TÉKA

Krónika a 20. századból

Személyes vallomással kell kezdenem. Nagy Pált azóta ismerem, hogy annak idején, a hatvanas évek végén az Igaz Szó szerkesztőségébe bekopogtam, tudván, Varró Ilona jóvoltából, hogy üresedés van korrektorból. Nagy Pál faggatott kilétem felől, s alkalmasnak találván személyemet, a magas vezetőség elé vitte ügyemet, aki aztán rábólintott javaslatára. Rövid, alig néhány évig tartó együttműködésünk számomra is igen hasznos volt. Ő talán nem is tudja, de tőle tanultam meg szerkeszteni. Kiválóan értett a kéziratokkal való bíbelődéshez, s a szerző csak nyert azon, ha ő belenyúlt a sután fogalmazott szövegekbe. Sajnos, egy kezemen számolhatom meg azokat a szerzőket, akik nem szorultak rá jótékony tollának kiigazításaira.

Később A Hétnél, majd az Új Életnél folytatta áldásos tevékenységét. Gyakran konfliktusok árán. Valahogy mindig vonzotta a konfliktusos helyzeteket, mert ahogy ő mondja, ilyen a természete. De hát az olvasót ez mit sem érdekelte, mint ahogy ma sem érdekli, csak az, hogy a pénzéért jó és gondozott lapot, könyvet kapjon.

Így teltek az évek, nem is kevés, a szerkesztő tolla mindig hegyes volt, az irodalomkritikus vagy -történész is megjelent időnként egy-egy írás erejéig, csak az a könyv, az hiányzott.

Sok oka van és volt annak, hogy a könyv hosszú ideig nem került az olvasó asztalára. S amikor végre Nagy Pál nevét könyvborítón olvashattuk, az sem igazán az volt, amit vártunk tőle, a tevékeny irodalomkritikustól. (Vagy csak én vártam? Gondolok a Visszanéző vagy a nemrég megjelent a Tinta a Kisgöncölben című munkáira.) A rendszerváltás, a kiadók megszaporodása hozta el számára is a lehetőséget, hogy könyveit megjelentesse. De az a könyv, amit én vártam, az 2004 januárjában, 80. születésnapjára jelent meg a Mentor Kiadónál Forgatagos időkben címmel.

Kincs ez a könyv, útmutató mindazoknak, akik az erdélyi ill. romániai magyar irodalommal ismerkednek, vagy foglalkoznak vele. Irodalomkritikánk és -történetírásunk nagyon-nagyon szegény, alig van. Ha profán akarok lenni, azt kell mondanom, hogy mindenki ír, de senki sem olvas. Kiadóink egymás után jelentetik meg a jobbnál jobb (vagy rosszabbnál rosszabb, ki tudja, ki követi, ki tartja és kéri számon a minőséget?) könyveket, de alig akad szerző, kritikus, egyáltalán olvasó, aki véleményt nyilvánítana.

Egyfajta kézikönyvnek is mondhatnám a Forgatagos időkbent, még ha nagyon személyes hangú is. A 20. századi írók, akik megjelennek a lapjain - hiszen egyik nagy erénye Nagy Pálnak, hogy megjeleníti őket -, személyes ismerősei a szerzőnek fizikai jelenlétük, egykori közelségük vagy lelki-írói létük, alkatuk révén. Nagy Pál szinte csak azokról a szerzőkről szóló írásait válogatta be a kötetbe, akik számára a magyarságot jelenítik meg, az erdélyi sorskérdések irodalmi összefüggéseit kutatja, a nemzeti lét problémái, a megmaradás kérdései izgatják. Transzszilvanizmusa népért, kultúráért, az irodalmi értékekért vállalt felelősség. Ezért villan fel egy-egy írásban a Gárdonyi és Tömörkény, vagy Németh László, Illyés Gyula és az ő famulusa, Csoóri Sándor munkássága, alakja is.

Pályák, művek, arcok, emlékek - így határozza meg a szerző írásait. Pontos ugyan ez a megjelölés, de talán több is a könyv ennél. Gondolok itt az olyan összefoglalóra, mint a Változások - és változatok - műfaja című, amely az erdélyi novella változásait elemzi vagy a KZST 120 évéről szóló emlékezés, de az egyes művekről szóló bírálatokra is. Bár inkább krónikáját adja a megélt korszakoknak, megjelent műveknek.

Kikről ír, vagyis hát kiket szeret Nagy Pál? Sipos Domokos, Bánffy Miklós, Wass Albert, Kacsó Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil (!), Bözödi György, Benedek Elek, Gaál Gábor, Kós Károly, Tamási Áron, Nagy István(!), Sütő András, Tamási Gáspár, Deák Tamás, Bálint Tibor, Majtényi Erik, Györffi Kálmán, Fodor Sándor, Panek Zoltán, Pusztai János, Mózes Attila életműve vagy frissiben megjelent alkotása késztette elismerő szavakra Nagy Pált. Többnyire méltató írások, hiányzik belőlük a bírálat, a műfaji hiányosságok elemző számonkérése. A kortárs mindenkori szerető elfogultsága, a kellő távlat hiánya okozta, hogy tollát visszafogta, vagy ennyi kiváló mű született?

Ha számba veszem a könyvben lévő írások megjelenésének időpontját, alig, vagy még a fele sem szól az 1990 előtti időszakról, jóllehet több mint 30 év terméséből válogathatott a szerző és szerkesztő, szemben a fordulat óta eltelt 11-12 év termésével. Mi lehet ennek az oka? Nagy Pál 1990 előtt állandóan jelen volt az Igaz Szó, az Utunk, A Hét és más lapok hasábjain műbírálataival. A kiadókról nem is beszélve, sok könyvhöz írt előszót vagy tanulmányt. Sokkal több, sokkal fontosabb volt az ő kritikusi jelenléte, mint ahogy azt e kötet tükrözi. Arra a következtetésre kell jutnom, hogy Nagy Pál igen szűkös és (valamilyen oknál fogva) igen szigorú válogatását adta elmúlt közel vagy talán több is mint ötvenéves kritikusi és irodalomtörténészi munkásságának. (Ha a fent említett lapok bibliográfiáját ill. repertóriumát végre kézbe veheti a kutató, majd ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.)

Kuti Márta

Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 5. sz. (2004. május)] Kezdőlap

+ betűméret | - betűméret