Zakariás István
Zuhog
Zuhog. Éjnek méltó keret,megbonthatatlan szerkezet.
Esik özönvízalakban,
szakadatlan, szakadatlan.
Formákat sodor, elragad,
tapad és tapad és tapad.
Öntörvény alakít, formál,
részletek finomsága: sár.
Dörgés a parancsszó és a
villámok szuronyrohama:
egy életem egy halálom,
éj-nappali éber-álom.
Vér a sár. Átázott kötés,
meglapult, hunyt szempillarés
vak, oltalmazó sötétje,
holdheg begyógyult az égbe.
A víz megkövült illatát
virágozzák a tépett fák.
Az ég kiürített pohár,
a víz hideg, meleg a sár.
Eső csorog az ablakon.
Időjelzése monoton,
elmúlt, felszívódott évek
szakadozó ütemének.
A kerítések sorfala,
a sok foghíjas éjszaka,
a befejezetlen imák,
tovább és tovább és tovább...
