Tamás Tímea
Szürkületkor
egyszer egy este igen egy torontóiőszi este volt pedig lehetett volna
nagygalambfalvi is úgy esett az eső
akár ott a galambfalvi állomáson
mikor megáll a vonat és letörlöm
úgy a könyökömmel az ingujj
szélével az ablakot ugye
ismerős az a mozdulat és látom
hogy ez már Galambfalva
mindjárt Bögözben vagyunk
egy ilyen nagy őszi eső volt
amikor Dávid Gyula előadta
az egyetemen – a torontóin az
erdélyi magyar irodalmat
szerettem volna ott lenni
műélvezni élni ahogy ezt
már mondani szokás de
akkor is azon az estén is
a fiammal játszottam egy
nagy idegen házban ahová is
előadás utáni vacsorára volt
mindenki hivatalos ahogy ez már
szokás csak nekünk kettőnknek
volt úgy kiosztva az a hely, hogy
hiányzott belőle az előadás
műélvezés csak miután a
fiam elaludt és én egyedül
teljesen egyedül maradtam abban
a nagyidegen házban és a vendégek
késtek és már megsütöttem a
rám bízott almástésztát is
csak azután néztem szét a
könyvek között csupa francia
angol amikoris megpillantottam
a Szürkületet gyorsan leültem
az egyik nagy puha fotelbe
nem is ültem hanem hanyattág
dőlve feküdtem ott és elkezdtem
kint kísérteties szél és
levélhullás és némaság volt
akár egy Hitchcock filmben amikor
az ajtó csapódik és a szél
szanaszét teregeti a függönyöket
féltem kicsit, hisz arra gondoltam
még a nevét sem tudom ennek
az utcának, nevetséges, hogy meny-
nyire nem tudom hol vagyok amikor el-
kezdtem olvasni a Szürkületet
akár egy regényt, szórul szóra
sorról sorra fel-felneszeltem
a zajokra a kintiekre a mű-
élvezőkre gondoltam az előadásra ahová
már megint nem mehettem el
a fiam békésen aludt kissé hűvös
volt az ájer ott bent amikor olvastam
egyre olvastam a Szürkületet és
valahogy nem bántam már a házat
az előadást a műélvezetet az életet
ahogy azt már mondani szokás
és akkor határoztam el hogy még
az idén még ezen a karácsonyon
vagy előtte írok neki, akit magamban
meg sem szólítottam, mert minek
is tettem volna hisz tudunk
egymásról és csak olvastam tovább
az utolsó sorig szóig betűig
és tudom, hogy romantikusan hangzik
és manapság oly igen szokás kinevetni
a romantikát de valahogy elsüllyedtem
az időben és abban a puffos
fotelben és igen akkor elhatároztam
hogy bárminek, bármiként is hat
pedig Istenem csak igaz, semmi más
írok neki és megírom azt az estét
ott a Szürkülettel és tán nagy szavakat
fogok használni vagy kicsiket
vagy egyáltalán nem is használok
szavakat csak – vagy mégis nem
tudom de csak neki fogom megírni
elmondani hogy tudjon róla kell
hogy tudjon róla mert közös volt
az az este ott abban az idegen
házban vagy a nagygalambfalvi állomáson
és tegyen vele amit akar – Ámen.
