Lászlóffy Csaba
Célirány a civilizált vadon
Bősz tigris! azzá váltok utóbb ti is,mint annyi félénk, szertelen serdület,
heves, érzékenyen cikázó.
Megzabolázni ki tudna? Senki. És nem segíthet rajtatok a bukó-
sisak, se zubbony, elsodor úgyis az
őrült világ gyilkos forgalma.
Régi időkben a legkiválóbb elmék lehettek féktelenebbek, ám
mindenben értelmet kutatott az ész.
A szemetekbe füst mardos, de
semmi se marja a lelketek ma. Délről borongó fellegek úsznak át
s nyugat felől a tolakodó divat-
ár fölkap. Jó lebegni, mintha
végtelen önkívületbe hullva. Számít-e: terror hű ebe csörtet a
dombokba vágó drótkerítés s a dőlt
árnyékszék közt, vagy csak homály az?! –
Semmibe tart utatok, ki látja? Sodródtok, egymást hajtva a cél felé
a szolgalelkek torz tömegében, és
így siklik ki közben az élet
a kezetek közül észrevétlen. 2002. október 13.
