Páll Lajos
Éjfél van, éjfél...
Éjfél van, éjfél, most már jöhettekvégtelen sorban kiűzött lelkek,
nem féltem szemetek a naptól,
a zsoltárt most akár szóról szóról
mondhattok, még a szél is berekedt,
így ismétlem szétomló nevetek,
óvóhelyre taszíthatatlanok,
élők, kiket csontig lezsupált a bot,
testetlenül egy-egy sugárhúron,
semmi karcolás a talentumon,
semmi szeplő az űzött emléken,
mikor a völgy ívét átlépni szégyen,
tanúnak maradni a végeken,
nem is akartam mindezt megérni.
