Balási András
Lassan
lassan már minden töredék hattyúdalbúcsú a vad magánromantikától
maradtam végképp szemben önmagammal
s mind vonzóbb egy-egy túlsó parti távol ég és föld között mint föl-földobott kő
valahol egy köztes dimenzióban
lebegve tétován mint foszló felhő
mielőtt a nyíló alkonyba lobban lassan már minden álom rókatárgy
minden sanda szívzörej a mindenség
minden tettnél édesebb az ágy
s mind békésebb a bujkáló betegség elmarad idebenn a végső játék
akár gonosz gyermek kínozta szöcske
sörönként soronként hanyatló árnyék
bukdácsoló provensziál költőcske de vagyok hősiesen el- s kitartva
sosem volt fronton fantom katona
képzelt nagy sebeimet simogatja
az elnyíló szerelem illata jártam fényben örömben szerelemben
hát én sem mondhatok mást mind hogy éltem
esendő sorsomat talán megestem
hazaballagok lassú süllyedésben Mellék(es) dal nem jött álom s nem jött a feledés sem
csak éber nyilalló emlékezet
bolyongva végtelennek tűnő éjben
mint kit csupán vak szenvedély vezet miközben a vágy malma semmit őröl
s mindene szétsuhan akár a por
majd jeges fény az álmatlan sötétből
váratlanul rám virradt férfikor
