DELEATUR
A pióca
Móric piktor lassan leeresztette szempilláit. A távolban már látta a fénylő fergeteget, érezte az örvény delejes vonzását. Ám hiába szeretett volna útra kelni, még nem telt ki az ideje. Akkor hát, vissza!A piktornak fogyatkozott állapotában nem maradt egyéb szórakozása: a szempillák sövénye mögül leste az ágya mellett üldögélő Sára asszonyt. "Fáradt, szegény. Elaludt... Most mindjárt hortyogni kezd. Fúj, szétreped a dobhártyám. Ébresztő, ébresztő!" Az asszony ijedten felhorkant, talpra ugrott. A beteg hörgött, fejét emelgette, karjait dobálta, közben pedig kakaskukorékoláshoz hasonlatos, idegen szavakat kiáltozott. Vajon mit mond?
Az apjával beszélget, fejtette meg Klaudia bárónő a francia beszédet, most már hinnünk kell neki. A halál előszobájában őszinte az ember... Majd ünnepélyesen folytatta: Jézusra mondom, Sára, egy király haldoklik nálad. Hintót fogok küldetni érte, te szegény, már nagyon fáradt lehetsz. Az ősi Vallois-k... Igen, mi szegről-végről rokonok volnánk...
Sára asszony szolgálóival élt a nagy házban. Férjura tíz esztendeje elhagyta, nem tudta róla, él-e, hal-e. A piktor alig állt a lábán, amikor megérkezett. Jércék húsával etette, malagaborral itatta, piócákkal kúrálta, s hamar erőre kapatta. Arrafelé bőséggel tenyésztek a legdoktorabb piócák; a piktor eleinte undorodott tőlük, sangsue, sangsue, ingatta sápadtan a fejét a bíborlóan fekete férgek láttán; később azonban megszokta őket, mi több, tréfára vette a dolgot. A véremből vagytok, mint a legközelebbi sarjadékok! Ebéd után kiült a tornácra, a házban volt néhány könyv, azokat kérte el. Meliusnak Bestiariuma, Bethlen Miklósnak Önéletírása, Thurzó Szaniszló Jeles vadászatokról való leírása. A könyvek lapjai álomport leheltek arcába, el-elszundított. És amikor felébredt, hosszú mesékbe kezdett állítólagos álmairól, amelyek hazavitték; mesélt Comray-ről, a Loire-ról, az ősi kastélyról, vadászatokról, egy boldog és elérhetetlen életről. "Micsoda karácsonyok voltak azok, Chérie! Leutaztunk Lieux-be, ahol derékig ért a hó, a szánok előtt csengettyűs lovak futottak, a nyomukban porzó hó pedig szikrázott a napfényben. Éjjel messzire hallatszott a muzsika. Mi a közeli tavon korcsolyáztunk sokszor éjfélig is, és a kastélyudvaron felállított kandeláberek tüze vezetett haza. Aztán vége lett... Egyik este eltörtem a nagy falitükröt, tudtam, rossz ómen. A mi családunk évszázadok óta fél a tükröktől... Óh, kedves Marie (valami miatt így szólította háziasszonyait), ha majd elérkezik az utolsó órám, arra az egyre kérem, hogy ne tartson tükröt ajkaim elé... Ne sírjon, mindenki meghal egyszer, én is."
Az esők, a hírneves Maros menti ködök beköszöntével a "francia piktor" állapota elkomorult. Már nem használt sem bor, sem pióca, sem a baromfiól valahány jószága...
Jézusra mondom, ő nem is ember, áradozott Klaudia bárónő, máris magammal viszem.
Diácska, nálad is volt, akkor kellett volna őt ápolnod, most itt marad, sziszegte Sára asszony.
Az aranyló förgeteg napról napra fényesedett, és a piktor élesen megvilágítva látta élete legeldugottabb részletét is. Apja szatócsműhelyében ragyogtak az ollók, a tűk, a vasalók vékonyra koptatott fogantyúi. Látta magát görnyedten fércet bontani a füstös szobában. Aztán az olcsó batárban zötykölődni, egyre sodródva otthonától; látta Bécs és Buda tornyait, a kolozsvári híd alatt csillogó Szamost, igen, egyszer csak megérkezett ebbe az országba. Micsoda szegénység mindenhol, sár és nyomor. És mennyi szépség mégis. Váratlanul mesés kincsre bukkan, egy könyvtárban. Nagy hófehér cserépkályha ontja a meleget, ingyenes a lámpafény, sőt a vacsora is, amit a könyvtár gondnokától kap. Kicsit már beszél magyarul. Rákóczi óta szeretik itt a franciákat, leginkább persze a közös német antipáthia működik. A könyvtárban francia könyvek, sóvárgással lapozgatja őket, dünnyögve olvassa, képzeletben újra otthon van, édesebb ez így mindennél.
És amikor azt mondja, az ő élete titok, akkor a gondnok arcán különös csillogás árad szét, álmodozó, rajongó csodálkozás. Házába is ekkor invitálja, és pazar a vacsora, a ház asszonyai pedig rajta felejtik szemüket.
Így éldegél hónapokon keresztül, s amikor már tudja a nyelvet, hosszú kóborlásokra indul. Szívesen látják máshol is, gratis szállást kap, sőt, várva várják érkezését. Tudják azt is, mi lapul a batyu mélyéről előbányászott vászontasakban. Magányos, idősödő nők, akik az elmúlt ifjúság utáni sóvárgásban különös jártasságra tettek szert az illúziók édességének élvezetében, művészi ihletettséggel főznek neki. A művészi ihletből valami Móric piktorba, azaz akkor még Monsieur Dupont-ba is átcsordogál. Egy késő éjszaka a könyvtár hatalmas Enciklopédiájából kivágja a Napkirály címerét, és egy régi könyvből kimetszett pergamendarabra másnap átmásolja. Oly remekbe sikerült munka, hogy amikor kigöngyöli a vacsora maradványai fölött, elnémul a kúria körésereglett házanépe.
"Milyen érdekes, csütörtökön születtem, csütörtökön indultam el otthonról, csütörtökön érkeztem ebbe az országba, csütörtökön léptem először a könyvtárba, csütörtökön kopogtam be e házba, és ma is csütörtök van, karácsony napja. Bizonyosan havazni fog..." Kinyitotta szemét. Sára asszony, mint aki erre várt, kiszökkent karosszékéből.
- Drága Móricom, hogy érzi magát? Semmi baj, minden rendben van. Ma szent karácsony napja, egész éjjel imádkoztam. Istennel is konzultálódtam... Az élet talán tartogat valamit nekem is... Engem férfi még nem érintett, az uram sem... Móric, ugye nem haragszik... Nem a testem kívánja, nem... Tudom, képes volnál... ágyadat cserélvén megleshettem, a csiga kibújt házából, jaj, mennyire szégyellem magam... Édes Istenem, mint forró tintával írt levélben, úgy rimánkodom. Jaj, egy kis aranyhajú prücsök, aki mellett nem molesztálna a sok fájdalmas emlék...
Reszkető kézzel fölemelte a takarót. A piktor vézna, hegyes térdei előremeredtek a feltűrődött hálóing alól; combja vékonyabb, mint lábszára, belső felén vöröslő foltokkal, külsején lepréselt szőrcsomókkal. Sára asszony leereszkedett az ágyra, s mint egy óriási pióca, bíborló arccal, fújtatva rátapadt a roskatag testre.
Móric piktor csodás dolgokat látott maga előtt... Ott volt az első karácsonyon, Jézus születésének szent helyén: szalma és széna illatát érezte, trágyaszagot, barmok leheletét, nyelvük érdes simogatását. Megpillantotta a csillagot is, amely immár hatalmas volt, forró és vakító.
Láng Zsolt
