Szikra János
várakozás
a semmire
mielőtt elnyel az éj
bányagödre
fölidézem földillatod
lányvirágszagod
mert súlyos az éjszaka mélye
haláltól odvas a méhe
s a lelketlenség gyarmatán
már csak a remény utáni honvágy emlékeztet
a hit kamaszkorára –
kutyául érzem magam
nyüszítek és vakaródzok e gazdátlan nemzet sintértelepén
pedig még csak most kezdődik a hajsza
arcáról még senki sem rántotta le vigyorát
ó boldog kor
most még csak hazudnak a fizetett hazaárulók
a test test elleni küzdelem
a gyűjtőtábor
a tömegsírok ideje csak ezután következik
mit is írok
hiszen tudnak máshogy is beszélni
mindig vannak más eszközeik
személyügy
humánpolitika
empatikus eufémiák
s egyéb emberközpontú távhalálnemek
mi végett vagyunk a világon
felebarátaim és egészen gyilkosaim
ne akarjatok jót nekem
s ne mutogassatok semmiféle messiásra
miképpen én sem áltatlak benneteket
elkárhoztunk születésünk előtt valamennyien
elkárhoznánk
de kárhozat sincs
csak ez a tűrhetetlen
idomított várakozás a semmire
Kifőzde
kockás abrosszal
Hiába tárom sarkig az ajtót,
idegen számodra ez a vers is.
Nem étterem,
legföljebb kifőzde kockás abrosszal,
fröccsel,
pásztortarhonyás marhapörkölttel.
Ne remélj semmit,
ebben a versben csak egy költemény vár.
Nem zsongó nagyáruház,
csupán egy száz év előtti vegyeskereskedés,
ahol az élesztő mellett akácméz ikrásodik a polcon,
s a petróleum, a kapafej,
a kocsikenőcs között rézgálic és kenderkötél lapul.
Olyan ez, mint a szerelem.
Csak azt viheted el innen,
amit magaddal hoztál –
de holnap a sorsoddal fizetsz minden mozdulatodért.
Hallod-e
az ébredő hús énekét?
Miféle kínok
emlékhordája vágtat
kivont kardéllel szemhéjad alatt?
Lángolnak-e olajfáklya-fényesen
a Bácskában meredező pucér bádogjézusok?
Hallod-e az ébredő hús énekét,
a hajszálak moccanását halántékodon?
Ég-e Szentendrén a rózsa?
A hófüggöny délutánja Debrecenben fölragyog-e még?
Látod-e a vasrács mögött
üvöltöző elátkozott páviánhadat?
Veled vannak? Mellettük vagy?
A lélegző vályogház éjszakáján
velem vagy-e még?