Balási András
Szürke
eltévedten hátrálva szürkekimérten apadó sorokban
a változás negatív tükre
fel-felvillantja azt ki voltam a csupa töredék jelenben
mindazt mit nem érhetek el már
hátrálva halkan észrevétlen
szürkébben szürke álmaimnál új álmok elől bujdokolva
halványuló sejtelmek útján
tátongó éjek éhes torka
mohó ürességet lehel rám még meg-megállva visszanézve
miként őrzi sorsom a múlt
próbálva az emléknyi fényre
nyíló sok hamis kiskaput még keresni szomjas szemekkel
hisz az apró dolgokban rejlik
mindenütt ott van csak hinned kell
meglelni a nagy büdös semmit megszokni hogy csak újra más van
mégist suttogva s titkon mégsem
tovább s tovább a nincs továbban
némán az elcsendesedésben s végül egy-két harmatos klisé
mint bomló rózsa mosolyogva
szégyenlősen bólintva kissé
eltévedten érkezve mintha
