghátrálnak… Nem: rohannak,
Mint akik mellett lecsapott a villám,
S csetepatékból az ijedt pulyák.
EDRICUS Dicső királyom, ne emészd magad.
Fordul a sors, és újra fölemel,
Borús arcáról elvonul a felhő.
Ezentúl mind jobbat s jobbat remélj,
Mind rosszabbat s rosszabbat várjon Edmond.
A ködös reggel szép napot jelez.
Fortuna arca azt, hogy mosolyogva
Néz majd reád, s Edmondra komoran.
KANUT Mit hordasz nekem össze Fortuna
Borús arcáról, és pálfordulásról?
Csak hízelgésre fordul a te nyelved.
Az égre átkozott fejünk felett,
Gyáva nyulak vagytok ti, mindahányan.
Edmondon áldás van. Oly harcosokkal
Meghóditanám az egész világot,
Még gyorsabban, mint hajdan az a Sándor,
De az én dánjaim hetvenkedők csak,
És átkom az, hogy gyáva szökevények
E bandájának lettem a vezére.
SOUTHAMPTON Tízezer embert vesztettél, uram,
De angol mind, ezer dánon kivül.
Tekinteteddel megölöd a többit,
Ha szabadjára ereszted dühöd.
KANUT Mit sem számít, ha meghal még ezer:
A csatából többé nem szökhet el.
USKATAULF A mieink épek, nemes uram.
Angolok küzdenek angolok ellen.
Dánok közül alig néhány esett el.
KANUT [Uskataulfhoz fordul]
Intés volt az, hogy megfutottatok.
Nem szégyen és gyalázat látni azt,
Hogy más, idegen nemzet harcol értem,
Míg honfitársaim kereket oldnak,
S ellenség közt hagyják királyukat?
EDRICUS Ne engedd, hogy ez elkedvetlenítsen;
Mind részesei vagyunk bánatodnak:
Mert a király a fej, és hogyha fáj,
Még a kisujj is vele szenved;
Búsít minket, hogy látjuk bánatod,
De nem segít ez, hogy enyhítsük is.
A Nap vagy, uram, mi körömvirág,
Mikor ragyogsz, kitárjuk szirmainkat,
És boldogságunk fényedből ered,
De ha elrejted arcod, vagy borús lesz,
Bármily kis felhő árnyékolja be,
Behunyjuk a szemünket, és fejünk
Lehorgad, mint a harmat nyomta fű.
Derülj, uram, s vidíts fel minket is,
Mert kialudt mibennünk is a kedv,
És minden erőnk sós könnyekbe fúlt,
Akár a tenger fenekén a gyöngy.
Hallgasd meg, felség, amit mondanék. [Halkan beszél hozzá]
SOUTHAMPTON Nem tetszik, hogy a fiam ily komor:
Elcsüggeszti vele a híveit.
USKATAULF Elzárja az okos szótól fülét,
Nem kéri ki a tanács véleményét;
Az apja, Sveyn, sokkal türelmesebb volt,
És tudott győzni és veszíteni.
KANUT Nem szűk agyból támadtak e szavak.
EDRICUS Nyugodj bele; az eredmény a fő.
Én most Edmondnak írok levelet,
Bocsánatot kérek, és úgy hiszem,
El is nyerem kegyét. Irgalmas ember,
És értek ahhoz, hogy a szívre hassak.
Tudom, a herceg hitelt ad hamar,
Bizalmat keltek benne sima szóval,
És bármit vegyen a fejébe majd,
Arról azonnal hírt adok neked;
De, jó uram, hagyj most kevés időt
Nyugodt gondolkodásra, mert fejemben
Hemzsegnek a tervek, sokat igérő
Hadicselek, s ki kell ürítenem.
KANUT Segítsen Isten tervedben, kivánom.
EDRICUS Inkább az ördög: Isten nem barátom.
[El (Kanut). Edricus magára marad]
Szurka, hé, Szurka, hallod-e! [Jön Szurka]
SZURKA Szurkál valami csakugyan, szurka van a Szurka oldalában, amért így kell
loholni jó ebéd után.
EDRICUS Ej, te gézengúz, hogy’ mersz húst fogyasztani ilyen szomorú időben?
SZURKA Hogy merek-e? De még mennyire, s az időt is fogyasztom, hogy ne lenne
már ilyen szomorú. Uram, ha Mars csupa marhahúsból és húslevesből
volna, őt magát is egy-kettő ebbe a ménkű nagy gyomromba temetném.
EDRICUS No persze, nagy legény vagy.
SZURKA Az, uram, verekedés végén és lakoma kezdetén.
EDRICUS Jól van, hozz papírt és tintát.
SZURKA Pinkát? Minek az, uram?
EDRICUS Tintatartót gondoltam, te bikfic.
SZURKA Jól gondoltad, uram. Afféle kis pikszis; sok máséban is megmártogatod
a pennádat a magadén kívül. [El]
EDRICUS A helyzetem most azéhoz hasonló,
Ki hitelét és minden vagyonát
Egy kocka szeszélyére tette fel.
A koronáért én az életem,
A legdrágább kincset kockáztatom,
Amit halandó ember birtokolhat.
Életem bármily drága, fölteszem.
Mindent, vagy semmit. Győzi az eszem.
[Jön Szurka papírral és tintatartóval]
SZURKA Itt van, uram. Sose hittem volna, nőtlen ember olyan szükségben legyen,
hogy fiataltól kérjen pinkát, de azt se, hogy fiatal hordjon pinkát házasembernek.
Ó, veszedelmes ám, ha a képe elárulja, hogy a piruló papír igazából
feslő bimbó.
EDRICUS Eredj, fiú, de ne menj messze innen,
Mert hamarosan úgy adódik,
Hogy komoly ügyet bízok a kezedre.
SZURKA Nyugodt lehetsz, hogy hiányzok, ha hívsz.
[El. Edricus leül, ír és beporozza]
EDRICUS Vigyázz jól, hogy mit írsz, nagy itt a tét:
Nem arany, hanem kegyelem s az élet;
Ez egy kőtömbbe lelket öntene,
És kifenné a legtompább agyat.
Milyen szavakkal nyerjem meg szivét?
Hogyan kössem mondókámhoz fülét?
Fürgébben vág egy kisdiák esze.
Puszta eszem nem próbáltam ki eddig,
És most látom, nem vagyok Edricus,
Csupán idétlen, szűkagyú lakáj,
Kit megzavar egy játszi feladat.
Mit ostobáskodsz, húzod az időt?
Keverd tintádba az egek tüzét,
Parnasszus harmatát gyűjtsd, azzal írj,
És tollat tépj a Kylléné sasáról,
Kérd a Múzsákat, hogy segítsenek,
Plántáljanak édes harmóniát,
Sosem hallott szavakat koponyádba. [Ír és beporozza]
Hajh, életedért írni mily nehéz!
Ha más valakiért kellene írnom,
Hogy mentsem, vagy neki kegyet kivívjak,
Megnyílna a világ, hogy kellemes
Sorokat és frázisokat kináljon.
Ha kegyben volnék most is a királynál,
És hízelegni akarnék neki,
Szép arany csöppeket szűrt volna pennám,
Szavaim megbűvölnék Cerberust is.
De nem tudom most, hogyan és mit írjak.
Hízelgéssel csak növelném hibámat,
A harag felfedné szándékomat.
Egyszerű szóval vádolnám magam,
Tanúság volna bűnös lelkem ellen.
Így írok mégis, a legegyszerűbben,
Az igazság édes testvére ez,
Mert az igazság mindig dísztelen,
Szemét megcsalja szimpla levelem. [Ír]
No, így, ez jó. Az ügyesen kigondolt
Írásmű furfangos színváltozással
Angyallá lesz, ha célod hízelegni
Az egyszerű és nyíltszívű királynak. [Összehajtja a papírt]
Most elő a szárnyas lábú futárral,
Repüljön vele, hadd kövessem én is.
De okosabb, ha óvatos vagyok,
És életemet csak magamra bízom.
Több mint bizonyos, hogy nem jó futár,
S most járja csak meg az eszem… kitűnő!
Ezúttal én magam leszek futárom,
De tulajdon szolgámnak öltözöm,
Így biztonságban kitapasztalom,
Mily indulattal van irántam Edmond,
És hogyan állnak nála most a dolgok.
Szurka! Hé, Szurka! [Jön Szurka]
SZURKA Mit óhajtasz, uram?
EDRICUS Azt óhajtom, hogy vetkőzz le, mert ruhát akarok cserélni veled.
SZURKA Micsoda, uram, csak nem leszel eszes ember, mi?
EDRICUS Úgy van, fajankó, az. No, mi lesz?
SZURKA No, igen, ha majd látom, hogy egy pár cipő igyekszik hozzám uraságodtól,
mert amondó vagyok, hogy cipő nélkül nem cserélek.
EDRICUS De én igen, fickó, gyerünk, mozgás!
SZURKA Jól van, uram, ha már muszáj cserélni, én cserélek, semmi hézag.
Szavamra, uram, igazán jobban illik ez uraságodhoz, mint ez a másik. [[Félre]]
Szeretném rávenni, hogy higgyen nekem, akkor az öltözetéről meglátnák,
hogy’ elbolondítottam. [[Fennhangon]] Uram, cserélünk életet, uraságot,
nevet, mindent?
EDRICUS Úgy bizony, Szurka, most te leszel Lord Edricus, és én Szurka. Maradj
meg benne, amíg haza nem jövök, és azt ajánlom, viselkedj úr módjára.
SZURKA Biztosíthatlak, jó Szurka, hogy eléggé úrias leszek. Isten áldjon, derék
Szurka, Isten áldjon, fajankó. [El]
EDRICUS Edricus és szolgája is vagyok most,
A miniszter és egyben a futár,
Hogy csalárd színjátszással végrehajtsak
Egy páratlan, ravasz kísérletet.
Tervemben több ész s fortély rejtezik,
Mint egyszerű ruháim sejtetik. [El]


6. SZÍN
[Jön Szurka urának ruhájában, a nyomában néhány kékkabátos szolgával]
SZURKA Jöjjetek, ti szegény szolgák, akik
Selyem zekét csak nagy napon viseltek,
S évente egyszer kaptok kék kabátot;
Ti tányérmosók, málhacipelők,
Lóvakarók, kard- és pajzshordozók,
Kik zsíros marhahúst zabáltok, és
Vedelitek a márciusi sört,
Láthatjátok, hogy’ kell előbbre jutni.
Egy úriemberénél csak alig jobb
Ágyékból származom, de érdemem
S jó nevelésem folytán uratok,
Védelmezőtök és támaszotok
Lettem, kitől megélhetésetek függ.
Le a kalappal! Így. Fel! Így. Fiú,
Vedd e köpenyem, vidd a kardom! Így.
Tréfás kedvemben vagyok, és ez illik
Hozzám. Kövessétek példám! Ahogy
A lordot játszom! Mily szamár a gazdám,
Hogy rangját felcseréli az enyémmel!
ROGER Nahát, sir, öö… Sir Szurka, menj nyugodtan;
Kíséreted itt van. Várjunk reád?
SZURKA „Nahát, sir, menj nyugodtan…" – Fogjatok le,
Dühös vagyok. Te rongyrázó szemét,
Nem billentett soha faron urad?
Sir Szurka, csak így, csupaszon, a francba,
Arcátlan fickó, megfeledkezel
A jó modorról?
ROGER Modor a te szakmád.
SZURKA Így jár, ki a szolgájával bizalmas.
De én urad vagyok, és hogy megérezd
A bosszumat, a házamból kiteszlek.
Fiúk, tanuljatok a büntetésből.
Kísérjetek, de háromlábnyinál
Se közelebb, se messzebb. Te, Roger,
Pimaszságodért leghátul maradsz. [Mind el]


NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Jön Vasbordájú Edmond, Alfric, Godwin, Aylward az álruhás
Edricusszal]
EDMOND Vajon mi bírta rá urad, hogy írjon?
Valami nincs rendjén. Add ide hát.
[A levél]
„Hevítsd fel a Perillus ércbikáját,
Vagy büntess bármilyen újfajta kínnal,
Hogy megtorold hálátlanságomat.
Gyanút keltett bennem a szóbeszéd,
Hogy valaki, jólétem irigyelve,
Kétséget támasztott uram szivében
Szeretetem és buzgalmam iránt,
Hogy tiszta hűségemben nem hiszel,
És szándékodban áll a fejemet
Egy véres fejszecsapással leütni.
Hogy eljutott fülembe ez a hír,
Szíven ütött, átjárt a csontomig,
S az udvartól fejvesztve menekültem,
Oly búsan, mint újdonsült házasember
Válhat csak frissen elvett asszonyától;
Hányszor fordultam meg, hogy visszatérjek,
Mennyit bánkódtam, sírtam, hosszu volna
Mind-mind leírnom, és olvasnod is.
De mert végiggondoltam, és belátom,
Hogy túl hiszékeny és könnyelmü voltam,
Visszajövök, mint elveszett juhért.
Tudatlanság volt, nem más, látja Isten.
Fogadj kegyedbe vissza, vagy, ha nem,
Ölj meg! A halál olykor kegyelem."
[A levélnek vége]
Hallottátok e könyörgést, urak?
[[Edricushoz]] Felcsapott szónoknak ez a te gazdád,
De mondd meg: nem oly hígvelejü Edmond,
Hogy megnyerjék szóval, mint holmi nőcskét.
EDRICUS [[félre]] Nem úgy megy a dolog, ahogy akartam.
A király mérges. Átdöf a szemével,
Hol sápad, hol pirul. Az életemre:
Rám ismert. Bárcsak volnék messze innen.
EDMOND Nos, uraim, ugyan mit mondanátok,
Ha tán Edricus volna ez az ember?
ALFRIC Nem hihetem, uram.
EDMOND De én igen.
Gyere csak ide. Mondd meg az uradnak…
[Lerántja Edricus arcáról a bársony flastromot]
Te vagy, Edricus? Így gondoltam én is.
Valamit nyilván terveztél is ezzel.
Mondj igazat: mért jöttél álruhában?
EDRICUS [[félre]] Most segíts, ész. Csak meztelen igazság
Hárítja el a csalárdság gyanúját.
A fortély nem jó, most mit sem segíthet.
Csak egyszerűen. [[Fennhangon]] Nagy uralkodó,
Én eljöttem felségedhez paraszti
Göncbe öltözve, hogy kipuhatoljam,
Jó vagy rossz véleményed van-e rólam,
S ha úgy látom, jó szívvel vagy irántam,
Úgy gondoltam, leleplezem magam;
Ha másként van, sietve és titokban
Elhagyom szülőföldem, Angliából
Spanyolországba hajózom, hogy ott
Zarándoklásban és elmélkedésben,
Felségedért mondott imák között
Végezzem életem.
[Futva jön egy Hírnök]
HÍRNÖK Siess, Edmond király, védd meg a földet,
Mit elárasztott dánok sokasága.
Nyüzsögnek a parton, mint szúnyogok
A folyó mentén egy-egy nyári éjen;
Mint méhraj, hogy virágos rétre érjen,
Úgy jönnek a dánok, csatára készen.
A hatvanezer főnyi, nagy derékhad
Felmeredő, tüskés lándzsáival
Kőrisfa-erdő, mely az égre nő,
Vagy csupa ifjú cédrus és fenyő.
Zászlóik sárgák, kékek, pirosak,
Mint érett búza közt a tarka gyom.
A dobok, trombiták, csörömpölő
Fegyverzet s tűzokádó csatamének
Úgy hangzanak, mint szörnyű égi dörgés,
Aeolus zord lehelletével együtt.
Vadul rátörnek az alattvalókra,
Mint éhes tigris bugyuta kölyökre
Nem kímélnek öreget tiszteletből,
Sem asszonynépet gyöngeségeért,
Sem az ártatlan, síró kisdedet,
Sem szent embert, mind oly eszeveszett.
EDMOND Fényes napunk mily gyorsan elborult!
A nyíló rügy elszáradt, földre hullt.
Helyzetem mily bizonytalan, ma látom;
Nem tart sokáig semmi a világon.
De bátorság, a régiek vagyunk:
Szívünk erős, nem béna a karunk;
Urak, bátran megyünk a harcmezőre:
Velünk Isten, jogunk védelmezője.
Gaz Edricus, te vagy a vészmadár,
Kuvikhangod a bajt jelezte már;
Átkos hamisságod elnyerte rég
A „Ravaszkodó" becstelen nevét.
Tudom, mikor a róka így papolt,
A célja egy lúd megszerzése volt,
És sejtettem, mikor olvatagon
Kérted kegyemet és bocsánatom,
Hogy turpisság van benne. Ámde fenn
Megsegít minden bajban Istenem,
És önkárunkból megtanultuk régen,
Hogy ne higgyünk behízelgő mesében.
EDRICUS Kegyes királyom, úgy segítsen Isten,
Jöttömnek csak egyetlen célja volt:
Hogy elmondjam felségednek Kanut
Indulását, pár fontos titkot és jó
Tanácsot, Kanut kieszelte fondor
Hadicselt, s mind együtt hal meg velem,
Hogyha neked minden szavam gyanús.
EDMOND Hadd halljak ebből én is valamit.
[Edricus halkan beszél Edmondhoz. Alfric eltaszítja]
ALFRIC Te áruló, merészkedsz
Királyoddal beszélni? Jó uram,
Az Isten látja: ez itt tőrbe csal.
EDRICUS Áruló? Tudd meg, e gonosznak jó a memóriája.
EDMOND Alfric, te megfeledkezel magadról.
Szószátyár vén lettél. Tán nélküled
Nem tudom, mit tegyek? Jobb lesz, ha hallgatsz.
AYLWARD Leintettek, de hadd beszéljek én is.
Király, fölesküdtem tanácsadódnak,
S ha halnom kell, sem fékezem a nyelvem.
Emlékezz csak: sokszor hitet szegett ez,
És megszökött; emlékezz arra is,
Elszánt ellenségedtől jön, Kanuttól;
Emlékezz, hogy fondorlatos hizelgő,
Cselszövő és galád képmutató.
EDMOND [[halkan]] Hallgass, Aylward, fékezd a nyelvedet:
Meglásd, az ifjú túltesz most a vénen.
Ravaszkodás csak, hogy meghallgatom;
Lesz még további kegy is, ha netán
A hadvezérséget találja kérni.
Mert úgy hiszem, Kanutnak megigérte,
Ha vezérséghez juthat, seregünket
Kiszolgáltatja, mintegy kényszerűen,
Előbb látszat kedvéért megrohanva
Az ellenséget. Ám mi jól kijátsszuk:
Mikor megtévesztésül visszavonja
Hadát Kanut Edric elől, mi élünk
Az alkalommal, s lecsapunk reájuk;
Ők Edricus cselében bizakodva
Nem készültek fel semmilyen csatára,
S a mieink könnyű prédája lesznek.
Mit szóltok ehhez?
ALFRIC Szóhoz sem jutok.
EDMOND Gyere csak, Edricus. [Sugdosódnak]
No nem, hazudsz. [Ismét sugdosódnak]
Ugyan már, lehetetlen. [Ismét sugdosódnak]
Ha ez igaz, én mindent megbocsátok,
És megérdemled jutalmul kegyem.
De nem is kétlem, elhiszem, hogy így van,
Ha nincs is, mert hogy megjavulsz, remélem.
Pörünket ezzel zárjuk le egészen.
Hogy lásd, a bizalmam benned mi nagy,
EDRICUS Csak hálám adhatom: ez mindenem.
[Félre] Kis színlelés milyen csodát tehet:
Egy királyból hamar szamár lehet. [Mind el]


2. SZÍN
[Jön Emma, kézen fogva vezeti két fiát, Alfrédot és Edwárdot; előttük jön
Gunthranus]
EMMA Édes fiúk, korán világba mentek.
Hadd csókollak meg indulás előtt.
Átkos az ok, mely útra kényszerít:
A véres dánok gyötrő zaklatása,
Kik kajánul, kérlelhetetlenül
Nézik, tragédiánk hogy’ teljesül.
ALFRÉD Ne bánkódj, jó anyám, hogy elmegyünk:
Richárd nagybátyánk, tudjuk, szívesen lát,
S biztosabb hely e háborús szigetnél,
Mely most háborgó tengerhez hasonlít.
Itt szüntelen harcok zajában élünk,
Ott csöndben és békében, nyugalomban;
Itt ismeretlen ellenség között,
Ott kipróbált barátoktól övezve;
Itt állandó veszély leselkedik ránk,
Ott jó barátok védnek, s jó tanácsok;
Örülj, hogy a dánoktól szabadultunk,
Kik úgy isszák a szász vért olthatatlan
Szomjjal, mint oroszlán a sivatagban.
EMMA Jó gyermek, apád él benned tovább,
Bár karjába ragadta a halál.
Ha enyhíthetné fájó lelkemet,
Hogy nem gondolok vissza rá, ki voltam,
Nem fojtanám könnyekbe bánatom;
De az emlék, a lélek ösztökéje,
Régi királyné voltomat idézi,
Hogy Ethelred volt férjem és uram,
A normann herceg hírneves apám,
Gyönyöröm édene volt Anglia,
Sokáig engem szolgált az idő.
De ez nagyobbra fújja csak a lángot,
Mely égeti sóhajok tépte szívem.
Alfréd és Ned, ti már okuljatok
Az én példámon, sose higgyetek
A szerencsének, bárhogy hízeleg.
EDWÁRD Ne sírj, anyám, elsírom magam én is.
EMMA Ó, édes kicsi szívem,
Átérzed hát az én fájdalmamat?
Könnyít kissé a szívemen a sírás.
Téged siratlak, őt, és önmagam,
Az angol földet, és Edmondot is,
Segítse Isten, védje meg jogát.
GUNTHRANUS Madame, erőtlen könnyed arra jó csak,
Hogy könnybe fulladjon a mi szivünk is.
EMMA Én könnyítésül sírok, nem tehernek.
Ha több kiömlik, kevesebb marad.
Könnyemmel együtt fogynak bajaim.
Ha elzárom szemem, megfúl szivem;
Hecuba, Trója királyasszonya,
Ki bánatának nem talált csatornát,
Megbomlott, mivel sírni nem tudott.
De, Gunthranus, hogy szót ne szaporítsunk:
Mert kitapasztaltam hűségedet,
Téged szemeltelek ki sok barátunk
Közül, hogy kis fiaim gyámolítsd,
És vezetőjük légy Normandiába.
Kérd bátyámat, hogy bánjék jól velük.
Ha gyermekeimet bármily baj érné,
Mint anyjukat kétszerte sújtana.
GUNTHRANUS Madame, Isten nevére esküszöm,
Úgy óvom őket, mint önlelkemet,
És Richárd sem felejti, mily közel
Állnak személyéhez vérség szerint.
EMMA Isten áldjon, fiúk, vigaszaim. [Indulnak]
De gyertek vissza, nem mehettek így el.
Ha meg kell halni, mind együtt halunk meg.
Élve vagy halva, mind együtt leszünk.
Botor nő, áldd meg őket, s menjenek.
A biztonságuk így legbiztosabb.
Az Isten áldjon, s legyen veletek. [Indulnak]
De várjatok, még volna pár szavam.
Hadd mossa arcotok anyai könnyem,
Aztán árasszuk el vele a földet,
S a levegő teljék meg sűrü köddel, [Átöleli őket]
Hogy az ellenség hasztalan keressen.
Legyen ölem védő szentélyetek,
[Leül, Edwárdot a térdére ülteti, és karjába veszi Alfrédot]
Menedékhely, koporsó, sírotok.
Bölcső illőbb hozzátok, mint hajó.
GUNTHRANUS Lám, lám, a Természet hatalma
Milyen erőt kelt egy anya szivében.
Anya fájdalmát anya érzi csak.
Nincs párja e királynénak eszesség,
Szenvedés, béketűrés, elpalástolt
Nagy fájdalom tekintetében, abban,
Ahogy szilárd lélekkel áll ki mindent;
De nem tudja úgy rejteni az érzést,
Hogy lappangó tűzként ki-ki ne törjön.
EMMA [feláll] Fuj, rejtsük el e balga gyengeséget.
Induljatok hát. Isten veletek. [Indulnak]
Jöjj ide, Alfréd. Csak egy percre, Ned.
A tajtékos révig még elkisérlek,
Kedveseimtől ott veszek bucsút. [Mind el]

3. SZÍN
[Jön Kanut, kezében levéllel; vele jön Uskataulf, Swetho, Southampton,
a Canterburyi érsek, Egina, katonákkal]
KANUT Bátorság, biztos már a győzelem.
A hű Edricustól jön e levél,
Arról tudósít, hogy Edwárd kegyébe
Férkőzött, és a herceg seregében
Most ő vezényli az előhadat.
Így biztosítja győzelmünket, és
Kevés katonát vesztünk ráadásul,
Mert ő a harcias ifjút kijátszva,
Átszökik hozzánk, őt magára hagyja.
Vitézeim, ti azon legyetek,
Hogy törjétek le bátorságukat.
Ki harcban elfogja a herceget,
Jó fejpénzt kap, és lovag is lehet.
ELSŐ KATONA Igyekszem, hogy Joanból ladyt csináljak.
MÁSODIK KATONA Nem csúszik ki kezemből a király.
ELSŐ KATONA Bár volna acélbordám, azt szeretném,
Hogy azt a vasbordáját jól beverjem.
NEGYEDIK KATONA Ha nem király, kerül egy hercegem,
Egy gróf, egy lord, lovag vagy nemesúr.
SOUTHAMPTON Vagy senki, s szívhatod a fogadat.
Ne tervezgess, míg csirkéd még kis sem kelt,
A fészekben tán eltört a tojás,
És odalett kiköltetlen reményed,
Csak oly gazdag vagy, mint az épp lenyírt juh.
Csalással nem kívántam soha nyerni:
Mit csalás szerzett, csalás veszti el.
Eszemben van, hogy a hős Hannibál
Tarentum elestéről így beszélt:
Eadem arte qua prius coepimus
Tarentum omisumus.
Csel nyerte s csel vesztette el a várat,
Így Hannibál önnön kárára fáradt.
[Dobszó hallatszik távolról]
KANUT Te is saját károdra jössz ma, Edmond.
Balsorsodat jósolja ez a dobszó,
Lélekharangként tompán döng neked.
A miénk ujjong, a tiéd temet.
[Dobszó. Jön Edmond és Edricus, más urak és katonák. Harcolnak. Kanut meghátrál,
és mind el]

4. SZÍN
[Egyik ajtón jön Kanut, a másikon Edricus]
KANUT Edricus!
EDRICUS Uram! Önts lelket futó seregedbe,
És állítsd meg, hogy győzelmet arasson.
Ha távolodni látsz a csapatommal,
Használd ki, s rohand meg a herceget;
Távol leszek, mikor szüksége lesz rám,
De jelen, hogy szolgáljalak. Siess!
KANUT Tudja az ég, Edricus, hogy’ szeretlek,
És egyszer meg is hálálom neked. [El]
EDRICUS Így, Edricus, terved már működik,
És egyik meghal, mindegy, hogy melyik.
Ha Edmond, gyorsan követi Kanut;
Ha Kanut, nem marad el tőle Edmond.
Amíg ők agyba-főbe verik egymást,
Én kívül maradok, félnem se kell,
Nem tartok sem Edwárddal, sem Kanuttal,
Míg nem látom, kié a győzelem.
De azt szeretném, Kanut győzzön inkább,
S titkon segítem is eszközeimmel,
A harctérről ne szabaduljon Edmond.
[Riadó. Jön Edmond, Kanutot üldözve. Edricus kimenti Kanutot. Edmond menekül.
Mind el, Kanut visszajön Edricusszal]
KANUT Köszönöm a győzelmet, Edricus.
Az utolsó napom lett volna ez,
Ha ki nem mentesz engem idejében.
Elmenekült-e Edmond, nem tudod?
EDRICUS Elment Edmond, s utána kell sietnem.
Ha sokáig maradok itt, gyanút kelt.
Dicső Kanut, légy mindig diadalmas,
S ha koronád lesz, jussak majd eszedbe.
KANUT Ha elfelejtlek, felejtsen el Isten,
Ha bűnbocsánatért fohászkodom.
Feledni téged? Isten látja fenn,
Mindenkor mily kedves voltál nekem.
EDRICUS Nemes Kanut, vedd hát katona-esküm.
Véremre és legszebb reményeimre:
Oly hű leszek hozzád s utódaidhoz,
Amily hűtlen most Edmondhoz vagyok.
De ne fecsegjünk. Tarts a seregen
Szemlét, s készítsd fel egy újabb rohamra.
Edmondhoz megyek, kimentem magam,
És szolgálom tovább is, ahogy eddig. [Mindketten el]


ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Jön Vasbordájú Edmond, Alfric, Ulfkettle, Godwin, mások]
EDMOND Gaz Edricus, minden őtőle jön.
Megmentettem, s ő életemre tör.
A pokol szülte, hálátlan gazember!
Senki ily csúnyán nem bánt el soha
Királyával és földijeivel.
Képmutató és hűtlen talpnyaló,
Fáj lelkemnek még rá gondolni is.
ALFRIC Ne keseregj, uram, inkább örülj,
Hogy kicsúsztál a gazfickó kezéből,
Aki Júdásként átjátszotta volna
Urát a vérszomjas dánok kezébe.
ULFKETTLE Uram, bizonnyal szeret téged Isten,
Aki minden tettünket látja fentről,
És csekély áron figyelmeztetett,
Hogy rosszat forral ez az Edricus.
[Jön Edricus felkötött karral, sántítva, vele jön Szurka]
SZURKA Uram, kérlek, ne sántíts.
EDRICUS Miért, te?
SZURKA Uram, tudod, hogy Alfric sánta, és azt mondják, sánta ember előtt ne
sántíts, mert zokon veszi.
EDRICUS Mint Juno madarának, legyen annyi
Szeme, és lásson el mérföldekig,
Engem nem láthat s ápolatlan:
Nem combból sántítok, csak gondolatban. –
Jó egészséget felséges uramnak!
SZURKA Uram, elárulod magad: „jó egészséget" mondasz, miközben fel van kötve
a karod? Ez ugyan jó egészségre vall!
EDRICUS Jó egészséget felséges uramnak!
EDMOND Júdás, most az következik, hogy arcon
Csókolj, s utána eladj Kajafásnak.
EDRICUS Nem értem, hogy felséged mire gondol.
EDMOND Az arcátlan, istentelen gazember!
EDRICUS Remélem, nem rám érted ezt, uram.
EDMOND Terád? Pimasz, eredj, ne hízelegj!
Hát nincs, ki nyakon fogja ezt a latrot?
A látása, beszéde, sanda nyelve
Mérgesebb, mint a baziliszkuszé.
EDRICUS Ez a jutalma annyi sebhelyemnek,
Sok sérülésemnek, törött tagomnak,
Ez bátorságom bére, amiért
Az ellenségre lecsaptam merészen?
Ily fizetséget ér csak annyi vér,
A legbüszkébb dáné s a magamé?
Így jutalmazza Edmond híveit,
Kik bőrüket viszik vásárra érte?
Hiába fáradtam hát oly sokáig,
És küldtem a sírjába annyi dánt;
Hiába rázta öldöklő karom
Jó kardomat ellenséged fölött;
Hiába lendült kezemben magasra,
Ösvényt vágván az ellenség sorában;
Hiába ölt és pusztított a lándzsám,
Hiába élek, ha ez a fizetség.
SZURKA [[félre]] Milyen semmirevaló ember az én gazdám!
EDMOND Az ellenséghez szöktél, áruló!
EDRICUS Ki, én?
EDMOND Te bizony.
EDRICUS Így kevernek gyanúba hű barátot,
Így kezd ki igaz érdemet irigység,
Így gáncsol jó harcost dibdáb mihaszna,
Így vet gátat becsmérlés az erénynek.
Szöktem, uram? Kanut lett volna az,
Ki szökik, ha segítséget kapok.
Szöktem, uram? Tanú saját szemed:
Szívemben nem volt hely sunyi szökésnek,
De a vitéz harcosnak ez a sorsa,
Ha gyűlölség a bére érdemének,
S bátorságát tudatlanság leszólja.
Szégyen, urak, igazságon taposni;
Ártatlan vérre ne szomjazzatok!
EDMOND Ej, Edricus, hát tagadod szökésed?
EDRICUS Nem, jó uram, bevallom, elfutottam,
De nem Kanuthoz: segítség után;
Így igaz, s ha felséged engedi,
Helyt állok érte azzal, ki tagadja.
EDMOND Saját szememmel láttam a szökésed.
ULFKETTLE Tanúja voltam én is, nagyuram.
GODWIN Bizonyitom, uram, ha engeded.
EDRICUS Adj engedelmet, hogy szóljak, királyom.
SZURKA [[félre]] És rájuk bizonyítod, hogy vakok.
EDMOND Megengedem: szólj, állj ki magadért.
EDRICUS Látván, felséged az élen vonul,
S a dánok hévvel nyomulnak előre,
Szégyen fogott el, s mint főembered,
Nehogy a dánok elárasszanak,
S felséged egy csapás nélkül elérjék,
Elvágtattam, hogy rájuk törjek, és
Megrohamozzam utóvédjüket,
Amíg te őket lekötöd elöl.
De a jó szándék mindig elakad:
Oda sem értem még, mikor dobod
Visszavonulást vert, s futott a had;
Én nem mozdultam, míg reményemet
Veszítve végképp, rá nem kényszerültem.
Tanúm e kar, ez a serény karom,
Mely életem megóvta a haláltól;
Tanúim a sebek, melyek a vádlók
Arcába mondják, hogy rútul hazudnak.
SZURKA [[félre]] Szörnyű sebek, mint égő csillagok:
Ügyes utánzatok, uram.
EDMOND Ha ez igaz, túl hiszékeny vagyok.
EDRICUS Ha igaz, uram? Annyit mondhatok,
Hogy félrevezették felségedet;
Igazolhatja ez az ember itt.
SZURKA [[félre]] Vigyázz, mit mondsz. Nem igazolhatok
Semmit. Vagy épp mindent. Ha akarod,
Megesküszök rá, mármint, hogy hamis.
EDMOND Edricus, így hát igazságtalan
Voltam hozzád, de jóvá is teszem.
Temessük a rossz szót mély feledésbe,
És ne is említsük soha gyanúnkat.
EDRICUS Nem felséged, egy rongy hízelkedő
Ültette el fejedben a gyanakvást:
Bukásommal remélt magasra jutni,
De megvédi az ártatlant az ég.
EDMOND Elég is, elnyerted szeretetünket;
Edricus, a hűséged olyan érdem,
Mit a világ előtt meg kell dicsérnem.
EDRICUS [[félre]] Lám, mire képes ész és akarat.
Kanut a gaztetteimért fizet,
Edmond a színlelésemért szeret.
SZURKA [[félre]] Csak kis szerencse kell, s átugrod a bitót. [Mind el]


2. SZÍN
[Jön Kanut, levelet olvas. Vele jön Southampton, a Canterburyi érsek,
Egina, Uskataulf és Swetho katonákkal]
KANUT [[olvas]] „Uram, a szívem tehozzád kötődik,
És bármily szolgálatra kész vagyok;
De Edmond furcsa hozzám mostanában,
S a gondolatait nem ismerem.
Ha majd kikéri újra a tanácsom,
Nyomban hűséges ügynököd leszek,
Addig készülj fel, hogy elbírj vele,
Mert nagy erővel indult ellened."
[Félre]] A Szűzanyára, rossz hír ez nagyon.
Edmond gyanakvó lett hát. Tartok attól,
Hogy nem látom meg a vágyott napot;
De vágjak jó hírekhez illő arcot,
Másként úgy érzik, megingott reményünk,
És ez bizonnyal elgyávítja őket,
Mert mind Edric fondorlatára számít.
SOUTHAMPTON Jó hír, fiam?
KANUT Kitűnő hír, uram.
EGINA Add ide.
KANUT A világon semmiért.
Alig merem olvasni magam is,
Nehogy kikürtöljem nagy örömömben.
Elég lesz annyi: megalapozott
Jelentésből már biztosan tudom,
Hogy markomban van Edmond. Itt megírja,
Hogy erős haddal indult ellenem,
De ne legyen emiatt gondod, írja,
Ha millió is, érted küzd fele,
S Edmond ellen fordítja fegyverét.
SOUTHAMPTON Furcsa, hogy ily óvatlan lett a herceg.
[Dobszó hallatszik messziről]
KANUT Azt hirdeti ez a dobszó, hogy Edmond
Nem veszi az eszébe vereségét,
És lovas és gyalogos seregével
Nagy gangosan vonul a temetésre.
Bárcsak tudnánk, hogy közel van halálunk,
Hogy Istenhez méltó módon mehessünk.
Őszintén fáj szívemnek látni azt,
Hogy felkészületlen megy a halálba.
[Jön Edmond, Emma, a Yorki érsek, Edricus, Alfric, Godwin, Aylward, Ulfkettle,
Leofric és Turkillus]
EDMOND Nézzétek, mily büszkén vonul Kanut.
Beteg embert meggyógyit ez a látvány.
[Sorra átvonulnak a színen]
Kanut!
KANUT Edmond!
EDMOND Edmondé ez a föld, amelyen állsz.
KANUT Enyém a föld, Edmond, amelyen állok:
Nem örökség révén jutott, igaz,
De hűbéri birtokjog megvonása,
Elmaradt bér s jóvátétel miatt
Urára száll. Apád földjét is így,
Mivel sokáig elmaradt adóval,
Birtokba vettem mint ura, s tiéd is.
EDMOND Jól láthatod, hogy’ visszafogja Edmond
Kitörni készülő szilaj haragját,
És csillapítja heves ifju vérét,
Mely dühödten neked ugrasztaná,
Elég fele a nyaklótlan szavaknak,
Melyekkel ajkad reám köpte mérgét.
Hogy’ ver a szívem! Erővel lehet csak
Lecsillapítnom, mielőtt felelnék.
Uram vagy hát nekem, s ennek a földnek?
Faragatlan Kanut, tudod, kivel beszélsz?
Alávetettséget nem tűr e szív,
Ez a fej elnéz a világ felett,
E láb királyokon tapos, terajtad.
Ne háborogj, Kanut. Illőbb szavakkal
Fejezd ki magadat, és bárdolatlan
Beszédedet ész szabja meg, ne düh.
Azt mondom: én király vagyok, te nem;
Jobb vagyok nálad. És hozzáteszem:
Országom van, ez a hely, ahol állok,
Enyém. Az én földemen állsz te is.
Enyém az ország, Kanut, az enyém.
KANUT Te bitorlod csak, én meghóditottam.
Örökséggel felér a hódítás.
EDMOND A rablás jogos birtokot jelent hát,
Hogyha büntetlen a haramia.
KANUT Erőszak teremt itt jogot valóban:
Elbitorlod erővel koronámat.
EDMOND Te és a kapzsi lelkű Sveyn, apád,
Nem bátor fegyverrel, de árulással,
Igazság s minden törvény ellenére
Befurakodtatok, hogy kitúrjátok
Szülőföldjükről alattvalóinkat,
Mit bizonyíthatok is, épp ezért… [Kardot ránt]
KANUT Hogy megcáfoljam hamis érvelésed,
Itt van az érvem: kard lesz észokom. [Kardot ránt]
EDMOND Erővel vetem vissza észokod,
Mely azt mutatja, milyen esztelen vagy.
[Felsorakoztatják katonáikat a színpadon]
EDRICUS [[félre]] Edmond erős, de Kanut gyenge most,
És Edmond kedves is a nép szemében,
Kanut cseppet sem az; én mit tegyek?
Szeretném, hogy győzzön Kanut, de gyenge;
Szeretném, vesszen Edmond, ám erős.
Ti csillagok, sugalljatok eszemnek
Egy jó fortélyt; ha valamit találok,
Felhasználom egy csalafintaságra.
Várjunk, lássuk csak… ó, ez nagyszerű!
Furfang forrása a csavaros ész,
Ravaszkodásra, árulásra kész.
Milyen szegényes e rossz fejfedő!
Szerény köpenyed túltesz e papén,
Ha kiérdemled arany koronádat.
De most dologra! Kell egy kis ügyesség:
Rávehetem párviadalra őket,
S bármelyikük legyen jobb, a szemében
Kedves leszek, mivel azt mondhatom,
Hogy győzelmét nekem köszönheti.
Azonkivül így belopom magam
Az országos közvélemény szivébe,
Amely hazám pajzsát tiszteli bennem.
Jót éntőlem ne várjon senki sem,
És Edmondnak talán vérét veszem.
[A két sereg felállt egymással szemben, Edricus közéjük lép]
EDRICUS Nemes Edmond, előbb hozzád beszélek:
Hű buzgalom diktálta szavaim
Találjanak meghallgatást füledben.
Dugd vissza ölő kardod, jó Kanut,
Amíg elmondom, hogy mindenki lássa:
Szavaim jámbor szándékból fakadnak.
EDMOND Légy rövid, Edricus.
KANUT Jó, várok, de ne szaporítsd a szót.
ALFRIC Ha róka prédikál, a lúd vigyázzon.
EDRICUS Mire törekszel, mondd, fenséges Edmond?
Mi a te célod, hírneves Kanut?
Megszabdalt testünkkel naponta álljuk
A kardot öldöklő háborutokban,
De egyik sem kerekedett fölül.
Akin ma győztek, holnap az a győztes,
Ki lankadtan épp visszavonulást fújt,
Már kettőzött erővel küzd megint,
Nincs győzelem, a szeszélyes Szerencse
Egyformán zord s mosolyog erre-arra.
Kanutot nem lehet legyőzni, mert
Segítségére van testvére, Sveyn;
És Edmond is szintúgy legyőzhetetlen:
Ellenségén vitézség vágja át.
E végtelen viszálynak mi a vége?
Amikor minden hívetek megölték,
Magatok küzdtök meg, vagy kiegyeztek,
De a királynak nem lesz már, akin
Uralkodjék, a gyilkos háború
Felfalja ezt az árva szigetet,
Egy embert sem hagy meg alattvalónak,
S hogy idegen nyomásnak ellenálljon.
Ha a királyság kell, fojtsátok el
A nagyra törő lélek fortyogását;
Harckészséget bizonyítottatok már,
Kezet kell fogni s szövetkezni most;
Osztozzatok az országon nemes
Királyokként, szánjátok szigetünket,
Melynek holttestek trágyázzák ma földjét,
S az ártatlan vér tengerré dagadt;
De ha túlzott féltékenységetek
A versenytársat nem szenvedheti,
S nem tűrhet el méltóságban egyenlőt,
Harcoljatok meg magatok a trónért,
Ne pusztuljon egy nép kettő miatt,
Kard döntsön, az erősebb jog kié.
EDMOND Ráhibáztál az én célomra, Edric.
A te buzgó szívből fakadt tanácsod
Elvárásunkkal mindenben talál.
Elfogadom tehát, és felajánlom,
Tegyünk bizonyságot párviadalban,
Melyikünk érdemes a koronára.
KANUT Edmond, a hír nem köszörüli nyelvét
Soha Kanuton, hogy téged dicsérjen.
Én nem piszkítom be jó híremet
A meghunyászkodó mocskos nevével,
Hogy a köz száján jó híred forogjon.
Elfogadom a kihívásodat:
Jó, hogy alkalmam van most bosszut állni
Minden sérelmemért, mely tőled ért,
S jó, hogy az ártatlan vért megkimélem,
Mely viszályunk miatt folyt mostanig.
Lett volna e nap egy évvel korábban,
Sok derék ember ma is élne még,
És nem öntöttek volna annyi könnyet
Áldatlan elhullt fiakért apák,
Rossz véget ért kicsinyekért anyák,
Korán elvesztett férjért özvegyek;
De jó, hogy ez az oly régóta várt
Óra is eljött.
EGINA Jó uram, ne harcolj!
KANUT De én akarok. Harcolsz tán helyettem?
Adjátok oda kardom s pajzsomat.
[Edmond Emmával beszélget. Edmond elfordul]
EMMA Hallgass rám, jó uram.
Csak tőled függ jólétünk, ez az ország,
Annyi barátod, rokonod, s te hagynád,
Ha ingatag szerencse úgy akarja,
Vesszen minden? Mert a legjobb vitézt
Többször megöli a túlzott merészség
Az óvatos gyávánál. Jó uram,
Nem méltó hozzád, hogy megküzdj vele,
Hisz nem király, s nincs veszteni valója.
EDMOND Az élete oly drága neki is,
Mint nekem az enyém. Azonkivül
Nemes vérű és szilárd lelkü herceg,
De hogyha nem is volna, pártomon van
Az igazság, ügyem jó, mit se félek.
Becsűletem kívánja: hajlok Edric
Szavára, s karddal állok helyt azért,
Hogy jogom törvényes, senkit se sért.
Nyugodj meg hát, madame, ne félts te engem:
Velem lesz Isten is e küzdelemben.
Én Dávid és ő Góliát legyen,
A földre kényszeríti fegyverem;
Hogy ő tartson tőlem, inkább van ok,
Mert nagyobb s jóval izmosabb vagyok.
[Egina Kanuttal beszél, Kanut elfordul]
KANUT Inkább vele harcoljak, mint te korholj.
EGINA Nem korhollak, csak őszintén beszélek.
KANUT Akkor hát, drágám, tartsd féken a nyelved.
No, most meg pityeregsz. Vedd ezt a csókot,
És imádkozz értem. Edmond, te mért állsz?
EDMOND Mert úgy vélem, nem halnod kellene,
Inkább együtt könnyezned ott vele.
Uraim, meghagyom: úgy éljetek,
Segíteni ne merjen senki, és ne
Jöjjön közel, míg vége nincs a harcnak;
Ha meghalok, a sírom itt legyen,
Azon a helyen, hol elért halálom,
Tegyétek koronám Kanut fejére,
És fogadjátok el királyotoknak.
KANUT Jó híveim, ti ugyanezt tegyétek
Edmonddal, hogyha Edmond most legyőz.
Döngjön a dob, harsogjon trombita!
Örömnap ez, vagy nincs többé soha.
[Trombitaszó. A seregek körülveszik a két királyt középen. Harcolnak]
Várj, állj meg, kérlek, fújjuk ki magunkat.
EDMOND Add meg magad, vagy meghalsz.
(Visszarántja Kanutot]
KANUT Állj meg, Edmond,
Nem azért kérlek, hogy várj, mintha félnék
Erődtől, éppen csak lélegzetet
Vennék, aztán tovább küzdök veled.
EDMOND Fújd ki magad, pihenj meg egy kicsit.
EDRICUS [[félre]] Attól félek, legyőzi Kanutot;
Bár vágták volna ki a nyelvemet,
Mely oka ennek, mielőtt beszélt;
Én Edmond király vérét ontanám,
Mert énvelem mindig jót tett csupán.
SOUTHAMPTON Egina, te nyugodj meg. Láthatod,
Jól helyrejött Kanut.
EGINA Féltem nagyon.
EDMOND Készen vagy?
KANUT Igen, hogy megöljelek.
[Újból harcolnak. Edmond megkergeti Kanutot a színpadon]
Várj, állj meg, Edmond, megadom magam.
EDRICUS [[félre]] Megadja magát gyáván? Mi az ördög!
KANUT Vedd egyiket: a kezem, vagy a kardom;
Kezem szilárd barátságot fogad,
Kardom viszályt jelent és harcokat.
EDMOND Vitéz Kanut, hogy magadat megadtad,
Megnyerted, amit kard nem nyerhetett meg:
Nyelved szelíd szavakra hangolódott.
Vedd a kezem, Kanut, itt van a kardom.
A tiéd Edmond, maga s mindene;
Azért versengjünk, ki érdemli inkább
Szívességével a barát nevet.
KANUT Mily szépen cseng minden szavad fülemben,
Ég muzsikája repeső szivemnek,
Éhes szájnak finom ambrózia,
Szomjas toroknak édes ízü nektár,
A kimerült agynak erőleves,
Fáradt tagoknak üdítő kenet,
És mennyei gyógyír beteg lelkemnek,
A háborús keservek csömörére.
EDMOND Öleljelek meg, harcban lett barátom. [Összeölelkeznek]
Adja Isten, hogy így éljünk sokáig.
Kedves Egina, férjedért fogadd
Szeretetem jeléül csókomat. [Megcsókolja Eginát]
Mi lesz, urak, tán nem fáj látnotok,
Hogy megbékélt Kanut s királyotok?
ALFRIC Szívünk eltelt vigasszal, látva azt,
Hogy béke nő ott, hol viszályt vetettek,
S összhang fakad a pártosság öléből,
Barátságot teremt a háború,
S tejet iszik Mars bíbor vér helyett;
Boldog szívünk fő szószólója, nyelvünk,
Csenddel mutatja meg nagy örömét.
De úgy, ahogy ti ölelitek egymást,
Némajátékban egyesül szivünk. [Az urak összeölelkeznek]
TURKILLUS [[halkan]] Leofric, gyermekünk vesztére gondolj.
LEOFRIC [[ugyanúgy]] Turkillus, azt teszem, csak az időt
És alkalmat várom, hogy bosszut álljak.
Az öröm napja kezd szomoru évet,
S vihar után gyakran fényes Nap éget.
EDMOND Urak, beszéljük meg mint jó barátok,
E nemes szigetet hogy’ osszuk el.
Válaszd, ami jobban tetszik neked:
Bal vagy jobb részt, nyugatot, keletet.
Tiéd az udvarom, minden barátom,
Ellenséged az ellenségem is,
Tiéd a népem, kincstáram s magam,
Minden tiéd, rendelkezz mindenemmel.
KANUT Köszönöm, nemes testvér, másik énem.
Mindenben túlteszel minden reményen.
Szégyen borítsa ellenségedet,
S ki rosszat forral, fizessen meg érte.
EDMOND A parton tartsuk meg a lakománkat,
Békét is ott kössünk örök időkre.
Szóljon dob s trombita! Vége a harcnak,
Egy szívvel egymás kezét fogni jó.
EDRICUS És én az élen. Így helyénvaló.
[Félre] Okos embernek nincs nyelvén a gondja,
Csak szunyókálva vár jó alkalomra.
De megesküdtem, s megtartom, királyok:
Ha megsegít az ég, még bosszut állok.
[Kézen fogva mind el, Edricus elöl a dobbal]






Kategoria:  színház
Denumire autor:  ***

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret