Páll Lajos
El kell búcsúznom
Jutottam aztán álmos mezőre,írhattam volna kővel határkörre.
El kell búcsúznom Marostól, Tiszától,
szélben rezgő fűtől, pillangós hárstól,
rozsdás gesztenyétől, ami csak palástol,
mindentől, mivel még az ép ész számol,
sajnálni nem kell, ami nem sikerült,
nem kell tapodni ködből szőtt gyönge tüllt,
mit akácok szórtak, s egy jámbor őrült
sírását idézni, ki végleg eltűnt.
Nem az a világ, még a legelején
mi volt, s kit elnyelt a lusta televény,
ha bőgő hangolt, akárcsak dalt, a rém
bokázott a világ fátyolos szemén,
hogy meddig követte, mit soha nem látott,
a fölidézett, apró mocsárlángot...
Maros mellett magas táncos liánok,
fájdalom, kit látott közöttük a látnok.
Jutottam aztán álmos mezőre,
írhattam volna kővel határkörre.
