stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



FÓRUM

Kis magyar delfinológia*

(Bevezetés a delfinológiába) Bevezető gondolataim természetéről el szeretném mondani azt, hogy a hagyománytól eltérően nem a tisztelt olvasó befolyásolására törekszenek, inkább a közlő, értekező magatartáshoz igyekszenek igazodni. Bár a címben megjelenő delfinológia első látásra félreértésre adhat okot, mégsem mondhatok le jelenlétéről, mert küldetése van: a szövegvizsgálat új lehetőségeit látom benne. A napjainkban újra kiadott gyermekirodalmi szövegek megteremthetik a feltételét annak, hogy összevessük a korábbi cenzúrázott és a mostani teljes szövegváltozatokat. Ezt a munkát elsősorban a delfinológia vállalhatja fel: megteheti a filológiával való rokonsága, de még inkább a szövegvizsgálati módszerek azonossága alapján. Köztudott, hogy az újabb textológiai irányzatok jelentősen kitágították az irodalmi szövegek tanulmányozásának lehetőségeit. A delfinológiában rejlik némi többlet is a vele rokon filológiához képest, és éppen ez a többlet hordozza a specifikumát. Itt elsősorban a delfinesítésre gondolok, az irodalmi szövegek szándékos átírására, vagyis arra a keserű filológiai tapasztalatra, hogy az aktuális erkölcsi, pedagógiai vagy politikai kurzus önkényesen beleavatkozik az esztétikum világába. Ennek a módosításnak az eredménye a delfinesített szöveg, az irodalmi torzó, és pragmatikus vizsgálata sokszor túlmutat a filológia kompetenciáján, ilyenkor a delfinológia léphet a helyébe.

Az irodalmi szövegek delfinesítésének középkori előzménye az ad usum Delphini gyakorlata, amely kezdetben XIV. Lajos fiának oktatása céljából "erényessé" javított antik szövegek felirata volt. A Fénelon abbé által irányított kezdeti szövegpreparálás is elég termékenynek mondható: munkatársainak kezdetleges eszközökkel is egy hatvannégy kötetből álló sorozatot sikerült "összedelfinesíteniük". A sorozat pedagógiai–morális cenzorai (J. B. Bossuet és P. D. Huet jezsuita papok) a görög és a latin klasszikusok erkölcsileg károsnak ítélt szövegrészeit kihagyták, vagy moralizáló értelmezésekkel látták el, különösen azokat, amelyeket a XVII. századi ízlés megbotránkoztatónak tartott. Néha addig is elmentek, hogy a kérdéses szövegrészeket átírták, vagy a sajátjukkal helyettesítették. Más összefüggésben szemlélve, az abbé sorozata üdvös kezdeményezésnek is felfogható, hiszen számon tartják a francia és az egyetemes kultúrkánonban: ez lett az 1640-ben alapított Imprimerie Royal legnevezetesebb nyomdaterméke, sőt ennek a kiadói gyakorlatnak köszönheti létét Fénelon abbé tanregénye is, amely a XVII–XVIII. század Európájának legismertebb olvasmánya volt, 1755-ben Haller László Telemakus bujdosásának története címmel magyarra is lefordítja.

A szöveg delfinesítésének gyakorlata és a delfinológia fogalma francia eredetű tehát, még ha a latinos műveltség közvetítésével került is be a magyar nyelvbe: a francia dauphin és a latin delphinus szó jelentése egyaránt ‘trónörökös’, az ad usum Delphini kifejezés magyar megfelelője pedig ‘a trónörökös használatára’. Napjainkban egyre kevesebb a trónörökös, viszont a gyermekirodalomban kiadói szokásként tovább él a delfinesítés, sőt évszázados hagyománya van az irodalmi szövegek átírásának, átdolgozásának és cenzúrázásának. Manapság a delfinesítés ab ovo hozzátartozik a gyermekirodalom poétikájához, és úgy megyünk el mellette, mintha ez erkölcsi, pedagógiai, világnézeti és politikai módosítások integráns részei lennének a szépirodalmi szövegeknek. Erre a parttalan toleranciára hívja fel figyelmünket Márton László, amikor számon kéri, hogy a könyvek, az irodalmi alkotások "ad usum Delphini tisztogatásáért" miért nem jár semmiféle büntetés. Így történhetett meg például, hogy alig pár évtized alatt kiadók és szerkesztők egymással versengve ide-oda delfinesítették Szabó Lőrinc Esik a hó című gyermekversét, illetve annak egyik sorát: "fehér már az utca, / fehér már a muszka, / pepita a néger". A vers 1932-ben íródott, de 1945 után a szovjet-magyar barátságra való tekintettel a muszka szó nélkül jelenhetett csak meg a tankönyvekben és a gyermekirodalmi antológiákban. Helyébe a cenzorok a prozódiailag egyenértékű, ám politikailag semleges töltésű és kevésbé pejoratív pusztát írták be. A magyar gyerekek 1956 után is boldogan és bűntelenül szavalhatták, hogy "fehér már az utca, / fehér már a puszta, / pepita a néger". Romániai magyar delfinesítési szokásokat is számba vehet a delfinológia: a szocializmus minden középiskolát végzett romániai magyarja emlékezhet arra, hogy Ady Endre Magyar jakobinus dalában a "magyar, oláh, szláv bánat" verssort tankönyveink "magyar, román, szláv bánat"-ra eufemizálták. A delfineskedő cenzorok átírták Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényének kezdő sorait is, nehogy a kötelező olvasmány kapcsán szembesülhessünk kisebbségi sorsunk legtragikusabb élményével: a trianoni békediktátummal.

Nem minden hátsó szándék nélkül időztem el a delfinesítés (vagy Márton László szerint a "szövegtisztogatás") jelenségénél, és idéztem többé-kevésbé közismert példákat, ez is mond valamit a gyermekirodalom és a gyermekolvasó státusáról. A kiadók számára sokszor csak jó üzlet egy-egy gyermekirodalmi alkotás megjelentetése, a szerzőknek is lehetőség a szakmai felemelkedésre, különösen az, amióta a gyermekirodalomban is osztanak díjakat. De a közönséges általánosítás klasszikus hibájába esnék, ha megfeledkeznék azokról a szerzőkről és művekről, akik és amelyek megszabadították gyermekirodalmunkat a moralizáló, a nevelő és az ideologizáló irányzatoktól, és az esztétikum méltó "szolgálólányává" tették: Fekete István, Lázár Ervin, Csukás István, Janikovszky Éva, Fodor Sándor, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly, Tandori Dezső, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc és mások. Ennek ellenére jogosan idézhetek egy gondolatot Benedek Elek 1888-i képviselőházi beszédéből a gyermekirodalom védelmében, különösen az irodalmiatlanságok és az elüzletiesedés gyermekízlést romboló kortárs jelenségeire: "A kiadók és írók, legalább nagy részben, úgy látszik, abban a hiedelemben szenvednek, hogy mi sincs könnyebb a világon, mint gyermekek számára írni könyvet."

Delfinológiai hipotéziseim közvetlen előzményének és modelljének tekintem Szörényi László Delfinárium című könyvét, amely a Felsőmagyarországi Kiadónál jelent meg 2000-ben. A szerző a kommunista cenzúra időszakából sorol fel irodalomcsonkító jelenségeket, és mutatja ki, hogyan szólt bele a politikai akarat az esztétikum öntörvényű világába. Az irodalomtisztogató cenzúra egyformán kíméletlen volt a klasszikusokkal és a modernekkel, sőt nem csupán a nagyközönségnek szánt szövegeket delfinesítette, hanem a kritikai kiadásokat is. Így váltak a szövegpreparátorok áldozataivá Bessenyei György, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Szerb Antal és mások irodalmi szövegei. Szörényi kötetének fülszövegében Bodnár György "a groteszk filológiai jelenségek mögött meghúzódó irodalomtudományi problémákat" emeli ki, tanulságosnak tartva őket az újabb kutatások számára. Az én értelmezésemben ezek a "meghúzódó problémák" egyáltalán nem irodalomtudományi, illetve filológiai természetűek, hanem delfinológiaiak, és elsősorban erkölcsöt és jellemet érintő kérdéseket vetnek fel, az irodalmi szövegek iránti tiszteletet a mindenkori szöveggondozók részéről. Sokszor éppen maguk a szövegekkel dolgozó szakemberek, a delfinológusok teremtenek groteszk helyzeteket, és kedveznek a "meghúzódó" jelenségeknek azáltal, hogy megbontják a szépirodalmi szövegek belső és egyetemes rendjét, kiszolgáltatják aktuális eszközértékeknek, amelyektől egykor maguk a szerzők is óvták az irodalmat. Szörényi László ezen a kritikus ponton képzeli el a delfinológia hasznosságát és fontosságát: felkutatni az általa delfineknek nevezett filológiai groteszkeket, és helyreállítani az irodalmi szövegek autonómiáját.

Ennyi bevezetés és ráhangolás után megkísérlem felvázolni azt a potenciális fogalomkészletet, amelyre a delfinológia, ez az alakuló szövegvizsgálati módszer támaszkodhat. A választott kifejezések egy része kölcsönzés Szörényi László említett tanulmánykötetéből (delfinárium, delfin, delfinesítés), másik része saját fogalomalkotás illetve -értelmezés (delfinológia, delfinológus, delfinkutatás, szövegdelfin, delfinetlenítés). Rokon elméletekhez hasonlóan a delfinológia is fogalmak konstrukciójának tekinthető, esetében is olyan kifejezések egybehordásáról van szó, amelyek egy időben más tudományágak fogalmai is lehetnek.

Delfinológia (delfinkutatás): Olyan, frissen kiötölt és továbbgondolandó elmélet, amely gyermekirodalmi szövegek megcsonkításának, "tisztogatásának" kérdésével foglalkozik. Azonosítja, feltárja és számba veszi az irodalmi szövegekbe történő, rendszerinti utólagos és erőszakos beavatkozásokat. Rokon tudományágai a filológia és a textológia.

Delfinesítés: Az irodalmi szövegek erkölcsi, politikai, világnézeti, pedagógiai stb. szempontú átírása; manipulációja. A módszer klasszikus változata Fénelon abbé, jezsuita pap nevéhez fűződik, aki a nevelésére bízott francia trónörökös számára dolgoztatja át XVII. századi erkölcsi és pedagógiai elveket követve a görög és latin nyelvű klasszikus irodalmi szövegek egy részét. A modern korban az intézményesült cenzúra delfinesít, aktuális erkölcsi, ideológiai, politikai szempontokat érvényesítve.

Delfin vagy szövegdelfin: A delfinológiai kutatás tárgyát megnevező komplex fogalom, amely a produkció- és a recepcióelmélet felől egyaránt értelmezhető. Produkcióesztétikai megítélésben az irodalmi mű jellegétől idegen, közvetlenül vagy közvetett módon beépített szövegelem. Recepcióesztétikai szempontból a megértést és az értelmezést zavaró agresszív szövegrész vagy szövegkihagyás. A delfin a delfinesítés szövegszintű konkretizációja, amely korróziós hatást fejt ki a műalkotás belső struktúrájára, és általában kép, motívum vagy téma formájában épül be az irodalmi műbe. Befogadásesztétikai kifejezéssel élve a szövegdelfin olyan üres helyként (Leerstelle) is felfogható, melynek kitöltésekor a befogadó erkölcsi, ideológiai vagy politikai befolyásolás alá kerülhet, emiatt romboló hatása van az olvasó ízlésére, befogadói gyakorlatára és tapasztalatára egyaránt.

Delfinárium: Delfinesített irodalmi szövegek gyűjteménye, melyet az olvasó félrevezetésére gyakran neveznek antológiának, iskolai hasonmását pedig nemes egyszerűséggel tankönyvnek vagy olvasókönyvnek.

Delfinológus: Az a filológus, aki felkutatja, azonosítja, leírja, rendszerezi és értelmezi az általa delfineknek minősített szövegjelenségeket.

Delfinetlenítés: Az irodalmi szövegek helyreállításának folyamata, melynek során a delfinológus az irodalmi alkotásokat megszabadítja az agresszív, szövegidegen elemektől, az úgynevezett szövegdelfinektől.

Az elmélet – és a terminológia-formálás lázában égve nem tudatosítottuk eléggé, és csak most listánk végéről visszatekintve nyugtázhatjuk, hogy fogalmak interferenciájával van ismét dolgunk, azaz a biológia és a filológia kifejezéseinek egymásravetülésével. A biológia elsődleges jelentésű fogalmai (delfin, delfinárium) a delfinológiában jelentésmódosuláson esnek át, azaz homonimákká válnak. Az ilyenszerű fogalomhasználat célja, hogy a tudományosság látszatát keltse, és legitimizálja a rendszer többi tagjának (delfinológia, delfinesítés, delfinológus, delfinetlenítés) létjogosultságát is. Ha az így teremtődött fogalmi interferenciahelyzetet a realitás és az absztrakció klasszikus viszonyában vizsgáljuk, kiderül, hogy a delfin és a delfinárium szavakban az elsődleges reális jelentéshez egy másodlagos, absztrakt jelentés társul, amely nem feltétlenül jár együtt a konkrét jelentéstartalom beszűkülésével. Delfin: "A cetek (Cetacea) rendjébe, a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe tartozó cetcsoport, melynek tagjait a mai rendszerezők két családba: a folyami delfinek (Platanistidae) és az igazi delfinek (Delphinidae) családjába osztják. Az idetartozó nemek és fajok középnagyságúak v. kicsinyek, nyúlánk testűek, kis fejük a törzstől nincs elkülönítve. Állkapcsaik csőrszerűen megnyúltak, v. mindenütt, v. pedig csak bizonyos részeiken egyforma, kúpszerű fogakkal fegyverzettek. Fecskendőnyílásuk csak egy van, félholdforma és keresztben fekszik. Úszószárnyaik kicsinyek. A magas északtól az egyenlítőig minden tengerben találhatók, sőt még a folyókban és tavakban is előfordulnak. Nagyobb csoportokban vándorolhatnak. Igen ügyesen és sebesen úsznak, nem óvatosak, falánkok, ragadozó természetűek. Táplálékuk kagylókból, csigákból, rákokból s más apróbb tengeri állatokból kerül ki, de űzőbe veszik a cetet is. Egymás irányában igen barátságosak, de ha valamelyikük elpusztul, azonnal felfalják. A nőstény tíz hónap múlva fiadzik, rendesen egyet vagy kettőt. Fiai sokáig szopnak. Anyai szeretetük igen nagy. Igen lassan nőnek, de aztán nagy kort érnek el. Legveszedelmesebb ellenségeik a család egyes nemei egymásnak" (Révay Nagy Lexikona, V. kötet: Csata-Duc). Az állattan több delfinfajtát is számon tart, legismertebbek: édesvízi (inia), fehér, folyami, gömbölyű fejű, játékos, kardszárnyú és közönséges delfin. Delfinárium: Latin eredetű szó. Jelentése: 'A delfinek megfigyelésére szolgáló kísérleti intézmény, egyben idomított delfineket bemutató látványosság' (Idegen szavak és kifejezések szótára).

(Szilágyi Domokos–Vermesy Péter: Pimpimpáré): "Emlékezni is jó egy könyvet, nem csak olvasni; emlékeiben nagyobb és regényesebb, keverednek benne más olvasmányélmények és személyes emlékek. A jó könyv az így működik, növekszik, mozog bennünk (míg mi alszunk)" (Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora. Magvető, Bp., 2003. 101.). Amint látjuk, a bibliofil számára ünnep a jó könyv, kielégítheti a szépirodalom iránti nosztalgiaigényét. Szilágyi Domokos és Vermesy Péter Pimpimpáré című kötete is a romániai magyar gyermekirodalom ritka ünnepévé vált, amikor 1976-ban a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó először megjelentette. Mindez recenziók sokaságával bizonyítható, valamint a könyv utóéletéhez tartozó két és fél évtizedes nosztalgiázással, amelynek azonos intenzitása volt mind a szakma, mind az olvasóközönség részéről. Esterházy szavaival élve, így "működött, növekedett, mozgott" bennünk ez a könyv. Valóban: a kötet két zseni, a költő és a zeneszerző egyszeri találkozása. "Szeretettel alkották az opust, mert szerettek minket" – írja László Bakk Anikó a költészetnek és zenének erről a játékos randevújáról. Nem volt hiábavaló az olvasó és a szakma nosztalgiázása, mert a kolozsvári Koinónia Kiadó 2002-ben újra kiadta a Pimpimpárét, némi változtatással, ami csak fokozta az újratalálkozás örömét. Itt nem a megszokott, közhelyes módon kell értelmeznünk az újrakiadás szót, mivel nem a kiadáson, hanem az újra szóelemen van a hangsúly. De bátran használhatjuk a jelentésmezejéhez tartozó újdonságot is, hiszen a kiadó több módosítással és kiegészítéssel próbálkozott az első változathoz képest: 1. Kétszer is közli Szilágyi Domokos szövegeit, először önálló versekként, másodszor pedig énekszövegekként. 2. Ebben a kötetben jelenik meg először nyomtatásban Vermesy Péter vidám Ajánlása. 3. A Pimpimpáré 1976-ban delfinesítve jelenhetett csak meg, így a kötet hatvannyolc verse közül nyolc delfinvers. A delfinek világából vett hasonlattal élve, olyan "közönséges delfinek" ezek, amelyek lehetővé tették a többi hatvan "játékos delfin" számára az olvasóközönséggel való találkozást. Ugyanez a gondolat a kiadói előszóban így fogalmazódik meg: "Szilágyi Domokos egyik-másik versére rányomta bélyegét a kor, olyan ünnepek, kényszerű szokások, olykor pedig kifejezések bukkannak elő a verssorokban, amelyeket a mai kisiskolások még csak nem is érthetnek." A kiadó felkérte Kovács András Ferencet, hogy írja át az említett nyolc verset, azaz delfinetlenítse a kötetet. Így jelentek meg az eredeti közönséges versdelfinek mellett a játékos delfinpárok is: a kiadói előszó szerint "a játékos zenei olvasmánysorozat egy kortárs, nagy játékos műveivel bővült, Kovács András Ferenc átírásaival..."

Bár az újrakiadás 1. és 2. számú újdonsága is figyelemre méltó, számunkra mégis a kötet nyolc közönséges delfinverse és Kovács András Ferenc játékos Szilágyi-parafrázisa jelenti a kuriózumot. Ez felér egy szakmai kihívással, elméletünknek, a delfinológiának szakítópróbája is lehet, hiszen az ismert gasztronómiai közhely szerint a puding próbája az evés. Ha először magát az átírás gesztusát elemezzük, kiderül, hogy vannak közös és eltérő vonások Fénelon abbé és Kovács András Ferenc gyakorlatában. Mindketten óvni akarják a rájuk bízott csemetéket (az egykori trónörököst, illetve a mai gyermekolvasót) a károsnak ítélt hatásoktól. Az abbé morális és pedagógiai elvű delfinizálást folytat, szövegpreparálásával a nonkonformistának, esetleg durvának és felforgatónak ítélt értékrendet szelíd keresztényire cseréli fel. Kovács András Ferenc modern Fénelonként delfinetlenít, a szövegek egybeindázó politikai és ideológiai eszközértékeit az esztétikum egyetemességével helyettesíti, mintegy hozzáigazítva a verseket Szilágyi Domokos életművéhez, esztétikájának egyetemeselvűségéhez. A nyolc versdelfin természetéről már címük is sok mindent elárul: Május, Kirándulás, Télifa, Köztársaság, Augusztus, Éjfél, Néphadsereg, Ünnep. Akkor járunk el helyesen, ha a mai kiadó és kötetszerkesztő elképzelésével azonosulunk, és "politikai egzotikum"-ként kezeljük őket. A kifejezést kölcsönző Czigány Lóránt szerint az ilyen jellegű szövegekben fontosabb az információérték, mint az esztétikai, sőt egzisztenciájuk is teljesen kérészéletű, mivel túlságosan függenek a politikai aktualitástól. Szilágyi Domokos verseiben a marxista produkcióesztétika olyan elvárásai konkretizálódnak, amelyek közönséges termelőerőnek tekintik a költészetet, és fogyó értéknek a verset. Cs. Gyímesi Éva hosszabb tanulmányban fejti ki, hogy Szilágyi Domokos korai ars poeticájában saját költői személyiségét is olyan eszköznek tekinti, aki a szépség közvetítése révén gazdagítja az embereket: "Az alkotás tehát az ő számára nem csupán az önkifejezésben, értékteremtésben megélhető szabadság, hanem célszerű, hasznos tevékenység, és ez a felfogás jól illeszkedik a korabeli irodalomkritika elváráshorizontjához, amely olykor a lírától is a termelés ösztönzését kérte számon" (Cs. Gyímesi Éva: Álom és értelem. Kriterion, Bukarest, 1990. 17.). Ehhez a kánonhoz való hol szándékos, hol önkéntelen igazodást maga Szilágyi Domokos is megfogalmazta ironikusan a sokszor idézett Hogyan írjunk verset? című groteszkjében: "Egyedem-begyedem tengertánc, / Hajdu sógor mit kívánsz?" A költő kortársa, Fodor Sándor korábbi gyermekirodalmi szövegeire visszatekintve szintén megemlíti a "hajdu sógorok" preferenciáit: "Azelőtt [ti. a Csipike megjelenése előtt] egyetlen rádiójátékot írtam gyerekeknek, de az is rossz volt. Nem nagyon írtam gyerekeknek, utána a Napsugárba írogattam, rossz vagy kevésbé rossz dolgokat, inkább olyasmiket, aminek benne kellett lennie a lapban ahhoz, hogy a lap megjelenhessék. Többé-kevésbé sikerült pionírtörténeteket 'ne bántsd a fát, hisz ő is érez' mondanivalókkal..." (Könyvjelző, 1999. 2–3. sz.)

Szilágyi Domokosnak a Koinónia Kiadó és Kovács András Ferenc által megcélzott delfinversei a szocialista éra intézményesült esztétikai eszményeit és versíró gyakorlatát tükrözik. Velük a kötetben a szocialista ünnepi líra egy-egy verstípusa jelenik meg: május elsejét, augusztus 23-át, a köztársaságot, a megtervezett jövőt megéneklő vers, illetve a pionír- és a télifavers. Ezek a szabványszövegek megszokottak voltak a kortárs gyermekolvasók számára, hasonmásaikkal naponta találkozhattak a tankönyvekben, a gyermeklapokban és az egyre gyakoribbakká váló hivatalos ünnepségeken. A Pimpimpáréban nem tömbösítve, hanem szétszórtan találkozunk ezekkel a típusokkal a 36., 42., 50., 62., 66., 74., 80. és 82. oldalon. Feltételezéseink szerint jelenlétüktől tette függővé a hetvenes évek éber cenzúrája a kötet megjelenését.

Kovács András Ferenc versszövegeire már a kétezres évek esztétikai elvárásai hatottak, vagyis nem a kollektív esztétika irányzatossága, hanem a szabadságesztétika egyénközpontú ízlésvilága formálta őket. Éppen ezért megértésük és értelmezésük a befogadásesztétika felől valósítható meg, sőt tovább kell mennünk, és figyelembe kell vennünk a megváltozott gyermekízlést is. Ebben a kontextusban kell tudatosítanunk azt is, hogy ezek a versdelfinek egyáltalán nem idegenek Szilágyi Domokos verseinek világától, hiszen éppen ő hozta létre és élteti a maga módján ezt a versvilágot, ráadásul a Pimpimpáré így delfinesen formálta a maga idején Kovács András Ferenc (gyermek-) irodalmi ízlését is.

A továbbiakban a szövegek delfinológiai vizsgálatakor szem előtt kell tartanunk a történetiséget, a gyermekízlés változásait, a költők egymáshoz való viszonyát és a befogadói elváráshorizontok módosulásait. A kétféle szövegtípus párhuzamos értelmezése kísérleti lehetőség a delfinológia pragmatizmusának és a gyermekízlés változásainak bemutatására.


Szilágyi Domokos

Május

Pirosodj, rózsa, ünnep van,
Libbenj, lobogó, szállj dallam!
Május, mi a szép tebenned?
Sok piros gyerekarc a legszebb.
Kovács András Ferenc

Felhő

Ragyogó réten ébredtem,
Frissen suhogó fényekben.
Felhő, hova szállsz felettem?
"Messzire... Eleget lebegtem."

Szilágyi Domokos versében a hivatalos költészet toposzai sorakoznak fel: "piros", "ünnep", "lobogó", "május", "dallam száll". Ezek határolják be és szűkítik le, a marxista esztétikai gyakorlat szerint tendenciaszerűen a címben megjelölt témát, delfinológiai szóhasználattal ezek alkotják a versdelfin vázát. A felsorolt műfaji specifikumok alapján alkalmi, illetve mozgalmi versnek is tekinthetnők Szilágyi Domokos költeményét. Ugyanakkor két formai elem a gyermekirodalmi besoroláshoz segít hozzá bennünket: egyrészt a gyermekmondókákból (katicaröptető) kölcsönzött ritmus, másrészt a "sok piros gyerekarc" jelzős szerkezet ösztökélhet bennünket gyermekirodalmi olvasatra.

Kovács András Ferenc verse megőrzi és hasznosítja Szilágyi Domokos versdelfinének összes értékes formai elemét, a ritmust, az alliterációt, a költői kérdést, a magán- és a mássalhangzók harmóniáját. Így egyfajta forma-parafrázisát valósítja meg az eredeti versnek. Viszont kicseréli a vers tartalmát, száműzi belőle a delfingyanús elemeket, a politizált májusélmény helyett a gyermekolvasó természetélményére épít, belecsempészve a modern gyermeklíra animisztikus motívumait is.


Szilágyi Domokos

Kirándulás

Pionírhad menetel
völgybe alá, hegyre fel,
fiúk-lányok dala szól
bokor mellől, fa alól.
Fölszáll, égre fut,
utána megy a kakukk,
visszahozza, zendül újra,
ezer tücsök velük fújja.
Pionírhad menetel
völgybe alá, hegyre fel,
süt a nap, lángol,
kirándul a tábor.
Kovács András Ferenc

Tücsökének

Tücsökének, zene száll,
Szöcskesereg szalutál!
Kakukk hangol, s bereked!
Vakond turkál hegyeket!
Víg nap, sárga láng,
Libeg-lobog a katáng,
Cifra nóta leng az égre,
Ezer madár dalol végre!
Tücsökének, zene száll,
Szöcskesereg szalutál!
Csodaszép nyáron!
Mezők dala szállong...

Indulóritmusra hangszerelt pionírvers a Szilágyi Domokosé. A kirándulás jellegzetes pionírtémának számított a szocialista gyermekirodalomban, és ez határozza meg a vers delfinesülésének a módját: a kincstári optimizmust, a kötelező bizakodást, a felnövekvő nemzedék derűjét. Ennek a bizakodásnak előírásszerűen rá kell vetülnie a természetre, hogy megsokszorozódjon a tájban. Így válhatott a vers a társadalmi élmény és a természetélmény azonos közegévé, amelyen mesterséges szimbiózisban élhet a formai és a tartalmi egyszerűség, valamint az össztársadalmi optimizmus.

Kovács András Ferenc versparafrázisában két motívumot is felhasznál Szilágyi Domokos versdelfinéből: a "tücsök-ét" és a "kakukk-ét", és mindkettőt megtartja természetes környezetében. A Tücsökének átveszi az optimizmust és a vele járó himnikus hangnemet, csakhogy itt mindkettő forrása a természet csodálata. A megőrzött ritmus és rímtechnika szintén ehhez a szándékhoz igazodik.

Egyik versből sem hiányzik a játékosság, a gyermeklíra specifikuma, viszont a választott téma alaposan befolyásolja a költői játék intenzitását. Szilágyi Domokosnál a vers középső egysége tekinthető a poeticitás csúcspontjának, benne a költő a természetre összpontosít: "Fölszáll, égre fut, / utána megy a kakukk, / visszahozza, zendül újra, / ezer tücsök velük fújja." A természet antropomorf megjelenítése a költészethez való hazatalálásként is értelmezhető, ebben a kettős közegben (természet és költészet) érzi magát felszabadultnak a költő, ide menekül. A szabadságnak ezt a zárt oázisát a társadalmi téma és az ideológiailag determinált versközeg veszi körül. Innen próbál kilépni, és ide menekül vissza a költő. Kovács András Ferenc is ennek a versnek a szabadságszférájából kölcsönöz: a benne motívumként megjelenő tücsökéneket témává avanzsálja, az így felszabaduló énekhang teljesen betölti a vers univerzumát.

Szilágyi Domokos

Augusztus

Ezer nyakkendőt
cibál a szellő;
lám, apa vállán
Petike is eljő,
kezéből galamb száll
föl a fellegekig –
húsz év múlva
a rakéta
ezerszer is magasabbra
röpíti Petit.
Kovács András Ferenc

Nyári varázslat

Virág borzong, ring:
Vidám a réten...
Nézd, hova röppen
Rozika a fényben!
Szeméből egek kék
Dala illatozik...
Elszáll – rá sem
Hederint a
Világra! Szél viszi, vissza
Se hozza Rozit...

Tipikusan augusztus 23-i vers a Szilágyi Domokosé: a felszabadulás egykori ünnepéhez kapcsolódó, a néptömegek felvonulásának hangulatát megidéző delfinvers. Néhány verssorba sűrűsödnek itt a műfaj közhelyei: a pionírnyakkendő, a vállon vitt kisgyerek, békegalamb, űrrakéta. Szilágyi Domokos gyermekverseiben szokatlan ez a monoton ritmus, a játékosság kizárása, itt a költői játék lehetőségét felcsillantó enjambement is szürke kellékké degradálódik. Nem ritkaságszámba menő jelenségek ezek a korabeli rendelésre írt versszövegekben. A költő a képzeletet, a fantázia szárnyalását is bejáratott közhelyekhez köti, a békegalambhoz és az űrrakétához. A szocialista éra irányított gyermekkultúrájának sajátos szimbólumai voltak ezek, és a haza sólymai köré teremtett kultuszkörbe tartoztak.

Kovács András Ferenc az észlelt hiányokat pótolja miniatűr versjátékában: nyelvi varázslásai áthatják a szöveg egészét, nála a soráthajlás is élettel telítődik, változatosabbá teszi a ritmust. Az olvasó felujjong merész kísérletére, a szinesztéziára: "Szeméből egek kék / Dala illatozik". Tudva azt, hogy ezt az összetett költői képet először Weöres Sándor használta a magyar gyermeklírában, és utána alig-alig próbálkoztak vele. A kortárs gyermekköltészetben egyre kevesebb az érv a szinesztézia ellen, az alkotói és a befogadói oldal egyre inkább arra hajlik, hogy jelenléte fokozza a költészet teljességélményét a befogadásban.


Szilágyi Domokos

Ünnep

Amiért, amiért
hősök ezrinek
vére hullt:
e napon, e napon
népünk
fölszabadult.

*

Amiért, amiért
sok dolgos ember
munkába állt:
a jövőt, a jövőt
megmutatta
a párt.
Kovács András Ferenc

Esti rigócskák

Tipegünk, topogunk
Újra álmosan:
Vár a lomb.
Tovatűnt a napunk:
Szívünk
Nyomja a gond.

Topogunk, tipegünk,
Fáradt rigócskák:
Az est leszállt.
Be nehéz minekünk –
Sok dal néha
Megárt!

Az Ünnep az augusztus 23-i téma másodszori megverselése a Pimpimpáréban. Kettős jellege van a versnek: egyszerre emlékező és dicsőítő. Hasonlít a klasszikus költők panegiriszeihez. A költő az esztétikum minőségeivel, a fennkölttel és a tragikussal érzékelteti az ünnep méltóságát. A választott témához és az esztétikai minőségekhez igazodik a vers retorikája, különösen ki kell emelnünk az ismétlést és hatásfokozó erejét: "Amiért, amiért." Szilágyi Domokos szövege alkalmi befogadóknak írt alkalmi vers, ihletője az augusztus 23. köré kialakított felszabadulás-kultusz. Mára a kultuszt éltető politikai rendszer megszűnésével egyszerre veszítette el alkalmi értékét és befogadói rétegét, valóságos "politikai egzotikummá" vált.

Kovács András Ferenc Esti rigócskák című költői remeke Szilágyi Domokos ünnepélyes retorikájának profanizálása. Bár önálló gyermekversként is megállja a helyét, valójában az eredeti szöveg mellett érvényesül, különösen a párhuzamok miatt: "sok dolgos ember" – "Fáradt rigócskák", "e napon, e napon" – "Tovatűnt a napunk". Kovács András Ferenc a profán hangnemhez illő játékosságot teszi meg szövege szervezőelvévé, így a produkcióban és a recepcióban egyformán érvényesül a játék szabadsága, ez az egyetemes és örök emberi élmény. A politikai dogmákhoz vonzódó költészet beszűkíti az alkotás és a befogadás lehetőségeit, mindkettőt lényegétől fosztja meg: a szabadságtól. "Sok dal néha / Megárt", emlékeztet bennünket egykori helyzetünkre a költő.

Szilágyi Domokos

Éjfél

Éjfél – alig éled,
ám lám, mit ad
mit hoz a népnek.
Szépet, álmot,
valami
angyali
jót.
Kovács András Ferenc

Őszelő

Kék ég dele zordul,
Már nyár heve
Őszire fordul.
Réten átfut,
Inal a
Fancsali
Nyúl.
Az Éjfél olvasásakor a cím által támasztott elvárás és a vers tartalma közötti ellentét felemás helyzetet teremt a mai befogadásban. A kortárs átlagolvasói tapasztalat is a klasszikussá vált irodalmi toposzok közé sorolja az éjfél-témát: a meditáció, a várakozás, a reménykedés idejét. A versben ez az egyetemes lírai toposz válik delfinesítetté a társadalmi mondanivalóval és ideológiával feltöltött kontextus miatt. A "nép" (=dolgozó nép) a szocializmus értékeivel telítődött fogalmak közé sorolható, és Szilágyi Domokos versépítményében a fő díszítőmotívum szerepét tölti be. Az érzelmi-hangulati csúcsponton jelenik meg, felbukkanásával megszalad a vers ritmusa is, azt a határtalan optimizmust sugallva az olvasónak, hogy a boldogságát előrevetítő jövőkép össztársadalmilag determinált. Visszás helyzetet teremt a mai befogadásban, hogy a fogalom nem poétikai, hanem ideológiai értékével hívja fel magára a figyelmet.

Az Őszelő az Éjfél ellenverseként is felfogható, önálló lírai alkotásként pedig akár Weöres Sándor-i teljesítmény is lehetne. Első olvasatra is felsejlik a cím és a szöveg tökéletes harmóniája, a szavak varázsszőnyegén előrehaladva magával ragad a frappáns költői megoldások sorozata. Ilyen például a "Már nyár heve / Őszire fordul" soráthajlás, általa a konkrétabb szövegszinten is megjelenik az a sejtés, amit a költő a befogadóban támaszt. Így, ebben a gazdag tartalmi-érzelmi kontextusban tesz szert a "fordul" szó többletjelentésre: igei metaforaként az idő elvont cselekvését érzékelteti, és sorvégi helyzetértéke miatt a verssor, a ritmus fordulását is kiábrázolja. A költemény végén megiramodó ritmus a nyár heves futásán érzett riadalmat fokozza, és a szemléltető elem, a nyúl jelenléte, mindezt az előbb elemzett képalkotási eljárás megismétlésével ismét konkréttá, közvetlenül is érzékelhetővé teszi. Az elvont és a konkrét, a sejtés és a bizonyosság egybejátszása adja meg ennek a miniatűr versnek az egyetemes jellegét, és biztosítja a befogadás teljességérzetét, azét a teljességét, amelyet maga a költő is megsejthetett a témaválasztás pillanatában.

Szilágyi Domokos

Köztársaság

Van-e szó, mely szebb volna ennél:
Köztársaság?
Mindenkinek ma
szíve parancsol,
így épül az új világ.
Minden szív egy ütemre dobban,
minden láb egyszerre lép.
Ünnepeljük tömött sorokban:
ma lett úrrá sorsán a nép.
Kovács András Ferenc

Éji égbolt

Van-e szebb, mint a messzi, rezgő
Csillagvilág?
Bolygók sugára
Földre süvölt le,
Mint egy sosevolt virág.
Minden fény más ütemre rebben,
Minden hang más szóra vár.
Üstökös leng kopár terekben:
Nagy ősz jön, már elmúlt a nyár.

A köztársaság-téma a klasszikus költészet egyik kedvence, magyar és a világirodalomban több republikánus költőt és köztársaság-verset ismerünk, delfinesítve a volt szocialista tábor kollektív témájává vált, és feltöltődött államok fölötti ideológiai értékekkel. Szilágyi Domokos versében is erre a kollektív élményre ismerhetünk, ez konkretizálódik a szöveg delfinesített szószerkezeteiben: "minden szív", "egy ütemre", "minden láb", "tömött sorokban". Ezek a szövegszegmentumok már túlmutatnak a választott témán, velük az egykori szocialista irodalom közhelyei idéződnek fel. Mivel Szilágyi Domokos nem alkalmi poéta, és nem tekinthető a szocializmus udvari költőjének, elképzelhető, hogy versének utolsó soraiban a köztársaság egyetemesebb eszméje villan fel, a mindenkori népuralomé.

Kovács András Ferenc versének témája az éjszakai égbolton megjelenő világegyetem, az egyetemes költészet másik közismert toposza. A költő a gyermeklíra specifikumát és olvasójának természetét ismerve konkrétumokkal érzékelteti a választott témához kapcsolódó végtelen tér és idő képzetét. Továbbá a költészet közismert eszközeivel (fantázia, plasztikus leírás, hasonlat, megszemélyesítés) jeleníti meg az asztrológia spekulatív gondolkodást igénylő fogalmait: "csillagvilág", "kopár terek", "bolygók sugára". A pedagógus-költő a legelvontabb fogalmakat igazítja hozzá az olvasó konkrét gondolkodásához, és alakít ki benne emberközeli képzeteket a világegyetemről.


Szilágyi Domokos

Télifa

Itt a délceg télifa,
betölti a termet.

Jót vagy rosszat, valamit
mindenkinek termett.
A lányoknak almát termett,
a fiúknak petrezselymet.
A lányoknak termett répát,
a fiúknak sok szép nótát.
A lányoknak rózsát hajtott,
a fiúknak termett vackort.

*

Fiúknak is, lányoknak is
hozott közösen valamit:
boldogságot,
békét –
a föld legszebb ékét.
Kovács András Ferenc

Karneváli dal

Itt a farsang, fény suhan,
Tavasz jön a télre!

Jégen táncol, kacarász
A Karnevál végre!

A lányoknak kérőt szerzett,
A fiúknak lúdbőrt cserzett.

A lányoknak nyüstöt küldött,
A fiúknak füstölt csülköt.

A lányoknak hozott szekfűt,
A fiúknak foszlott seprűt.

Ma táncra hív a Karnevál:
Szökik, vigyorog, povedál!
Száz álcát hord,
Maszkát –
S hoz egy nagy zsák macskát!

Szilágyi Domokosnál már a címben rálelhetünk az első delfinre, ugyanis a télifa a karácsonyfa helyett áll, illetve annak ideológiai átértelmezése. Az egykori kommunista politikai kánonból törölték az egyházi ünnepeket és a köréjük szerveződő kultuszt. A "délceg télifa" jelzős szókapcsolat tökéletesen visszaadja a szocialista korszaknak ezt az ideológiai törekvését, így a szó jelentésmezejéből (és a teljes versszövegből) kizárja a karácsonyi ünnep szentségére, egyházi jellegére utaló elemeket. Talán ezeket kompenzálják a népies köszöntők hangján megszólaló ünnepi jókívánságok, a szent helyett a profánt jeleníti meg a költő. A verszárlat visszakanyarodik a bevezető delfinesítési eljárásához, és újabb közönséges delfint mutat be a szocializmus delfináriumából: a pacifizmust. Így minősül át a köszöntővers békeverssé. A szocializmus békepolitikája, illetve világbékéről formált képzete villan fel a vers utolsó sorában, felidézve bennünk az egykori szocialista békekultuszt: a békeverset, a békedalt, a békeüzeneteket, a békenyilatkozatokat, a béketüntetést, a békefelvonulást stb. A vers keletkezésének idején, a C-korszakban ezek a manipulált béke-megnyilvánulások mindennaposak voltak, így veszítették el céljukat és hatásukat.

A békedalt Kovács András Ferenc karneváli dallá parafrazálja, szinte észrevétlenül valósítja meg a vers teljes delfinetlenítését. Eszközei: mozgalmasság, vidámság, tréfa, felszabadult játék. Átveszi, és továbbviszi a profán elemet, és a népköltészet egy másik műfaját, a fiúcsúfolót építi be a versébe. Funkciója azonos Szilágyi Domokos népies köszöntőjével, mindkettőnek a hangulat fokozásában van költői szerepe. Kovács András Ferenc a farsang–karnevál kettős fogalomhasználattal kitágítja a versolvasó tapasztalati horizontját, egyszerre idézi meg az olasz karneválok és a német farsangok hangulatát. Az egyik kultúrkör szimbóluma a tánc, a másiké pedig a maszk, játékos keveredésük a vidám ünnepi kavargást érzékelteti.


Szilágyi Domokos

Néphadsereg

Pendül a dob,
dobban a láb,
jönnek a hős katonáink.
Fújja a szél
zászlajukat,
fújja a szálló
felleg alatt.
Száll a daluk
drága szép hazánk
felett,
a mi békénk
őrzi e
hősi sereg.
Kovács András Ferenc

Kacsamars

Tíz kacsa lép,
Víg kacsanép
Rendben a tóra kacsázik.
Hápog a csőr,
Billeg a láb,
Jönnek a boldog
Récerucák!
Száll a daluk
Át a vén palánk
Felett:
Biza, bátran
Lépdel e
Récesereg!

Stílszerűen a katonaindulók ritmusára hangszerelte Szilágyi Domokos ezt a versét, további költői bravúrokkal ezt a hanghatást is fokozni tudja: egyrészt hangutánzó szavakkal ("pendül", "dobban"), másrészt az l és a j mássalhangzók halmozásával. Befogadáslélektani szempontból ezeknek a formai elemeknek figyelemfelkeltő és motivációt alakító funkciójuk van. Ám a szenzációsan induló hatáskeltést és hatásfokozást követően az olvasó hirtelen delfinesített szövegkörnyezetbe kerül. Az első versdelfin a "drága szép hazánk" kettős jelzős szintagma, vezérdelfinként viselkedik a versben, felbukkanását a szövegdelfinek egész raja követi: "néphadsereg", "hős katonáink", "hősi sereg". Így a mindössze tizenhárom sorból álló vers közönséges delfinek gyűjtőhelyévé, miniatűr delfináriummá válik.

A Kacsamars a Néphadsereg zseniális travesztiája. Ezt Kovács András Ferenc úgy oldja meg, hogy megőrzi az eredeti szöveg összes poétikai erényeit, komolyan veszi Szilágyi Domokos költői bravúrjait. Csupán a témát profanizálja, és megváltoztatja a vers "cselekményét" és kicseréli "szereplőit". Így minden további erőfeszítés vagy költői varázslás nélkül, szinte spontán módon alakul át a vers paródiává. Kovács András Ferenc követi Szilágyi Domokost abban is, hogy saját paradigmasort állít fel, természetesen ezt is delfinetlenítve. Így jelenik meg versében a "kacsamars", "kacsanép", "kacsázik", "récerucák", "récesereg" vidám fogalomsor. Ez a versjáték lehetőséget nyújt a költő által a hazai gyermeklírában meghonosított intertextualitás tanulmányozásához. A versnek nemcsak Szilágyi Domokos Néphadseregével van szövegközi kapcsolata, hanem a vershelyzet és a versindító kép sok azonosságot mutat Szabó Lőrinc Hangverseny című versének első szakaszával is: "Háp! Háp! Háp! / Jönnek a Kacsák! / Hej, de szomjas, hej, de éhes / ez a társaság!" A szövegköziség a formai és a tartalmi elemek mellett a hangulati azonosságra is kiterjed, mindkét vers kiapadhatatlannak tűnő forrása a játékosság.

A delfinversek átírásával helyreállhatott egy kötetnyi költészet rendje. Ez remélni engedi azt, hogy más hasonló kötetek delfinetlenítése is megtörténhet. A Pimpimpárénak az újrakiadásával kétféle szabadság teljesedik ki egyszerre: az alkotói és a befogadói. Annak ellenére, hogy maradt még benne delfingyanús vers (Fölvonulás, 52. o.). A kötetben közölt delfinversek egyrészt a megnyirbált költői szabadság tárgyi bizonyítékai, másrészt egy társadalmi rendszer "politikai egzotikumai". Mára elvesztették egykori mindenhatónak kikiáltott eszközértéküket, és az őket éltető politikai-társadalmi kontextus hiányában fokozatosan elértéktelenednek, és közömbössé válnak az olvasó számára, egy idő után pedig teljesen kiszorulnak a gyermekirodalmi recepcióból. Napjaink kollektív olvasói emlékezete számára talán még érdekes lehet Szilágyi Domokos és Kovács András Ferenc szövegeinek párhuzamos olvasata, azt remélve, hogy könnyen elvezetnek bennünket a felismerésig (ez Szilágyi Domokos egyik kedvenc kifejezése), hogy a szabadság hiánya hiányt szül a költészetben is, és ez lehet akár esztétikai hiány is. Mindez örökké felsejlik majd Szilágyi Domokos delfinverseit olvasva, annak ellenére, hogy a költő játékkal és különféle poétai fortéllyal igyekezett a szabadság hiányát kompenzálni.

Az egymás mellé szerkesztett párversek hozzásegítettek a delfinológia néhány kérdésének az átgondolásához. Ilyen a párhuzamos olvasat, a szövegek tartalmi és formai egybevetése, az intertextualitás, a delfinesítés módjának, mértékének és eszközeinek a kimutatása. Vizsgálódásaim másfajta célja miatt nem jutott hely és idő a kötet többi hatvan versének a tanulmányozására (itt szeretném ajánlani a Helikon 2002/6. sz-át, és benne Szilágyi Domokos a gyermekirodalomban című tanulmányomat). Ezek a versek a költészet egyetemes értékrendjében fogantak, emiatt kívül esnek a delfinológus érdeklődési körén, sőt a delfinversek ellenpróbáiként olvashatjuk őket. Ilyen például nemzedékem emlékezetes gyermekkori versélménye, Szilágyi Domokos: Akinek a szeme kék: "Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég. / Akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld. / Akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere."

Végh Balázs Béla


* Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kritikapályázatának I. díjas dolgozata.

Tartalom


+ betűméret | - betűméret